Népszabadság, 1986. december (44. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-29 / 305. szám

HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy intéze­tünk igazgatója, Brachna Lajos, aki, mérnök, főiskolai tanár, 1986. decem­ber 22-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1987. január 3-án, 11 órakor lesz a bajai Bokodi úti köz­temetőben. Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Vízgazdálkodási Intézet, Baja, Bajcsy-Zsilinszky út 14. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy László Ferenc, a Borgazdaság Válla­latok Trösztjének volt­­ osztályvezetője, életének 71. évében hosszan tartó be­tegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1987. I. 3-án, fél 11-kor a Rákospalotai temetőben lesz. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Koch György, a Geofizikai Intézet nyugalmazott főmunkatársa, türelem­mel viselt súlyos betegség után, 60 éves korában, 1986. december 19-én elhunyt. Drága halottunkat december 29-én, 12 órakor a Debreceni közteme­tőben helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család, köszönetnyilvánítás Ezúton is szeretném kifejezni köszö­­netemet édesapám, Pataki János, ny. határőr alezredes elhunyta és temetése alkalmából a BM Határőrség Ország­­os Parancsnokságának, Pártbizottsá­gának és munkatársainak a katonai tiszteletadással megrendezett te­metésért. A gyászszertartáson való kép­viseletért, a halotti búcsúztató be­szédért. Ugyanígy megköszönöm a kö­zeli és távoli rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, a nagyszénás­ fel­ei­eknek, a temetésen való részvételü­ket. Hegyaljainé Pataki Zita: Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak, akik dr. Dunay Antal, tudo­mányos főmunkatárs elhunyta alkalmá­ból részvétüket fejezték ki, utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osz­toztak. Állattenyésztési és Takarmá­nyozási Kutatóközpont Gödöllő, és a gyászoló család. A LOTTÓ NÉGYTALÁ­LATOS SZELVÉNYEI A Bács-Kiskun Megyei Tanács költségvetési elszámoló hivatal. Kecskemét, Katona József tér 8. alatt FELVESZ TPA-128 H TPA-1148 gépparkhoz RSX-11 M operációs rendszerben, gyakorlott programozót. Feltétel: szakirányú egyetemi vagy főisko­lai végzettség. 1 613 301 3 630 198 8 568 249 77 273 782 80 076 096 81 255 989 1 633 483 3 892 707 8 576 437 77 416 078 80 343 582 81 276 264 1 771 778 4 645 754 8 701 881 1­77 496 960 80 623 844 81 278 254 1 860 183 4 786 736 8 797 080 77 944 471 80 628 735 81 385 959 1 934 964 4 796 929 9 071 120 78 029 567 80 633 818 81 415 308 2 520 704 4 991 758 9 511 602 78 454 674 80 696 388 4­81 700 492 2 564 460 5­ 688 506 9 533 796 78 870 966 80 724 133 81 894 631 2 597 306 5 731 106 9 543 247 79 453 617 80 796 613 32 122 565 2 619 661 5 761 775 9 562 995 79 596 509 80 869 554 82 126 1,16 2 705 972 5 935 495 9 718 464 79 777 118 80 970 053 82 452 548 2 725 334 8 452 573 9 795 204 79 921 634 80 990 594 82 562 699 3 455 707 8 550 031 77 024 286 80 011 183 80 990 595 82 783 902 3 477 799 8 555 292 77 038 881 80 027 569 80 990 596 82 900 869 3 515 443 77 062 552 81 231 771 Az 52. heti LOTTÓ nyerőszámai: 9, 33, 39, 42, 55. A fogadó, ha saját megállapítása szerint szelvénye 20 000 forint feletti nyereményre jogosult, s szelvényének sorszáma a fenti szám­jegyzékben nem szerepel, nyere­mény igényét csakis óvás útján érvényesítheti. Az óvási bejelentéshez szükséges formanyomtatvány valamennyi OTP-fióknál és totó-lottó kirendeltségnél díjtala­nul kapható. Ház­eladó Pam­ukon, a Petőfi S. u. 51. szám alatt (8698). Téglából ké­szült, melléképülettel, kifogástalan állapotban, gazdálkodásra alkalmas, a műút mellett van. — Buszmegálló, vasútállo­más közel, Kaposvártól 23 km-re, a Balaton irá­­nyában. Gulyás Ferenc. Nagyszékely központjá­ban 2 család részére is alkalmas parasztház. 5 szoba, konyha, kamra, gazdálkodásra alkalmas 15 m-es istálló. 15 m fedett pajta, kétvagonos góré, melléképületek. 3 fázisú villanyárammal, 800 n.-ös belső kerttel, 1000 n.-ös termő gyü­mölcsössel. 1200 n.-ös szőlővel, pincével, prés­házzal és 2000 n.-öles szántóval (ötezer n.-ölön fekszik) azonnal beköl­tözhetően eladó. Cím: Bocsor Józsefné. Nagy­székely, Szabadság tér I. Balatontól 3 km-re, Ba­la­tonújlakon, a Balaton u. 18. sz. alatt. 300 n.­­öles telken 4 szobás csa­ládi ház, garázzsal, nagy melléképülettel el­adó. Bérezés szerint: m­egegyezés Jelentkezés szemé­lyesen 8—10 óráig vagy a 76-21-861-es telefonon a­­hivatalvezetőnél. Bútoripari gyakorlattal rendelkező faipari üzem­­mérnököt, faipari techni­kust keresünk Szigetvári Bútorgyárunkba műszaki vezetői munkakörbe. A munkakörhöz Szigetváron lakásmegoldást elősegít­jük. Jelentkezéseket: Me­cseki LFAG. Pécs, Rét u. 8., személyzeti osz­tályra kérjük. Faipari üzemmérnököt, technikust, fűrészipari gyakorlattal rendelkezőt keresünk, vajszlói fű­részüzemünkbe. Jelent­kezéseket: Mecseki EFAG. Pécs, Rét u. 8., személyzeti osztályra kérjük. Nagykörös Városi Tanács V. B. pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálya pá­lyázatot hirdet revizori és jogi főelőadói állás betöltésére. Feltétel: fel­sőfokú pénzügyi, illetve állam- és jogtudomány egyetemi végzettség. Bé­rezés: a 111/1983. (XII 17.) ÁBMH rend. alap­ján. Lakásmegoldás le­hetséges. A Pest Megyei Volán Vállalat Ceglédi üzemigazgatósága felvesz lakatos szakmunkást, karosszérialakatost vagy láng- és ívhegesztő szakmunkást, legalább ötévi szakmai gyakorlatot szerzett autószerelő szakmunkást, gépkocsialkatrész-ismereteket szerzett raktárkiadót, szakirányú képesítést és legalább ötévi szakmai gyakorlatot szerzett raktárvezetőt Jelentkezni lehet a műszaki osztályon,­­ cím: Decseléd, Külső Körösi út. A monori telephelyre felvesz autóvillamossági és autószerelő szakmunkásokat Jelentkezni lehet a monori főnökségen, cím: Monor, Dr. Csanády György utca 7. Munkába járáshoz ingyenes autóbuszbérletet ad a vállalat. Vgmk­ lehetőség is van. Középkő Közé­pdun átí­rt úk­ Kőbánya V­állalat "felvételre keres múmia­­ügyicsoport-vezető be­osztásba szakembert. Fel­sőfokú szakirányú vég­zettséggel, 5 évi, kö­zépfokú végzettség esetén 10 évi szak­mai gyakorlat szük­séges. Szükség esetén la­­kást biztosítunk, fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés írásban vagy személyesen — önéletrajz szükséges — a vállalat személyzeti osztályán, Uzsabánya 8321. A Bács-Kiskun Megyei ZÖLDÉRT Vállalat és az Ipoly Vidéki ÁFÉSZ Gazdasági Társulása Dejtári Kirendeltségére felvesz: konzervüzemébe üzemvezetőt, feltétel felsőfokú végzettség és 3 évi üzemi gyakorlat; művezetőt, feltétel: kö­zépfokú élelmiszer-ipari végzettség és legalább 5 évi gyakorlat; áruforgal­­mi előadót, feltétel: kö­zépfokú vagy felsőfokú kereskedelmi végzettség és zöldség-gyümölcs for­galmazásban 5 évi gya­korlat. Fizetés: megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet: levélben: Dejtár, Vasút u. 2. 2649. Telexen: 229-263. Telefonon: 15. Személyesen: Varga Er­zsébet kirendeltségveze­tőnél. Nagykőrös Városi­­Tanács V. B. hatósági osztálya pályázatot hirdet igazga­­tási ügyintéző álláshely betöltésére. Feltétel: ál­lam- és jogtudomány­­egyetemi vagy állam­igaz­gatási főiskolai végzett­ség. Bérezés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH rend. alapján. Lakásmegoldás lehetséges. A fém-, fa- és műanyag ipari szakmában önálló­an dolgozó részlegek je­lentkezését várjuk, be­dolgozó ágazatunkhoz. Kedvező feltételekkel való üzemeltetést garan­tálunk. Jelentkezés: Bükk Vidéke Mgtsz, Bá­tor, Hunyadi út 58. 3336. Telefon 6. Telex: 63-312. Matematikából össze­foglaló feladatgyűjte­ményből kidolgozott té­telsor megrendelhető. — 895-970. ,,Precíz NSZ 160 148” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdető­be. Alkalmi, esküvői ruhák készen kaphatók, méret­re rendelhetők, kölcsö­nözhetők. Budapest, Pozsonyi út 33/A 1137. A Margit híd pesti híd­főjénél. Műgyűjtőknek Mária Te­rézia korabeli aranysza­lon, karrarai kandalló­val, szobrokkal, képek­kel, antik viktóriás he­rendi gyűjtemény, egy­­ben: festménygyűjtemény, perzsa, brüsszeli csipke, matyógyűjtemény, belga tükrös, dúsan faragott antik szalon, francia ba­­ba eladó. Juhászné, Hat­van, Postafiók, 129, 3000, Sakk automata, nagymes­ter szintű, eladó. Érdek­lődni: Debrecen 52-28-032 telefonon. BMW 1800-as felújított motor eladó. 9 m-es új motoros hajótest is el­adó. Érdeklődni Debre­cen 52-28-032 telefonon. Eladó 45 LE-s és 50 LE-s felújított csónak motor, új csónaktestek­kel. Leveleket. ..Johnson 144 172” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdető­be kérek. IFA billenős 8.3 t pót­kocsival, jó állapotban. 3000 ker. külön is el­adó. Csukott Arót beszá­mítok. Jászberény, Rákó­czi 60. 5100. Tel.: 11­ 859. BMW 318i 14 hónapos, 4 ajtós, gyári extrákkal eladó, 568-284. W­ 124 200 D Mercedes, 11 hónapos, diplomata­­kék, 19 000 km-rel el­adó. 568-284. Vennék megkímélt 123-as vagy 190-es Mercedest 3 évesig, esetleg új típu­sút, lehet benzines is. 750-395, napközben. AUTÓ NÉRÓ autóügy­nökség decemberben szombat, vasárnap is nyitva. I. ker., Krisztina krt. 91. 568-284. Benzin- vagy dízelüzemű megkímélt Kadettet ven­nék 4 éves korig, lehet újabb típusú is. 568-284. Eladó új kétszínváltós 10/120-as motorizált Dia­­mant kötőgép és egy négyfejes orsózó. Baltér, Bp. XVII., Borsó u. 42. Minitokos redőny, reluxa több színben árkedvez­ménnyel, garanciával. 855-733. Pápai lovasklubnál lo­vak és nyergek eladók. Pápa, Veszprémi u. Postafiók: 164. 8501. Kedves Vásárlóim! A következő árukat aján­lom: munkásnadrág 230 —280 Ft, kertésznadrág 320 Ft, bársonynadrág (több színben) 400—450 Ft. Postán is megkül­döm, ebben az esetben kérem a nadrág derék­bőségét megadni. Sági Ferencné, Polgárdi, Batthyány u. 42. 8154. Telefon: 44. Balatonakarattyán, kem­pingben, teraszos, meleg­konyhás büfé, felszerelés­sel eladó. Italengedély van. ..Konkurencia nincs 111 508” jeligére válaszokat a Magyar Hirdetőbe. Veszprém, Kossuth L. u. 6. Székesfehérváron forgal­mas helyen jól beveze­tett ..Autómosó” szervi­zelőműhely eladó. Érd. levélben. ..Korrekt üzlet 83 310” jeligére a szé­kesfehérvári hirdetőbe. 7 hónapos szobatiszta SHIH TZU kölyök el­adó. Salgótarján, Kini­zsi Pál u. 4. Tel.: (32)- 13-500. Sampiongyőztes kan fedez. Zsebóragyűjtemény el­adó. Pál A., Debrecen, Ságvári E. u. 6. sz. I. em. 2. a. Csempék, padlólapok, komplett fürdőszobai be­rendezések kaphatók. — VI., Vörösmarty 36. 310- 818. Foltos dogkölykök kap­hatók. Jászberény, Klap­ka Gy. u. 16/A 5100. Kisszövetkezetek, gazdasági ■mi n­ka közösségek jelent­kezését várjuk családi házak építkezésénél felhasználható lépcsők beépítési szaktanácsadó és értékesítő »rsság­o­s hálózat kialakításához A jelentkezéseket, ,,Magyar szabadalom, 251 472” •jeligére, a Magyar Hirdető hódmezővásárhelyi kirendeltségére küldjék el. ALBÉRLET Garantált árat minden hónapra csak irodánk fizet, fizetővendég laká­sáért. Delfintourist: 341- 233, 841-411, 417-432. Eladó Eger. Maklári út 136. sz. alatt lévő, 2 külön álló lakásos, auto­mata olajkazánnal fűt­hető, műanyag ab­akos családi ház­ Dombrád központ­j­á­ban, Szabolcs megyében. 3 szoba, összkomfort, hi­deg-meleg vizes, köz­ponti f­ütéses, kertes csa­ládi ház, 2 család részé­re is alkalmas, bármi­lyen kisiparosnak, autó­szerelőnek is, nagy mű­hely, több garázs, egyik garázs 6.5x8,5 m-es, 2 ajtós, melléképületek, nagy udvarral, 827 n­­­ölön eladó telephelyvál­tozás miatt. Érdeklődni: mindennap. Katona László, Dombrád, Esze Tamás u. 10. Leányfalun, strandtól 3 percre 66 nm-es társas­üdülői lakrész 1987. áp­rilisi befejezéssel eladó. Telefon: 154-723, 19 óra után. Pilisen országút mellett 500 n.­öles mezőgazda­­sági terület jutányos áron eladó. Taschner Ferenc, Földvári u. 3. 1097. Hajdúszoboszlón lévő, strandhoz 300 m-re, más­fél szobás, összkomfortos üdülőmet eladom. Érdek­lődni: dr. Molnár László, Pély. _______ Balatonfüreden eladó kétszobás társasüdülő. Érdeklődni: Kecskemét, Mathiász János utca 19. Telefon 76-20-839, reg­gel, este. Balatonfűzfőn, strandhoz és uszodához közel, 44 nm alapterületű nyaraló eladó. ..Kézműves NSZ 770” jeligére a kiadó­ba. Göd felső, Szőlőkert út 26. sz. félkész hármas ikerház eladó. Érdeklőd­ni Göd felső. Akácfa út 4., hét végén, Keszthelytől három kilo­méterre. Cserszegtomajon, balatoni rálátással, ki­lencéves, nagyméretű családi ház, alatta 80 nm-es pincével, eladó. Plusz 1500 n.-es telek. 150 n.-ös fiatal szőlő, gyümölcsfákkal. Külön két garázs (műhely, ipari áram). Érdeklődni: Cser­­szegtomaj, IV. ker. 410., Kovács Géza. Elcserélném zalaegerszegi három szoba, hallos csa­ládi házamat, budapesti vagy környéki hasonló­ra. OTP-lakás is érde­kel vagy eladom. Aján­latokat. ..Tavasz 143 425” jeligére Ma­gyar Hirdető, Keszthely 8360. Szentpéterúr, Ady E. ut­ca 29. alatt cserepes ház, 1230 n.­öles telekkel, ol­csón eladó. Érdeklődni: Mátai Jánosné, Keszt­hely. Téglagyár._______ Soproni 60 nm-es örök­lakás, azonnal beköltöz­hetően eladó. Sopron, Vasvári Pál u. 20. 111/11. Telefon: 99/11-292. egész nap. __ Keszthelyen, Gelencsér u. 7. alatt 3 szobás csa­ládi ház, családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: Keszthely, Ruszek I. utca 9. Egerben iroda céljára kialakítható 90 nm-es külön bejáratú tetőtér, közület részére kiadó. ..Telefonos 99 416” jel­­igére az egri hirdetőbe. Kertes ház eladó. Po­roszló, Ady E. út 3., horgászásra, * állattartás­ra alkalmas. Érd., Eger, Ady E. út 41. Tel.: 17­ 084. Székesfehérváron, a Bo­ryvárhoz közel, a Má­­riavölgy 8. sz. alatt 400 n.-el, építési engedéllyel, telek eladó. Ugyanott bontásra épület és 160 tag dunaújvárosi lemez­radiátor eladó. Érdeklőd­ni levélben. ..Tavaszi építkezés 83 312” jel­igére a székesfehérvári hirdetőbe. Kőszegen kétszintes, padlófűtéses, galériás családi ház eladó. Kő­szeg, Kórház u. 10., Do­bos László. Három szoba, összkom­fortos családi ház el­adó. Törökbálint, Kini­zsi 11. Eladó a Bükk alján, jó levegőjű erdei környezet­ben 800 négyszögöl al­máskertben komfortos családi ház. 5 szoba, konyha, kamra, fürdő­szoba, 2 előszoba és mellékhelyiségekkel, víz, villany van. Megtekint­hető mindennap de. 10 —14 óráig. Sály-Lator­­vár Fenyvesalján, Hen­­csey Elemérnél. Bérbe is vehető. fVi#/ (/ la !­íff top - még mindig reklámáron — kapható a BÉKÉSSZÖVKERNÉL A négytégelyes 99 000 forint, a nyolctégelyes 122 000 forint. Szállítás 1987 első negyedévében. Cím: Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 6. Az élmény az új esztendőben is Önre vár... LENINGRÁD Utazással együtt 5 nap, februárban, illetve márciusban. Utazás repülőgéppel. Elhelyezés kétágyas, zuhanyozós szobákban. Részvételi díj, teljes ellátással: 5720, illetve 6200 Ft. UNGVÁR-LVOV Utazással együtt 6 nap, január 30-ától, illetve februártól áprilisig, folyamatosan. Utazás autóbusszal. Elhelyezés kétágyas, zuhanyozós szobákban. Részvételi díj: teljes ellátással: 3980-5400 Ft. MOSZKVA-TALLINN­LENINGRÁD Utazással együtt 9 nap, januártól áprilisig, folyamatosan. Utazás repülőgéppel és vonattal. Elhelyezés kétágyas, zuhanyozós, Leningrádban két-, három- és négyágyas, komfort nélküli szállodai szobákban. Részvételi díj, teljes ellátással: 8650-10 090 Ft. ÜZBEGISZTÁN Utazással együtt 11 nap,­­ márciusban. Utazás repülőgéppel és vonattal. Elhelyezés kétágyas, zuhanyozós szobákban. Részvételi díj, teljes ellátásai: 13050 Ft JEREVÁN—TBILISZI Utazással együtt 9 nap, februártól áprilisig, folyamatosan. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Elhelyezés kétágyas, zuhanyozós szobákban. Részvételi díj,­ teljes ellátással: 9980-11 200 Ft. Részletes felvilágosítással készségesen állnak rendelkezésére irodáink. A GÉP A Ferroglobus Vas és Acél Tek Vállalat golyócsapágyüzlete elköltözött. Új címe: fi® Budapest IX., ■/ Drégely utca 3. U­­SBt­k FE­RROGLOIUS Telefon: 343-513 és 334-946. Várjuk kedves vásárlóinkat és ügyfeleinket! Egerben, Leányka u. 67. alatt 2 szintes, 4 szobás, nagyerkélyes, gázos la­kás, gyönyörű panorámá­val eladó. Garázs, ipari áram van. Érdeklődni egész nap ugyanott. Eladó Rózsavölgyben 2 szintes társasház felső része, panorámás telek­kel, garázzsal, 3 szoba, összkomfort, 80 nm-es belterülettel. Érdeklődni: XXII., Tegzes u. 51. KÖZLEMÉNYEK Elveszett a Budaton Elektromos Gép­es Készülékjavító Vállalat 0794493. sz. cégszerűen aláírt és lebélyegzett — ér­tékhatár nélküli — elszámolási utalvá­nya. Felhasználása a mai naptól ér­vénytelen. A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat szerződéses vállalkozásba adja a Kóborló vendéglőt (Bp. I., Attila u. 14—16.) 5 éves időtartamra. A verseny­­tárgyalást a vállalat 1987. február 2-án du. 15 órakor tartja a vállalati tanács­teremben (Bp. Vill., Puskin u. 2.). A szerződésbe adás feltételeit tartalmazó tájékoztatót az érdeklődők a vállalat jogi osztályán vehetik át. Bp., Puskin u. 6. I. 23. Jelentkezési határidő: 1987. január 24. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az 1986. szeptember 11-én kibocsátott 562—­591-ig terjedő so­­rozatszámjelzéssel ellátott, összesen 30 millió darab „Sport" borítékos sorsjegy utolsó árusítási napja: 1986. december 31. A nyertes sorsjegyek beváltásának végső határideje: 1987. január 31., mely határidő után nyereményigény nem ér­­vényesíthető. A Tudományos­­Minősítő Bizottság közli, hogy Mátyus Péter. ..Uracil­. pi­­rido (2,3-d) pirimidin- és pirimido (,1,2-b) piridazin-származékok szintézi­se” c. kandidátusi értekezésének nyil­vános vitája 1987. január 5-én de. 10 órakor lesz az MTA kistermében (Bp. V., ker., Roosevelt tér 9.)­­. Vu Dúc Minh: ,,Különböző fémek felületéről teljes visszaverődéssel érkező hosszanti és haránthullámok kimutatása és a tel­jes visszaverődés szögeinek megállapí­tása” c. értekezésének (kandidátusi) nyilvános vitája 1987. január 7-én de. 10 órakor lesz az MTA kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.)­­. Kamud Singh. ..Boundary Value Problems for Nonli­­near Elliptic Equations and Systems” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vi­tája 1987. január 7-én du. 14 órakor lesz az MTA kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.)­­. Kiss András Béla: „Szilárd­test-kémiai kutatások a volfrámipar és alumíniumipar technológiai vegyületei köréből” c. doktori értekezésének nyil­vános vitája 1987. január 8-án de. 10 órakor lesz az MTA kistermében (l Bp. V. ker., Roosevelt tér 9.). Az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vál­lalat értesíti kedves vevőit, hogy a DEPO törökbálinti raktárháza 1987. január 1-jétől január 31-éig leltár miatt zárva tart. Mintatermünkben a rendelések felvétele január 1­2-éig lel­tár miatt szünetel. (Bp. V., Tolbuchin t krt. 8.). Szíves türelmüket előre is kö­szönjük. Az „Újpetre és Vidéke Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szövetkezet VI. sz. Sport Vendéglő 7768 Vókány” felira­tú bélyegzője 1986. december 12. nap­ján elveszett. A bélyegző használata 1986. december 12-től érvénytelen. Figyelje a Figyelőt, a külsejét tekint­ve januártól szebb, az információi, mint eddig, megbízhatók. Figyelje a Figye­lőt, a döntéshozók gazdaságpolitikai hetilapját! Ára januártól: 12 Ft. Szélvédő üveg nagy választékban kapható gépkocsikba, erőgépekbe, üve­ges részlegünknél. Veresegyház, Mikes Kelemen út 18. Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ.

Next