Népszabadság, 1985. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-02 / 205. szám

1985. szeptember 2., hétfő NÉPSZABADSÁG VIETNAM NEMZETI ÜNNEPÉN Magyar vezetők üdvözlő távirata A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, a független népi állam megalakulásának 40. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke tegnap a következő táviratot küldte Hanoiba Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, Truong Chinhnek, a Vietnami Szocialista Köztársaság Állam­tanácsa elnökének és Pham­ Van Dongnak, a Vietnami Szocialista Köztár­saság Minisztertanácsa elnökének. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, dolgozó népünk nevében elv­társi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek, a baráti viet­nami népnek független népi államuk megalakulásának 40. évfordulója al­kalmából. Népünk őszinte elismeréssel tekint a vietnami népnek a Vietnami Kom­munista Párt vezetésével a társadalom és a gazdaság szocialista átalakítá­sában elért eredményeire, ezek megszilárdítására és gyarapítására irányuló négy évtizedes, áldozatos erőfeszítéseire. Kívánjuk, hogy népük az ismert nehéz külső és belső feltételek közepette is sikeresen teljesítse a szocialista építés feladatait, a párt V. kongresszusa által kitűzött célokat. Támogatjuk a Vietnami Szocialista Köztársaság külpolitikai törekvé­seit, kezdeményezéseit, amelyek a délkelet-ázsiai térségben kialakult feszült­ség csökkentésére, a béke és biztonság megszilárdítására irányulnak. Örömünkre szolgál, hogy az elmúlt év novemberében aláírásra került magyar—vietnami barátsági és együttműködési szerződés szellemében a pártjaink, országaink és népeink közötti sokoldalú együttműködés és barát­ság, a béke és a szocializmus közös ügyét szolgálva erősödik. Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk Önöknek és dolgozó népüknek a szocializmus építésében, a nemzetközi békéért és tár­sadalmi haladásért folytatott küzdelmükben. Sarlós István, az Országgyűlés elnöke Nguyen Huu Thót, a Vietnami Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlésének elnökét, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa, az Országos Béketanács, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a Magyar Nők Országos Tanácsa pedig vietnami partner szervezetét üdvö­zölte táviratban az ország nemzeti ünnepe alkalmából. (MTI) Évfordulós ünnepségek Vietnamban Vietnam függetlensége kikiáltásá­nak 40. évfordulója alkalmából Ha­noiban lerakták Ho Si Minh emlék­múzeumának alapkövét. Az ese­ményre ugyanazon a téren került sor, ahol negyven esztendővel ezelőtt kikiáltották az ország függetlenségét. Ugyancsak felavatták Vlagyimir Il­­jics Lenin emlékművét. Az eseményen megjelent Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkára, valamint több más viet­nami párt- és állami vezető, ott volt az alapkőletételnél Vitalij Vorotnyi­­kov, az SZKP KP PB tagja, az Oroszországi SZSZSZK Miniszterta­nácsának elnöke, az évforduló ün­nepségeire érkezett szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője. Az avatási ünnepség szónokai kö­zött To Huu vietnami miniszterel­nök-helyettes méltatta Ho Si Minh érdemeit a vietnami—szovjet barát­ság alapjainak lerakásában. Vitalij Vorotnyikov a szovjet kül­döttség nevében az igaz leninistára és internacionalistára emlékezett Ho Si Minh személyében. Hangsúlyozta: Vietnam ma a béke és a szocializ­mus megbízható támasza Délkelet- Ázsiában. Az évforduló alkalmából Hanoi­ban csúcstalálkozót tartottak az in­dokínai országok. A találkozón részt vett Le Duan, a Vietnami KP KB főtitkára, Truong Chinh, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtaná­csának elnöke, Pham Van Dong mi­niszterelnök, valamint az ünnepsé­gekre ideérkezett Kaysone Phomvi­­hane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, miniszterelnök és Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Kambodzsai Népköztársaság Állam­tanácsának elnöke. A csúcstalálkozó részvevőinek vé­leménye teljes azonosságot tükrözött a megvitatott nemzetközi és regioná­lis kérdésekben. Megvitatták Viet­nam, Laosz és Kambodzsa együtt­működése továbbfejlesztésének kér­déseit. (TASZSZ) Tokió fegyverkezési tervei ellentétesek az ország érdekeivel Szovjet vélemény Japán kapitulációjának évfordulóján Negyven évvel ezelőtt, szeptember 1-án a Missouri csatahajó fedélzetén írták alá a Hitler-ellenes koalíció országai és Japán képviselői a szi­getország megadásáról szóló ok­mányt, s ezzel a Távol-Keleten is befejeződött a második világháború. Az évforduló kapcsán írt cikket a Krasznaja Zvezda vasárnapi számá­ba Vaszilij Petrov marsall, a honvé­delmi miniszter első helyettese. A Szovjetunió belépése a Japán elleni háborúba, a szovjet csapatok gyors és megsemmisítő csapásai döntő mértékben járultak hozzá Japán vereségéhez és feltétel nélküli kapitulációjához. Az előzmények felidézése után Petrov marsall cikkében rámutat: az ország érdekeivel ellentétben ja­pán vezető körök egyre nagyobb készséget tanúsítanak az agresszív washingtoni politika követésére. Ja­pán egyre nyíltabban szovjetellenes alapokra kívánja helyezni kapcsola­tait a Szovjetunióval. Tokió meg­alapozatlan területi követelésekhez köti a békeszerződés megkötését, egyre szorosabbra fűzi kapcsolatait a NATO-val. A távol-keleti események veszé­lyes menete összehangolt akciókat tesz szükségessé az Egyesült Álla­mok, Japán és Dél-Korea terveinek meghiúsítására. A Szovjetunió ébe­ren figyeli az agresszív imperialista erők erőltetett ütemű katonai készü­lődését. Levonja a szükséges követ­keztetéseket, s mindent megtesz an­nak érdekében, hogy a szovjet fegy­veres erők képesek legyenek bár­mely pillanatban visszaverni az esetleges agresszort — mutat rá a Szovjetunió honvédelmi miniszteré­nek első helyettese. (TASZSZ) * Vasárnap este visszaérkezett To­kióba Abe Sintaro japán külügymi­niszter, aki részt vett a Szöulban tartott kétnapos japán—dél-koreai miniszteri konferencián. Tokiói po­litikai körökben azt hangoztatták, hogy az értekezlet — amelyre éves rendszerességgel kerül sor — előse­gítette a kétoldalú kapcsolatok és együttműködés további mélyítését, mindazonáltal néhány, a japán— dél-koreai kapcsolatokat terhelő probléma megoldásában — mint megfigyelők rámutatnak — a felek semmit nem jutottak előre. (MTI) Pekingben tárgyal a francia külügyminiszter A kínai—francia külügyminiszteri tárgyalásokon a kínai fél két ízben is olyan véleményt nyilvánított, hogy Mihail Gorbacsovnak őszre tervezett franciaországi látogatása pozitívan hat majd ki a kelet—nyu­gati kapcsolatokra, feszültséget eny­hítő tényező lehet — mondotta szombati pekingi sajtóértekezletén kérdésre válaszolva Roland Dumas, francia külügyminiszter. Mint Dumas kiemelte, pekingi találkozóin a kínai fél megkülön­böztetett érdeklődést tanúsított Nyu­gat-Európa iránt. A kínaiak, akiknek a szemében Nyugat-Európa „egyensúlyozó erő”, változatlanul érdekeltek egy egysé­ges és erős Nyugat-Európában. A franciák által szorgalmazott Eure­­ka-program iránti kínai figyelem kettős forrása — hangsúlyozta Du­mas. A pekingi felfogás szerint amennyiben Nyugat-Európa egysé­ges erőfeszítést tenne a Japánnal és az Egyesült Államokkal szemben mutatkozó műszaki hátrány beho­zására, abból Kína is hasznot húz­na; a műszakilag megerősödött Nyu­­gat-Európából ők is fejlettebb tech­nológiát importálhatnának. A másik forrás politikai jellegű: Kína sze­rint minden jó, ami hozzájárul a nyugat-európai egyensúlyozó sze­rephez , a Szovjetunióval és az Egyesült Államokkal szemben. (MTI) Franciaország továbbra is részt akar venni a kínai modernizálási programban. A közelmúlt­ban a két ország műszaki jellegű űrkutatási programban állapodott meg. Továbbra is re­mény van arra, hogy francia közreműködéssel építik meg Dél-Kína atomerőművét. Az üzlet tető alá hozását nem részletezett anyagi prob­lémák hátráltatják egyelőre. Az együttműködés katonai területre is kiterjed, amit megerősített Dumas-nak az a bejelentése, hogy hamarosan Kínába látogat Charles Hernn francia hadügy­miniszter. MIHAIL GORBACSOV NYU ÁTKOZATA (Folytatás az 1. oldalról.) Az Egyesült Államok kormányza­ta a szovjet moratóriumra kihívó módon azzal válaszolt, hogy sietve végrehajtott egy újabb nukleáris robbantást. A világűr békés haszno­sítására vonatkozó szovjet javaslat­ra pedig azzal reagált, hogy elhatá­rozta a műholdelhárító fegyver első, harci körülmények közötti kipróbá­lását. Ezenfelül még újabb gyűlölet­kampányt is indított a Szovjetunió feljen. Hogyan ítéljük meg ezeket a lé­péseket? Ezek az intézkedések egy­részt arról tanúskodnak, hogy vala­miféle zavar, bizonytalanság uralko­dik Washingtonban. Ennek okát ab­ban a nyugtalanságban látom, amit azért éreznek, mert a szovjet kez­deményezések megingathatják a Szovjetunióról mint a rossz birodal­máról és az általános veszély forrá­sáról terjesztett amaz állítások hite­lét, amelyekre az egész fegyverke­zési politika épül. Másrészt az em­lített lépések azt mutatják, hogy az óceán túlsó partján nem éreznek kellő felelősséget a világ sorsa iránt. Ez pedig újból felveti számunkra a kérdést: lehet-e egyáltalán ilyen légkörben normális viszonyt fenn­tartani, ésszerű államközi kapcsola­tokat ápolni? Csak együtt élhetünk , vagy pusztulhatunk Mindezek ellenére az a vélemé­nyünk, hogy bármit állítanak is Wa­shingtonban a Szovjetunió legutóbbi lépéseiről, az amerikai kormányzat nem mondta ki az utolsó szót eb­ben az ügyben. Mi­ bízunk ebben. A tény ugyanis az, hogy akár tetszünk egymásnak, akár nem, csak együtt élhetünk tovább, vagy pusztulha­tunk el. A megválaszolásra váró fő kérdés tehát most az: készek va­gyunk-e számot vetni azzal, hogy nincs más út, mint a békés együtt­élés útja, s készek vagyunk-e hábo­rús kategóriák helyett békés elkép­zelésekben gondolkodni és cseleked­ni? Amerikában úgy mondják, hogy élni és élni hagyni. Mi szovjet rész­ről békés egymás mellett élésről szoktunk beszélni, s a Szovjetunió az előbb felvetett kérdésre egyértelmű igennel válaszol. A továbbiakban az őszre terve­zett szovjet—amerikai csúcstalálko­zóról szólva Mihail Gorbacsov kije­lentette, hogy a találkozó esélyeit ma már sokkal óvatosabban ítéli meg, mint akkor, amikor a róla szó­ló megállapodás létrejött. Mi ko­molyan készülünk a találkozóra, nagy jelentőséget tulajdonítunk ne­ki, és komoly reményeket fűzünk hozzá — mondotta. — Nyugtalanító­nak tartjuk azonban azt a megkö­zelítést, amely Washington részéről kirajzolódik. Formálódik egy ame­rikai forgatókönyv, amely a nyo­másra, sarokba szorításunk szándé­kára épül. Fel akarnak róni nekünk mindenféle halálos bűnt a fegyver­kezési hajsza erőltetésétől kezdve a „közel-keleti agresszióig”, az embe­ri jogok megsértésétől dél-afrikai ármánykodásunkig. Mi készek vagyunk a konkrét, tárgyszerű megbeszélésre, s benyújt­hatjuk saját számlánkat is. Van mit mondanunk az Egyesült Államok fegyverkezési hajszában viselt fele­lősségéről, a világ különböző térsé­geiben tanúsított magatartásáról, a terrorizmushoz nyújtott támogatá­sáról, az emberi jogok megsértésé­ről magában az Egyesült Államok­ban és a hozzá közel álló államok­ban. Ám érdemes-e mindezek ked­véért megtartani egy csúcstalálko­zót, amelytől népeink és valameny­­nyi földrész lakói a békébe, bizton­ságba és a nyugodt életbe vetett re­ményük megerősítését várják? A ve­szekedésből, a kölcsönös vádasko­dásból semmi jó nem sülhet ki­­vetíteni? E kapcsolatokban hatás­talan és veszélyes is, ha valaki az erő nyelvén próbál meg beszélni. A csúcstalálkozóig azonban még van idő, és sok mindent lehet tenni an­nak érdekében, hogy e találkozó al­kotó és hasznos legyen. Ez azonban mindkét féltől függ. Az interjú további részében Mi­hail Gorbacsov az Egyesült Államok hadászati védelmi kezdeményezésé­ről szólva kifejtette: a hivatalos Wa­shington e kezdeményezés bírálóinak válaszolva, szívesen használja azt az általa cáfolhatatlannak tekintett ér­vet, hogy a csillagháborús terveket az oroszok is ellenzik, márpedig ha ez így van, akkor ez egy helyes és jó program. Nukleáris korunkban az ilyen logika használata meglehe­tősen­ gyászos jövőt idézhet elő.­­ Nem tudjuk komolyan venni azt az állítást, hogy a hadászati védel­mi kezdeményezés biztosítja a nuk­leáris támadással szembeni sérthe­tetlenséget, s ily módon elvezet a nukleáris fegyverek felszámolásához — mutatott rá Gorbacsov. — A szov­jet, de nemcsak a szovjet, hanem az amerikai szakemberek véleménye szerint is ez csupán fantazmagória, alaptalan vágyálom. Ez a terv két­ségtelenül minden területen tovább ö­sztönzi a fegyverkezési hajszát, s ezzel tovább növeli a háborús ve­szélyt. Ezért ez a terv rossz a Szov­jetunió, rossz az Egyesült Államok és általában mindenki számára. Ha nem sikerül megtiltatni a világűr militarizálását, ha nem sikerül el­hárítani az űrfegyverkezési hajszát, akkor semmiféle eredményre sem számíthatunk. Ez szilárd álláspon­tunk. Mi készek vagyunk a tárgyalá­sokra, de nem az űrfegyverekről, nem arról, hogy e fegyvereknek mi­lyen fajtáit lehet a világűrbe telepí­teni, hanem az űrfegyverkezési haj­sza megakadályozásáról­ szereti. Látjuk problémáinkat, de biztosak vagyunk társadalmi rend­szerünk, országunk lehetőségeiben. Az utóbbi időben az ország több vidékén megfordultam, sok ember­rel, munkásokkal és parasztokkal, mérnökökkel és tudósokkal találkoz­tam. E találkozók bebizonyították, hogy a nép nemcsak támogatja, ha­nem egyenesen követeli az áttörést a fejlődésben, a munka határozott javítását. Az utóbbi időben nem azért szentelünk olyan nagy figyel­met a gazdaságnak, mert rekordokat akarunk döntögetni a fémek, kőolaj, cement, szerszámgépek vagy más termékek előállításában. A legfonto­sabb feladat az emberek életének megjavítása, s ennél lényegesebb cél nincs számunkra. Az amerikai hírmagazinnak arra a kérdésre, hogy a világgazdaság mi­lyen változásai lennének hasznosak a Szovjetunió számára, Mihail Gor­bacsov kifejtette: " Bár ez inkább politikai, mint gazdasági kérdésnek tűnik, elsősor­ban a fegyverkezési hajsza megállí­tása. Minden egyes védelmi célok­ra fordított rubelt szívesebben köl­tenénk polgári, békés célokra. A fegyverkezési hajsza beszüntetését követelve azt is szem előtt tartjuk, hogy erkölcstelen dolog százmilliár­­dokat költeni pusztító fegyverekre, miközben emberek százmilliói éhez­nek, s nélkülözik a legszükségesebb javakat is. Egyszerűen nincs rá jo­gunk, hogy elfeledkezzünk erről. Ami pedig konkrétan a világgazdaságot illeti, úgy véljük, hogy nemcsak a Szovjetuniónak, hanem más orszá­goknak is javára válna, ha stabilizá­lódna az általános gazdasági, vala­mint valutáris és pénzügyi hely­zet, igazságos megoldást nyerne az adósságok kérdése, és sikerülne előbbre lépni az új gazdasági rend megteremtése felé. Véget kell vetni a diszkriminációs korlátozásoknak, a világkereskedelem fejlődését hátrál­tató valamennyi akadálynak, tovább kell mélyíteni a nemzetközi munka­­megosztást, amelyben mi, barátaink és szövetségeseink is még aktívabb szerepet kívánunk játszani. Az ilyen változások hasznára válnának a vi­lág valamennyi népének. A fejlett technológia megszerzésé­re irányuló szovjet szándékról szól­va Mihail Gorbacsov felhívta rá a figyelmet, hogy erre törekszik min­den ország, köztük az Egyesült Álla­mok is, sőt az talán még másoknál is erőteljesebben. Ezen a téren ameri­kai részről különleges módszereket alkalmaznak, például az „agyelszí­vást”, nemcsak Nyugat-Európából, hanem a fejlődő államokból is. Vagy ott vannak például a nemzetközi vállalatok, amelyek leányvállalatai­kon keresztül teszik rá kezüket más országok tudományos és műszaki eredményeire. E cél érdekében akar­ják most felhasználni a csillaghábo­rús kutatási programot is. Kezdődjék új szakasz a két ország kapcsolatában Ez év januárjában a Szovjetunió és az Egyesült Államok külügymi­niszterei ennek szükségességéről ál­lapodtak meg. Meggyőződésünk, hogy lehetséges a megegyezés a vi­lágűr militarizálásának elhárításá­ról, s az ilyen megállapodást ellen­őrizni is lehet. Szeretnék rámutatni arra, hogy mi sem hiszünk jobban az amerikaiaknak, mint ők nekünk, s ezért ugyanolyan érdekeltek va­gyunk benne, hogy minden megálla­podást ellenőrizni lehessen, mint ők maguk. Ha ilyen megállapodás nem jön létre, akkor nem lehet megálla­podni a nukleáris fegyverezetek kor­látozásáról és csökkentéséről sem. A védelmi és támadó fegyverzetek kö­zötti összefüggés oly nyilvánvaló, hogy ezt még bizonygatni sem kell — szögezte le az SZKP KB főtitkára. Washingtonban nyíltan hangoztat­ják, hogy bármit tesz is a Szovjet­unió, az Egyesült Államok minden­képpen létrehozza csapásmérő űr­fegyverét és műholdelhárító rend­szerét. A múltban már nagyon sok próbálkozás történt annak érdeké­ben, hogy térdre kényszerítsék, ki­merítsék a Szovjetuniót. Ezek a kí­sérletek mind kudarcot vallottak, és a jövőben is kudarcot vallanak. Mi nem sütjük rá az Egyesült Államok­ra a „gonosz birodalma” címkét. Mi azt szeretnénk, ha elkezdődne a szovjet—amerikai kapcsolatok újabb, az eddigieknél kedvezőbb fejlemé­nyeket hozó szakasza. Ha elkezdődik a fegyverkezési hajsza minőségileg új szakasza, akkor e cél elérése a jelen­leginél jóval nehezebbé válik, ha még egyáltalán lehetséges lesz. Ezért szólítjuk fel az Egyesült Államokat, hogy kössön velünk komoly megál­lapodásokat a hadászati nukleáris fegyverekről, a közepes hatótávolsá­gú nukleáris eszközökről és a világ­űr militarizálásának megakadályozá­sáról — mutatott rá Mihail Gorba­csov, leszögezve, hogy ha az űrfegy­­verekre vonatkozó jelenlegi ameri­kai álláspont jelenti az utolsó szót Washington részéről, akkor a genfi tárgyalások tökéletesen értelmüket vesztik. A továbbiakban az SZKP KB fő­titkára a szovjet gazdaság helyzeté­ről szólt. Emlékeztetett rá, hogy a háborúk és az újjáépítési időszakok legalább két évtizedet vettek el a szovjet emberektől. A szocialista társadalmi rendben rejlő lehetősé­geket felhasználva, a nehéz körül­mények ellenére a Szovjetuniót még­is sikerült gazdasági világhatalom­má tenni. — Természetesen megvan­nak a hibáinkból és mulasztásaink­ból adódó nehézségeink — mutatott rá a főtitkár. — Mi ezekről nyíltan beszélünk. Elkerülhetetlenné vált, hogy javítsunk a dolgok menetén, s ebből született a társadalmi és gaz­dasági haladás meggyorsításának koncepciója. Számunkra ma ez a legfontosabb, a legfőbb feladat. Ke­ressük a gazdálkodás ésszerű mód­ A Szovjetunió már régen műszaki nagyhatalom Ami a szovjet—amerikai tudomá­nyos együttműködést illeti, az jelen­leg nem létezik — közölte Gorba­csov. — Mi ezt sajnáljuk, de túlél­jük, hisz magunknak is élenjáró tu­dományunk van. A tudományos-mű­szaki eredmények távolról sem ké­pezik az Egyesült Államok monopó­liumát. Amerikai részről is tisztában vannak ezzel, s ezért gyakorolnak egyre nagyobb nyomást szövetsége­seikre, ezért akadályozzák a komoly tudományos eredményeket képező termékek eladását a Szovjetuniónak. Így akarnak kárt okozni nekünk, de nem kizárólag nekünk. Az Egyesült Államok a szövetsé­geseivel vívott konkurenciaharcban egyre gyakrabban hivatkozik a szov­jet fenyegetésre, s így akarja lelas­sítani konkurenseinek tudományos és műszaki fejlődését. Ez végső so­ron rövidlátó politika. Akik arról szónokolnak, hogy a Szovjetunió az amerikai technológiá­ra áhítozik, elfelejtik, hogy mi min­dene van ma a Szovjetuniónak. Or­szágunk a forradalom után műszaki önállóságot vívott ki, és már régen műszaki nagyhatalommá vált. Ez le­hetővé tette számára, hogy megállja helyét a második világháborúban, el­sőként lépjen ki a világűrbe, és szé­les körű űrkutatási programot való­sítson meg, biztosítsa maga számára a megbízható védelmet, és egészé­ben sikeresen fejlessze termelőerőit. Végezetül még egy gondolatot sze­retnék kifejteni, ami akár egész be­szélgetésünk összegzésének tekinthe­tő. Nagyon igaz az a megállapítás, hogy a külpolitika a belpolitika foly­tatása. Ám ha ez így van, kérem, gondolkodjanak el rajta: ha mi oly hatalmas belső feladatok megoldásá­ra törekszünk, mint említettem, ak­kor milyen külső körülmények meg­teremtésében lehetünk érdekeltek ? A választ önökre bízom — mondotta végezetül a Time-nak adott interjú­jában Mihail Gorbacsov. (MTI) ­ Mindkét féltől függ a csúcstalálkozó sikere Én egy ilyen fontos találkozó ér­telmét másban látom — állapította meg Mihail Gorbacsov. — Becsüle­tes, előítéletektől mentes párbeszé­det szeretnénk, amelyben jelen van a nukleáris katasztrófa veszélyétől való eltávolodás szándéka. Nem tév­hiteket és sztereotípiákat kell meg­vitatnunk, amelyekből már minden­kinek elege van, hanem a reális problémákat, országaink valódi ér­dekeit, jövőnket és az egész nem­zetközi közösség jövőjét. A jelekből ítélve az amerikai fél egyelőre nem erre készül. Úgy tűnik, politikai „szupergladiátorok” párharcára szá­mít, s csak arra gondol, hogyan tud minél ügyesebben sebet ejteni part­nerén, miként tud pontelőnyre szert tenni ebben a „mérkőzésben”. Mi értelme van az erőfitogtatásnak, a teátrális színjátéknak, miért kell a belső politikai harc módszereit két nukleáris hatalom kapcsolataira át­

Next