Népszabadság, 1985. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-01 / 230. szám

2 Újabb véres összetűzések Dél-Afrikában Dél-Afrikában újabb halálos áldo­­zatai voltak a hétvégén a feketék és a karhatalom, illetve az egymással is szemben álló, különböző fekete csoportok összecsapásainak. Hivatalos közlés szerint Dordrecht kisvárosban a rendőrség agyonlőtt egy fekete tüntetőt. Durban város egyik nyomornegyedében zulu törzs­beliek csaptak össze azokkal a feke­tékkel, akik a fajüldöző rendszer el­len megalkuvás nélküli harcot hir­detnek. Négyen életüket vesztették. Umlazi városban is folytatódtak a zavargások — egy feketét élve meg­égettek. Egy durbani szállodában po­kolgép robbant, de személyi sérülést nem okozott. ötven jelentős dél-afrikai és mul­tinacionális vállalat vezetői nyilat­kozatban sürgették a dél-afrikai kor­mányt arra, hogy gyorsítsa meg a politikai reformok életbe léptetését, és kezdjen tárgyalásokat a fekete ve­zetőkkel a hatalom megosztásáról. A nyilatkozat felhívja a kormányt, hogy törölje el a faji megkülönböz­tetésről szóló törvényeket, adja meg valamennyi dél-afrikai feketének a teljes állampolgárságot és biztosítsa a politikai bebörtönzöttek törvény­adta jogait. (AP) Színes bőrű tüntetők Johannesburgban. MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT Párizs feltételekhez köti a spanyolok és portugálok közös piaci tagságát Franciaország addig nem hajlandó ratifikálni Portugáliának és Spa­nyolországnak az EGK-hoz való csat­lakozását, amíg a jelenlegi 10 tagor­szág nem fogad el egy külön gazda­sági segítségnyújtási tervet a medi­terrán országok számára. Ezt több tagország diplomatája a hétvégén közölte Brüsszelben. Franciaország — amelynek állás­pontját az Európai Közösségek Bi­zottsága is támogatja — úgy véli, hogy a portugál és spanyol csatla­kozás olyan súlyos hatásokkal jár­hat néhány ország, így például Ma­rokkó és Tunézia gazdaságára, hogy az politikai zavargásokkal is fenye­gethet. (Reuter) Gyakorlatilag a Földközi-tenger partján fek­vő valamennyi országnak — így Tunéziának, Marokkónak, Izraelnek, Ciprusnak, Libanonnak, Egyiptomnak, — olyan megállapodása van az EGK-val, amelynek értelmében számos agrár­termék közös piaci exportjánál kedvezményt él­veznek. Az EGB azt javasolja, hogy a medi­terrán országok mezőgazdasági exportja a spanyol tagság első tízéves átmeneti ideje alatt a spanyol kivitellel egyenlő elbírálást kapjon. Ezt azonban ellenzi Görögország és Olaszország, sőt maga Spanyolország is. Ál­láspontjuk szerint a mediterrán országokat pénzügyi­­támogatással kellene kárpótolni az esetleg elvesztett piacokért. Ez viszont a közös­ség fő teherviselőinek, az NSZK-nak és Nagy- Britanniának nem tetszik. Belső viták a francia Szocialista Pártban ( PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL )A Szocialista Párt országos és me­gyei­ vezetői összeültek, hogy a két hét múlva kezdődő kongresszusuk előtt meghallgassák a Lionel Jospin főtitkár és Michel­­Rocard által elő­terjesztendő kongresszusi javaslato­kat. A szavazás meglepetésszerű eredménye, hogy a volt mezőgazda­sági miniszter által előterjesztett javaslat a szavazatoknak a vártnál lényegesen nagyobb hányadát sze­rezte meg a Jospin által előterjesz­tett ,,mitterand­ista” javaslattal szemben. (Korábban a párt vezetői úgy tartották számon, hogy a fo­­cand­isták tízszázalékos arányban vannak képviselve a pártban.) Gya­korlatilag Rocard-ra szavazott min­­denk­i, akii elégedetlen a Szocialista Párt vezetésével. A hétvégi szavazás eredményét Jospin vereségének tartják, s a jobb­szárny vezérének tekintett Rocard kétségtelenül megerősödve érkezik a kongresszusra. Kovács István Tüntetések az NSZK nagyvárosaiban a szombati frankfurti rendőrakció nyomán ( BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tucatnyi NSZK-beli nagyvárosban történtek súlyos zavargások hétfőre virradóan. A tüntető csoportok így reagáltak arra, hogy egy szombati frankfurti megmozduláson a rend­őrségi beavatkozás következménye­ként meghalt egy 36 éves lakatos. Frankfurtban szombaton balolda­li csoportok tiltakozó akciót tartot­tak a szélsőjobboldali NPD rendőri védelmet élvező rendezvénye ellen. A provokátorok megzavarta békés baloldali ellentüntetésre válaszként a rendőrség vízágyúkat vetett be, s ennek során vesztette életét a 36 éves Günter Sare. Vasárnap kezdődtek és hétfő haj­nalig tartottak a tiltakozó megmoz­dulások az NSZK különböző váro­saiban, így Münchenben,­ Nürnberg­­ben, Hannoverben, Göttingenben stb. Hétfő délutáni hivatalos közlés szerint a tiltakozó akciók során nyolcvan tüntető és harminc rendőr súlyosan megsérült. Győri Sándor Frankfurtban rohamrendőrök támadtak az antifasiszta felvonulókra. MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT NÉHÁNY SORBAN■ ■■■■■■■■■■■■ Baráti légkörű megbeszélést foly­tatott hétfőn a Kremlben Andrej Gromisko, a Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének elnöke és Didier Ratsiraka madagaszkári államfő. A madagasz­­kári vendég péntek óta tartózkodik munkalátogatáson a Szovjetunióban. (MTI) A varsói személyautógyár fejlesz­tésében való japán részvételről foly­tattak újabb megbeszéléseket len­gyel illetékesek a japán ipar és ke­reskedelem képviselőivel. A varsói gyár (FSO) és a lengyel személyau­tógyárakat tömörítő cég igazgatói Tokióban az FSO fejlesztésében va­ló együttműködésről és a vállalkozás pénzügyi feltételeiről tárgyaltak. (MTI) Japán nem lép ki az UNESCO-ból, a kormány döntése értelmében vál­tozatlanul tagja marad az ENSZ ne­velésügyi, tudományos és kulturá­lis szervezetének. E bejelentésnek különös súlya van annak fényében, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorol szövetségesére az UNES­­CO-ból történő­ kilépés érdekében. (MTI) Elektronikai üzletet kötött Len­gyelország Kínával — jelentették be Varsóban. A lengyelországi Lamina elektromos művek mintegy 13 mil­lió svájci frank értékben nagy tel­jesítményű tirisztorok előállítására alkalmas komplett gyártósort szál­lít a közép-kínai Jicsang város fél­vezetőgyárának. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1985. október 1., kedd A salvadori hazafiak készek a tárgyalásokra A salvadori hazafiak egyik veze­tője megerősítette, hogy a Farabun­­do Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FNLN) változatlanul kész tárgyalni a Difiarte-kormánnyal a polgárháború politikai rendezéséről. Joaquin Villalobos, az FNLN fő­parancsnokságának tagja a partizá­nok által ellenőrzött Morazan tarto­mányban nyilatkozott újságíróknak. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalási készség nem jelenthet fegyverleté­telt a hazafiak részéről. Elmondta továbbá, hogy amíg 1981-ben az or­szág tizennégy tartománya közül egyben folyt a háború, addig az idén már tizenkét tartományban van fegyveres harc. (MTI) A kormányzat és a hazafiak között tavaly októberben és novemberben két tárgyalási for­duló zajlott le. A tárgyalások azóta szünetel­nek. A márciusi parlamenti választások előtt Duarte még a párbeszéd folytatására tett ígé­retet, a megbeszélések felújítását azonban megválasztása óta elutasítja. A KGST válaszlevele az EGK-nak Vjacseszlav Szicsov, a KGST tit­kára hétfőn Moszkvában, a KGST székházában fogadta Guy de Muy­­sert, az Európai Gazdasági­­Közösség soros elnökének tisztét betöltő Lu­xemburg moszkvai nagykövetét, és átadta neki azt a levelet, amelyet a KGST küldött válaszul az Európai Közösségek Bizottságának a bizott­ság ez év július 29-én kelt levelére. A KGST levelét, amelynek tartal­ma a KGST és az EGK közötti hi­vatalos kapcsolatok létesítésével kap­csolatos, a nagykövet továbbítja az Európai Közösségek Bizottságának. A két gazdasági szervezet közötti hivatalos kapcsolatfelvételt a KGST javasolta. (MTI) Illegális lengyel tévéadót lepleztek le­ ­ VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTOT Illegális tévéadót fedezett fel a rendőrség Torunban, Közép-Lengyel­­országban — jelentette a lengyel táv­irati iroda, a PAP. Az adó államel­lenes jelszavakat sugárzott. Az adót lefoglalták, négy személyt letartóztattak, köztük a Lengyel Tu­dományos Akadémia (PAN) egyik toruni fizikai laboratóriumának ve­zetőjét. Azzal is vádolják őket, hogy szeptember elején ugyancsak ők za­varták meg a helyi tévéadó műsorát uszító jelszavakat sugározva. Az ügy­ben megkezdődött a vizsgálat. K. Ny. J. KÍNA NEMZETI ÜNNEPÉN Harminchat esztendeje forduló­ponthoz érkezett a világ legnépesebb országa: Kínában kikiáltották a nép­­köztársaságot, megteremtve ezzel a szocialista fejlődés intézményes alapját. Hosszú, szenvedésekben, megaláztatásokban, kemény harcok­ban bővelkedő út vezetett idáig. Kí­nát a XIX. században, a XX. szá­zad elején a gyarmatokért, a befo­lyási övezetekért vetélkedő imperia­lista hatalmak szétszabdalták, pol­gárháborúba taszították. A Szovjet­uniónak a második világháborús hadszíntereken elért sikerei által ki­alakult kedvező helyzetet is kihasz­nálva, emellett támaszkodva a köz­vetlen szovjet segítségre, Kína hala­dó erői a forradalmi hadsereg ve­zetésével kivívták a függetlenséget. Remény, optimizmus, lázas ütemű újjáépítés, gyökeres társadalmi for­dulat jellemezte az ötvenes éveket. A Szovjetunióból, más szocialista or­szágokból, így Magyarországról is, szakemberek érkeztek, hogy segítse­nek a Kínai Népköztársaság iparosí­tásában. Szovjet, NDK-, csehszlovák berendezésekkel gyárak épültek, ug­rásszerűen nőtt az ipari termelés.­ A szorgalmas kínai parasztok munkája nyomán talpra állt a mezőgazdaság is, az akkor már sok százmilliós or­szág alapvetően fontos ágazata. Ha­marosan már annyit termeltek, hogy szembeszállhattak a legszívósabb el­lenséggel, az éhezéssel is. Később ez az ígéretes folyamat megtorpant. A mai kínai vezetés is bírálja az akkori idők bel- és kül­politikai torzulásait. A „nagy ugrás”, a „kulturális forradalom” súlyos túl­kapásai szétzilálták az épphogy meg­indult termelést, a gazdasági folya­matokat, nagy károkat okoztak nem­csak a kínai népnek, hanem a szo­cialista közösség érdekeinek is. A Kínai Kommunista Párt az­­or­szág vezetői azonban felismerték a gazdaság és a politika tévútját, és nekiláttak a tévedések, a hibák fe­lülvizsgálatának. Kemény bírálatot gyakoroltak, majd programot hirdet­tek a szocialista irányú gazdaságfej­lődésre, a műszaki haladás meggyor­sítására, az irányítási rendszer ru­galmasabbá, korszerűbbé tételére. Mint a napokban megtartott párt­konferencia felszólalói is rámutat­tak, a gazdaságfejlődés mai iránya Kínában egyértelműen szocialista, s tévednek azok, akik az ország kapi­talista útra térését várják. Megkez­dődött a párt- és a gazdasági vezetés fiatalítása, hogy, mint a Beijing Re­­view­­ írta, „fiatalabb, szakmailag képzettebb káderek vegyék át az irá­nyítást”. Egyúttal lépéseket tettek a Szov­jetunióval, más szocialista országok­kal a gazdasági, kulturális, sportkap­csolatok javítására. A szocialista kö­zösség — maga is kezdeményezve — kedvezően fogadta a változásokat. Ami a külpolitikát illeti, noha sok fontos nemzetközi kérdésben közel állóak a nézetek, több problémát kü­lönböző módon ítélnek meg Peking­­ben, mint több más szocialista or­szágban. Ez azonban nem lehet gátja az országaink közötti együttműködés fejlesztésének. Fejlődésnek indult a magyar—kí­nai viszony is. Mind Magyarország­ról, mind Kínából gazdasági, mű­szaki-tudományos, kulturális, sport­küldöttségek utaztak a másik or­szágba. Ünnepükön üdvözöljük a baráti kínai népet, és úgy véljük, közös ér­dekeink fűződnek ahhoz, hogy Kína szocialista nagyhatalomként, a világ haladó erőivel együtt aktívan vegyen részt a világpolitikai folyamatokban, korunk égetően fontos kérdéseinek megoldásában, a fegyverkezési haj­sza megfékezésében, a nemzetközi béke és biztonság megerősítésében. * A Kínai Népköztársaság megala­kulásának 36. évfordulója alkalmá­ból Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke táviratban üdvözöl­te Li Hszien-mien államelnököt és Csao Ce-jangot, az államtanács­ el­nökét. A Nemzetközi Kulturális Intézet hétfőn fogadást rendezett a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepének előestéjén. A fogadáson megjelent Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Ta­nács elnöke, Barity Miklós külügy­miniszter-helyettes, valamint a po­litikai, a kulturális és a társadalmi élet több vezető személyisége. Jelen volt Zhu Ankang, a Kínai Népköz­­társaság magyarországi nagykövete. (MTI) Megemlékezés Pekingben A jelenlegi kínai bel- és külpo­litika folyamatosságát ígérte évfor­dulós köszöntőjében Csao Ce-jang kormányfő. Rámutatott, hogy 1985 a 6. kínai ötéves­­terv utolsó éve, a tervben­ rögzített célokat az ország teljesíte­ni fogja, illetve túlteljesíti. A kormányfő úgy értékelte, hogy haladás történt a kínai gazdaság szerkezeti reformjában. A reform­nak kiemelt elsőbbséget kell bizto­sítani, a reformokat állhatatosan és szisztematikusan végre kell hajta­ni, hogy az elkövetkezendő években megteremtődjék az alap a szilárd szocialista gazdasági szerkezet szá­mára — mondta Csao Ce-jang. (MTI) Helyre kell állítani a Szovjetunió és Kína jószomszédi viszonyát Az Izvesztyija cikke a két ország kapcsolatairól kölcsönösség esetén teljes mérték­ben lehetséges, hogy komolyan javul­janak a Szovjetunió és a Kínai Nép­­köztársaság kapcsolatai — mutat rá a Kínai Népköztársaság megalaku­lásának 36. évfordulója alkalmából közölt hétfői cikkében az Izvesztyija. Fennállásának harminchat éve alatt a Kínai Népköztársaság — mint azt a kínai vezetők is elismerik — bonyolult utat tett meg — írja a lap. A Szovjetunióban úgy vélik, nem volt és nincs is objektív ok arra, hogy a szovjet és a kínai nép eltávolod­jék egymástól, nincs akadálya an­nak, hogy a szovjet—kínai kapcso­latok javuljanak. A Szovjetunió ilyen akadályokat nem támasztott, és nem is támaszt. Az idő megmutatta, hogy a megosztottsággal és még in­kább az ellenségeskedéssel egyik fél sem nyer, épp ellenkezőleg. A közös erőfeszítéseket a kapcsolatok rende­zésére, javítására kell összpontosíta­ni. A Szovjetunió abból indul ki, hogy kölcsönösen elfogadható és egyenjogú alapon a két ország között helyre kell állítani a jószomszédsá­got és az együttműködést. Ez az ázsiai és a kontinens határain túli béke alapjainak a megerősödését, a szocializmus pozícióinak szilárdítá­sát szolgálná — állapítja meg az Iz­vesztyija. A Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége és a szovjet kor­mány táviratot küldött a kínai veze­tőknek az ünnep alkalmából. A Szovjetunió következetesen folytatja elvi politikáját a szovjet—kínai kap­csolatok területén, síkraszáll ezek jelentős javításáért és további fej­lesztéséért, a politikai párbeszéd szélesítéséért és elmélyítéséért — hangsúlyozza a távirat. (MTI) PANDZSÁBI VÁLASZTÁSOK VESZTESEK NÉLKÜL A­ múlt hét közepén lezajlott pan­­dzsábi választások egyértelmű győz­tese a mérsékelt szikheket tömörítő, az ésszerű megegyezésekre törekvő Akan­ Dal volt. A ,,vesztesek” azok a pártok lettek, amelyeknek az Aka­n­ Dal elsöprő győzelme folytán ezen­túl kevesebb a mandátumuk a szö­vetségi állam parlamentjében. Érzé­keny veszteség érte Radzsiv Gandhi pártját, a Nemzeti Kongresszust (!) is, amely a korábbi képviselői he­lyeinek csupán a felét szerezte meg. Radzsiv Gandhi azonban, s ezt a Választások utáni politikai értéke­lések is hangoztatták, szintén győz­tesen került ki­ a választásokból. Ahogy maga is nyilatkozta: a vá­lasztási vereség­­mellett megnyert egy jelentős politikai harcot, azt, amelyet az ország egységéért és in­tegritásáért vív. Ezt bizonyította az is, hogy a szélsőséges szikhek boj­kottfelhívása ellenére a választásra jogosult pandzsábiak többsége az urnákhoz járult. A szövetségi állam józanul gondolkodó polgárai a ter­rorakciók, a normális életvitelt meg­akadályozó véres zavargások ellen is szavaztak. A szélsőségesek fegy­verei visszafele sültek el: a pandzsá­biak nagy része a nemzeti megbé­kélés mellett voksolt. A kiegyezés­hez vezető úton mind több szikh szá­mára Radzsiv Gandhi már nem el­lenség többé, hanem partner. E helyütt is utalni kell rá, hogy a fiatal miniszterelnök édesanyja ha­lála után tárgyalóasztalhoz ült a szikhekkel. A hosszú párbeszéd ered­ménye egy szenzációszámba menő megegyezés volt a szikh Akan­ Dal­lal, illetve annak azóta meggyilkolt vezetőjével, Harcsand Szingh Lon­­govallal. A megállapodás pillanat­nyi gyógyírt nyújtott a pandzsábiak sebeire. De — és ez egyben a meg­állapodás garanciája — intézkedett arról is, hogy a szövetségi államban élő szikhek politikai és gazdasági önkormányzatának egyéb kényes kérdéseit bizottságok elé utalják, amelyek az év végéig javaslatokat dolgoznak ki a megegyezés szelle­mében. A mindössze 11 hónapja hatalmon levő Radzsiv Gandhi ezzel a szer­ződéssel nagyobb és gyorsabb bel­politikai sikert ért el, mint sokan remélhették. Vitathatatlan győzel­mének kulcsa, hogy eddigi minisz­terelnöksége alatt a megbékélésről kimondott szavait mindig tettek kö­vették. Ebbe a sorba illeszkedett be a pandzsábi választások megtartása is, melynek eredményeképpen a szö­vetségi állam — kétévi központi kor­mányzás után — saját kabinetet ál­lít majd. Szurdzsit Szingh Barnala, az Akan­ Dal párt vezetője, a kine­vezett új főminiszter már jelezte: Pandzsáb irányításába be kívánják vonni a hindukat is. A választások megtartása, a mér­sékelt párt győzelme az első lépés­nek tekinthető a nemzeti megbéké­lés felé. Mallár Éva

Next