Népszabadság, 1986. április (44. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-12 / 86. szám

g xgXD ® ® ® ® ® ® ® ® GIOVANNI MOSCA: Negyven ördög és egy nagy légy Alig múltam el húszéves. Eltökélten léptem át jövendő munkahelyem, egy középisko­la küszöbét. Mindenekelőtt be kellett mutatkoznom az igaz­gatónak. Megigazítottam az öltözékemet, és benyitottam az igazgatói iroda előszobájá­ba. — Hogy hívják? — szólt rám a titkárnő. Jobban meg­nézett, és újabb kérdést tett fel: — Nem tudod, hogy az irodába hívás nélkül tilos a tanulóknak belépni? — Én vagyok az új tanár... — mondtam, és megmutattam a diplomámat. Bocsánatkérően felsóhajtott, és bement a belső irodába, ahonnan az igazgatóval együtt lépett ki. Az igazgató jól megnézett, a homlokára csa­pott, és szinte felnyögött. — Mit képzelnek ezek! Gye­rekeket küldenek nekem, ami­kor erős férfi kell, hogy meg­szelídítse ezeket az ördögö­ket! Talán rádöbbent, hogy nem a legalkalmasabb szavakkal fogadott, mert aztán átölelte a vállamat, és elmosolyodott. — Tényleg húszesztendős? Nem gondoltam többnek ti­zenhatnál. Valóban elvégezte a főiskolát? Megmutattam a papírjai­mat. — Nos, hát akkor...! Se­gítse önt és minket az ég! Megkapja azt az osztályt, amellyel eddig senki sem tu­dott megbirkózni. Ezek a fel­fegyverkezett démonok, élü­kön a hírhedt Guerreschivel, az ön elődjét — aki pedig tapasztalt és tekintélyes em­ber volt — elüldözték az is­kolából! Végigkísért a folyosón, majd odavezetett az egyik ajtóhoz. — Máris megismerkedhet az osztályával. Szedje össze min­den tehetségét, barátom! Bentről hangos zaj, zsi­vaj, dobolás és üvöltözés hangzott ki, majd golyószóró­lövésekre emlékeztető hangok és feltehetően a padok tolo­gatásától származó csikorgá­sok, nyikorgások. — Úgy tűnik, barikádot építenek... — súgta az igaz­gató, még egyszer átölelte a vállamat, és elsietett. Ha nem vártam volna oly nagyon, hogy elkezdhessem tanári működésemet, és ha nem lett volna annyira fontos dolgoznom, bizonyára ebben a percben megszököm. Benyitottam az osztályte­rembe. A gyerekek egy pillanatra elcsendesedtek. Kihasználtam ezt a helyzetet, és nagy len­dülettel felugrottam a kated­rára. Negyven pár gyerekszem meredt rám, kutatóan és bi­zalmatlanul. A nagy csend­ben, a nyitott ablakon át, be­hallatszott a falevelek zizegé­­se. Valósággal megdermedtem a rémülettől, összeszorítot­tam az öklömet, és egy ideig képtelen voltam ma­gamból hangot kipréselni. A gyerekek fenyegetően néztek, és én velük szemben, mint valami oroszlánszelídítő. Guer­­resohit azonnal felismertem. Inkább zömök, kopaszra nyí­rott hajú fiú volt, akire gon­doltam, aki kezében hatalmas narancsot szorongatott. Vala­mit ordított, és hirtelen felém dobta a narancsot. Ösztönö­sen ugrottam félre, és a na­rancs mögöttem puffant a fa­lon. Valószínű azonban, ez csak jel volt a támadásra. Mert ekkor valamennyien csúzlit vettek elő, és összevágott pa­pírgombócokat, radírgumida­­rabokat helyeztek a fegyver­be lövésre készen. A feszült csendet ebben a pillanatban hangos­­ légyzüm­mögés törte meg. A nyitott ablakon át egy hatalmas zöld légy repült be az osztályba. Anélkül, hogy a velem szem­beni harci készültséget csök­kentette volna, láttam, hogy Guerreschi fél szérűmés kö­vette a legyet, akár a többi gyerek. Átvillant az agyamon, hogy talán ebben a pillanat­ban azon tanakodnak: a ta­nárt vagy a legyet készítsék-e ki. Tudom, vannak esetek, amikor viszont egyetlen légy képes az embert kikészíteni! — Guerreschi! — törtem meg a pillanatnyi csendet. A fiú megrezzent, talán amiatt, hogy tudom a nevét. — Le tudnád lőni ezt a bestiát? — Köpök rá! — felelte kö­zömbösséget színlelve, de a gyerekek most már a koráb­ban rám irányított csúzlikat leengedve tartották a kezük­ben, és mind engem figyelt, fél szemmel a vezérüket les­ve, aki most már a legyet vette célba a csúzlijával. A lövés elcsattant, a papír­­galacsin megcsapta a lámpa­­búrát, de a légy tovább züm­mögött, mintha az egész do­log nem érdekelné. Eljött az én pillanatom! — Add ide! — szóltam ha­tározottan, és Guerreschi szin­te megbabonázva nyújtotta felém a fegyvert. Papírgolyót rágtam gyorsan, majd hos­­­szan céloztam. Nem siettem. Mindketten tudtuk, hogy az én további pedagógusi pályám sorsa függhet ettől a lövéstől. „El kell találnod!” — hajto­gattam magamban. Aztán lőt­tem! A zümmögés abban a pil­lanatban elhallgatott, a zöld légy élettelenül hullott alá a padlóra. Milyen hálás voltam ennek a nagy zöld bestiának! Ha nem tudom eltalálni, ha nem sikerül lelőnöm, az szá­momra végzetes lett volna. — Guerreschi, a csúzlid ná­lam marad — mondtam fa­gyosan —, és mindenkitől ké­rem ide a csúzliját! Pusmogás hallatszott, de ko­rántsem ellenséges, hanem in­kább lelkes, elismerő sutto­gások. Jöttek egymás után, és engedelmesen rakták az asz­talra a harminckilenc csúz­lit. Nyugodtan, mintha mi sem történt volna, elkezdtem az órát. — Most átvesszük az ige­ragozást. A táblához kijön el­sőnek Guerreschi, és felírja: én lövök, te lősz, ő lő... Fordította: , ANTALFY ISTVÁN Űrhajósok, űrhajók VÍZSZINTES: 1. Fegyvert raga­dott. 7. Szovjet űrhajós, a világon elsőként lépett ki a világűrbe. 12. Tetszetős, csinos tárgy. 14. Tér­beli nagysága. 15. Hirtelen, ijed­ten ébred. 16. Finnugor nyelvű nép. 17. Lárma. 18. Település He­ves megyében. 20. Személyes név­más. 21. Irányi Dániel. 22. Római súlyegység. 23. A világ első há­romszemélyes űrhajójának pa­rancsnoka. 26. A perui autók nemzetközi jelzése. 27. Tág, lö­työgés. 28. Az alumínium vegy­­jele. 29. Sakkfigura (névelővel). 30. Nem mérges óriáskígyó. 31. Bálvány, istenszobor. 33. város Algériában. 34. Földrész. 37. Sebe­sen rohanó. 39. Szovjet űrhajós, 1961 augusztusában 25 órát töltött a világűrben. FÜGGŐLEGES: 1. Az első ma­gyar űrhajós. 2. Mesebeli lény. 3. Gyakori családnév. 4. Honfog­laló vezér. 5. Kettős mássalhang­zó. 6. Nyomással helyváltoztatásra késztet. 7. Az áramerősség mér­tékegysége. 8. A méhek viaszból készített építménye. 9. Betű, ki­mondva. 10. Hozzáfog valamihez. 11. Sipos Tamás. 13. Szovjet űr­hajós. 19. Hibátlan. 21. A kör ré­sze. 23. Kemény ásványi anyag. 24. Város Bulgáriában. 25. Indí­ték. 26. Szállítóeszköz oldalfal nélküli, lapos rakfelülete. 27. Szín­­művésznő (Margit). 29. Gabonát vág. 31. Após régiesen. 32. Szem­mel érzékel. 33. Folyó Afrikában. 35. Közlekedési terület. 36. Kutya­ház. 38. Kettős mássalhangzó. Beküldendő: a vízszintes 7., 23., 39. és a függőleges 1., 13., vala­mint a különálló sorban szereplő két űrhajó neve. (A különálló sorba a rejtvény azonos számú kockáinak betűit kell beírni.) T. D. Beküldési határidő: április 18. Cím: Népszabadság, Gyermekro­vat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1960. A „csodák rejtelmes világába” szeretnénk elvezetni ben­neteket a közölt trükkökkel. A mutatványok nyitját a több nemzetközi fesztivált nyert Otaky bűvész fedi fel előttetek. Reméljük, szívesen fogadjátok, és magatok is előadjátok majd e könnyen elkészíthető trükköket. PAPÍRPÁLMA Felmutatok egy papírteker­cset. Az egyik végén néhány helyen ollóval bevagdosom. Még egy-két mozdulat, és egy hosszú papírpálma van a ke­zemben. Magyarázat: A mutatványhoz széles pa­pírszalag szükséges. Ezt egy­szerűen elkészíthetjük úgy is, hogy újságlapokat egymáshoz ragasztunk, majd ezt összete­kerjük. A tekercs egyik végét négy helyen bevágjuk, majd derékszögben lehajtjuk. Ez­után, amennyire csak tudjuk, kihúzzuk a közepét. Készen is van a pálma. Készíthettek óriás pálmát is. Ez annál ma­gasabb lesz, minél több papírt használtok fel hozzá. ERDEI KATALIN FELVÉTELE MEGFEJTÉS - NYERTESEK Az április 4-i számban megje­lent keresztrejtvény helyes meg­fejtése: Kilián György, Illés Béla, Steinmetz Miklós, Nógrádi Sán­dor. A március 29-i számban meg­jelent keresztrejtvény helyes megfejtéséért a következők nyer­tek könyvutalványt: Andriska At­tila, Kalocsa; Appel Anna, Adony; Bischof Krisztina, Dombóvár; Csidey Adrienne, Miskolc; Deák Judith, Tiszadob; Imreh Péter, Eger; Katona Tibor, Lábatlan; Kecső Roland, Besenyszög; Ko­vács Tímea, Salgótarján; Mezei Anett, Vasvár; Nagy Sándor, Mis­kolc ; Nácsa Mária, Miskolc; Pécl Mihály, Leányvár; Pópity Mária, Gyálarét; Radnai Mária, János­halma ; Rajnics Péter, Nagykani­zsa; Réti Mónika, Vác; Buzsák Krisztián, Miskolc; Szűcs Judit, Pécs; Pozsár János, Pálmonosto­­ra; Posztós Mónika, Parád; Beke Péter, Kajászó; László Annamá­ria, Szentgál; Erdész Dóra, Wend­­ler Andrea, Ifj. Szaszkó Ferenc, Lantos Zoltán, Horváth Klára, Fábián József, Bodnár Sándor, Budapest. Nyereményként egy-egy 60 fo­rintos könyvutalványt küldünk postán. ' Csepeli Szabó Béla: Hová tűnt el a fehér farkas? — Unokámhoz — Ne félj, fiú, az a hatalmas, fehér farkas, mely nemrégen még itt csaholt didergő kertünk alatt, s nagy jégfogait ránkvillantva rázta magából a havat — már nem harap! Mikor tündöklő ívű égi útján megjött a márciusi Nap, s megsuhintotta aranyvesszejét, a langyos tavaszi szelet, a vén, vad ordas úgy megijedt, hogy világgá szaladt. . . Ámbár, ki tudja? Azt is mondják, hogy beásta magát a földbe, majd a barack- és a mandulafák gyökerein és rügyein át a tavaszi csodák kék égre nyíló, illatos kertjébe jutott, s félelmetes fehér farkasból szépen, szelíden elénkhajló virágtengerré változott... ÁLLATI REKORDOK HÜLLŐK A hüllők közt — bármen­­nyire furcsán hangzik is — nem az úgynevezett óriáskí­gyók növekednek a legna­gyobbra, hanem a Délkelet- Ázsiában őshonos kockás pi­­tonok. Találtak már 10,8 mé­ter hosszú példányt is közöt­tük. Az előbb említett óriás­kígyók mindössze négy-öt mé­teresre fejlődnek, így a re­kordlistán lényegesen előke­lőbb helyet foglalnak el a Dél-Amerikában honos, és nyolc métert elérő anakon­­dák is. Itt nálunk a haragos siklók a leghosszabbak, akad­nak két métert is megha­ladó példányok — állomá­nyuk roppant csekély, ezért szigorú védelemben részesül­nek. Indonézia egyik szi­getén élnek a „komodói sár­kányok”, más nevükön a ko­modói varánuszgyíkok. Test­hosszuk elérheti a három mé­tert, súlyuk a száz kilót! Mindössze néhány száz pél­dány él belőlük. Mivel ma­gyarázható, hogy ilyen „sár­kánygyíkok” még ma is létez­nek? Komodó szigetén védett ál­lapotban élhettek — senki nem zavarta biztonságukat, sem ember, sem ragadozó ál­lat. A hőmérséklet is kedve­ző volt számukra ebben a tró­pusi környezetben. Megfelelő táplálékot is találtak és ta­lálnak, így az óriási növeke­désnek, a fennmaradásnak nem volt akadálya. Dél-Amerikában őshonosak a hegyesorrú krokodilok — találtak már 7,2 méter hos­­­szú és négyszáz kilós pél­dányt közöttük. A teknősök legnagyobbika a tengeri kérgesteknős. Előfor­dultak 215 centiméter hosszú és 450 kilós példányok is, de bizonyos, hogy ennél nagyob­bak is léteznek. Hol vannak ettől a mérettől az elefánt­­teknősök! Hiszen testük „mind­össze” 150 centiméter hos­­­szú, és súlyuk legfeljebb 200 —250 kiló. A hüllők közt talán a leg­kisebb a nálunk, továbbá Bulgáriában, Csehszlovákiá­ban és Ausztriában előfordu­ló magyar- vagy pannongyík. A kifejlett állatok testhos­­­sza 9—11 centi, súlyuk 1,5— 2,5 gramm. Szigorú védelem alatt állnak. PÉNZES BETHEN KŐBE FARAGOTT, BRONZBA ONTOTT MÚLT MEGFEJTÉS STEINMETZ MIKLÓS (1913—1944) MIKUS SÁNDOR (1903—1982) MŰVE (BUDAPEST, XVIII., VÖRÖS HADSEREG ÚTJA) Budapest határán, a Vecsés felé vezető országúton felállított bronzszobor a vörös Hadsereg századosának, a magyar származású Steinmetz Miklósnak emlékműve, a halálával örök életű hős katona jelképe. Steinmetz Miklós mindössze 31 évet élt, de fiatal élete páratlanul változatos volt. A Tanácsköztársaságért harcoló édesapja 1921-ben Pécsről emigrálni kényszerült. Előbb Argentínában éltek, majd 1932- ben a Szovjetunióba költöztek. A tizenkilenc éves Steinmetz rádió­technikus lesz, beiratkozik az egyetemre. 1936—1938-ban, a spanyol polgárháborúban mint önkéntes, a köztársaságiak oldalán harcolt. Spanyolországból visszatérve a Frunze Katonai Akadémián tanult, majd ugyanott tolmácsképző tanár lett. A második világháborúban a II. Ukrán Hadseregcsoport tisztjeként részt vett a Magyarország felszabadításáért vívott harcokban. 1944. december 26-án Malinovszkij és Tolbuhin marsall elhatározta, hogy a magyar főváros és lakossága megkímélése, Valamint a hadse­reg további, immár értelmetlen véráldozattól való megóvása érdeké­ben, parlamenterek útján ultimátumot juttatnak el Budapest német városparancsnokához, és megadásra szólítják fel a körülzárt néme­teket. December 29-én Budaörs felől Osztapenko kapitány és két kísé­rője, a Vecsés—Budapest országúton Steinmetz Miklós és három társa indultak el fehér zászlós gépkocsin a német állások felé. Steinmetz gépkocsija lassan gördülve hagyta el­­ a szovjet csapatok állásait és 25—30 méterre közelítette meg a ném­etek első vonalát. Ekkor a néme­tek orvul tüzet nyitottak a gépkocsira, és — miként a budaörsi par­lamenterekkel is történt — Steinmetz kapitányt és kísérőit alávaló módon meggyilkolták. Az emlékművet Mikus Sándor szobrászművész közvetlen megbízás alapján, a szovjet Vasziljev kapitány tervei szerint készítette el, az ötödik évforduló alkalmából, 1949-ben. Mikus Sándor fiatal éveiben mint vasmunkás dolgozott. Mintázni Pátzay Pál műtermében kezdett, majd 1927—1930 között Firenzében és Rómában tanult. A felszabadulás előtt inkább csak kisplasztikával és éremművészettel foglalkozott. Lágy mintázású, kisméretű szobrait harmonikus kompozíció, finomság és dekorativitás jellemzi (Fésül­­ködő nő, Táncoló lánykák). 1945 után alkotott monumentális emlék­művein bontakozott ki szobrász­ ereje, természetes, egyszerűsített formaadású stílusa (Petőfi Sándor, Ózd; Tanácsköztársasági emlékmű, Veszprém; Jurisics Miklós, Kőszeg; Korsós nő, Vác stb.). Hazai és külföldi kiállításon mutatták be szobrait, több művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. P. M. Az Ofotért Vállalat a májusi árverésére keres ritkaságszámba menő fényképezőgépeket vagy tartozékokat, híres emberek vagy események fotóit, műszaki ritkaságokat, régi gyerekjátékokat. Felvásárlás: április 21-éig az Ofotért Vállalat 77. sz. boltjában (a József Attila utca és az Alpári Gyula utca sarok).

Next