Népszabadság, 1986. március (44. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
1986. március 1., szombat NEPSZABADSAG 5 Ki vonhatná kétségbe a sport erkölcsnemesítő, személyiségformáló hatását, közösségteremtő erejét? Ki ne tudna róla, hogy mekkora a szerepe a szellemi és fizikai képességek, készségek fejlesztésében? Mindezek a tömegsportról szólva társadalmi méretben érvényesek. Más az elmélet, más a gyakorlat. Bár van némi fejlődés, de az iskolai testnevelés és sport hatékonysága gyenge, a tömegsportból hiányoznak a tömegek. Mind többet hallani jól szervezett tömegsportakciókról, s velük szemben ott áll a riasztó statisztika, a napi három percet sportoló magyar átlagemberről, a katonai szolgálatra alkalmatlanok tízezreiről. A mérleg egyik serpenyőjében új sportlétesítmények, a másikban tornaterem nélkül épülő iskolák. Kijelenteni könnyű: megmérettünk és könnyűnek találtattunk. De mi az oka ennek a felemás helyzetnek? Van-e és rálelünk-e mihamarabb a kivezető útra? Erről beszélgettünk meghívott vendégeinkkel, Aján Tamással, az OTSH elnökhelyettesével, Almási Endrével, a KNEB főosztályvezetőjével, Eperjesi Lászlóval, a SZOT Testnevelési és Sportbizottságának elnökével, Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettessel, Ujvári Sándorral, a Zala Megyei Tanács elnökével és Varga-Sabján Lászlóval, a KISZ Központi Bizottsága titkárával. Szerkesztőségünket Fejér Gyula képviselte. NÉPSZABADSÁG: Politikai, állami döntések szólnak a tömegsport fejlesztéséről. Az utóbbi 10—15 évet figyelembe véve mutatkozik fejlődés, de a lépések még túlontúl aprók. A határozatok rendre újrafogalmazódnak, a feladatok többsége marad. Megítélésük szerint hol áll a közgondolkodásban a tömegsport? ALMÁSI E.: A népi ellenőrök 60 szabadidős tevékenységet felsorolva keresték erre a választ. A sport a negyvenedik helyre került. A társadalom gondolkodásában tehát a mozgáskultúra értékszintje alacsony. Ezt sokféle hatás erősíti meg. Közismert az az életmódváltás, ami hazánkban rövid idő alatt végbement. Megváltozott a fizikai munka jellege is, a civilizáció mozgásszegény életmódot teremtett. Az okok közé oda kell sorolni, hogy a magyar társadalom jó része arra rendezkedett be: főmunkaideje letelte után, a második meg a harmadik gazdaságban keresse meg a pénzét. E tömeges jelenség kihat a családokra, a gyerekekre. Mozgásszegény életmódot folytatni nem lehet büntetlenül. A tények beszélnek. A lakosság egészségi állapota az 1960-as évektől fokozatosan romlik. Az átlagéletkor — ami Európában a legalacsonyabbak közé tartozik — csökkent. Növekedett viszont az aktív korosztályok halálozási aránya. A 35—64 éves korosztályban kétszerese az európai átlagnak. Naponta 250 ezer ember van táppénzen. Ez a tény, és a hozzá kapcsolódó gondok becslések szerint legalább évi 30 milliárd forintba kerülnek. Mennyivel észszerűbb lenne sportolásra költeni e tetemes összeget. AJÁN T.: Jogos az aggodalom legdrágább kincsünkért, azért a biológiai vagyonért, amely maga a nemzet, főként pedig a felnövekvő nemzedékekért, amelyek a jövő században építik majd ezt az országot. GAZSÓ F.: Mindenekelőtt az iskolában kell olyan feltételeket teremteni, hogy kialakulhasson a felnövekvő generációban igény és készség a mozgáskultúrára. Úgy látom azonban, hogy a testnevelés mostani felfogása és tanterve nem szolgálja megfelelően a gyerekek sportra nevelését, a mozgás megszerettetését. Mintha túlságosan utánpótlás-nevelővé vált volna az iskolai testnevelés. NÉPSZABADSÁG: Nem lehet a tantervet megváltoztatni? GAZSÓ F.: Dolgoznak rajta a szakemberek, hogy az iskolai testnevelés ne a technológiai mozzanatok elsajátítását tekintse fő feladatának, mert ezzel sokakat kirekeszt. Az iskolai testnevelésnek a testi kondíció megőrzését és az ilyenfajta szükségletnek tartós kialakítását kell szolgálnia. Csongrád megyében nagy sikere volt a mindennapos testnevelési program kísérleti célú bevezetésének. A dolog bevált, most elterjesztése van napirenden. NÉPSZABADSÁG: A nulladik órában? Az utolsóban? GAZSÓ F.: Nem. Az ottani gyakorlat szakít a negyvenöt perces órákkal, azok rövidebbek. Így minden napba belefér a testnevelés. A napi hat-hét hagyományos tanítási óra meg az utána következő felkészülés pszichésen egyébként, látjuk, nagyon megterhelő, nem kedvez se a sportolásnak, se a kikapcsolódás egyéb formáinak. Az órák számát csökkenteni kell. A közgazdasági szakközépiskolákban ez már sikerült. NÉPSZABADSÁG: Egyáltalán nem biztos, hogy felszabaduló idejét a diák majd sportolásra fordítja. Megfelelő feltételek híján ezt remélni ábránd. ÚJVÁRI S.: Sok a gond, persze. Arról se feledkezzünk meg azonban, hogy az utóbbi években a tanácsok következetesen javítani igyekeztek az iskolákban a testnevelés, a sportolás feltételeit. Zalában például valamennyi középiskolában szaktanár vezeti a tornaórákat. Sokat javult általános iskoláinkban is a szakos ellátottság. Nálunk iskola csak tornateremmel épülhet. Valamennyi középiskolában sikerült megteremteni a testnevelési órákhoz a tárgyi feltételeket. Az általános iskolákban még nem. Sportolni azért ott is tudnak a gyerekek. A KISZ-szel és másokkal karöltve sportpályaépítési akciót indítottunk, amit anyagilag is támogattunk. Ha tornaterem nincs is mindenütt, az azért nem igaz, hogy sportolni csak tornateremben lehet. Úgy vélem, hogy feltétlenül változtatni kellene szemléletükön az iskolaigazgatóknak. Tapasztalatom szerint a tornaórák mindmáig nem egyenrangúak a többivel. Ilyen körülmények közepette persze hogy baj van gyakorta a testnevelőtanárok hivatástudatával. Az iskolai sport szép lassan elsorvadt. Valamikor pedig a gimnáziumok közötti versenyek eseményszámba mentek, diákok tömegeit vonzották. Ezt a régóta szünetelő gyakorlatot kell mielőbb feltámasztani. VARGA-SABJÁN L.: Mi abból indulunk ki, hogy az egészséges, edzett nemzedékek felnevelése nemzeti ügy. Enélkül nincs teljesítményképes társadalom. Közös törekvésünket politikai-állami döntések alapozzák meg, kimondva, hogy „az erőfeszítések a következő időszakban az iskolai testnevelés és sport gyökeres megjavítására, a szabadidősport kibontakoztatására összpontosuljanak”. Tavaly áprilisban a Minisztertanács is megfogalmazta az állami szervek és intézmények feladatait a testnevelési és sportmozgalom fejlesztésében. Sajnos úgy tapasztaljuk, hogy ezek végrehajtása lassúbb a szükségesnél. Mind gyakoribb az állásfoglalás átértelmezése, a feladatok újrarangsorolása, a határidők módosítása, az energiák elfojtásának gyakorlata. Az idő pedig telik. Pedig bárhonnan nézzük is, a sportmozgalomban a legsúlyosabbak a gondok az iskolai testnevelésben és a diáksportban. Az ifjúsági szövetség számára is rendkívüli jelentősége van, hogy a tagságának mintegy felét kitevő diákság körében természetes igénnyé váljék a testmozgás. A KISZ kiemelt feladatának tartja a diáksport támogatását. Ennek szervezésére, irányítására létrejött a Magyar Diáksport Szövetség Ideiglenes Intéző Bizottsága. Megkezdődött a diáksportkörök és egyesületek szervezése. E ténykérdés körül azonban még sok az értetlenség. NÉPSZABADSÁG: Mit vállal fel az ifjúsági szövetség e téren az elképzelések megvalósításáért? VARGA-SABJÁN L.: Az Úttörő Szövetséggel együttműködve mozgósítjuk tagságunkat, összpontosítjuk erőforrásainkat a diáksport, az ifjúsági szabadidősport és turizmus fejlesztésében. Vállaljuk, hogy öt év alatt kiképezünk 15 ezer diáksport-aktivistát. A KISZ KB 1990-ig évi kétmillió forinttal támogatja a diáksportszövetség céljainak megvalósítását. Szeptembertől, a jövő tanévtől televíziós sportvetélkedőt szeretnénk szervezni a középiskolás fiataloknak. Arra törekszünk, hogy a szakmunkásképző intézetek diáksportköreinek munkáját a bázisüzemek KISZ-szervezetei a szakszervezetekkel közösen támogassák. NÉPSZABADSÁG: Erre annál is inkább szükség lesz, mert vannak szakmunkásképző intézetek, ahol egyetlen testnevelési óra sincs. EPERJESI L.: Ez, sajnos, igaz. A feltételek hiányára szoktak hivatkozni. Nos, felújítjuk az Egy üzem — egy iskola akciót, amely a sport területén is gyümölcsöző lesz. Szükség van a szülők bevonására is. A Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének munkatársai nagyüzemekben vizsgálódva megállapították, hogy a szabadidős elfoglaltságok sorrendjében a tömegsport az utolsók között szerepelt. A ma munkása többet gondolkodik, mint elődje, de kevesebbet mozog. Többet kíván most a munka az agytól, mint az izmoktól. NÉPSZABADSÁG: Felteszem, hogy a japán munkás is gondolkodik. Onnan hozott riportfilmeken viszont azt látni, hogy időről időre abbahagyják a munkát, és testületileg tornásznak. Nálunk alig tapasztalható, hogy a munkaidőből tíz percet rászánnának a frissítő mozgásra. Cigarettázásra annál inkább. EPERJESI L.: Most jelent meg a SZOT és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének közös felhívása az 1986 és 1990 közötti kollektív szerződések megkötésére. Újdonság: a munkahelyi testnevelés eddig a szabadidőt terhelte, ezentúl — és ez új helyzetet teremt — beleszámít a munkaidőbe. A textiliparban, néhány ruházati üzemben eddig is volt munkahelyi testnevelés. Remélhetőleg ennek nyomán terjed e jó gyakorlat. Az imént már említettem, hogy kutatások szerint a tömegsport a szabadidős elfoglaltságok értékrendjében az utolsók között van. A turizmus azonban a harmadiknegyedik. Nyolc éve még jóval hátrább volt a megítélésben. Érdemes erre is felfigyelni. VARGA-SABJÁN L.: Abból indulunk ki, hogy a legszebb és legnagyobb tornaterem a természet. Szeretnénk megújítani mozgalmunkat, értékesebbé tenni az ifjúságnak, a társadalomnak. Nem új felismerés, hogy nincs eleven ifjúsági mozgalom kötetlen együttlétek élményét kínáló kirándulások nélkül. Természeti szépségeink megismertetésével egészséges nemzettudatunk is erősödik. De arra is gondolni kell, hogy szükség van olcsó szálláshelyekre, eszközökre. „Hazánk, Magyarország!” elnevezéssel ifjúsági turisztikai mozgalmat indítunk. Sikere érdekében az ifjúsági turizmus rendelkezésére bocsátjuk a KISZ- iskolák, -táborok, -létesítmények szabad férőhelyeit. Rövid időn belül 20 ezer fiatalnak tesszük lehetővé a vándortáborozást. És még tovább sorolhatnám megvalósítandó elképzeléseinket. NÉPSZABADSÁG: Jó elképzelésekben eddig sem volt hiány. A Népstadion edzőpályáját gyakran lepik el sportolgató gyerekek, felnőttek, a BVSC hétvégeken szívesen lát pingpongozni bárkit, a városligeti Petőfi-csarnok a kocogók istápolója lett, postások építenek sportpályákat Budapesten, Debrecenben és másutt maguknak. E sor sokáig folytatható volna. De van-e használható statisztika arról, hogy valójában mennyien sportolnak rendszeresen? ALMÁSI E.: A KNEB többször vizsgálta a tömegsport helyzetét. Mindannyiszor felvetődött a róla készített statisztikai adatszolgáltatás valódisága. A jelenlegi statisztika a rendszerességet nem méri. A különböző megmozdulásokon többnyire ugyanazok a személyek, csoportok jelennek meg. Ezek a statisztikában halmozódnak, és minél több fokozaton jut túl a jelentés, a félreértés annál nagyobb. Az adatszolgáltatások szerint több mint ötmillióan sportolnak hazánkban, 40 százalékuk nő. Ezzel szemben valamennyi hazai kutatás azt igazolja, hogy a fiatalok 20—22 százaléka, a felnőtt dolgozók 13—16 százaléka sportol rendszeresen. A nyilvántartásokból nem állapítható meg pontosan a tömegsportra és az iskolai sportra fordított összegek nagysága. Olyan képünk pedig végképp nincs a hazai tömegsportról, ami nemzetközi összehasonlításra alkalmas volna. AJÁN T.: Megkérdeztük a szabadidősporttal foglalkozó területi szakembereket, hogy véleményük szerint mi hátráltatja a tömegsport térnyerését. Pénzhiány? Programkínálat? Netán igénytelenség? Azt kell mondanom, hogy az esetek zömében nem a pénzhiány, nem a programkínálat, hanem az érdeklődés hiánya a ludas. Egyetlen példa: a Fővárosi Tanács 114 iskolát nyittatott ki hétvégeken, azért, hogy lehetőséget kínáljanak a környékbeliek sportolására. Meg kell nézni, hogy mekkora a kihasználtságuk. GAZSÓ F.: Azért ott még nem tartunk, hogy a feltételek megvolnának, és csak az emberek lusták. Valljuk meg, nincsenek meg mindenütt a tömegsport feltételei. Sok lakótelepen semmiféle lehetőség sincs a sportolásra, még arra sem, hogy a gyerek bejusson a tornaterembe. Például a békásmegyeri iskolában 1600 gyerek tanul, az alsótagozatosok úgy kerülnek a felsőbe, hogy egyetlen egyszer sem juthatnak be a tornaterembe. És ez nem egyedülálló. Tehát félrevezető lehet azt kijelenteni, hogy a feltételek, pénz meg minden rendelkezésre áll. A tömegsporttól való távolmaradásnak gyakran személyes oka is van. De ez csak az egy a sok közül. A probléma ennél összetettebb. VARGA-SABJÁN L.: Engem az keserít el, hogy egyszer-kétszer kinyitnak valamit, aztán nem mennek be a népek, és akkor már rögtön kész az ítélet: nincsen igény, így aztán nem kell magyarázkodni, bezárnak. Ahelyett, hogy megpróbálnák becsalogatni a közönséget, szerveznék a sportot, vonzóan propagálnák. EPERJESI L.: Sportot, tömegsportot kizárólag hétvégén csinálni, nem megy. Az NDK-ban — ahol pedig köztudomásúan fejlett — tanulmányoztam a tömegsportmozgalmat. Ott is sokáig a hétvégi akciókat szorgalmazták, aztán rájöttek, hogy a tömegsport napja: hétfő, kedd, szerda, csütörtök ... ALMÁSI E.: Hasonlókat tapasztaltak a népi ellenőrök is. Az iskolai tornatermek kihasználtsága hét közben három-négyszerese a hétvéginek. Ennek az is oka, hogy nincs szabályozva az anyagi felelősség, hiányoznak a szakfelügyelet munkajogi és anyagi feltételei. A villanyáramot az iskolák sem kapják ingyen, pénzbe kerül a fűtés, sőt a meleg víz is. Prózai a kérdés, de ezen múlik: ki fizessen? NÉPSZABADSÁG: Elhangzott, a legnagyobb tornaterem a természet, és az is, mozogni bárhol lehet. Csakhogy a szabadidősportok nagy része sokba kerül. A felszerelések drágák. E téren egy szűkebb - kereskedelmi - érdek előtolakszik a tágabb, társadalmi érdeknek. Mit tehetnek ennek megváltoztatásáért a tömegsport felelősei? EPERJESI L.: Kétségkívül indokolatlanul magas adók sújtják nálunk a sportfelszereléseket. Mondanék egy példát rá: egy négyszemélyes sátor 1700 forintba kerül, amikor kijön az üzemből, az üzletben viszont 3700 forintért lehet megvenni. Ez indokolatlan. A szakszervezetek mostani kongresszusán joggal bírálták a küldöttek a magas sportszerárakat, és azt is, hogy jóléti — többek közt szabadidős célú — beruházásokat 50 százalékos adóval sújtják. Mindez hátráltatja a tömegsportot. S ezenközben az aktív lakosság 85 százaléka 50—60, sőt ennél több órát dolgozik hetente. VARGA-SABJÁN L.: Fontosnak tartom, hogy a sportszereket ne sújtsák olyan adók, amelyek még hozzáférhetetlenebbé teszik őket. Azt tapasztaljuk valamennyien, hogy néhány sportágban való részvétel hovatovább privilégium. Pedig a divatsportágaknak hallatlan jelentőségük van abban, hogy kedvet ébresszenek a folyamatos testmozgáshoz. AJÁN T.: Hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint a síelés robbanásszerű térhódítása, vagy, hogy néhány év alatt 150 ezer nő vett részt aerobic-tanfolyamokon, soha korábban ennyi lányt-asszonyt nem lehetett bevonni a rendszeres testmozgásba, pedig ezért még fizettek is! Ide sorolhatom a karatét, a nem éppen olcsó szélvitorlázást vagy a néhány esztendeje még megmosolygott kocogást is. Aztán ki gondolta volna akár csak az 1970-es években is, hogy Magyarországon ennyi teniszező lesz? Az iparnak és a kereskedelemnek — úgy vélem — jobban kellene figyelni a divatsportokra. ÚJVÁRI S.: Vannak olyan sportágak, amelyek műveléséhez igényesebb felszerelés kell. De hát sportolni nemcsak Adidasban, Pumában lehet, de van-e más? VARGA-SABJÁN L.: Vannak, akik meg tudják fizetni a pénzes tanfolyamokat, a drágább felszerelést, mások viszont nem. Az utóbbiakat segítve szeretnénk mihamarabb kibővíteni a sport- és turisztikai eszközök kölcsönzőhálózatát. E munka az Ezermester leányvállalatára vár, viszont fenntartani, más híján, mi leszünk kénytelenek, mert ez ráfizetéses bolt. NÉPSZABADSÁG: Annyi mindenről szólnak a reklámok. Arról viszont, hogy Magyarországon egy lakosra csak fél tubus fogkrém jut, csak a Hofi beszél. Arról, hogy a sport hiánya aláássa népünk egészségi állapotát, nem szólnak a reklámok. Fogyatékos a propagandamunka is. Miért? AJÁN T.: Hatnak a gazdasági megfontolások, kevés tehát a szövetséges. Pedig a televízió is sokat, többet tehetne a tömegsportért. EPERJESI L.: A reklám nagyon drága. Egyetlen perc a tévében 26 ezer forintba kerül. Akkor is, ha bútort reklámozok, akkor is, ha test- vagy egészségkultúrát. VARGA-SABJÁN L.: Szemléletváltozást óhajtunk valamennyien, és tetteket. A sajtótól támogatást, a lapoktól is, nemcsak a tévétől. És nemcsak reklámot, hanem hatásos, mozgósító írásokat. GAZSÓ F.: Mindennél többet használna a szervezés. Ez állami feladat. Hogy most kik szerveznek, azt nem tudom megmondani, valamikor társadalmi aktivisták tették, fogyóban van táboruk. A tömegsport, diáksport ügye a maga komplexitásában vár megoldásra. Feladat a sportszerek árának átgondolása, a rekreáció érdekviszonyainak kialakítása, a felelősök kijelölése, megannyi területen. ALMÁl E.: A lényeg: szigorúan anyagilag motivált struktúrák működnek. Hibásak a motivációk, a tömegsport ellen, hatnak. Aki közel van a minőségi sporthoz, az sokkal jobban él, mint aki a tömegsportból és a tömegsportért él. Megszűnnek sok üzemben, intézménynél a tömegsportszakosztályok. Aztán látni kell, hogy a gyerek ott van az iskolában, a feltételek, tehát a tornacsarnok, az uszoda másutt. Ezeket az ellentmondásokat nem lesz könnyű feloldani. VARGA-SABJÁN L.: Pedig éppen ez a lényege a magas szintű döntéseknek, hogy a meglévő feltételrendszert — iskolait, egyesületit — egy körben kell kezelni, és az iskolai testnevelés és diáksport érdekében mozgósítani. Ki kell nyitni a diákok előtt az üzemek pályáit, de a sportegyesületekben is helyet kell szorítani nekik. EPERJESI L.: A legtöbb üzemnek érdeke, hogy magához csalogassa a gyerekeket, úgy is, mint a jövő munkásait, műszaki értelmiségét. Ahol ezt belátják, nem szüntetik meg a tömegsportszakosztályokat. Ellenkezőleg. Van mit felmutatni, vannak követendő minták, példák, de még az út elején vagyunk. NÉPSZABADSÁG: A tömegsport, a diáksport sürgető teendőiről beszélgettünk. Mindössze érinteni tudtuk e szerteágazó problémakör néhány pontját. Mindent megoldó receptet aligha kínálva, de azzal a biztató megállapítással zárhatjuk az eszmecserét, hogy a tömegsport kezd közüggyé válni. V_kímkasztal j tömegsport esély Aján Tamás Almási Endre Eperjesi László Gazsó Ferenc Újvári Sándor Varga-Sabján László Fejér Gyula