Népszabadság, 1985. február (43. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-01 / 26. szám

JÓNYER, GER­GELY, KLAMPÁR MÖGÖTT Megkezdődött az alpesi VB Hol késik az utánpótlás? Asztalitenisz A magyar asztali­te­n­iszez­ők ver­senynaptára még a legenyhébb meg­fogalmazás szerint is zsúfolt. A leg­jobbak, azaz a válogatottak nemcsak a hazai erőpróbákon állnak asztal­hoz, hanem szinte egymást érik a nemzetközi találkozók is. Ezek kö­zött a legrangosabb a Barcelonában ma kezdő­dő Európa 12 viadal, és március végén, április elején a gö­­teborgi világbajnokság. Van tehát mire készülni úgy, hogy a szakveze­tésnek hosszabb távon az utánpót­lásra is gondolnia kell. A közelebbi és távlati elképzelésekről kérdeztük Pigniczki Lászlót, a válogatott ve­zető edzőjét. — Elöljáróban szeretnék eloszlat­ni egy félreértést. A válogatottban én csak a férfiegyüttessel foglalko­zom, a lányok felkészülését kollé­gám, Volper László irányítja. A csa­pat kialakításában önállóan döntünk, a vegyes páros összeállításánál kö­zösen határozunk. Ezért, ha lehet, csak a férfiválogatottról beszélnék, a nőknél különben is jobb a hely­zet, már ami az életkort, az után­pótlást illeti. — Maradunk hát a férfiaknál. Úgy tetszik, hogy a már ismert, nagy ne­vek mellett alig-alig találkozni át­ütő tehetségű, fiatal versenyzővel. Mi ennek az oka? — Hosszú esztendőkön keresztül világbajnokok, a nemzetközi poron­don egyre-másra bizonyító játéko­sok fémjelezték a magyar asztalite­niszt, s szinte már közhelyszámba megy, ha Jónyert, Gergelyt vagy Klampárt említjük. Ahhoz, hogy ők erre a szintre jutottak, s ezt tartani is tudták, az is kellett, hogy a figye­lem jó része rájuk koncentrálódott. Eközben azonban a fiúk utánpótlá­sáról mintha elfeledkeztünk volna, a „nagyok” után szinte légüres tér ala­kult ki. Ehhez az is hozzájárult, hogy a válogatottak nem a klubjukban edzettek, így az ifjabbak nem tud­tak tőlük tanulni. — Mit tesz a szövetség, hogy az említett légüres teret mielőbb be­töltse? — Az új elnökség határozataival egyetértésben csökkentettük a válo­gatottak központi felkészülési ide­jét, így a klubjukban is többet ed­zenek, remélhetőleg a fiatalok hasz­nára is. Az utánpótlás nevelését se­gíti, hogy minden első osztályú csa­pat köteles legalább egy ifjúsági já­tékost versenyeztetni. Én nagy gond­nak tartom ma is, hogy a kezdő já­tékosokkal nem a legképzettebb, leg­tapasztaltabb edzők foglalkoznak, noha az alapok lerakása mindennél fontosabb. Sajnos az ifjúsági edzők anyagi és erkölcsi megbecsülése ezt nem is teszi egyelőre lehetővé, de remélem, hogy ezen lehet változtat­ni. A nemzetközi versenyeken sze­retnénk a fiataloknak minél­­több szereplési lehetőséget adni, hadd próbálják, csiszolják tudásukat. Van­nak reménységeink, például a rövi­desen leszerelő Káposztás vagy az igen tehetséges Podpinka, s számít­hatunk Harczira is, igaz, ő éppen „kiöregedett” az ifiből. — Ha már a versenyeket említet­te: mit vár a közelgő erőpróbáktól? — Az Európa 12 viadalon három magyar női versenyző is részt vesz — Szabó, Oláh és Urbán —, míg a férfiak közül egyedül Klampár ke­rült a legjobbak közé. Ám ő a kecs­keméti Szuper Liga-mérkőzés előtt megsérült, s az orvosok néhány hé­tig még kezelik. Kriston viszont uta­zott , mint első tartalék. Ami a VB-t illeti, előtte háromhetes edző­táborba vonulunk. Bízom benne, hogy addigra Klampár és Takács is felépül sérüléséből, s újabb gondok nem akadályozzák a felkészülést. A csapat végleges összeállítása a ma­gyar bajnokság után dől el. Úgy ér­zem, csapatban reális várakozás a 7—8. hely, de nem lehetetlen az sem, hogy a ranglétra magasabb fokára kerüljünk. A távol-keleti verseny­zők még mindig félelmetes ellenfe­lek, az európaiak közül is fiatal, erős csapattal érkezik majd a Szovjet­unió és Svédország A sportág bará­tai tudhatják, hogy a svéd csapat­nak is kellett négy-öt esztendő, míg fiatalítani tudott, méghozzá ilyen jól. Azon munkálkodunk, hogy eny­­nyi idő alatt mi is megvethessük egy olyan ifjú magyar asztalitenisz­együttes alapjait, amely méltó a ko­rábbi, kiváló eredményekhez, az elődökhöz. Annál is inkább, mert az elkövetkezendő olimpiákon már asz­taliteniszezők is versenyre kelnek az érmekért. Várnai Iván* A teljes hazai versenysport után­pótlását 1963 óta, időszakonként vál­tozó eredményességgel, más és más szervezeti formában nevelik — hang­zott el a csütörtöki tájékoztatón. Je­lenleg 619 A és B kategóriás egye­sületben készítik fel a fiatal spor­tolókat, ez azonban csak mennyisé­gében elég. A statisztikai adatok szerint száz kiválasztott gyerek kö­zül csupán tíz éri el a hazai felnőtt élsport színvona­lát, s mindössze egy­ből lesz a nemzetközi mezőnyben is számottevő tudású sportember. A színvonalasabb utánpótlás-ne­velés módozatait kutatva — az OTSH kezdeményezésére — Bara­nya, Békés, Hajdú-Bihar és Zala megyében új megoldásokkal gazda­gított kiválasztási rendszert léptet­nek életbe. Az általános iskolák va­lamennyi alsó tagozatosát tesztelik, és a harmadik osztálytól kezdik a fizikai képzést. Egy év után várha­tóan kialakul, kiből lehet egyálta­lán sportoló. Az ötödikesek már kü­lön tanterv szerint folytatják, és az­után specializálódnak az egyes sport­ágakra. A legerőteljesebb a képzés a gimnáziumban lesz, a szakemberek az új rendszertől az élsport után­­pótláshelyzetének javulását remélik. Olykor ilyen nagy volt a küzdelem a Tungsram-Riga női kosárlabda Eb- visszavágón, de a szovjet csapat így is húsz ponttal (76:56) nyert, s két győzelemmel, fölényesen jutott tovább. Koros Jenő felvétele HORGÁSZAT CSINÁLJUNK RENDET! Ilyenkor minden esztendőben mon­dogatjuk önmagunknak: most már valóban közeledik a tavasz, ideje lenne rendbe tenni cuccainkat. Va­lóban ideje, mert aligha van bosz­­szantóbb annál, mint ha az első — annyira várt — próbálkozáskor csak a parton vesszük észre, hogy ezt vagy azt az apróságot nem találjuk, vagy valamelyik szerelésünk nincs rendben. Nehéz volna valamilyen sorrendet megállapítani, hogy mivel kezdjük a készülést, mert hiszen mindent rendbe kell tennünk. De kezdjük az orsóknál, már csak azért is, mert nem mindegy, hogy ezek a drága szerkentyűk pontosan működnek-e vagy sem, s hogy hány szezonon át tudnak bennünket szolgálni. Az or­só legfőbb ellensége a homok. Ez pedig, akárhogy vigyázunk is, beke­rül a dob alá, a fékhez, a felkapókar rugói közé. Ezeket a részeket min­den évben meg kell tisztítanunk, s be kell olajoznunk, zsíroznunk. (Az orsók belső szerkezete általában jól védett, ritkábban kell tehát teljesen szétszednünk és megmosnunk, de az ellenőrzés, a zsír pótlása ilyenkor feltétlenül szükséges.) Különös gond­dal vizsgáljuk meg a fék működé­sét, nehogy már az első horgásza­ton beragadjon. És ha már a féknél tartunk, ter­mészetes, hogy gondosan megvizs­gáljuk a dobon levő zsinórt is. Ha bármilyen apró hibát, felrojtosodást észlelünk, cseréljük ki az egészet (Van jó zsinór bőven az üzletekben, köztük olcsóbb márkák is), de a ta­valy leginkább igénybe vett első 5 —10 métert mindenképpen vágjuk le. A botokon egyenként, nagyon gondosan vizsgáljuk meg a vezető­­gyűrűket. A legegyszerűbb, ha kör­münket többször végighúzzuk a bel­ső felületen, s ha a legkisebb üt­közést érezzük, feltétlenül dobjuk el az egész gyűrűt, s tegyünk (vagy te­tessünk) fel újat. Ezt akkor is csinál­juk meg, ha nem tudjuk az azonos típust vagy méretet beszerezni, mert még mindig jobb egy kis szépséghi­ba, mint a fárasztás közbeni zsinór­szakadás. Külön vegyük kézbe a már tavaly is használt előkés horgokat. Ne saj­náljuk eldobni a rozsdás, már meg­­élezhetetlen darabokat, s főleg ne sajnáljuk az időt új, megbízható előkék felkötésére. Aztán ott van a megszámlálhatat­lanul sok apróság a dobozban, há­tizsákban. Év közben minden vac­kot elrakunk (valamire még jó le­het!), ezért általában sok felesleges holmit is hónapokon át magunkkal cipelünk. Most szabaduljunk meg a parafadarabkáktól, a rozsdás kara­binerektől, az összekuszálódott zsi­nórmaradékoktól és más kacatok­­tól. Egyúttal persze mindent rak­junk rendben a helyére. Ha mindezzel készen vagyunk , jöhet a tavasz. .. SPORT Birkózás Fiatalok a szőnyegen (Munkatársunktól.) Február 8. és 10. között rendezik meg Budapesten a Matúra Mihály kötöttfogású emlékversenyt, amely a korábbi években olyan rangot vívott ki magának, hogy bekerült a nem­zetközi szövetség A kategóriás ver­senyeinek sorába. Az idén kience­­dik alkalommal kiírt viadalon vár­hatóan 14 ország birkózói lépnek szőnyegre a Körcsarnokban. Jövő pénteken és szombaton délelőtt és délután is rendeznek mérkőzéseket, míg a döntőket vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel tartják. A Budalakk Vállalat támogatásá­val sorra kerülő viadalon, a teljes magyar élmezőny indul. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy a sikeremberek — Kocsis, Tóth, Növényi — visszavonulásával nehéz helyzetbe került a sportág. Többek között azért indul fiatal csa­pat a versenyen­, hogy mielőbb meg­találják a régi nagyok utódait. Va­dásztól és Gáspártól győzelmet vár a szakvezető, míg a többiektől tisz­tes helytállást. A NŐK MEZŐNYÉBEN Hun­yady Emese (MTK-VIM), a férfiaknál­ Uj­vá­ri Ottó (Rozmaring SE) nyerte a gyorskorcso­lyázók országos sprintbajnokságát. Utóbbi ,az 1000 méteres távon 1:21,62 má­­­sod­perccel új országos rekordot ért el, s az összetett pontversenyben is csúcsot javított (168,56). KOCSIS MIHÁLYNAK, a­ Központi Sportiskola január 18-án elhunyt nyu­galmazott igazgatójának, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia tiszteletbeli tagjá­nak a búcsúztatása február 6-án 11.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. NÉPSZABADSÁG AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Berecz János Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1., 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96163 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 43, negyedévre 129, egy évre 516 forint. SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752­­­14 Svájci szakaszgyőzelem Sí Bormio, január 31. Az olaszországi városban csütör­tökön megkezdődött az alpesi sívi­lágbajnokság. A nyitónapon a nők úgynevezett kombinált versenyéből a lesiklást rendezték meg. Ez a sza­kasz — a végeredményt majd a feb­ruár 4-i műlesiklás eredményei után hirdetik ki — a svájci Maria Wal­­liser sikerével zárult, a szám olim­piai bajnoknője, a szintén svájci Fi­­gini csak a hetedik helyen ért célba. A női kombinált verseny lesikló­­számában: 1. Walliser, 2. Hacher (NSZK), 3. Emonet (francia), 4. Ortli (svájci), 5. Wallii­ger (osztrák), 6. Eder (osztrák). A megnyitó ünnepség a madártávlatból, a világbajnokságot festői hely­színen rendezik. Négy magyar Göteborgban Korcsolya (Munkatársunktól.) Minicsapat utazik szombaton Gö­teborgba, a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságra. Amiint a csü­törtöki tájékoztatón, elmondták, a nőknél Téglássy Tamara, a férfiak­nál Raábe Imre, jégtáncban, az Eri­gi, Tóth kettős vesz részt február 4. és 9. között a svédországi viadalon. A Scandinavium sportcsarnokban a két egyes számban húszon felüli a nevezők száma, párosban mindösz­­sze tíz kettős szerepel, jégtáncban­­tizenkillenc duó próbálkozik. Ezúttal először lesz úgynevezett középdön­tő. Miután a nőknél és a férfiak­nál húsznál többen neveztek, az is­kolaprogram és a rövid műsor után az első 17 automatikusan a döntőbe­­kerül, míg a többieknek műsoron kívül be kell mutatniuk szabadon választott programjukat, és közülük az első három csatlakozhat a húszas mezőnyhöz. A magyarok közül Téglássy most indul másodszor EB-n, — tavaly a budapesti kontinensversenyen debü­tált —, míg Raábe Imre először pró­bál szerencsét. Az Engi, Tóth kettős felkészülését sérülés zavarta, de az utolsó hetekben már teljes erőbedo­bással edzhettek a kitűnő angol Roy Callaway irányításával. A szakem­berek tőlük várják a legjobb helye­zést Teremben a „nyolcak” Labdarúgás Zalaegerszegen ma kezdődik a Pannónia Zala Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-torna. Az A cso­portban (a mérkőzések 2X15 per­cesek) a Dinamo Minszk, a GKS Katowice, az MTK-VM és a Keszt­hely, a B-ben a Favorit AC (oszt­rák), a Karl-Marx-Stadt, az V. Dó­zsa és a ZTE küzd az elődöntőbe jutásért. Az első játéknap műsora: Keszt­hely—MTK-VM (16.30), Fav­ AC— Karl-Marx-Stadt (17.05), Katowice —Minszk (17.40), ZTE—Ú. Dózsa (18.45). A torna iránt élénk az érdeklődés. Várhatóan telt ház előtt zajlik majd a háromnapos csatározás a zala­egerszegi sportcsarnokban. KÜLFÖLDRŐL JELENTIK­ ­ PEKING: A Videotonnak a Manches­teri United elleni UEFA Kupa-mérkőzés­re készülő labdarúgócsapata csütörtökön megérkezett Kínáiba. Az együttes három hetet tölt az­ ázsiai országban, s a ter­vek szerint­ öt­­mérkőzést játszik. WIJK AAN ZEE: Nemzetközi­­sakkver­senyen a tizedik fordulóban Portisch Lajos döntetlent ért el­ a bolgár Geor­­giev ellen. Vezet a­ holland Timman (7,5 pon­t), Portisch 5 pontjával a 6—8. he­lyem áll. MEMPHIS: Nemzetközi teniszverse­nyen, a második fordulóban a Becker, Maurer nyugatnémet kettős 6:1, 6:1 arányban legyőzte a Taróczy, Günthardt párost. LYON: Nemzetközi férfi­ kézi­labdator­nán az első fordulóban a magyar válo­gatott 28:26 arányú vereséget szenve­dett Izland csapatától. LISSZABON: válogatott labdarúgó­mérkőzésen Románia csapata 3-2 (0-1) arányban legyőzte Portugália együtte­sét. ZÜRICH: Az UEFA dönt majd a meg­ismételendő Ciprus—­Magyarország ifjú­sági labdarúgó EB-selejtező időpontjá­ról, miután a két szövetség nem tudott megegyezni a találkozó dátumában. Min­t ismeretes, decemberben 2-1-re nyert a magyar csapat, de az összecsa­pást újra 'kell' játszani, mert a jugoszláv bíró a 2X45 perc helyett mindkét fél­időt már a 40. percben, lefújta. PVC "ablakok gyártóinak építészeti tájékoztatója pvc ablak­ a televízióban MA 19 órakor, 5 percben Ne dobjuk ki a pénzt az ablakon...

Next