Népszabadság, 1985. augusztus (43. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-01 / 179. szám
1985. augusztus 1., csütörtök NÉPSZABADSÁG A Szovjetuniót nem lehet kizárni a közel-keleti rendezésből Zamjatyin: Helyre kell állítani a palesztinok egységét A közel-keleti válság megoldásával kapcsolatos szovjet álláspontról, a térség legégetőbb problémáiról — többek között a palesztin mozgalom megosztottságáról és a libanoni helyzetről, az iraki—iráni háborúról, valamint a Szovjetunó és a térség országai közti kapcsolatokról adott nyilatkozatot egy kuvaiti lapnak Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője. A közel-keleti válságot csak minden érdekelt fél együttes erőfeszítésével lehet megoldani. A Szovjetunió szerint olyan nemzetközi konferenciát kellene összehívni a térség problémáinak rendezésére, amelyen részt vennének a Palesztinai Felszabadítási Szervezet, a Szovjetunió és az Egyesült Államok teljes jogú képviselői is — mondotta Zamjatyin. Utalt rá, hogy nagyon sok a hasonlatosság a szovjet álláspont és a Fezben tartott arab csúcsértekezleten elfogadott program között. (1982 szeptemberében a marokkói városban tartott arab csúcstalálkozón a részvevők béketervet fogadtak el, amely szerint Izraelnek ki kell vonulnia valamennyi megszállt arab területről, a palesztinok független államot alapíthatnak, s cserébe szavatolni kell a térség minden államának biztonságát — értelemszerűen Izraelét is, bár nevét a Jezi terv szó szerint nem említi. — A szerk.) — A Szovjetunió elutasít minden olyan kísérletet — mondta Zamjatyin —, amely a rendezés ürügyén megfosztaná a palesztinokat törvényes jogaiktól, megmásítaná az önálló palesztin állam létrehozásáról hozott ENSZ-határozatot. A konfliktus megoldását nem szolgálják az olyan tervek — mint például Reagan amerikai elnök legutóbbi „kezdeményezése” —, amelyek nem vesznek tudomást arról, hogy az arab országoknak feltétel nélkül vissza kell kapniuk az 1967-es háborúban izraeli megszállás alá került területeiket, s a palesztin földeken épített izraeli félkatonai települések fenntartásával számolnak. Simon Peresz izraeli miniszterelnök „béketervének” lényege nem más, mint a PFSZ és a Szovjetunió kirekesztése a tárgyalásokból — mondta Zamjatyin. A közel-keleti válság kulcskérdése a palesztin probléma — mutatott rá Zamjatyin. A palesztinok soraiban keletkezett ellentétek — függetlenül a kiváltó okoktól — aláássák a PFSZ nehéz és hosszú harcban kivívott pozícióit. Ezek az ellentétek csak az Egyesült Államok és Izrael érdekeit szolgálják. A Szovjetunió szükségesnek tartja, hogy mindenki, akinek erre lehetősége van, segítse a Palesztinai arab nép egységének helyreállítását — hazafias, antiimperialista alapokon. Jelenleg a PFSZ egységének a megőrzése a legfontosabb feladat — mondta Zamjatyin. A libanoni helyzettel kapcsolatban Zamjatyin emlékeztetett rá, hogy az 1982-es agresszió végső soron komoly politikai és erkölcsi vereséggé változott Izrael és az őt támogató Egyesült Államok számára. Ám a Szovjetuniót nyugtalanítja az országban továbbra is meglevő feszültség. A rendszeresen kirobbanó összetűzések napjainkban testvérgyilkos jelleget öltenek. A válság fő oka az az izraeli provokációs politika, amely mesterséges ellentéteket támaszt Libanonon belül. A tárgyalások és a békés megoldás fontosságát hangsúlyozta Zamjatyin az ötödik éve tartó iraki—iráni háborúval kapcsolatban is. A Szovjetunió kezdettől fogva értelmetlennek tartotta ezt a testvérháborút, amely már eddig több mint félmillió halálos áldozatot követelt, és hatalmas anyagi károkat okozott mindkét országnak. A Szovjetunió és a térség országai közti viszonyt illetően Zamjatyin méltatta a 22 éve sikeresen fejlődő szovjet—kuvaiti kapcsolatokat. Ezek a kapcsolatok példáját adhatják a különböző társadalmi rendszerű országok közti viszonynak. Zamjatyin hangsúlyozta: gyakorlatilag nincs leküzdhetetlen akadálya annak, hogy fejlődjenek a Szovjetunió és az Öböl menti együttműködési tanácshoz tartozó többi ország kapcsolatai. (E szervezet vezető tagja Szaúd-Arábia. — A szerk.) A Szovjetunió nagyra értékeli a közel-keleti kérdésben tanúsított elvi és következetes szíriai politikát, Szíria antiimperialista álláspontját. Háfez Asszad szíriai elnök közelmúltban tett moszkvai tárgyalásain a két fél egyetértett, hogy tovább kell erősíteni a szovjet—szíriai kapcsolatokat. A Szovjetunió továbbra is sokoldalú segítséget fog nyújtani Szíriának és a többi arab országnak a független fejlődésért, az igazságos és tartós közel-keleti béke megteremtéséért vívott harcához. Zamjatyin végezetül kijelentette, hogy mindaddig, amíg fennállnak a szovjet—izraeli diplomáciai kapcsolat megszakadásának okai, minden realitást nélkülöznek a szovjet álláspont változásával kapcsolatos találgatások. (TASZSZ) Öngyilkos robbantási akció Dél-Libanonban Újabb ellenállási akciót hajtottak végre szerda reggel a megszállt déllibanoni Arnun városban egy izraeli katonai járőr ellen. Az akciót végrehajtó fiatalember — egy Szíria-barát libanoni politikai párt tagja — egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsiban parkolva megvárta, amíg a járőr a közelébe ér, majd felrobbantotta az autót. Hírek szerint nyolcan vesztették életüket, köztük három izraeli katona és öt libanoni polgári személy. A robbantásra két nappal az után került sor, hogy az izraeli légierő palesztin célpontokat bombázott a kelet-libanoni Bekaa-völgyben. Heves tűzharcok voltak szerdára virradóra Bejrútban a város két övezetét elválasztó „zöld vonal” mentén. Az összecsapásokban hárman meghaltak, és tizenheten megsebesültek — közölte a bejrúti rendőrség. Szerdán a libanoni síita Amal szervezet milicistái elhelyezték Bejrútban és a főváros körüli pontokon azokat a harckocsikat, amelyeket a szervezet kedden kapott meg Szíriától. A több mint negyven harckocsi egyes megfigyelők szerint érezhetően módosítja a libanoni erőviszonyokat. Simon Peresz izraeli miniszterelnök a Jordán-folyó megszállt nyugati partján élő izraeli telepesek ellen végrehajtott legutóbbi akciókra válaszolva szerdán kilátásba helyezte, hogy az izraeli biztonsági erők „keményen fellépnek az erőszak leküzdése érdekében”. Az intézkedések kényszerkitelepítést és a lakóházak lerombolását foglalhatják magukba — mondta Peresz. Az izraeli hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el Nabluszban, és bezárták az ottani palesztin egyetemet. Több tucat embert letartóztattak. (MTI) Nyugtalanság Ugandában a katonai hatalomátvétel után Milton Obote kiadatásáról tárgyalt Okello Tanzániában Tito Okello altábornagy, Uganda új elnöke szerdán Dar es-Salaamban Julius Nyerere tanzániai államfővel és más vezetőkkel tárgyalt. Hírügynökségek különböző értesülésekre hivatkozva úgy tudják, hogy Tito Okello rövid látogatása alatt tájékoztatta a szomszédos ország vezetőit a hazájában kialakult új helyzetről, s közvetítésre kérte fel Nyerere elnököt az Ugandában egymással rivalizáló csoportok között. A Reuter szerint az altábornagy a megbuktatott Milton Obote kiadatását is igyekezett kieszközölni, mert bíróság elé akarja állítani a volt államfőt az elnöksége idején elkövetett bűntettek miatt. A kampalai rádió beszámolt arról, hogy Javier Pérez de Cuellar ENSZ- főtitkár üzenetben biztosította támogatásáról az új ugandai vezetőket. A 10 tagú katonai tanács, amely kedden tartott első ülésén főleg gazdasági és pénzügyi kérdésekről tárgyalt, szerdán ismét megerősítette, hogy senkit sem fognak üldözni törzsi hovatartozása, vallása, vagy politikai nézetei miatt. A vasárnap megalakult testület felszólította a katonákat arra, hogy távozzanak Kampala utcáiról, s kilátásba helyezte, hogy szigorúan megbüntetik a fosztogatókat és a gyilkosságok elkövetőit. A jelentések szerint Kampalában, ahol a belváros szinte valamennyi boltját kifosztották, nyugodt a helyzet, de a bankok, a kormányhivatalok és az üzletek még mindig zárva vannak. Erőszakcselekményekről érkeztek hírek az ország délkeleti részéből, valamint a fővárostól keletre eső területekről. Meg nem erősített értesülések alapján hírügynökségek beszámoltak arról is, hogy az új kormányzat katonái Kampalától keletre kedden összecsaptak az előző rendszer ellen évek óta harcoló Nemzeti Ellenállási Hadsereg alakulataival. Az élelmiszer- és vízhiány miatt szerdán katonai kísérettel Kenyába távozott több száz külföldi, nyugati nagykövetségek és ENSZ-szervezetek munkatársai, illetve családtagjaik. Uganda határai egyébként továbbra is zárva vannak. (AP) Olajszállító teherautók több kilométeres sora várakozik a kenyai—ugandai határnál. Uganda határait a katonai hatalomátvételt követően zárták le. A VILÁGSAJTÓBÓL út Monti Mexikó gazdasági gondjai A párizsi esti lap, a Le Monde, cikkében a peso nemrégiben történt leértékelése kapcsán Mexikó gazdasági helyzetét elemzi. Az olajbevételek további csökkenése kiélezte a közép-amerikai Mexikó gazdasági nehézségeit, és arra készteti az ország kormányát, hogy újabb szigorú megszorító intézkedéseket hozzon. Nemrégiben ismételten leértékelte a nemzeti valuta, a peso árfolyamát, ezúttal 20 százalékkal. A leértékelés eredményeként július végétől 280 peso ér egy dollárt, ellentétben a korábbi 234-gyel. A mexikói vezetés úgy döntött, hogy a többi konvertibilis valutához képest a pesót augusztus elejétől lebegtetni fogja, és a napi helyzet szerint határozza meg az árfolyamát. Az ország valutájának leértékelésén kívül a kormány új vámtarifarendszer kidolgozását kezdte meg, és korlátozta azoknak a külföldről behozandó cikkeknek a számát, amelyek külön engedély nélkül importálhatók. A pénzügyminiszter egyidejűleg bejelentette, hogy befagyasztják az államgépezetben dolgozó főtisztviselők fizetését, sőt az államelnök juttatásait 10 százalékkal csökkentik. Ezek az intézkedések, valamint az államapparátus létszámának bizonyos mértékű csökkentése a mexikói elképzelések szerint lehetővé fogja tenni a növekvő, s jelenleg évi 150 milliárd pesónyi (mintegy 530 millió dollár) költségvetési deficit mérséklését. A kormány azt reméli, hogy az új gazdasági intézkedéstervezet helyreállítja az állampolgárok megcsappant bizalmát, és megteremti az alapokat a későbbi gazdasági reformokhoz. Általános vélemény szerint éppen a kormány gazdaságpolitikájával szembeni bizalmatlanság a fő oka annak, hogy az utóbbi időben ismét mind nagyobb méreteket ölt a tőke kivándorlása az országból. Ez a folyamat még 1982-ben, az adósságfizetési nehézségek idején jelentkezett válság hatására kezdődött el, tavaly viszont már lassulni látszott. Hová megy a munkaerő ? Néhány évvel ezelőtt az ország ipari vezetőinek nagy része a gazdasági nehézségekért elsősorban a munkaerőhiányt okolta. Az iparból — mondták — eláramlik a régi, szakképzett munkaerő a mezőgazdaságba. Ott is elsősorban a melléküzemágakba, sokkal több fizetésért. Emlékezzünk rá, rémregényeket lehetett hallani a melléküzemágak létszámszerző trükkjeiről, és még rémesebb regényeket a kiürülő üzemcsarnokokról. Felelős a mezőgazdaság ? E panaszoknak akkoriban erős politikai töltetük is volt: sokan úgy vélték, a munkásosztály gyöngül azáltal, hogy a létszám eláramlik — ahogy mondták — a kócerájokba. Ez a gondolatmenet nemegyszer logikai érvként szerepelt némely rendszeresen tönkremenő nagyvállalat költségvetési segélykérelmében: aki a nagyvállalatot támogatja, az a nagyipart támogatja — aki a nagyipart támogatja, az viszont a munkásosztályt erősíti. A gyenge gazdálkodás, a tehetetlenség, a rugalmatlanság miatt bekövetkezett gazdasági nehézségekre is ilyen ideológiai „támasszal” próbáltak és tudtak is nemegyszer központi segítséghez jutni e jobb sorsra érdemes cégek. A munkaerő eláramlásával kapcsolatos panaszok felkeltették természetesen a statisztikusok és az elemző közgazdászok figyelmét is. És a részletes vizsgálatokból nagyon hamar kiderült, hogy az eláramlás az iparból korántsem akkora, mint amekkorának feltüntetik, annál pedig lényegesen kevesebb, mint amilyen eláramlásra a termelékenység megfelelő — adottságainkhoz igazodó — szintre való emeléséhez szükség volna. 1980-ban például, amikor a panaszok leghangosabbak voltak, az iparvállalatoktól összesen 210 ezren léptek ki, és 23 ezerrel kevesebben, 187 ezren léptek be. (A csökkenés egyébként nem csupán az iparra, hanem a népgazdaság majdnem minden ágára körülbelül ilyen arányban volt jellemző.) A negatív munkaerőmérlegért azonban csak viszonylag kismértékben volt „felelős” a mezőgazdaság; az iparból eltávozottak nagy része a szolgáltatásban és a kereskedelemben helyezkedett el. Az ipar és a mezőgazdaság közötti munkaerő-forgalom mérlege egyébként ebben az évben csupán nyolcezer fővel billent a mezőgazdaság javára, ennyivel többen távoztak az iparból a mezőgazdaságba, mint fordítva. Ez a nyolcezer fő az iparban foglalkoztatottaknak csak néhány ezreléke, kizárt, hogy hiányuk komoly fennakadást okozhatott volna a kapun belüli amúgy is létszámfelesleggel működő vállalatoknak. Meg aztán némi rosszmájúsággal utalhatunk arra is, hogy az ipar és a mezőgazdaság közötti vándorlási irány — elsősorban az ipari keresetek viszonylagos javulása, a főfoglalkozáson kívüli jövedelemszerzési lehetőségek gyarapodása, a másik oldalon pedig a termelőszövetkezetek szaporodó gazdasági nehézségei következtében — éppen az ellenkezőjére változott az utóbbi egy-két évben. Manapság megint többen tartanak a mezőgazdaságból az iparba, mint ellenkező irányba, de ennek a mozgásnak az eredménye valahogy nemigen akar látszódni az ipar teljesítményének a javulásában. Az viszont kétségtelen, hogy a gazdálkodási nehézségek okainak ranglistáján sokkal hátrább, valahová a lista közepe tájára került a munkaerőhiány. Ez jelzi, hogy a vállalatok többsége végre kezdi belátni, sorsuk már csak ez: létszámot növelni — egy-két kivételes esettől eltekintve — nemigen tudnak, gazdálkodásukat hozzá kell igazítaniuk a létszám lassú fogyásához. Ez adódik egyrészt az ország demográfiai helyzetéből (csökken a munkaképes korú népesség), másrészt pedig a társadalmi-gazdasági fejlődés ama elkerülhetetlen tendenciájából, hogy a termelésben foglalkoztatottak aránya lassan csökken, a szolgáltatásban dolgozóké pedig nő. A csábítás trükkje A munkaerőhiány mérséklődését szolgálja az idén év elején életbe léptetett új jövedelem- és keresetszabályozás is: ezek megdrágítják a munkaerő költségeit, s egyéb módokon is jobban ösztönöznek a termelékenyebb, létszám-takarékosabb munkára. A legtöbb helyen megszűnt a vállalatok érdekeltsége a „vattaemberek” tartásában, s ma már arra is akad példa, hogy leépítik a valamilyen okból feleslegessé vált létszámot. A betöltetlen munkahelyek száma országosan a korábbi 100 ezerről 60 ezerre mérséklődött. A változások azonban csak nagyon lassan bontakoznak ki, még mindig a munkaerőhiány, a túlfűtött létszámkereslet jellemző a gazdaságra. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal nemrégiben értékelte a legutóbbi időszak munkaerőmozgásának tapasztalatait. Eszerint évente körülbelül minden hatodik dolgozó munkahelyet változtat. A gazdaságirányítás régi célja és próbálkozása az, hogy a munkaerő mozgását közvetett eszközökkel terelje a népgazdasági kívánalmaknak megfelelő irányba. Az elv maga egyszerű: a jövedelmezőbben gazdálkodó vállalatok adhassanak magasabb fizetést dolgozóiknak, ezáltal tegyék vonzóvá munkahelyeiket, így a létszám a gazdaságosabban termelő, fejlődésre képes szervezetekhez áramlik. Az elv logikus, a gyakorlatban azonban szinte egyáltalán nem valósul meg, mert a vállalati jövedelmezőség napjainkban még nem tükrözi igazán a munka népgazdasági hasznosságát, továbbá mert nagyjából hasonlóak a bérezési lehetőségek a jól és a kevésbé jól dolgozó vállalatoknál. Mivel a bérek „fej fej mellett” vannak, s növelésük manapság keményen korlátozva van, a vállalatok a munkaerőért folytatott versenyben más terepet kerestek és találtak is maguknak. Ma már általában nem a bérek feltornászása a csábítás különleges trükkje, hanem a teljesítménykövetelmények leszállítása. A dolgozó ugyanis munkahelyválasztásnál józan ésszel gondolkozva aszerint dönt, hogy ugyanolyan erőfeszítésért, munkaintenzitásért stb. cserébe hol kapja a legtöbb bért, illetve ugyanazon bért hol tudja a legkisebb munkaráfordítással megkeresni. Különösen felerősödnek ezek a mérlegelési szempontok napjainkban, amikor a lakossági bevételek között a főállásból származó jövedelmekkel szemben egyre többet nyomnak a latban a különjövedelmek. 1982-es adatok szerint a lakosság összjövedelmében a főállásból származó keresetek 50 százalékot sem tettek ki, míg az egyéb jövedelmek meghaladják a 30 százalékot (a fennmaradó részt a társadalmi juttatások adják). Azóta az arányok tovább változtak az egyéb jövedelmek javára. Ebben a helyzetben a dolgozó egyre inkább abban válik érdekeltté, hogy főállásában a munkaerejét a második, illetve a harmadik gazdaságra tartalékolja, s nemigen izgatja, hogy kevesebb munkájáért esetleg pár száz forinttal kevesebbet keres : a veszteséget a főmunkaidő után a mellékessel be tudja hozni. Így babrál ki a gyakorlat az elmélettel: a gazdaságirányítás törekvései alighanem éppen fordítva sülnek el. A munkaerő gyakorta nem a jövedelmezőbb termelés, hanem a lazább munkakövetelmények irányába vándorol, s ha túlzás is volna ezt általános törekvésként jellemezni, mégis felfedezhető egy ilyen irányú markáns mozgás a munkaerőfronton. Következetesebb szigorral Sima frázissá koptattuk azt a lényegre törő megállapítást, hogy Magyarországon általában nem munkaerő-, hanem teljesítményhiány van. De miközben e szlogen elkopott, a helyzet nem változott lényegesen. . Illetve változott annyiban, hogy a vállalatok közötti különbségek nem a keresetekben, hanem a munkahelyi követelményekben növekedtek meg az elviselhetetlenség határáig. Tudjuk, akadnak munkahelyek, ahol a mozdulatok a másodperc töredékéig ki vannak számítva, ahol az intenzitás és a termelékenység ott van a világ élvonalában. Máshol viszont lazaság uralkodik, s a pénz nem vagy csak alig kevesebb, mint az előbbi munkahelyeken. A szélsőségek néha egy vállalaton belül is megtalálhatók. S a különbségek, úgy tetszik, még mostanában is nőnek. Ezen az úton aligha léphetünk tovább, meg kell találnunk a munkaerő kedvezőtlen irányú mozgásának ellenszerét. A megoldást nyilvánvalóan a teljesítménykövetelmények különbségeinek csökkentésében, pontosabban abban kell keresni, hogy a vállalatok és a dolgozók egyaránt érdekeltekké váljanak a nagyobb teljesítményekben. Lehet, hogy ez szemben áll bizonyos helyi érdekekkel, viszont nagyon is egybeesik a népgazdaság továbbfejlődésének általános törekvéseivel. A jövőben következetesebben kell ragaszkodnunk azon elvhez, hogy a jövedelmezőbben gazdálkodók fizethessenek többet dolgozóiknak, nekik legyen több lehetőségük a szociális és munkakörülmények javítására. De ilyen irányú lépéseink csak akkor lehetnek eredményesek, ha érvényesül a szabályozás következetesebb szigora a teljesítmény-visszatartókkal szemben. Karcagi László