Népszabadság, 1985. június (43. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

1985. június 1., szombat NÉPSZABADSÁG Németh Károly találkozója Li Penggel Németh Károly, az MSZMP főtit­kárhelyettese pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta Li Penget, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, mi­niszterelnök-helyettest, a hazánkban tartózkodó kínai kormányküldött­ség vezetőjét. A szívélyes, baráti légkörű talál­kozón véleménycserére került sor a magyar—kínai kapcsolatok helyze­téről és továbbfejlesztésük lehető­ségeiről. Németh Károly és Li Peng kölcsönösen tájékoztatták egymást a szocialista építés eredményeiről és soron levő feladatairól, illetve a gazdaságirányítás reformja során szerzett tapasztalatokról. A találkozón jelen volt Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes és őszi István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője, valamint Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes és Ma Lie, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete. Li Peng és Németh Károly az MSZMP KB székházában. MIKÓ LÁSZLÓ FELVÉTELE A gazdasági növekedés lassulását jósolja az OECD jelentése A nyugat-európai országok még mindig rendkívül magas munkanél­küliséggel kénytelenek szembenézni, s továbbra sem várható javulás, ha az amerikai gazdasági növekedés visszaesésével párhuzamosan a kor­mányok nem ösztönzik megfelelően saját gazdaságukat — állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fej­lesztési Szervezet (OECD) pénteken Párizsban kiadott féléves jelentésé­ben. Az OECD előrejelzése szerint az elkövetkező másfél évben az Egye­sült Államok gazdasági növekedé­sének üteme évi három százalék alá kerül, sőt ha Washington a költség­­vetési hiány mérséklésére irányuló politikát folytat, még jobban visz­­szaeshet az amerikai gazdaság nö­vekedése. Ez pedig az amerikai im­port számottevő csökkenését vonja maga után, ami viszont — megfe­lelő intézkedés hiányában — érzé­kenyen érinthet több exportorien­tált nyugat-európai országot — fi­gyelmeztet az OECD jelentése. Az OECD előrejelzése szerint az idén és jövőre a legerősebb nyugat­európai gazdaság növekedési üteme sem éri el az évi három százalékot, s ez kevés a munkanélküliségnek még a szinten tartásához is. Így a jövő év végén várhatóan a munka­képes korú lakosság 11 százaléka lesz állás nélkül Nyugat-Európában, azaz csaknem 20 millió személy. Az OECD a 24 tagország egészére nézve az alábbiakat emeli ki: Jö­vőre 2,75 százalékra lassul az átla­gos gazdasági növekedési ütem (az idén 3,25, tavaly pedig 4,9 százalé­kos volt). Az infláció átlagban idén és jövőre is 4,75 százalékos lesz, szemben a tavalyi öt százalékkal. Az OECD jóslatát látszik igazolni az USA kereskedelmi minisztériu­mának jelentése, amely szerint az amerikai gazdaság növekedése tar­tósan lelassul. Áprilisban 0,2 száza­lékkal csökkent az Egyesült Álla­mok nemzetgazdaságának főbb mu­tatóit tükröző index. Márciusban is csupán 0,1 százalékkal emelkedett, és az első negyedévi gazdasági növe­kedési ütem éves szintre számítva mindössze 0,7 százalék volt, a tava­lyi év azonos időszakának rendkí­vül erőteljes, 6,8 százalékos növe­kedésével szemben. (Reuter) Három halálos áldozata van Baszkföldön az ETA újabb akcióinak Újabb halálos áldozatai (köztük egy 14 éves tanuló) vannak a spanyol terrorizmusnak. Az ETA baszk ter­rorszervezet akciói következtében hárman vesztették életüket. Ezidáig az év első öt hónapjában a terrorcselekmények halálos áldoza­tainak száma elérte a harmincat. A legutóbbi akció a következőképpen zajlott le: A baszkföldi Pamplonában egy is­meretlen telefonáló a Javier utca egyik lakásába hívta a rendőrséget azzal, hogy ott betörők járnak. Ami­kor a járőrkocsi a megadott ház elé ért, egy ott álló autóban elhelyezett pokolgépet távirányítással működés­be hoztak. A robbanás következté­ben az egyik rendőr a helyszínen meghalt, a másik kettő súlyosan megsebesült. A merénylet áldozata lett Alfredo Aguirre 14 éves kisfiú, akit szülei vásárolni küldtek el. Egy órával korábban a baszkföl­di Galdazanao faluban, José Mar­­tinez 32 éves művezetőt az utcán, a járókelők szeme láttára két álarcos agyonlőtte. Az ETA éjfél előtt köz­zétett nyilatkozatában leszögezte: „Az árulóval leszámoltunk.” A kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt, valamint a baszk tarto­mányi kabinet csütörtökön hozta nyilvánosságra azt a döntést, hogy a jövőben a terroristák elleni harc­ban felhasználják a több mint két éve alakult baszk rendőrséget is. „Ha ez megtörténik — reagált az ETA —, akkor saját rendőreinket is áru­lóknak nyilvánítjuk és nem kímél­jük őket”. (MTI) Jug­oszláv belügyi értékelés a közbiztonsági helyzetről­ ­ BELGRÁDI TUDÓSÍTÓNKTÓL Jugoszlávia általános biztonsági helyzete kedvező, az országban nem történt tömegesebb vagy nagyobb méretű rendbontás, annak ellenére, hogy erőteljesebben érezhetővé vált az is­mert gazdasági és más nehéz­ségek hatása, s bizonyos egyének és csoportok az országon belül és kí­vül intenzívebb és agresszívebb ak­namunkát fejtettek ki. Az értékelést a szövetségi belügyi titkárság (mi­nisztérium) tavalyi munkájára vo­natkozó jelentés tartalmazza, ame­lyet megvitatásra a jugoszláv kép­viselőház elé terjesztettek. A jelentés szerint a belügyi szer­vek tavaly 800 bűnvádi és 4628 sza­bálysértési feljelentést tettek ellen­séges cselekményeket elkövető sze­mélyek ellen; az állambiztonsági szervek lelepleztek 52 hazai és kül­földi állampolgárt, aki külföldi hír­szerző szervezetek számára dolgo­zott. Hetven bűnvádi feljelentést tet­tek ol­yan egyének és csoportok el­len, akik, illetve amelyek együttmű­ködtek az ellenséges emigrációval és a külföldön működő terrorszerveze­tekkel. A szövetségi belügyi titkárság a megfelelő szerbiai és koszovói szer­vekkel együtt rendszeresen figye­lemmel kísérte a koszovói biztonsági helyzetet. Tavaly lelepleztek két il­legális szervezetet és 11 illegális cso­portot Koszovóban, kettőt pedig Ma­cedóniában. Kétszázhuszonnégy bűn­vádi és 435 szabálysértési feljelen­tést tettek olyan személyek ellen, akik az albán irrendentizmus és na­cionalizmus pozíciójáról fejtettek ki tevékenységet — olvasható a képvi­selőház elé terjesztett jelentésben. Kopreda Dezső ) Az ünnepi könyvhét országos megnyitója Debrecenben Az idén május 31. és június 5. kö­zött rendezik meg hazánkban a ma­gyar irodalom legjelentősebb esemé­nyét, az ünnepi könyvhetet; meg­nyitóját pénteken Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtt tartották meg. Az ország min­den részéből érkeztek erre az alka­lomra írók, költők, kritikusok, könyv­kiadói vezetők s a kulturális élet más képviselői. A részvevőket Ács István, Debrecen tanácsának elnöke köszöntötte, majd Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese mon­dott nyitó beszédet. Elöljáróban emlékeztetett arra, hogy a könyv a civilizáció hosszú fejlődésében a művelődés, a kultu­rális értékek, a tudás iránti elköte­lezettség egyik legnagyobb múltú, sokak számára legszemléletesebb jel­képe. Ezután arról szólt, hogy időről időre egyes nézetek a könyvkultúra máig tartó kivételes jelentőségének csökkenését jósolják, a tények azon­ban azt mutatják, hogy a művelődés más forrásai — a film, a televízió­zás s legújabban a videózás — nem annyira vetélytársai, hanem inkább kiegészítői az olvasásnak. A mai magyar könyvkiadás és -terjesztés igen differenciált ol­vasói igényeket képes kielégíteni, könyvkiadóink sok maradandó ér­tékű művet jelentettek meg. Szem­beszökően javult a kiadványok kül­leme, mind több az olyan vonzó, szép kiállítású könyv, melyet jó kéz­be venni. Az ünnepi megnyitót követően a Magyar Írók Szövetsége, a Hajdú- Bihar Megyei és a Debreceni­.Városi Tanács, valamint a Hazafias Nép­front képviselői megkoszorúzták a művelődési központ névadójának, Kölcsey Ferencnek a tér előtt fel­állított szobrát. Országszerte kivonult a könyv az utcára, megnyitották a sátrakat, a boltok elé tett polcokon kínálják a könyvhétre megjelent újdonságokat. Sok helyen zenés irodalmi műsorral köszöntötték a kulturális ünnepet, irodami vetélkedőket rendeztek, s találkozóra hívták az írókat, költő­ket. (MTI) 3 J­ó irányú sodrásban A magyarországi képviselői és ta­nácstagi választások már eddig is nagy érdeklődést keltettek határain­kon túl, és tetemes számú cikk, kommentár foglalkozik azokkal. Ba­rátaink figyelmét elsősorban az kel­ti fel, hogy a választási előkészüle­tek, a jelölőgyűlések és választói nagygyűlések milyen meglepő poli­tikai aktivitás közepette zajlottak le. A nyugati sajtó pedig a kettős vagy többes jelölésű választási rend­szer politikai következményeit fir­tatja. ők „politikai pikantériákat” is keresnek, és kezdetben meglehe­tősen bő teret szenteltek annak, hogy olyan személyek is éltek né­hány budapesti választókerületben a jelölhetőség jogával, akik korábban semmiféle közreműködést a legális politikai színtéren nem tartottak el­fogadhatónak. Nos, ma már megvannak az ada­tok a jelölőgyűlésekről, és azok alapján elég tiszta, reális képet le­het alkotni az eddigiekről. Ami a képviselői jelöléseket illeti, abban 352 mandátum megszerzéséért 867 jelölt versengett. Közülük 715 a népfront ajánlására és 152 pedig a jelölőgyűléseken elhangzott javasla­tok alapján került versenybe, ösz­­szesen 762 szerezte meg a jelöléshez szükséges szavazati arányt, közöt­tük hetven olyan, akit a választó­­polgárok a helyszínen javasoltak. Mindjárt meg kell jegyezni, hogy e hetven, spontánul választott személy minden kétséget kizáróan a szocia­lizmus épp olyan becsületes híve, mint azok, akiket hivatalosan je­löltek. Tessék nyílt sisakkal! Azóta az újságokban közzétették a jelöltek listáját, adataikat, s azok így ismertté váltak az ország vá­lasztópolgárai előtt. Ezeket az ada­tokat különféleképpen lehet érté­kelni. Van olyan értékelés a Haza­fias Népfront egyik funkcionáriusa részéről, hogy a jövőben mind na­gyobb gonddal veszik figyelembe a választói közvéleményt, és csökken­tik azokat az okokat, amelyek, fel­tehetően, az elutasításhoz vezettek — ami önmagában helyes. Magam azonban úgy vélem, hogy a másfél százaléknyi választói módosítás jó­val azon a határon belül van, ami természetes, ami egészséges, ami a választói akarat demokratikus meg­nyilvánulásának szinte elengedhe­tetlen jele. Ami pedig az úgyneve­zett ellenzéket illeti, az említett né­hány jelentkezésük nem hozott szá­mukra sikert. Sehol nem kapták meg a jelöléshez szükséges egyhar­mados szavazati arányt, noha egy­behangzó információk szerint, ők is híveiket mozgósítva, szervezetten jelentek meg abban a néhány fővá­rosi kerületben. Nem vitás azonban, hogy a választások az előzőektől el­térő feltételeikkel már az eddigi ta­pasztalatok alapján is megérdemlik a gondos tanulmányozást. Ami az ellenzékkérdést illeti, fel­lépésük elenyésző mérete, sikerte­lenségük a választói nyilvánosság előtt ugyancsak realitásokat tükröz. Először is azt a cseppet sem meg­lepő tényt, hogy vannak, léteznek, s évek óta igyekeznek kitörni abból a hazai visszhangtalanságból, amely ezt a — külföldi becslések sze­rint is csak — néhány száz főnyi ak­tív csoportot illeti. Jelentkezésük a nyilvánosság előtt azonban azt is be­bizonyította, hogy a hazai közvéle­mény nem tudja értékelni, ha egy, a magyar belpolitikában szerepet kí­vánó csoport a nyugati sajtóra és propagandára támaszkodva akar itthon érvényesülni, és ha nem ha­bozik ehhez külső politikai támoga­tást is igénybe venni. A másik, nem kevésbé figyelmet érdemlő tapaszta­lat az, hogy az általuk ellőtt pus­kapor meglehetősen kicsit durrant, minthogy szinte egyetlen olyan fon­tos problémát sem tudtak exponál­ni, amely ne szerepelt volna már ilyen vagy olyan módon a magyar közélet nyílt, demokratikus vita­anyagai között, reális és tisztességes megközelítésben. A harmadik pedig — s ez már inkább az ő gondjuk — a választók ma nyílt sisakos játékot követelnek a közéleti szereplőktől. Vagy elismerik a Hazafias Népfront programját egészében, amely az in­dulás feltétele, s akkor annak alap­jaira helyezkednek, vagy csupán ál­ruhának akarják azt fölhasználni, miközben más, rejtett céljaik van­nak. E tekintetben a tapasztalatok egyáltalán nem voltak érdektele­nek. A választók egyrészt nem ho­norálták a színlelő játékot, más­részt nemigen hajlottak arra sem, hogy akár a környezetvédelem — egyébként mind nagyobb problémá­kat hordozó — kérdéseiben, akár a népességszaporulat serkentése ügyé­ben, akár a határainkon túl élő magyarság jogai ügyében, akár pe­dig az ifjúság jövőjét érintő feszítő kérdésekben, avagy a hátrányos anyagi helyzetű rétegek indokolt védelmében elrugaszkodjanak a rea­litásoktól, a célszerűségektől, a le­hetőség és az ország életét alapve­tően és pozitívan meghatározó kül­politikai érdekeinek határaitól. Ezt azért mondom, mert magam is részt vettem olyan jelölőgyűlésen, ahol hallottam e témákat egy ellenzéki­nek ismert jelölt támogatóitól, ami­kor ajánlásukat indokolták. (Ez a jelölőgyűlés egyike volt az előbb már említett budapesti eseteknek.) Nem állítom, hogy a felszólalások egyike-másika nem irritálta bizonyos fokig a gyűlés elnökségének tagjait, akiknek szemmel láthatóan nem volt gyakorlatuk abban, hogyan kell ilyenkor a vitát vezetni. Maga a vita azonban teljesen világos módon mu­tatta meg, hogy a magyar választók nagy többsége egészséges módon ide­genkedik (hiszen van benne éppen elég történelmi tapasztalata) min­denféle demagógia, rálicitálás, fele­lősség nélküli politikai kijelentéstől vagy ígéretektől. A jelenlegi választási kampánynak azonban csak epizódja — még azt is megengedem, hogy „fűszeres” epi­zódja — az, amit az ellenzéki fellé­pésről el lehet mondani. Ami viszont számunkra fontos, hogy a kettős és többes jelölés, a viták, a fokozott tömegaktivitás, a meglepő nagy rész­vétel nem külső célokat szolgál. Egy­általán nem az szülte, hogy bárkinek is tetszetős képet akarunk magunk­ról kialakítani. Ellenben az a kü­szöb, amelyet a többes jelölésű vá­lasztási rendszerrel átléptünk, annak a hosszú ideje követett útnak tuda­tos folytatása, amit mi a szocialista demokrácia elmélyítésének neve­zünk. Az az út, amelyen haladva minden fontos, az ország jövőjét be­folyásoló lépést közmegegyezéssel akarunk megtenni. Az az út ez, ame­lyen nem lehetne tovább haladni a társadalmunkat alkotó különböző osztályok, rétegek, szociális csopor­tok érdekeinek számbavétele, egyez­tetése és sorrendbe állítása nélkül. Annak az elvnek gyakorlati meg­valósítása ez, hogy a szocializmus itt mindenkinek, valamennyiünknek épül, hogy sorsunk alakításában részt venni, azt befolyásolni minden­ki illetékes, és ez minden állampol­gárnak elidegeníthetetlen joga. A szokatlanság zavarai Beszélhetünk persze és beszélni is kell a szokatlanságból fakadó prob­lémákról. Sokan azt mondják, hogy az új választási törvény túlságosan hirtelen jött, túl kevés idő volt föl­készülni rá, a jelölteket kiszemelni, a közakaratot szondázni. Kevés idő volt a választási bizottságok előké­szítésére, a jelöléseket levezető el­nökségek segítésére stb. Ámde a kér­dést meg is lehet fordítani úgy, hogy: ne­m az egyjelöltes választási szisz­téma gyakorlata volt-e túlságosan hosszú, annak minden következmé­nyével? Amint tudjuk, az egyjelöltes vá­lasztási szisztéma inkább referen­dum jellegű, hiszen lényegében egy rendszerről, egy országos politikai irányvonalról szavaztat. Ilyen típusú szavazásnak fontos szerepe lehet kü­lönösen akkor, amikor valamilyen nagyobb politikai fordulatot követő­en, újból meg kell erősíteni és ki kell nyilvánítani a tömegek ragasz­kodását a rendszerhez. 1956 után például jelentős és demonstratív mondanivalója volt az ilyen jellegű szavazásnak. Ma azonban már nem a „mit”, hanem a „hogyan” a leg­fontosabb, és azoknak a tanácsi, par­lamenti képviselőknek a megtalálá­sa, akiket a nép demokratikus fel­tételek között bíz meg, s akikről fel­tételezi, hogy a párt, a kormány, a népfront által vázolt programot az adott körülmények között, az adott helyen a gyakorlatba tudják átül­tetni. Nem tagadható, hogy e pillanat­ban még a szerepek kialakulatlansá­ga is sok jogos kérdést szül. Azt hi­szem, hogy ezzel a választással már sikerül meghaladni a „bukás-e, ha valakit nem választanak meg?” prob­lémát, amely a jelölések kezdeti sza­kaszában még bizonyos vonakodáso­kat okozott. A mostani jelöltek kö­zül már sokan úgy nyilatkoztak, hogy versenytársuk győzelme esetén is megbecsülésnek tartják a részvé­telt. Bizonyos zavarok fennmarad­tak viszont abban, hogy a népfront­program keretein belül milyen saját képviselői, tanácsi program mellett áll a jelölt. Valószínűleg erre csak az új és remélhetőleg ugyancsak változó parlamenti és tanácsi gya­korlat, a felelősség, önállóság és a nyilvánosság szélesítésének lehetősé­ge ad majd pontosabb választ. A vá­lasztást kísérő érdeklődés nyilván­valóan ilyen várakozásokat is kife­jez. Nem mindenütt hiteles az esélyek megközelítő egyenlősége sem, hiszen ismert és ismeretlen személyek, be­folyásos funkciót viselők és funkció nélküliek állnak néhol versenyben, s olykor talán nem minden számítás nélkül igyekeztek könnyíteni az egyiknek. Volt olyan tapasztalat is, hogy a jelölőgyűlés vezetői egy ki­csit elvesztették a fejüket, amikor nem a hivatalos jelölt jött be, vagy a részvevők között politikai vitákra került sor, és a fölszólalók egyike­­másika erősen eltérő nézeteket han­goztatott, avagy a helyi vezetést bí­rálta. Tudunk olyan csendes, lebe­szélő akciókról, amelyek indoko­latlanok voltak. Előfordultak — ki­sebb helyeken — családi-baráti ösz­­szefogások is saját jelöltjük bejut­tatására. Ezek alapjában kisebb ki­siklások, és nem változtatnak azon a tényen, hogy a választások eddig demokratikus feltételek mellett zaj­lottak, eredményei pedig — az, hogy a listára kerülő jelöltek valameny­­nyien a szocialista társadalom hívei — önbizalmat adhatnak azoknak, akik korábban idegenkedtek a töb­bes jelölési rendszertől. Kern befejezés — folytatás! A hatalommal kipárnázott, kényel­mes politizálás korszaka azon­ban elmúlt. Nemcsak azért, mert az előrehaladás anyagi-politikai felté­telei megnehezedtek, hanem azért is, mert a demokrácia művészete min­dig a többség megnyerésének a mű­vészete, amelyet meg kell tanulni, és játékszabályait meg kell érteni. Egyik legfontosabb tanulság, hogy e módszer, még nehéz időszakban is, amikor jelentős társadalmi rétegek a korábbinál nagyobb anyagi-erköl­csi terheket viselnek, segíti a párbe­szédet, a megértést, a tisztázást, a megoldások kollektív kimunkálását. E módszer ugyanakkor nem egysze­rűen a többség akaratának rákény­­szerítése a kisebbségre és a kisebb­ség elnémítása. Nincs olyan kor­mány, nincs olyan vezetés, nincs olyan hatóság, amely azt mondhatja magáról, hogy mindig és mindenben neki van igaza, s nem kell meghall­gatnia azt, amit a más véleményen levők mondanak. S ha a mostani választási munkának semmi más haszna nem lenne, minthogy a kom­munistákat, a szocializmus aktív hí­veit politikai erőfeszítésekre mozgó­sította, egy nyílt, nagyszabású, or­szágos dialógus vállalására késztette, akkor máris megvan a haszna. Hin­ni kell azonban, hogy a szavazás nem lezáró aktusa ennek a folya­matnak, hanem a további, tudato­san vállalt út egyik szakasza, amely hullámverésesebb közéletet ígér ugyan, de cselekvő mozgásra kész­tet sok-sok embert. Rózsa László

Next