Népszabadság, 1985. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-26 / 277. szám

4 A SZOCIALIZMUS ORSZÁGAIBÓL Lengyel gazdasági elképzelések 1986-ra ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ~~) November közepén a miniszterta­nács első ülésén hagyták jóvá a jö­vő évi lengyel népgazdasági tervet. Az 1986-os terv egyik jellemző vo­nása, hogy csak a legfontosabb irány­vonalakat jelöli ki, mozgásteret en­gedve ilyenformán — a reform szel­lemében — a vállalatoknak. A következő évben a kormány az­zal számol, hogy a nemzeti jövede­lem az ideihez képest 3,2—3,5 szá­zalékkal nő. A tervelőirányzat azon­ban leszögezi, hogy messzemenően figyelembe kell venni az ország hely­zetét. Azt nevezetesen, hogy a kü­lönböző nyers- és alapanyagok csak korlátozott mértékben állnak ren­delkezésre, s ezért a növekedést ki­vált­ó munka hatékonyságának eme­lésével kell elérni. Ennek megfele­lően az anyagigényes ágazatok ter­melését 1,8, az energiaigényes gyár­tást három százalékkal kell csök­kenteni, miközben a munka haté­konyságának 3,5 százalékos növelé­sére van szükség. A nemzeti jövede­lem tervezett emelkedése lehetővé teszi, hogy 1986-ban az egy főre jutó fogyasztás 1,6 százalékkal emelked­jék. A gazdasági realitások messzeme­nő figyelembevételével készült a költségvetési tervezet is. Miközben a koncepció azzal számol, hogy fo­kozatosan javul a költségvetés hely­zete, s az ország fizetési mérlege is kedvezően változik, a deficitet 1986- ban sem sikerül felszámolni. Ami a hitelpolitikát illeti, kölcsönöket azok a vállalatok kapnak, ahol a fejlesz­tési elképzelések összhangban állnak a központi tervvel, beruházásaik a kedvezőbb gazdasági szerkezet ki­alakítását, a nagyobb exportképes­séget szolgálják, s ezzel egyszer­smind garantálják is a határidőre történő visszafizetést. Ezenkívül a kormány több olyan tervezetet is megtárgyalt és elfoga­dott, amelyre majd a parlamentnek, a szejmnek kell a végső igent ki­mondania. Ilyen például az a terve­zet, hogy január elsejétől csökken­tik az államilag támogatott vagy kö­tött áras termékek és szolgáltatások körét. Mindezt főképp az teszi lehe­tővé, hogy az ide tartozó árucikkek­ből növekszik a termelés, s ezáltal javul az ellátás is. A vasúti személy­­szállítás, a tömegközlekedés, a pos­ta és a távközlés díjai változatlanul a kötött árkategóriába tartoznak. Tervezik viszont, hogy — főként egyes könnyűipari termékek eseté­ben — csökkentik azoknak az áruk­nak a számát, amelyeknek árát ed­dig az állam szabályozta. A parlament jóváhagyására váró elképzelés az is, hogy Lengyelország­ban különböző pénzügyi alapokat hoznak létre. Egyet például a kül­földi adósságok törlesztésére. Ebbe az alapba elsősorban az állami vál­lalatok fizetnek be összegeket, zlo­ty­ban. A másik tervezet kulturális alap létrehozását irányozza elő; ez lehetővé tenné, hogy a következő időszakban az eddiginél mintegy hat százalékkal többet költhessenek ilyen célokra. Hasonlóan e két alaphoz, létrehoznának egy harmadikat is, ennek feladata a tudományos és tech­­­nikai fejlesztések támogatása, illet­ve az elért eredmények­­gyakorlati hasznosítása, ennek finanszírozása lenne. K. Nyirő József Családi orvosok Kubában ( HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Alig tellik el hónap jelentékeny nemzetközi orvostudományi konfe­rencia nélkül a karibi országban. Hol az ENSZ egészségügyi szerve­zete tart szekcióülést, hol a latin­amerikai gyermekorvosi konferen­cia tanácskozik Havannában, hol a trópusi járványok leküzdéséről cse­rélnek véleményt a téma legkivá­lóbb szakemberei. Gyakorta kerül szóba, magunk is sokszor leírtuk, hogy az egészség­ügy kiemelt politikai kérdés Kubá­ban. A forradalom győzelmének pillanatától megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanak a betegségek megelőzésére, megszüntetésére, a hi­giéniai körülmények javítására, az egészséges életmód kialakítására. S az sem mellékes, hogy az orvos- és ápolónőképzésre, a kórházak és ren­delőintézetek építésére s a gyógy­szergyártásra fordított összeg évről évre növekszik. Négyszáz rendelő­­intézetével, több tucat, irigylésre méltóan felszerelt kórházával Kuba ma szinte egyedül áll Latin-Ameri­­kában. Azzal pedig igazán kevés ál­lam­i büszkélkedhetik a világon, hogy minden 440 lakosra jut egy orvos. Kubában most újabb egészségügyi „csúcsot” döntögetnek. Országos kampány indult azért, hogy min­den családnak legyen orvosa. Nem, ne higgyük, hogy holmi fényűzésről van szó. Ellenkezőleg: az orvosok és az egészségügyi eszközök ésszerűbb, gazdaságosabb foglalkoztatása, illet­ve kihasználása vezette az illetéke­seket a háziorvosi rendszer kiépí­tésére. Lényege: lakókörzetenként minden ötven-hatvan családnak le­gyen állandó orvosa, akihez biza­lommal fordulhat bármilyen panasz­­szal. Első lépésként azt a technikai kérdést kellett megoldani, hogy a családi orvos lakása ugyanott le­gyen, ahol a kliens köre lakik. A be­teg szívesebben fordul a száz-két­száz méterre lakó orvoshoz, mint­sem hogy a rendelőintézeti sorba­állást válassza. Az első tapasztalatok kedvezőek. A mostanáig munkába állt ötszáz családi orvos véleménye szerint a páciensek bizalma lehetővé teszi, hogy egy­ sor betegséget megelőzze­nek. A környékbeliek ugyanis ki­sebb panaszokkal, múló rosszullé­­tekkel is bekopognak, s ezek a tü­netek az orvosnak fontos támpon­tot jelentenek a jövőre nézve. Az is előfordul, hogy nem maguk, ha­nem családtagjaik vagy rokonuk miatt „alkalmatlankodnak” egyesek, elejét véve ezzel a nagyobb bajnak, tragédiának. A kísérlet a másik oldalról nézve is sikerrel kecsegtet. A család­i or­vosi rendszer bevezetése óta az egyébként meglehetősen túlterhelt rendelőintézetek látogatottsága ötö­dére csökkent. A költségek megta­karítása mellett ez egyben azt is segíti, hogy a súlyosabb esetekre több időt, nagyobb figyelmet for­dítsanak. Miközben a családi orvos a saját lakásán látja el a járó be­tegeket, súlyosabb esetben a pá­cienst eleve a szükséges szakkór­házba küldi. Úgy hírlik, a mostani ötszáz csa­ládi orvossal szemben jövőre már kétezer lesz Kubában, s a közeli években húszezerre növekszik a szá­muk. A rendszer kiterjesztését egy­előre csupán a lakáshiány lassítja, hisz az orvosi lakások nagyobbak, külön várószobára és rendelőre is szükség van, de ha az egészség­ügyről van szó, „semmi sem drága” Kubában. Seres Attila A MAGYAR TÁRSADALOM fej­lődésében a modernizációs folyamat­nak a XIX. század utolsó harmadá­ban és a XX. század első másfél év­tizedében történt nekilendülése a szociológia számára elvileg kedvező társadalmi körülményeket teremtett. Ám éppen a megkésett fejlődésnek a klasszikus polgári fejlődéstől elté­rő társadalomszerkezete — a nagy­­polgárság mellett a feudális jellegű földbirtok érdekeinek fennmaradá­sa — azt eredményezte, hogy sem a politikai rendszer, sem a történeti­leg kialakult politikai kultúra nem tette lehetővé a hivatalos ideológia és tudománypolitika számára a szo­ciológia elfogadását, így az ebben az időben létrejött radikális polgári szociológia — már csupán az elma­radott valóság feltárásával és a pol­gári fejlődésnek mintaként való el­fogadásával — hangsúlyozottan el­lenzéki tudománnyá vált. Lényegében hasonló társadalmi és politikai kontextusban bontakozha­tott ki a magyar szociológia a két világháború között is. De akkor az 1918. évi polgári és az 1919. évi pro­­letárforradalom bukása után mind a nyugati polgári, mind pedig a szo­cialista irányú fejlődés útjának le­hetősége kizártnak tűnt, s a neki­lendült modernizációt a trianoni békeszerződés gazdasági, társadalmi és politikai következményei is visz­­szafogták. Az ország társadalmi rendjét megkérdőjelező legnagyobb hatású tudományos és politikai moz­galom ekkor a társadalom legelma­radottabb szektorának — a mezőgaz­daságnak, a birtokviszonyoknak, a parasztságnak, a falunak — az át­alakítását látta a legfontosabbnak. De a két világháború közötti szocio­lógia legjobb művelői a negyvenes évekre már eljutottak az egész tár­sadalom átalakítása szükségességé­nek belátásához, sőt a szocialista irányú fejlődés elfogadásáig. Ennek a szociológiának máig is érvényes eredményei születtek. Elegendő ta­lán csak Erdei Ferencnek a paraszt­ságra, a magyar településszerkezet és különösen a társadalom tagozódá­sára vonatkozó munkásságára hivat­kozni. A szociológia számára új helyzetet teremtettek a felszabadulás után a negyvenes évek közepétől megindult nagy jelentőségű társadalmi változá­sok. Egy-két évig úgy tetszett, hogy marxista társadalomelméleten ala­puló szakjellegű szociológia alakul­hat ki részben Szalai Sándor rövid életű tanszéke körül, részben a két háború közötti szociológia legjobb hagyományaira épülve. Ám a politi­kai koalíció felbomlásának körülmé­nyei között, a szocialista társadalom építésének első időszakában — az önkényes és a törvényességet meg­sértő politikai vezetés elhatalmaso­dásával — a szociológiai kutatások lehetőségei is megszűntek. A MAGYAR SZOCIOLÓGIA fej­lődését ettől az időszaktól három szakaszra oszthatjuk. Az első sza­kasz jellegzetessége a szociológia át­meneti, de teljes kiiktatása a tudo­mányos életből. A szocialista társa­dalom fejlődésének ezekben a kez­deti éveiben, az Európában kiala­kult történeti helyzetben a politi­kai vezetés elegendőnek látta a Szovjetunióban kialakult gazdaság- és társadalomépítési modell közvet­len átvételét anélkül, hogy a ma­gyar társadalom gazdasági és társa­dalmi feltételeit, történeti és kultu­rális stb. adottságait elemezte volna. A változást és ezzel a második szakasz kezdetét lényegében a vo­luntarista politikának az 1956. évi tragikus eseményekhez vezető csődje hozta magával. Az új politikai veze­tés a társadalom valóságához, való­ságos lehetőségeihez jobban igazodó társadalomépítésre vállalkozott. Ez a körülmény már önmagában is szük­ségessé tette a valóság megismerését és az erre alkalmas tudományok fej­lesztését. Mindez természetesen nem ment viták és ellentmondások nél­kül. A szociológiát érintő politikai vi­tákat elsősorban a szociológiát „bur­­zsoá tudománynak” tekintő konzer­vatív gondolkodás, a régi rutintól megszabadulni nem képes, vagy az új politikai fejlődéssel ellentétes ér­dekviszonyokhoz kapcsolódó maga­tartás gerjesztette. Szerepet játszott ebben egyes szociológusoknak a ha­zai szociológia ellenzéki hagyomá­nyaira épülő magatartása, ők ugyan­is a szociológia kritikai funkcióját mintegy abszolutizálták. Ez a nagyjából 1958—1970-es évek vége közötti időszak azonban — a vi­táival együtt — a magyar szociológia fellendülésének kora. Ekkor történtek az első empirikus szociológiai kuta­tások, elsősorban a munkaszocioló­giában, a szervezetszociológiában, a társadalom tagozódásának, mobilitá­sának és életmódjának, a bennük mutatkozó jelenségeknek feltárásá­ban, a családszociológiában s a te­lepülésszociológiában és különösen az urbanizáció folyamatának vizsgá­latában. Ekkor alapozták meg az egyes tár­sadalmi osztályokra, rétegekre irá­nyuló, később kiteljesedő kutatáso­kat. Ebben az időben fejlődött ki a rendszeres közvélemény-kutatás, ki­munkálták az elvi, módszerbeli és szervezeti alapokat. Ebben az idő­szakban bontakoztak ki azok a szo­ciológiai kutatások is, amelyek — mint a jogszociológia, a kriminál­­szociológia, a szociálpszichológia, a gazdaságszociológia stb. — a szocio­lógiai szempontot, szemléletet, fogal­makat és módszereket a társadalom­­tudomány más ágaiba is bevitték. A harmadik szakasz — amely a hetvenes évek végétől napjainkig tart — bizonyos értelemben új je­lenségekkel teli társadalmi-politikai környezetet hozott a szociológia szá­mára is. A magyar társadalom utób­bi két évtizedének fejlődésében oly nagy szerepet játszó gazdasági re­form folyamata — a maga kitérői­vel, visszalépéseivel, sikereivel és ku­darcaival — önmagában is nagy le­hetőségeket adott a szociológiának, különösképpen a tudatos politikai akciók és társadalmi összefüggéseik, a technikai és gazdasági innováció társadalmi lehetőségeinek és feltéte­leinek a kutatásában. Ezek a kutatások — jóllehet ered­ményeik távolról sem kielégítőek, és nemegyszer túlságosan is általá­nosak — eljutottak annak felisme­réséig, hogy a társadalmi folyama­tok és jelenségek csak az egész tár­sadalom történetileg kialakult ösz­­szefüggéseiben értelmezhetők és ért­hetők meg igazán. A gazdaságtör­ténet és a történettudomány eredmé­nyei hozzásegítették a szociológiát is a regionális történeti sajátosságok­nak, valamint a­ globális összefüggé­seknek a szociológiai kutatásokban való értelmezéséhez. A magyar tár­sadalmat a nyolcvanas évek elején bemutató és elemző összegezési kí­sérletek már ilyen szemléletre épül­tek, és ez a szemlélet napjainkban is, az egyes részproblémák és jelensé­gek elemzésével tovább erősödik. A GAZDASÁGI REFORM tovább­vitelének az igénye a nyolcvanas évek elején már számolhatott olyan szociológiai — és közgazdasági — szemlélettel, amely a gazdasági dön­tések és jelenségek társadalmi ösz­­szefüggéseinek feltárására irányult. A politikai vezetés is kezdett kiala­kítani egy olyan gyakorlatot, amely a legfontosabb gazdaság- és társa­dalompolitikai döntések előtt tudo­mányos kutatásokra tart igényt, és ez az igény a szociológiával szemben is érvényesül. Ennek az időszaknak a kutatásai­ban és elméletileg is jelentős ered­ményeiben — közülük például a tár­sadalom rétegződését új módon meg­közelítő, nagy jelentőségű kutatások­ban, a deviáns jelenségeket vizsgáló átfogó programban, az urbanizáció­ra, a településfejlődésre vonatkozó vizsgálatokban, az életmód kérdé­seinek megközelítésében — a komp­lex szemlélet válik uralkodóvá. Ugyanakkor a korábbinál jóval ma­gasabb szinten használják az adat­gyűjtés és -elemzés számítástechni­kai lehetőségeit. A gazdasági reform folyamatában néhány különösen fontos téma ke­rült a szociológiai kutatások érdek­lődésének körébe. Ilyenek például a vállalatok szociológiai jelenségei, a termelőszövetkezetek kapcsolata gaz­­dasági-társadalmi-politikai környe­zetükkel, a munkásmagatartásokat alakító tényezők stb. A szervezeti megújulás és az adaptáció problé­mái a társadalom egésze megújulási képességének és készségének kérdé­séhez, az előrevivő és visszatartó je­lenségek problémaköréhez vezettek, ahogyan ide jutottak el a műszaki innováció feltételeinek, a tudomány társadalmi lehetőségeinek vizsgálatai is. VÉGÜL IS a magyar szociológia háború utáni fejlődésének második korszakában megkezdett, empiriku­san megalapozott kutatások — ha nem is fogták át a magyar társada­lom minden fontos jelenségét és fo­lyamatát — olyan ismeretanyagot hoztak a felszínre a harmadik sza­kaszban, amelyek mind a társada­lomalakítás, mind pedig a szocioló­gia szempontjából fontos tanulságok levonását alapozták meg, jelezték a társadalom alakításának korlátait és lehetőségeit. Hozzájárultak azoknak a tényezőknek a feltárásához is, amelyekre a reformfolyamatokban egyre inkább épít a magyar gazda­ság- és társadalompolitika. Mindez a valóság mélyebb megis­meréséhez vezethet, és ez a szocio­lógia számára átfogó elméletalkotást tesz lehetővé és segítheti a hatéko­nyabb társadalomalakítás tudomá­nyos megalapozását is. A társada­lom folyamataiba való beavatkozás ugyanis nagyfokú felelősséggel jár, mivel mindenfajta beavatkozással kisebb-nagyobb mértékben megbom­lik a társadalom szükséges egyensú­lya is. Világos azonban, hogy a tár­sadalomban minden egyensúly ideig­lenes állapot, s ennek megbomlása, az ennek nyomán kialakuló konflik­tusok, amelyekkel előre számolni kell, tudatos kezelést is igényelnek. A társadalom tudatos „kezelésének” esélyét növelheti a szociológiának — más társadalomtudományokkal együttes — további fejlődése. Kulcsár Kálmán akadémikus A hazai szociológia és a társadalom NÉPSZABADSÁG 1985. november 26., kedd KÜLDÖTT A 1­ É P F­R D ATKO J\ G iff L/S S Z U S R A Az alkotmány professzora Hallgatói javasolják: ha igazán meg akarom is­merni a professzort, üljek be egy órájára. Annyi a­­tan­terem a Janus Pannonius Tudomány­­egyetem Jogi Karán, s olyan népes a hallgatóság, hogy igazából aligha tűnik fel bárkinek is az idegen. Az­óta is tűnődöm, vajon egyedül vol­tam-e hívatlan vendég Ádám Antal előadásán. Nem hiszem, s remélem is, hogy nem, mert mondandója, ok­fejtése és gondolatvezetése a szak­mán kívül álló érdeklődő figyelmét is leköti. Híre messze túlnő a megyehatá­ron, s ez természetes is. 1958-ban, 28 évesen kandidált „Az államfői funkció a szocialista társadalom­ban” című értekezésével. Akkor már sokfelől fölfigyeltek a fiatal tudós­ra, hívták is nem egy magasabb ál­lásba, mégis visszatért a pécsi egye­temre. Harmincévesen már docens, 37. életévében pedig egyetemi tanár lett. Pedig agrárbiológusinak készült, zsigeren­ben őrizte a paraszti lét, a föld közelségét, s föltett szándéka volt, hogy­­növénynemesítőnek tanul. Akkoriban azonban még lehetősége volt a diáknak, hogy egyszerre több felsőfokú tanintézetbe is jelentkez­zen, így az agráregyetem mellett a pécsi orvoskarra is elküldte kérel­mét. Az orvostudományiak méltat­ták válaszra, s közölték, hogy csak helyi hiány miatt utasítják el, de mi­vel a bizottság tudását figyelemre méltónak ítélte, lehetőséget kapott rá, hogy tanulmányait az akkori Pe­dagógiai Főiskola orosz szakán foly­tassa. Egy teljes hónapon át élte a főiskolások boldog életét, minthogy azonban az intézmény nem tudta kollégiumba elhelyezni, átment a jogi kar ifjúsági szervezetéhez. Se­gítséget kért, meg olyan társakat keresett, akik megértik szorult hely­zetét. A­­beszélgetésből észrevétlenül felvételi vizsga lett. Vélhetően igen jó benyomást tett az asztal túlolda­lán helyet foglalókra, mert nemcsak hogy maguk közé fogadták, de mind­járt szállásáról is gondoskodtak, ami pedig akkoriban nagy szó volt. Később, 1953-ban a friss diplomás fiatalembert tanársegédnek szerződ­tette a kar, 1954-ben már aspiráns lett Budapesten, s valóban gyors léptekkel jutott előbbre tudományos és oktatói pályáján. S mindeközben társadalmi tisztséget is viselt; kilenc évig volt a pécsi jogi kar párttitkára, illetve titkárhelyettese, 1974-től dé­kánhelyettese, 1975-től pedig három éven át dékánja. Az időszak mérle­géhez hozzátarto­zik az a több mint két és fél száz pub­likáció is, amely a szaktekintélyek között is megkü­lönböztetett fi­gyelmet élvez. Kedvenc témái a központi állami szervek működé­se, a társadalmi szervezetek szere­pe, az alkotmány és alkotmányos­ság, a közoktatás irányításának kér­dései, az állami koordináció eszkö­zei és természetesen a népfront sze­repe, tevékenységi köre napjainkban.­­ 1968-ban választottak a Haza­fias Néppont Baranya Megyei Bi­zottságának elnökévé, s azóta vagyok az országos tanácsnak is tagja. Im­már az ötödik ciklust kezdem. Szí­vesen viselem ezt a tisztséget, külö­nösképpen azért, mert közel áll szak­területemhez. A HNF közjogi tevé­kenysége, a választások szervezése, az országgyűlési képviselők, a ta­nácstagok, a népképviseleti szervek munkájának támogatása, a jogsza­bálytervezetek társadalmi vitái mind­mind hasznos gyakorlati tapasztala­tokat nyújtanak tudományos és okta­tói tevékenységemhez. A kisebb és na­gyobb közösségekkel, a rászoruló em­berek gondjaival való foglalkozás, az ésszerű és hasznos közéleti fáradozás, a meghitt emberi, baráti kapcsolatok számomra felejthetetlenül kellemes élmények, mással nem pótolható örömök és politikai sikerek for­rásai. Ráadásul jó időszakban tény­kedem, a mozgalom megújulásának ívében: keresnek bennünket az em­berek s keresik a népfrontos önkife­jezés módját és újabb területeit. Mind többen látják, hogy ez a moz­galom akar és képes is a köz javára tenni. Külön öröm, hogy mind hatá­rozottabb a partnerszervezetek együttműködési készsége. Hallgatóim körében is tapasztalom: sokat vár­nak a népfronttól, s ösztönzésükre nem kis mértékben magam is haj­lok afelé, hogy a népfront az integ­ráló szerepe mellett törekedjen az olyan, kevéssé képviselt rétegek ér­dekképviseletére, amelyek erre rá­szorulnak. Szerencsére a politikai vezetés maga is keresi az érdekkép­viseletek, valamint a­­társadalmi el­lenőrzés újfajta módját és formáit. Sáfrán István

Next