Népszabadság, 1985. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-17 / 218. szám

1985. szeptember 17., kedd NÉPSZABADSÁG ARANY-, GYÉMÁNT- ÉS VASDIPLOMÁK Újabb felsőfokú ta­nintézetek tartották meg évnyitójukat A Marx Károly Közgazdaságtudo­mányi Egyetem tanévnyitó ünnepsé­gét tegnap tartották meg a Pesti Vi­gadóban. A nyilvános egyetemi ta­nácsülésen — amelyen részt vett Drecin József művelődési miniszté­riumi államtitkár is . Csáki Csaba rektor üdvözölte az immár 37. tan­évét kezdő intézmény oktatóit, dol­gozóit és hallgatóit, köztük a fél­ezernyi első évfolyamost. A tanévnyitó ünnepélyen tizenhét arany-, négy gyémánt- és egy vas­diplomát osztottak ki az 50, 60, il­letve 65 esztendeje végzett közgaz­dasági szakembereknek. A tanács­ülésen ismertették, illetve átnyújtot­ták az új címzetes egyetemi tanári és docensi kinevezéseket is. Hétfőn a Kertészeti Egyetemen is ünnepi tanácsülésen nyitották meg az új tanévet. Az egyetem 1152 hall­gatóját Dimény Imre rektor köszön­tötte. Előadásában utalt arra, hogy a kertészeti ágazat kiemelkedően fontos szerepet tölt be a lakosság színvonalas élelmiszer-ellátásában és az exportban. A tanévnyitón a rektor hét, öt­ven évvel ezelőtt végzett szakem­bernek arany-, kilenc 60 éve okleve­let szerzett kertészmérnöknek pedig gyémántdiplomát adott át. A tanévnyitón Villányi Miklós me­zőgazdasági és élelmezésügyi állam­titkár négy szakembernek egyetemi tanári és docensi kinevezést adott át. A Színház- és Filmművészeti Főis­kolán is megtartották tegnap a tan­évnyitó ünnepséget. Simó Jenő, a főiskola rektora, köszöntötte a 121. tanévét kezdő intézmény oktatóit és hallgatóit. Az ünnepségen arany ok­levelet nyújtottak át Fónay Mártá­nak, Gobbi Hildának és Horváth Fe­rencnek, akik ötven esztendeje szí­nészek, és gyémánt oklevelet Vándo­rt Margitnak, aki hatvan éve szerez­te meg színművészi oklevelét. (MTI) Csekkszámla a földrengés károsultjainak A földrengés károsultjainak meg­segítése érdekében többen fordultak a sajtóhoz és más szervekhez azzal, hogy pénzadományokkal szeretnék támogatni a bajba jutottakat ottho­naik helyreállításában. Ebből a célból az Országos Taka­rékpénztár a várpalotai városi fiók­nál 871-429148-0653. számmal letéti számlát nyitott. E számla javára le­het a pénzadományokat befizetni. A befizetések bármelyik takarékpénz­tári fióknál teljesíthetők. (MTI) Épül a sikló a budai Várban Több mint negyven év szünet után, a jövő tavasszal ismét utazha­tunk a budai siklón, amely a Clark Ádám térről a Várba, illetve vissza­szál­lítja majd az utasokat. A KÉV Metró dolgozói feszített ütemben dolgoznak a két állomás építésén, valamint a pálya aljzatbetonozásán, mivel a munka egy része függvénye az időjárásnak és a hőmérsékletnek. Fővárosunk új létesítményének átadását 1986. május elsejére tervezik. MIKÓ LÁSZLÓ FELVÉTELE Elh­unyt Széky Péter újságíró Az Esti­ Hírlap szerkesztősége és a Magyar Újságírók Országos Szö­vetsége mély megrendüléssel tudat­ja, hogy Széky Péter, az Esti Hírlap rovatvezető-helyettese 40 éves korá­ban, szeptember 15-én, rövid beteg­ség után elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkednek.­­ Széky Péter egyetemi tanulmá­nyainak befejezése után három évig tanított a XIII. kerületi Sallai Im­re Gimnáziumban. 1971-ben lett az Esti Hírlap munkatársa, 1981-től a belpolitikai rovat helyettes vezetője. Írásaiban, cikkeiben az emberekről, az emberi sorsokról szólt, az embe­rekhez. Napról napra felkészülten végezte szerkesztői munkáját. Sze­mélyében igaz kollégát gyászolunk. Kitüntetés az önfeláldozó taxisofőrnek Életmentő­ emlékéremmel tüntette ki a Minisztertanács Molnár Imre 26 éves gépkocsivezetőt, aki — mint arról beszámoltunk — szeptember 1-én saját élete feláldozásával men­tette ki a Dunából a folyóba csú­szott autó két utasát, majd ő maga elmerült, s a vízbe fulladt. A halála után megítélt Életmentő­­emlékérmet Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke hétfőn adta át az önfeláldozó taxisofőr édesany­jának. Hősies magatartásáért a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Ság­­vári Endre Érmet adományozott Molnár Imrének. A kitüntetést ugyancsak hétfőn Szedliczky Gábor, a KISZ Budapesti Bizottságának tit­kára nyújtotta át.­­ Életmentő­ emlékérem kitüntetés­ben részesült Bíró János cikói la­kos is, aki július 27-én kútból men­tett ki egy kétéves kisfiút. Az 58 éves férfi gyors beavatkozásának köszön­hető, hogy a kisgyermek életben ma­radt. A kitüntetést hétfőn Szekszárdon Császár József, a Tolna Megyei Ta­nács elnöke adta át. (MTI) A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Társalgó. 9.50: Tv-lottósorsolás. 10.05: Két hangon. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.53: Emil Gilelsz zongorázik. 11.39: A kelletlen leány. 2. rész. 12.45: A cornwalli kalóz, avagy a be­csület rabja. Sullivan­ Gilbert operettje. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Örökzöld dzsesszmelódiák. 15.00: Élő világirodalom. Finnország. 15.20: Szimfonikus zene. 16.05: Varázskörben. 17.00: Az igazi Benyovszky. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Gondolat. 20.00: Diszkotéka. 21.00: Régi híres előadóművészek le­mezei. 21.30: Receptek a kilábalásra! 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Nóták. 22.50: Munkásutánpótlás. 3. rész. 23.00: Aida. Részletek Verdi operájá­ból. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 8.08: Slágermúzeum. Szt. 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.). 9.05: Napközben. Szt. 12.10: Magyar dallamok a rézfúvók­ra. Szt. 12.30: Lakatos Mihály népi zenekara játszik. Szt. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Zenés délután. Horváth Eszter énekel. Szt. 14.15: Népzene. Szt. 14.45: Régen találkoztunk. 15.05: Idrányi­ Iván táncdalai. Szt. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. Szt. 17.30: Tini-tonik. 18.30: Táncházi muzsika. Szt. 19.05: Csak fiataloknak! Szt. 20.00: Sánta András népi zenekara játszik. Szt. 20.33: Indul a bakterház. 9. rész. 21.05: Mit olvashatunk a Béke és Szo­cializmus című folyóiratban? 21.15: Képtelen rockfilm történet. Szt. 22.16: Zeneközelben a hallgató. Szt. 0.15: Éjfél után. Szt. 3. MŰSOR 9.08: Zenekari muzsika. Szt. 10.36: A Shadows együttes felvételei. Szt. 12.00: Mignon. Részletek Thomas ope­rájából. Szt. 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. 13.05: A Magyar Állami Hangverseny­­zenekar hangversenye. Szt. 14.36: Mefistofele. Részletek Boito operájából. Szt. 15.30: Négyszemközt Kodállyal. 16.00: Zenekari muzsika. Szt. 17.00: Kamarahangverseny. Szt. Kb. 18.00: Madrigálok. Szt. 18.30: Szerbhorvát nyelvű műsor. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.35: Operaest. Szt. 20.30: Floyd Cramer zongorázik. Szt. 21.00: Paul Valéry költészete. 21.34: A Drezdai Állami Zenekar hangversenye. Szt. 23.12: Michael Brecker és a Claus Ogerman zenekar játszik. Szt. TELEVÍZIÓ 9.15: Tévétorna. 9.20: Iskolatévé. Pszichológiai csap­dák (ff). Az emlékezés csap­dái­­. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Nyúl a kalapban és egyéb tör­ténetek. NSZK-film. 11.20: Képújság. 15.45: Iskolatévé. Nevelési helyzetek. 1. Továbbképzés pedagógusok­nak (ff). 16.20: Hírek. 16.25: A velünk élő történelem. 3. rész: „Lel a mi lobogónkat . . .” (ism.). 17.25: Képújság. 17.30: „Jöttem én a semmiből.” Csongrádi Kata műsora. 17.50: Három nap tévéműsora. 18.00: Nemcsak nőknek! 18.20: T. Bíróság. Riportműsor. 19.05: Mini-Stúdió ’85. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szerelem és barátság történe­te. Olasz tévéfilmsorozat. 3. rész: Az üldöztetés — 1938— 1940. 21.05: Stúdió ’85. 22.05: Mutató. 22.50: Tv-híradó 3. 23.00: Himnusz. 2. MŰSOR 18.05: Képújság. 18.10: Páskándi Géza: A zenélő go­lyóbisok. Mesejáték. 18.30: Körzeti adások. — Budapest, Pécs, Szeged. 19.05: Táplálkozzunk egészségesen! NDK-rövidfilm. 19.15: Utak és állomások egy világ­sztár életében. Peter Schreier. 20.00 .mert az olyan érdekes!” Riportfilm kezdő újságírókról. 20.45: Kerékpárral az iskolába. Az Or­szágos Közlekedésbiztonsági Tanács filmje. 21.00: Tv-híradó 2. 21.25: Csakhogy megszabadultam tő­le! Kanadai-film. (16 éven felü­lieknek!) 23.15: Képújság. Sajtótájékoztató a MEOSZ tevékenységéről Szolgáltatások mozgássérülteknek (Munkatársunktól.) A Mozgáskorlátozottak Egyesüle­teinek­ Országos Szövetsége ma már 16 ezer tagot számol, s amint azt tegnapi sajtótájékoztatójukon el­mondták: ez nemcsak az eredmé­nyesebb tevékenységet alapozza meg, hanem sokasodnak a megoldásra váró gondok is. Dr. Chikán Csaba, a MEOSZ el­nöke mintegy hétszázra becsüli azoknak az állami és társadalmi szervezeteknek a számát, amelyek a szövetségnek támogatást nyújtanak, s jelentős társadalmi segítséget je­lent az egyesületekben tevékenyke­dő több száz aktivista társadalmi munkája is. Ennek köszönhetően évente 14 ezer ember, az egyesületi tagság 87 százaléka részesül a szer­vezet szolgáltatásaiban. Az elmúlt négy évben 700 mozgássérültnek te­remtett munkalehetőséget az egye­sület, s bár nem túl nagy ütemben, de egyre bővülnek a rehabilitációt szolgáló testedzési lehetőségek is. Becslések szerint hazánkban ma 350 ezer a mozgássérültek száma, s amint azt az elnök elmondotta: gondot jelent a pontos nyilvántar­tás hiánya. Nincs pontos jogszabályi mérce sem, amely­­ megmutatná, hogy egészségi állapotától és anya­gi helyzetétől függően ki milyen mértékű segítségre szorul lakásgond­jai és közlekedési nehézségei leküz­déséhez. Az elmúlt négy évben az egyesületek taglétszáma megnégy­szereződött, az egyesületi forma azonban nem felel meg az érdek­­védelmi tevékenység követelményei­nek. A szövetség szűkös anyagi forrá­sai ellenére igyekszik bővíteni szol­gáltatásait: innovációs alapot hoz­tak létre a mozgássérültek számá­ra szükséges segédeszközök tárának bővítésére, s a Volán-vállalatok tá­mogatásával az idén — több telep­hellyel — változatos munkalehető­ségeket kínáló vállalatot alapítanak. A gyermekfalu „A világon a békét csak a gyer­mekeken keresztül tudjuk fenn­tartani” — mondta Hermann Gmeiner professzor, mintegy két esztendővel ezelőtt a battonyai gyermekfalu alapkőletételénél. Az osztrák tudós akkor azt hitte, hogy 1985 őszén már az avató­ünnepségre térhet vissza e Békés megyei településre. Magyarországon az SOS nem­zetközi szervezet egymillió dollá­ros támogatásából, önkéntes be­fizetésekből, tévéműsorok­ jogdí­jaiból épül az árván maradtak leendő otthona. A befogadó köz­ség, Battonya 3,2 hektáros egy­kori gyümölcsösét ajánlotta fel­ a tizenkét lakóépület, a gondnoki, a közösségi, a vezetői és a ven­dégház területének, ezenkívül vállalta az ingatlanok közműve­sítését, tehát a víz- és a gázveze­ték, illetve a járda megépítését. Az épületek kivitelezője­­a bu­dapesti Lakóterv munkacsoport­jának elképzeléseit követve) a Mezőkovácsházi Építőipari Szö­vetkezeti Közös Vállalat. Társa­dalmi munkában segítenek még Battonya szocialista brigádtagjai és kőműves kisiparosai. Ám hiá­ba az összefogás, a 140—160 négy- és a határidők­ zetméter alapterületű házak nem váltak beköltöz­hetővé az 1985. augusztus 31-i átadási határidőre. A külső szemlélő láthatja a nap­pali, a gyermekszobák, a fürdő­szobák helyét, hallhat a hétvége­ken is vakoló, belső szerelést végző, az ország különböző pont­jairól érkező önkéntesekről, és nem érti, hogy e jelentős erőfe­szítés miért nem párosul látvá­nyosabb eredményekkel. Aztán megtudja, hogy az átadási határ­időt nem a magyar viszonyok is­meretében állapították meg, hogy a kivitelezők eddig főként istál­lókat, mezőgazdasági létesítmé­nyeket építettek, hogy a nemzet­közi szabvány betartását a beru­házásnál nemcsak előírták, ha­nem meg is követelték. Ráadásul a tervek csak szakaszosan készül­tek, és az idei kemény­­tél a várt­nál tovább hátráltatta a munká­latokat. Így aztán késéssel épül tovább a battonyai gyermekfalu, hogy a világ hetvenkét más or­szágában létesült, több mint két­száz társától eltérően speciálisan magyar legyen: magyar tervekből, magyar kivitelezőktől, magyar gyerekeknek. H. K. Számítógép vezérli a festőgépeket A Goldberger Textilművekben két olasz gyártmányú festőberendezést állítottak munkába, az új gépeket komputer vezérli, s a technológiától függően egyszerre másfél ezer méter kelmét színeznek. A különböző festő­programokra alkalmas gépek segítségével az eddig bérmunkába kiadott tennivalókat is helyben végzik el. Munkában a festőgép. VARGA LÁSZLÓ FELVÉTELE — MTI FOTO ­ A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen egyebek között megvitatta a szakszervezeti üdülte­tés fejlesztésének feladatait. A testület megállapította, a szak­­szervezetek azzal, hogy az utóbbi években speciális szanatóriumokat, gyógyüdülőket hoztak létre, és bő­vítették a nagycsaládosok üdülteté­sének lehetőségét, fontos társadalmi igényeknek tettek eleget, csökken­tették az állami egészségügyi szol­gálat megelőző és utókezelő tevé­kenységének terheit, hozzájárulnak a dolgozók egészségének megóvásá­hoz, helyreállításához. Bővült a gyermekek és szakmunkástanulók üdültetése­­is. Ami a feladatokat illeti, az elnök­ség úgy határozott, hogy a kedvez­ményes szakszervezeti üdültetés to­vábbfejlesztése szükséges. Fokozot­tan figyelembe kell venni az em­berek egészségügyi és szociális rá­szorultságát. A szakszervezetek, a vállalatok és intézmények pénzesz­közeit az üdülők befogadóképességé­nek növelésére kell koncentrálni. Az elnökség megállapította, hogy a munkahelyi társadalombiztosítási tanácsok mint szakszervezeti szer­vek és egyben jogorvoslati fórumok az elmúlt évtizedekben jól szolgál­ták a dolgozók érdekvédelmét, s ugyanakkor meghatározta további feladataikat. Határozatot hoztak arról is, hogy „A rák ellen — az emberért, a hol­napért...” elnevezésű társadalmi alapítványt a SZOT erkölcsileg és anyagilag támogatja, ahhoz csatla­kozik. Az alapítvány a lakosság kö­rében végzendő szervező és koor­dináló munkával kívánja megnyer­ni a társadalom támogatását a rák­betegségek elleni küzdelem előmoz­dítására, támogatja a felvilágosító munkát, a rákszűrések szervezését, lebonyolítását, a rákellenes küzde­lemmel összefüggő pályázatokat. Az elnökség felkérte az iparági, ágazati szakszervezeteket, a munka­helyi szakszervezeti testületeket, a szocialista brigádokat, az egyes dol­gozókat, hogy az alapítványhoz csatlakozva támogassák a nemes cé­lú­­kezdeményezést. (MTI) Az üdültetésről és a társadalombiztosításról tanácskozott a SZOT-elnökség

Next