Népszabadság, 1986. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
20 Hetvenöt éve villamosított vasútvonal Sokan úgy tudják, hogy hazánkban a villamos vasúti vontatás 1932- ben indult meg Budapest és Hegyeshalom között. Pedig ezt jóval megelőzte a rákospalota—Veresegyház— váci 48 kilométer hosszú vasútvonal, amelyen 75 évvel ezelőtt, 1911. október 4-én indult meg a villamos vontatás. Igaz, nem huszonöt kilovolttal — mint ma —, hanem tízzel működött, következésképpen a mozdonyok műszaki felépítése is más volt, mint a Kandó-rendszerűeké. Ezen a vonalon azonban csak 1944 végéig működött a villamos vontatás, mert a háborúban teljesen lerombolták, a mozdonyokat és a kocsikat pedig Nyugatra hurcolták. Később nem bizonyult érdemesnek eredeti formájában helyreállítani. Helyette gőzösökkel, majd napjainkban dízelmozdonnyal továbbítják arrafelé a vonatokat. Most, október 4-én a 75. évfordulóra emlékezve a Budapesti Vasútigazgatóság emlékvonatot indít, amelyet egy régi 22 sorozatú mozdony vontat majd. A négy vagonból álló szerelvényben lesz egy 103 éves személykocsi, amely Európában is ritkaságnak számít. A Nyugati pályaudvarról 8 óra 50 perckor induló vonaton a személyzet Osztrák—Magyar Monarchia korabeli ruhákban teljesít majd szolgálatot. Az évfordulóra indított vonatra természetesen bárki jegyet válthat. S. R. SZOMBAT KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Családi tükör. 1 9.00: Színes népi muzsika. 9.51: Mesejáték. 10.05: Ismét a javából! 12.30: Déli zeneparádé. 13.20: Népzenei példatár. 13.30: Két országgyűlés között. 14.10: A hét embere. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Népdalelőadók hangalbuma. 18.45: Pogány tűz. Kodolányi János drámája. 20.11: Dr. Koch Sándor Kossuth-díjas professzorra emlékezünk. 20.31: Népzene a stúdióban. 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.10: Sporthíradó. 22.25: Európa hangversenytermeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. Szt. ,8.50: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.05: Mellékutcák. Illés Endre hangjátéka. 9.39: Törőcsik Mari énekel. Szt. 10.00: Ha még nem tudná . . . 10.30: Népdalok a Dunántúlról. Szt. 11.05: Bemutatjuk Szörényi Levente „Végtelen úton” c. lemezét. Szt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. Szt. 13.05: Kenguru. 14.00—15.47: Magunkat ajánljuk. Megszólal a Magyar Hírlap. 15.05: Párhuzamos riportok. Kb. 15.47: Tudósítás a DMVSC—Eger, a Békéscsaba—PMSC. a Haladás-Siófok bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 16100: Slágerről slágerre. Szt. 16.40: Zenés játékokból. Szt. 17.05: Tánczene Finnországból. Szt. 17.30; 4X4 játék. 18.30: Közvetítés a Videoton—II. Dózsa. az FTC—Dunaújváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.50: Sullivan operettjeiből. Szt. 19.44: Elvis Presley összes felvétele. Szt. 21.05: Az aradi várparancsnok. Takács Ferenc dokumentumjátéka. 21.53: Gonda János dzsesszegyüttese játszik. Szt. 22.30: Jó éjszakát, jó éjszakát, jó éjszakát mindenkinek. 3. MŰSOR 8.17: Virágh Endre orgonahangversenye. Szt. 9.16: Beatrice di Tenda. Részletek Bellini operájából. Szt. 10.30: Slágerlista. Szt. 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. 12.30—13.00: Iskolarádió. Francia társalgás kezdőknek. 12.45: Gitárral angolul. 13.05: Kívánságműsor. Szt. 14.05: Lemezbörze helyett. Szt. 15.00: HItFigyelő. Szt. 15.30: Schumann: IV. szimfónia. Szt. 16.00: Fiatal művészek pódiuma — a Magyar Rádió hangversenysorozata. Szt. Kb. 17.10: Palestrina-kórusok. 17.30: Kritikusok fóruma. 17.40: Holland táj, magyar ecsettel. 18.01: Maria Callas operaáriákat énekel. Szt. 18.43: Régi hangszerek világa. 19.05: Beethoven: Diabelli változatok. Szt. 19.57: Debussy-művek. Szt. 20.30: Történetek a 60 éves Magyar PEN Club életéből. 21.00: Liszt nyomában Európában. 22.00: Karel Berman operafelvételeiből. Szt. 22.31: Rádiószínház. Káin. Szt. TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna. 8.30: A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora (ism.). 8.50: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilm (ism.). 9.10: Kuckó. 9.40: Zene-bona (ism.). 10.20: Fiatalok pályaközeiben. 1. A kötő: Mráz Júlia. 10.40: Rabszolgasors. Brazil tévéfilmsorozat. XV 5. rész. 11.45: Nemcsak nőknek (ism.). 12.00: Képújság. 14.25: Lányok — Fiúk. 15.10: Módi '86. Zenés divatkalauz. 15.40: Fegyveres fiatalok országos találkozója. 16.20: Képújság. 16.30. 20 a csúcson. A Magyar Televízió slágerlistája. 17.00: Híradó. 17.15: Mafilm-magazin. 17.30: Élet a Földön. Dávid Attenborough filmje. XIII 5. rész: A vizek meghódítói. 18.25: Legszemélyesebb közügyeim. Ki is Angyal Ádám? 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Verse mindenkinek. Arany János: Szondi két apródja. 20.05: Zenélő filmkockák. Musical múzeum. 1. rész. Amerikai zenés film. 22.05 : A hét műtárgya. Erdélyi imaszőnyeg a XVII. századból. 22.10: Pódium. Hegedűs D. Géza műsora. 22.55: Híradó 2. 23.05: Himnusz. 2. MŰSOR 17.15: Böngészde. V/3. rész. 18.45: Képújság. 18.50: Egy színház száz éve. Történetek, élmények a Szegedi Nemzeti Színházban. 20.00: Színházavató. Ünnepi műsor a Szegedi Nemzeti Színház újjáépítésének tiszteletére. A szünetben. Kb. 21.00:Színház. Lírai filmetűd az Új Szegedi Nemzeti Színházról. Kb. 22.20: Képújság. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Énekszóval, muzsikával. 9.10: Budapesti Művészeti Hetek. Mire gondol a tér, ha álmodik? 10.05: Édes anyanyelvünk. 10.10: örökzöld dallamok. 11.00: Gondolat — jel. 12.15: Nemzetközi Magazin. 12.45: Bakonyi Péter jegyzete. 12.55: Leontyne Price énekel. 13.20: Az élő népdal. 13.30: Szonda. 14.10: Művészlemezek. 15.00: Az ég akarata. Epizódok Artur Lundkvist regényéből. 16.05: Beethoven: Diabelli-változatok. 17.00: Jelenidőben. 17.30: Kórodi Andrásra emlékezünk. 18.40: „Késő utód, ki versem olvasod majd”. Dorogi Zsigmond rádió■kompoziciója Tóth Árpád verseiből. 19.53: Az Állami Népi Együttes felvételei. 20.43: A Rádió Dalszínháza. Gésák. 22.10: Sporthíradó. 22.25 : Barokk zene. 22.57 : Európaiak Velencében. 23.17: Lemezmúzeum. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Marcipáncica meg az oroszlánság. Gábor Éva rádiójátéka. 8.50: Bartók-kórusművek. Szt. 9.05: Könnyűzene. Szt. 9.35: Szivárvány a játékról. 11.10: Vasárnapi koktél. Szt. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. Szt. 13.05: Mit hallunk? 13.30: Verseit elmondja: Lator László. 14.00: Többet ésszel . . . 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. Szt. 17.05: Sporthírek. 18.45: Sportösszefoglaló. Totó. Közben: Tudósítás a Tatabánya—Rába ETO, a ZTE—Bp. Honvéd, a Vasas—MTK-VM bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 21.05: Társalgó. 22.30: Régi magyar dalok és táncok. Szt. 23.10: Könnyűzene. Szt. 3. MŰSOR 8.10: Komolyzenei zsákbamacska. Szt. 9.40: Madrigálok. Szt. 10.00: Új Zenei Újság. Szt. 10.45: Öt kontinens hét napja. 11.00: Az amszterdami Concertgebouw zenekara játszik. Szt. 12.12: Az aranykakas. Részletek Rimszkij-Korszakov operájából. Szt. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: Eszperantó híradó. 13.15: Romantikus muzsika. Szt. 14.07: Filmfül. 15.00: Zenekari muzsika. Szt. 16.00: Vonó Ignác. Fejes Endre rádiójátéka. 17.41: Félóra népzene. 18.11: Operaáriák. Szt. 18.30: Szerbhorvát nyelvű műsor. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.35: Frans Brüggen (fuvola) és Bob van Asperen (csembaló) hangversenye. Szt. Közben. Kb. 20.20: Emlékek kövein. Kb. 21.30: Népszerű szimfonikus művek. Szt. 22.00: Görög mitológiai tárgyú operákból. Szt. 22.35: Rockújság. Szt. TELEVÍZIÓ 8.251 Tévétorna. 8.30: Óvodások filmműsora. 1. Anti és apu. Siess már. Antti Svéd rajzfilm. 2. Speidl és Hurvinek. Hurvinek barkácsol. Csehszlovák bábfilm. 8.50: Orsi Ferenc: Teréz. Tévéjáték. 10.25: Hírek. 10.30: Zenebutik — Berlinből. 13.35: Képújság. 13.40: Sportglóbusz. Kaland a tajtékos vizeken. Indiai rövidfilm. 14.15: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 14.20: Legyen szerencsénk! 15.10: Nézzük együtt — Katona Klárival. 15.40: Würzburg rózsája, öt ország közös zenés szórakoztató műsora. 17.10: Batthyány Lajos vértanúsága. Dokumentumfilm. 17.55: Hírek. 18.00: Delta. Tudományos híradó. . 18.35: Tévétorna. 18.40: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.05: Sidney Lumet-sorozat. A találka. Amerikai film. 22.00: Telesport. 22.30: Hírek. 22.35: Himnusz. 2. MŰSOR 17.50: Képújság. 17.55: Verdi: Rigoletto. Opera három felvonásban (feliratos). Az Angol Nemzeti Opera előadása a londoni Coliseum Színházban. 20.05: Béke Nagydíj kerékpárosverseny. Közvetítés a Citadelláról, felvételről. 21.15: A HÉT (ism.). 22.20: Képújság. A HÁZHÓ ÉS A TELEVÍZIÓ INADIÓBÓL I BIRTOKVISZONY AZ 1986. SZEPTEMBER 20-I REJTVÉNYPÁLYÁZATUNK NYERTESEI Megfejtés: Ki mindig azt teszi, amit akar, ritkán teszi azt, amit kell. Budapestiek: Bernát Miklós, Bolemán Éva, Budai Ede, Csintalan Csaba, Deberle Ede, Harangozó Andor, Rostein Ferenc, Leitner Sándor, Maroch Éva, Molnár József, Müller Ferencné, Peszleg Lajos, Pintér Mónika, Frehoda András, Réti Károlyné, Tevesz Ferencné, Suri Anna, Török Imréné, Tröszt Béla, Tuboly Rita. Vidékiek: Babos Jánosné, Újszász; dr. Bajnok Jenő, Eger; Balázs Margit, Rábapatona; Balogh Gyula, Szeged; Balogh Lajos, Veszprém; Bánházi János, Balkány; Csere Jánosné, Miskolc; Cserháti László, Cegléd; Csillik Lajosné, Dejtár; Erdei János, Szentendre; Hajzer Lajosné, Pécs; Henning Irén, Pápa; Horváth László, Békéscsaba; Jakab Istvánná, Gyöngyös; Kántor Pál, Székesfehérvár; Károlyi János, Jászberény; Kelemen Sándor,Szeged; Kocsár Jolán, Nyírbogát; Lakatos Béla, Zalaegerszeg; Monostori János, Cegléd; Nagy Erzsébet, Dorog; Nádasdi Adél, Tata; Novák Gyuláné, Szendrő; Patyi Endre, Mesteri; Szabó Gábor, Szeged; Szarvas László, Túra; Tornyai János, Székesfehérvár: Vaszari József. Nyúl; Ványai Lászlóné, Szemere; végh. József, Nyergesújfalu. Nyereményként egy-egy 50 forintos könyvutalványt küldünk postán. TO BE OR. . ■ TO BE (HAMLET) v~ LERÁG NÉSZNŐ, LILI IGENÉV BIZMUTV PAJTÁSEGYIK V~ÉSSZEROSEG VÁLLAM TUDOMÁNY GAZDAG, EZT MÓDBÓL BIÓN RÉAUMUF ÉVSZAK GYARAPODÓV ‹‚ V V V V V ^■11— EGYFORMA HANGZÁSI (SZÓ) ÉGÖV› ÍJ |› FARKASÉHSÉG› OL. KARMESTER UKRÁN VÁROS› ELVTÁRS. RÖV. KATÓKA HANGMÉRNÖK, FERENC › NEWTON JELE‚ HIBÁS VÉGTAG V SÍR. . . MEGTEKINTÉSRE KITETT › VISZONYLAGOS SZÁMOZ. BASSZUS ‹ —K~"V" ALBAN PÉNZ › V RÓMAI ÁLLAM FÉRFI V.› SZOVJET FOLYÓ PARLAG › MAJOMFAJTA 11› BÍZTATÁS› LŐFEGYVER CSÖVÉNEK BARÁZDÁJA‹ VOL. VÁROS A HASONLÓ NEVŰ TÓNÁL BÁRÁMYKA GRAPELI F'RANCS TOLVAJNYELV V › IPSZILON KÖRNYEZET ‹ . TUO MINEN, FINN. POL BENZOL DIKARBONSAV V › ÉTER ÉS ALKOHOL GYÖKE MOLIDÉM AUTANT. . . FILMRENDEZŐ TV~ GYALOGO KATONA VGY ¡ ' FŐVÁROS KARBANTARTÓ RÉSZLEG ¡ “V" MINDEN NAPOS › ÁSÍTÁSRA KÉSZTET AZONOS BETŰK › v~ ARRA. BARANYA BÁNTJ › SZOVJET FÉLSZIGET U V T SÁLÉT- ' ROMSAV NÁTRIUM SÓJA A" Beküldendő — lehetőleg levelezőlapon — Bien szavainak megfejtése. Határidő: október 13. A cím mellé kérjük ráírni: REJTVÉNY. NÉPSZABADSÁG 1986. október 4., szombat A Pénzügyi Szemle három évtizede Harminc év egy ember életében igen nagy idő — egy folyóiratéban, ha lehet, még nagyobb. — Ezalatt — akár többször is — kicserélődhet szerzői gárdája, kicserélődik — és feltehetően bővül is — olvasói köre. Harminc év — ezt a kerek születésnapot ünnepli összevont, augusztusi-szeptemberi számával a Pénzügyi Szemle. Csaknem kétszáz oldalon közöl keresztmetszetet az elmúlt három évtizedben megjelent tanulmányokból, amelyeket végigböngészve vázlatszerűen lepereg az olvasó előtt az időszak pénzügypolitikája, de mindvégig a gazdaságpolitika szélesebb összefüggésrendszerébe ágyazottan. „A válogatással az volt a szándékunk — írja az előszóban Szarek Tamás felelős szerkesztő —, hogy felidézzünk egy-egy gondolatot vagy gondolatrendszert a hazai pénzügyek irányítóinak és néhány kiváló szakértőjének munkásságából." Így kerülnek egymás mellé a megszületésük idejének gyakorlatától merészen elrugaszkodó, korukat alaposan megelőző írások és elméletileg talán kisebb jelentőségű, ám az adott évben húsbavágóan fontos kérdéseket tárgyaló parlamenti beszámolók. A mai olvasó számára például döbbenetesen hat, amit Gadó Ottó megfogalmazott a vállalati önállóság fokozásának szükségességéről még — vagy már (?) — 1956 szeptemberében, tíz évvel azelőtt, hogy határozat született a népgazdaság megreformálására, s aminek nem egy gondolatát akár néhány esztendővel ezelőtt is papírra vethette volna. A reform bevezetését üdvözlő szerkesztőségi cikket olvasva, tizenkilenc év távlatából már-már megható a sorok közül kicsendülő várakozás optimizmusa. ..még egy-két évnek kell eltelnie, míg az új mechanizmus kibontakozik .. Elgondolkodtató, hogy a reformeszmék, valósággá válásához milyen hosszú idő kell. Hagelmayer István már 1969-ben sürgette a bankrendszer átalakítását: „létre kellene hozni a központi bankot a gazdasági konjunktúra alakulását befolyásolni hivatott funkcióival, és ettől különválasztva a hitelbankot vagy a hitelbankok rendszerét, amelyek a központi bank által szabályozott körülmények között üzleti politikát folytatnának". 1987-től — mint ismeretes — Magyarországon az itt fölvázolt kétszintű bankrendszert vezetik be. A Pénzügyi Szemle jubileumi száma az említettek mellett is számos figyelemre méltó tanulmányt tartalmaz az elmúlt három évtized terméséből, az összeállítást pedig — immár elsőközlésű — időszerű dolgozatok zárják. Sz. T. A GAZDASÁGTÓL A MŰVÉSZETIG NDK tudományos filmnapok (Munkatársunktól.) Az NDK-centrum és az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár október 6. és 10. között rendezi meg az NDK műszaki-tudományos eredményeit reprezentáló film- és videobemutatót. A vetítésekre hétfő délután kettő és öt órakor az NDK-centrumban (Bp. V., Deák tér 3.), keddtől péntekig naponta 10, 13 és 15 órai kezdettel, az OMIKK klubtermében (Bp. VIII., Múzeum u. 17.) kerül sor. Az öt nap során rendezett előadásokban összesen 49 film, illetve videofelvétel szerepel. Az előadások témakörei: energiaipar, mezőgazdaság, robottechnika, finommechanika-gépipar, textil- és cipőipar, utazás, művészet, szállítás, tudományos érdekességek. A filmek és videofelvételek eredeti hanggal, rövid magyar ismertetéssel kerülnek bemutatásra. A vetítésekre a belépés díjtalan. A BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰSORA SZ - Szombat, V - Vasárnap Operaház SZ és V: A Holland Táncszínház vendégjátéka (Bérletszünet, 7). Zeneakadémia SZ: A 180-as csoport hangversenye (Korunk zenéje, fél 8). V: Frans Brüggen (fuvola) és Bob van Asperen (csembaló) hangversenye (Évszázadok muzsikája, 2. ea., fél 8). Pesti Vigadó hangversenyterem: Csajkovszkijhangverseny (fél 8). V: A Hágai Ütőegyüttes koncertje (Korunk zenéje, fél 8). Kamaraterem SZ: Hekerle László-emlékest (7). V: Hazudni boldog hitvest (8). Nemzeti Színház SZ: A fizikusok (7). V: A fizikusok (Kedvezményes ifjúsági ea., de. 11). Trójai nők (7). Várszínház SZ: Csíksomlyói passió (7). V: Csíksomlyói passió (de. 11). II. Richárd (7). Katona József Színház SZ: Coriolanus (7). V: Stílusgyakorlat (du. fél 3). Mélyrepülés (Cseh Tamás új önálló estje (7). Vígszínház: Játszd újra, Sam! (SZ és V: 8). Az utolsó tekercs (Stúdióban, V: 8). Boldog születésnapot (V. de. 10, 12 és du. 2). Pesti Színház SZ: Vak Béla király (7). V: Arzén és levendula (VIII. b., 1. ea., du. fél 3). Vak Béla király (7). Madách Színház SZ: Szent Bertalan nappala (7). V: Szent Bertalan nappala (du. fél 3). Jutalomjáték (7). Madách Kamara SZ: Ki van a képen? (7). Hofélia (éjjel fél 11). V: Romantikus komédia (du. fél 3). Várj, míg sötét lesz (7). Thália Színház SZ és V: Zajos magány (A prágai „Színház a korláton” vendégjátéka, 7). Családi ágy (Stúdióban, fél 8). Józsefvárosi Színház SZ: Hazánk fiai (7). V: Gyalogcsillag (de. fél 11 és du. fél 3). Fővárosi Operettszínház SZ: Nebáncsvirág (du. fél 3). Hajmási Péter (Gálaműsor, 7). V: Hajmási Péter (Gálaműsor, du. fél 3 és 7). Radnóti Miklós Színpad SZ: Kék róka (7). V: Mesélő kert (de. 11). Színlelni boldog szeretet (7). Mikroszkóp Színpad SZ és V: Valami változik (fél 8). Vidám Színpad SZ: Ki van odafenn? (7). V: Kabos-show (du. fél 3). Bubus (7). A Napsugár fiúk (Kis Színházban, du. 3). Planetárium SZ és V: A Nap családja (de. 10, de. fél 12 és du. 1). Az űrkutatás negyedszázada (du. 3 és fél 5). Lézerszínház SZ: Lézeretika (6). Mike Oldfield (fél 8). Arany János Színház SZ: Emil és a detektívek (de. fél 11).*Scapin furfangjai (du. 3). V: Pacsuli palota (de. fél 11). A két veronai nemes (du. 3). Állami Bábszínház: Oz, a nagy varázsló (Népköztársaság útja 69. SZ és V: de. 11 és du. 4). Csipkerózsika (Jókai tér 10. SZ: du. fél 3 és du. fél 5, V: de. fél 10 és de. fél 12).