Népszabadság, 1985. június (43. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
1985. június 1., szombat NÉPSZABADSÁG Németh Károly találkozója Li Penggel Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta Li Penget, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, miniszterelnök-helyettest, a hazánkban tartózkodó kínai kormányküldöttség vezetőjét. A szívélyes, baráti légkörű találkozón véleménycserére került sor a magyar—kínai kapcsolatok helyzetéről és továbbfejlesztésük lehetőségeiről. Németh Károly és Li Peng kölcsönösen tájékoztatták egymást a szocialista építés eredményeiről és soron levő feladatairól, illetve a gazdaságirányítás reformja során szerzett tapasztalatokról. A találkozón jelen volt Marjai József miniszterelnök-helyettes és őszi István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője, valamint Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes és Ma Lie, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete. Li Peng és Németh Károly az MSZMP KB székházában. MIKÓ LÁSZLÓ FELVÉTELE A gazdasági növekedés lassulását jósolja az OECD jelentése A nyugat-európai országok még mindig rendkívül magas munkanélküliséggel kénytelenek szembenézni, s továbbra sem várható javulás, ha az amerikai gazdasági növekedés visszaesésével párhuzamosan a kormányok nem ösztönzik megfelelően saját gazdaságukat — állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken Párizsban kiadott féléves jelentésében. Az OECD előrejelzése szerint az elkövetkező másfél évben az Egyesült Államok gazdasági növekedésének üteme évi három százalék alá kerül, sőt ha Washington a költségvetési hiány mérséklésére irányuló politikát folytat, még jobban viszszaeshet az amerikai gazdaság növekedése. Ez pedig az amerikai import számottevő csökkenését vonja maga után, ami viszont — megfelelő intézkedés hiányában — érzékenyen érinthet több exportorientált nyugat-európai országot — figyelmeztet az OECD jelentése. Az OECD előrejelzése szerint az idén és jövőre a legerősebb nyugateurópai gazdaság növekedési üteme sem éri el az évi három százalékot, s ez kevés a munkanélküliségnek még a szinten tartásához is. Így a jövő év végén várhatóan a munkaképes korú lakosság 11 százaléka lesz állás nélkül Nyugat-Európában, azaz csaknem 20 millió személy. Az OECD a 24 tagország egészére nézve az alábbiakat emeli ki: Jövőre 2,75 százalékra lassul az átlagos gazdasági növekedési ütem (az idén 3,25, tavaly pedig 4,9 százalékos volt). Az infláció átlagban idén és jövőre is 4,75 százalékos lesz, szemben a tavalyi öt százalékkal. Az OECD jóslatát látszik igazolni az USA kereskedelmi minisztériumának jelentése, amely szerint az amerikai gazdaság növekedése tartósan lelassul. Áprilisban 0,2 százalékkal csökkent az Egyesült Államok nemzetgazdaságának főbb mutatóit tükröző index. Márciusban is csupán 0,1 százalékkal emelkedett, és az első negyedévi gazdasági növekedési ütem éves szintre számítva mindössze 0,7 százalék volt, a tavalyi év azonos időszakának rendkívül erőteljes, 6,8 százalékos növekedésével szemben. (Reuter) Három halálos áldozata van Baszkföldön az ETA újabb akcióinak Újabb halálos áldozatai (köztük egy 14 éves tanuló) vannak a spanyol terrorizmusnak. Az ETA baszk terrorszervezet akciói következtében hárman vesztették életüket. Ezidáig az év első öt hónapjában a terrorcselekmények halálos áldozatainak száma elérte a harmincat. A legutóbbi akció a következőképpen zajlott le: A baszkföldi Pamplonában egy ismeretlen telefonáló a Javier utca egyik lakásába hívta a rendőrséget azzal, hogy ott betörők járnak. Amikor a járőrkocsi a megadott ház elé ért, egy ott álló autóban elhelyezett pokolgépet távirányítással működésbe hoztak. A robbanás következtében az egyik rendőr a helyszínen meghalt, a másik kettő súlyosan megsebesült. A merénylet áldozata lett Alfredo Aguirre 14 éves kisfiú, akit szülei vásárolni küldtek el. Egy órával korábban a baszkföldi Galdazanao faluban, José Martinez 32 éves művezetőt az utcán, a járókelők szeme láttára két álarcos agyonlőtte. Az ETA éjfél előtt közzétett nyilatkozatában leszögezte: „Az árulóval leszámoltunk.” A kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt, valamint a baszk tartományi kabinet csütörtökön hozta nyilvánosságra azt a döntést, hogy a jövőben a terroristák elleni harcban felhasználják a több mint két éve alakult baszk rendőrséget is. „Ha ez megtörténik — reagált az ETA —, akkor saját rendőreinket is árulóknak nyilvánítjuk és nem kíméljük őket”. (MTI) Jugoszláv belügyi értékelés a közbiztonsági helyzetről BELGRÁDI TUDÓSÍTÓNKTÓL Jugoszlávia általános biztonsági helyzete kedvező, az országban nem történt tömegesebb vagy nagyobb méretű rendbontás, annak ellenére, hogy erőteljesebben érezhetővé vált az ismert gazdasági és más nehézségek hatása, s bizonyos egyének és csoportok az országon belül és kívül intenzívebb és agresszívebb aknamunkát fejtettek ki. Az értékelést a szövetségi belügyi titkárság (minisztérium) tavalyi munkájára vonatkozó jelentés tartalmazza, amelyet megvitatásra a jugoszláv képviselőház elé terjesztettek. A jelentés szerint a belügyi szervek tavaly 800 bűnvádi és 4628 szabálysértési feljelentést tettek ellenséges cselekményeket elkövető személyek ellen; az állambiztonsági szervek lelepleztek 52 hazai és külföldi állampolgárt, aki külföldi hírszerző szervezetek számára dolgozott. Hetven bűnvádi feljelentést tettek olyan egyének és csoportok ellen, akik, illetve amelyek együttműködtek az ellenséges emigrációval és a külföldön működő terrorszervezetekkel. A szövetségi belügyi titkárság a megfelelő szerbiai és koszovói szervekkel együtt rendszeresen figyelemmel kísérte a koszovói biztonsági helyzetet. Tavaly lelepleztek két illegális szervezetet és 11 illegális csoportot Koszovóban, kettőt pedig Macedóniában. Kétszázhuszonnégy bűnvádi és 435 szabálysértési feljelentést tettek olyan személyek ellen, akik az albán irrendentizmus és nacionalizmus pozíciójáról fejtettek ki tevékenységet — olvasható a képviselőház elé terjesztett jelentésben. Kopreda Dezső ) Az ünnepi könyvhét országos megnyitója Debrecenben Az idén május 31. és június 5. között rendezik meg hazánkban a magyar irodalom legjelentősebb eseményét, az ünnepi könyvhetet; megnyitóját pénteken Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtt tartották meg. Az ország minden részéből érkeztek erre az alkalomra írók, költők, kritikusok, könyvkiadói vezetők s a kulturális élet más képviselői. A részvevőket Ács István, Debrecen tanácsának elnöke köszöntötte, majd Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott nyitó beszédet. Elöljáróban emlékeztetett arra, hogy a könyv a civilizáció hosszú fejlődésében a művelődés, a kulturális értékek, a tudás iránti elkötelezettség egyik legnagyobb múltú, sokak számára legszemléletesebb jelképe. Ezután arról szólt, hogy időről időre egyes nézetek a könyvkultúra máig tartó kivételes jelentőségének csökkenését jósolják, a tények azonban azt mutatják, hogy a művelődés más forrásai — a film, a televíziózás s legújabban a videózás — nem annyira vetélytársai, hanem inkább kiegészítői az olvasásnak. A mai magyar könyvkiadás és -terjesztés igen differenciált olvasói igényeket képes kielégíteni, könyvkiadóink sok maradandó értékű művet jelentettek meg. Szembeszökően javult a kiadványok külleme, mind több az olyan vonzó, szép kiállítású könyv, melyet jó kézbe venni. Az ünnepi megnyitót követően a Magyar Írók Szövetsége, a Hajdú- Bihar Megyei és a Debreceni.Városi Tanács, valamint a Hazafias Népfront képviselői megkoszorúzták a művelődési központ névadójának, Kölcsey Ferencnek a tér előtt felállított szobrát. Országszerte kivonult a könyv az utcára, megnyitották a sátrakat, a boltok elé tett polcokon kínálják a könyvhétre megjelent újdonságokat. Sok helyen zenés irodalmi műsorral köszöntötték a kulturális ünnepet, irodami vetélkedőket rendeztek, s találkozóra hívták az írókat, költőket. (MTI) 3 Jó irányú sodrásban A magyarországi képviselői és tanácstagi választások már eddig is nagy érdeklődést keltettek határainkon túl, és tetemes számú cikk, kommentár foglalkozik azokkal. Barátaink figyelmét elsősorban az kelti fel, hogy a választási előkészületek, a jelölőgyűlések és választói nagygyűlések milyen meglepő politikai aktivitás közepette zajlottak le. A nyugati sajtó pedig a kettős vagy többes jelölésű választási rendszer politikai következményeit firtatja. ők „politikai pikantériákat” is keresnek, és kezdetben meglehetősen bő teret szenteltek annak, hogy olyan személyek is éltek néhány budapesti választókerületben a jelölhetőség jogával, akik korábban semmiféle közreműködést a legális politikai színtéren nem tartottak elfogadhatónak. Nos, ma már megvannak az adatok a jelölőgyűlésekről, és azok alapján elég tiszta, reális képet lehet alkotni az eddigiekről. Ami a képviselői jelöléseket illeti, abban 352 mandátum megszerzéséért 867 jelölt versengett. Közülük 715 a népfront ajánlására és 152 pedig a jelölőgyűléseken elhangzott javaslatok alapján került versenybe, öszszesen 762 szerezte meg a jelöléshez szükséges szavazati arányt, közöttük hetven olyan, akit a választópolgárok a helyszínen javasoltak. Mindjárt meg kell jegyezni, hogy e hetven, spontánul választott személy minden kétséget kizáróan a szocializmus épp olyan becsületes híve, mint azok, akiket hivatalosan jelöltek. Tessék nyílt sisakkal! Azóta az újságokban közzétették a jelöltek listáját, adataikat, s azok így ismertté váltak az ország választópolgárai előtt. Ezeket az adatokat különféleképpen lehet értékelni. Van olyan értékelés a Hazafias Népfront egyik funkcionáriusa részéről, hogy a jövőben mind nagyobb gonddal veszik figyelembe a választói közvéleményt, és csökkentik azokat az okokat, amelyek, feltehetően, az elutasításhoz vezettek — ami önmagában helyes. Magam azonban úgy vélem, hogy a másfél százaléknyi választói módosítás jóval azon a határon belül van, ami természetes, ami egészséges, ami a választói akarat demokratikus megnyilvánulásának szinte elengedhetetlen jele. Ami pedig az úgynevezett ellenzéket illeti, az említett néhány jelentkezésük nem hozott számukra sikert. Sehol nem kapták meg a jelöléshez szükséges egyharmados szavazati arányt, noha egybehangzó információk szerint, ők is híveiket mozgósítva, szervezetten jelentek meg abban a néhány fővárosi kerületben. Nem vitás azonban, hogy a választások az előzőektől eltérő feltételeikkel már az eddigi tapasztalatok alapján is megérdemlik a gondos tanulmányozást. Ami az ellenzékkérdést illeti, fellépésük elenyésző mérete, sikertelenségük a választói nyilvánosság előtt ugyancsak realitásokat tükröz. Először is azt a cseppet sem meglepő tényt, hogy vannak, léteznek, s évek óta igyekeznek kitörni abból a hazai visszhangtalanságból, amely ezt a — külföldi becslések szerint is csak — néhány száz főnyi aktív csoportot illeti. Jelentkezésük a nyilvánosság előtt azonban azt is bebizonyította, hogy a hazai közvélemény nem tudja értékelni, ha egy, a magyar belpolitikában szerepet kívánó csoport a nyugati sajtóra és propagandára támaszkodva akar itthon érvényesülni, és ha nem habozik ehhez külső politikai támogatást is igénybe venni. A másik, nem kevésbé figyelmet érdemlő tapasztalat az, hogy az általuk ellőtt puskapor meglehetősen kicsit durrant, minthogy szinte egyetlen olyan fontos problémát sem tudtak exponálni, amely ne szerepelt volna már ilyen vagy olyan módon a magyar közélet nyílt, demokratikus vitaanyagai között, reális és tisztességes megközelítésben. A harmadik pedig — s ez már inkább az ő gondjuk — a választók ma nyílt sisakos játékot követelnek a közéleti szereplőktől. Vagy elismerik a Hazafias Népfront programját egészében, amely az indulás feltétele, s akkor annak alapjaira helyezkednek, vagy csupán álruhának akarják azt fölhasználni, miközben más, rejtett céljaik vannak. E tekintetben a tapasztalatok egyáltalán nem voltak érdektelenek. A választók egyrészt nem honorálták a színlelő játékot, másrészt nemigen hajlottak arra sem, hogy akár a környezetvédelem — egyébként mind nagyobb problémákat hordozó — kérdéseiben, akár a népességszaporulat serkentése ügyében, akár a határainkon túl élő magyarság jogai ügyében, akár pedig az ifjúság jövőjét érintő feszítő kérdésekben, avagy a hátrányos anyagi helyzetű rétegek indokolt védelmében elrugaszkodjanak a realitásoktól, a célszerűségektől, a lehetőség és az ország életét alapvetően és pozitívan meghatározó külpolitikai érdekeinek határaitól. Ezt azért mondom, mert magam is részt vettem olyan jelölőgyűlésen, ahol hallottam e témákat egy ellenzékinek ismert jelölt támogatóitól, amikor ajánlásukat indokolták. (Ez a jelölőgyűlés egyike volt az előbb már említett budapesti eseteknek.) Nem állítom, hogy a felszólalások egyike-másika nem irritálta bizonyos fokig a gyűlés elnökségének tagjait, akiknek szemmel láthatóan nem volt gyakorlatuk abban, hogyan kell ilyenkor a vitát vezetni. Maga a vita azonban teljesen világos módon mutatta meg, hogy a magyar választók nagy többsége egészséges módon idegenkedik (hiszen van benne éppen elég történelmi tapasztalata) mindenféle demagógia, rálicitálás, felelősség nélküli politikai kijelentéstől vagy ígéretektől. A jelenlegi választási kampánynak azonban csak epizódja — még azt is megengedem, hogy „fűszeres” epizódja — az, amit az ellenzéki fellépésről el lehet mondani. Ami viszont számunkra fontos, hogy a kettős és többes jelölés, a viták, a fokozott tömegaktivitás, a meglepő nagy részvétel nem külső célokat szolgál. Egyáltalán nem az szülte, hogy bárkinek is tetszetős képet akarunk magunkról kialakítani. Ellenben az a küszöb, amelyet a többes jelölésű választási rendszerrel átléptünk, annak a hosszú ideje követett útnak tudatos folytatása, amit mi a szocialista demokrácia elmélyítésének nevezünk. Az az út, amelyen haladva minden fontos, az ország jövőjét befolyásoló lépést közmegegyezéssel akarunk megtenni. Az az út ez, amelyen nem lehetne tovább haladni a társadalmunkat alkotó különböző osztályok, rétegek, szociális csoportok érdekeinek számbavétele, egyeztetése és sorrendbe állítása nélkül. Annak az elvnek gyakorlati megvalósítása ez, hogy a szocializmus itt mindenkinek, valamennyiünknek épül, hogy sorsunk alakításában részt venni, azt befolyásolni mindenki illetékes, és ez minden állampolgárnak elidegeníthetetlen joga. A szokatlanság zavarai Beszélhetünk persze és beszélni is kell a szokatlanságból fakadó problémákról. Sokan azt mondják, hogy az új választási törvény túlságosan hirtelen jött, túl kevés idő volt fölkészülni rá, a jelölteket kiszemelni, a közakaratot szondázni. Kevés idő volt a választási bizottságok előkészítésére, a jelöléseket levezető elnökségek segítésére stb. Ámde a kérdést meg is lehet fordítani úgy, hogy: nem az egyjelöltes választási szisztéma gyakorlata volt-e túlságosan hosszú, annak minden következményével? Amint tudjuk, az egyjelöltes választási szisztéma inkább referendum jellegű, hiszen lényegében egy rendszerről, egy országos politikai irányvonalról szavaztat. Ilyen típusú szavazásnak fontos szerepe lehet különösen akkor, amikor valamilyen nagyobb politikai fordulatot követően, újból meg kell erősíteni és ki kell nyilvánítani a tömegek ragaszkodását a rendszerhez. 1956 után például jelentős és demonstratív mondanivalója volt az ilyen jellegű szavazásnak. Ma azonban már nem a „mit”, hanem a „hogyan” a legfontosabb, és azoknak a tanácsi, parlamenti képviselőknek a megtalálása, akiket a nép demokratikus feltételek között bíz meg, s akikről feltételezi, hogy a párt, a kormány, a népfront által vázolt programot az adott körülmények között, az adott helyen a gyakorlatba tudják átültetni. Nem tagadható, hogy e pillanatban még a szerepek kialakulatlansága is sok jogos kérdést szül. Azt hiszem, hogy ezzel a választással már sikerül meghaladni a „bukás-e, ha valakit nem választanak meg?” problémát, amely a jelölések kezdeti szakaszában még bizonyos vonakodásokat okozott. A mostani jelöltek közül már sokan úgy nyilatkoztak, hogy versenytársuk győzelme esetén is megbecsülésnek tartják a részvételt. Bizonyos zavarok fennmaradtak viszont abban, hogy a népfrontprogram keretein belül milyen saját képviselői, tanácsi program mellett áll a jelölt. Valószínűleg erre csak az új és remélhetőleg ugyancsak változó parlamenti és tanácsi gyakorlat, a felelősség, önállóság és a nyilvánosság szélesítésének lehetősége ad majd pontosabb választ. A választást kísérő érdeklődés nyilvánvalóan ilyen várakozásokat is kifejez. Nem mindenütt hiteles az esélyek megközelítő egyenlősége sem, hiszen ismert és ismeretlen személyek, befolyásos funkciót viselők és funkció nélküliek állnak néhol versenyben, s olykor talán nem minden számítás nélkül igyekeztek könnyíteni az egyiknek. Volt olyan tapasztalat is, hogy a jelölőgyűlés vezetői egy kicsit elvesztették a fejüket, amikor nem a hivatalos jelölt jött be, vagy a részvevők között politikai vitákra került sor, és a fölszólalók egyikemásika erősen eltérő nézeteket hangoztatott, avagy a helyi vezetést bírálta. Tudunk olyan csendes, lebeszélő akciókról, amelyek indokolatlanok voltak. Előfordultak — kisebb helyeken — családi-baráti öszszefogások is saját jelöltjük bejuttatására. Ezek alapjában kisebb kisiklások, és nem változtatnak azon a tényen, hogy a választások eddig demokratikus feltételek mellett zajlottak, eredményei pedig — az, hogy a listára kerülő jelöltek valamenynyien a szocialista társadalom hívei — önbizalmat adhatnak azoknak, akik korábban idegenkedtek a többes jelölési rendszertől. Kern befejezés — folytatás! A hatalommal kipárnázott, kényelmes politizálás korszaka azonban elmúlt. Nemcsak azért, mert az előrehaladás anyagi-politikai feltételei megnehezedtek, hanem azért is, mert a demokrácia művészete mindig a többség megnyerésének a művészete, amelyet meg kell tanulni, és játékszabályait meg kell érteni. Egyik legfontosabb tanulság, hogy e módszer, még nehéz időszakban is, amikor jelentős társadalmi rétegek a korábbinál nagyobb anyagi-erkölcsi terheket viselnek, segíti a párbeszédet, a megértést, a tisztázást, a megoldások kollektív kimunkálását. E módszer ugyanakkor nem egyszerűen a többség akaratának rákényszerítése a kisebbségre és a kisebbség elnémítása. Nincs olyan kormány, nincs olyan vezetés, nincs olyan hatóság, amely azt mondhatja magáról, hogy mindig és mindenben neki van igaza, s nem kell meghallgatnia azt, amit a más véleményen levők mondanak. S ha a mostani választási munkának semmi más haszna nem lenne, minthogy a kommunistákat, a szocializmus aktív híveit politikai erőfeszítésekre mozgósította, egy nyílt, nagyszabású, országos dialógus vállalására késztette, akkor máris megvan a haszna. Hinni kell azonban, hogy a szavazás nem lezáró aktusa ennek a folyamatnak, hanem a további, tudatosan vállalt út egyik szakasza, amely hullámverésesebb közéletet ígér ugyan, de cselekvő mozgásra késztet sok-sok embert. Rózsa László