Népszabadság, 1985. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-22 / 274. szám

KÖZLEMÉNYEK HALÁLOZÁS A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a gyászoló család fáj­dalommal tudatja, hogy dr. Szabó Jó­zsef osztályvezető, a mezőgazdasági tu­domány kandidátusa, életének 41. évé­ben türelemmel viselt, súlyos betegség után 1985. november 21-én elhunyt. A minisztérium saját halottjának tekinti, te­metéséről később intézkedik. Az MSZMP Áfor Csepeli Pártbizott­sága fájdalommal tudatja, hogy dr. Nófrádi Sándor életének 60. évében, november 15-én, váratlanul elhunyt. Az Áfor saját halottjának tekinti. Temetése november 26-án lesz. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Németh Sándor, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Szarvasi öntözési Kutatóintézet nyugalmazott igazgatóhelyettese, aki a Szarvasi Vá­rosi Pártbizottságnak több mint két év­tizeden át volt tagja, 1. év november 18-án, életének 61. évében, rövid, sú­lyos betegség után, elhunyt. Kedves ha­lottunkat 1. év november 22-én délután 14.30 órakor fogjuk a szarvasi­­ teme­tő ravatalozójából örök nyugalomra he­lyezni. öntözési Kutató Intézet állami és pártvezetősége, dolgozói és a gyá­szoló család. A Tolna Megyei Peda­gógiai Intézet pályáza­tot hirdet a gyógypeda­gógiai állandó áthelye­ző bizottság pszicholó­­gusi állására. A munka­kör betöltéséhez pszicho­­lógus végzettség szüksé­ges, de pályázhatnak le­velező úton pszichológia szakon tanulók is. Bé­rezés a 13/1985. ABMH sz. rendelkezés alapján, szolgálati időtől függően, közös megegyezés sze­­rint. Az áldás 1986. ja­nuár 1-től foglalható el. A pályázatot az intézet igazgatójának kell be­nyújtani a megjelenést követő két héten belül. Cím: Szekszárd, Pf.: 125. 7101. Felsőfokú raktárgazdál­kodási, felsőfokú anyag- és eszközgazdálkodási és lakatos szakismerettel rendelkező 39 éves­ kö­zépvezető nagyvállalat üdülőjében egész éves gondnoki állást vállal­na. ..Balaton 135 058” jeligére, az újpesti hir­detőt____________ Halkeltetésben jártas, nős, okleveles halász­mester, tízéves szakmai gyakorlattal, családi okokból állást változ­tatna. Horgászegyesü­let is érdekli. ..óvodá­hoz közeli lakásmegol­dással” jeligére, a szé­kesfehérvári hirdetőbe. Mérnök, telefonos iroda­lehetőséggel, vidéki meg­bízók budapesti képvise­­letét, ügyintézését vál­lalja. ..Gyors, pontos NSZ 2600” jeligére a ki­adóba. Az adonyi Március 21. Mgtsz építőágazata fel­vételt hirdet kivitelezés­ben jártas építőipari technikus részére. Jelent­kezés: Adony, Március 21. Mgtsz. Szolgálati la­­kás van._________ Állami gazdaság gya­korlott sertéstelep-veze­­tőt keres belépésre. Fi­­zetés megállapodás sze­rint­ szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy írás­ban. a gazdaság terme­lési igazgatóhelyettesé­nél. Berettyóújfalu, Vö­rös Hadsereg u. 1. IDEA Iparművészeti Vállalat felvételre keres keresztorsózót, cérnázót, szövőt. Munkaidő-beosz­tás 2 műszakos, a mű­szakpótlék 40 százalék, kivarrót 1 műszakba. Budapesti állandó lakás­sal nem rendelkező, egyedülálló dolgozóknak munkásszállást, bérelt la­kást vagy 1500 Ft al­bérleti hozzájárulást biz­tosítunk. Jelentkezés a szövőüzem vezetőjénél, Bp. XIII., Mautluier S. u. 120. Tel.: 403-550, 181-es mellék. IDEA Iparművészeti Vállalat felvételre keres szerszámkészítőt, műsze­részt, esztergályost, la­katosokat, v­i­gánysz­ere­­lőt, kocsikísérőket, rak­tári munkást. Budapesti állandó lakással nem rendelkező egyedülálló dolgozóknak munkásszál­­lást, bérelt lakást vagy 1500 Ft albérleti hozzá­járulást biztosítunk. Az alapbéren felül jutalmat, prémiumot, részesedést fizetünk. Vállalati munk­­ban történő munkavég­zésre is lehetőség van. Jelentkezés a munkaügyi osztályon: Bp. XIII., Mauthner S. u. 120. Te­­lefon: 497-524. Debreceni irodánkhoz Lengyelországban vég­zett környezetvédelmi mérnököt alkalmazunk vezető beosztásban, la­kásmegoldással. Jelent­kezni lehet Kelet-magyar­­országi Vízügyi Tervező Vállalat. Szolnok, Ság­vári krt. 32. Személy­zeti és oktatási osztály XIV. em. 24. sz.. Illet­ve a debreceni Iroda ve­zetőjénél, Debrecen Hajnal u. 15. A Bács-Kiskun Megyei Moziüzem Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET nyomdavezetői munkakör betöltésére. Feltétel: felsőfokú szakirányú iskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Pályázatot a vállalat igazgatójához kell benyújtani, részletes önéletrajzzal és a te­vékenység leírásával. Jelentkezési határidő: 1985. november 30. Háztáji gazdaságunkba felvennék sertés- és szarvasmarha-gondozót, aki a fejőshez is ért. Szállás megoldható. Ku­­rucz Miklós, Bp. XVII., Tanár u. 13. 1171. Növényvédő agronómusi munkakör betöltésére pá­lyázatot hirdetünk. Kö­vetelmény: felsőfokú végzettség 3 éves nagy­üzemi gyakorlat. Fizetés: megállapodás szerint. — Felvétel esetén szolgálati lakást biztosítunk. Je­lentkezés: személyesen vagy írásban a szövetke­zet elnökénél. — Cím: Nak. Fő u. 183. 7215. Telefon: Nak 2. A DOMUS Lakberendezési Áruház Vállalat új lakberendezési boltja Dévaványán Nyitás: november 25-én. ‡$› DOMUS Vásárolhatók: szekrénysorok, kárpitozott garnitúrák, konyhabútorok, étkezők, kiegészítő kisbútorok, szőnyegek, függönyök, csillárok. A Márka-kupak játék első főnyereménye, egy személyautó már gazdára talált.­-----------------ön is megnyerheti a másodikat,-----------------­vagy többi nyereményünk egyikét! 50 kupakért 1 sorsjegyet kap, ha beviszi vagy beküldi a Márka-központba (Budapest, Hegedű utca 9. 1061). Hétfőn és pénteken 13 és 17, szerdán 10 és 18 óra között _______VÁRJUK A KEDVES KUPAKGYÜJTÖKET_________ Az Oroszlányi Szénbányák külszíni és föld alatti munkahelyekre felvesz villanyszerelőket és lakatosokat, vájárokat és segédvájárokat. Kiemelt bérezés. A kedvezmények és a juttatások széles körét nyújtja a vállalat. Várják az általános iskolát végzettek jelentkezését is, szakmunkástanulónak. Jelentkezés személyesen vagy levélben a következő címen: Oroszlány, Fürst Sándor u. 20. 2840 Telefon: Oroszlány (34-es körzet), 60-122 vagy 61-122, 664-es mellék. Befejeződött Kaposvárott­­. A­z III—XIX. századi késő barokk stílusú, mű­em­lék jelleges Dorottya-ház helyreállítása. Várjuk kedves vendégeinket! Bővebb felvilágosításért forduljon irodánkhoz: SIOTOUR Utazási Iroda Kaposvár, Május 1. u. 1. Tel.: (82) 12-497. Vidékieknek! Nyelvtaní­tás levelezéssel száz fo­rinttól havonta, angolul, németül, franciául, oro­­szul, olaszul, spanyolul telefonetikával. Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Budapest, Tá­bornok u. huszonegy 1149. 835-761. Eladó barna, maxi kord­bársony szövet. 150 cm széles, vámcédulával. 280 fm. 200 Ft/m. Ér­deklődni tel.: 345-765. 16 óra után._______ Esküvőiruba-külön­­legességek kölcsönzése a Délinél, szombati nyitva tartással, Budapest XII., Greguso u. 6. Magas áron készpénzért veszek hagyatékot, antik bútort, festményeket, ré­gi asztalt, faliórákat, ré­gi csillárokat, vitrintár­gyakat, porcelán fejű ba­bát, tollat. Vidékre is megyek. 406-405. Alkalmi áron, sürgősen eladó újszerű, hordozha­tó JVC VHS—C kazettás HR—C 3 Compak vi­­deorekorder és GZ—S 3 kamerája, tartozékokkal és 12 db kazettával, vámkezelve, esetleg bú­vároknak alkalmas víz­mentes tokkal és reflek­torokkal is. Tel.: 345-763. 16 óra után. Ebben az épületben helyeztük el­­ a tekepályát — a Csokonai fogadót — a játéktermet — a SIOTOUR — a fazekasműhelyt Utazási Irodát (kiállítóteremmel) és — a Csokonai sörözőt - az ajándékboltot. Amatőrf­­lmesek, fotósok, figyelem! ötlet kará­csonyra! Videokazettára másoljuk film-, fény­kép-, diafelvételeit. Fel­iratozás, utólagos hango­sítás kívánság szerint. Individeo. Tel.: 495-655. ..Sony” színes televízió, hibátlan eladó. Este 18 óra után: 167-697. Moog Prodigy szintetizá­tor nagyon olcsón. 29 900 Ft-ért eladó. Sür­gős. Telefon: 732-958. Számítógép, videó, Hi- Fi, CB, gépek adásvéte­lének közvetítése a Compass-irodánál. (üze­net: 366-187.) Telefon: 424-043, 8-tól 20 óráig. Grant President vámke­zelt, vadonatúj CB-rádió eladó. 159-368. IFA szippantó. 3 éves műszakival plusz ADR vizsgával eladó. Jász­­fényszaru, Kilián György utca 16. 4,40 m-es Roller lakó­kocsi, extra felszerelés­sel, 6 éves, eladó. Tel.: 650-533. Citroen CX Pallas, 2500 kcm-es, dízel sze­mélygépkocsi, 5 éves, eladó. Tel.: 650-533. 220-as dízel Mercedes, állólámpás, eladó. Ér­deklődni lehet: a (32). 10-666-os telefonon, Szi­lágyiné. Főtengely-köszörülés, vidékiek megvárhatják VIII., Apáthy István u. 18. Nyugati, vámkezelt autók korrekt közvetíté­se. Tel.: 854-219, 14-től 18 óráig. VW Transporter dízel, nyolcszemélyes, új, átír­­hatóan eladó. 17—19 óra között: 833-125. KF-es forg. rendszámú Skoda mikrobusz, 8 személyes, 25 000 km­­rel, eladó. Irányár: 180 000 Ft. Érdeklődni: Horváth Károly, Zala­egerszeg, Sas u. 10. 8900. 850-es Fiat igényesnek eladó. Első tulajdonos, 77 000 km-rel, igen megkímélt, garázsírozott. 159-368. TN—K—14 B kistraktor, kocsival, kifogástalan, eladó. Szolnok, Kiss János út 24. 1 db EU—400-as 1500 csúcstávolságú, újszerű állapotban levő eszter­gagép és 2 db keretes fűrészgép eladó. Lipták Ottó, Üllő, Vörös Had­sereg útja 119. 2225. Toronyrevolver eszterga pad, patronokkal, 20 mm áteresztésűig, 10 mázsa teherbírású lassú jármű,, leakasztható pót­kocsival, vizsgáztatva, gyári léghűtéses stabil motorok, 4 és 5 mázsa teherbírású személygép­kocsi-utánfutók vizsgáz­tatva, csehszlovák he­gesztő dinamó (felújítás­ra szoruló), butángáz­­palackok, 2 és 11 kg-os alkalmi áron eladók. — Bővebbet: Szentes, Lenin út 85/a. 6600. Új Skif utánfutó és Fiat 500, IC-s rendszá­mú, eladó. 885-274. Audi 60, IS frsz., első kézből, garantáltan 77 000 km-rel e­ladó. — 159-368. 3 éves Lada 1300-as igényesnek eladó. Tele­fon 16—19 óráig: 687- 701. A Szegedi Patyollat Vál­lalat felkínál megvétel­re 1 db vadonatúj Robur platót, ponyvatartót ponyvával. Érdeklődni: 62/61-066 telefonon. Koncz Sándor gépjármű­­ügyintézőnél._____ Üzemképes UAZ körab­lakos terepjáró tgk., 8 éves, forgalomból ki­vont. 25 ezerért eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Cegléd, Bercsényi utca 47. szám. TD-s rendszámú 240-es dízel Mercedes eladó. Hódmezővásárhely, Zrí­nyi u. 30. 6800. Minősített faipari gépek készítése. 200-as, 300-as, 400-as méretben szóló és kombinált gyalugépek, asztali maró. Gergely Ferenc. Érd VI., Emil u. 56. 2030._________ Fénymásológép eladó önálló jogú személynek. A/4, A/3 méretre. Tele­fon: 340-998, napközben. inmím Munktokos redőny, re­luxa. garanciával, a leg­olcsóbban. 228-199. Veszélyes fák biztonsá­gos döntését garanciával vállalom. TMP csörlőt veszek. Kalmár Imre fa­kitermelő kisiparos. Du­­­nakeszi, Kálmán u. 92. Reluxa, redőny a leg­olcsóbban, 222-702. _ Televíziójavítás! Színes szovjet — kicsi és nagy készülékek javítását, képcsőcseréjét, műszeres beállítását, nyugati tele­víziók és videók, rádiók, kétnormásítását válla­lom műhelyemben, Far­kas, Bp., Hadriánus u. 7. 1039. Tel.: 673-532. Vargánya ízű iráni fű­­szernövénymag, gyógy­­szivacsmag, indiai tüs­­késuborkamag, cayenne borsmag 10 db 100 Ft. Kínai és török lugas­­uborkamag, lila hüvelyű cukorborsó, amerikai borsó, babkávé, perui bab, cukkini 25 db 50 Ft. Perui földicseresz­­nyemag és újzélandi cu­­korcseresznyemag 20 db 50 Ft-ért eladó. Torony, Felszabadulás út 12. 9791. Koszorúkötésre, díszítés­re alkalmas feketefenyő toboz (rózsatoboz) vásá­­rolható Tompán az Er­dészetnél 8 Ft/kg egy­ségáron. Telefon: Tompa 30. Telex: 26-496. Kacsa-, vadkacsatojás bérkeltezését vállalom, folyamatosan heti 15 ezer darabot. Emődi Ist­ván, Kerepestarcsa, Jó­zsef Attila u. 124. 2145 Olcsón bérleti jog át­adó a * Havanna-lakótele­pen 55 nm (5 helyiség), fővonallal. CB-központ kiépítve, üzletnek, csen­des műhelynek, irodának alkalmas. 422-034. Csempék, kádak (szani­­terek), tapéták, parketta, műanyagpadló-burkola­tok, egyéb lakásfelszere­lési cikkek kaphatók. Pilisvörösvár, Attila u. 1/a. (sorompónál). Nyit­va 9—18-ig, szombat 9— 12-ig. ___ Karácsonyfenyők nagy mennyiségben eladók. — Vasvár, Vörös Hadsereg 7. Magánszemélyek, közü­­letek! A Derecskei ÁFÉSZ megvételre fel­ajánlja a kokadi kelte­tőjében használt, üzem­­képes, Gergely típusú, 10 000 darabos keltető­gépeit és egyéb más esz­­közeit. Érdeklődni sze­mélyesen a helyszínen. Kokad, keltető. Petőfi út, délelőtt 8-tól 12 órá­ig vagy telefonon. De­­recske. 3. CB-tulajdonosok! Szelek­tív hívek nagy válasz­tékban kaphatók. Kérjen műszaki ismertetőt. Sza­bó István, Budapest, Trencséni u. 33/a. 1125. Autórugó készítésére és javítására. kovács, la­katos és esztergályos munkákra berendezett, gépesített, félszerszá­­mozott, 8-10 ember fog­lalkoztatására alkal­mas.­ik kb. 400 négyzet­méteres vasipari műhely nagy üzletkörrel, raktá­rakkal, öltözővel, für­dővel, garázzsal, irodá­val, felújítandó 5 szo­bás lakással Szegeden eladó, nyugdíjba vonu­­­lás miatt. Érdeklődés:­­Szeged, telefon: 11­ 023 Végleges szőrtelenítés, nyomtalanul, rövidhul­lámmal, különféle arcke­zelések. Gózon Imréné, Budapest, Wallenberg u. 9. 1136. Áron alul (20 000 Ft­ért), sürgősen eladó új ABG—10-es automatikus gázégő. Érdeklődni: 16 óra után a 345-763-as te­lefonon. Családiház-építkezés­hez keresünk épületasz­talost és lakatost. XII., Istenhegyi út 98/b. Épületbontásból használt ajtók, ablakok, műhely vasajtók, üvegablakosak, vaskapu, garázsajtók, szénnel fűthető kazán és radiátorok és 800-as sza­lagfűrész és egy 500-as körfűrész és egyéb anya­gok eladók. Megtekint­hető hétfőtől péntekig. Budapest XIII., Reitter Ferenc u. 188. Autószerelő gépműhely­ből eladó fatengelykö­­szörü esztergapad, gyúj­­tásbeálító kompresszor és kézi szerszámok, vil­lanyhegesztő dinamó. — Megtekinthető: Budapest XIII., Reitter Ferenc u. 188. szám. Szőlőoltványok, fajta­gyűjtemények őszi ülte­tésre, termelői áron. — Fajtaismertetőt díjmen­tesen küldök. Valiskó, Gyöngyös. 38-as külföldi méretű fe­hér menyasszonyi ruha, kizárólag igényesnek el­adó. Érdeklődni lehet: Budapest, 413-712. 16 órától. Kitűnő szülőktől szárma­zó törzskönyvezett ber­náthegyi kölykök el­adók. Hódmezővásár­hely, Kishomok. Kristó Imrénél. BEL­O SOL nyugatné­met solarium, vámkezelt, eladó. Tel.: 19 órától (32)-1 1-157. Szőrtelenítés véglegesen Pattanások, szeplők, rán­cok eltávolítása. Faragó kozmetika, Szarvas. Sza­­badság u. 45. Buszállo­­másnál. Telefon: 282. Zsák, felújított har­mincöttől ötvenig, mű­szálzsák húsztól huszon­négyig, szalmazsák száz­­nyolcvan forint, után­vétellel is. Zsákműhely, Budapest, Csatlós utca 61. 1029 (Hűvösvölgy-Remete). Elcserélném székesfehér­vári, belvárosi, kétszo­bás, tanácsi, gázfűtéses I. emeleti lakásom bu­dapesti tanácsira. Cím: Székesfehérvár, Fiskális u. 18., Cseme. Kiadnám százhalombat­tai egy plusz két fél­­szobás, összkomfortos la­kásomat hosszabb időre bútorozatlanul, az IBUSZ-on keresztül vál­lalatnak vagy magánsze­mélynek. ..Azonnali be­költözés 134 900” jeligé­re a Felszabadulás téri hirdetőbe._________ Esztergomi 2 szoba, összkomfortos szövetke­zeti lakásomat nagyobb esztergomi lakásra cseré­lem. . ..Gázfűtéses 138 919” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdető­be. Fóton, Vas Gereben u. 19. sz. alatt 271 négy­szögöl kiterjedésű telken épült családi ház eladó. Beköltözhető egy szoba kizárólagosan, valamint a mellékhelyiségek kö­zös használatával és a telek fele részének hasz­nálati jogával. Vételár: 350 000 Ft. ..Előnyös vé­tel 139 197” jeligére a Felszabadulás téri hirde­tőbe.____________ Első emeleti másfél szo­bás szövetkezeti lakás eladó. Veszprémben Cholnokon. Készpénz plusz OTP-á­tvállalással. Megtekinthető egész nap. Cím: Veszprém. Simon I. út 2/a. I. 5._____ Kőszeg városközpontjá­ban korszerűsítésre szo­ruló 2 szobás házrész. 350 000 forintért eladó. Érdeklődni: Kőszeg, Rá­kóczi u. 16. (Nyúl Mi­­hályné.)__________ Törökbálinton kék busz vonalán 3 szoba, össz­komfortos, gázfűtéses, kertes családi ház eladó. Tárai József, Schönherz utca 15. Szeged belvárosában, a Dugonich térnél II. eme­­leti, 87 nm-es, három szoba, étkezős, loggiás, gázfűtéses társasházrész 1 350 000 Ft készpénzért eladó. Érdeklődni telefo­­non: (62­9-421.____ XV. ker.. Pozsony a 27. sz. alatti jövedelme­ző ingatllan eladó vagy kiadó. Beköltözhető. Ipari tevékenységre is engedélyezett 80 nm la­kás. 54 nm garázs. 309 n.-es telek. Kállai. 691- 594, 7—14 óráig. Pász­tor. XV., régi Fóti út 71. szám. Újhegyen, a 21. szám alatt, két szoba, kony­­hás, háromszáz négy­szögöles kertes ház, be­kerítve (villany, víz van), két Duna-ág kö­zött eladó sürgősen, megegyezés szerint. Ér­deklődni lehet: Ráckeve, Rákóczi Ferenc u. 27. (Kenyérgyár mellett.) Er­dős Sándor, egész nap. Székesfehérvár belváro­sában 58 nm-es, gázfűté­ses, tehermentes, azonnal beköltözhető (III. eme­leti) öröklakás eladó. — Tel.: 638-380. 11 helyiségből álló össz­komfortos nyaraló Bala­­tonfenyves központjában, vállalat részére is. el­adó. Érdeklődni: Szebe­­ni József. Nagykanizsa, Arany János u. 6. Tel.: 13-439. Eladó Szentendrén 2 szo­ba, összkomfortos, OTP-s öröklakás, azon­nali beköltözéssel, 700 ezer Ft kp. plusz 160 ezer Ft OTP. Érdeklőd­ni: Szentendre, Vásárhe­lyi Kálmán tér 16. Tele­fon: (26)-11-068. Sopronban, belvárosához közel, 126 nm alapterü­letű, összkomfortos csa­ládi ház plusz 80 nm-es garázs­­műhely, ipari árammal, közeli beköl­tözéssel, irodák céljára eladó. Leveleket „Csen­des parkos utca 105 378” jeligére a sop­­roni hirdetőbe. közművesített szoba, konyhás ház, melléképü­letekkel. 1200 nm-es kerttel eladó. Életjára­dékkal, megegyezéssel. Csanádapáca, Bartók Bé­la út 23. Sopronban egyszobás la­kás a Mátyás király ut­cában eladó. Érdeklődés: az esti órákban a tizen­­kettő-négyszázhármas te­lefonon. Budakeszin, a Moszkva tértől 20 percre, vidé­kieknek is megvásárol­ható másfél szobás, össz­komfortos, 50 nm-es öröklakás. 15 ezer Ft/ nm, eladó. Érdeklődni: Trombitás Zsófia. Buda­keszi, Arany János u. 5. Tel.: 853-887. Eladó háromszobás, 100 nm-es, összkomfortos, alápincézett (szuterén), kertes családi ház plusz garázs. Érdeklődni: Bu­daörs, Szép u. 38., egész nap. Tatabánya-Kertváros­ban két és fél szobás, központi fűtéses, OTP-s öröklakás, kis kerttel, szerelőaknás garázzsal eladó. Autóbusz-végállo­más 2 percre. Tatabá­nya VI., Zala u. 11. I. 3., egész nap.______ őrségben jó állapotban levő családi ház. 6000 nm-es telekkel eladó. — Érdeklődni: Szalafő. Al­sószer 34. vagy Szent­­gotthárd. Alkotmány út 14. szám. 3 szobás, teraszos, ker­tes családi ház, gará­zsokkal. Egerben eladó (üdülőnek is kiválóan alkalmas). — „Vár 099 112” jeligére az egri hirdetőbe. Eladó Balatonszepezden eszpresszó üzlethelyiség, cukrászüzemmel, teljes felszereléssel, lakrésszel. Érdeklődni: Fekete, Szé­kesfehérvár, Rádió út 26/a. II. 2., 18 órától. Sürgősen eladó Magyar­­szecsőd, Kossuth Lajos u. 19. szám alatti te­hermentes családi ház, nagy telekkel, gazdasági épületekkel. A 8-as út mellett, sokirányú ki­használási lehetőséggel. Érdeklődni a helyszínen vagy levélben. Görög Csaba: Tab, József Atti­­la-b­p. E. ép. ul. 7. 8660. Budapesthez közel, két­szer három szoba, össz­komfortos, háromszintes, luxuskivitelű, új ingat­lan, nagy telekkel el­adó. „Pilis legszebb völgye 139 088” jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. PP 9. A Novotel — BKK bemutatko­zik. A Budapesti Kongresszusi Központ a Novotel Budapest Szállodával közö­sen az Operettkongresszus rendezvé­nyeire ajánl kedvezményes programot belföldi vendégeinknek a következő előadásokra: 1986. február 15. du. 15 óra, február 16. du. 15 óra, február 17. este 19 óra, március 8. du. 15 óra, már­cius 9. du. 15 óra, március 10. este 19 óra. Részvételi díj: 750 Ft/fő/­nap 2 ágyas szobában, 1000 Ft fő nap 1 ágyas szobában. A részvételi díj a következő szolgáltatásokat foglalja magában: be­lépőjegy az Operettkongresszus előadá­sára, szállás az előadást követő éjszaka a Novotel Budapestben, félpanzió (reg­geli plusz 1 főétkezés) a szállodában. Részletes felvilágosítás és helyfoglalás a Pannónia Tourist Service, Bp. vm. Rákóczi út 9. sz. alatti irodájában, te­lefon: 141-820, 141-886, a Novotel Buda­pestben, Bp. XII., Alkotás u. 63—67. Tel.: 869-588. valamint az IBUSZ-iro­­dákban. Büszkeségeink. Szemelvények a '80-as éveik gazdasági teljesítményeiből. Kül- és belföldön sikeres termékeket bemu­tató kiállítássorozat az Országos Piac­kutató Intézet bemutatótermében: Bu­dapest VI., Nagymező u. 21. A köny­­nyűipari és a vegyipari termékek be­mutatója: november 22-étől 29-ig, mun­kanapokon 10-től 18 óráig. Sítanfolyamok — sítúrák: a Gázmű­vek síszakosztálya és a Budapest Tou­rist szervezésében. — Sítudásnak meg­felelő oktatás: .,a kezdőktől a hala­dókig”, oktatás nélküli sítúrák: — BULGÁRIA: H. Scsasztliveca — (Vito­­sa). Komfortos szálloda 1750 m magas­ságban, a sípályák mellett. Teljes pan­zió, 7 napos sibérlet. Utazás repülővel, sítanfolyamok: dec. 22—29., jan. 28.­, febr. 2.: 6330—8470 Ft/fő; sítúrák: jan. 12—19., jan 19—26., febr. 2—9.: 5590— 7750 Ft/fő. — CSEHSZLOVÁKIA: Árvai Magura: H. Severan (Alsó Kubin), fél­panzió, sítanfolyamok jan. 1­1—18., busz: 3420-4690 Ft/fő. jan. 18—25. és jan. 25.— febr. 1., szgk.: 2720—3820 Ft/fő. — Ala­csony-Tátra: H. Dynamo (Liptószent­­miklós), ellátás nélkül, sítanfolyamok a Chopok északi síközpontjában, jan. 25.—febr. 1. és febr. 1—8., busz: 3290 Ft/fő, szgk.: 2350 Ft/fő. — H. Lux (Besztercebánya), félpanzió, hangulatos szilveszteresttel, sítúra: dec. 28.—jan. 2., szgk.: 3360—090 Ft/fő. — Jelentke­zés: a Gázművek síszakosztálya, VII., Rákóczi út 18. sz. alatti helyiségben, hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken 16.30—18.30 óra között. Levélcím: Bp. Pf.: 1­13. 1389. Sítanfolyamok — sítúrák: a Gázmű­vek síszakosztálya és a Budapest Tou­rist szervezésében. — Sítúrák: oktatás nélkül, sítanfolyamok: „kezdőktől a haladókig” szintű oktatás. — CSEH­SZLOVÁKIA, Alacsony-Tátra: H. Lux (Besztercebánya), félpanzió, hangulatos szilveszterest, sítúra: dec. 28.—jan. 2., szgk.: 3360—4190 Ft/fő. — H. Trangoska (Tále-Chopok déli síközpont). Félpan­­zió, sítanfolyamok: jan. 18—25., márc. 15—22., márc. 29.—ápr. 5., szgk.: 2310— 3730 Ft fő; márc. 9—15. szgk.: 2000—3230 Ft/fő, sítúrák: márc. 1—6., szgk.: 1380— 2320 Ft/fő; márc. 22—29., szgk.: 1880— 3210 Ft/fő. (A turnusok — kettő kivé­telével — a VOLÁN menetrend szerinti járatával is elérhetők.) — Nyugat Besz­­kidek: Bumbalka chata (Trencsénma­­kó). Félpanzió, sítanfolyamok: jan. 11— 18., szűk.: 2090—3150 Ft/fő, jan. 18—25. és febr. 15—22., busz: 2850—4080 Ft/fő. — BULGÁRIA: H. Scsasztliveca (Vitosa). Komfortos szálloda 1750 m magasság­ban, a sípályák mellett. Teljes panzió, 7 napos síbérlet. Utazás repülővel. Sí­tanfolyamok: dec. 22—29., jan. 26.—febr. 2., 6330-8470 Ft fő, sítúrák: jan. 12—19., jan. 19—26., febr. 2—9., 5590—7750 Ft/fő. — Jelentkezés: a Gázművek síszakosz­tálya, VII., Rákóczi út 18. sz. alatti he­lyiségében, hétfőn, kedden, csütörtö­kön, pénteken 16.30—18.30 óra között. Levélcím: Bp. Pf.: 113. 1389. Egyesült zalavölgye Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szövetkezet ipa­ri részleg, Kisterenye szövegű bélyegző elveszett. Az elveszett bélyegző érvény­telen. Konzervipari Szállítási és Szolgáltató Vállalat M 678899 sz. elszámolási utal­ványa elveszett. 1985. november 20-tól érvénytelen. Mikrovilág címen a számítástechnikát népszerűsítő kiadvány jelenik meg, amely az újságárusoknál lesz kapható, ára 11 forint. A Mikrovilág nem szak­lap, az érdeklődőket igyekszik megis­mertetni az új technikával; képben és írásban informál újdonságairól és érde­kességeiről. Elveszett a hetényegyházi „Egyetér­tés” Mg. Szakszövetkezet Kecskemét- Hetényegyháza MNB 250—84089 17 fel­iratú mélyegző. Használatai 1985. októ­ber hó 22-től érvénytelen.­­ A MÁTRÁDÉKOR „MÁTRÁDÉKOR Reklám-propaganda Szolgáltató Kisszö­vetkezet 1186 Budapest XIII., Sallai I. u. 34. MNB 208—37552 Tel.: 202-049­3.” feliratú bélyegzője elveszett. 1985. nov. 14-étől érvénytelen. Egyetemi és főiskolai felvételi­ előké­­szítőt indítunk levelező úton: magyar, történelem, matematika, fizika, bioló­gia, kémia és angol tárgyakból. Sok teszt és feladat. Kérjen tájékoztatót! Címünk: Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség, Bp. 4. Pf.: 126. 1364. Gépjármű-üvegek személygépko­csikba és erőgépekbe nagy választék­ban kapható üveges részlegünknél. Ve­resegyház, Mikes Kelemen út 18. Gö­döllő és Vidéke ÁFÉSZ. Levelező nyelvoktatási Angol, német kezdő, újrakezdő és középha­ladó leve­lező nyelvtanfolyamot szervez (hang­anyaggal) a Panoráma Nyelvstúdió. — Konzultációs lehetőség. A tanfolyam díja: 1900 Ft. Kérje részletes tájékozta­tónkat. Címünk: Debrecen, Jerikó u. 15. 4032. öröklakás eladó Buda­pesttől 40 km-re. Kó­kán, két szoba, összkom­fortos, 80 nm-es műhely­lyel, 1160 nm-es zárt­kerttel, családi ház, főút mellett. Érdeklődni: mindennap lehet. Kóka, Várok u. 11. Harkányban panziónak is kialakítható 110 nm­­es üdülő, fürdő közelé­ben eladó. 661-501. hét­köznap este 6 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Zamárdiban jól jövedel­­mező zöldség-gyümölcs üzlet betegség miatt sür­­gősen eladó. Érdeklőd­ni: Balatonalmádi. Hu­nyadi u. II., Nyulék. Dombóvár központjában kétszintes családi ház eladó. Lakcím: Dombó­vár, Bajcsy-Zsilinszky u. 9/a. Eladó ház, 450 nm-es NDK üvegházzal. Érdek­lődni: Kecskemét. Má­riahegy 220. Bogovics fa­luban, a kútnál jobbra. Balatonszárszón 11 szo­bás beüzemelt panzió plusz étterem plusz bo­rozó, eladó. Tel.: 316- 538 (kedd, szerda, csü­törtök 17—19 óra kö­zött). ___ Révfülöpön 220 n.­öles telek, 10 éves szőlővel, 80 nm alapterületű, la­kásként is használható, kétszintes nyaralóval el­adó. Levélcím: Barcs. Pf.: 13. Eladó kertes családi ház, 3 szoba, összkom­fortos (vegyes tüzelésű fűtéssel), 150 n.­öles te­lekkel. Érdeklődni: Bp. XIX., Attila u. 112. — Centruim Áruház mögött. Drávaszabolcs, Fő u. 40. összkomfortos családi ház, sok gazdasági épü­­let, 960 négyszögöl föld­del, hideg-meleg víz, központi fűtés bent a la­kásban. Bikácson, főúttól 150 méterre. 2 szoba, 2 konyha, kamrás paraszt­ház, külön présházzal, pincével. 1000 négyszög­öl telekkel eladó. Vil­lany­­kút van. Levele­ket: „Faluszélen 118 046’- jeligére a szek­szárdi hirdetőbe várom. Hévízi kis házra cserél­jük budapesti kétszobás lakásunkat. Cím: Hatos­­né. Bp., Béke tér 7. 1214. Dabas központjában, 262 n.­öles telken, új, mo­dern, két szoba, két fél­szobás, szinteltolásos te­­tőtér-beépítéses családi ház, alatta koszorúkészí­­tő üzlettel, műhellyel, külön garázzsal, valamint komoly, stabil, szegfűvel betelepített, 320 nm-es üvegházzal eladó. Cím: Dabas II., Biksza út 460/A. Telefon: Dabas. 663. ( ÜDÜLŐ . Csopaki luxusnyaraló­présház, 400 n.­öles, pa­norámás telken eladó. „Bővíthető NSZ 0218” jeligére a kiadóba. Budapesti nyugdíjas há­zaspár összkomfortos la­kásban külön szobát ad­na ingyenesen szállásra, üdülésre. Cserébe kér évente két hétre nyara­lási lehetőséget. Levele­ket „Ketten vagyunk NSZ 118 618” jeligére a kiadóba.

Next