Népszabadság, 1986. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-06 / 132. szám
HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy Fentős Józsefné született Baranyai Anna, a Beruházási Bank volt nyugdíjasa, május 20-án, életének 69. évében, elhunyt. Drága halottunktól június 9-én 10 órakor veszünk végső búcsút az Újpest, Megyeri úti temető ravatalozójában. Gyászolják: férje és az egész rokonság. A Thália Színház igazgatósága és társulata megrendülten tudatja, hogy György László színművész, aki 1959 óta színházunk szeretett és megbecsült tagja volt, hosszú, súlyos betegség után, május 12-én, 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás után, június 18-án, szerda dé. 11 órakor búcsúztatjuk a Farkasréti temetőben. Emlékét megőrizzük. Fájó szívvel tudatjuk, hogy tanítómesterünk és kedves kolléganőnk, Czeglédi Lászlóné (sz.: Várnai Edit) diplomás szociális szervező, küzdelmes életének 58. évében, végsőkig harcolva súlyos betegségével, elhunyt. Életét hivatásának szentelte. Az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet szociális gondozásának megteremtője, közel negyed századig fenntartója és formálója volt. Munkásságával iskolát teremtett a pszichiátriai szociális gondozásban. Temetése 1986. június 10-én, 14 órakor lesz az Óbudai temetőben. Gyászolják: Schöfferné Dudás Piroska és Vargáné Zieger Brigitta, legközelebbi kolléganői, Vanek Károly nagybátyja, tanítványai és hálás betegek ezrei országszerte. Az Erdért Vállalat vezetősége értesíti mindazokat, akik tisztelték, becsülték és szerették, hogy dr. Kósa Zoltán nyugalmazott gazdasági igazgató, a Munka Érdemrend és több más kitüntetés tulajdonosa 67 éves korában elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti. Hamvainak szórása és búcsúztatása 1986. június 11-én 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető 53. sz. szóróparcellájában. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Némedi László, az Adatforgalmi és Húsipari Tröszt nyugalmazott főosztályvezetője, élete 71. évében, rövid, súlyos betegség után, váratlanul elhunyt. Temetése június 13-án 14.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Minden külön értesítés helyett. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki az MSZMP V. ker. Bizottságának, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének, a XII. ker. Munkásőrségnek, a MAHART szakszervezetének, a csepeli elvtársaknak, valamint a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapám, Szabó János temetésén részt vettek, halála alkalmával táviratban, levélben vagy személyesen részvétüket fejezték ki. Szabó család: Köszönetet mondunk mindazoknak, akik édesanyánkat, Bukovszky Jánosnét utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. Gyermekei. Ezúton mondunk köszönetet a család, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt és az Országos Húsipari Kutatóintézet nevében mindazoknak, akik dr. Lőrinc Ferenc, a szeretett férj, édesapa, nagyapa, az Országos Húsipari Kutatóintézet nyugalmazott igazgatója elhunyta alkalmából temetésén részt vettek vagy részvétüket nyilvánították. Esküvői ruhák készen kaphatók, méretre rendelhetők, kölcsönözhetők. Budapest, Pozsonyi út 33/A 1137. A Matyit híd pestisi hídfőjénél. s&rtíti küSKÜVŐI A Fuhakölcsönzgí Wfk Bp. xiv., ám ■Dózsa György u. 291 ■■Városligetnél jflfl Népi iparművész festett parasztcbútorokat, évszázados hagyománnyal készít, javít és átalakít. Bp. XII.., Maros u. 27., pincehelyiség. BMW 328, veterán sport személygépkocsi, újszerű állapotban eladó. Kecskemét, Bánk bán u. 14. 6000. RALLY AUTÓBÖRZE. Autók adásvételének közvetítése újpesti bemutatótelepen. Nyitva 10-től 18 óráig, Bp. Dózsa György u. 92. 1041. Telefon: 898-243. Porsche 924-es piros, 4 éves gk. sürgősen eladó. 412-573, 19 óra után. Kis rendszámú Lada 11300 S eladó. 276-284 (napközben). _________ 3 t-s Robur, 6 éves, reális áron eladó. 26-os körzet 25-466, egész nap.__________ Porsche 924 Targa, 4 éves, eladó. Nyugati kocsit beszámítok. 184-009. Magas áron veszek hagyatékot. Antik bútort, festményt, csillárt. Régi asztali és faliórákat, vitrintárgyakat, porcelán fejű babát és tollat. Telefon: 406-405. Dobkészítő javít, áthúz. Vásárol, használtat elad garanciával. Bőrt, alkatrészt árul. Elektromos dobot készít. Finkey, Péterfy Sándor u. 47. Szombaton la nyitva. — 225-399. Panasonic 333 asztali videó, A—1-es kamera, tartozékokkal, vámkezelten, sürgősen eladó. — Tel.: 222-457. M 75 Videó HIFI Centrum, videó és híradástechnikai berendezések vétele és eladása. Tv-k és videorecorderek áthangolása, kétnormástásel, háznál is. Budapest VII., Majakovszkij utca 75. szám. (ÁLLÁST KERES) Fiatal nő, német nyelvtudással Budapesten elhelyezkedne. ,,Anyanyelvi szinten 86 542” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. A Közép-tiszai Állami Gazdaság IV. sz. kerület magyar szünke állományához jószágoit szerető, hozzáértő, 20—40 éves gulyásokat ikeres. Jó kereseti lehetőség. Igény esetén szolgálati lakást adnak. Jelentkezni lehet Tiszagáron, a kerülstvezetőrnél. Gépészmérnöki és gazdaságmérnöki végzettséggel, 20 év feletti ipari gyakorlattal, főmérnök állást változtatna. ..Kreativitás H50 200” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Budapesti ügyintézést, irodahelyiséggel, telefonnal vállal gépésztechnikus. 867-866. ÁLLÁST KÍNÁL Sümeg Városi Tanács műszaki és kommunális osztályára osztályvezetői állás betöltésére a műszaki egyetemen építész vagy építő karon végzett mérnököt keres. Államigazgatásban dolgozók előnyben. Lakást adnak. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés írásban vagy személyesen, a városi tanács elnökénél. útiköltséget felvétel esetén térítünk. Merkúr Személygépkocsi Értékesítő Vállalat, Kecskeméti Használt Személygépkocsi Telepén 1986. július 1-jével megnyitásra kerülő egyszemélyes autós szaküzletébe gyakorlott képesítéssel rendelkező boltvezetőt keres. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal a telepvezetőnél, Kecskemét, Szolnoki hegy 7., tel.: 21- 098. Felhívás! A Kiskunfélegyháza Városi Tanács V. B. műszaki osztály vezetője pályázatot hirdet építési főelőadói és közgazdasági főelőadói munkakörök betöltésére. A munkakörök betöltésére sorkatonai szolgálati idejüket letöltött, büntetlen előéletű és szakirányú egyetemi v. főiskolai végzettséggel rendelkező férfi munka, vállalók pályázatait várjuk. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban 1986. július 30-ig a műszaki osztály vezetőjénél. Cím: Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. Vidékieknek! Nyelvtanítás levelezéssel, száz forinttól havonta, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul telefonon. Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok u. huszonegy 1149. (835-761.) Angol, német oktatás nyáron minden fokán, két hét teljes penzióvá®, 14x10 órában., budai hegyekben. Videó, hypnopedia. Nagykovácsi, Pf.: 30. Telefon: háromhetvenniki lennc-ötharminchatt. Esküvőiruha-különlegességek kölcsönzése a Délinél. Szombati nyílva tartás. Budapest XII. Greguss u. 6. Amatőrfilmesek, fotósok, figyelem! Videokazettára másoljuk film-, fénykép-, diafelvételeit. Utólagos expozíciókorrekció, hangosítás, feliratozás kivánság szerint. Individeo. Tel.: 495-655. Régiséggyűjtőknek cserépedények (tállaik, tányérok, sköcsögök) eladók. Érdeklődni délelőtt: Balogh Andrásné Várpalota, Kulich Gyuli u. 44. Telefon: 50-648. Eladó VTB—650 traktor, 1 és 2 tengelyes pótkocsi, billenősek 2 és 3 eke 12 soros lovas vetőgép. Heréd, Csillag út 19. 3011. Lada kombi, 0 és fél éves, első kézből, kitűnő állapotban eladó. 464- 407. Budafok, Promontor u. 8. Opel Kádett 1.3. 2 és fél éves, bronz metélt, eladó. Sztráda Autóbörze. III., Szentendréd út 217. szám. ,AUTÓ (adásvételi Iközvetítés h -8 r6/ 19 óráig BpllOSValátytáni Betegség miatt dízelmotoros kishajómat áron alul, sürgősen eladom. Tel.: 264-850, reggel 8 tól 12-iig. A—80 -as dobrevolver esztergagép (TOS) eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Helmeczi u. 2. Munkanapokon 8-tól 16 óráig. Kitűző jelvények alapkelléke, gombkerékeik nagy választékiban a készítőtől: Falludi, Dózsa György út 44. 1076. Minősített faipari gépek készítése 200—300—400- as méretben, kombinált és egyedi gyalugépek, asztali marók. Gergely Ferenc, Érd VI., Emil u. 56. 2030. Telefon: 45-893. Egy db kétajtós,, nagy MIRKÖZ hűtővitrin eladó ugyanott egy db olasz FRIGOMAT lágyfa gylaitgép bérbe adó. Telefon hétköznap 8— 10-ig: 683-996. Betonkeverő gépek készítése, eladása. Varga, Vecsés, Nádor utca 43. 2220. IBM—82 elektronikus composer mágneskártyás tárolóval, vámkezelt, új állapotú eladó. Telefon: 357,161, 113-443, reggel, este. Tehergépkocsi után való pótkocsi eladó. Érdeklődni: Hódmezővásárhely, Mandula u. 15. 6800. Bolyócz. Vállalatok! A soproni Lővérekben három szoba, összkomfortos ház hosszabb időre kiadó. (994-695. este. Elcserélném budapesti (újpesti), lakótelepi, 72 nm-es. II. emeleti tanácsi bérlakásomat dunántúli gyógyfürdőhelyen lévő házingatlanra. Elsősorban Keszthely. Hévíz érdekel. ..Ráfizetés nélkül 154 113” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Hévíztől 8 kilométerre, Zalacsányban, hét helyiségből álló, bontásra szoruló ház, 700 n.öles telekkel aladó. Hiány, víz, köves út van. Két házheg is kialakítható. Érdeklődni: Zallacsárny, Ady Endre utca 15. Dalmatiner kiskutyáik eladók. Marján János, Eger, Hámán Kató út 66. 3304. Tel.: 10-335. 4 szobás pesti tanácsi lakást cserélek kisméretű öröklakásra. 151-961. ALBÉRLET Vidéki rendszerező lánynak szállást biztosítok telefonos, távfűtéses, budai lakásomon. Továbbtanuló fiatalokat vagy most munkába állót támogatok megegyezés szerint. ..Kismama lő® 3318” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Siófoktól 40 km-re, Miklósiban régi lakóház, 2865 nm-es telekkel eladó. Érdeklődni: Keszi András, Miklósi, Petőfi u. 19. Fekete, páncéltőkés bécsi zongora eladó. Törökszentmiklós, Mátyás kit. út 38. _____ Idényjellegű étkezdém nyugdíjazás miatt eladó. Érdeklődni lehet: Boglársteillle, Fiumei u. 21. Telefon: 5—48. ___ Balatonkeresztúron 3 szobás nyaraló eladó. — Érdeklődni lehet Pécsett, a 16-155-ös telefonszámon, naponta 17 órától. Butiknak, ajándékboltnak is használható, alumínium lemezből készült szétszedhető, bárhol felállítható, 12 nm-es pavilon eladó. Érdeklődni lehet: Jászberény, Kórház u. 2. Balatonfüred központjában 3 szrites, 4 szobás, központi fűtéses, kertes ház eladó. Krúdy u. 2. Tel.: (86)-42-153._______ Ford Escort 1100-as, 18 éves, érvényes forgalmival, tartalék alkatrészekkel, 35 000 Ft-ért eladó. 558-782. Eladó 10 hónapos átírható Ford Escort. 568- 284 bármikor. Mazda 626, fehér színű, GK rendszámú, eladó. Tel.: 141-297 (délután). ______________ Főtengely-köszörülés, vidékiek megvárhatják. VIII., Apáthy István u. 18. szám.__________ Lada 1200-as, TE-s frsz., 36 ezer km-rel, most vizsgázott, megkímélt állapotban, új gumikkal, 110 ezerért eladó. Telefon: 375-684. Renault 4-hez váltó, biztonsági féltengelyek, karosszériaelemek, eladók. Kiss Sándor, Sopron, Bánfalvi u. 79. Háromkerekű utcai rokkantkocsi, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Agyalgosszergény. Arany János u. 94. 9441. Németh István. Kéthengeres, kis nyomtávú dízeltraktor eladó vagy MTZ—50-es cseréje érdekel. Balázs Attiila, Bicske, Kölcsey u. 36. 2060. Gyári új szkif Gátras utánfutó eladó. Érdeklődés: (99)-13-243, esti órákban._______ 0 km-es, 4x4-es platós dízelt ARO eladó. Érdeklődni: Csorna, Dózsa Gyöngy u. 112 Audi 80 CC 1,6, benzines, 6 hónapos, gyári extrákkal, átírtatóan eladó. Balatonmária-fürdő Ady Endre u. 10. Divatáru-pavilon (mindennap napköziben).__________ Trabant hyeomat, ZB-s rendszámú, megkímélt, 27 000 km-rel eladó. — Pincehely, Jókai Mór u. 19. szám. _______ Lada 1600-as, hétéves, extrákkal, kitűnő állapotban eladó vagy elcserélném hosszú fixplatós IFA-ra (csak jó állapotú kocsi érdekel). Virók Mihály, Orosháza, Csabai u. 27. Balaton—16, 4 fekhelyes vitorlás, vadonatúj, eladó. 341-830, 17—19 óra között. Sirokkó 1500-as metálfestésű, igényesen felújított, extrákkal eladó. Telefon: 861-653. Eladó B—18-as vitorláshajó, exrtra kivitelű 5 db vitorlával, 5 LE-9 amerikai motorral, nyári és 3 fúvott kerekű tárolókocsival, téli tároló ponyvákkal, bójával. Érdeklődni: 557-873 Megkímélt Renault 16-ot keresek megvételre. Telefon: 497-782, 17 óra után. Lada 1200-as eladó, egyéves műszakival, 70 fong. rendszámmal. Érdeklődni egész nap: Vecsés, Ady Esicine u. 29. Domozd. Fiat 132-es GLS, sok extrával, reális áron, eladó. 1982-es évjárat. — Tel.: (99)-17-409, 19 órától. Új nyugati, vámkezelt autók korrekt közvetítése. 854-219, 14-től 18 óráig._______________ Ford Sierra 1,8 GL, vámkezelten, sok extrával eladó. 314-793. ARO 320 4x4 dízel kisteherautó, platós, új, eladó. Telefon: 863-168. A Kaposvári Városi Tanács középiskola-építési célra lakossági kötvényt bocsát ki, 10 és 100 ezer forintos címletekben. A kötvény 6 évi lejáratú, 11%-os kamatos kamatozású. Törlesztés: két egyenlő részletben, 1991-ben és 1992-ben. Kamatfizetés a törlesztéssel egyidejűleg. Értékesítés az MNB budapesti főpénztáránál és Somogy megyei igazgatóságánál (Kaposvár, Engels u. 13.). Sürgősen eladó vagy bérbe adó. A Magyar Tenger Mgtsz Zamárdi meghirdeti Zamárdi központjában lévő, 1510 n.ös területen fekvő irodaházát, hozzá kapcsolódó 5 garázzsal, 10 db irodahelyiséggel és egyéb mellékhelyiségekkel. Az épület fő utcai frontja kereskedelmi tevékenység folytatására is alkalmas. Gázfűtés, telefon beszerelve. Érdeklődni tel.: 84/31-054, telex: 22-7394. Különleges tulipánhagymánc, crocusok, íriszeik,, császárkorona óriás várágú holland jácintok, örökzöld díszfák, sövénycserjék, nyírló tomponfák megrendelhetők. Toronyi Faiskola, Szőreg, Gyár u. 12. Aljegyzők válaszborítékért. Napos, és előnevelt csirke kapható, illetve megrendelhető hampshire, kendermagos és húshibrid fajtákból. Bíró József, Pomáz, Mező Imre u. 1. 2013. Új büfékocsi teljes felszereléssel eladó. Pécs, telefon: 72-41-586. 500 nm-es fóliasátor, fűtésre alkalmas, horganyzott bordáscső eladó, valamint TR-es forgalmi rendszámú Ford Tranzit dízel mikrobusz igényesnek eladó. Balogh Zoltán, Balástya, Tanya 360. Telefon: 78-171. Gyermeküdültetés Bükkiben, ingyenes számítógép-, úszásoktatással, testnevelő házaspár exkluzív nyaralójában Bogátson, Dózsa u. 10. Kóta, Tatabánya központjában borozó eladó. Érdeklődni: Tatabánya, Bánhidai ltp„ Portéieh tér borozó. Gépi hímzést (ksellőzést) vállalok. ,,Minőségi munka 75 780” jeligére a szegedi hirdetőbe. Fültetovált német juhászkölykök eladók. Bp. XVIII., Baja u. 14. Telefon: 480-418. Törzskönyvezett, kéthónapos dalmatiinerek eladók. Telefon: 852-485 este. Naposcsibe,kacsa megrendelhető, kapható. — Pál baromi henyeztó, Budafok, Magdolna u 30. 1221. Telefon: 464 756. Figyelem! Nagy- és kisüzemektől, gyűjtőktől az ország területén fémet vásárolok az alábbi áron. Vörösréz, bronzforgács 18 Ft/kg. Sárga, réz forgács 14 Ft/kg. 50-tól felfelé a helyszínről szállítok. Súlymeghatározást kérek. ..öntöde” jeligére a pécsi Hunyadi úti hirdetőbe. Zsák, felújított, elsőrendű minőség hatvan, szalmazsák százkilencvenöt, műszálzsák húsztól huszonnégy forintig, utánvéttel is. Zsákműhely: Budapest II., Csatlós u. 61. 1029. Eladó Érden üzemelő büfé-falatozó. 60 nm-es faépület. 100 n.öles telekkel, kiépített kerthelyiséggel, tekepályával, főútvonal mellett, családi ok miatt. Cím: Érd VI., Géza u. 4. Megtekinthető mindennap 9— 21 óra között. 3 db Marabu VIII. típusú széntüzelésű kazán típusváltás miatt, eladó. Érdeklődni: Oktatási GAMESZ. Nagyatád. Április 4. u. 4/B. Tel.: 196.__________________ 10 dl-es hidraulikus forgókosaras prés. cefreszivattyúval együtt eladó. Érdeklődni: Akasztó, Kossuth u. 12. Eladó színes tv, VCC 2000 videokazettákkal, bontott tetőcserép. Este: 266-535. Dunakeszin lakótelepi 17 nm-es üzlethelyiség 450 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 637-450. Szőrtelenítés véglegesen. Pattanások, szeplők, ráncok eltávolítása. Faragó kozmetika. Szarvas, Szabadság u. 45. Buszpályaudvarnál. Telefon: 282. óriás virágú törpe és vágó fajta disantémum dugványokról kérte fajtajegyzékemet (Blanche, Snowdon, Fred Shoesmith stb.) Salgótarján. Pf.: 116. Balatonudvari hétvégi nyaraló 70 n.ötres telken, 32 nm-es faház, 20 nm-es terasszal eladó. Telefon: 853-410. Eladó családi ház. 70 nm-es, egy szoba, komfortos, melléképületek, közművesítő 11, 194 n.öles telken, jó helyen. Bármilyen építési lehetőséggel kisiparosnak is. 1 600 000 Ft kp. Érdeklődni a helyszínen. 11—17 óra között. Budapest IV., Nádor u. 85. Tapolcán háromszobás, garázsos családi ház a kertvárosban eladó. — OTP-lakást beszámítok. Érdeklődni: szombat— vasárnap, Tapolca, Üsttörő u. 17., hétközben, Ábrahámhegy, Szentistvánvölgyi u. 21. A Mátrában, festői környezetben, gyógyvizű fürdőhelyek közelében, Simákban családi ház, 1400 négyszögöles kerttel, a főútvonal mellett eladó. Érdeklődni egész nap a helyszínen. Sírok Népköztársaság út 67. Eladója Hármashatárhegy, Viharhegyi dűlőn egy 100 .négyszögöles telek, amelyről szép kilátás nyílik mind Budapestre, mind Budára. Érdeklődni: „Szép panoráma 060 497” jeligére a szegedi hirdetőbe.______ Balatonföldváron, főút melltett ikennyaraló, padlás tér beépítéssel eladó. Érdeklődni: Szilvási János, Kapospula, Rákóczi u. 117. Tel.: (74)-81 336. Dunaújvárostól 5 km-re, Nagyvenyimen összkomfortos családi ház, műhely, garázs, melléképületekkel eladó. Irányár: 750 ezer Ft. Érdeklődni 15 órától, szombat—vasárnap egész nap, Csaba út 34. Hajdúszoboszló, Hőforrás út 50. 67. alatti üdülő, tükteminyáron lakható, külsőn bekerítve, hátsó épület árkedvezménynyel eladó. Érdeklődni: Faalfcasi Ferencné, Czeglédbencel, Pesti u. 48. Esztergom, Dobogókői úton 500 négyszögöles közművesített építési telek sürgősen aladó. Megosztva is. Érd.: Halmai Imre, Tokod, Üveggyár Erkel Ferenc u. 1. Keszthely, Erkel Ferenc utca 32. szám alatt, háromszobás családi ház, azonnal beköltözhetően eladó. Telket vagy más ingatlant beszámítok. — Érdeklődni: Nagyvázsony, telefon: (80)-31-074. A Balatonitól 3 km-re, Balatonújlakon, a Balaton u. 18. sz. alatt 3 szoba, összkomfortos, kertes családi ház, nagy melléképülettel eladó. — Érdeklődni helyszínen: Pápa, Gyimóti út 34. szám alatt 2 szobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érdeklődni: Pápa, Gyimóti út 34., esti órákban. Tel.: 13875, Olláryék. Gyenesdiás központjában háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Gyenesdiás, Kossuth u. 66., Dallos, Siófok, Fő u. 96. szám alatt ikerház fele eladó, ez cserélhető. Érdeklődni a helyszínein vagy a (84) 11-346-09 telefonszámon. Szentendrén, sortársasházban lakások leköthetők. Tel.: (26)-12-894 floate). ______ Harkányhoz közel 3 szobás családi ház, pince, három istálló, hizlaldák, sertésólaik, terület 9000 nm, gazdálkodásra, sertések, szarvasmarha- tartásra, kertészkedésre, méhészetre is kiválóan alkalmas. „Megéri” jeligére a pécsi, Hunyadi úti hirdetőibe. Két családnak megfelelő családi ház, istilókkal, sertésólakkal, hizlaldákkal, 9000 nm területtel és sok más felszereléssel olcsón eladó. Gordisa, Ady E. u. 3. 7853. Balatonlellén ikernyaraló fele eladó (négyszobás). Egymilló-kettőszázezerért. Pálné, Pécs, Gizella u. 3. Fonyód, Fő u. 57. szám alatti 1000 nm-es telken, 2 szoba, komfortos, 66 nm-es, családi ház eladó. Irányár: 850 ezer Ft, üdülőinek átminősíthető. Érdeklődni: nyolcnegyvenhét-kilenctizennégyes telefonon hétfőtől csütörtökig 10— 18 óra között. Zuglóban, a Sugár mögött, egy plusz két félszobás szövetkezeti lakás 980 000 Ft plusz OTP- átvállalással, azonnali beköltözéssel eladó. Telefon: 647-081, este. Balatonalmádi központjában, a Mikszáth Kálmán u. 6-boan 2 szintes, 6 szobás, 2 konyha, 2 fürdőszobás luxus ikerház eladó. 865-915. Beköltözhetően eladó a Bp. XIII., Mauthner Sándor utcában 2 szintes, 6 szobás, kertes, gázfűtéses, összkomfortos, telefonos családi ház, nagy garázzsal, 400 négyszögöles telken, műhelynek alkalmas nagy pincével. „Jó állapotban 152 094” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Tabajdon, zártkertben 21138 nm-es szőlő, présházzal (két szoba plusz konyha plusz fürdőszoba), hordókkal eladó. — Érdeklődni: Budapest XXII. Gyűszű u. 16., Polyesikó Antalnál._____ Keszthely, Kodály út 4/D számú összközműves. 60 négyzetméteres, családi házzá isnyilvánítható üdülő eladó. — Megtekinthető hétvégeken. Keszthely központjában 3 szobás, kertes családi ház, üzletnek kialakítható szinterénnal eladó. — Érdeklődni: napközben, Keszthely. 12 948. Balatonalmádi-Vörösberényben 107 négyszögöles üdülőtelek eladó, víz, villany van. „Nyár 104 679” jeligére a tatabányai hirdetőbe, Győri utca 12. Érdüget Talabor u. 44. sz. alatt 2 és fél szoba, összkomfortos családi ház, azonnali beköltözéssel sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen. Saját tulajdonban levő vendéglátó üzlet eladó üdülőövezetben. „Készpénz 544” jeligébe az egri hirdetőbe. Újtelek, Damjanich utca 20. szám alatti, üdülésre és gazdálkodásra is alkalmas családi ház eladó. Víz, villany van. Érdeklődni a helyszínen. Sopron belvárosában nagyméretű ház eladó. Földszintjén borozó és bármilyen üzlet, emeletén penzió kialkakítható. „Idegenforgalom 316” jeligére. Sopron, Lenin krt. 9. Eladó Balatonfenyves, Rákóczi u. 8. sz. szuterénos családi ház, vállalat részére üdültetésre és lakhatásra is adlkail mos. Érdeklődni a helyszínen. Hartán eladó régi stílusban épült, kitűnő állapotú ház, üdülőkörzethez közel. Hétvégi háznak alkalmas. Érdeklődni: Hanta, Dózsa György utca 12. Hevestől 6 km-re, 5258 nm-es tanya sürgősen eladó. A 31-es úttól 60 km-re. Érdeklődni: Füzesabony, Hőssök u. 10., 18 órától. Sopronban kétszobás öröklakás (IV. emeleti) azonnal beköltözhetően eladó, 520 000 Ft kp. plusz 150 000 Ft OTP- átvállalással. (99),17-448, 18 óra után. Balatonalmádiban másfél szobás balkonos, szép kilátású, társasnyaraló eladó. Tel.: munkaidőben: 227-989. Szegedi városközpontban levő, 53 nm-es, erktélyes, FI. emeleti, szövetkezeti öröklakásomat sürgősen eladom. Irányár: 600 000 Ft. Tel.: este 17 után 170-921. Dabason háromszobás, gázfűtéses öröklakás eladó, kp. plusz OTP vagy kertesre cserélhető (nem panel). Péter Gábor, Dobás, Marx u. 39/B. Tel.: 605. Mátrában 800 n.-es zárt kert üdülőövezetben, megosztva is eladó. Érdeklődni: Kajárd, Nagyréde, Kossuth út 18. Elcserélném vagy eladnám Csopak, Füredi út 28. sz. házzal szemben 200 n.öles termő szőlő-gyümölcsöstelken lévő 2 szintes, alápincézett, befejezés előtt álló nyaralómat balatonfüredi 2 szobás, vízhez közeli nyaralóra. Lehet társasház is. Ajánlatokat „Csopak 153 881” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérek. Sárvár központjában, a gyógyszállóhoz és gyógyfürdőhöz közel, magán- és vállalati üdülő építése céljára is alkalmas, 309 n.öles telekkel bontási ház egyben eladó. Megosztható elkülönített kettő v. három kétszintes sorház építésére. Érdeklődni: Sárvár, Berzsenyi Dániel 29. T. m„ Magyarkeszin 600 n.öles telek, ház eladó. Padlós szobák, konyha, folyosó cement lapos. Gyümölcsfák, szőlő. Köves út, vezetékes víz van. Hétvégi háznak is alkalmas. Tamási 25, Siófok 28, Igár 30 km, fürdőhely. Érdeklődni lehet Király Ernőné, Magyarkeszi, Arany u. 18. Kb. 85-90 ezer Ft. Háromszintes ház, 260 nm alapterületű, eladó: Pápa, Kiss János u. 57. sz. alatt. Irányár: 2 millió Ft. Érdeklődni lehet minden este 18 órától és szombat, vasárnap egész nap, a Pápa 13-414-es telefonon. Budapesti egy szoba, hallos, központi fűtéses, utcai, balkonos tanácsi lakásunkat cseréljük kertes, kétszobás, vidéki városban lévő sátortetős házra. Ajánlatokat, .Megegyezünk” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérünk. 91 nm-es, háromszobás öröklakást (kétlakásos ház földszintjén), a Brassó út középső részén a tulajdontársak árveréssel értékesítenek. Garázs és önálló kertrész. Aki másfél szobás cserelakást ajánl, előnyben, de cserelakás nélkül is eladó. Érdeklődés: 895-342 vagy 312- 474. Sürgős. Monori-erdőn, a Bodza út 28. szám alatt új másfél szoba, komfortos családi ház eladó, 150 n.öles telekkel vagy elcseréljük értékkülönbözettel nagybb telkesre, amiben szőlő is van. — Érdeklődni a helyszínen vagy Budapest XIII., Szabolcs u. 14. fszt. 6. Berényi József.________ Eladó Pécsett (Hunyadi János út 50. sz.) 3 szobás, magasföldszintes, összkomfortos családi ház, két utcára néző telekkel, terasszal, csatornázva, pince, műhely, 3 fázisú áram bekötve. — Irányár: 1 650 000 Ft. Eladó Enying, Petőfi u. 59. sz. alatt tornácos parasztház, 900 n.öles telekkel. Érd.: hétköznap öregek otthonában Gulyás Lujzánál, hét végén a helyszínen, hétköznap 16 óra után, otthon. Balatonmária alsó, Ne.felejcs út 16. sz. alatt. 180 négyszögöles szőlővel beültetett terület, nyaralóval eladó. Érdeklődni: Hajas Zoltán. Miháld, Kossuth u. 3/A 8825. Bajától 30 km-re, Borota községben, 3 szobás családi ház 300 n.öles kerttel eladó. Irányár: 550 000 Ft. Érdeklődni személyesen vagy levélben: Körmöczi József, Borota, Táncsics Mihály u. 12. 6445. Budapesttől 5 km-re (Halásztelken) fél házrészemet, telekkel, 3 szoba komforttá alakítható, befejezés előtt, eladó v. kétszobás lakásra cserélhető. 840-691 vagy Molnár Tünde, Budapest XXI., Rakéta u. 20. 1/5. Kaposvártól 15 km-re, Somodorban, 1600 n.ölön, két szoba, konyha, előszoba, éléskamrás, javításra szoruló családi ház eladó. Irány, ár: 85 000 Ft. Érdeklődni: Kaposvár, Nyugativánfa u. 6/A. Dunaújváros központjában 210 n.öles telek beépítve eladó. Családi háznak is alkalmas. Valamint Ladánybenén kétszobás családi ház is eladó. Érdeklődni: Ordasi István, Ladánybene, Kossuth utca 15. 6045. Drávaszerdahely, Kossuth u. 55. sz. 3 szobás ház gazdasági épületekkel, eladó vagy pécsi lakásra cserélhető. Harkánytól 6 km. Karácsond, Fürst Sándor u. 13. sz. 3 szoba, konyha, kamra, fürdőszobás ház, melléképülettel eladó, 700 n.-öles telken, ebből 396 n.-ös szőlő. A Mátra nyugati lábénál, Szurdokpüspökiben, 325 n.-öles zártkerti szőlő eladó. Hugyecz Ferenc, Szurdokpüspöki, Szabadság út 210. Eladó Gödöllőn azonnal beköltözhetően, 2 családnak megfelelő, 2 szintes, 140 nm-es, 250 n.-öles telken lévő, új családi ház. Érdeklődni: Gödöllőn, munkanapokon 8-tól 16 óráig, tel.: 20-567. Balatonkenese üdülőtelepen eladó ikernyaraló fele, 500 nm-es lakóterület, tetőterasszal, garázzsal, 114 n.-öles telekrésszel. Galambos, Benczúr u. 48. 1068. Este: 428-721. Nagykanizsa, Csányi L. utcai 90 nm alapterületű ház, 317 n.-öles telken továbbépítési lehetőségekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen, szombatonként. Mátraszentimre-Bagolyirtáson eladó 134 n.-öles közművesített telek, Javorina cseh faházzal. Sífelvonó 5 percre. Dr. Petkovits Mária. Kisújszállás, Ifjúság 12. 5310. Budaörsi családi ház, 2 szoba, komfort, szuterén, szoba-konyha plusz nyári konyha, azonnal beköltözhetően eladó. — Tel.: 131-131, 17 órától 20 óráig. Zalakaroson új, kétszobás, kétszintes nyaraló eladó. Érdeklődni: Budapest, Veres Péter út 126. 1165. Medve Lajosné. Pilisszentivánon kétlakásos családi ház eladó. — Bányász u. 30. Bárándiné, Harkány, Orgona u. 21. sz. 4 szobás ikernyaraló eladó vagy kiadó. — Kalapis Ferenc, Komló, Lenin tér 8. 7300. 2 és fél szobás, kertes családi házamat (1,4 millió) elcserélném fővárosi lakásra. Heilingné, Pécs, Szivárvány u. 7. 7627. Vállalatok, szövetkezetek, figyelem! Új családi házban külön bejáratú lakrész 10-14 személy részére, üdülés céljára egész évben kiadó. Cím: Lukácsi István, Harkány, Dózsa György u. 11. szám. Budakalászi kétszintes ház, olajkazánnal, garázzsal igényesnek eladó. Napközben: 664-257. Budakalász-Lenfonónál 440 négyszögöles telek, megoszva is eladó. Érdeklődni: 272-514, 20 óráig. _____ Varsád (Tolna m.), Ady Endre u. 204. sz. ház, beköltözhetően eladó. — Érdeklődni: Szakadát, Petőfi u. 182. szám alatt. Beköltözhető nagy családi ház, kerttel, ócsa központjában eladó. — „Hatszázezer 152 657” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Siófok, Szigliget u. 29. sz. alatt 2 szintes (100 nm össz. alapt.) nyaraló, 140 n.öles tételekét, vízparttól 100 m-re. Érdeklődni: a (96)*-12-172-es teefonon, hétköznap, vasárnap a helyszínen. Komfortos alföldi tanyáinkon 4—10 éves gyermekszík üdültetését vállaljuk június 20-tól július2-ig. „Pedagógusok 75 703” jeligére a szegedi hirdetőbe. A Napsugár Üdülőszövetkezet megkezdte egy újabb használati jogú üdülőterület kivitelezését Agárdon. Évi 2x14 napos, kli. 1x14 napos örökös üdülőhasználati jogosultságot szerezhet. — Kérjen tájékoztatót. Jelentkezni lehet munkanapokon 9—12 óra között a 755-408-as telefonon vagy személyesen, illetve tevéiben a szövetkezet központi irodájánál. Budapest, Döbrectei u. 13. 1013. Harkányban kis üdülőépület családnak vagy vállalatnak üdültetésre kiadó. Harkány, Körösi Csoma Sándor u. 12. ' A Charme ESKÜVŐI RUHAKÖLCSÖNZÖ Budapest. Vili . Kiss J u. 13. ^____ Tel 1 39-353 lülHWiNNl GÉP 10/ 100-as kötőgép és 4/ 100-as hiányosan eladó. Ködmön u. 2. 1185. odülQ , KÉRJEN KOLLEKCIÓT' ^HENGEREK | I ^%-Riinden méretben-^*-'' I ^ c ^ TAPÉTAHATÁS ^ ! '^.betetes hengerekkeL^^ NAGY IMRE % testohenger készítő 1172 Budapest.Kötelek u. 14 Tel.: 587-200 l.IHWilM KÖZLEMÉNYEK Fiatalok figyelmébe! Rendkívüli kedvezmények több útvonalon a 30 éves Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodában! A „30 éves” Express 30%-os kedvezményt ad minden utasának, akik a teljes részvételi díjat 1986. június 16-ig befizetik. Részletes felvilágosítás és jelentkezés minden Expressirodában! Express Utazási Iroda 30 éve a fiatalok szolgálatában! Az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezete és az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola díszoklevelet és emlékplakettet kíván adományozni azoknak az építőipari szakembereknek, akik tanulmányaikat a volt Budapesti Állami Felső Építő Ipariskolában 50 évvel ezelőtt fejezték be és munkájukkal a magyar építőiparnak elismerést szereztek. A díszoklevél megadásához kérjük szíveskedjenek beküldeni az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola főigazgatói hivatalába önéletrajzot, mely a szakmai tevékenységüket is tartalmazza és a jelenlegi, illetve az utolsó munkahelyük ajánlását. Határidő: 1086. július 20. Főiskolánk címe: Budapest XIV., Thököly út 74. 1442. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Barótiné Gaál Márta: „A német romantikus irónia és A. Biok transzcendentális iróniája” c. kandidátusi értekezése június 13-án de. 10 órakor lesz az ELTE tanácstermében (Bp. V., Pesti B. u. 1. I. emelet). Horváth István: „Patogén treponemák izolálása, tenyésztése és diagnosztikája” c. doktori értekezése június 13-án de. 16 órakor lesz a SOTENET dohányzójában (Bp., Nagyvárad tér 4.). Építésügyi Tájékoztatási Központ (Bp., Hársfa u. 21. 1074) P 083920. számú cégszerűen aláírt, cégbélyegzővel ellátott keretösszeg nélküli elszámolási utalványa elveszett. Felhasználása június 3-tól érvénytelen. Közöljük, hogy a 2 753 276—2 753 300-ig sorszámú szálítólevéltömb és a hozzá tartozó UNISZOLG. Ipari Szolgáltató Szakcsoport, Budapest XII. ker., Kresz G. u. 20. bélyegző elveszett, használata 1986. június 3-tól, MNB számmal kiegészítve beszerzésre érvénytelen. A Budapesti Tejipari Vállalat alábbi feliratú bélyegzőjét vásárlásra és megrendelő lebélyegzésére elfogadni 1986. június 3-tól nem lehet. Budapesti Tejipari Vállalat Kelenföldi Üzeme Bp. XI., Bartók Béla út 105—1113. Vásárolni és megrendelőt elfogadni csak MNB 216—1244 jelzőszámmal ellátott bélyegzővel lelhet. Vgmk, pjt. szakcsoportok naplófőkönyvezetésére, jövedelemszámításra, C—64-re autorcont programcsomag. — Felvilágosítás: 164-352 vagy Budapest, 114. Postafiók: 369, 1536. A Cooptourist rendkívüli ajánlata: Üdülés Balatonföldváron (7 nap, 6 éjszaka). Utazás: egyénileg. Elhelyezés: Balatonföldváron, 2-3 ágyas, I. osztályú, a vízparttól kb. 800 m-re lévő fizetővendéglátó-szobákban. Étkezés: a program ellátást nem tartalmaz. Turnusok kezdő időpontjai: június 17., 24., július 1., 8., II., 22., 29., augusztus 5., 12., 19. Részvételi díj: 1250 Ft/fő. Felvilágosítás és jelentkezés a Cooptourist irodáiban. A pomázi Munkatherápiás Intézet értesíti kedves vásárlóit, hogy június 6- tól ismét megindítja lakossági gyümölcsszedési akcióját. A „szedd magad” akció keretében június 6-tól különböző meggyfajtákkal (meteor, érdi nagygyümölcsű, érdi bő termő, újfehértói fürtös) az érési sorrendnek megfelelően, 415 hétig, folyamatosan várják kedves vásárlóikat a dolinai üzemegységükben, amely a pomázi HÉV-állomástól a Rákóczi úton haladva érhető el. Induló ár: 20 Ft/kg. A szedés időtartama: hétközben 8—16, vasárnap 8— 12 óráig. Érdeklődni lehet a Pomáz (06-25)-25-022 telefonszámon. A Népszínház Táncegyüttese felvételt hirdet hivatásos táncos álláshelyeire. jelentkezni lehet az együttes próbatermében (S VTH, Szentkirályi u. 26. OKISZ Sportcsarnok) mindennap de. v. a 838-551-es telefonon. Az együttes művészeti vezetője: Györgyfalvay Katalin. Commodore C—64 felhasználók ügyelmeibe ! Munkájukhoz nélkülözhetetlen szakkönyveket ajánl az APISZ Számítástechnikai Szaküzlete: A VC—1941-es lemezegység programozása 355 Ft; A C—64-es belső felépítése 355 Ft; Tippek és trükkök a C—64-hez 302 Ft; A BASIC programozás magasiskolája a C— 64-esen 308 Ft; Gépi kódú programozás a C—64-esen 341 Ft. Az ÁPISZ-bolt címe: Budapest XI., Budafoki út 7., telefon : 665-508. Vidékre utánvéttel is szállít. Kiskereskedők és szerződéses boltvezetők figyelmébe ajánlja a Szivárvány nagykereskedelmi részlegét! Tegyék színesebbé árukészletüket a Szivárvány mintatermének kínálatából. Méterárut, lakástextilt, divatárut és cipőt vásárolhatnak hétfőtől péntekig 7.30—16 óráig. Cím: Bp. IX., Vaskapu u. 9. (Boráros tértől 5 perc.) A Külkereskedelmi Főiskola a Művelődési Minisztérium idevonatkozó rendelkezései értelmében okleveles végzettséget tanúsító szaküzemgazdász posztgraduális tanfolyamot hirdet „Külkereskedelmi reklám és propaganda” (marketing kommunikáció) címmel az 1987-es tanévtől. A tanfolyam 3 féléves időszakú, félévenként 7 alkalommal, 8 órás foglalkozások keretében. Közreműködnek a téma ismert hazai kutató és operatív szakemberei. Fontosabb szakismeretek: marketing-kommunikáció elmélete és módszertana — kreatív tréning (tervezés és kutatás) — a világgazdaság főbb régiói marketing specifikumai — pszichológia — nemzetközi tárgyalási és protokollismeretek — esztétika — kiálításszervezés — társadalmi célú kommunikáció — szervezési és vezetési ismeretek. Jelentkezhetnek: a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakán és egyéb felsőoktatási intézmények végzett szakemberei. Oklevél minősítése. Külkereskedelmi reklám és propaganda szakos szaküzemgazdász. A tanfolyam 1987. januárjában kezdődik. Jelentkezési határidő: 1985. október 16. a Külkereskedelmi Főiskola tanulmányi hivatalánál. Tandíj: félévenként 3000 Ft. Részletes tájékoztatás: a Külkereskedelmi Főiskola tanulmányi hivatalában dr. Czigler Lászlóné hivatalvezetőnél, telefon: 573-166, 72-es mellék. Szélvédő üveg nagy választékban kapható gépkocsikba, erőgépekbe üvegesrészlegünknél. Veresegyház, Mikes Kelemen út 18. Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ. A RAPID Munkaközösség Zamárdiban, víziközelben (200 m), az egész szezonra 7—14 napos turnusokban kiad 5 szobás, 11 férőhelyes üdülőt. Bp. XI., Bercsényi u. 8. Tel.: 867-085. Üdülő kiadó asztmások kezelésére alkalmas barlang mellett. Béres József: Abaliget, Pertelek 7. szám. TELEK A Mátrában 800 n.-öles zártként, üdülőövezetben, megosztva is eladó. Érdeklődni: Kanári, Nagyréde Kossuth u. 18.