Népszabadság, 1985. április (43. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-05 / 80. szám

Labdarúgás Ünnep előtti ünnepre készültek szerdán a Népstadionban a szurko­lók, ám csupán a tizenévesek örven­deztek tiszta szívből a Magyarország —Ciprus VB-selejtező után. A fia­talok kórusa ifjúi lelkesedéssel kiál­tozta, hogy „a magyaroknál nincsen jobb, jobb, jobb”, a tárgyilagosabb nézők viszont némi csalódottsággal értékelték a válogatott teljesítmé­nyét. Egyrészt, mert a többség a 2-0- nál nagyobb különbségű győzelemre számított — bár a mai futballban egyetlen mérkőzésen sem garantál­ható a gólzápor —, és főként amiatt, hogy a játék elmaradt attól, mint amit az eddigi eredmények alapján Nyilasitól és társaitól várni lehetett. Igaz, nagyobb baj sose legyen, a válogatott továbbra is pontveszteség nélkül áll az élen a selejtezőcso­portban, s még a vetélytárs csapa­tok szövetségi kapitányai is rendre úgy nyilatkoznak, hogy a magyarok már kezdhetik az előkészületeket a mexikói Mundialra. Egyelőre azon­ban helyesebb, ha a játékosok a tá­voli utazás helyett egy (időben is) sokkal közelebbi kirándulással, a két hét múlva következő bécsi vendég­­szerepléssel foglalkoznak, annál is inkább, mert az Ausztria elleni ta­lálkozón valóban véglegesíthetik a továbbjutásukat. Persze csak akkor, ha valódi tudásuk szerint futballoz­nak, s nem úgy, mint a ciprusiak el­len. A szerdai teljesítmény ugyanis nem idézte a korábbi sikereket. En­nek legfőbb oka az lehetett, hogy a labdarúgók tisztában voltak a szur­kolók reményeivel, s miután kide­rült: a gól­esőt könnyebb várni, mint elindítani, percről percre idegesebbé váltak. Szerették volna mihamarabb megszerezni a vezetést, de a nagy igyekezet ezúttal nem párosult a megszokott körültekintő játékkal, hanem monoton rohamozásba for­dult. A mérkőzés hiába hasonlított a grundokon divatos egykapus játék­ra, mert a válogatott tagjai az első félidőben szinte kapura sem lőttek, s akcióik a szünet után sem bővel­kedtek az ötletekben. Ez annak is tulajdonítható, hogy Mezey kapitány erősebb ellenfelekre gondolt, amikor kialakította a csapatra jellemző tak­tikai tervét, vagyis olyan riválisok­ra, amelyek nemcsak védekeznek, de támadnak is. Az együttes talán első számú erénye (a Róth, Garaba, Nagy, Kardos tengely jóvoltából) a megelő­zés, azaz a vetélytársak próbálkozá­sainak elfojtása, erre azonban a cip­rusiakkal szemben jószerivel semmi szükség nem volt. A sorozatos támadásokat tehát még gyakorolni kell, de erre lesz idő az utolsó selejtező és a világbajnokság között, hiszen nem valószínű, hogy akár az osztrákok, akár a hollandok ellen hasonlóan a saját fölényével kellene küzdenie a csapatnak, mint a Ciprus válogatottjával vívott se­lejtezőn. Így aztán — noha éppen az együttes tudása miatt fölösleges el­hallgatni — meg is lehet bocsátani a gyengébb produkciót, már csak azért is, mert a 2-0 is két ponttal járt. És alighanem mindenki ki­egyezne azzal, ha ezentúl mindig a győzelem után kellene kissé elma­rasztalni a csapatot. Különben is: amennyiben tovább­jut az együttes — amire remek esé­lye van — senki sem említheti fel, hogy Ciprus ellen halványabban sze­repelt. Akkor — a többi közt — a rotterdami bravúrra emlékeznek majd a szurkolók, de még az is le­het, hogy a bécsire. Meglátjuk a Ha­­nappi stadionban, április tizenhete­dikén. Hegyi Iván A 2-0 UTÁN Soha rosszabb ne legyen Gyengébb játékkal is közelebb Mexikóhoz Egyedül a rengetegben: Róthnak olykor öt ciprusival kellett küzdenie. BOROS JENŐ FELVÉTELE Csalódottak a jugoszlávok, hogy a Luxemburg elleni 1-0 után az újabb VB-selejtezőn, Szarajevóban, egyetlen gólt sem lőttek (0-0). Igaz, az ellen­fél az Európa-bajnok francia válogatott volt (képünkön). — Barátságos találkozón, Ascoliban: Olaszország—Portugália 2-0. MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT BÉLYEGGYŰJTÉS 300 ÉVES A TÓTFALUSI-BIBLIA Tótfalusi Kis Miklós (1650—1702) betűmetsző,­­öntő, nyomdász, író, könyvkiadó, korának kiemelkedő könyvművésze, aki 1680-tól 1689-ig Amszterdamban működött, 1685-ben ott nyomatta ki magyar nyelven a később róla elnevezett bibliát. A ju­bileum alkalmából a posta április 25-én 1 millió 572 ezer 300 fogazott, és 4800 vágott példányban kétforin­tos bélyeget ad ki, amelyet Haiman György grafikus egyetemi tanár ter­vezett. A bélyeg a biblia címoldalát ábrázolja, és négyszínű ofszetnyo­mással a Pénzjegynyomdában ké­szült. A kibocsátáskor első napi, Deb­recenben április 26-án és 27-én al­kalmi bélyegzés lesz. Hivatal: 26-án 13 órától az egyetem díszudvarában, 27-én 9 órától a Debreceni Akadé­miai Bizottság helyiségének előcsar­nokában. ALKALMI BÉLYEGZÉSEK II. Rákóczi Ferenc halálának 250. évfor­dulójára emlékkiállítás, Vác. IV. 8. Hi­vatal: Madách Művelődési Ház. Az Orszá­gos Széchényi Könyvtár új épületének megnyitása a Budavári Palotában, IV. 9. Hivatal: Budapest 8. sz. postahivatal. ne, Jamaica, Grenada, Dzsibuti, Ni­ger madarakat ábrázoló sorral em­lékezett meg róla. Még további ki­bocsátások várhatók. Értesülésünk szerint a Magyar Posta is emléksor kiadását tervezi. Ismertetésére ké­sőbb visszatérünk. POSTAI LEVELEZŐLAP Az Országos Széchényi Könyvtár­nak a Várba költözése alkalmából április 9-én ötvenezer példányban kétforintos benyomott bélyegű pos­tai levelezőlap jelenik meg, amelyet Forgács Miklós grafikusművész ter­vezett. A lap az Állami Nyomdában készült. Itt említjük meg, hogy a kecskeméti jubiláris bélyegkiállítás­ra a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége díszes kivitelű emlékívet és­­plakettet adott ki. ÚJDONSÁGOK Afganisztán: Földművesek napja, hét­címletű sor. Algéria: Halak, négyértékű sor. Barbados: Tengeri állatok, öt forgal­mi bélyeg. Egyesült Államok: A repülés úttörői, bélyegpár. Elefántcsontpart: Né­pi viseletek, bélyegpár. Feröer-szigetek: Zenélő fiatalok, bélyegpár. Fidzsi-szige­­tek: Expo ’85, négycímletű sor. Finnor­szág: Ikon ábrája 1,50 m bélyeg. Francia­­ország: Turisztika, 2,10 fr bélyeg. Fran­­cia-Polinézia: Fiatal lányok, háromcím­letű sor. Hollandia: Építészet, négycímle­tű sor. Japán: Kézművesség, négyértékű sor. Nyugat-Berlin: Kertészeti kiállítás, 80 pf bélyeg. Spanyolország: Olymphilex ’85 nemzetközi bélyegkiállítás, 40 p bé­lyeg. Szovjetunió: 150 éve született M. A. Uljanova, Lenin anyja, 5 k bélyeg. A MADARAK FESTŐJE J. J. Audubon neves amerikai or­nitológus nemcsak tanulmányozta a madarak életét, és írt róluk, hanem le is festette őket. Születésének bi­­centenáriumára egész sereg ország, egyebek közt Dominica, Sierra Leo­ SPORT Teljes a mezőny A Spanyolország—Luxemburg (7-0) és az NDK—Ausztria (2-1) mérkő­zéssel befejeződtek a selejtezők a magyarországi UEFA-torna (május 17—26.) tizenhatos döntőjébe jutá­sért. A csoportok részvevői a 16 éven aluliak Európa-bajnokságán: A csoport (Zalaegerszeg): NSZK, Portugália, Szovjetunió, Magyaror­szág. B csoport (Szeged): Jugoszlávia, Olaszország, Spanyolország, Svédor­szág. C csoport (Győr): Bulgária, Hol­landia, NDK, Norvégia. D csoport (Szolnok): Franciaor­szág, Görögország, Izland, Skócia. * A labdarúgó NB I-ben — a fehér­váriak szerdai UEFA Kupa-mérkő­zése miatt — egy nappal előrehozták a Békéscsaba—Videoton találkozót. A két csapat ma 16.30-kor játszik. Két mérkőzést rendeztek csütörtö­kön az NB II-ben: Baja—Szolnok 0-0, Sopron—22. sz. Volán 1-0. KÜLFÖLDRŐL JELENTIK Juantorena új szerepben (Havannai tudósítónktól.) Alberto Juantorena, az 1976. évi, montreali olimpia kétszeres bajno­ka, minden idők legsikeresebb ku­bai atlétája sportvezető lett. A ne­ves 400-as és 800-as futót — aki csak a múlt héten, a Kuba Kupán búcsúzott hivatalosan az aktív ver­senyzéstől — a Kubai Nemzeti Sportbizottság (INDER) elnökhelyet­tesévé választották. Változás történt az INDER élén is: az elnök Conra­­do Martinez Corona, a Kubai Kom­munista Ifjúsági Szövetség eddigi másodtitkára lett. S. A.# ZÜRICH: Az UEFA fegyelmi bizottsága — sárga lapok és kiállítások miatt — tíz játékost tiltott el attól, hogy szerepeljen szerdán, a nemzetközi labdarúgókupák elődöntőinek első mérkőzésén. Köztük van Berjan, a Videoton ellenfelének, a Zseljeznicsarnak a labdarúgója is. A „lis­tavezető” az Internazionale és a Rapid: mindkét együttesből hárman hiányoznak majd. NEW YORK: A svájci rendszerű nem­zetközi sakkversenyen az ötödik forduló­ban Adorján András kikapott a listave­zető amerikai Alburttől. ARNHEM: A junior vívó-világbajnok­ságon elsőként a férfitőrözők léptek pást­ra. Érsek bejutott a nyolcas döntőbe, amelyet pénteken rendeznek. MONTE CARLO. Nemzetközi férfite­niszversenyen a harmadik fordulóban: Lendl (csehszlovák)— Gunnarsson (svéd) 6:3, 7:5, Smid (csehszlovák)—Higueras (spanyol) 6:3, 6:3, Wilander (svéd)—Peec­ (paraguayi) 6:3, 6:3. BILBAO: Nem jutott a legjobb nyolc közé a Real Madrid a spanyol labdarúgó­kupában, miután 2-0 arányú vereséget szenvedett a helyi Atletico csapatától. VILÁGBAJNOKSÁG GÖTEBORGBAN „Telt ház” az egyéniben Asztalitenisz Göteborg, április 4. (Kiküldött munkatársunk telefon­jelentése.) Régi igazság: nem könnyű világ­­versenyt rendezni, hiszen ugyan ki tudja egy időben kielégíteni a gló­busz minden tájáról érkező verseny­zők különböző igényeit, teljesíteni a szakvezetők, újságírók összes kéré­sét. Az asztalitenisz VB részvevői kö­zül például többen kritizálták a sza­kácsok munkáját, mondván: alig van íze az itteni kosztnak. Az egyik konyhai illetékes magyarázatképpen kifejtette, hogy az ételek „semleges­ségével” éppen a verseny nemzetkö­ziségét kívánták bizonyítani. A mor­­golódók erre még hozzátették, ha ez így van, akkor nem értik, miért ké­szítenek annyiszor rizst az étkezé­sekhez. A beszélgetés nem folytató­dott tovább, ám gyaníthatjuk, hogy az említett köret a kiválóan szerep­lő kínai versenyzők kedvéért kerül az átlagosnál többször az étlapra. A csapatversenyek utáni szabad­nap és a csütörtöki előcsatározások ideje azonban arra is lehetőséget adott, hogy az újságírók is össze­mérjék tudásukat az asztaloknál, az­az mutassák meg, mit tudnak a pingpongról a gyakorlatban. Hámori Tibor kollégám — aki egyébként va­laha versenyző volt, s nem is a leg­rosszabb — fejlett önkritikai érzé­két tanúsította, hogy amikor meg­látta, egy japán és egy kínai új­ságíróval sorsolták egy csoportba, udvariasan visszavonta nevezését. Egyébként a legjobban játszó újság­írónak — sok egykori élversenyző volt az indulók között — egy svéd kolléga bizonyult, némi kárpótlásul a férficsapat-döntőben a Kínától el­szenvedett vereségért. S ha már az újságírókról esett szó, hadd tegyem hozzá, hogy a sajtó­­központba is „betört” az elektroni­ka. A mérkőzések eredményeit kép­ernyőkre hívhatják a tudósítók, s ezekből a terminálokból még a szál­lodákba is jutott néhány. Aki pedig korábban nem értett az okos beren­dezések kezeléséhez, a gyors és pon­tos tájékozódás érdekében kénytelen volt elsajátítani a tudnivalókat, ami egyébként néhány gomb megnyomá­sát jelenti. Csütörtökön az egyéni versenye­ken „telt ház” volt: 186 férfi és 175 nő indult a selejtezőkben, a 128-as táblán még kiadó helyek megszerzé­séért. A magyarok közül ezért egye­dül Harczinak kellett ütőt fognia. Először a török Ozcelint győzte le, s nyert a malaysiai Lim Chin Leong ellen is, így a 128 közé került. Ta­kács vetélytársa az első fordulóban a phenjani VB-győztes japán Ono volt, aki — ha már nem is tündököl régi fényében — még most sem le­becsülendő ellenfél. A magyar ver­senyző így joggal örült 3:1-es győ­zelmének. Volper Lászlónak, a női csapat ed­zőjének arca már most, félidőben is elégedettséget tükröz, s ez érthető: a csapatverseny hatodik helyezése nem várt szép eredmény. Az egyéni­ben Oláh Zsuzsa erőnyerőként már a 64 között van, ezért csütörtökön pihent. A továbbiakban vagy egy holland vagy egy francia verseny­zőnő lesz az ellenfele. Hozzá hason­lóan pénteken kezd a Kriston, Klam­­pár férfi­, valamint az Oláh, Bátorfi és a Fazekas, Nagy női páros. Csütörtökön tartották meg az Eu­rópai Asztalitenisz Unió (ETTU) ta­nácskozását. Itt született döntés ar­ról, hogy ebben az esztendőben Há­gában rendezik meg júliusban a ser­dülő és ifjúsági Európa-bajnokságot. Az ETTU Kupa döntője június 15-én Monte-Carlóban lesz. Jövőre január­ban Hollandia ad otthont az Európa —Ázsia találkozónak. Megtudtuk az 1986. évi prágai Európa-bajnokság rendezésének időpontját is: ezek sze­rint a kontinens versenyére április 5. és 13. között várják a részvevőket a csehszlovák fővárosba. Várnai Iván A kivételes képességű Drazsen Petrovics volt a főszereplője Athénban a Cibona Zágráb—Real Madrid kosárlabda Eb-döntőnek. A jugoszláv játék­mester (jobbról) 36 ponttal segítette csapatát a 87:78 arányú győzelemhez. MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT HÍREK ZALAEGERSZEGEN ma kezdődik (17.00) a magyar nemzetközi tornászbajnokság. A viadalon 19 ország sportolói szerepel­nek, hiányzik viszont Guczoghy György, aki a szerdai edzésen könnyebb agyráz­kódást szenvedett. AZ ELSŐ OSZTÁLYÚ vízilabda-bajnok­ságban: BVSC—Spartacus 8:6, Honvéd— SZEOL 12:8, Tatabánya—Szolnok 11:11, Szentes—Eger 11:9. A HONVÉD együttese nyerte a Buda­pesti Műszaki Egyetem épületében rende­zett Felszabadulási Kupa sakkcsapatver­senyt a Spartacus előtt. MECSEK KUPA tájfutóversenyt rendez­nek mától Pécs térségében. A magyaro­kon kívül osztrák, csehszlovák, jugo­szláv, finn, nyugatnémet és NDK-sporto­­lók is rajthoz állnak. Ismét Savaria Kupa Röplabda Szombathelyen ma kezdődik a ha­gyományos Savaria Kupa női torna. A magyar válogatott — amelyet az év elejétől a Kotsisné, Kasziba ed­zőkettős irányít — csütörtökig Ta­tán gyakorolt az ugyancsak a vetél­kedőre készülő Koreai NDK csapa­tával. — Igyekeztünk nemcsak a kezdő hatost, hanem a cserejátékosokat is minél jobb formába hozni — mond­ta dr. Kotsis Attiláné. — Az első vetélytárs, Kuba együttese ellen Champitaz, Vargáné, Pomihálszky­­né, Torma, Fekete és Gálhidi lép a pályára, de szerepet kaphat Bóta, K­eisztné, Szíjártóné, Kőrös, Császár & Kastner is. A viadal esélyese az NDK válogatottja, együttesünk való­színűleg Kuba és a Koreai NDK röplabdázóival lesz versenyben a do­bogós helyezésekért. Igaz, a kubaiak nem a legjobb összeállításukban ér­keztek a tornára, de így is erős a csa­patuk, hiszen néhány napja 3:1 arányban legyőzték Franciaország válogatottját. A torna mai programja: Francia­ország—Románia (15.00), Magyaror­szág—Kuba (17.15), Koreai NDK— NDK (18.45). NÉPSZABADSÁG AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V.,­ József nádor tér 1., 1900) "személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 43, negyedévre 129, egy évre 516 forint. SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752­2 8

Next