Népszabadság, 1986. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-14 / 11. szám

TUDOMÁNY Z­S ILL'LL­LM IZGALMAS KÍSÉRLETEK ÉS ÚJ EREDMÉNYEK VÁRHATÓK 1986 : Az űrcsillagászat éve Az 1986-os év bő tudományos eredménytermést ígér a csillagá­szoknak, elsősorban az asztro­nautika jóvoltából. A csaknem tíz éve úton levő Voyager-2 űr­szonda - terven felül - január­ban berepül az Uránusz bolygó rendszerébe: ez lesz ennek az óriásbolygónak az első részle­tes, közeli vizsgálata. Március­ban hat űrszonda közelíti meg a Hailey-üstököst, hárman közülük mélyen berepülnek a légkörébe, és felvételeket készítenek az üs­tökös - eddig még nem látott — magjáról. Májusban indul a Jupiter felé két űrszonda, s kö­zülük az Ulysses nevű, amelyet a nyugat-európaii országok építet­tek, az óriásbolygó vonzóerejét kihasználva lendül majd a Nap poláris vidékei fölé. A másik űr­szonda, a Galileo, a Jupiter első mesterséges holdja lesz, sőt egy kis leszálló egységet is juttat a bolygó sűrű légkörébe. Augusz­tusban indul majd Föld körüli pályára az eddigi legnagyobb, 2,4 m átmérőjű tükörrel felsze­relt űrtávcső, amelytől több év­tizedes munkája során szenzá­ciós csillagászati felfedezések várhatók. Az Uránusznál A Naprendszer 7. bolygóját 1781-ben fedezte fel Herschel. A nagybolygók közé tartozik, átmérője 51 000 km, mintegy négyszerese a Földének, a Nap­tól majd hárommilliárd km­­re (a Nap a Föld távolság 20- szorosára) kering, egy Nap kö­rüli fordulatot 84 év alatt tesz meg. Ezért mintegy 400-szor kevesebb hőt kap a Naptól, mint a Föld, napsütötte olda­lán a hőmérséklet alig —170 ° C. Sűrű, átlátszatlan légköre főleg hidrogénből és metánból áll. Öt holdját ismerjük (Mi­randa, Aries, Umbriel, Tita­­nia és Oberon), amelyek át­mérője 500—1600 km között van. Az Uránusz kilenc, né­hány km vastagságú (illetve csillagászati mértékkel mérve inkább úgy mondhatnánk: vékonyságú) gyűrűcskékből ál­ló gyűrűrendszerét csak 1977- ben fedezték fel a Föld­ről. A bolygó egyedülálló tulajdonsága a Naprendszer­ben, hogy forgástengelye csak­nem a Nap körüli keringési síkba esik, ezért az Uránusz mozgása időnként olyan, mint­ha gurulna a pályáján (mosta­nában a forgástengely éppen a Nap felé mutat). Ebből a felsorolásból lát­juk, hogy keveset tudunk er­ről a bolygóról és rendszeré­ről, ezért várható, hogy a Vo­­yager—2 űrszonda, amely a Jupiterről, a Sziaturnuszról, hold- és gyűrűrendszereikről igen jó minőségű képeket ké­szített, és érdekes méréseket küldött, most az Uránuszról is fontos adatokat fog közvetí­teni. A Voyager–2 még 1985 no­vemberében kezdte meg a részletes vizsgálatokat, s ezek február 25-ig fognak tartani; legközelebb január 24-én, kö­zép-európai idő szerint 19 óra­kor lesz legközelebb a bolygó­hoz. Az Uránusz űrszondás vizsgálatának legfontosabb eseményei: 1985. nov. 4—1986. jan. 10.: az Uránusz távoli megfigyelése, a készítendő több száz fel­vételből moziszerűen mutat­ható meg a légkör mozgása és jelenségei; 1986. jan. 10—22.: a légkör és a holdrendszer közeli megfi­gyelése, új holdak keresése a felvételeken; 1986. jan. 23.: a várható belé­pés az Uránusz mágneses te­rébe (ha van); Jan. 24.: a legnagyobb meg­közelítés, részletes közeli mérések: 16 h 11 min: a Titania fo­tózása kb. 370 000 km-ről, 17 h 13 min: az Oberon fo­tózása 470 000 km-ről, 17 h 22 min: az Ariel fotó­zása 130 000 km-ről, 18 h 5 min: a Miranda fo­tózása 30 000 kmről, 18 h 17 min: átrepülés az egyenlítő, illetve a gyűrűk síkján, 19 óra 00 min: Uránusz-kö­­zelség — 80 000 km-rel a felhők felett, 21 h 25 min.: belépése az Uránusz árnyékába, 21 h 53 min: az Umbriel fo­tózása 320 000 km-rel. Jan. 25.: az Uránusz árnyékos oldalának vizsgálata. Jan. 26.—febr. 25.: az Uránusz és holdjainak távoli megfi­gyelése. A Voyager—2 űrszonda olyan pályán repül majd tovább, amelyen­ 1989. augusztus 25-én a Neptunusz bolygót fogja megközelíteni. A Halley­­üstökösben 1986. március 4-én két órá­ra bekapcsolódnak a Vega—1 űrszonda összes műszerei és felvevőkamerái, hogy kb. 14 millió km-ről megkezdjék a Halley-üstökös légkörének a vizsgálatát. Március 5-én — már mintegy hétmilió km-ről — ismét két órán át működik majd valamennyi berendezés. Az üstökös legnagyobb meg­közelítése március 6-án a haj­nali órákban történik, ekkor a műszerek és kamerák három órán keresztül fognak mérni. A Vega—1 mintegy 10 000 km­­re repül el a Halley-üstökös magja mellett, és ekkor készí­ti el az üstökös magjáról a részletes képeket. Március 7- én és 8-án a két japán űrszon­da, a Szakigake és a Szuiszei fogja vizsgálni a Halleyt né­hány millió, illetve néhány százezer km távolságból. Ugyancsak március 7-én és 8- án két-két órára a Vega—2 ve­szi át a „stafétabotot” 14, illetve hétmillió km-ről kezdi az üs­tökös vizsgálatát, majd már­cius 9-én ötezer km-re megkö­zelítve a magot három órán át fog „tudósítani” a Halley­­üstökös belsejéből. Négy társát követve, a Ve­­ga-szondák pályaméréseinek felhasználásával, a nyugat-eu­rópai Giotto űrszonda március 13-áról 14-re fordulókor 500 km-re (esetleg 300 km-re) kö­zelíti meg az üstökösmagot, hogy kb. tízméteres felbontá­sú képeket készítsen róla. Ké­peit és méréseit folyamatosan közvetíti a Földre, mert reális az a veszély, hogy az egyre porosabb és sűrűbb üstökös­légkörben olyan találat éri, amely miatt működésképtelen­né válik. Párhuzamosan a Halley-üs­tökös belsejében és légköré­nek szélén folyó helyszíni mé­résekkel, a Földről obszerva­tóriumok tucatjai fogják fény­képezni az üstököst. Ugyanek­kor Föld körüli pályáról az amerikai űrrepülőgép és a szovjet űrállomás fedélzetéről, a szovjet Asztron műholdról és a Vénusz körül keringő ame­rikai Pioneer-Venus—1 mű­holdról is készülnek felvéte­lek a Halley-ről. Végül a világ­űri méréseket az amerikai ICE űrszonda fejezi be március 29 —30-án, a Halley-től mintegy 30 millió km-re. A Földről a távolodó üstökös megfigyelé­sei még néhány évig tartani fognak. A Halley-üstökös legközelebb csak a jövő évezredben, 2061- ben, Gagarin űrrepülésének 100. évfordulóján tér vissza a Naprendszer belsejébe. A Nap fölött Az amerikai űrrepülőgépek az elmúlt öt év alatt különféle űreszközöket, mesterséges hol­dakat és űrállomásokat vittek a világűrbe, de csak Föld kö­rüli pályára. Ez év májusára tervezik, hogy kozmikus indí­tórakétával felszerelt űrszon­dákat is pályára állítsanak ró­luk. A Challenger űrrepülőgép viszi majd május közepén a Nyugat-európai Űrkutatási Szervezet, az ESA által épí­tett Ulysses nevű űrszondát és a vele egybeépített több mint húsztonnás Centaur űrra­kétát Föld körüli pályára. On­nan indítják a Jupiter boly­gó felé vezető pályára. Az Ulysses szonda 1987-ben a Ju­piterhez olyan közel repül el, hogy annak gravitációs vonzá­sa kilendíti az ekliptikából (a Föld pályasíkjából), és olyan pályára jut, amelyen 1989-ben elrepül a Nap északi pólusvi­dékei felett. Továbbrepülve, 1990-ben a Nap déli pólusa fe­lett végez méréseket. Az öt évre tervezett Ulysses­­programban a bolygóközi teret és a Nap különféle jelensé­geit fogják részletesen, vizs­gálni. Az Ulysses az első űr­szonda, amelyik nagy távol­ságra kirepül az ekliptikából. Leszállás a Jupiteren Az Atlantis űrrepülőgép négyfőnyi legénysége kapta feladatául, hogy május végén Föld körüli pályára tegye azt a Centaur-rakétát, amely az­tán a Jupiter felé vezető pá­lyára indítja a Galileo űrszon­dát. A Galileo 1986. december elején kb. 10 000 km-re megkö­zelíti az Am­­phitrite nevű 200 km átmé­rőjű kisbolygót, és részletes ké­peket készít róla. Öt hónappal a Jupiter meg­közelítése előtt a Galileo szon­dáról leválik egy kutató­szonda, amely­nek az a fel­adata, hogy be­repüljön az óriásbolygó légkörébe. 1988-ban érke­zik a két egy­ség a Jupiter­hez ; a légköri szonda meg­kezdi leszál­lását, az orbi­­ter (pályán ma­radó) egység pedig veszi az adásait és a Földre közve­títi őket. Mint­egy száz km mélységig vár­hatók adatok a Jupiter légkö­rének nyomásá­ról, hőmérsékle­téről, kémiai összetételéről és a fényességvi­szonyokról. Az orbiter egysé­get ezután le­fékezik, és Ju­piter körüli pá­lyára állítják. A tervek sze­rint legalább másfél évig fogja fényké­pezni és vizs­gálni a Jupi­tert, és négy (úgynevezett, mert már ál­tala fölfede­zett) Galilei­­holdját, miköz­ben 11 fordula­tot tesz meg a bolygó körül. A Galileo-orbi­­ter a bolygó légköri jelensé­geit, mágneses terét, gyűrű­rendszerét, valamint az Io, a­z Európa, a Callisto és a Ganymedes holdak felszínét fogja részletesen tanulmá­nyozni. Óriás űrtávcső A környező és a távoli csil­­lagvilág tanulmányozására szánták az amerikai űrhajózá­­s­i hivatal, a NASA által ké­szíttetett hatalmas űrtávcsö­vet. A nagy csillagászról, Hubble-ról elnevezett távcső főtükrének átmérője 2,4 m, az űreszköz hossza 13,1 m, átmé­rője 4,3 m, tömege 11 tonna. Az űrtávcsövet öt érzékelő műszerrel: kamerákkal, spekt­rográfokkal és fotométerekkel szerelték fel, ezek közül né­gyet amerikai intézetek készí­tettek, egyet pedi­g a nyugat­európaiak. A Naprendszer bolygóin kívül csillagokat, csil­laghalmazokat, galaxisokat, kvazárokat, fekete lyukakat is tanulmányozni fognak majd ezzel az új távcsővel. Egyik különleges és igen érdekes fel­adata lesz a környező csillagok körüli bolygórendszerek kere­sése. Meg is van a remény más naprendszerek bolygóinak a felfedezésére, mert az űrtáv­csővel akár 10 órán keresztül is lehet exponálni. Az űrtávcsövet a tervek sze­rint augusztusiban állítja 600 km magas pályára az Atlantis űrrepülőgép legénysége. Mű­ködtetése a Földről történik, távirányítással, meghibásodása esetén az űrrepülőgéppel fel­repülő űrhajósok a világűrben fogják megjavítani. Bár 10—15 évenként vissza kell hozni nagyjavításra, úgy vélik, hogy még a következő évezredben is üzemelni fog. Dr. Horváth András Az Ulysses űrszonda pályája a Földről a Jupiterhez, majd onnan a Nap felé vezet. A Jupiter felé repülő Galileo űrszondáról leválik az óriásbolygó légkörébe berepülő szonda. A Voyager—2 űrszonda 1986. január 24-i ke­­resztülrepülése az Uránusz bolygó rendszerén (az egyenesek a holdfényképezések irányát mutatják). Az űrrepülőgéppel pályára juttatandó Hubble űrteleszkóp — melynek méretei egy Szaljut űrállomáséval vetekednek — az ábrán vázolt módon közvetíti adatait a Földre. Keressük a Zastava nyertesét! Az ŐRI, a MOKÉP és a FÖMO által, a Művészeti Szakszer­vezetek Szövetsége védnökségével kibocsátott emlékjegyek és szerencseszámok 1985. december 12-i sorsolása főnye­reményének nyertese még nem jelentkezett. Talán éppen ■ én az! A nyertes szerencseszámot az Erkel Színházban 1985. június 16-án megrendezett előadás egyik jegyéhez mellékeltük. Valamennyi nyeremény Budapesten, a VI., Hegedű u. 9. sz. alatt vehető át, hétfőn, szerdán és pénteken, délután 13-tól 17 óráig. Akár nyert, akár nem, ne dobja el emlékjegyét, szerencse számát! A legközelebbi sorsolás 1986. december 12-én lesz a Pesti Vigadóban, ahol ismét egy személyautót és egymillió forint értékben ajándékokat sorsolunk ki. Köszönjük a támogatását és kérjük, segítse továbbra is az új Nemzeti Színház felépítését. ŐRI, MOKÉP, FÖMO

Next