Népszabadság, 1985. augusztus (43. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
—■ r?nMT/i\rL.(g)[K FIATALOK?D&üm®[K FIATALOK Maradj a kaptafánál? Miért nem maradt a suszter a kaptafánál? — Keveset fizettek! A tömör választ a „suszter”, azaz Diós Katalin cipőfelsőrész-készítő szakmunkás adta, aki ez év januárjában hagyta ott a „kaptafát”, azaz a Duna Cipőgyárat. — Csak ezért léptél ki? — Csak. Tehát: pénzt akart keresni, ezért otthagyta biztos állását — újítási ügyintéző volt a fejlesztési osztályon —, s elhelyezkedett a számára bizonytalan vendéglátóiparban. Elősször hot-dogot árult az egyik budapesti kávéházban, majd Szentendrén dolgozott pultosként egy maszek étteremben. Jelenleg harmadik vendéglátós munkahelyét keresi, megfelelő szakképzettség nélkül. Viszont a vendéglátóiparban alighanem több a pénz. — Elképzelhető — bólogat Polgár Gyula, a Duna Cipőgyár igazgatója —, hiszen a maszek és a szerződéses vendéglátós világban ismeretlen fogalom a bérgazdálkodás. Nálunk azonban teljesítményhez kötött személyi órabérért dolgoznak a szakmunkások. Diós Katalin 1983 szeptemberében került a felsőrészkészítő tűzödébe, ahol nem tudta teljesíteni a normát, s ezért fél évig keresetkiegészítésben részesítettük. A türelmi idő lejárta után beadta felmondását. Megkérdeztük tőle: milyen munkakörben szeretne dolgozni? „Anyagbeszerző” — hallottuk a választ. Három hónapig dolgozott a kereskedelmi főosztályon az általa választott munkakörben, amikor újra felmondott. Újabb beszélgetés, újabb beosztás a fejlesztési osztályon. Végül is a harmadik felmondás után már nem tudtuk visszatartani. Próbaidő után kilépnek — Gyakoriak az ehhez hasonló kilépések? — Sajnos igen — sóhajt fel Polgár Gyula, majd egy kimutatást kezd lapozgatni. — A Duna Cipőgyárban, beleértve az oroszlányi, a hatvani és a dunaújvárosi gyárrészlegünket is, a 2700 dolgozónk egynegyede, 23,1 százaléka évente kicserélődik. S ha hozzávesszük, hogy az összes munkavállaló közül 1834 harminc éven aluli, akkor az is érthető, hogy a távozók zömmel fiatalok. Általános jelenség? — Az iparágon belül van jobb és rosszabb arány is. A Savaria Cipőgyárban 13,5, a Tisza Cipőgyárban 15,7, a Bonyhádi Cipőgyárban 19, a Minőségi Cipőgyárban 24, a Szabolcs Cipőgyárban pedig 32,7 százalék a munkaerő-elvándorlás aránya. — Mi okozta ezt a nagyarányú mozgást? — Felméréseink szerint az okok négy nagy csoportba sorolhatók. Az első: Budapest — közelebbről Újpest — vonzáskörzetében az egyre jobban gazdálkodó termelőszövetkezetek tisztességes fizetést kínálva „elszívtak” vagy másfél ezer dolgozónkat. A lakóhelyükhöz közeli munkavállalás megkíméli őket háromnégy órai utazástól s a futószalag melletti nyolcórás „robottól”. A második: mind több, a gyárhoz eredetileg közel lakó dolgozónk kapott a távoli kerületekben lakást. Kezdetben átbumliztak a városon, aztán lassan, fokozatosan, a hosszú, sok átszállással tarkított utazási időre hivatkozva lemorzsolódtak. A harmadik: a felfejlődött szövetkezeti ipar a mi szakmánkban is mindjobban tud fizetni. Ennek hatására sokan kilépnek, mondván: ott nincs két műszak, nincs futószalag, a fizetés pedig ugyanannyi vagy több, mint a Duna Cipőgyárban. A negyedik: menekülés a futószalag melletti munkától, amely nemcsak fizikailag, hanem idegileg is kikészíti az embert. — Hogyan pótolják a távozókat? — Egyik lehetőségünk, hogy az utcáról veszünk fel fiatalokat nyolcnapi próbaidőre. Ennek az a célja, hogy a leendő dolgozó megismerje munkahelyét, s a vezetők felmérjék, használható-e hosszú távon. Sajnos sokan a próbaidő letelte után elmennek, őszintén bevallva: nem ezt a munkahelyet s nem ezt a fizetést képzelték el. Ha belegondolunk, a felajánlott kereset ilyen termelésszervezési módszerek és teljesítménykövetelmények mellett nem olyan rózsás, hogy érte megérné ittmaradni. Az „ellenpont” — Hogy mi vonzott erre a pályára? — ismétli a kérdést Nemes Gáspár, 33 éves cipőgyártó szakmunkás, aki 18 éve dolgozik a gyárban. — A lehetőség! Nem voltam olyan jó tanuló, hogy továbbtanuljak. Itt volt hely, ide jelentkeztem. Az ismeretlenség vonzott: megismerni azt, amit az ember ősidők óta a lábán hord. Mindig érdekelt, hogyan készül a cipő gépi úton. A másik ok a változatosság. Már a tanulóévek alatt is mindig másmás munkafolyamatot kellett csinálnom. — Különbözik ez a hagyományos susztermunkától? — Igen. Más technológiával dolgozik a kézi cipész, mint a cipőgyártó szakmunkás. — Meg tudsz egyáltalán javítani egy cipőt? — Természetesen. — A szakmunkásvizsgád után rögtön a Duna Cipőgyárba jöttél? — Ide kellett jönnöm, mert ide szólt a tanulmányi szerződésem. — Mennyi volt az első, s mennyi a jelenlegi kereseted? — Első éves szakmunkásként 2800—3000 forint között kerestem, jelenleg átlagosan 6000 forint van a borítékban. Hol több, hol kevesebb, mivel nem állandó a fizetésünk, hanem attól függ, hogy milyen modellt gyártunk, és milyen létszámmal dolgozunk. — Ennyigyakorlattal máshol esetleg többet fizetnének. Nem gondoltál még arra, hogy munkahelyet változtass? — Volt időszak, amikor foglalkoztam a kilépés gondolatával. A vállalat életében voltak változások, amelyek kisebb felbolydulást okoztak a dolgozók között. Ilyennek bizonyult például a darabbéres rendszerről a normaperces rendszerre való áttérés, amelylyel kezdetben nehezebben lehetett teljesíteni a normát, s ez meglátszott a boríték vastagságán is. Ekkor foglalkoztam a távozás gondolatával... Végül is hallgattam a jobbik eszemre. Én itt nőttem fel, a gyár a második otthonom, s hozzászoktam a munkatársaimhoz is. Ezenkívül szeretem azt, amit csinálok. — Mi a munkád? — Első kategóriás szakmunkás vagyok, vagyis a cipőgyártás területén mindent kell csinálnom. Óráról órára változhat a beosztásom, s szerintem ebben rejlik a szakma egyik szépsége. Átlag felett fizetnek — Azért nálunk is lehet keresni — mutat a felsőrészkészítő szűzöde kénkartonjaira Polgár Gyula igazgató —, csak dolgozni kell. Itt van például Barna Lajosné: 7000 és 8700 forint között mozgott az utóbbi hónapokban a fizetése. De említhetném Fehér Jánosné 5200—7000 és Ipolyi Györgyné 5800—6300 forint közötti kereseteit is. Ellenpélda is akad: Csapó Lajosné csak 2900—3250, Sík Veronika pedig 2800—4100 forint között keresett az első félévben. A cipőiparban foglalkoztatott fizikai dolgozók havi átlagbére 4630 forint, míg a Duna Cipőgyárban ugyanez 4717 forint 90 fillér. Tehát valamivel az átlag felett fizetjük a dolgozóinkat. — A beszélgetésünk elején csak egy lehetőségét említette a távozók pótlásának. Melyik a másik? — A szakmunkásképzés lenne az, de a legnagyobb erőfeszítésekkel sem tudjuk pótolni a kilépőket az iskolából kikerülő fiatalokkal. Mert számoljunk csak: a budapesti központ 1000 dolgozója közül évente körülbelül 230-an hagyják el munkahelyüket, ezzel szemben az utóbbi három évben végzett 44 budapesti szakmunkástanulónk közül csak 17-en dolgoznak nálunk. Az 1984—85-ös tanévben 20 tanuló kapott szakmunkás-bizonyítványt, közülük 13-an maradtak a gyárban. A legutóbbi tanévben összesen 303 (Budapesten 24, Hatvanban 71, Oroszlányban 119, Dunaújvárosban 89) tanulót foglalkoztattunk, ami már önmagában is édeskevésnek tűnik. Különösen Budapesten aggasztó a helyzet. — Hogyan segítik a pályakezdő szakmunkásokat? — Már utolsó éves tanulóként a szalagon dolgozhatnak, ahol ösztöndíjuk mellett komoly keresethez is jutnak. Mivel nincs munkásszállásunk, albérleti hozzájárulást (3500 forintos kereset felett 600, alatta pedig 800 forintot) fizetünk negyedévenként a rászorulóknak. Lehetőségeinkhez mérten kölcsönnel is segítjük a fiatal házasokat lakásgondjaik megoldásában. A pályakezdő szakmunkások fizetését fél évig kiegészítjük. Négy fiatal szakmunkásnőnek a türelmi idő letelte után is fizettük a keresetkiegészítést, mondván: még pár hónap, és belejönnek a munkába. Egy hónap eltelte után az idősebb dolgozók tiltakozni kezdtek, követelvén, hogy nekik is egészítsük ki a keresetüket. Nemes Gáspár a szalag mellett. CSAK MIHÁLY FELVÉTELE Segítenek a törzsgárdatagok A Duna Cipőgyárban négymillió 300 ezer (ebből Oroszlányban, Hatvanban és Dunaújvárosban 900 ezer)egymillió pár cipőt gyártanak évente. Termelésük 52 százalékát a belföldi, 36 százalékát szocialista országok (főként a Szovjetunió), 12 százalékát pedig tőkés országok piacain értékesítik. Évi termelési értékük egymilliárd 400 millió forint. — Dolgozóink 70 százaléka több mint tíz éve dolgozik nálunk — mondja büszkén az igazgató. — Most jön az ügy csattanója: az említett törzsgárdatagok zömmel 30—35 év körüli életkorúak, tehát fiatalok! Mégis maradtak egynéhányan a „kaptafánál”! Hofmann Péter Ahol az elmélet próbája a cseregyakorlat HALLÓ, WALLY! Wally is kabala, a Kátya babához hasonlóan. Az utóbbi tudjuk, a VIT-é volt. Wallyt alighanem kevesebben ismerik. Ő az IAESTE Hungaryt jelképezi. A mérnökhallgatók nemzetközi egyesülete (International Association for the Exchange of Students for Technical Experience) 1983 januárjában szavazta meg Magyarország csatlakozását a szervezethez. Ekkor született Wally. A teljes jogú tagállamok közül tízen alapították az IAESTE-t Londonban, az Imperial College-ban. Az európai országokéihoz azóta csatlakozott többek között az Egyesült Államok, Ausztrália, Thaiföld, Japán, Brazília, Kanada, India, jó néhány afrikai és arab ország sok intézménye is. Ma csaknem ötven teljes jogú, illetve társtagállam tartozik a szervezethez — kezdi a visszatekintést Becker László, az IAESTE magyar bizottságának titkára. — Már az első évben 920 hallgatót cseréltek külföldre nyári gyakorlatra a különböző iparágakban. 1984-ig körülbelül hússzorosára nőtt ez a szám. 1985 januárjában üdvözölték a kétszázezredik IAESTE-gyakornokot. — Mit mutat a hároméves magyar statisztika? — 1983-ban 12, 1984-ben 31, az idén pedig már 57 helyet sikerült elcserélnünk a januári cserekonferencián. Azok az országok, melyekkel már az előző két évben is partneri kapcsolatban álltunk, szinte kivétel nélkül növelték cseréik számát hazánkkal is. Továbbá sikerült olyan országokat megnyernünk — például Japánt, Kanadát, Egyiptomot —, amelyek eddig nem mutattak különösebb érdeklődést irántunk. — Ennek a szervezetnek egyes országokban nem túl, erős a támogatói háttere, hiszen nem politikai és nem is állami szervezet. Hogyan alakult ez nálatok? — Miután a belépést a Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-bizottsága kezdeményezte — és azóta is támogatja —, az IAESTE Hungary a BME KISZ-szervezetének keretében és annak részeként működik. Próbálunk mecénásokat találni, az Állami Ifjúsági Bizottság már támogatja törekvéseinket. — Megnyertetek egy pályázatot. Ebben mihez kértétek az MTA Soros-alapítványának segítségét? — Az első, azaz az 1983-as év valutafedezetét a KISZ KB vállalta, az 1984-esét az MNB. Szervezetünk 1985. évi devizakiadásait az MTA Soros-alapítványhoz benyújtott és megnyert pályázata alapján kapott devizából fedezzük. Forintkiadásainkat a nemzetközi kapcsolatok keretében továbbra is a BME KISZ-költségvetése finanszírozza. A kért öszszeget az IAESTE tagsági díjának, a cserekonferenciának, illetve a hallgatók elindításának kiadásaira fordítjuk. A forintellenértéket az MTA Sorosalapítvány javára persze elő kell teremtenünk. A devizális nehézségekből sejthető, miért húzódott 1983-ig a belépés. Hozzá kell még tenni: már 1978-ban kezdeményezte néhány műszaki egyetemista a felvételt. A fő nehézség tudomásom szerint akkor is a deviza ügye volt. 1985-ben sikerült segítséget találni, de mi lesz a jövőben? — Felmerült az a lehetőség, hogy a külföldi hallgatók térítéses képzéséből (a „dolláros képzésből”) az egyetemen maradó deviza egy része a távolabbi jövőben az IAESTE Hungary kiadásait is, azaz a költségek egy részét fedezhetné. Mi azon leszünk, hogy ezt kihasználjuk. Szeretnénk kifelé nyitni, az önállósulásról nem is beszélve — mondja az IAESTE magyar titkára annak a lelkes hallgatói kis csapatnak a nevében, amely társadalmi munkában, nem csekély időráfordítással, nagyon kitartóan végzi a napi szervezőmunkát. Mivel minden szezonban van mit tenni — nyáron főképp —, az úgynevezett adminisztrációs naptárhoz alkalmazkodnak, amelyet segítségképpen az IAESTE dolgozott ki tagországai számára. Mi a feladat például a nyári hónapokban? A hazánkba érkező cseregyakorlatosok ügyeit vállalják magukra, a hivatalos engedélyek, szállás, étkezés, hasonlók elintézését, de a programok, kirándulások szervezése vagy a napi kétórás recepciós szolgálat is állandó készenlétet igényel. — Az IAESTE Hungary előnyeit egyelőre még csak a műszakis hallgatók élvezik. Munkája iránt azonban mind több felsőoktatási intézmény érdeklődik. — Az IAESTE-t azért alapították, hogy minden olyan szak-, illetve képzési forma diákjainak tapasztalatcseréjét segítse, ahol a gyakorlat — az iparban és más területeken — az elméleti oktatás elengedhetetlen kiegészítője. Bár az ipari állásajánlatok döntő része mérnök- vagy technológushallgatókat kér, van lehetőség diákcserére a mezőgazdaság, az erdészet és az építészet, az ipari tervezés és az ezekkel rokon szakmák területén is. Így tehát az IAESTE nyitva áll nagyon sok szakterület és tudományág előtt. — A Műegyetem áprilisi küldöttértekezletén az IAESTE Hungary beszámolt tevékenységéről. Ebben elhangzott egy óhaj is. — Nemzetközileg ismertebbek lettünk az utóbbi időszakban. Bizonyíték erre a cserelehetőségek megkétszereződése, a cserekonferencián való fogadtatás, a nemzetközi munkakapcsolatok javulása. Ezért vetődött fel egy budapesti cserekonferencia megszervezésének igénye. Egy jól szervezett konferencia nemcsak az ismertséget, de kicsit az elismertséget is növelné, és még hatékonyabban szolgálhatná a szervezet a nemzetközi megértés és jóakarat ügyét minden ország diákjai között. Kállai Tünde Hotel Építőtábor Építőtábori hotel — sokan tudják már, mit takar ez a fogalom. Olcsó szálláslehetőséget diákoknak az ország kilenc pontján, összesen nyolc városban: Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Egerben, Kecskeméten, Szegeden, Sopronban és Szombathelyen. A kezdeményező a KISZ Központi Bizottsága, a fő szervezők pedig az ifjúsági szövetség megyei bizottságai. Valamennyi nyári diákszállót iskolákban, illetve kollégiumokban alakították ki. A szombathelyit például az Orlay Fürst Károly Szakközépiskolában és Szakmunkásképzőben. Meleg nyári reggel van. Az aulában megterített asztalontejeszacskók és kakaós csigák. A mai reggeli. E szolgáltatás természetesen benne foglaltatik a vendégeskedés árában. Az Orlayban négy tanteremben tizenöt-tizenöt ágy van, így hatvan, diákigazolványát felmutató tanuló, főiskolai vagy egyetemi hallgató szállhat meg itt egy időben. A működtetésről is diákok gondoskodnak, építőtáboros rendszerben. Azaz két hétig egy turnusban nyolc helybéli tanuló ügyködik. Ők takarítanak, lehúzzák a szennyes ágyneműt, elviszik a Patyolatba, átszaladnak reggeliért a szomszédos ABC-be, segítenek programokat szervezni a vendégeknek. Bíró Gyöngyi és Sáska Csilla eddig ebben az épületben jószerivel csak tanult. (Szakácsnak készülnek.) Most háziasszonyok. — Nem szokatlan ez a szerep, néhány óra alatt bele lehet jönni — magyaráz. Moldován Péter és Görög László Kazincbarcikáról érkezett. Negyedikes villamosipari szakközépiskolások. Falatozás közben beszélik el útjukat. — Szolnokon, Szekszárdon, Pécsett és a Balatonnál is jártunk. Egy hétre terveztük az utat, de lesz belőle tíz nap is. Kőszegen, Sopronban, Velemben is voltunk. Ha nem lenne ilyen olcsó a szállás, bizony már haza kellett volna indulnunk — mondja Péter. — Autóstoppal megyünk mindenhová, tényleg keveset költünk. Stoppos igazolványunk is van, így könnyebben felvesznek az autósok. Általában reggel indulunk, s esténként térünk vissza. Jó, hogy van ez a biztos pont — vélekedik Laci. Reggeli után lezuhanyoznak — meleg víz is van! —, s alig negyedóra múltával már el is köszönnek. Megkezdik napi barangolásukat. Szabó Mária pedagógus, táborvezető az eddigi tapasztalatokról ad számot. — Hét közben, sajnos, kevés a vendégünk, inkább szombaton és vasárnap népesedik be a szálló. Talán még kevesen ismerik ezt az új lehetőséget. Egyébként már külföldi vendégeink is voltak: nyugat-európai mérnökhallgatók töltöttek el nálunk néhány napot. A Budapesti Műszaki Egyetemen vannak nyári gyakorlaton, s egy hétvégi kirándulás keretében az Őrséggel és Kőszeggel ismerkedtek. Ők egyenként hetven forintot fizettek egy éjszakára. A nyári diákhotelben délelőtt és délután is lehet szállásigényt bejelenteni, és este tízkor van takarodó. A vendéglátó építőtáboros diákok persze éjszakai ügyeletet is ellátnak. A „Hotel Építőtábor” ezekben a napokban mindenütt bezárja kapuit. Mivel a kezdeményezés jó, reméljük, hogy csak a jövő nyárig. Szenkovits Péter „Ez nem drága.” Benkő Sándor felvétele Kitalálta? Bennünk ■ ■■ uaaawaaawa • miinah■ a partnerre talál! Új termékével, ötletével vegyen részt a Skála-Coop termelői börzéjén az őszi BNV-n, az F2-es pavilonban. A kiállított termékeket a vállalat legjobb szakemberei tesztelik, figyelembe véve a vásárlók véleményét. A kiválasztott cikkekre azonnal üzleti ajánlatot tesznek. Jelentkezés a Skála-Coop értékesítésszervezési igazgatóságán, Budapest IX., Soroksári út 15. Telefon: 336-770. Jelentkezési határidő: augusztus 25. A mi üzletünk •• üzlet Önnek is .