Népszabadság, 1985. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

1985. november 2., szombat NÉPSZABADSÁG HÍREK HAZÁNKBA ÉRKEZETT pénteken — dr. Medve László egészségügyi miniszter meghívására — Pak Mjong Bin, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közegészségügyi minisz­tere és az általa vezetett küldöttség. KITÜNTETÉS. Az Elnöki Tanács Altorjai Jenőnek, a Magyar Villa­­mosművek Tröszt nyugalmazott fő­mérnökének kiemelkedően eredmé­nyes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. BERLINBEN EGYEZMÉNYT ÍRT ALÁ tegnap Pálfy József, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke és Eberhard Heinrich, az NDK újságíró-szövetségének (VDJ) elnöke a MUOSZ és a VDJ közötti együttműködésről az 1986—1990-es évekre. A SZÖVETGYÁRTÁS FEJLESZTÉ­SÉRE vett fel 66 millió forintos köl­csönt az Állami Fejlesztési Banktól a Kőbányai Textilművek. A válla­lat és a bank képviselői tegnap ír­ták alá erről a megállapodást. A beruházást rövidesen megkezdik. Az ÁFB-től kölcsönvett pénzből és a vállalat saját forrásából 98 szovjet gyártmányú szövőgépet vásárolnak. SOMOGYI ISTVÁN festőművész ké­peiből nyílik meg ma délután kiál­lítás Albertirsán, a pártbizottság székházában. A tárlat november 18- ig tekinthető ,meg. BAJORORSZÁGI NÉPTÁNCOSOK mu­tatkoztak be tegnap este Békéscsabán, az ifjúsági házban. Az NSZK-beli Lan­­dau ifjúsági néptáncegyüttese, viszonoz­va a békéscsabai Rábai gyermek tánc­­együttes nyári vendégszereplését, három napot tölt Békésben. AZ ERDŐK ÉVE alkalmából kétna­pos konferencia kezdődött meg teg­nap Miskolcon, a csanyiki KISZ-is­­kolán. A Hazai erdőgazdálkodás je­lene és jövője címmel megrendezett találkozó célja a fiatalok figyelmé­nek felkeltése az erdők, és általá­ban környezetünk védelme iránt. NEMZETKÖZI FOTÓKIÁLLÍTÁS nyílt meg Barátság hídja elnevezés­sel tegnap Kaposváron, a Somogyi Képtárban. A tárlatra négy konti­nensről 848 felvétel és 336 diakép érkezett. LÍBIA TELEFONHÁLÓZATÁT ma­gyar szakemberek bővítik. A BHG Híradástechnikai Vállalat újabb, ez­úttal 1,7 millió dollár értékű fővál­lalkozói szerződést kötött. A BHG és a posta dolgozói telefonkábel­­hálózatot építenek ki Sirte városá­ban. CSUHAS CSINOS GÉZA, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1939 óta volt a párt tagja, 66 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása november 11-én, hétfő dél­után két órakor lesz a Farkasréti temetőben.­­ Az MSZMP VII. Kerületi Bizottsága; Lapkiadó Vállalat, a Nyomda-, a Papír­ipar és a Sajtó Dolgozóinak Szak­­szervezete. MOLDOVÁNYI JÓZSEF szinkron­rendező, a Pannónia Filmstúdió egyik alapító tagja 55 éves korában váratlanul elhunyt. Kívánságának megfelelően családja jelenlétében helyezték végső nyugalomra. BÓDY GÁBOR filmrendező temeté­se november 6-án, 14.30 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. SZABÓ LŐRINC bronz emléktáb­láját avatták fel Debrecenben, a re­formátus kollégiumban, ahol a köl­tő és műfordító gimnáziumi tanul­mányait végezte. Szabó Lőrinc arc­képét Nagy József szobrászművész készítette el. A domborművet Bar­­tha Tibor, a tiszántúli református egyházkerület püspöke avatta fel. TÖRPE SÓLYMOK jelentek meg Fejér megye füves pusztáján, a Sárréten. A 26—30 centiméter nagyságú szárnyas ra­gadozók a puszta nagy csapatokban ér­kező téli vendégeinek, a vonuló énekes­madaraknak a nyomában tűntek fel. MOST JELENT MEG: Zoltai Dénes: Egy írástudó visszatér. Lukács György 1945 utáni munkásságáról. — Pártmunkás zsebkönyv 1986. Szerk. Bankóné Vas Edit, összeáll. Bakács István (Kossuth). — A ma­gyar nép művészete. 3. kötet. A Ba­­laton-vidéki magyar pásztornép mű­vészete. írta Malonyay Dezső. 21 szí­nes képtáblával. Hasonmás kiad. (Helikon). — Dalia László—Mécs László: Műkincsek vándorúton. Kul­túrtörténeti krimi, avagy kriminális kultúrtörténet (Ifjúsági). A lottó nyerőszámai: 24, 37, 60, 69, 78 A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a Mélykúton pénteken megtartott 44. heti lottó­sorsoláson a következő nyerőszá­mokat húzták ki: 24, 37, 60, 69, 78. Baleset a Petőfi hídon Szerencsés kimenetelű közlekedé­si baleset történt péntek délután a fővárosban. A Petőfi hídon egy Bu­da felé haladó villamosszerelvény elé kanyarodott a ZL—88—41-es rendszámú Wartburg személygépko­csi, amely az ütközés következtében jelentősen megrongálódott, de sze­rencsére a vezetője könnyebb sérü­lésekkel megúszta. A helyszínre sie­tő tűzoltók gyorsan eltávolították a sínekről az összetört autót, és megszüntették a közlekedési dugót az amúgy is nagy péntek délutáni csúcsforgalomban. Az ütközés helyszínén. BOROS JENŐ FELVÉTELE Változékony, szeles idő Dél-, Délkelet-Európában még kellemes, száraz az idő. A hőmérséklet napközben több helyen eléri a 20 fokot is. Ugyan­akkor szárazföldünk nagyobb részén változékonyra fordult az idő. Többnyire erősen felhős az ég, és gyakran esik az eső. Észak-, Északkelet-Európában foly­tatódik­­a télies idő, havazásokkal és 5 fok alatti hőmérséklettel. Szárazföldünk középső része fölé váltakozó nedvesség­tartalmú léghullámok érkeznek, így vál­tozékony, szeles, gyakran csapadékos időjárásra kell számítani a hét végén. Hazánkban pénteken eleinte erősen felhős, borult, helyenként ködös idő volt. Főként északon, északkeleten szórvá­nyosan esett az eső. Később több he­lyen felszakadozott a felhőzet, és kisü­tött a nap. Néhány körzetben azonban megmaradt a köd. A hőmérséklet a dél­utáni órákban az erősen felhős, ködös helyeken csak 4—8, máshol 9—13 fok között alakult. Előrejelzés ma estig: Északnyugat felől fokozatosan felsza­kadozik a felhőzet, majd felhőátvonulá­sok lesznek, szórványosan futó záporral. A szél előbb a Dunántúlon, majd más­hol is északnyugatira fordul, és megerő­ 1985. november 1., péntek, 13 órá­­södik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton általában 6—11 fok között várható. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 110 centiméter volt, mára 105 centiméter várható. Im­mer meleg a hideg és a meleg levegő választóvonala (front)!­s It­é­kó­s köd csa lelkes »nx» kiiid­ő Kádár János írása a New Hungárián Quarterlyben Kádár János írását közli a New Hungárian Quarterly most megje­lent századik száma. Az MSZMP fő­titkára a negyedszázada megjelenő angol nyelvű folyóirat számára Ma­gyarország és az európai béke cím­mel írt cikket. Az írást a Magyar­­ország című hetilap is közli. H­egemlékezés a Honvédelmi Minisztériumban A Honvédelmi Minisztériumban pénteken kegyelettel emlékeztek meg az 1956-os magyarországi ellen­­forradalom mártírjairól. A minisz­térium épületében, valamint a Had­történeti Intézet és Múzeumban megkoszorúzták Asztalos János, Papp József és Sziklai Sándor em­léktábláját. Magyar műkincsek Berlinben (Berlini tudósítónktól.) „Terülj, asztalkám!” — az elne­vezés nemcsak szellemes, találó is. A berlini Magyar Kultúra Házában péntek délelőtt megnyitott kiállítá­son a budapesti Iparművészeti Mú­zeum anyagából válogatott ritka szép és nagy értékű lakberendezé­si és lakásdíszítő tárgyakat láthat december 6-ig a közönség. A műkincsek zöme — a címnek megfelelően — az étkezési, tálalási eszközök és terítési szokások fejlő­dését tükrözi a XVII. századtól nap­jainkig. NOVEMBER 5-ÉN JELENIK MEG a Népszabadság kiadványa az SZKP programtervezetének teljes szövegével A Népszabadság megjelenteti a tól lesz kapható a hírlapárusoknál Szovjetunió Kommunista Pártja új- és a hírlapárusítással foglalkozó rászerkesztett programtervezetének postahivatalokban. A megrendelt teljes szövegét. A 48 oldalas füzet­i példányokat ettől az időponttól a forintos áron, november 5-től, kedd- posta folyamatosan szállítja. Sajtótájékoztató a HÍVSZ VB berlini ülésén­ek előkészítéséről A Demokratikus Ifjúsági Világ­­szövetség Végrehajtó Bizottsága no­vember 8. és 10. között Berlinben tartja következő ülését. A nemzet­közi ifjúsági szervezet életének e jelentékeny eseményéről, illetve az ott meghirdetendő leszerelési, szo­lidaritási kampányokról, valamint a világszövetség jövő évi akcióiról tájékoztatták a sajtó képviselőit pénteken Budapesten, a DÍVSZ székházában. Valid Maszri, a DÍVSZ elnöke el­mondotta: a tanácskozáson megvon­ják az 1984. évi havannai vb-ülés óta eltelt időszak tevékenységének mérlegét, s meghatározzák a követ­kező esztendő legfontosabb felada­tait. Az Egyesült Államok és a NATO- országok agresszív politikájával és az úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezéssel (SDI) szemben az ülésen kampányt hirdet a DIVSZ, a fiatalok az Egyesült Államok el­nökéhez címzett levelezőlapok ez­rein fejezhetik majd ki, hogy nem értenek egyet a világűr militarizá­­lásával. Aláírásgyűjtő akciót indí­tanak a szabadságukért, független­ségükért, a demokráciáért harcoló népekkel — így például a nicara­­guai, a chilei és a XX. század szé­gyenétől, az apartheidrendszertől szenvedő dél-afrikai néppel­­ vál­lalt szolidaritás kifejezésére s az Af­rikai Nemzeti Kongresszus bebör­tönzött vezetőjének, Nelson Mande­lának a kiszabadításáért. A végrehajtó bizottság ülésének fontos határozatot kell hoznia a kö­vetkező közgyűlés összehívásával kapcsolatban. A DÍVSZ magyar tag­­szervezete javaslatot tett, hogy 1986 őszén Budapesten házigazdája lesz a nemzetközi ifjúsági szervezet so­ron következő, XII. közgyűlésének. A DÍVSZ Iroda örömmel­ fogadta ezt a javaslatot, a kérdésről a végre­hajtó bizottság dönt. A berlini eszmecserén megemlé­keznek a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség megalakításának 40. évfordulójáról. (MTI) 175 éve született a Himnusz zeneszerzője Pozsgay Imre mondott beszédet a gyulai emlékülésen (Megyei tudósítónktól.) Méltóbban nem is kezdődhetett volna az a tegnapi gyulai emlék­ülés, amelyet a szülőváros rende­zett a magyar nemzeti opera meg­teremtője születésének 175. évfordu­lója alkalmából. A városi tanács dísztermében Szigeti Zoltánnak, az Erkel Emlékbizottság titkárának kö­szöntő szavai után az emlékülés há­romszáz részvevője — akik között ott voltak a Művelődési Miniszté­rium, valamint az ország zenei éle­tének képviselői, továbbá Békés me­gye és Gyula város párt-, állami és társadalmi életének vezetői is — énekelte el Himnuszunkat, amely­nek zenéjével Erkel Ferenc 1844-ben elnyerte a Nemzeti Színház pályá­zatát. Gyula nagy szülöttének hazafisá­­gát méltatva az emlékülés szónoka, Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára ki­emelte, hogy a reformkor neves ze­neszerzőjének hazaszeretete — ame­lyet nemcsak a Himnusz tár elénk, hanem az egész életmű — ma is pél­daként áll előttünk. Élete utolsó nagy alkotása, a Bánk bán is azt hirdeti: a nehéz időkben is hű ma­radt azokhoz az elvekhez, amelyek mellett a Himnusszal és a Hunyadi Lászlóval elkötelezte magát. Zenéjé­vel Erkel a haza és haladás, az em­beri szabadság, a társadalmi föl­emelkedés szószólójává lett korának nagyjaival együtt. Erkel zeneszerzői és emberi nagy­ságáról szóltak az emlékülés előadói: Ujfalussy József, Maróthy János és Legány Dezső zenetudós is, igazolva, hogy zenei hagyatékának egyik leg­fontosabb mozzanata, amit Kodály így fogalmaz meg: „Kevesen tudják és sohasem emlegetik, hogy már Er­kel Ferenc megindult azon az úton, amelyen a zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni lehet.” Ott ol­vasható e mondat az Erkel-életmű­­vet reprezentáló többi dokumentum társaságában, azon a kiállításon, amelyet tegnap délután az Erkel­­szülőházból újjáalakított, kibővített és a mostani jubileum alkalmával felavatott Erkel Múzeumban nyitot­tak meg. Az 1810. november 7-én született zeneszerző emlékének szen­telt ünnepnapot a városi művelődé­si központban megrendezett esti díszhangverseny tette teljessé. És az immár esztendeje tartó évfordulós események sorához tartozik az a mai gyulai országos Erkel-vetélkedő is, amelyen az UNESCO-programba be­vont 14 hazai középiskola diákjai mérik össze tudásukat. Nemzetközi vásár Bagdadban Pénteken Taha Jaszin Ramadan első miniszterelnök-helyettesnek, a forradalmi parancsnoki tanács tag­jának ünnepi beszédével megnyílt a 22. Bagdadi Nemzetközi Vásár. A kiállításon 64 ország 2100 vál­lalata vesz részt. A 15 napos árube­­mutatón hazánkat a Hungexpo szer­vezésében 13 vállalat képviseli. A vásáron kiállít a Szovjetunió és több más szocialista ország is, és 18 évi szünet után ismét hivatalos, kol­lektív kiállítással van jelen az Egye­sült Államok. (MTI) A fővárosi üzletek ünnepi nyitva tartásának rendje A budapesti üzletek november 5-től november 10-ig érvényes nyitva tartási rendjéről a Fővárosi Tanács kereskedel­mi főosztálya adott tájékoztatást. November 5-én, kedden, valamennyi másfél és két műszakos élelmiszerbolt, ABC-áruház, csarnok és piac 19 óráig tart nyitva; az ennél később záró élel­miszerüzletek a szokásos ideig várják a vásárlókat; az egy műszakos élelmi­szerboltok, más kiskereskedelmi üzletek és vendéglátó egységek a keddi nyitva tartás szerint üzemelnek. November 6-án, szerdán (pénteki mun­karend) ; a másfél és két műszakos élel­miszerboltok, ABC-áruházak, vásárcsar­nokok és piacok 19 óráig tartanak nyit­va ; az ennél később záró üzletek a szo­kásos ideig (a pénteki napnak megfe­lelően) üzemelnek; az egy műszakos élel­miszerboltok ugyancsak a pénteki mun­karendjüket alkalmazzák. Az iparcikk- és ruházati üzletek, áruházak, valamint a dohány-, édesség- és virágboltok szer­dai, a vendéglátóhelyek szombati nyitva tartási rendjük szerint üzemelnek. November 7-én, csütörtökön (ünnep­nap) , az édességboltok és vendéglátóhe­lyek a szombati, a dohány- és virágbol­tok vasárnapi rendjük szerint tartanak nyitva. Minden más üzlet és áruház zár­va lesz. November 8-án, pénteken (heti pihe­nőnap) , a Sugár, a Batthyány téri és a Szent István körúti csemegeáruházak hét órától 13 óráig várják a vásárlókat. Az édesség-, a dohány- és a virágboltok a vasárnapi, a vendéglátóhelyek a szom­bati munkarendjüket alkalmazzák. Min­den más üzlet és áruház zárva tart. November 9-én, szombaton (szabad­nap) : A másfél és két műszakos élelmi­szerboltok, a vásárcsarnokok és a pia­cok nyitási idejüktől, de legkésőbb hét órától 14 óráig nyitva tartanak. A szom­baton egyébként később záró élelmi­szerboltok a szokásos nyitva tartási ren­det alkalmazzák, és a szombaton egyéb­ként nyitva tartó egy műszakos boltok is a szokásos rendjük szerint tartanak nyitva. A Skála, a Skála Metró, vala­mint a Corvin Áruház élelmiszerrészle­­gei zárva lesznek, viszont az Erzsébet Áruház élelmiszerosztálya a szokásos szombati nyitva tartási rendje szerint várja a vásárlókat. A vendéglátóhelyek, a dohány- és édességboltok a vasárnapi, a virágbol­tok a szombati nyitva tartásuknak meg­felelően dolgoznak. Minden más üzlet és áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyek november 7-én és 8-án tejet, kenyeret és péksüte­ményt árusítanak. A pályaudvari keres­kedelmi és vendéglátó egységek novem­ber 7-én, 8-án és 9-én a szokásos mó­don nyitva tartanak. November 10-én, vasárnap (szerdai munkarend), valamennyi kereskedelmi üzlet, a vásárcsarnokok és piacok, vala­mint a vendéglátó egységek a szerdai nyitva tartást alkalmazzák. (MTI) 21 Véget ért az Erdei Ferenc­­vándorgyűlés (Megyei tudósítónktól.) Tegnap véget ért az a kétnapos vándorgyűlés, amelyet Szegeden ren­deztek meg Erdei Ferenc, a tudós, a politikus, az író, a neves közéleti személyiség születésének közelgő 75. évfordulója alkalmából. A Magyar Szociológiai Társaság, a Politikatu­dományi Társaság és a TIT által rendezett tudományos tanácskozás plenáris ülését Szentpéteri István tanszékvezető egyetemi tanár nyi­totta meg, majd Huszár Tibor aka­démikus méltatta Erdei Ferenc élet­útját, munkásságát. A vándorgyű­lést Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára köszöntötte. A tanácskozás szekcióülésein az Erdei Ferenc tudományos munkás­ságában fontos szerepet játszó téma­körökkel foglalkoztak, egyebek kö­zött a kelet-közép-európai régió fejlődési problémáiról, a történel­mi környezet politikai hatásáról hangzottak el előadások. CIKKÜNK NYOMÁN Október 24-én riportot írtunk Szovjet szálloda, magyar építők cím­énél. Ebben elmondtuk, hogy a Cser­­novciiban épülő luxusszálló étter­mét, konyháját magába foglaló le­pényépület szerkezetszerelése hetek óta áll cementhiány miatt, mert a tömeganyagokért felelős szovjet partner nem tudta időben leszállí­tani a szükséges mennyiséget. Tegnap, november 1-én értesül­tünk róla, hogy időközben beindult, és folyamatos a cementszállítás, így zökkenőmentes a szerkezetszerelés is. Az év hátralévő idejében már nem az anyaghiány, csupán a roha­mosan közeledő tél az egyetlen el­lenfele a határidő tartásának. Az új Zenei Lexikon ■ befejező kötete t‘ ; (Munkatársunktól.) ‘­­ Teljessé vált a Zeneműkiadó tisz- . i.. teletre méltó nagy vállalkozása­ , megjelent a Brockhaus-Riemann-fé- ' ,í le, világszerte ismert, kitűnő zenei \Á ■ a lexikon harmadik, befejező kötete. ■ . A háromkötetes magyar kiadás a zenetudomány legújabb eredményeit jól felhasználva, tömör formában adja­­ közre a több mint száz év alatt 12 *9 kiadásban megjelent német Rie- ^ mann-lexikon anyagát, bőséges ma­­­­gyar kiegészítéssel. Az első kötet A—F, a második G—N, míg a most megjelent utolsó kötet az O—Z kez­dőbetűk szerinti zenei vonatkozású szakcikkeket, ismertetőket tartal­mazza. Ezeket ábrák, diagramok, kottapéldák illusztrálják, magyaráz­zák, s a további ismeretek iránt ér­deklődők eligazítását részletes mű­jegyzékek és bibliográfiák segítik. Az összesen mintegy nyolcezer személyi és tárgyi címszót tartalma­zó lexikon zenei információinak bő­ségével a szakembereket és a zene­kedvelőket egyaránt szolgálja.

Next