Népszabadság, 1986. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-04 / 156. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 1,80 Ft NÉPSZABADSÁG 1986. július 4., péntek AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XLIV. évfolyam, 156. szám wmmmmmmmmmmmmmmmmMmMmmmmmmmmm, Jövő heti és televízióműsor? |6 . — Iá -»V.~---------- A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén meghallgatta a Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának jelentését, amelyben számot adott saját munkájáról. Elismeréssel állapította meg, hogy a végrehajtó bizottság a törvényes követelményeknek megfelelő, az országos és a helyi érdekeket egyaránt szem előtt tartó színvonalas és eredményes munkát végez. A Minisztertanács helyeslően tudomásul vette a végrehajtó bizottságnak a VII. ötéves tervben előirányzott feladatok végrehajtásának elősegítésére, valamint az irányítómunka továbbfejlesztésére kidolgozott elgondolásait, és kötelezte a kormányzati szerveket, hogy ezek valóra váltásához nyújtsanak támogatást. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta az építési hatóságok megerősítésére és munkájuk színvonalának emelésére javasolt intézkedéseket. Egyetértett azzal, hogy ezek keretében a területrendezési, építészeti, műemlékvédelmi feladatok egységes irányításának és a településfejlesztés koncepciójának erősítése érdekében a városokban és — ahol indokolt — a városi jogú nagyközségekben is főépítészi munkakört létesítsenek. (MTI) Számítástechnikai rendszereket alakítanak ki a tanácsoknál Tanácsi Informatikai Bizottságot hoztak létre A tanácsi nyilvántartások korszerűsítéséről, valamint a tanácsi számítástechnikai rendszerek kialakításáról a Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke közös előterjesztést készített, amelyet az illetékes kormányszervek most fogadtak el. Az előterjesztés megállapítja, hogy a tanácsi nyilvántartásban és adatszolgáltatásban az utóbbi évtizedekben jelentős adminisztratív terhek halmozódtak fel, mert a nyilvántartásba vételt és az adatszolgáltatást mindig valamilyen aktuális igény alapján rendelték el, ám a fölöslegessé vált tevékenység felszámolására utóbb nem gondoltak. A jelentés kiemeli: a közélet demokratizálódása, a tanácsi szervek önállóságának és ezzel összefüggésben feladatainak növekedése igényli a pontosabb, a megbízhatóbb, a naprakészebb információkat. A mai eszközök többsége azonban hagyományos rendszerű, az adminisztratív rutinmunkát helyettesítő számítástechnika tömeges, tanácsi alkalmazása csak napjainkban kezdődik. A tanácsi szervek sokféle nyilvántartást vezetnek. Egy átlagos nagyságú községben mintegy nyolcvanat, egy közepes nagyságú városban több mint százhatvanat, a megyei tanácsnál pedig mintegy kétszázötvenfélét. Ezek nagy része az elmúlt években fölöslegessé vált, mert sem az elrendelő szerveknek, sem pedig a tanácsoknak nincs már szükségük rá. Gyakori az is, hogy több nyilvántartás hasonló adatokat tartalmaz. A központi állami szervek mindezek tudatában jelentőségének megfelelően foglalkoznak információrendszerük fejlesztésével, illetve az ahhoz kapcsolódó tanácsi nyilvántartások korszerűsítésével. A tanácsi szervek is elvégezték már nyilvántartásaik ellenőrzését. Nógrád, Szabolcs- Szatmár és Vas megyében például már korábban felülvizsgálták és jelentősen csökkentették a nyilvántartások számát. A Minisztertanács tavalyi ülését követően a fővárosi és a megyei tanácsoknál összesen 368 nyilvántartást szüntettek meg, s 112 módosítására tettek javaslatot. Pest megyében például 104, Csongrádban 54, Baranyában 45, Somogyban pedig 14 nyilvántartás megszüntetését tartják indokoltnak. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a tanácsi és egyes nem tanácsi szervek nyilvántartásai között még előfordulnak párhuzamosságok. Ezért a tanácsi információrendszer kiépítése és működése az eddiginél összehangoltabb munkát kíván az egyes szakigazgatási szervek és a tanácsi szintek között is. Bár az utóbbi években a központi szervek kevesebb adatot kértek, az efféle szolgáltatási igény még mindig nagy terhet ró a helyi tanácsi szervekre. Jelentős részben olyan rövid időszakra kérnek információt, amely inkább az operatív munkában, mintsem az irányításban hasznosítható. A tanácsi szervek készülnek a számítástechnikai rendszer kialakítására. Az igények és a lehetőségek mérlegelése alapján már kialakult a tanácsi informatikai rendszer koncepciója. Ennek lényege: a rendszerbe csak egységes elvekre épülő — tanácstípusok ésszintek szerint működő — számítógépek és alkalmazói programok kerüljenek; olyanok, amelyek egymással, illetve az államigazgatás országos rendszereivel egyaránt összekapcsolhatók, kölcsönösen használhatók. Az információrendszer kialakítása csupán helyi forrásokból nem valósítható meg. A tanácsi információrendszerek fejlesztésének, kialakításának és működésének országos koordinálására, segítésére és támogatására Tanácsi Informatikai Bizottság alakult. (MTI) Teli konferenciatermek „Szabadságon van”, „néhány nap múlva megyek nyaralni”, „nemrég kezdtem újra dolgozni" - ilyen és ehhez hasonló kifogásokat nap mint nap hallunk a nyári hónapokban, mígnem belefáradunk a kísérletezésbe, hogy valamit is elintézzünk. Mintha júliusban az ország egy része felírta volna láthatatlan betűkkel az égre: VAKÁCIÓ. Éppen ezért örvendetes a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének júliusi programfüzetét lapozgatni. A korábbi éveknél lényegesen vaskosabb kiadványban - sőt, ha jól emlékszem, események hiányában nem is jelentette meg mindig a nyári hónapokban az MTESZ - sok nemzetközi konferencia, vándorgyűlés csalogatja a szakembereket, így megérdemelt évi pihenésük előtt vagy után sem érzik haszontalannak a nyarat. A nyári kínálat rangos eseményei pedig biztosítékai annak, hogy a kutatók, fejlesztők részt vegyenek ezeken a néhány napos rendezvényeken, sőt netán még a nyaralásukat is ezekhez igazítsák. És egy kis ízelítő a júliusi programfüzetből: Budapesten tartják a II. európai sejtbiológiai kongresszust. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi konferenciáján a kristályokkal, előállításukkal és alkalmazásukkal kapcsolatos szilárdtest-fizikai és egyéb kutatási eredmények kapnak helyet. Ezzel egy időben tartják meg az első Alakra húzott kristályok című nemzetközi konferenciát. A Magyar Kémikusok Egyesülete az egyik rendezője a XlI. kromatográfiás vándorgyűlésnek és az I. magyar—holland kromatográfiás kollokviumnak. A Bolyai János Matematikai Társulat a matematika egyik fiatal, de gyorsan fejlődő ágát, a kombinatorikát tűzte minikollokviumának napirendjére. A fertődi tanácskozásra 15 ország matematikusai jelezték részvételüket. Több mint két hétig a világ „vizes” szakembereinek központja fővárosunk, hiszen a Nemzetközi Hidrológiai Kutatási Szövetség tudományos közgyűlésével egy időben négy szimpóziumnak is Budapest a színhelye. A sor folytatható, sőt az augusztusi program is legalább enynyi érdekességet ígér. Már a kezdet is jó lesz, hiszen augusztus negyedikétől kezdődően a világ különböző tájain (és itthon) élő, műszaki és természettudományokkal foglalkozó magyar szakemberek több mint kétszáz előadásban számolnak be egymásnak kutatásaikról. Ennek a monstre rendezvénysorozatnak a megrendezésében az MTESZ-en kívül a Magyarok Világszövetsége, a Budapesti Műszaki Egyetem és az MTA vesz részt. És ha már Akadémia, náluk is gazdag az „étlap" a nyári hónapokra. Tudósok a nukleáris fegyverkezés ellen, Kinetika és katalízis, az Élősejt fizikai aspektusai — címek a kánikulai kínálatból. A tudományos életben nyáron sincs tehát uborkaszezon. A konferenciákra jelentkező szakemberek, tudósok számából ítélve, igény is van ezekre a programokra. A konferenciatermeknél nincs szükség a színházaknál kitett „nyári szünet” táblára, sokkal inkább a „megtelt” feliratúra. Magos Katalin Befejezte tanácskozását a lengyel testvérpárt X. kongresszusa Ismét Wojciech Jaruzelskit választották a KB első titkárává (Munkatársaink jelentik Varsóból.) Csütörtökön az esti órákban befejeződött a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusa. Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB újraválasztott első titkára mondott zárszót. A Grósz Károly vezette magyar küldöttség a késő esti órákban hazaérkezett a lengyel fővárosból. A LEMP X. kongresszusán szerdán a késő esti órákban zárt ülésen választották meg az új, 230 tagú központi bizottságot és a 130 tagú ellenőrző-revíziós bizottságot. Az új központi bizottság létszáma negyvennel kevesebb a kilencedik, rendkívüli kongresszuson megválasztotténál, s a korábbi központi bizottságnak csak mintegy a negyede lett tagja az új KB-nak. Csütörtökön megtartotta első ülését az új központi bizottság, s az ülésen ismét Wojciech Jaruzelskit választották meg első titkárnak. Az erről szóló bejelentést a kongreszszus viharos tapssal fogadta. (Mint ismeretes, a IX., rendkívüli kongresszuson az első titkárt közvetlenül a kongresszus választotta, most pedig a központi bizottság, a kongresszus előzetes konzultációja után.) Ugyancsak csütörtökön választották meg a LEMP további vezetőtestületeit, a tizenöt tagú politikai bizottságot, valamint a tíztagú titkárságot. A politikai bizottság létszámát a kongresszus tizenháromról tizenötre emelte, a megválasztott PB-nek nyolc új tagja van. A politikai bizottság tagjai lettek: Kazimierz Barcikowski, Józef Baryla, Józef Czyrek, Jan Glówczyk, Czeslaw Kiszczak, Zbigniew Messner, Alfred Miodowicz, Wlodzimierz Mokrzyszczak, Zygmunt Murawski, Kazimierz Orzechowski, Tadeusz Porebski, Florian Siwicki, Zofia Stepien és Marian Wozniak. A politikai bizottság póttagjai: Stanislaw Berger, Bogumil Ferensztajn, Janusz Kubasiewicz, Zbigniew Michalek és Gabriela Rebisz. A központi bizottság titkárságának tagjai: Józef Baryla, Henryk Bednarski, Stanislaw Ciosek, Kazimierz Cypryniak, Józef Czyrek, Jan Glówczyk, Zbigniew Michalek, Tadeusz Porebski, Andrzej Wasilewski és Marian Wozniak. A kongresszus utolsó napján plenáris ülésen a küldöttek tájékoztatót hallgattak meg a 14 munkabizottságban folytatott vitáról, majd egyhangúlag elfogadták a kongresszus elé terjesztett dokumentumokat, a LEMP hosszú távú programját, valamint a kongresszus határozatát. Ezenkívül a kongresszus nyilatkozatot fogadott el az európai biztonság és együttműködés fejlesztésére. A LEMP X. kongresszusa az újraválasztott első titkár, Wojciech Jaruzelski zárszavával ért véget. Jaruzelski beszédében hangsúlyozta, hogy ez a kongresszus lezárt egy korszakot, egyszersmind egy újat nyitott meg. — Arra kell törekednünk — mondotta —, hogy az itt kialakult hangulatot megőrizzük, és továbbvigyük az országba mindenüvé. A kongresszus külföldi vendégei csütörtökön az ország különböző tájaira látogattak el. Hazánk küldöttsége Grósz Károlynak, a PB tagjának, a Budapesti Pártbizottság első titkárának vezetésével egy Varsó melletti állami gazdaságba látogatott. A magyar delegáció csütörtökön az esti órákban hazaérkezett Budapestre. K. Nyirő József—Terényi Éva Az általános sztrájk megbénította Chilét Chilei alkalmazottak tízezrei maradtak távol munkahelyüktől csütörtökön, az ellenzék által meghirdetett 48 órás általános sztrájk második napján. A városi tömegközlekedés akadozott, a boltok többsége zárva tartott a dél-amerikai országban. A kórházak összesített adatai szerint az éjszakai zavargások során 23 személy sérült meg. Az utcákon a hadsereg páncélozott járművei cirkálnak, amelyek megpróbálják eltüntetni a tiltakozók által emelt barikádokat. A katonai alakulatok különösen erős ellenőrzés alatttartják a főváros munkások lakta külső negyedeit. A kormány négy országos rádióállomásnak megtiltotta a hírszolgáltatást, kizárólag a hivatalos közleményeket lehet sugározni. Csütörtökre virradóra csaknem ezer kilométer hosszú sávban, az ország területének felén szünetelt teljes mértékben az áramszolgáltatás, miután az országos távvezeték-hálózat több tartóoszlopát eddig ismeretlen személyek pokolgépekkel döntötték ki helyükből. Az áramszünet hatmillió embert, Chile lakosságának felét érintette. A madridi El Pais tudósítója megszólaltatta Hector Moyát, a chilei fővárosi teherautó-tulajdonosok szövetségének elnökét. Moya szavai szerint, a városokban és az országutakon teljességgel megszűnt a teherforgalom. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy a fuvarozók néhány nappal ezelőtt testületileg szembefordultak a Pinochet-kormányzattal. (Ennek az ad különös jelentőséget, hogy annak idején a Népi Egység kormánya elleni megmozdulásokat éppen ez a szervezet támogatta a legtevékenyebben, az Egyesült Államokból kapott pénzekből.) Az El Pais munkatársának Rodolfo Seguel, a Dolgozók Országos Parancsnoksága nevű szakszervezeti központ elnöke elmondotta, hogy az iparban a sztrájkban való részvétel elérte a 60 százalékot. Ellenzéki vezetők szerint a mostani volt az egyik legnagyobb tiltakozó megmozdulás a Pinochet-rezsim uralmának kezdete óta. (MTI) Tüntetők Santiago de Chile utcáin. Reagan derűlátó nyilatkozata Az USA Today-interjúja a csúcstalálkozó kilátásairól Reagan elnök szerint Mihail Gorbacsov legutóbbi üzenete, amelyet Dubinyin szovjet nagykövet nyújtott át, új ajtókat nyitott meg, s így derűlátóan ítéli meg annak lehetőségét, hogy ne csupán egyszerűen újabb csúcstalálkozóra kerüljön sor, hanem olyan találkozóra, amelyen megállapodásokra lehet jutni. Az elnök ezt a USA Today című lapnak adott, csütörtökön közzétett nyilatkozatában jelentette ki. Reagan azt mondta, hogy Gorbacsov üzenete értékes volt, és igen sok új javaslatot tartalmazott a leszerelés, a helyi konfliktusok és az emberi jogok területén. —■ Ezek után okunk van rá, hogy lehetségesnek tartsuk az előkészítő találkozót a külügyminiszterek között — mondotta az amerikai elnök. Közölte, hogy már készül válasza a szovjet vezető levelére, de egyelőre nincs időpont az újabb csúcstalálkozóra, bár azt még az idén megtarthatják. Egyéb kérdésekről szólva az elnök ismét jelezte: az amerikai kormányzat nem kíván gazdasági tilalmakat foganatosítani Dél-Afrika ellen, bár szavakban elítélte a pretoriai rendszer terrorját. Az elnök azonban azt mondotta, hogy jobb az esély az amerikai befolyás érvényesítésére, ha továbbra is kapcsolatban maradnak adél-afrikai kormánnyal, mint akkor, ha az Egyesült Államok teljesen kivonulna Dél-Afrikából. (MTI) Kádár János találkozott Jörgen Jensennel Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Központi Bizottság székházában találkozott Jörgen Jensennel, a Dán Kommunista Párt elnökével, aki szabadságát tölti hazánkban. A dán vendéggel megbeszélést folytatott Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára is. Az elvtársi, baráti légkörű találkozón áttekintették a két párt közötti kapcsolatok helyzetét, a nemzetközi élet, illetve a kommunista és munkásmozgalom néhány időszerű kérdését.