Népszabadság, 1986. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-01 / 231. szám
4 TV.SOROZAT HATSZOR HATVAN PERCBEN Folytatódik a Velünk élő történelem Az osztrák Kurierban nemrégiben az ausztriai magyarok 1956-os emlékbizottsága közleményt jelentetett meg, amelyben egyebek között annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a harminc évvel ezelőtti tragikus eseményeket továbbra is hallgatás övezi — a tömegkommunikáció napjainkban sem segíti a történelmi tisztánlátást. A Magyar Televízió dokumentumfilm-osztályának nagyszabású vállalkozása önmagában is cáfolja ezt az állítást. Az ellenforradalom okairól, lefolyásáról, következményeinek felszámolásáról szóló sok új könyv, rádióműsor után föltehetően a „legnagyobb példányszámú" tömegkommunikációs eszköz, a televízió sorozata jut el a legnagyobb közönséghez. Radványi Dezsőt, a Magyar Televízió szerkesztőségvezetőjét, több, a magyar közelmúltról szóló politikai dokumentumsorozat szerzőjét arra kértük, hogy foglalja össze a televízió ezzel kapcsolatos korábbi sorozatait, beszéljen a közeljövőben adásba kerülő dokumentumfilm-sorozatáról. Mi idehaza foglalkoztunk és foglalkozni is fogunk 1956-tal — csaknem abból a szemszögből, amelyből kint teszik. Igazunkat az a harmincéves fejlődés igazolja, amely megalapozta a Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélyét, és itthon megteremtette a közmegegyezést. Nekünk a történelmi tények tüzetes vizsgálatára, a tanulságok levonására van folyamatosan szükségünk — éppen a történelmi tisztánlátás végett. A Magyar Televízió 25 év elteltével 1981-ben kerekasztal-beszélgetésen foglalkozott 1956 előzményeivel, ezen időszak történelmi hátterével — az akkori adás részvevői neves kutatók, politikusok voltak. Később sikerrel jelentkezett a Velünk élő történelem című dokumentumfilm-sorozat, amelynek hét folytatása — jellegéből adódóan — már több korszakot vizsgált: szólt a személyi kultusz éveiről, érintette a 13 drámai nap alatt történteket, majd a kibontakozással, a konszolidációval foglalkozott. Az adás sikere arra buzdított bennünket, és a tévé vezetőit, hogy tartósan foglalkozzunk a közelmúlt történelmét taglaló, az események hátterét is felvillantó tévésorozatok készítésével. Kétévi munka után így kerülhet sor október 16-tól a Velünk élő történelem folytatására, amelynek témája kimondottan az ellenforradalom. A hat részből álló sorozat gazdája ugyanaz a „hármas", mint az eddigieké: Berecz János, Mátray Mihály és jómagam. Fő törekvésünk változatlan: továbbra is a tényszerűség, a történelmi hitelesség az irányadó, éppen ezért mindjárt az első fejezet szigorúan a történtek sorrendjében kíséri az eseményeket: a film október 23-a hajnalától „indul" és befejeződik 24-én hajnalban. Természetesen sorozatunkban nem törekszünk a teljességre, de igyekszünk érdekesen, gyorsan és filmszerűen követni a történteket. Úgy érzem azonban, hogy valamifajta történelmi leporellónál mégis többet adunk, mivel a nyilatkozók elemzik és értékelik is az eseményeket. Szeretnénk annak a generációnak bő és alapos információval szolgálni, amely nem élte át 1956 traumáját, viszont a sorozatban azok is felfedezhetnek eleddig kevésbé ismert részleteket, akiket az ellenforradalom már gondolkodó emberként ért. Rengeteget böngésztünk archívumokban, fontos részkérdésekre is választ kaptunk a meglelt anyagokból, de hozzá kell tennem, hogy az egész vállalkozásban a főszerepet maguk a részvevők kapták, azok, akik harminc év múltán felidézik az eseményeket, saját meglátásuk, tapasztalataik alapján. Nyilatkozataik mégsem memoárszerűek, mert a szerkesztés igyekezett megfelelő mederben tartani a visszaemlékezéseket, a történelmi hitelesség végett lefaragta az indulat diktálta túlzásokat, a netalántán túl szubjektívnek minősíthető megállapításokat. A hatszor hatvan percben körülbelül százan szólalnak majd meg, s közülük valamennyien érezték annak a felelősségét, hogy amit most elmondanak, azt már tulajdonképpen az unokáiknak mondják. Kameránk elé ült a többi között Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Marosán György, Hegedűs András, de olyanok is megszólalnak a filmben, mint Bodó Róbert vagy Erdős Péter, akik maguk is részt vettek az október 23-i tüntetés előkészítésében és szervezésében. Nyilatkozatot kértünk még a Corvin köz egyik helyettes parancsnokától, s az egyik részben látható, a Life címlapjáról ismert 13 éves puskás fiú, aki a forgatás idejére jó kondícióban levő teherautó-sofőrré öregedett. Munkánkhoz nagy segítséget nyújtott a szakértőbizottság: Hollós Ervin, Kornidesz Mihály és Molnár János. Reméljük, hogy e filmsorozat válaszol majd néhány, mindanynyiunkban máig is élő kérdésre, az viszont biztos, hogy a befogadónak magának is — mint minden film esetében — tovább kell gondolnia azt, amit látott, hallott — mondotta befejezésül Radványi Dezső. T. E. Számítógép segíti a lakossági szolgáltatást közérdekű információk telefonon (Munkatársunktól.) Volt, aki pirkadatkor keresett játékkészítő kisiparost a 450-160-as telefonszámon, s olyan is, aki késő éjszaka érdeklődött arról, hogy hol és mikor indul legközelebb spanyol nyelvtanfolyam... A Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat három hónapja működő Telinformix elnevezésű szolgáltatásának tapasztalatairól tegnap délelőtt tájékoztatták az újságírókat a vállalat központjában. Amint elmondták, ez a nagy teljesítményű, számítógépre épülő információs rendszer minden olyan adat tárolására és közreadására alkalmas, amely a budapestieket, vagy akár a csak néhány napig a fővárosban vendégeskedőket érdekelheti. Az éjjel-nappal hívható telefonszámon megtudható például, hogy hol lehet késeket köszörültetni és azt is, hogy melyik cég foglalkozik partitúrák kölcsönzésével. A szélsőséges példáktól eltekintve, az adatbank segítségével szinte másodpercek alatt felvilágosítást kaphat bárki arról, hogy éjszaka hol tartanak orvosi ügyeletet, melyik patikába kell menni, ha éjjel belázasodott a gyerek, merre lelhető fel az a kisiparos, aki hajlandó szombaton, vasárnap is megjavítani az elromlott tévét, háztartási gépet. Bőséges információik vannak tanácsok ügyfélfogadási rendjéről is. Szintén csak egy telefonba kerül, hogy megtudják: ügyes-bajos dolgaikkal hová fordulhatnak, mikortól meddig tartanak nyitva az intézmények panaszirodái. A még kevésbé ismert szolgáltatás lényege: segíteni azokon, akik tanácstalanok és hirtelenjében nem tudnak hová fordulni, vagy sok utánajárást igényelne egy-egy cím, telefonszám megszerzése. Ezért az információkat adók, szolgáltatásaikat kínálók fizetnek, a felvilágosítást kérőket csak a telefonköltség terheli. Jelenleg tíz önálló vonalon fogadják a 450-160-as telefonszámra érkező hívásokat. A szolgáltatás még korántsem teljes körű, folyamatos bővítését tervezik a vállalat szakemberei. A későbbiekben CB-rádión is hívhatók lesznek, s az utcai telefonfülkékben is feltüntetik a Telinformix számát. Mit adhat a szülőföld a fiának? Tamási ___________Áron szerint azt az érzést, hogy az ember tartozik valahová. Ez a kötöttség elkíséri egészen a sírig. Engem is elfog valami megmagyarázhatatlan érzés, amikor a Tiszántúlon járok, és Karcagot elhagyva Püspökladányhoz közeledek, s amikor lefordulok a nagyváradi útra, a tükörsima tájban felvillan a falumba vezető makadámút melletti nyárfasor. Ez már a Sárrét. Különös világ: az otthon, a szülőföld, a bölcső. Tudom, hogy másnak más táj a kedvesebb, de nekem ez az igazi. Más itt a föld színe, más az ég, más a levegő, és mások az emberek. Legalábbis én így látom, így érzem. Ha beszélek valakivel, nemcsak azt hallom, amit mond: a szavak másvalamihez kapcsolódnak bennem. Itt valahogy biztosabban mozgok, és van mindent valamihez mérnem. Gyümölcsérlelő, sugaras őszben közelítem meg gyermekkorom táját. Fekete ugarak váltják egymást zöldülő répatáblákkal s erdőnek is beillő tengerirengeteggel. Itt-ott akác- és nyárligetek szakítják meg az egyhangúságot, meg a délibábnak tetsző bárányfelhőben kibontakozó falvak sziluettje. Csatornák szelik át a földeket, bennük a víz lassú mozgással mozdul előre, a kanálisok szélén gyékényesek és nádasok zenélnek, amelybe néha a tücskök, olykor a békák zenekara is belejátszik. Teherkocsi húz el mellettünk, s a sárrétudvari határban, a Béke Tsz földjén Rába-Steiger traktorok készítik elő a talajt az őszi búzának. Egyhangúnak, nekem mégis örökké változónak tűnik itt minden, nem tudok betelni a vidék gyönyörűségével. A változást csak az tudja felfedezni, aki ismerős ezen a tájon, hiszen mozdulatlannak látszik minden, pedig nem az, mert az utóbbi évtizedek a Sárréten is megváltoztatták az emberi lét feltételeit. Valamikor menekültek erről a vidékről az emberek. Veres Péter, e táj jó ismerője a felszabadulás előtti években így írt ennek a vidéknek a népéről: „A vak is látja, hogy girhes és rongyos munkásokkal, elnyűtt és sorvadó asszonyokkal és sápadt, vézna gyermekekkel van tele. Penészes, zsúfolt házak, düledező falusi kerítések, az omladozó viskók, az elhanyagolt földek, rozoga szerszámok és tönkrement igásállatok ordítóan bizonyítják, hogy itt vaj van, nagy baj." Ma meglakják az emberek a vidéket, bár még mindig sokan járnak el a közeli gyárakba, városokba dolgozni, de egyre többen maradnak otthon, s az idetelepült üzemekben, szövetkezeti és állami gazdaságokban szerzik meg a növekvő igények kielégítését szolgáló jövedelmet. A falu formálódása is otthon tartja a családokat, hiszen az állattenyésztés, a háztájiban való munka is jócskán besegít abba, hogy az emberek ragaszkodnak szülőföldjükhöz. Bennem mindig úgy él gyermekkorom tája, mint hol buja, hol sivár vidék. Mikor milyen idő járta. Volt úgy, hogy rettegtünk a téltől, mert errefelé nagyon kegyetlen tudott lenni a hideg, máskor aszály sújtott bennünket, amely gyakran látogatta ezt a tájat, s némelykor olyan kegyetlenül, hogy a földeken még a fű is kiégett, a kutak pedig kiszáradtak. Olyan évekre is emlékszem, amikor feltört a talajvíz, és a kukoricaföldön sás termett. Az öregek mindig azt a világot emle______________gették, amikor még nem csapolták le a mocsarakat, s a víz volt az úr. A kilencvennégy évet megélt nagyanyám a múlt század végi időkre még így emlékezett: „Akkor más világ volt. Komóditól a Tiszáig a táj víz alatt állott. Hal, sás, gyékény, nád, barom volt elegendő. Jó legelő volt a víz nem járta réteken, mert a víz locsolta a partokat, harmatok pásztázták a növényeket. Csak mentünk ki a határba, és halásztunk, pákásztunk, madártojást gyűjtöttünk ... Ma meg semmi!” Szegény mama akkor mondta ezt, amikor a mocsárlecsapolás utáni évtizedekben kiszáradt minden, elszikesedtek a földek, s még nagyobb lett, szinte kibírhatatlan volt a szegénység. Nagybirtokok is szorongatták, körülölelték a falut, a nincstelenek még a Dunántúlra is elmentek summásnak, hogy valamit keressenek, éhen ne haljanak. Itt a felszabadulás valóban szabadságot, a szolgaság megszűnését hozta. Az igazi változást, a táj átalakítását pedig az utóbbi harminc esztendő. Nem panaszkodnak az emberek. Igaz, hogy most is sokat, nagyon sokat kell dolgozniuk, hogy kicsikarják a földből, ami benne van. Nehéz munkát kíván itt az állatok gondozása, az építkezés is, hiszen ezen a vidéken sem kő, sem épületfa nincs, mindent messziről szükséges hozatni, ha valaki arra szánja el magát, hogy házat, otthont épít. Sárrétudvariban, ebben a négyezer lelket számláló községben az utóbbi negyedszázadban a házaknak több mint a harmada újonnan épült, de a többire sem lehet ráismerni, mert olyan szépen tatarozták, felújították. Míg az én gyermekkoromban a vert fal, a vályogfal volt a „divat”, s nádtető járta, most meg betonalapon téglaépületek, palatetős házak sorakoznak az utcák melletti kertes udvarokban. Ez a rendszer adta a Keleti Főcsatornát _______________ is, amely a Sárrét szélén ömlik a Berettyóba, minden ágával hozza az életet adó vizet a vidéknek, amely csaknem fél évszázadon át nélkülözte. Most öntöznek a falvak határában, vagyis az aszály már nem pusztít annyira, mint a múltban. Az egykori pákász, halász unokája, ha kedve tartja, kivetheti horgát, hálóját a bő vizű Havas, Sárréti, Hortobágyi csatornában, meg a Kálló-érben. A szeghalmi határban rizsföldeken zizegnek a kalászok, Püspökladányban kísérleti faiskola működik, megindult a fásítás az egész vidéken (amely közismerten a közelmúltban fátlan volt), a szövetkezeti földeken erdősáv húzódik, egyre több az akácos, a tölgyes és kőrisliget. Karcagon pedig, a mezőgazdasági kísérleti intézetben tudósok fáradoznak, hogy a táj zord éghajlatát bíró növényeket kísérletezzenek ki. Nem mondok újat, ha leírom, hogy boldogok voltunk, ha a mi kis gazdaságunkban holdanként tíz mázsa búzát be tudtunk takarítani egy-egy jobb esztendőben. Ma a szeghalmi járásban az utóbbi öt év átlagában hektáronként a búzatermés megközelíti az öt tonnát, a kukoricáé pedig a hét tonnát. A Hajdúföldön, de a Sárrét szélén, szülőfalumhoz alig 15 kilométerre, Kábán, néhány éve működik újkori történelmünknek egyetlen újonnan épült, modern cukorgyára, amely nem egy falubelinek ad biztos munkát, megélhetést. Sárrétudvariban a Kontakténak dolgoznak be, tavaly a falu szélén korszerű kis húsgyár épült. Ebben dolgozzák fel a termelőszövetkezet és a környék hízott sertéseit. Biharnagybajomban gyékényt szőnek, levestésztát gyártanak, Füzesgyarmaton pedig a Vörös Csillagban olyan mezőgazdálkodást alakítottak ki, amely országos hírnevet szerzett, nemcsak megtermelik a lucernát, hanem lisztté őrlik, majd takarmánykeveréket készítenek belőle, s tízezerszámra hizlalják a sertéseket, tenyésztik a szarvasmarhát, a juhot. Szeghalom, amely mindig is a Sárrét központjának tekintette magát, januárban lett város. Megérdemli e rangot, hiszen mind több a munkás benne, és az értelmiségi is. A Csepel Autógyárnak alkatrészgyártó üzeme van itt, amely irodaházával, világos, korszerű nagycsarnokával kiemelkedik a tájból, s ami a legfőbb: 1200 embernek nyújt egyre nagyobb szakértelmet kívánó ipari munkát. Itt alapították meg az elmúlt években a Sárrét múzeumát, s itt működik immár hat évtizede a Péter András Gimnázium, amely nemcsak értelmiségieket adott a tájnak, hanem egyben a vidék szellemi központja is. Sárrét küldte az országnak Szabó Pált, ______________aki a Talpalatnyi föld című regényével és filmjével az egész világnak megmutatta az akkori magyar paraszti sorsot. Szabó Pál egyéb munkáiban is röntgenképet adott ennek az emberi világnak a lelkületéről. Noha látta, sőt a bőrén tapasztalva át is élte a parasztságot nyomasztó gyötrelmeket, szeme volt ahhoz is, hogy meglássa a szegény sorsú emberek világában a szépet, a kedveset, például a derűt és a szerelmet, s tehetsége is volt hozzá, hogy ezt gyönyörűen megfogalmazza. Most veszem észre, hogy már Biharugrán járok, elhagytam Vésztőt, ahol a szegényemberek a felszabadulás után kikiáltották a köztársaságot. Ennek a sárréti falunak a határában terül el Csolt-Monostor, Árpád-korabeli kolostormaradvány, amely ékes bizonyítéka, hogy már nagyon régtől lakott hely volt ez a vidék. Sokfelé jártam már a világban. Megcsodáltam a norvég fjordokat, hajókáztam a Bajkál égszínkék víztükrén, jártam a kínai Nagy Falnál, megtekintettem a szibériai végtelen sztyeppéket, mindegyiket gyönyörűnek találtam, de ha a Sárrét vidékét járom, ahol gólyák keringenek a magasban, darvak húznak el az esti homályban az égen, nemcsak szépnek, hanem értelmesnek is érzem életemet. Nekem ez a hazám. Gáli Sándor SÁRRÉTI KÖTŐDÉSEK NÉPSZABADSÁG 1986. október 1., szerda Nem tudományos szentély egkérdezték a múzeumok minisztériumi felelősét: talál-e alkalmat rá, hogy magánemberként, a nagyközönségnek szolgáló kapun át térjen be a felügyelete alá tartozó intézményekbe? A kérdést személyes tapasztalat sugallta: feltevője szerint előfordul, hogy egynémely múzeumunkban a személyzet udvariatlan a látogatókkal. Hadd válaszoljak illetéktelenül, s mégis illetékesen — mint múzeumba járó állampolgár — a kérdésre én is, a nyilvánosság előtt: múzeumainkra a legkevésbé sem jellemző az ilyen kifogásolható magatartás. Ellenkezőleg. Éppen az a „baj”, hogy jószerivel semmi rosszat nem mondhatunk róluk, ami a közönséggel való kapcsolatukat illeti. Az elmúlt negyedszázad minden esztendeje hozzátett valamit ehhez a jó viszonyhoz. Minden bizonnyal a múzeum az egyetlen olyan kulturális intézmény, amelynek a fejlődése évtizedek óta töretlen, ahogy erről meggyőző számadatok is tanúskodnak: hazánk csaknem hatszáz múzeumi kiállítóhelyét évente több mint 19 millió látogató keresi fel. A fejlődés kiizdulópontjának 1961-et tekinthetjük: ekkor rendezték meg az első múzeumi hónapot, s ma, október elsején kezdődik a 25-ik — immár jó ideje múzeumi és műemléki hónapnak nevezett — rendezvénysorozat, amely mostanra szervesen beépült közművelődési rendszerünkbe. Csupán röviden a fejlődés néhány fontosabb tényéről: a múzeum megszűnt a régebbi értelemben vett tudományosszentély lenni, s ezzel egyidejűleg a benne végzett tudományos kutatómunka is elmélyültebb, eredményesebb lett; a hagyományos intézményhálózat a múzeumi bemutatóhelyek sokféleségévé alakult, s éppen a helyi gyűjtemények felvirágzása révén eltűnt a főváros és a vidék közti egykori szakadék; a népművelők munkája nyomán is előnyükre változtak a látogatói szokások, új rétegeket sikerült bevonni a múzeumok rendszeres látogatói és támogatói közé. Ám éppen ez a fejlődés mutatja élesen a gondokat is. A múzeumi és műemléki hónapban nem feledkezhetünk el arról, hogy az értékeket őrző raktárak elképesztően zsúfoltak, hogy hatalmas mennyiségű anyag vár feldolgozásra, hogy kiemelkedő fontosságú múzeumok épületei szorulnak életmentő felújításra, hogy a múzeumi terület dotálása jóval alacsonyabb annál, mint ami társadalmi hasznosságát tekintve megilletné. És a műemlékeket illetően: a látványos eredmények mellett vannak még szomorú példái az értékek iránti társadalmi közömbösségnek, esetenként az oktalan rombolásnak. A múzeumtól nem választható el a műemlékvédelem ügye. Nem véletlen összekapcsolás, hogy októberben fokozott figyelem illeti mindkét intézményrendszert. Nemcsak amiatt tartoznak szorosan össze, mert legtöbb műemlékünk egyúttal múzeumi objektum is; a kapcsolat ennél mélyebb: történelmi értékeink megmentése, megóvása és a kortárs szellemi vérkeringésbe való bekapcsolása közös célja és feladata mindkét területnek. Erre hívja fel mindannyiunk figyelmét immár nem kampányszerűen, inkább csak a jó hagyomány okán, az idei október is. " Tripolszky László Magyar gazdasági napok Törökországban A török exportőrök állandó kiállításának otthont adó isztambuli Otim székházban megkezdődött a magyar gazdasági és műszaki napok rendezvénysorozata. A megnyitón V. Cevik, az isztambuli kereskedelmi kamara elnökhelyettese elemezte a magyar—török kereskedelmi kapcsolatokat, majd Lőrincze Péter, a rendezvénysorozatot szervező Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkára előadásában a magyar gazdaságot mutatta be a megjelent mintegy százfőnyi hallgatóságnak. Rámutatott a magyar és a török gazdaság jelenlegi helyzetének bizonyos hasonlóságaira, amelyek a történelmi fejlődésből adódnak, és amelyek megkönnyíthetik a kölcsönös megértést, ami mindenfajta együttműködés alapja. Mindkét ország gazdaságának erőltetett menetben kell felzárkóznia a fejlett ipari országokhoz, s ehhez csak egyetlen út vezethet: a nemzetközi munkamegosztásba való minél teljesebb integrálódás. A rendezvényen részt vevő magyar vállalatok a török fejlesztési elképzeléseknek és terveknek megfelelően a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az energetika, a vegyipar és a szerszámgépgyártás területéről előadásokon ismertetik kínálatukat a török importőröknek. A rendezvénysorozat október 1-jén Izmirben folytatódik, majd október 3-án a fővárosban, Ankarában mutatkoznak be kiállítóink. (MTI)