Népszabadság, 1986. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-14 / 191. szám

1986. augusztus 14., csütörtök NÉPSZABADSÁG Gyorsmérleg: kiszolgálás a Forma—1-es futamon Elkészült a gyorsmérleg az elmúlt hét végén lezajlott Forma—1-es fu­tam közlekedési, vendéglátási, vala­mint sajtószolgálati tapasztalatairól. Az Útinfor­m illetékesei szerint a gyakorlatban is megfelelőnek bizo­nyultak az előre tervezett forgalom­szabályozási intézkedések: a forga­lom a három nap alatt rövid időre sem bénult meg sehol, s néhány koccanást leszámítva baleset nem történt. Egyetlen közlekedési fegyelmezet­lenséget tapasztaltak a Hungaroring környékén az útellenőrök, az M 3- as autópályán, a 18-as és a 22-es kilométerkő között sok gépkocsive­zető a pálya szélén hagyta járm­ű­­vét, így kilométerhosszú gépkocsi­­sor állt az út mellett. Az Utasellátó Vállalat harminc­kilenc sátorban és több mint 50 gurulókocsi, s 300 mozgóárus segít­ségével gondoskodott a lelátókon he­lyet foglalók ellátásáról. A nagy melegben az üdítőitalok voltak a legkelendőbbek, összesen csaknem 600 ezer pohár frissítő csillapította a szurkolók szomját. Nagy figyel­met fordítottak arra is, hogy az üdí­tőitalokat hidegen fogyaszthassák a vendégek: egy időben több mint 115 ezer liternyi üdítő hűtésére volt le­hetőség, emellett óránként 1870 li­ter hideg üdítőitalt szolgáltattak az automatáik. Sok fogyott a mindig frissen tartott élelmiszerkészletekből is. Debreceniből például 50 mázsát, virsliből 20 mázsát, hamburgerből és hot dogból 20 ezer darabot, a különféle szendvicsekből pedig 30 ezret adtak el. Több mint 60 ezer jégkrémet és 34 ezer adag kávét fo­gyasztottak a Hungaroring látogatói. Az árakra sem panaszkodtak a vevők, ugyanis a Belkereskedelmi Minisztériummal egyetértésben II. osztályú árakon kínálták a külön­féle élelmiszereket. A sajtóiroda a három nap folya­mán összesen 1050 külföldi és ma­gyar újságírót szolgált ki. A külföl­diek Európából, Észak- és Dél-Ame­­rika, Ázsia és Ausztrália, összesen 42 országából érkeztek. Az előzetes tájékoztatás érdekében csaknem 80- féle ismertető, tájékoztató cikket ké­szített elő a sajtóiroda. (MTI) Bőséges az iskolaruha-választék A Belkereskedelmi Minisztérium­ban kapott tájékoztatás szerint négy-ötféle alapanyagból, ötvenféle fazonban, 1,3 millió iskolaköpenyt kínál a kereskedelem a most követ­kező tanévre. A mennyiség nagyobb, a fazonválaszték lényegesen bővebb, mint az utóbbi esztendőkben. A nagykereskedelmi vállalatok kis­kereskedelmi partnereiknek­­már az elmúlt tavasszal bemutatták a kí­nálatot, s így időben teljesíthették a megrendeléseket. Ezúttal a gyár­tók is pontosabban megtartották a szállítási határidőket. A köpenyfa­zonok jól alkalmazkodnak a divat­hoz, a zseb- és gallérmegoldások, a díszítések igen változatosak. Nem­régiben import kínai matrózgalléros modellek is érkeztek, ezek puplin alapanyagból készültek. A forgalomba hozott köpenyek 85 százalékának alapanyaga azonban változatlanul a hurkolt, könnyen kezelhető műszál, s mindössze 15 százalékuk készült szövött, természetes alapanyagú kel­mékből. Az egészségügyi vizsgálatok bebizonyították, hogy — mivel a köpenyeket a ruhaneműk felett hordják — nincs káros hatásuk a bőr szellőzésére; nem okoznak al­lergiát sem. A műanyag köpenyek ára lényegesen alacsonyabb, mint a természetes alapanyagból készülte­ké, s emiatt jóval kelendőbbek. Az iskolai egyenruhák, sötétkék szoknyák, fehér blúzok, sötét öltö­nyök és fehér ingek választéka ugyancsak kielégítő. Fiúöltönyökből — amelyekből korábban hiány volt — negyven százalékkal többet hoz­nak forgalomba a kereskedelmi vál­lalatok, mint tavaly. A szoknyák és blúzok választékát bővítik a Cent­rum Studiform öltözékei, amelyeket az idei tanévben új fazonokban hoz­nak forgalomba. Tornacipőkből — főként­­a Tisza Cipőgyár termékeiből — másfél millió párat kínálnak. A választékot kínai import is bővíti, így az idén feltehetően nem lesz hiány ebből a termékből. Ugyancsak elegendőnek ígérkezik a mennyiség és kielégítő­nek a választék tornamezekből és tornanadrágokból is. A minisztériumban hangsúlyoz­ták: bár minden iskolaruházati cikk­ből megfelelő a kínálat, döntően a vállalatok, még inkább a boltveze­tők rendelésein múlik a választék. A minisztérium összeállíttatta a la­kosság kor szerinti megoszlását te­rületenként. Ezt a nagykereskedel­mi vállalatok, illetve az illetékes ta­nácsok kereskedelmi osztályain ke­resztül a kiskereskedelmi vállalatok megkapták. Az összeállítás támpon­tot nyújt a megfelelő méretválasz­ték kialakításához. (MTI) Lengyel—magyar együttműködés a kerékpárgyártásban Még mindig nem eléggé nyere­séges a hazai kerékpárgyártás, an­nak ellenére, hogy a Csepel Művek Kerékpár- és Konfekcióipari Gép­gyára több intézkedést tett az ön­költség csökkentésére. Jelenleg évente 260 ezer kétkerekű jármű­vet készítenek — ennyi az idei terv is —, de ennek csak harmadát, a különleges kivitelű bicikliket állít­ják elő gazdaságosan. A körülbelül ugyanennyi kempingkerékpár gyár­tása nem hoz nyereséget, igaz, már nem is veszteséges. A túrabiciklik viszont továbbra is a vállalat vesz­teséges cikkei közé tartoznak. A kö­vetkező években az igényesebb, s egyben drágább kerékpárok előállí­tását növelik, köztük a BMX-típusú biciklikét. Az igények is ezek iránt növekedtek. A sportos kivitelű, színes, terep­járó gumikkal felszerelt BMX-típu­sú biciklik tavaly jelentek meg a csepeli üzem kínálatában, akkor há­romezret készítettek és adtak el be­lőlük belföldön. Az idén az első fél­évben 5300-at szállítottak a keres­kedelemnek. A gyártást nehezítette, hogy a kerékpárhoz való gumikat eddig csak tőkés importból tudták beszerezni. A gyár új beszerzési for­rás után kutatott, s egy lengyel vál­lalattal meg is állapodott nagyobb mennyiségű speciális kerékgumi szállításában. A gumiért a csepeliek kerékpárláncokkal és más alkatré­szekkel fizetnek. Ha az együttműködés sikeres lesz, az év végéig újabb 3000—3500 BMX- típusú biciklit tudnak átadni a ke­reskedelemnek. Ez is kevés az igé­nyek kielégítésére, de várható, hogy jövőre már 15 ezer ilyen kerékpár hagyja el a gyárat. (MTI) KONCERT, TÁNCJÁTÉK, FILMDRÁMA Készülő műsorok a televízióban (Munkatársunktól.) Augusztusban a televízió stúdiói­ban több komolyzenei koncertet rög­zítenek. A 4-es stúdióban a hónap első napjaiban vették fel Liszt Fe­renc Esztergomi mise című művét, valamint Erkel, Dohnányi és Bee­thoven egy-egy alkotását. A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát és énekkarát Lehel György vezényelte, énekes szólistaként pe­dig közreműködött Kincses Veroni­ka, Takács Tamara, Molnár András és Kováts Kolos. Ugyancsak befeje­ződtek a felvételei a Budapesti Vo­nósok hangvers­enyének, melynek során Kruzsai ■Mariann oboa- és Botvay Károly gordonkaművész se­gítségével Händel-, Vivaldi- és Wei­­ner-műveket szólaltattak meg. A 4-es stúdióban a napokban kezd­ték el a Budapesti Kamarabalett műsorának felvételeit. Liszt kerin­­gőire Pártay Lilla koreográfus ké­szített táncjátékot, amit Király Me­linda, Szendrei Marian, Wolf Ka­talin és Jezerniczky Sándor ad elő. Morgan Hullámhosszak utasa című zeneművére, Imre Zoltán koreográ­fiájára a társulat tagjainak közre­működésével szintén táncjáték ké­szül. A produkciót Kenyeres Gábor rendezi. A drámai főszerkesztőség alkotói Hans Habé A küldetés című művé­ből Szántó Erika rendezésében, a Mafilm műtermeiben forgatnak fil­met. A dokumentumok alapján ké­szült mű főhősét — akit a Gestapo különleges megbízatással indított út­nak az 1938-as svájci menekültügyi konferenciára —Klaus Abramowsky alakítja. A hónap végén Zalaegerszegen forgatják Teleki László Kegyenc cí­mű drámájának tévéváltozatát. A darab hőseit a többi között Hetényi Pál, Farádi István és Szakács Esz­ter formálja meg; rendező Ruszt Jó­zsef. ­ Ellenőrzési konferencia Pécsett (Munkatársunktól.) A Szervezési és Vezetési Tudomá-­ nyos Társaság augusztus 15—16-án rendezi meg a VI. ellenőrzési konfe­renciát Pécsett. A konferencia leg­főbb gondolata: „Veszteségforrások feltárásával a jövedelemtermelő ké­pesség fokozásáért.” A központi ple­náris ülés hasonló című előadását dr. Trethon Ferenc, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság el­nöke tartja. Előadásának főbb mon­danivalója a következőkben foglal­ható össze: Az ellenőrzés rangját az irányítási rendszeren belül növelni kell: a ter­vezési, a szabályozási és a szerve­zeti alrendszerek mellett negyedik alrendszerként az ellenőrzésnek is megfelelő hangsúlyt szükséges kap­nia az irányításban. Az ellenőrzés előretekintő, intézkedéseket, kiváltó szerepének erőfeszítéséhez az ellen­őrök és a szervezők fokozott együtt­működésére és a számítástechnika alkalmazására is szükség van. Az új vállalatirányítási formák és az ellenőrzés viszonyával foglalkoz­va hangsúlyt kap, hogy a klasszikus értelemben vett belső ellenőrzési rendszer az igazgató felelősségi kö­rébe tartozik. A veszteségforrások el­lenőrzésénél el kell jutni a vesztesé­get kiváltó okok feltárásáig és a veszteség megjelenési helyének meg­határozása mellett, a veszteség meg­szüntetéséhez vezető eszközt, utat is szükséges megjelölni. A legfontosabb feladatok az ellenőrzésben is: a struktúra kedvező megváltoztatásá­nak, a minőség megjavításának, a főm­unkaidő érdemi kihasználásának, versenyképességének segítése, vala­mint a jövedelemtermelő képesség potenciális lehetőségeinek feltárása és hasznosításának előmozdítása. A központi előadást követően öt szekció (az ipari, az építőipari és közlekedési, az élelmiszer-gazdasági, a kereskedelmi, valamint a költség­­vetési) keretében vitatják meg a szakemberek az ellenőrzést. Szolgáltatóház épült Nyíregyházán Szép épülettel gazdagodott Nyír­egyháza belvárosa. Elkészült Kajati Attila tervei alapján a szolgáltató­ház, amelynek négy szintjén a Ma­gyar Autóklub és a horgászok me­gyei szövetségének irodái kaptak helyet. A földszinten fodrász, koz­metikus, óra- és ékszerjavító, gyors­fotó és kulcsmásoló részleg kezdi meg működését. ELEK EMIL FELVÉTELE — MTI FOTO VESZPRÉM MEGYE Vállalati kedvezmények építkezőknek (Megyei tudósítónktól.) Veszprém megye ipari üzemei je­lentős kölcsönökkel, kedvezményes anyagvásárlási lehetőséggel, szállí­tási könnyítésekkel támogatják a fiatal házasok, a többgyermekes csa­ládok lakásépítési és lakásvásárlási törekvését. Az Ajkai Üveggyár 1986- ban másfél milliárd forintot irány­zott elő e célra. (Tavaly 650 millió forintot tudtak erre fordítani.) Az el­ső félévben 55 dolgozó kért támo­gatást. Valamennyien kapnak — más és más formában, ahogyan az igé­nyek kívánják és a gyár anyagi le­hetőségei engedik a segítséget. A módosított jogszabályok 1986-tól le­hetővé teszik, hogy a magánkéz­­ből való lakásvásárláshoz is adhas­son támogatást a vállalat; az idén ketten vehettek fel 170—170 ezer fo­rintos kölcsönt. A Fűzfői­­Papírgyár­ban az idén 23 dolgozó lakásépítés­re, 13 pedig lakásvásárlásra kapott nagyobb összegű kölcsönt. A Veszp­rémi Állami Építőipari Vállalat la­kásépítkezési segélyösszege az idén 1,9 milliárd forintot tesz ki. A vál­lalattól nyugdíjba ment törzsgárda­­tagoknak részben vagy teljesen el­engedték a korábban felvett kamat­mentes kölcsönt. Megmentik a tatai Öreg-tavat Tehermentesítik a többi üdülőtelepet Részletes programot dolgozott ki a tatai Öreg-tó védelmére az Orszá­gos Környezet- és Természetvédel­mi Hivatal. A munka során figye­lembe vették az Ipari, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­­nisztérium, továbbá az Országos Vízügyi Hivatal, a Komárom megyei ás a tatai városi tanács javaslatait is. A nagy kiterjedésű tatai tó végve­szélybe került. A környékbeli ipa­ri és mezőgazdasági szennyező for­rásokból olyan sok káros anyag, fő­ként foszfát és nitrát kerül a vizébe, hogy az már fürdésre is alkalmat­lanná vált. A most elkészült prog­­ram elsődleges célja az, hogy meg­állítsák ezt a káros folyamatot és oly mértékben javítsák meg a tó vizének minőségét, hogy ismét al­kalmas legyen fürdésre. A jövőben ugyanis Tatának jelentős szerepet szánnak a Balaton és a Velencei-tó t­eh­er­men­tes­í­tés­éb­en. A szükségessé vált beruházások közül a legjelentősebb a tatabányai és az oroszlányi szennyvíztisztító bővítése, technológiájának korszerű­sítése, kiegészítése. Az Országos Vízügyi Hivatal jelentős anyagi rá­fordítással növeli mindkettő kapa­citását. A program szerint a tatabá­nyai szennyvíztisztító bővítését 1989- ig, az oroszlányiét 1990-ig fejezik be. A jövő évben megkezdik a tó medrének kotrását, s 1988-ig 300 000 köbméter iszapot emelnek ki belő­le. Ezért a munkáért csakúgy, mint a tó partvédő műveinek és egyéb szerkezeti elemeinek felújításáért az OVH a felelős. Az Ipari Miniszté­rium a vízutánpótlás költségeiből vállalt részt. Még az idén elkészül az a távvezeték, amelyben a nagy­egyházai szénbánya karsztvizét ve­zetik a tatai tóba. Ez — a hidroló­giai egyensúly fenntartásán kívül — jótékonyan hat majd a víz minősé­gére is. A Tatai Halgazdaság 1988 végéig fokozatosan visszafejleszti és meg­szünteti a tóban levő halak takar­mányozását. A Komárom Megyei Tanács egye­bek között azt vállalta, hogy rész­letes tervet készít a tó üdülési és sportolási lehetőségeinek kihaszná­lására. A VII. ötéves tervben a me­gyei és a tatai városi tanács együt­tesen évenként négymillió forintot költ a tó környékén levő erdősávok megóvására, a higiénés állapotok javítására. A teljes program megvalósítása körülbelül kétmilliárd forintba ke­rül. (MTI) . A N­ÁDIÓ ÚK A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Pintér István jegyzete. 8.30: Látogatók a Labirintusban. 9.20: Két fúvósnyitány. 9.34: Világablak. 10.05: Két keréken Magyarországon. 10.35: Évszázadok mesterművei. 11.30: Bárdos Lajos—Móra Ferenc: Hajnali dal. 11.39: Kedves Michele. 11. rész. 12.45: Német utakon. 13.00: Rinaldi di Capua: A cigánylány. Intermezzo két képben. 13.41: Hild-érmes város: Nagykanizsa. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.26: Népdalcsokor. 15.00: Világirodalmi könyvszemle. 15.30: Zenei Tükör. 16.05: „Jaj, anyám, a diák...!” 16.30: A csudálatos Mary. 11. rész. 16.35: Muzsikáló természet. 17.00: A domáldi üstökös. Rádiójáték. Irta: Greguss Zoltán. 17.47: Nóták. 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). 19.15: Molnár Ferenc színháza. A tes­tőr. 21.43: Batthyány Lajos miniszterel­nöksége. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Edwin Fischer zongorázik. 23.43: Ravi Shankar szitáron játszik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Tárogatómuzsika. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. Szt. 12.10: Fúvószene. Szt. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Mezők, falvak éneke. 13.05: Nosztalgiahullám. Szt. 14.00: Utazók teaháza a Műegyetem­­ klubjában. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Operaslágerek. Szt. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Magnóról magnóra. Szt. 16.40: Az 1986. évi debreceni dzsessz­­fesztivál felvételei. Szt. 17.30: Tanakodó. 18.30: Slágerlista. Szt. 19.05: Operettkedvelőknek. Szt. 20.03: Poptarisznya. Szt. 21.05: Népi muzsika. Szt. 21.50: Kabarévadászat. 23.20: Könnyűzene. Szt. 3. MŰSOR 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Orfeusz. Részletek Gluck ope­rájából. Szt. 10.21: Három népdalkantáta. Szt. 10.47: Csak fiataloknak! Szt. 11.42: Három kvartett. Szt. 13.05: Nemzetközi magazin. 13.35: Megtervezett véletlenek. 13.53: Bach: 209. kantáta. Szt. 14.20: Mi újság a régi zene világá­ban? Szt. 15.00: Pophullám. Szt. 16.00: Kórusmuzsika. Szt. 16.19: A zeneirodalom remekművei­ből. Szt. 17.04: Zenekari muzsika. Szt. 18.00: Szerelmi kettősök operákból. Szt. 18.30: Román nyelvű műsor. 19.05: Maurice André trombitál. Szt. 19.35: Rádióhangversenyekről. 20.05: A Magyar Állami Hangverseny­­zenekar Mozart-hangversenye. Közben: kb. 20.45: Modern írók port­réi. Kb. 22.10: Elena Polanska hárfázik. 22.30: Napjaink zenéje. Szt. TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna. 8.30: SZÜNIDEI MATINÉ. 1. Fő, hogy utazunk (FF). Újra itthon. Cseh­szlovák rajzfilm. 2. Csodálatos Ferdinánd. A szomorú ébredés. Lengyel rajzfilm. 3. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 4. Jeti, az erdő őre. A víz. Cseh­szlovák síkbábfilm. 5. Csörgős sipka, X 7. rész: Ráismersz? 6. Lakótelepi gyerekek. Csehszlo­vák filmsorozat, VII 7. rész: Az iskola. 7. Szervusz. Szergej! VIII 7. rész. •10.15. Jackson út. Francia tévéfilmso­rozat, III 2. rész. 11.40: Képújság. 17.00: Hírek. 17.05: Reményteljes gyermekeim. NDK-film. 18.15: Tévébörze. 18.25: Képújság. 18.30: Telesport. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Oppenheimer. Angol tévéfilm­sorozat, VII 6. rész. 21.10: Hírháttér. Nézetek és vélemé­nyek közérdekű kérdésekről. A belpolitikai főszerkesztőség mű­sora. 22.00: A hét műtárgya. Három már­ványszobor a Kykládokról. (Szépművészeti Múzeum.) 22.05: Híradó, 3. 2. MŰSOR 18.30: A nősülés viszontagságai. Len­gyel filmsorozat, X 1. rész: Ház­­tűznéző. 19.30: Képújság. 19.40: Vízilabda-világbajnokság. Spa­nyolország—Olaszország mérkő­zés. Közvetítés Madridból. Kb. 21.00: Híradó. 2. 21.20: A nősülés viszontagságai. Len­gyel filmsorozat. X 2. rész: Lu­­sia. 22.15: Képújság. ­ Befejeződött a külföldi magyar egyesületek vezetőinek találkozója Szerdán befejeződött a külföldön működő magyar egyesületek veze­tőinek háromnapos találkozója, ame­lyet a Magyarok Világszövetsége rendezett Budapesten, az Olympia Szállóban. A rendezvényre zömmel nyugat-európai országokból, továb­bá az Egyesült Államokból, Kana­dából, Ausztráliából érkezett 50 részvevő 35 egyesület képviseleté­ben. Programjuk során különböző kulturális intézményekkel és pénz­intézetekkel ismerkedtek, külkeres­kedelmi cégektől és társadalmi szer­vezetektől kaptak tájékoztatót azok­ról a lehetőségekről, amelyek segít­hetik a külföldi magyarok kapcso­lattartását az óhazával. A tanácskozás tapasztalatait Rón­áé Jenő, a Magyarok Világszövetsé­gének főtitkára összegezte. Elmon­dotta, hogy a találkozón — amely­hez hasonlókat korábban már több­ször rendeztek — elsősorban az együttműködés fejlesztésének, a kapcsolatok, szorosabbra fűzésének lehetőségeiről tárgyaltak. Az el­hangzott észrevételek, javaslatok a részvevőknek hasznos impulzusokat adtak a további munkához. A világ különböző részein élő ma­gyarság képviselői elmondták, hogy információkat, mondhatni napra­kész tájékoztatást kérnek hazánkról, vendégül hívnak-várnak magyar művészeket, tudományos szakembe­reket és másokat, hogy megismer­tessék általuk a befogadó országban a magyar kultúrát, szellemi érté­keinket. Mindez bizonyosan hozzá­járul ahhoz, hogy növekedjék ha­zánk megbecsülése, erősödjön te­kintélye a világban — hangsúlyoz­ta a főtitkár. (MTI)

Next