Népszabadság, 1985. július (43. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-01 / 152. szám

1985. július 1., hétfő ARANYKEZŰ, KUKA, JETI, CÁPA ÉS A CIKI Lopásból és rablásból éltek Élni valamiből mindenkinek kell, még annak is, aki nem akar dolgoz­ni. Szórakozni nem feltétlenül szük­séges, de jó. Valószínűleg nem ne­héz kitalálni, hogy húsz év körüli egészséges fiatalemberek a megélhe­tés és a szórakozás költségeit miből teremtik elő, ha nincs szakmájuk és munkahelyük. A kiadások fedeze­tére bevételi forrás — jómódú, el­néző rokonság hiányában — nem marad más, mint a bűncselekmény. Árulkodó nevek : Ezernyi kínálkozó munkaalkalom helyett sorozatos lopást és egy-egy alkalommal a rablást választotta az a csoport, amelynek tagjai ellen je­lenleg a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztályán folyik a nyomozás. A szereplők bemutatása azért sem nehéz, mert egymás kö­zött osztogatott ragadványneveik is érzékletesen jellemzik viselőjük leg­markánsabb tulajdonságait. Aranykezű, a csoport rangidőse, vagyis a 30 éves Dvorcsák Gábor ügyesen fest és rajzol, de képessé­geit az áruházak és üzletek polcai között lopással kamatoztatta. A töb­biek nála nyolc-tíz évvel fiatalab­bak, ám hozzá hasonlóan nem elő­ször kerültek összeütközésbe a tör­vényekkel. Cápát, alias Majoros At­tilát például lopásért és közveszé­lyes munkakerülésért vonták fele­lősségre. Kuka — Kupái Mihály — hasonlókról számolhatna be. Jeti — Albert János — és Virág Péter—tár­­sai között csak Kölyök — nagyko­rúságát tette emlékezetessé a „bal­héval”. A többiekkel — Steiner Jó­zseffel és Ferenczi Péterrel együtt — most előzetes letartóztatásban gondolhatják végig: megérte-e? A kérdésnek természetesen csak az ő szemszögükből van értelme. De még ebből a nézőpontból is nehéz belátni: néhány száz, alkalmanként néhány ezer forintért — és egyálta­lán — érdemes-e kockáztatni sza­badságukat. Amennyit mintegy két hónap alatt bűncselekményekkel szedtek össze és szórtak szét viha­ros gyorsasággal, annyit tisztességes munkával, nem túl nagy erőfeszítés­sel, becsületes úton is kereshettek volna. De ők nem munkaalkalmat, hanem kínálkozó alkalmat kerestek. Találtak is. Az egyiket — amelyik végül is a vesztüket okozta — egy 15 éves fiúnál fedezték fel. A Pest környékén lakó fiú egy rádiós mag­nóval a kezében a Nyugati pályaud­varon kószált, miután lekéste az es­ti autóbuszt. Steiner és Majoros (Cá­pa) figyelt fel rá. Megszólították, és meghallgatták történetét, majd pe­dig Dvorcsák Bródy Sándor utcai albérletébe invitálták. A fiú követte néhány perces ismerőseit. Az albér­letben, ahol már mások is voltak, furcsa vendéglátás részese lehetett. Az otthoniak megkérdezték, van-e pénze. A fiú megmondta, hogy van. A többiek erre elküldték, hogy vá­sároljon nekik ételt, italt. Vendé­gük, ki tudja, miért, teljesítette ké­résüket, s felpakolva tért vissza la­kásukba. Jót evett-ivott a társaság. Éjszakai útonállás A 15 éves fiú, aki még időben megelőzhette volna balsorsát, a ké­sőbbiekben már nem térhetett ki elő­le. Tetszett neki ugyanis, hogy Cá­­páék férfihoz illő mulatságot aján­lottak neki. A lányokhoz egy Szent­­királyi utcai kapun át vezetett az út, de hogy a házban valójában laknak-e vendégszerető hölgyek vagy sem, ez a fiú előtt végleg ho­mályban marad. Az éjszakai sötét­ségben ugyanis rátámadtak készsé­ges kísérői. Ferenczi elvette tőle pénztárcáját, s futni kezdett az ut­cán. A fiú a pénzét visszakövetelve Ferenczi nyomába eredt, Majoros pedig őt vette üldözőbe. Majoros volt a gyorsabb, egy-két ütéssel megál­lította a vendéget. A fiú még sajgó sebeit tapogatta, amikor Majoros, Ferenczi és Steiner az albérleti szobában hagyott rádiós magnót magához vette. Az 5800 fo­rintos készüléket másnap ezer fo­rintért adták el a Garay téren. A pórul járt fiú szerencsére nem túl súlyosan sérült meg. Miután össze­szedte erejét, elindult az úton. Rend­őrrel találkozott, s hozzá fordult se­gítségért. Vele együtt ment a Bródy Sándor utcai albérletbe, ahol az ital­tól bódultan alvó kupain kívül mást már nem talált. A többiek ekkor már egy diszkóban táboroztak. A személyleírás és egyéb adatok alap­ján azonban hamarosan elfogták Majorost, Ferenczit és Steinert. Cá­­páéknál ezt a fordulatot nevezik Ci­li­­n­ek. A BRFK vizsgálati osztályán meg­kezdődött a kihallgatásuk, s ennek során újabb és újabb bűncselekmé­nyek, személyek kerültek felszínre, így vált ismertté egy Déli pályaud­var környékén véghezvitt rablás története. Éjfél előtt nem sokkal Steiner és Ferenczi a Déliből indult el portyára azzal a jelszóval, hogy „pénzt kellene szerezni”. A Moszkva tér felé vették az irányt, az Alkotás utcán haladtak, ahol megláttak egy hazatérő férfit. A szerencsétlen em­bert néhány méter választotta el a lakásától, amikor Ferencziék ciga­rettát kértek tőle. Még annyi ideje sem volt, hogy a zsebéhez nyúljon, már verték is. A pénzét követelték, s igényüknek egy orrcsontot repesz­­tő ütéssel adtak nyomatékot. Ki tudja, meddig és­ mire volt ele­gendő az útonállással szerzett nyolc­száz forint. Tény, hogy még ugyan­azon az éjszakán Dvorcsák albérle­téből portyára indultak. Ferenczihez csatlakozott Albert és Kupát. Mire hajnalodott, a Lenin körúton betör­ték és kirámolták az egyik kiskeres­kedő üzletének kirakatát; bőrnadrá­­gokat és bőrdzsekiket vittek maguk­kal. Többségét értékesítették. Albert azonban egy öltözetet megtartott ma­gának — s milyen ciki! —, őt később ebben tartóztatták le. Áruházak veszélyben kétségtelen, ezek a bűncselekmé­nyek erőszakos jellegük miatt súlyo­sak. A mindennapi szükségletekhez elegendő pénzt azonban ennyiből nem teremthették volna elő. A szür­ke hétköznapokon lopni jártak. Dvorcsák Gábor, az Aranykezű me­sélte társainak, milyen könnyűszer­rel tudott edzőcipőt lopni. A többiek kaptak az ötleten. Dvorcsák, Steiner, Ferenczi, Albert és Virág ettől kezd­ve gyakori látogatója lett az áruhá­zaknak, illetve a szaküzleteknek. A divatos, márkás sportcipőkre specializálták magukat. A polcok előtt összetömörültek, s fedezékük mögött Aranykezű kevesebb kocká­zattal ügyködhetett. Addig nem is távoztak, amíg egy táska meg nem telt a lopott holmival. Az 1700—1800 forintos cipőket aztán 400—500 fo­rintért elkótyavetyélték. A Corvin Áruházból így emeltek el 16 pár Adi­das cipőt, a budai Skálából, illetve a Skála-Metróból több mint 30 ezer forint értékű lábbelit. Nem járt sok­kal jobban a Csillag, a Lottó, az Úttörő áruház és a Flórián üzletköz­pont sem. Dvorcsákék otthagyták az „aranykéz” nyomait, csakúgy, mint a Fővárosi Cipőbolt Vállalat és az Aranypók üzleteiben. Ezekről a he­lyekről már­­más ruházati cikkeket — főként bőrből készülteket — is loptak. A „szakosodást” azonban a rendőr­ség félbeszakította. Végül valameny­­nyiüket letartóztatták. A nyáron nyíló áruházakban Cá­pától, Kukától, Jetitől és a többiek­től már nem kell tartani. A büntető­­eljárás folytatódik. A nagyobb kö­rültekintés, az óvatosság azonban nem válik kárába azoknak az üzle­teknek sem, amelyeket ez a csoport nem tisztelt, s egyhamar bizonyosan nem is tisztel meg látogatásával. Polgár György A MERKÚR SORSZÁMAI 1985. június 28. TRABANT HYCOMAT SKODA 120 L Budapest 18 229 LIMOUSINE Budapest 568 Debrecen 10 491 TRABANT HYCOMAT SKODA 120 GLS Győr 13 058 COMBI Budapest 85 Budapest 1 183 TRABANT LIMOUSINE LADA 1200 L Budapest 35 323 SPECIAL Budapest 37 760 Debrecen 22 672 Debrecen 25 407 Győr 11 934 Győr 35 693 LADA 1300 S Budapest 13 765 TRABANT COMBI Debrecen 10 365 SPECIAL Budapest 11 016 Győr 4 480 Győr 5 763 LADA 1500 S Budapest 12 832 WARTBURG STAN­Debrecen 9 384 CARD Budapest 14 725 Győr 4 080 Győr 7 969 LADA COMBI Budapest 5 900 WARTBURG SPECIAL Budapest 22 664 Debrecen 3 474 Győr 11 914 MOSZKVICS Budapest 13 673 WARTBURG SPECIAL POLSKI FIAT 126 E Budapest 21 190 TOLÖTETÖS Budapest 5 074 Győr 7 093 WARTBURG TOURIST Budapest 9 373 FSO 1500 Budapest 5 002 Győr 3 610 SKODA 105 S Budapest Debrecen 9 080 6 881 DACIA 1310 Budapest Debrecen 28 249 17 826 Győr 7 140 ZASTAVA 1100 GTL Budapest 9 104 NEPSZABADSAE AUSZTRIA Hol vásárol a magyar turista? A Nyugaton vásárló magyarok nagy többsége alkalmasint Ausztriá­ban költi el a pénzét (már ameny­­nyi van ...) — lévén ez a legköze­lebbi s leggyakoribb úticél. A távo­labbi tájakról, például az NSZK-ból, Olaszországból visszatérőknek mind­járt egy tanács: ne hagyják a bevá­sárlást Ausztriára, általában rosz­­szabbul járnak. E kis országban vi­szonylag magasabbak az árak, ben­nük az adók, mint a nagyobbakban, s a magyarok által keresett termékek (főként műszaki, ruházati cikkek) jelentős része import. A nagyobb, az árukat termelő országokban ugyan­azokhoz jóval szélesebb választék­ban és olcsóbban juthatunk hozzá. Mindez persze nem vigasz a turis­táknak, legalábbis azoknak, akik csak Bécsig, netán Salzburgig, Gra­­zig jutnak el. A földrajznál marad­va, egy tanulság: az árszínvonal Ke­letről Nyugatra haladva emelkedik, a főváros olcsóbb, mint a salzburgi, tiroli, netán vorarlbergi tájak, a tö­meges idegenforgalom az NSZK-ból, Svájcból­­magasabbra hajtja az ára­kat. Az ausztriai vásárlásoknál is ér­vényes természetesen az alapszabály: a nagy áruházak, országos üzlethá­lózatok általában olcsóbbak, mint a kisebb üzletek. Általában persze, mert amíg a magyarok körében oly népszerű Carrefour, a Bécs melletti autós bevásárlóközpontban, a Shop­­ping City Südben, valóban méltá­nyos árakkal dolgozik, addig a még ismertebb, a mariahilferstrassei Gerngross és Herzmansky gyakran elképesztően drága, az egyébként ugyanehhez a céghez tartozó karnt­­nerstrassei Steffiről nem is beszél­ve. Ami természetesen nem jelenti, hogy e nagy áruházakban nem lel­hetünk alkalmi „slágerre”, jó és ol­csó holmira. Ez hozza a vevőt, aki — véli a T. Cég —, ha már ott van, mást is vesz... E „balekfogást” meg­előzendő, a beszerzések előtti ala­pos tájékozódás Ausztriában is elen­gedhetetlen. A gyakorlatban­ az említett Shop­­ping City Süd az autósok számára annyiból előnyös, hogy nincs parko­lási gond, és sok üzlet, köztük az ol­csó Svéd Bútor- és Lakberendezési Áruház, az IKEA fiókja szőnyege­­sek, csempések, autóalkatrész-boltok stb. egymás mellett találhatók. A hátrány: a központ kocsival időben legalább fél óra a belvárostól, így az expedíciót fél nap alatt nem ússzuk meg. A városban maradóknak a Maria­­hilferstrasse és vidéke csak fenntar­tásokkal ajánlható. Az említett (drá­ga) áruházak mellett van itt néhány olcsóbb ruházati áruház, de ezeknek (Schöps, Kleider—Bauer) városszer­te vannak fiókjaik, kevésbé forgal­mas helyeken — s ugyanazt, ugyan­annyiért árulják. A Mariahilfer­­strasse mellékutcáiban burjánzó „magyar” boltok egyetlen előnye, hogy a nyelvet nem ismerő vevő anyanyelvén tárgyalhat. (Egyébként sok kisebb-nagyobb bécsi üzletben van magyarul is értő eladó.) Az or­szágos híradás-technikai, háztartási gép, fotó és elektronikai bolthálóza­tok: a Herlango, a Niedermeyer, a Quelle, a Köck választéka a száz­szorosa a kis boltokénak, s áraikban is versenyképesek. E hálózatok elő­nye, hogy állandóan tartanak leára­zott cikkeket (néha külön boltokban, lásd: a telefonkönyvet), ahol külö­nösen olcsón juthatunk kis szépség­hibás vagy netán tavalyi, de kifo­gástalan készülékhez. Nyilvánvaló az is, hogy csere, reklamáció esetén egy nagy, tekintélyes üzletre jobban számíthatunk, mint a szerény bol­tocskákra. A februári téli s a júliusi nyári kiárusítás az idénycikkek szempont­jából előnyös. Végül, de távolról sem utolsósorban: Ausztriában minden iparcikket húsz százalék, az úgyne­vezett luxuscikkeket pedig, amelyek közé mindenfajta sztereoberende­­zés, tévékészülék, fotócikk, szőrme tartozik, 32 százalék forgalmi adó terhel. Ezt a külföldi — ezer schil­­ling fölötti vásárlás esetén — visz­­szakaphatja. A feltétel: a boltban ehhez szükséges nyomtatvány (Mehr­­weinsteuler-Formulax) kiállítását kér­jük, amelyen feltüntetik a vá­sárló személyi adatait. Az ívet ki­utazáskor az osztrák határőrrel le­bélyegeztetjük. Figyelem: ellenőriz­heti a kivitt árut, így azt addig ne használjuk. Továbbá: ha az Osztrák Autóklub (OEAMTC) sok helyütt használt űrlapján készült az „adó­bevallás”, az autósok már az OEAMTC határállomásokon műkö­dő fiókjánál felvehetik a visszajáró pénzt. Ha azonban erre nincs mód, a lebélyegzett ív bemutatásával hat hónapon belül bárki felveheti a vá­sárlás helyén az összeget. Heltai András 9 Vásárlók fóruma HA MENNI KELL... Többségben illetlen illemhelyek A dolog néha nagyon sürgős. Le­gyen az kicsi vagy nagy, gyakran nem tűr halasztást. Perceken belül meg kell találni a város kőrenge­tegében azt a helyet, amelyet egy régi szólás szerint még a király is gyalog szokott felkeresni. De félre a témában szinte köte­lező élcelődéssel, humorizálással! Nyilvános illemhelyeink állapota, akár köznapi viselkedésünk, ut­cáink tisztasága, közterületeink rendje, kulturáltságunkról vall. Csak minden prüdéria nélkül érdemes ró­la beszélni. A kétmillió lakost számláló Bu­dapesten 130 közterületen lévő il­lemhely található. Többségük a bel­ső kerületekben, kifelé haladva egyre gyérül a számuk. Kezelőjük, a Fővárosi Csatornázási Művek, amelynek Budapest elavult, gyak­ran elromló csatornahálózata, a szennyvíztisztító telepek üzemelteté­se és karbantartása mellett a nyil­vános WC-ik fenntartása külön gon­dot okoz. A vállalat a hetvenes években került igazán nehéz helyzetbe. A zöld házikók rendje felett őrködő vécésnénik kiöregedtek, az ötven­­száz évvel ezelőtt épült illemhelyek sorra tönkrementek. A metró, az aluljárók építésével ugyan újak is létesültek, majd a legforgalmasabb útvonalakon lévőket is felújították — sőt néhány korszerű, színes mű­anyag vázas félautomata illemhelyet is telepítettek —, ám a legnagyobb gond, a létszámhiány, állandósult. Segítenek majd az automaták — gondolták a Csatornázási Művek­nél, de ez sem hozott változást, sőt végső soron a vandalizmusnak ked­vezett. Régi vagy teljesen új volt az illemhely, mindegy lett: ki- és le­szerelték a fotocellákat, az elektro­mos kézszárítókat, a kézmosók csap­ját, szifonját, sőt több esetben még a WC-deszkákat és magát a kagy­lót is elvitték. Akinek pedig sür­gős lett a dolga, az az éttermek, az eszpresszók mellékhelyiségeibe me­nekült. Ide azonban nem lehetett, csak úgy bejutni, legalább egy ká­vé, egy üdítőital rendelésével kel­lett az egyszeri használatot legali­zálni. A helyzeten változtatni kel­lett, és ekkor úgy döntött a vállalat, hogy a szerződéses üzemeltetést vá­lasztja. A bérbe adott illemhelyek száma ma 90. A tapasztalatok kedvezőek. A nyitva tartás ideje területenként változó — de kötelezően előírt —, a rendért, a tisztaságért, a rongá­lások megakadályozásáért a bérlő a felelős. A bevétel, a havi bérleti díj befizetése után, őt illeti meg. Várnai Iván, a Fővárosi Csatorná­zási Művek igazgatóhelyettese ezt mondja: — Rendkívül sokat javult a hely­zet, a­­bérlőket állandóan ellenőriz­zük. Ha súlyos hibát találunk, fel­bontjuk a szerződést. Tény, hogy javultak a körülmé­nyek, íg­ még ma sincs minden tel­jesen rendben. A nyilvános utcai illemhelyek közül először a Keleti pályaudvarnál a metrófeljáró köz­vetlen szomszédságában lévő WC-t kerestük fel. Bérlője Szalai János, aki a ma már nem kifizetődő ta­karító kisiparosi munkáját cserélte fel­ ezzel. Nyitvatartás: 0—24 óráig, a forgalom érthetően nagy. Bármilyen céllal érkezünk, a belépő két forint. Rend és tisztaság, kézmosó, szap­pan, kézszárító a helyén. A pályaudvaron az automatasor mellett találjuk a következő illem­­helyet. Itt sincs rendetlenség, de látszik, hogy régen újították fel: az ajtófélfák a padozat felett korhad­tak. A pályaudvar Thököly út felő­li részén a pincébe kell lemenni. A bérlő itt is cerberusként áll a be­járatnál. Amúgy rend és tisztaság van, de a­ kézmosó mellett se szap­pan, se törülköző. A Belváros szívében, az Engels té­ren pénzbedobással működő egysze­mélyes félautomata, műanyag vázas illemhely. Mellette a téren játsza­dozó gyermekeknek épült ingyenes WC. Régi panasz, s most is igaz: zárva. Vajon hova szaladhat a sok apróság, ha úgy adódik? A félauto­mata nem fogadja el a pénzt, a mű­anyag nyílás összeverve, megnyo­morítva. Az ajtó azonban kinyílik, s a látvány megdöbbentő. A kitapé­tázott, tükörrel, kézmosóval, papír­adagolóval felszerelt WC — egy te­lepítése 270 ezer forint! — kagyló­ja földdel teli. Vajon kik tarthatták jó szórakozásnak a park termőtala­ját ide behordani? Alig pár lépés a József nádor tér. A buszmegállóban a földbe sül­lyesztett illemhely korlátján rozs­dás lakat. Megszeppenten áll meg előtte térképpel a kezében egy fia­tal pár. Aztán a szemben lévő Kő­bányai Aranyászok söröző felé ve­szi útját. A Gerbeaud cukrászda mellékhelyiségében színes a csempe, és kifogástalan a rend. Hasonló a helyzet az Apostolok étterem bejá­rati folyosóján lévő WC-ben is. De ami a gyorsbüféket, önkiszolgáló vagy másodosztályú éttermeket, bo­rozókat illeti, már nem mindenhol ilyen kedvező a kép. És közintézményeinkben? Próbát tettünk azokban is. A Tétényi úti Kórház 2. számú, XI. kerület Fehér­vári úton lévő szakorvosi rendelő­jében a nap minden szakában nagy a forgalom. Az emeletek folyosóin rend és tisztaság. A földszinti férfi­mosdóban érezni a reggeli takarítás fertőtlenítőszagát, de se szappan, se törülköző, az utóbbinak még a he­lye is hiányzik a falon. A csempe hiányos, az öblítőtartály lehúzója egy madzag. Az első emeleti helyi­ségben kosz, bűz, nem folyik le a kézmosó. A többi látványról jobb nem is beszélni. Eggyel feljebb a WC tatarozás miatt zárva. Ha olyan volt, mint az előbbi, rá is fér. A harmadikon a fülkéken nincsenek ajtók, hiányzik a kéztörlő, a szap­pan, s jó néhány csempe. Egyszóval: itt sincs minden rendben. Mit mondhatunk mindezek után? Tény, ahol kezelőszemélyzet van, ott sokkal kevesebb a gond, az il­lemhelyek kulturált használatára is egyedül ott találtunk példát. Másutt inkább elszomorító a látvány. A Csatornázási Műveknek a jövőben egy újabb, olcsóbb típusú félauto­mata WC telepítésére nyílik módja, bár a vandalizmus éppen ezeket kedveli. Nem ártana talán az első időben figyelni ezeket, s a törvény szigorával is fellépni a károkozók­kal szemben. De nem ártana a meg­lévők gondosabb karbantartása sem, s főként használatuk kulturált mód­jának elsajátítása. Erre azonban nem az utcán kell megtanítani az embereket, hanem otthon, az isko­lákban. Több, más dologgal együtt. Mert csak úgy érdemes. Békési István A lakat a József nádor téri illemhelyen található. Engels tér: a téglaépület zárva, az előtte levő illemhely használhatatlan. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELEI

Next