Népszabadság, 1986. március (44. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

1986. március 1., szombat NEPSZABADSAG 5 Ki vonhatná kétségbe a sport erkölcsnemesítő, személyiségfor­máló hatását, közösségteremtő erejét? Ki ne tudna róla, hogy mekkora a szerepe a szellemi és fizikai képességek, készségek fej­lesztésében? Mindezek a tömeg­sportról szólva társadalmi méret­ben érvényesek. Más az elmélet, más a gyakor­lat. Bár van némi fejlődés, de az iskolai testnevelés és sport haté­konysága gyenge, a tömegsport­ból hiányoznak a tömegek. Mind többet hallani jól szervezett tö­meg­sportakciókról, s velük szem­ben ott áll a riasztó statisztika, a napi három percet sportoló ma­gyar átlagemberről, a katonai szolgálatra alkalmatlanok tízez­reiről. A mérleg egyik serpenyő­jében új sportlétesítmények, a másikban tornaterem nélkül épü­lő iskolák. Kijelenteni könnyű: megméret­tünk és könnyűnek találtattunk. De mi az oka ennek a felemás helyzetnek? Van-e és rálelünk-e mihamarabb a kivezető útra? Er­ről beszélgettünk meghívott ven­dégeinkkel, Aján Tamással, az OTSH elnökhelyettesével, Almási Endrével, a KNEB főosztályveze­tőjével, Eperjesi Lászlóval, a SZOT Testnevelési és Sportbi­zottságának elnökével, Gazsó Fe­renc művelődési miniszterhelyet­tessel, Ujvári Sándorral, a Zala Megyei Tanács elnökével és Var­ga-Sabján Lászlóval, a KISZ Központi Bizottsága titkárával. Szerkesztőségünket Fejér Gyula képviselte. NÉPSZABADSÁG: Politikai, állami dön­tések szólnak a tömegsport fejleszté­séről. Az utóbbi 10—15 évet figyelembe véve mutatkozik fejlődés, de a lépések még túlontúl aprók. A határozatok rend­re újrafogalmazódnak, a feladatok többsége marad. Megítélésük szerint hol áll a közgondolkodásban a tömeg­sport? ALMÁSI E.: A népi ellenőrök 60 szabadidős tevékenységet fel­sorolva keresték erre a választ. A sport a negyvenedik helyre ke­rült. A társadalom gondolkodásá­ban tehát a mozgáskultúra ér­tékszintje alacsony. Ezt sokféle hatás erősíti meg. Közismert az az életmódváltás,­ ami hazánkban rövid idő alatt végbement. Meg­változott a fizikai munka jellege is, a civilizáció mozgásszegény életmódot teremtett. Az okok kö­zé oda kell sorolni, hogy a ma­gyar társadalom jó része arra rendezkedett be: főmunkaideje letelte után, a második meg a harmadik gazdaságban keresse meg a pénzét. E tömeges jelen­ség kihat a családokra, a gyere­kekre. Mozgásszegény életmódot foly­tatni nem lehet büntetlenül. A tények beszélnek. A lakosság egészségi állapota­ az 1960-as évektől fokozatosan romlik. Az átlagéletkor — ami Európában a legalacsonyabbak közé tartozik — csökkent. Növekedett viszont az aktív korosztályok halálozási ará­nya. A 35—64 éves korosztályban kétszerese az európai átlagnak. Naponta 250 ezer ember van táp­pénzen. Ez a tény, és a hozzá kapcsolódó gondok becslések sze­rint legalább évi 30 milliárd fo­rintba kerülnek. Mennyivel ész­szerűbb lenne sportolásra költeni e tetemes összeget. AJÁN T.: Jogos az aggodalom legdrágább kincsünkért, azért a biológiai vagyonért, amely maga a nemzet, főként pedig a felnö­vekvő nemzedékekért, amelyek a jövő században építik majd ezt az országot. GAZSÓ F.: Mindenekelőtt az iskolában kell olyan feltételeket teremteni, hogy kialakulhasson a felnövekvő generációban igény és készség a mozgáskultúrára. Úgy látom azonban, hogy a testneve­lés mostani felfogása és tanterve nem szolgálja megfelelően a gye­rekek sportra nevelését, a mozgás megszerettetését. Mintha túlságo­san utánpótlás-nevelővé vált vol­na az iskolai testnevelés. NÉPSZABADSÁG: Nem lehet a tanter­vet megváltoztatni? GAZSÓ F.: Dolgoznak rajta a szakemberek, hogy az iskolai test­nevelés ne a technológiai mozza­natok elsajátítását tekintse fő feladatának, mert ezzel sokakat kirekeszt. Az iskolai testnevelés­nek a testi kondíció megőrzését és az ilyenfajta szükségletnek tartós kialakítását kell szolgál­nia. Csongrád megyében nagy si­kere volt a mindennapos testne­velési program kísérleti célú be­vezetésének. A dolog bevált, most elterjesztése van napirenden. NÉPSZABADSÁG: A nulladik órában? Az utolsóban? GAZSÓ F.: Nem. Az ottani gya­korlat szakít a negyvenöt perces órákkal, azok rövidebbek. Így minden napba belefér a testne­velés. A napi hat-hét hagyomá­nyos tanítási óra meg az utána következő felkészülés pszichésen egyébként, látjuk, nagyon meg­terhelő, nem kedvez se a sporto­lásnak, se a kikapcsolódás egyéb formáinak. Az órák számát csök­kenteni kell. A közgazdasági szakközépiskolákban ez már si­került. NÉPSZABADSÁG: Egyáltalán nem biz­tos, hogy felszabaduló idejét a diák majd sportolásra fordítja. Megfelelő feltételek híján ezt remélni ábránd. ÚJVÁRI S.: Sok a gond, per­sze. Arról se feledkezzünk meg azonban, hogy az utóbbi években a tanácsok következetesen javíta­ni igyekeztek az iskolákban a testnevelés, a sportolás feltételeit. Zalában például valamennyi kö­zépiskolában szaktanár vezeti a tornaórákat. Sokat javult általá­nos iskoláinkban is a szakos el­látottság. Nálunk iskola csak tor­nateremmel épülhet. Valamennyi középiskolában sikerült megte­remteni a testnevelési órákhoz a tárgyi feltételeket. Az általános iskolákban még nem. Sportolni azért ott is tudnak a gyerekek. A KISZ-szel és másokkal karölt­ve sportpályaépítési akciót indí­tottunk, amit anyagilag is támo­gattunk. Ha tornaterem nincs is mindenütt, az azért nem igaz, hogy sportolni csak tornaterem­ben lehet. Úgy vélem, hogy feltétlenül vál­toztatni kellene szemléletükön az iskolaigazgatóknak. Tapasztala­tom szerint a tornaórák mind­máig nem egyenrangúak a töb­bivel. Ilyen körülmények köze­pette persze hogy baj van gya­korta a testnevelőtanárok hiva­tástudatával. Az iskolai sport szép lassan elsorvadt. Valamikor pedig a gimnáziumok közötti versenyek eseményszámba mentek, diákok tömegeit vonzották. Ezt a régóta szünetelő gyakorlatot kell mielőbb feltámasztani. VARGA-SABJÁN L.: Mi abból indulunk ki, hogy az egészséges, edzett nemzedékek felnevelése nemzeti ügy. Enélkül nincs telje­sítményképes társadalom. Közös törekvésünket politikai-állami döntések alapozzák meg, kimond­va, hogy „az erőfeszítések a kö­vetkező időszakban az iskolai testnevelés és sport gyökeres megjavítására, a szabadidősport kibontakoztatására összpontosul­janak”. Tavaly áprilisban a Mi­nisztertanács is megfogalmazta az állami szervek és intézmények fel­adatait a testnevelési és sport­­mozgalom fejlesztésében. Sajnos úgy tapasztaljuk, hogy ezek vég­rehajtása lassúbb a szükségesnél. Mind gyakoribb az állásfoglalás átértelmezése, a feladatok újra­­rangsorolása, a határidők módo­sítása, az energiák elfojtásának gyakorlata. Az idő pedig telik. Pedig bárhonnan nézzük is, a sportmozgalomban a legsúlyosab­bak a gondok az iskolai testne­velésben és a diáksportban. Az if­júsági szövetség számára is rend­kívüli jelentősége van, hogy a tagságának mintegy felét kitevő diákság körében természetes igénnyé váljék a testmozgás. A KISZ kiemelt feladatának tartja a diáksport támogatását. Ennek szervezésére, irányítására létre­jött a Magyar Diáksport Szövet­ség Ideiglenes Intéző Bizottsága. Megkezdődött a diáksportkörök és egyesületek szervezése. E tény­kérdés körül azonban még sok az értetlenség. NÉPSZABADSÁG: Mit vállal fel az if­júsági szövetség e téren az elképze­lések megvalósításáért? VARGA-SABJÁN L.: Az Úttö­rő Szövetséggel együttműködve mozgósítjuk tagságunkat, össz­pontosítjuk erőforrásainkat a di­áksport, az ifjúsági szabadidő­­sport és turizmus fejlesztésében. Vállaljuk, hogy öt év alatt kiké­pezünk 15 ezer diáksport-aktivis­tát. A KISZ KB 1990-ig évi két­millió forinttal támogatja a diák­sportszövetség céljainak megvaló­sítását. Szeptembertől, a jövő tan­évtől televíziós sportvetélkedőt szeretnénk szervezni a középis­kolás fiataloknak. Arra törek­szünk, hogy a sza­kmunkásképző intézetek diáksportköreinek mun­káját a bázisüzemek KISZ-szer­­vezetei a szakszervezetekkel kö­zösen támogassák. NÉPSZABADSÁG: Erre annál is inkább szükség lesz, mert vannak szakmunkás­­képző intézetek, ahol egyetlen testne­velési óra sincs. EPERJESI L.: Ez, sajnos, igaz. A feltételek hiányára szoktak hi­vatkozni. Nos, felújítjuk az Egy üzem — egy iskola akciót, amely a sport területén is gyümölcsöző lesz. Szükség van a szülők bevo­nására is. A Szakszervezetek El­méleti Kutató Intézetének mun­katársai nagyüzemekben vizsgá­lódva megállapították, hogy a sza­badidős elfoglaltságok sorrendjé­ben a tömegsport az utolsók kö­zött szerepelt. A ma munkása többet gondolkodik, mint elődje, de kevesebbet mozog. Többet kí­ván most a munka az agytól, mint az izmoktól. NÉPSZABADSÁG: Felteszem, hogy a ja­pán munkás is gondolkodik. Onnan ho­zott riportfilmeken viszont azt látni, hogy időről időre abbahagyják a mun­kát, és testületileg tornásznak. Nálunk alig tapasztalható, hogy a munkaidőből tíz percet rászánnának a frissítő moz­gásra. Cigarettázásra annál inkább. EPERJESI L.: Most jelent meg a SZOT és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének kö­zös felhívása az 1986 és 1990 kö­zötti kollektív szerződések meg­kötésére. Újdonság: a munkahe­lyi testnevelés eddig a szabadidőt terhelte, ezentúl — és ez új hely­zetet teremt — beleszámít a mun­kaidőbe. A textiliparban, néhány ruházati üzemben eddig is volt munkahelyi testnevelés. Remél­hetőleg ennek nyomán terjed e jó gyakorlat. Az imént már említettem, hogy kutatások szerint a tömegsport a szabadidős elfoglaltságok érték­rendjében az utolsók között van. A turizmus azonban a harmadik­negyedik. Nyolc éve még jóval hátrább volt a megítélésben. Ér­demes erre is felfigyelni. VARGA-SABJÁN L.: Abból in­dulunk ki, hogy a legszebb és leg­nagyobb tornaterem a természet. Szeretnénk megújítani mozgal­munkat, értékesebbé tenni az if­júságnak, a társadalomnak. Nem új felismerés, hogy nincs eleven ifjúsági mozgalom kötetlen együtt­­létek élményét kínáló kirándulá­sok nélkül. Természeti szépsége­ink megismertetésével egészséges nemzettudatunk is­ erősödik. De arra is gondolni kell­, hogy szük­ség van olcsó szálláshelyekre, esz­közökre. „Hazánk, Magyarország!” elnevezéssel ifjúsági turisztikai mozgalmat indítunk. Sikere ér­dekében­ az ifjúsági turizmus rendelkezésére bocsátjuk a KISZ- iskolák, -táborok, -létesítmények szabad férőhelyeit. Rövid időn belül 20 ezer fiatalnak tesszük lehetővé a vándortáborozást. És még tovább sorolhatnám meg­valósítandó elképzeléseinket. NÉPSZABADSÁG: Jó elképzelésekben eddig sem volt hiány. A Népstadion edzőpályáját gyakran lepik el sportol­­gató gyerekek, felnőttek, a BVSC hét­végeken szívesen lát pingpongozni bár­kit, a városligeti Petőfi-csarnok a koco­gók istápolója lett, postások építenek sportpályákat Budapesten, Debrecenben és másutt maguknak. E sor sokáig foly­tatható volna. De van-e használható statisztika arról, hogy valójában men­­nyien sportolnak rendszeresen? ALMÁSI E.: A KNEB többször vizsgálta a tömegsport helyzetét. Mindannyiszor felvetődött a róla készített statisztikai adatszolgál­tatás valódisága. A jelenlegi sta­tisztika a rendszerességet nem méri. A különböző megmozdulá­sokon többnyire ugyanazok a sze­mélyek, csoportok jelennek meg. Ezek a statisztikában halmozód­nak, és minél több fokozaton jut túl a jelentés, a félreértés annál nagyobb. Az adatszolgáltatások szerint több mint ötmillióan spor­tolnak hazánkban, 40 százalékuk nő. Ezzel szemben valamennyi hazai kutatás azt igazolja, hogy a fiatalok 20—22 százaléka, a fel­nőtt dolgozók 13—16 százaléka sportol rendszeresen. A nyilván­tartásokból nem állapítható meg pontosan a tömegsportra és az is­kolai sportra fordított összegek nagysága. Olyan képünk pedig végképp nincs a hazai tömeg­sportról, ami nemzetközi össze­hasonlításra alkalmas volna. AJÁN T.: Megkérdeztük a sza­badidősporttal­­ foglalkozó területi szakembereket, hogy véleményük szerint mi hátráltatja a tömeg­sport térnyerését. Pénzhiány? Programkínálat? Netán igényte­lenség? Azt kell mondanom, hogy az esetek zömében nem a pénz­hiány, nem a programkínálat, ha­nem az érdeklődés hiánya a lu­das. Egyetlen példa: a Fővárosi Tanács 114 iskolát nyittatott ki hétvégeken, azért, hogy lehetősé­get kínáljanak a környékbeliek sportolására. Meg kell nézni, hogy mekkora a kihasználtságuk. GAZSÓ F.: Azért ott még nem tartunk, hogy a feltételek meg­volnának, és csak az emberek lus­ták. Valljuk meg, nincsenek meg mindenütt a tömegsport feltéte­lei. Sok lakótelepen semmiféle le­hetőség sincs a sportolásra, még arra sem, hogy a gyerek bejus­son a tornaterembe. Például a békásmegyeri iskolában 1600 gye­rek tanul, az alsótagozatosok úgy kerülnek a felsőbe, hogy egyet­len egyszer sem juthatnak be a tornaterembe. És ez nem egye­dülálló. Tehát félrevezető lehet azt kijelenteni, hogy a feltételek, pénz meg minden rendelkezésre áll. A tömegsporttól való távol­­maradásnak gyakran személyes oka is van. De ez csak az egy a sok közül. A probléma ennél ös­­­szetettebb. VARGA-SABJÁN L.: Engem az keserít el, hogy egyszer-kétszer kinyitnak valamit, aztán nem mennek be a népek, és akkor már rögtön kész az ítélet: nincsen igény, így aztán nem kell magya­rázkodni, bezárnak. Ahelyett, hogy megpróbálnák becsalogatni a közönséget, szerveznék a spor­tot, vonzóan propagálnák. EPERJESI L.: Sportot, tömeg­sportot kizárólag hétvégén csi­nálni, nem megy. Az NDK-ban — ahol pedig köztudomásúan fej­lett — tanulmányoztam a tömeg­sportmozgalmat. Ott is sokáig a hétvégi akciókat szorgalmazták, aztán rájöttek, hogy a tömegsport napja: hétfő, kedd, szerda, csü­törtök ... ALMÁSI E.: Hasonlókat tapasz­taltak a népi ellenőrök is. Az is­kolai tornatermek kihasználtsága hét közben három-négyszerese a hétvéginek. Ennek az is oka, hogy nincs szabályozva az anyagi fe­lelősség, hiányoznak a szakfel­ügyelet munkajogi és anyagi fel­tételei. A villanyáramot az isko­­lák sem kapják ingyen, pénzbe ke­rül a fűtés, sőt a meleg víz is. Pró­zai a kérdés, de ezen múlik: ki fizessen? NÉPSZABADSÁG: Elhangzott, a legna­gyobb tornaterem a természet, és az is, mozogni bárhol lehet. Csakhogy a sza­badidősportok nagy része sokba kerül. A felszerelések drágák. E téren egy szűkebb - kereskedelmi - érdek előto­­lakszik a tágabb, társadalmi érdeknek. Mit tehetnek ennek megváltoztatásáért a tömegsport felelősei? EPERJESI L.: Kétségkívül in­dokolatlanul magas adók sújtják nálunk a sportfelszereléseket. Mondanék egy példát rá: egy négyszemélyes sátor 1700 forint­ba kerül, amikor kijön az üzem­ből, az üzletben viszont 3700 fo­rintért lehet megvenni. Ez indo­kolatlan. A szakszervezetek mos­tani kongresszusán joggal bírál­ták a küldöttek a magas sport­szerárakat, és azt is, hogy jóléti — többek közt szabadidős célú — beruházásokat 50 százalékos adó­val sújtják. Mindez hátráltatja a tömegsportot. S ezenközben az ak­tív lakosság 85 százaléka 50—60, sőt ennél több órát dolgozik he­tente. VARGA-SABJÁN L.: Fontos­nak tartom, hogy a sportszereket ne sújtsák olyan adók, amelyek még hozzáférhetetlenebbé teszik őket. Azt tapasztaljuk valamen­­­nyien, hogy néhány sportágban való részvétel­ hovatovább privi­légium. Pedig a divatsportágak­nak hallatlan jelentőségük van abban, hogy kedvet ébresszenek a folyamatos testmozgáshoz. AJÁN T.: Hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint a síelés robbanásszerű tér­hódítása, vagy, hogy néhány év alatt 150 ezer nő vett részt aero­­bic-tanfolyamokon, soha koráb­ban ennyi lányt-asszonyt nem le­hetett bevonni a rendszeres test­mozgásba, pedig ezért még fizet­tek is! Ide sorolhatom a karatét, a nem éppen olcsó szélvitorlázást vagy a néhány esztendeje még megmosolygott kocogást is. Aztán ki gondolta volna akár csak az 1970-es években is, hogy Magyar­­országon ennyi teniszező lesz? Az iparnak és a kereskedelemnek — úgy vélem — jobban kellene fi­gyelni a divatsportokra. ÚJVÁRI S.: Vannak olyan sportágak, amelyek műveléséhez igényesebb felszerelés kell. De hát sportolni nemcsak Adidasban, Pumában lehet, de van-e más? VARGA-SABJÁN L.: Vannak, akik meg tudják fizetni a pénzes tanfolyamokat, a drágább felsze­relést, mások viszont nem. Az utóbbiakat segítve szeretnénk mi­hamarabb kibővíteni a sport- és turisztikai eszközök kölcsön­zőhálózatát. E munka az Ezer­mester leányvállalatára vár, vi­szont fenntartani, más híján, mi leszünk kénytelenek, mert ez rá­fizetéses bolt. NÉPSZABADSÁG: Annyi mindenről szól­nak a reklámok. Arról viszont, hogy Magyarországon egy lakosra csak fél tubus fogkrém jut, csak a Hofi beszél. Arról, hogy a sport hiánya aláássa né­pünk egészségi állapotát, nem szólnak a reklámok. Fogyatékos a propaganda­­munka is. Miért? AJÁN T.: Hatnak a gazdasági megfontolások, kevés tehát a szö­vetséges. Pedig a televízió is so­kat, többet tehetne a tömegspor­tért. EPERJESI L.: A reklám nagyon drága. Egyetlen perc a tévében 26 ezer forintba kerül. Akkor is, ha bútort reklámozok, akkor is, ha test- vagy egészségkultúrát. VARGA-SABJÁN L.: Szemlé­letváltozást óhajtunk valamen­­­nyien, és tetteket. A sajtótól tá­mogatást, a lapoktól is, nemcsak a tévétől. És nemcsak reklámot, hanem hatásos, mozgósító íráso­kat. GAZSÓ F.: Mindennél többet használna a szervezés. Ez állami feladat. Hogy most kik szervez­nek, azt nem tudom megmonda­ni, valamikor társadalmi aktivis­ták tették, fogyóban van táboruk. A tömegsport, diáksport ügye a maga komplexitásában vár meg­oldásra. Feladat a sportszerek árának átgondolása, a rekreáció érdekviszonyainak kialakítása, a felelősök kijelölése, megannyi te­rületen. ALM­Ál E.: A lényeg: szigo­rúan anyagilag motivált struktú­rák működnek. Hibásak a moti­vációk, a tömegsport ellen, hat­nak. Aki közel van a minőségi sporthoz, az sokkal jobban él, mint aki a tömegsportból és a tö­megsportért él. Megszűnnek sok üzemben, intézménynél a tömeg­sportszakosztályok. Aztán látni kell, hogy a gyerek ott van az is­kolában, a feltételek, tehát a tor­nacsarnok, az uszoda másutt. Eze­ket az ellentmondásokat nem lesz könnyű feloldani. VARGA-SABJÁN L.: Pedig ép­pen ez a lényege a magas szintű döntéseknek, hogy a meglévő fel­tételrendszert — iskolait, egyesü­letit — egy körben kell kezelni, és az iskolai testnevelés és diák­sport érdekében mozgósítani. Ki kell nyitni a diákok előtt az üze­mek pályáit, de a sportegyesüle­tekben is helyet kell szorítani ne­kik. EPERJESI L.: A legtöbb üzem­nek érdeke, hogy magához csalo­gassa a gyerekeket, úgy is, mint a jövő munkásait, műszaki értel­miségét. Ahol ezt belátják, nem szüntetik meg a tömegsportszak­­osztályokat. Ellenkezőleg. Van mit felmutatni, vannak követen­dő minták, példák, de még az út elején vagyunk. NÉPSZABADSÁG: A tömegsport, a diák­sport sürgető teendőiről beszélgettünk. Mindössze érinteni tudtuk e szerteága­zó problémakör néhány pontját. Min­dent megoldó receptet aligha kínálva, de azzal a biztató megállapítással zár­hatjuk az eszmecserét, hogy a tömeg­sport kezd közüggyé válni. V_kímkasztal j­ tömegsport esély Aján Tamás Almási Endre Eperjesi László Gazsó Ferenc Újvári Sándor Varga-Sabján László Fejér Gyula

Next