Népszabadság, 1985. április (43. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-26 / 97. szám
8 Ember harapt a kajmán Nem éppen rendkívüli történet, ha egy kajmán megharap egy embert, a fordítottja annál inkább. Márpedig ez esett meg egy panamai férfival, legalábbis saját elmesélése szerint. A 38 éves hivatalnok a nyári forróság elöl egy folyó vizében keresett menedéket, amikor megtámadta egy másfél méteres kajmán. A férfi állítólag harapással védekezett, és nem eredménytelenül, mert végül is a kajmán maradt alul a küzdelemben. (MTI) ÜDVÖZLŐ TAVIRAT. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Tanzániai Egyesült Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban fejezte ki jókívánságait Julius K. Nyerere államfőnek. DR. KEMÉNY TAMÁS kandidátusi főtitkárrá választották meg a Nemzetközi Méréstechnikai Szövetség 10. kongresszusán, Prágában. Itt harmincegy ország ezer tudósa és szakembere 310 előadáson számol be a mérés- és műszertechnika legújabb eredményeiről. EGYÜTTES ÜLÉSEN tekintette át a közlekedés, és a környezetvédelem kapcsolatát tegnap a Hazafias Népfront Országos Tanácsának településpolitikai és környezetvédelmi munkabizottsága. DÍSZELŐADÁSON mutatták be Róna Péter A magyar nép nevében című dokumentumfilmjét csütörtökön, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. SOÓS LAJOS, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere nagydíjat nyert a Békét a világnak elnevezésű, a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója tiszteletére megrendezett, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége által szervezett nemzetközi fotópályázaton. MAGYAR ESTET tartottak Tokióban a magyar nagykövetség és a Japán—Magyar Baráti Társaság szervezésében. A HORTOBÁGYI LOVASNAPOKAT július 5. és 1 7. között rendezik meg. A háromnapos viadalra, amelyre ötvenezer vendéget várnak, a magyar lovasok mellett hat ország versenyzőit is meghívják. TANÁCSKOZÁSON ismertette a szigetelőanyagok gyártásáról neves svájci Iisela cég a legújabb eljárásért több száz magyar ipari szakembernek tegnap az Átrium Szállóban. Az új technológiák szerint olcsóbban készíthetők a szigetelőik, s alkalmazásaikkal gazdaságosabb a villamos gépek előállítása. A MARS PLAZMÁJÁNAK közvetlentanulmányozásáról írtak alá memorandumot Moszkvában szovjet és svéd tudományos szervek. Az eseményről beszámoló Szocialisztyicseszskaja Indusztrija című szovjet napilap közli, hogy svédgyártmányú berendezéseket szerelnek majd fel a Phobos nevű szovjet űrjárművekre. A BARTÓK VONÓSNÉGYES nagy sikerű hangversenyt adott a párizsi Magyar Intézetben. A zenekar előzőleg a dél-franciaországi Grignanban, majd pedig a francia rádióban szerepelt. AZ IFJÚSÁG KÖRÉBEN végzett munka tapasztalatait, valamint a hazai békeközösségek helyzetét vitatta meg csütörtökön Budapesten tartott ülésén az Országos Béketanács elnöksége. 1 n 17 M£ Ilm mlam Nemzeti zászló Kiskunhalasnak Kiskunhalas lakosai tavaly 8,3 millió forint értékű településfejlesztési társadalmi munkát teljesítettek, és ezzel elnyerték a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaját. A kitüntetést Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára csütörtököm adta át Tánczos Sándor tanácselnöknek. (MTI) NEMZETKÖZI szociálpolitikai tanácskozás kezdődött meg az európai országok családszervezetei képviselőinek részvételével tegnap Zamárdiban. A szemináriumot a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság, az MTA Szociológiai Kutató Intézete és a Családszervezetek Nemzetközi Uniójának európai szervezete rendezte 16 ország szakemberei számára. EGÉSZSÉGÜGYI SZABADEGYETEM fejeződött be csütörtökön Győrött. A TIT Győr-Sopron megyei szervezete rendezésében másfél hónapos programot szerveztek, elméleti előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal, elsősorban felsőoktatási intézményekben továbbtanulni szándékozó, biológiából felvételiző középiskolások számára. A GYŐRI UTCÁK NÉVADÓINAK emléktáblát állíttat a Hazafias Népfront városi bizottsága, így ismertetik meg a városlakókat és a települést felkereső turistákat a névadó személyiségekkel. KÁBELHIBA MIATT szünetelt a közvilágítás tegnap este a fővárosban, a Fehérvári és a Budafoki út környékén. A Fővárosi Elektromos Művek dél-budai üzemigazgatóságának szakemberei azonnal hozzáfogtak az üzemzavar elhárításához. TÍZ NAPPAL a műtét után elhunyt a legújabb műszíves beteg. A 62 éves nyugdíjas vasutas, Jack Burhham mellkasába a Kentucky államban levő Louisville kórházában ültették be a műszívet. A kórház egyelőre még nem tette közzé a halál közvetlen okát. DR. ALMÁSI ELEMÉR állami díjas, a Kertészeti Egyetem tanszékvezető tanára, a kémiai tudomány doktora, életének 66. évében elhunyt. Nevéhez számos élelmiszer hűtésének és fogyasztásának elméleti meg-alapozása, a hazai hűtőipar műszaki fejlesztése, továbbá tudományos és szakirodalmi tevékenység fűződik. SZERGEJ JUTKEVICS szovjet filmrendező, aki több sikeres filmet készített Lenin és harcostársai életéről, élete 81. évében elhunyt. Jutkevics rendezte egyebek közt A puskás ember, a Lenin Lengyelországban, a Történetek Leninről és a Szverdlov című filmeket. TÁVBESZÉLŐKÖZPONTOT helyeztek üzembe tegnap a Győr-Sopron megyei Tényő községben. A közeli Sokorópátka előfizetői is bekapcsolódtak a távhívásba, körzetszámuk 96. A BUDAPESTI KERTMOZIK május 1-én nyitnak. A Vörösmarty, a Budai, a Csepeli kertmozi a tervek szerint szeptember 4-ig tart nyitva. TÖBB SZENET TERMEL az Oroszlányi Szénbányák ebben az évben, mint a dorogi és a tatabányai szénbányák együttesen. E kimagasló eredményben nogy szerepe lesz a közelmúltban átadott Márkus-hegyi bányaüzemnek, amely máris az ország legtöbb szenet adó mélyművelésű bányája. ÖNTÖZIK A FÖLDEKET a Keletifőcsatorna mentén. Az elmúlt két esztendei aszályos időjárás után az idei télen sem volt elegendő a csapadék a Hortobágy környékén, ezért szükséges a mesterséges eső. A budapesti színházak mai műsora Operaház: Falstaff (Gyurkovics bérl., 5. ea., 7). Erkel Színház: Rigoletto (Főisk. bérl., XII. sor., 5. ea., 7). Zeneakadémia: A Magyar Rádió országos zongoraversenye (fél 8). Bálint Mária hegedűestje (Kisteremben, fél 8). Mátyástemplom: Hock Bertalan orgonaestje (8). Pesti Vigadó: örökzöld gála (fél 8). Budapest Kongresszusi Központ: Szimfonikus hangverseny (MÁV béri., C/7, fél 8). Nemzeti Színház: Jegor Bulicsov és a többiek (Feln. bérl., D. sor., 3. ea., 7). Várszínház: Altecchino, a két úr szolgája (7). Madách Színház: Hajnali szép csillag (7). Madách Kamara: Holdtölte (7). Hofélia (éjjel fél 11). József Attila Színház: Taps (1/4. ea., 7). Katona József Színház: Übü király (7). Thália Színház: Kassai asszonyok (6). A kölyökkor álmai (Stúdióban, fél 8). Vígszínház: Merlin (fél 7). Pesti Színház: Tangó (7). Játékszín: Tüzet viszek (7). Józsefvárosi Színház: Én és a kisöcsém (7). Fővárosi Operettszínház: Mária főhadnagy (Törzs Jenő bér., 3. ea., 7). Mikroszkóp Színpad: Motoszka (10). Bal? Jobb? Bal!’ (fél 8). Radnóti Miklós Színpad: Toldi (du. fél 3). Az élet oly rövid (8). Egyetemi Színpad: Ágh István költő estje (7). Centi Színpad: Sárga mágia (fél 8). Vidám Színpad: Hajrá, magyarok! (7). Együtt, ameddig bírjuk (Kis Színpadon, fél 8). Telepódium: Majd kialakul. Aperitif (éjjel fél 11). Lézerszínház: SztáRock (6). Mike Oldfield (fél 8). Állami Bábszínház: Odüszszeusz, a tengerek vándora (Népköztársaság útja 69., du. 3). Aladdin csodalámpája (Jókai tér 10., de. 10). Fővárosi Nagycirkusz: Attrakciók ’85 (fél 4 és fél 8). Táncfórum: A Bihari János táncegyüttes műsora (Budai Vigadóban, 7). Tovább tart a hűvös idő Változékony az idő Európában. A nap csupán Franciaország tengerparti vidékein, valamint Észak-Afrikában sütött tartósan, másutt gyakori a felhősödés, sokfelé csapadék is előfordult. A Földközi-tenger nyugati medencéjében eső esik az ott örvénylő páradús, enyhe légtömeg hatására. Kontinensünk északi felén ezzel szemben gyakori a hóesés, hózápor. A nappali felmelegedés is gyenge, sokfelé az 5 fokot sem érte el a hőmérséklet csúcsértéke. A hideg, változékony időt az észak felől érkező, sarkvidéki léghullámok okozzák. Az utánpótlás miatt egyelőre nem változik lényegesen az időjárás. A Kárpát-medencét is hideg levegő árasztotta el. Egy nedvesebb léghullám tegnap hagyta el hazánkat, ezért egyre több helyen sütött ki a nap. Tartósan felhős már csak az északkeleti vidékeken volt az idő, ott további eső, hózápor is előfordult. Az északnyugati szél mérséklődött, erős széllökések azonban még előfordultak. A hőmérséklet délutánra általában 8—13 fokig emelkedett. Előrejelzés ma estig: A felhőátvonulásokból szórványos zápor, hózápor várható. Az északnyugati szél lassanként mérséklődik. A hőmér 1985. április 25., csütörtök, 13 óra. séklet délutánra 8—13 fokig emelkedik, késő estére 3—8 fokig csökken. A Duna vízállása csütörtökön Budapestnél 236 centiméter volt, mára 245 centiméter várható. NÉPSZABADSÁG 1985. április 26., péntek Emlékezés Kardos Mariskára Gárdos Mariska újságíró, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 100. évfordulója alkalmából április 30-án, kedden 10 órakor a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában lévő urnájánál koszorúzási ünnepséget rendeznek. Ezt követően a III. kerületi Gárdos Mariska utcában lévő emléktáblát koszorúzzák meg. (MTI) KÖZLEMÉNYEK A MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM című előadássorozatban, a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének rendezésében április 29-én, hétfő délután fél hat órai kezdettel dr. Gyarmati István állami díjas akadémikus tart előadást A két kultúra címmel. AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA értesíti a közönséget, hogy a nyári hangversenyeire szóló bérletek és jegyek árusítását május 6-án kezdi meg. A FŐVÁROSI VÍZMŰVEK közli, hogy ma reggel hét órától április 29-én 12 óráig a XI. kerületben, Kelenföld és Albertfalva területén, a XVIII., a XIX., XX., XXI., XXII. kerületekben víznyomáscsökkenés várható, és az ivóvíz zavarossá válhat. A NYOLCAS IFIK találkozóját rendezi meg az MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága május 7-én, délután három órakor a vasasszakszervezet székházában (VHI., Koltói Anna u. 5/7.). A párt régi harcosait a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából köszöntik. Május 1-én nyitnak a strandok Színvonalkülönbségeket mutatnak az árak (Munkatársunktól.) A Fővárosi Fürdőigazgatóság lehetőségeihez mérten felkészült a strandok május 1-i nyitására — hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap tartottak. A nyári idényben 12 strandot és öt uszodát üzemeltetnek — mondták el —, főleg ezeket kereshetik fel a vizet és a napfényt kedvelő budapestiek és az ide látogató hazai és külföldi turisták. Tavaly nyárontöbb mint három és fél millió vendég mártózott meg a hűs vagy langyos vizű medencékben, és a legforgalmasabb nyári napon csaknem százezer jegyet adtak el. Ha az idő kedvező lesz, az idén is legalább ennyi látogatóra számítanak annak ellenére, hogy a tavaly októberben megemelt árakkal a strandolóközönség zöme most találkozik először. Az igazgatóság kezelésében levő strandfürdők belépőjegyeinek árait az összes fürdőkhöz képest az átlagosnál kisebb mértékben emelték. Az idén a fürdőigazgatóság további áremelést nem tervez. A budapesti strandok kapacitásának egyenletesebb kihasználása végett az árakban érvényre juttatták az egyes létesítmények között meglevő színvonalkülönbségeket is, így például a cinkotai és albertfalvai strandon az egész napra szóló jegy 6 forintba, míg a Palatínuson 30 forintba kerül. Az idényjellegű strandokon a jegyek egész napra érvényesek. Többféle kedvezményt vezettek be, hogy az áremelést ellensúlyozzák. A strandokon szombat és vasárnap kivételével délután 14 órától kedvezményes belépőjegy váltható. Mindenütt váltható nyáron gyermekjegy és átlagosan féláron a diák- és a sorkatona-belépő. A Lukács, Széchenyi, Újpesti, Csillaghegyi, Szabadság és Rudas fürdőkben, valamint a Csepeli strandfürdőben a nyugdíjasoknak kedvezményes bérletet vezettek be. Több helyen megteremtették a sportolás feltételeit, sok strandon zárt labdarúgópályát alakítottak ki, Csillaghegyen pedig két teniszpálya várja a vendégeket. Az uszodákban és a Palatínuson úszásoktatás is van. Nemzetközi kereskedelmi tanácskozás (Megyei tudósítónktól.) Hogyan lehet az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezménybe tömörült országok közötti vitás kérdéseket gyorsan és jogszerűen elintézni — többek között ezzel is foglalkozik a Pécsett csütörtökön nyitott tanácskozás, amelynek házigazdája a Magyar Kereskedelmi Kamara. Az Interface elnevezésű rendezvénysorozaton részt vevő Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország külkereskedelmi szakemberei, illetve az Amerikai Egyesült Államok, Nyugat-Németország, Olaszország és Belgium jó néhány tudósa, egyetemi oktatója és a GATT képviselője két napon át cserél eszmét a GATT-ban megújuló nézeteltérések — diszkriminációs és protekcionista kereskedelempolitika — felszámolásának lehetőségeiről. Hazánk 1973 óta tagja a GATT- nak, amelynek egyezményeit, elveit az utóbbi években mind gyakrabban szorítják háttérbe a különféle megkülönböztető intézkedések. A pécsi tanácskozás részvevőit Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes köszöntötte. Állandó egyiptomi kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Pénteken hároméves szünet után ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Szépművészeti Múzeum állandó egyiptomi kiállítása — jelentették be csütörtökön a múzeumban tartott sajtótájékoztatón. A kiállítási csarnok felújításának befejeztével megnyíló tárlaton az előzőeknél gazdagabb, újabb szerzeményekkel is kiegészített, átrendezett — Egyiptom négy évezredes történetét átfogó — kultúrtörténeti bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők. A mostani, az előzőeknél is gazdagabb tárlat, elsősorban az egyes történelmi korszakok, az egyiptomi kultúra főbb sajátosságainak bemutatását tűzte ki célul, így a kimagasló művészi értékű tárgyak mellett a mindennapi élet, a vallási szokások emlékei is helyet kaptak. A legkorábbi darabok az egyiptomi őskor emlékeit — köztük ősi munkaeszközöket, a kézművesség és a temetkezési szokások tárgyait — mutatják be, a legkésőbbiek pedig egy, az időszámításunk utáni VI—XI. század között virágzó núbiai keresztény település lakóházaiból kerültek elő. (MTI) Megnyílt az új fővárosi térképbolt (Munkatársunktól.) Ritka szerencsés megoldásként — két, egymás mellett levő, kereskedelmi célú helyiség cseréjével — valóban korszerű, új térképbolt nyílt meg a korábbi üzlet szomszédságában, a budapesti Nyár utca és a Dohány utca sarkán. Mint dr. Kollin Ferenc, az ÁKV igazgatóhelyettese és Domokos György, a Kartográfiai Vállalat igazgatója tájékoztatásul elmondotta, a csaknem két és fél millió forintos beruházással korszerűsített szaküzlet mintegy kétszerese a réginek. A hatmillió forintos árukészletű szakbolt kulturált környezetben fogadja vásárlóit; felkészültek a vidéki megrendelők postai kiszolgálására és az előjegyzéses rendelésre is. Az új térképbolt, melynek külföldi kiadványokkal való ellátásáról a Kartográfiai Vállalat gondoskodik, évi 8 millió forint forgalommal számol. A 11Á1110 ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Vesszőparipáink. 8.50: Zenekari muzsika. 9.33: Óvodások műsora. 9.53: Lottósorsolás. 10.05: Goethe versei. 10.10: Kamarazene. 10.58: Lottóeredmények. 11.00: Gondolat. 11.45: Réti József Offenbach-felvételei. 12.45: Bata Imre könyvszemléje. 12.55: A zene is összeköt. 14.10: válogatott perceink. 15.30: Verbunkosok, nóták. 16.05: Nádháború. Oláh Margit rádiójátéka. 16.54: Hub István versei. 17.00: Neveletlenek? Riport. 17.35: Daloló, muzsikáló tájak. 17.50: Operettdalok. 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). 19.15: Legenda az árusok teréről. Mándy Iván hangjátéka. 19.35: A Magyar Rádió országos zongoraversenye. Díjkiosztás és a győztesek hangversenye. Közben: Kb. 20.40: Régi növények — új fehérjeforrások. Kerekasztal-beszélgetés. 22.20: Tíz perc külpolitika. 32.30: Opera-művészlemezek. 23.20: Mozart: Esz-dúr divertimento. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Róbert Stolz, a zeneszerző és a karmester. Szt. 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.). 9.05: Napközben. Szt. 12.10: Negyedóra háromnegyed ütemben. Szt. 12.25: Édes anyanyelvünk. 12.30: Népi muzsika. Szt. 13.05: Pophullám. Szt. 14.00: Ajánlóműsor sok muzsikával. Szt. 15.30: Könyvről — könyvért. 17.30: Ötödik sebesség. Szt. 18.30:Fiataloknak! Szt. 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek. Szt. 21.05: Az ibolya. Molnár Ferenc jelenetének rádióváltozata. 22.00: Bagoly. Éjszakai érdekes magazin. 24.00: Éjféltől hajnalig. Szt. 3. MŰSOR 9.08: Iskolarádió. 9.38: Magyar művészek operafelvételei. Szt. 10.10: Csak fiataloknak! Szt. 11.05: Zenekari muzsika. Szt. 12.00: Romantikus muzsika. Szt. 13.05: Átkelés. Anna Seghers regényének rádióváltozata. 13.54: Haydn: A teremtés. Oratórium. Szt. Közben. 14.34: Goethe versei. 15.55: Új kamarazene-felvételeinkből. Szt. 16.50: Beszélgetések Tanzániáról. 17.30: Egész évben Bach. Szt. Kb. 18.50: Nicanor Zabaleta hárfázik. Szt. 19.05: Bata Imre könyvszemléje. 19.15: Gounod operáiból. Szt. 20.25: Az utak őre. Beszélgetés Hegyesi János füzesgyarmati parasztköltővel. 20.45: Popzenészek Afrikából. Szt. 21.45: Kamaramuzsika. 22.33: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. Szt. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. Világnézet. A demokrácia (ff). A Bevezetés a filozófiába című tantárgyhoz. 8.45: Építészet. 3. A tervezés. 9.05: Egy osztályba járunk. Kisiskolások Prágában. 9.35: Kamera. A filmhős (ff). 10.05: A fényképezés úttörői. Angol filmsorozat. 7. rész: A tovatűnő kép. 10.30: Charles Darwin — 100 évvel halála után. 2. rész: Még két tojás sem egyforma. 11.10: Képújság. 15.00: Iskolatévé. XX. század. Mensáros László irodalmi estje. 2. rész. 15.30: Játék műalkotásokkal. 15.45: Társasjátékok. 16.00: „Gyermek lennék, ám de fáj az emlék.” Ny. Jevdokimov: Sztyopka, a fiam. 16.20: Hírek. 16.30: Cigányzene. Dokumentumfilm. 2. rész: A cigányság bevándorlása Európába. 1720: Az Afgán Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 17.45: Száz híres festmény. Gauguin: Az istenek napja. 17.55: Képújság. 18.00: Kalendárium. Ismeretterjesztő magazin. 19.10: Tévétéma. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Telefere. Vitray Tamás műsora. 21.05: Péntek esti randevú. Volt egyszer egy Ifipark. 21.55: TV-Híradó 3. 22.05: Mi történt Baby Jane-nel? Amerikai film (ff). (18 éven felülieknek!) 0.110: Himnusz. 2. MŰSOR 17.40: Képújság. 17.45: Természetbarát. 18.05: Horgásztíz perc. 18.15: Csörgősipka. 18.35: Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat. 29. rész: Miként lehetne feloldani a varázs alól Dulcineát? 19.00: Keresztkérdés. 19.30: Vladimir Dimitrov, a mester. Dokumentumfilm. 20.00: Gondolkodó. Tudományos magazin. 20.50: TV-Híradó 2. 21.10: Rougonak szerencséje. Francia tévéfilmsorozat. 4. rész. 22.05: Zenebutik. 23.05: Képújság.