Népszabadság, 1985. augusztus (43. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-17 / 193. szám

—■ r?nMT­/i\rL.(g)[K FIATALOK­­?D&üm®[K FIATALOK Maradj a kaptafánál? Miért nem maradt a suszter a kaptafánál? — Keveset fizettek! A tömör választ a „suszter”, azaz Diós Katalin cipőfelső­rész-készítő szakmunkás ad­ta, aki ez év januárjában hagyta ott a „kaptafát”, azaz a Duna Cipőgyárat. — Csak ezért léptél ki? — Csak. Tehát: pénzt akart keresni, ezért otthagyta biztos állását — újítási ügyintéző volt a fej­lesztési osztályon —, s elhe­lyezkedett a számára bizony­talan vendéglátóiparban. Elős­ször hot-dogot árult az egyik budapesti kávéházban, majd Szentendrén dolgozott pultos­ként egy maszek étteremben. Jelenleg harmadik vendéglá­tós munkahelyét keresi, meg­felelő szakképzettség nélkül. Viszont a vendéglátóiparban alighanem több a pénz. — Elképzelhető — bólogat Polgár Gyula, a Duna Cipő­gyár igazgatója —, hiszen a maszek és a szerződéses ven­déglátós világban ismeretlen fogalom a bérgazdálkodás. Ná­lunk azonban teljesítményhez kötött személyi órabérért dol­goznak a szakmunkások. Diós Katalin 1983 szeptem­berében került a felsőrész­készítő tűzödébe, ahol nem tudta teljesíteni a normát, s ezért fél évig keresetki­egészítésben részesítettük. A türelmi idő lejárta után be­adta felmondását. Megkérdez­tük tőle: milyen munkakör­ben szeretne dolgozni? „Anyagbeszerző” — hallottuk a választ. Három hónapig dol­gozott a kereskedelmi főosztá­lyon az általa választott mun­kakörben, amikor újra fel­mondott. Újabb beszélgetés, újabb beosztás a fejlesztési osztályon. Vé­gül is a harma­dik felmondás után már nem tudtuk visszatartani. Próbaidő után kilépnek — Gyakoriak az ehhez ha­sonló kilépések? — Sajnos igen — sóhajt fel Polgár Gyula, majd egy kimu­tatást kezd lapozgatni. — A Duna Cipőgyárban, beleértve az oroszlányi, a hatvani és a dunaújvárosi gyárrészlegünket is, a 2700 dolgozónk egynegye­de, 23,1 százaléka évente ki­cserélődik. S ha hozzávesszük, hogy az összes munkavállaló közül 1834 harminc éven alu­li, akkor az is érthető, hogy a távozók zömmel fiatalok.­­ Általános jelenség? — Az iparágon belül van jobb és rosszabb arány is. A Savaria Cipőgyárban 13,5, a Tisza Cipőgyárban 15,7, a Bony­hádi Cipőgyárban 19, a Minő­ségi Cipőgyárban 24, a Sza­bolcs Cipőgyárban pedig 32,7 százalék a munkaerő-elván­dorlás aránya. — Mi okozta ezt a nagyará­nyú mozgást? — Felméréseink szerint az okok négy nagy csoportba so­rolhatók. Az első: Budapest — közelebbről Újpest — von­záskörzetében az egyre jobban gazdálkodó termelőszövetke­zetek tisztességes fizetést kí­nálva „elszívtak” vagy más­fél ezer dolgozónkat. A lakó­helyükhöz közeli munkaválla­lás megkíméli őket három­négy órai utazástól s a futó­szalag melletti nyolcórás „ro­bottól”. A második: mind több, a gyárhoz eredetileg közel la­kó dolgozónk kapott a távoli kerületekben lakást. Kezdet­ben átbumliztak a városon, aztán lassan, fokozatosan, a hosszú, sok átszállással tarkí­tott utazási időre hivatkozva lemorzsolódtak. A harmadik: a felfejlődött szövetkezeti ipar a mi szakmánkban is mind­jobban tud fizetni. Ennek ha­tására sokan kilépnek, mond­ván: ott nincs két műszak, nincs futószalag, a fizetés pe­dig ugyanannyi vagy több, mint a Duna Cipőgyárban. A negyedik: menekülés a futó­szalag melletti munkától, amely nemcsak fizikailag, ha­nem idegileg is kikészíti az embert. — Hogyan pótolják a távo­zókat? — Egyik lehetőségünk, hogy az utcáról veszünk fel fiata­lokat nyolcnapi próbaidőre. Ennek az a célja, hogy a leen­dő dolgozó megismerje mun­kahelyét, s a vezetők felmér­jék, használható-e hosszú tá­von. Sajnos sokan a próbaidő letelte után elmennek, őszin­tén bevallva: nem ezt a mun­kahelyet s nem ezt a fizetést képzelték el. Ha belegondo­lunk, a felajánlott kereset ilyen termelésszervezési mód­szerek és teljesítménykövetel­mények mellett nem olyan ró­zsás, ho­gy érte megérné itt­maradni. Az „ellenpont” — Hogy mi vonzott erre a pályára? — ismétli a kérdést Nemes Gáspár, 33 éves cipő­gyártó szakmunkás, aki 18 éve dolgozik a gyárban. — A lehe­tőség! Nem voltam olyan jó ta­nuló, hogy továbbtanuljak. Itt volt hely, ide jelentkeztem. Az ismeretlenség vonzott: megis­merni azt, amit az ember ős­idők óta a lábán hord. Min­dig érdekelt, hogyan készül a cipő gépi úton. A másik ok a változatosság. Már a ta­nulóévek alatt is mindig más­más munkafolyamatot kellett csinálnom. — Különbözik ez a hagyo­mányos susztermunkától? — Igen. Más technológiával dolgozik a kézi cipész, mint a cipőgyártó szakmunkás. — Meg tudsz egyáltalán ja­vítani egy cipőt? — Természetesen. — A szakmunkásvizsgád után rögtön a Duna Cipőgyár­ba jöttél? — Ide kellett jönnöm, mert ide szólt a tanulmányi szerző­désem. — Mennyi volt az első, s mennyi a jelenlegi kereseted? — Első éves szakmunkás­ként 2800—3000 forint között kerestem, jelenleg átlagosan 6000 forint van a borítékban. Hol több, hol kevesebb, mivel nem állandó a fizetésünk, ha­nem attól függ, hogy milyen modellt gyártunk, és milyen létszámmal dolgozunk. — Ennyi­­gyakorlattal más­hol esetleg többet fizetnének. Nem gondoltál még arra, hogy munkahelyet változtass? — Volt időszak, amikor fog­lalkoztam a kilépés gondola­tával. A vállalat életében vol­tak változások, amelyek ki­sebb felbolydulást okoztak a dolgozók között. Ilyennek bi­zonyult például a darabbéres rendszerről a normaperces rendszerre való áttérés, amely­­lyel kezdetben nehezebben le­hetett teljesíteni a normát, s ez meglátszott a boríték vas­tagságán is. Ekkor foglalkoz­tam a távozás gondolatával... Végül is hallgattam a jobbik eszemre. Én itt nőttem fel, a gyár a második otthonom, s hozzászoktam a munkatár­saimhoz is. Ezenkívül szere­tem azt, amit csinálok. — Mi a munkád? — Első kategóriás szakmun­kás vagyok, vagyis a cipőgyár­tás területén mindent kell csi­nálnom. Óráról órára változ­hat a beosztásom, s szerintem ebben rejlik a szakma egyik szépsége. Átlag felett fizetnek — Azért nálunk is lehet ke­resni — mutat a felsőrészké­szítő szűzöde kénkartonjaira Polgár Gyula igazgató —, csak dolgozni kell. Itt van például Barna Lajosné: 7000 és 8700 forint között mozgott az utób­bi hónapokban a fizetése. De említhetném Fehér Jánosné 5200—7000 és Ipolyi Györgyné 5800—6300 forint közötti kere­seteit is. Ellenpélda is akad: Csapó Lajosné csak 2900—3250, Sík Veronika pedig 2800—4100 forint között keresett az első félévben. A cipőiparban fog­lalkoztatott fizikai dolgozók havi átlagbére 4630 forint, míg a Duna Cipőgyárban ugyanez 4717 forint 90 fillér. Tehát va­lamivel az átlag felett fizetjük a dolgozóinkat. — A beszélgetésünk elején csak egy lehetőségét említette a távozók pótlásának. Melyik a másik? — A szakmunkásképzés len­ne az, de a legnagyobb erőfe­szítésekkel sem tudjuk pótolni a kilépőket az iskolából kike­rülő fiatalokkal. Mert számol­junk csak: a budapesti köz­pont 1000 dolgozója közül évente körülbelül 230-an hagy­ják el munkahelyüket, ezzel szemben az utóbbi három év­ben végzett 44 budapesti szak­munkástanulónk közül csak 17-en dolgoznak nálunk. Az 1984—85-ös tanévben 20 ta­nuló kapott szakmunkás-bizo­nyítványt, közülük 13-an ma­radtak a gyárban. A legutób­bi tanévben összesen 303 (Bu­dapesten 24, Hatvanban 71, Oroszlányban 119, Dunaújvá­rosban 89) tanulót foglalkoz­tattunk, ami már önmagában is édeskevésnek tűnik. Külö­nösen Budapesten aggasztó a helyzet. — Hogyan segítik a pálya­kezdő szakmunkásokat? — Már utolsó éves tanuló­ként a szalagon dolgozhatnak, ahol ösztöndíjuk mellett ko­moly keresethez is jutnak. Mi­vel nincs munkásszállásunk, albérleti hozzájárulást (3500 forintos kereset felett 600, alatta pedig 800 forintot) fize­tünk negyedévenként a rá­szorulóknak. Lehetőségeink­hez mérten kölcsönnel is se­gítjük a fiatal házasokat la­kásgondjaik megoldásában. A pályakezdő szakmunkások fi­zetését fél évig kiegészít­jük. Négy fiatal szakmun­kásnőnek a türelmi idő letelte után is fizettük a keresetki­egészítést, mondván: még pár hónap, és belejönnek a mun­kába. Egy hónap eltelte után az idősebb dolgozók tiltakoz­ni kezdtek, követelvén, hogy nekik is egészítsük ki a kere­setüket. Nemes Gáspár a szalag mellett. CSAK MIHÁLY FELVÉTELE Segítenek a törzsgárdatagok A Duna Cipőgyárban négy­millió 300 ezer (ebből Orosz­lányban, Hatvanban és Duna­újvárosban 900 ezer)egymil­lió pár cipőt gyártanak éven­te. Termelésük 52 százalékát a belföldi, 36 százalékát szocia­lista országok (főként a Szov­jetunió), 12 százalékát pedig tőkés országok piacain érté­kesítik. Évi termelési értékük egymilliárd 400 millió forint. — Dolgozóink 70 százaléka több mint tíz éve dolgozik ná­lunk — mondja büszkén az igazgató. — Most jön az ügy csattanója: az említett törzs­gárdatagok zömmel 30—35 év körüli életkorúak, tehát fiata­lok! Mégis maradtak egynéhá­­nyan a „kaptafánál”! Hofmann Péter Ahol az elmélet próbája a cseregyakorlat HALLÓ, WALLY! Wally is kabala, a Kátya ba­bához hasonlóan. Az utóbbi tudjuk, a VIT-é volt. Wallyt alighanem kevesebben ismerik. Ő az IAESTE Hungaryt jel­képezi. A mérnökhallgatók nemzetközi egyesülete (Inter­national Association for the Exchange of Students for Tech­­nical Experience) 1983 janu­árjában szavazta meg Magyar­­ország csatlakozását a szerve­zethez. Ekkor született Wally.­­ A teljes jogú tagállamok közül tízen alapították az IAESTE-t Londonban, az Im­­perial Col­lege-ban. Az európai országokéihoz azóta csatlako­zott többek között az Egyesült Államok, Ausztrália, Thaiföld, Japán, Brazília, Kanada, In­dia, jó néhány afrikai és arab ország sok intézménye is. Ma csaknem ötven teljes jogú, il­letve társtagállam tartozik a szervezethez — kezdi a vissza­tekintést Becker László, az IAESTE magyar bizottságának titkára. — Már az első évben 920 hallgatót cseréltek kül­­földre nyári gyakorlatra a kü­lönböző iparágakban. 1984-ig körülbelül hússzorosára nőtt ez a szám. 1985 januárjában üdvözölték a kétszázezredik IAESTE-gyakornokot. — Mit mutat a hároméves magyar statisztika? — 1983-ban 12, 1984-ben 31, az idén pedig már 57 helyet sikerült elcserélnünk a januá­ri cserekonferencián. Azok az országok, melyekkel már az előző két évben is partneri kapcsolatban álltunk, szinte kivétel nélkül növelték cse­réik számát hazánkkal is. To­vábbá sikerült olyan országo­kat megnyernünk — például Japánt, Kanadát, Egyiptomot —, amelyek eddig nem mutat­tak különösebb érdeklődést irántunk. — Ennek a szervezetnek egyes országokban nem tú­l, erős a támogatói háttere, hi­szen nem politikai és nem is állami szervezet. Hogyan ala­kult ez nálatok? — Miután a belépést a Bu­dapesti Műszaki Egyetem KISZ-bizottsága kezdeményez­te — és azóta is támogatja —, az IAESTE Hungary a BME KISZ-szervezetének keretében és annak részeként működik. Próbálunk mecénásokat talál­ni, az Állami Ifjúsági Bizott­ság már támogatja törekvése­inket. — Megnyertetek egy pályá­zatot. Ebben mihez kértétek az MTA Soros-alapítványának segítségét? — Az első, azaz az 1983-as év valutafedezetét a KISZ KB vállalta, az 1984-esét az MNB. Szervezetünk 1985. évi deviza­­kiadásait az MTA Soros-ala­pítványhoz benyújtott és meg­nyert pályázata alapján ka­pott devizából fedezzük. Fo­rintkiadásainkat a nemzetközi kapcsolatok keretében tovább­ra is a BME KISZ-költségve­­tése finanszírozza. A kért ösz­­szeget az IAESTE tagsági díjá­nak, a cserekonferenciának, il­letve a hallgatók elindításának kiadásaira fordítjuk. A forint­ellenértéket az MTA Soros­alapítvány javára persze elő kell teremtenünk.­­ A devizális nehézségek­ből sejthető, miért húzódott 1983-ig a belépés. Hozzá kell még tenni: már 1978-ban kez­deményezte néhány műszaki egyetemista a felvételt. A fő nehézség tudomásom szerint akkor is a deviza ügye volt. 1985-ben sikerült segítséget ta­lálni, de mi lesz a jövőben? — Felmerült az a lehetőség, hogy a külföldi hallgatók térí­téses képzéséből (a „dolláros képzésből”) az egyetemen ma­radó deviza egy része a távo­labbi jövőben az IAESTE Hungary kiadásait is, azaz a költségek egy részét fedezhet­né. Mi azon leszünk, hogy ezt kihasználjuk. Szeretnénk kife­lé nyitni, az önállósulásról nem is beszélve — mondja az IAESTE magyar titkára annak a lelkes hallgatói kis csapat­nak a nevében, amely társa­dalmi munkában, nem csekély időráfordítással, nagyon kitar­tóan végzi a napi szervező­­munkát. Mivel minden­ sze­zonban van mit tenni — nyá­ron főképp —, az úgynevezett adminisztrációs naptárhoz al­kalmazkodnak, amelyet segít­ségképpen az IAESTE dolgo­zott ki tagországai számára. Mi a feladat például a nyári hónapokban? A hazánkba ér­kező cseregyakorlatosok ügyeit vállalják magukra, a hivata­los engedélyek, szállás, étke­zés, hasonlók elintézését, de a programok, kirándulások szer­vezése vagy a napi kétórás re­cepciós szolgálat is állandó készenlétet igényel. — Az IAESTE Hungary elő­nyeit egyelőre még csak a mű­szakis hallgatók élvezik. Mun­kája iránt azonban mind több felsőoktatási intézmény érdek­lődik. — Az IAESTE-t azért ala­pították, hogy minden olyan szak-, illetve képzési forma diákjainak tapasztalatcseréjét segítse, ahol a gyakorlat — az iparban és más területeken — az elméleti oktatás elenged­hetetlen kiegészítője. Bár az ipari állásajánlatok döntő ré­sze mérnök- vagy technológus­­hallgatókat kér, van lehetőség diákcserére a mezőgazdaság, az erdészet és az építészet, az ipari tervezés és az ezekkel ro­kon szakmák területén is. Így tehát az IAESTE nyitva áll na­gyon sok szakterület és tudo­mányág előtt. — A Műegyetem áprilisi kül­döttértekezletén az IAESTE Hungary beszámolt tevékeny­ségéről. Ebben elhangzott egy óhaj is. — Nemzetközileg ismerteb­bek lettünk az utóbbi időszak­ban. Bizonyíték erre a csere­­lehetőségek megkétszereződé­se, a cserekonferencián való fogadtatás, a nemzetközi mun­kakapcsolatok javulása. Ezért vetődött fel egy budapesti cse­rekonferencia megszervezésé­nek igénye. Egy jól szervezett konferen­cia nemcsak az ismertséget, de kicsit az elismertséget is nö­velné, és még hatékonyabban szolgálhatná a szervezet a nemzetközi megértés és jóaka­rat ügyét minden ország diák­jai között. Kállai Tünde Hotel Építőtábor Építőtábori hotel — sokan tudják már, mit takar ez a fogalom. Olcsó szálláslehető­séget diákoknak az ország ki­lenc pontján, összesen nyolc városban: Budapesten, Mis­kolcon, Debrecenben, Egerben, Kecskeméten, Szegeden, Sop­ronban és Szombathelyen. A kezdeményező a KISZ Központi Bizottsága, a fő szer­vezők pedig az ifjúsági szövet­ség megyei bizottságai. Va­lamennyi nyári diákszállót is­kolákban, illetve kollégiumok­ban alakították ki. A szombat­­helyit például az Orlay Fürst Károly Szakközépiskolában és Szakmunkásképzőben. Meleg nyári reggel van. Az aulában megterített asztalon­­tejeszacskók és kakaós csigák. A mai reggeli. E szolgáltatás természetesen benne foglalta­tik a vendégeskedés árában. Az Orlayban négy tante­remben tizenöt-tizenöt ágy van, így hatvan, diákigazolvá­nyát felmutató tanuló, főis­kolai vagy egyetemi hallgató szállhat meg itt egy időben. A működtetésről is diákok gon­doskodnak, építőtáboros rend­szerben. Azaz két hétig egy turnusban nyolc helybéli ta­nuló ügyködik. Ők takaríta­nak, lehúzzák a szennyes ágy­neműt, elviszik a Patyolatba, átszaladnak reggeliért a szom­szédos ABC-be, segítenek programokat szervezni a ven­dégeknek. Bíró Gyöngyi és Sáska Csil­la eddig ebben az épületben jószerivel csak tanult. (Sza­kácsnak készülnek.) Most há­ziasszonyok. — Nem szokatlan ez a sze­rep, néhány óra alatt bele le­het jönni — magyaráz. Moldován Péter és Gö­rög László Kazincbarcikáról érkezett. Negyedikes villamos­ipari szakközépiskolások. Fa­latozás közben beszélik el út­jukat. — Szolnokon, Szekszárdon, Pécsett és a Balatonnál is jár­tunk. Egy hétre terveztük az utat, de lesz belőle tíz nap is. Kőszegen, Sopronban, Velem­­ben is voltunk. Ha nem len­ne ilyen olcsó a szállás, bizony már haza kellett volna indul­nunk — mondja Péter. — Autóstoppal megyünk mindenhová, tényleg keveset költünk. Stoppos igazolvá­nyunk is van, így könnyebben felvesznek az autósok. Általá­ban reggel indulunk, s estén­ként térünk vissza. Jó, hogy van ez a biztos pont — véle­kedik Laci. Reggeli után le­zuhanyoznak — meleg víz is van! —, s alig negyedóra múl­tával már el is köszönnek. Meg­kezdik napi ba­rangolásukat. Szabó Mária pedagógus, tá­borvezető az ed­digi tapasztala­tokról ad számot. — Hét közben, sajnos, kevés a vendégünk, in­kább szombaton és vasárnap népesedik be a szálló. Talán még kevesen ismerik ezt az új lehetőséget. Egyébként már külföldi vendégeink is voltak: nyugat-európai mérnökhallga­tók töltöttek el nálunk né­hány napot. A Budapesti Mű­szaki Egyetemen vannak nyá­ri gyakorlaton, s egy hétvégi kirándulás keretében az Őr­séggel és Kőszeggel ismerked­tek. Ők egyenként hetven fo­rintot fizettek egy éjszakára. A nyári diákhotelben dél­előtt és délután is lehet szál­lásigényt bejelenteni, és este tízkor van takarodó. A ven­déglátó építőtáboros diákok persze éjszakai ügyeletet is el­látnak. A „Hotel Építőtábor” ezek­ben a napokban mindenütt bezárja kapuit. Mivel a kezde­ményezés jó, reméljük, hogy csak a jövő nyárig. Szenkovits Péter „Ez nem drága.” Benkő Sándor felvétele Kitalálta? Bennünk ■ ■■ uaaawaaawa • miinah■ a partnerre talál! Új termékével, ötletével vegyen részt a Skála-Coop termelői börzéjén az őszi BNV-n, az F2-es pavilonban. A kiállított termékeket a vállalat legjobb szakemberei tesztelik, figyelembe véve a vásárlók véleményét. A kiválasztott cikkekre azonnal üzleti ajánlatot tesznek. Jelentkezés a Skála-Coop értékesítésszervezési igazgatóságán, Budapest IX., Soroksári út 15. Telefon: 336-770. Jelentkezési határidő: augusztus 25. A mi üzletünk •• üzlet Önnek is .

Next