Népszabadság, 1987. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 7. szám
HALÁLOZÁS A gyászoló család és MN Kiképzési Főfelügyelőség mély fájdalommal tudatja, hogy Pereczes Zsolt alezredes elvtárs, 1987. január 2-án, 44 éves korában hosszan tartó betegség következtében, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása katonai tiszteletadással az MN Kiképzési Főfelügyelőség halottjaként - 1987.január 12-én, 12.00-kor lesz a Farkasréti temetőben. Az elvtársak és barátok 11.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Táviratcím: Pereczes Zsoltné, Budapest, Gidófalvy u. 5. III. 3. 1134. Nagy fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy Kenyeres Ferenc, a Fővárosi Vasipari Vállalat volt dolgozója, villanyszerelő, 1986. december 19-én, 85. életévében, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1987. január 13-án fél 11-kor az Óbudai temetőben lesz. Gyászolják: felesége, fia, menye, unokája. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vezetőinek és munkatársainak, valamint rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, intézményeknek és mindazoknak, akik dr. Balogh Béla temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek vagy más módon fejezték ki mély fájdalmunkban való együttérzésüket. Dr. Balogh Béláné és a gyászoló család. 6 éves, 5 ajtós Mitsubishi Colt eladó. 270 ezer Ft. Cím: XXII., Háros u. 141/B. Dízel teherautó (Csepel 452) érvényes műszakival eladó vagy bérbe adó. Levélcím: Vecsés, Kinizsi u. 71. 2220. Szanyi. jó állapotban levő ÁRD körbe ablakos karosszériát vennék, teljes átépítéssel is. 423-064. _ Vizsgázott MTZ—50 traktor eladó. Mórahalom, Egyenlőség u. 2. ön behozza — mi eladjuk. Autó-Néró autóügynökség zárt telephellyel. Bp. I., Krisztina krt. 91. Il-től 18 óráig. 568-284. hengeres dízel adagoló próbapad eladó. Mesán György. Bp. XVII., Csaba ter 12. 1172. Univerzális köszörűgép. Tops 500-as eladó. XIV., Tábornok u. 23. Modern autó-csomagtartó gyártásához komplett szerszámkészlet, félkész alkatrészekkel eladó. — Budapest XII., Maros u. 29. 1122. Soós. Billenő garázsajtó, napellenző, vagyonvédelmi rács, lépcső, pavilon, épületlakatos munkák készítése. Nyeste József. Budapest XIX., Hunyadi 84. 1196. Telefon: 475-303. 100 db tenyészcsincsillát cserélek személy- vagy ARO, Zsák gépkocsira! Cím: Szalóki Károly, Budapest XXL. Damjanich u. 63. 1213. Opel Ascona 1.6, 5 ajtós, 1984-es, fekete, 35 000 km-rel, eladó. — 14 órától 18 óráig: 854- 219. ÁLLÁST KERES Színvonalas gazdálkodó egységek képviseletét, ügyeinek intézését, anyagbeszerzését, termékeinek piaci bevezetését főállásban is vállalja feddhetetlen mérnök vezető szintű beruházói, fejlesztői, külkereskedelmi és minisztériumi gyakorlattal, kereskedelmi kapcsolatokkal, budapesti telefonnal, személy- és kistehergépkocsival, 3000 nm tárolóterülettel. Telefon: 112-936 vagy ,,Eredményes munka 167 058" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Eladó 3231 BMW, 2 éves és Audi 200 turbó, 4 éves. 568-284. Sürgősen vennék BMW 524 turbó-dízelt. 568-284. Hosszúplatós, ponyvázott IFA tehergépkocsi, érvényes műszakival eladó. Milos Sándor, Gesztely, •Kinizsi u. 5. TÁVOKTATÁS! Levelező rendszerű. FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐK magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol, német tárgyakból. Sok teszt és feladat! Kérjen tájékoztatót! Címünk: PALLAS Felvételi Előkészítő Munkaközösség, Bp. 4. PL. 126. 1364. IFA teherautó friss műszakival eladó vagy személyautóra cserélném Pál Antal, Vargakert u 3. II. 32._______ Fiat 121 f es kitűnő állapotban, új gumikkal eladó. Vonyarcvashegy, Iskola utca 10._____ Zsiguli motor felújítását 2-3 napos határidővel vállalom. Telefon: 221 902. 7 évi közművelődési gyakvidékieknek! Nyelvtanítás levelezéssel száz forinttól havonta, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul (telefonetikával). Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. Budapest, Tákorlattal, gyengénlátó népművelő előadói, intézményvezetői munkát keres, lakásmegoldással. „Bárhol NSZ 52 800" jeligére a kiadóba.__ Vidéki cég képviseletét, ügyintézését vállalja Budapesten főállásban szakember 20 évi gyakorlattal (többek között piackutatás terén). „Mérnökközgazdász NSZ 53 057" jeligére a kiadóba. Árszakértő gyakorlattal, számítástechnikai és angolnyelv-ismerettel munkát vállalnék. „Ipartól a mezőgazdaságig 166 716” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. ÁLLÁST KÍNÁL Szolnok Megyei Sütőipari Vállalat felvesz: Jászberény, kenyérgyárba jó kereseti lehetőséggel sütőipari szakmunkásokat. Albérlet megoldható. Jelentkezés a gyárvezetőnél. Jászberény, Ady E. u. 24. Mezőtúri üzemeibe jó kereseti lehetőséggel sütőipari szakmunkásokat. Albérlet megoldható. Jelentkezés a telepvezetőnél: Mezőtúr, Kossuth L. u. 37. Jászárokszállási üzemébe jó kereseti lehteőséggel sütőipari szakmunkásokat. — Jelentkezés az üzemvezetőnél: Jászárokszállás, Rákóczi út 21—23. Fém, fa és műanyagipari szakmában, munkával rendelkező önállóan dolgozó részlegek jelentkezését várjuk bedolgozó ágazatunkhoz. Kedvező feltételekkel való üzemeltetést garantálunk. Jelentkezés: Bükk Vidéke Mgtsz, Bátor, Hunyadi út 58. Telefon: Bátor 6. Telex: 63-312. A Szerencsi Cukorgyár felvesz IBM PC XT, illetve IBM PC AT kompatibilis professzionális személyi számítógépeinek üzemeltetéséhez szervezőmérnököt vagy számítástechnikai ismeretekkel rendelkező felsőfokú végzettségű szakembert. Bérezés megegyezés szerint. Vállalati bérlakás van. Jelentkezés személyesen vagy írásban a cukorgyár személyzeti vezetőjénél vagy az automatika és számítástechnika csoportnál. Cím: Szerencs, Gyár út 1. 3901. ,,A” kategóriájú termelőszövetkezet pályázatot hirdet állattenyésztési főágazat-vezetői munkakör betöltésére. Feltétel: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és 5 évi nagyüzemi gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Alkalmazás esetén lakást biztosítunk. Jelentkezni „Minőség NSZ 80" jeligére a kiadóba. Elveszett az újhegyi lakótelepről szilveszter éjszaka egy magyar vizsla szuka kutya. Színe barna, a fülében tetoválás van. Kérem a becsületes megtalálót vagy aki tud róla értesítsen. Tel.: 776 686. Főiskolai oktató korszerű módszerekkel hatékony szóbeli és levelező felvételi előkészítőt vállal magyar nyelv és irodalomból. Levélcím: Polmüller. Budapest, József u. 35. 1184. bornok huszonegy (835-761). 1149 iffrozaik LEVELEZŐ FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ F 1 MAGYAR MATEMATIKA, TÖRTÉNELEM , S BIOLÓGIA A FIZIKA Érdeklődni: MOZAIK GM. Bp. 1. PL: 36. 1250. Tel.: 55-65-85. Részletes tájékoztatót küldünk! Matematikatételek én segítőknek — összefoglaló feladatgyűjteményből gépelten, szép rajzokkal, gondosan kidolgozva, utánvétellel megrendelhető, 895-970, „Precíz 167 021” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Esküvője legdivatosabb menyasszonyi, vőlegényi ruhák kölcsönzése, vidékre is. VII., Akácfa u. 27. 216-492. L ESKÜVÖlj RUHAKOLCSÖNZOJ ! Bp. XIV., M Dózsa György u. 29B ^ (Városligetnél) JjJP esküvőt3 r RUHAKÖLCSÖNZOl [ Bp. XII., Greguss u. 4. | L (Déli pályaudvarnál) A Szombaton is nyitva!^fl Dízel, Daihatsu Charade 1000-es, 3 éves, friss vizsgával, extrákkal eladó. Érdeklődni: 370- 142. Főtengely-köszörülés. Vidékiek megvárhatják. Budapest Vili Apáthy István u. 18. 'yjCjCír4.* J Minor 8 típ. dízeladagoló próbapad és porlasztó csúcsbeállító sürgősen eladó, esetleg bérbe adó. Érdeklődni: Kiss Géza. Bp. XV., Rákosmező köz 14. Napközben 833 002. Káposztaszelő gép 220 V árammal működik, újszerűen eladó. Szabó Mihályné, Csongrád megye, Ópusztaszer, Komócsin Zoltán 25._______ _____ Sajtostallérsütő gépek eladók. Siófok, Füist S. utca 9._________________ Savária habverőgép eladó. Németh István: Balatonszárszó, Déryné u. 5. szám. Bedolgozást vállalok. Duplaágyas, négyszínváltós kötőgéppel. Leveleket: .Januári kezdés 66 928" jeligére a szolnoki hirdetőbe. Figyelem! Magas áron rezet, bronzot, forgácsot alumíniumhulladékot veszek. Cím: Bp. XXII., Petőfi S. u. 4. 1225. Sylver Gross iker babakocsi eladó. Szabó Gábor. Debrecen, István u. 75. IV/14. ____________ 8 hónapos kanca csikó eladó. Lad. Kossuth L. 21. Stix Imre. Kovács Margit-figurákat keresek. Telefon: hétköznap 9-től fél 6-ig, 427-020. _______________________ Vil. ker.. 32-esek tere 2. szám alatt, forgalmas helyen levő 43 nm alapterületű, bérelt üzlethelyiségünket belterületi, megfelelő üzleti lehetőségekkel rendelkező helyiségre cseréljük vagy a bérleti jogviszonyról kedvező feltételek mellett lemondunk. Ajánlatokat írásban: Express Budapesti Igazgatóság. Budapest, Semmelweis u. 4. 1052. telefonon: 177-203. 176-823 kérjük. _______ Peremezőgép (zikni), körolló készítése. Nyeste László. Bp. XIX., Traktor u. 31. 1194. Telefon 475-305. 10/205 Duja—300 universál. kézmechanikás, szemátakasztós, jacquardos, teljesen automata kötőgép eladó. Bp., Sáfrány u. 10. 1116, Nothnagel. ._____ Betonkeverő gépek készítése, eladása. Varga, Vecsés, Nándor utca 43 2220. Minősített faipari gépek készítése 200-300—400- as méretben. Kombinált gyalugépek, egyengetők, vastagolók. Asztali marók. Gergely Ferenc. Érd VI., Emil u. 56. 2030. Tel.: 45-893. KIN.FOnSTRU.rfl Kifogástalan műszaki állapotban levő Csepel 452-es teherautóból és most vizsgázott E/5-ös pótkocsiból álló szerelvény eladó, esetleg külön is. Nagy Gyula, Tuzsér, Petőfi u. 19/A 4623. Telefon: 42/60-209 (Nagyné). 3 éves, 1200-as Lada kombi új műszaki vizsgával eladó. Dósa Kálmán, Szentmártonkáta, Rákóczi u. 87. Új, vámkezelt nyugati gépkocsi korrekt közvetítése. 854-219, 14-től 18 óráig. ________________ Eladó 1 db 255-ös Ikarus busz, büfé, falatozónak berendezve, teljes felszereléssel. 9 fő szállítható. 2 db fekhely, teherautónak műszakiztatva, új állapotban. ■— Cím: Répás Miklósné, Veszprém, Schönherz Z. út 37. 8200. RS—094 hengeres dízelmotor és 700-as vontatható villanymotoros szalagfűrész eladó. Érdeklődni: mindennap 8 —16 óra között. Horváth Mátyás, Inárcs, Rákóczi u. 40. 2365. Házitészta készítéséhez gépsor — áron alul — eladó. Budapest XII. Maros u. 29. 1122. Soós. Faipari fazonmarók, kések, körfűrészek, fúrók stb. Tamás Árpád, Bp. IX., Hőgyes Endre 10. 1092. rel.1 177-349. Vadonatúj Overloek varrógép, 4 szálas eladó. Érdeklődni: Baja, Varga Imre utca 105. Mindenféle építőanyag, műmárvány mosdópultok különböző méretben, kádak, építőanyag nagy választékban, házhozszállítással is. XIV., Gyarmat u. 57. Tel.: 832-622. Kötésök. Divatáru-készítők, figyelem! Forgalmas helyen levő divatáruüzletemben január-február folyamán téli vásárt tartok a lakosság részére. Várom olyan készítők jelentkezését, akik ennek lebonyolításában piacképes árujukkal részt kívánnak venni, jelentkezés csak hétfőtől péntekig 698-421. 15—19 óra között. 1 db dagasztógép, csészék és egyéb sütőipari berendezések eladók. — Nagyszénás, Tessedik u. 39. 5931. Büfé-falatozó Balatonalmádiban eladó. Érdeklődni: Bp. II., Kacsa u. 10. fszt. *4. Gyakorlott varró kapacitással rendelkező gmk vagy tsz melléküzemág jelentkezését várja megrendelésekkel rendelkező divatáru-készítő gmk, számlaképes bérmunka végzésére. Leszabott és a készáru szállításáról gondoskodunk. Vidékiek jelentkezését is várjuk egész nap. 899-214. Téli, nyári trikóanyagok kaphatók, illetve megrendelhetők. 844-100. Sas-hegyen, Bod Péter utcában ötlakásos társasházat szervezünk. 62. 98. 82. 58 mn-cs. panorámás lakásokkal. 44. Sz. Ügyvédi Munkaközösség, Attila u. 39., du. 1/—19 között, péntek kivételével. Parlamentnél 2 szoba, hall, összkomfortos, gardróbszobás, teljesen felújított, napfényes, 87 nm-es, tanácsi saroklakást elcserélném kis tanácsi, vagy kis öröklakásra, értékegyeztetéssel. Minden megoldás érdekel. Telefon: 111-375. Székesfehérváron 2,5 szobás, tehermentes, gázfűtéses OTP-öröklakás, közel a városközponthoz, eladó. Költözés 1988-ban, irányár: 16 000 Ft/nm. Ajánlatokat „Jó befektetés NSZ 9265" jeligére a székesfehérvári hirdetőbe kérem (József A. utca 9.). Szőrtelenítés véglegesen. Pattanások, szeplők, ráncok eltávolítása. Faragó kozmetika, Szarvas, Szabadság u. 45. Buszpályaudvarnál. Telefon: 282 Bérelnék Veszprém belterületén 150—200 négyszögöles zártkertet, hoszszú távra. Vida, Albertirsa. Pf.: 158. 3 db rexasztal és db Csocsó felszereléssel együtt eladó. Isaszeg, Dózsa , György út 79. 2117. Birkanyíró gép 220 V-os eladó. Bp. XVII., Rovátka u. 29., Győri. Singer szűcsvarró gép nyolcvanezer forintért eladó. Endrődi u. 24/A 1026. Mészáros. m m Redőny és reluxa készítését rövid határidővel és garanciával vállalom. — Vass Illés, Komló, Kossuth L. u. 77. 1. 8. Eladó Audi dízel GJ- 80-as. Tel.: 409-957. Ford Tranzit dízelbusz. 3 éves, első kézből eladó. XX., Határ út 23. TM-es 1600-as Lada sürgősen eladó. Telefon: 651-640. ___________ IFA terepes, billenős 8,3 pótkocsival eladó. Visznek, Vörös Hadsereg u. 35. szám. KCR 5000-es vagy HIAB darut vennék. Kérek ármegjelölést vagy értesítést. Levélcím: Fót, Berda József u. 20. 2151. Tel.: 06(27)-58-059. Juhász Imre. _________ Kandalló, üzemképes építés, javítás garanciával, márvány és kerámia burkolattal. Telefon:0 órától, 479-783. 10 éves Barkas típ. személygépkocsi (18 személyes), 1988. VII. hóig vizsgáztatva, 80 000 Ftért eladó. Tel.: 356-661, 16 óra után.___________ Eladó NISSA SUNY 1,5- ös, 5 ajtós, 8000 km-rel. Tompa, Kossuth 16/A 6422. Alkalmi, esküvői ruhák készen kaphatók, méretre rendelhetők, kölcsönözhetők. Budapest, Pozsonyi út 33/A 1137. A Margit híd pesti hídfőjénél. ssg BlJHí Budaí°k geSeS véka Esküvőre, alkalmakra, csodálatos külföldi ruhák, férfiaknak francia bársonyból is. Szmokingok, frakkok, pelerinek, bundák. Frost ruhakölcsönzőnél. * Majakovszkij u. 92. 429-070. CANON NP 200, PC 22- es iratmásolók eladók. Érdeklődni: 62/82-012-es telefonszámon, dr. Tóth. Új VIDEO MOVIE VHS—C eladó. Tel.: 339- 972. 8-tól 16 óráig. Amatőrfilmesek, fotósok, figyelem! Videokazettára másoljuk film-fotó-dia felvételeit — tengerentúli NTSC-ben is. Utólagos expozíciókorrekció, hangosítás, feliratozás kívánság szerint. INDI VIDEÓ, 495-655, 377-798. Videomagnó japán. Orion 2004. HiFi sztereó satelita vétel eladó. Érdeklődni: Sopron, Gesztenyés krt. 117. Új Honda accord 1,6 extrákkal, ezüstmetáll. eladó. „Accord NSZ 52 732" jeligére a kiadóba. Törmelék szállítására alkalmas konténeres IFA-t venne gmk. Levélcím: Budapest 100, Pf.: 147. BMW 2002 nagyon jó állapotban eladó. Pintér Csaba, Balatonudvari, Kis u. 1. 8242. 4 és fél éves Lada 1500 5 új motorral, 1989-ig műszaki vizsgával, eladó. Tel.: 402-063. Ural M—63-as és BMW R—51/2-es oldalkocsis motorkerékpár sürgősen eladó. Marcali, Noszlopy utca 22. Zsiguli ezerötszázas energiatakarékos motorral, CB-rádió elvámolva eladó: 53-42-93. Veszek olcsó Trabantot, Telefon: 338-608. Fiat Uno 55-öst keresek megvételre. Telefon: 46/86-508, este hat óra után. Benzines Mercedest vennék, W 126-os is érdekel. Részletes leírást kérek. „Szeged 136 078" jeligére a szegedi hirdetőbe. Jó állapotú Wartburgot keresek. 494-428, 10-től 18 óráig. IFA billenős. 8,3 l pótkocsival, jó állapotban, 3000 ker. külön is, eladó. Csukott Arót beszámítok. Jászberény, Rákóczi 60. 5100. Tel.: 11859. Lánghegesztő felszerelést származási bizonyítványnyal veszek. Pintyur Attila, Balassagyarmat, Kandó Kálmán út 12. 100 grammos, dugattyús műanyag automata fröccsöntő gép eladó. — Érdeklődni: Tatabánya II., Vadász u. 44. II. 3. Telefon: 06-34/13-947. Eladom 70 g-os hidraulikus-dugattyús fröccsgépem. Megtekinthető: Gödöllő, Szivárvány Reluxa, redőny (minitokos), nagy színválaszték, garanciával, rövid határidő. 22-81-99. Videók, nyugati színes tv-k áthangolását, javítását, garanciával vállalom műhelyemben. Farkas, 673-532. Bp., Hadriánus u. 7. 1039. Szécsény város belterületén 1600 nm-es zárt területen műhelyek, raktárak, irodák, fedett előterével és szociális létesítmények felszámolás miatt egyben eladók. — Irányár: 2 200 000 Ft Érdeklődni lehet telefonon: Szécsény 67 vagy írásban: Szolgáltató Ipari Szövetkezet, Szécsény, Rákóczi u. 68. 3170, esetleg telexen 229-187 számon, Imre Sándor névre. Mastino Napoletano kölykök eladók, január 1-jétől elvihetők. Nagy testű, szürke, rövid szőrű, őrző-védő fajta. Pókos Lászlóné: Környe, baromfitelep, 2851. 250-es kombinált gyalugép és 25 000 cal. vegyes tüzelésű kazán eladó. Regöly, Dobó u. 7. Egyliteres ,szódásüvegek eladók. Fock Imre szikvízkészítő, Kaposvár Gyár u. 10. (7400). Kaphatók használtcikk üzletemben téli lábbelik, férfi, női bőrcsizmák (bundásak is). Surranok minden méretben 200— 250 Ft-ig. Bársonynadrágok több színben 400— 450 Ft-ért. Munkásnadrágok 230 Ft. Kertésznadrágok 320 Ft-ért. A nadrágok bármilyen méretben megrendelhetők, rendelésnél a derékbőséget szíveskedjen megadni. Mikádóbelső 60 Ft ért. A fenti árukat után vétellel is megküldöm. Kalmárné, Gárdony, Tanácsház u. 34. Fonatorsózáshoz használatos különböző méretű kúpos bónuszt, nagyobb mennyiségben, magánszemélytől, közületektől KISZ-szervezetektől, MÉH-től vásárolok. — Győri, Bp. X. ker., Kolozsvári u. 23/A. 772 101. Debreceni tanácsi, másfél szobás, összkomfortos bérházi lakást cserélek budapesti hasonlóra Zugló vagy Lágymányos előnyben. Ajánlatokat „Tavasz ’87 128 070’ jeligére a debreceni hirdetőbe kérem. A hatos számú főút 204. kilométerénél, Pécstől néhány száz méterre, a csárda környéke alatt, közel 50 nm-es lakható téglaépülettel, pincével és ciszternával. 412 négyszögöles szőlőingatlant eladom vagy budapesti lakásra vagy családi házra cserélem. Érdeklődni lehet: napközben,a 471-560/184-en. — Levélcím: Budapest, Üllői út 114—116. 1476. Kustra Pál. Balatonszárszó, Zrínyi M. u. 21. szám alatti 2 szobás családi ház. 600 n.üres telekkel eladó. Érdeklődni: ugyanott. Kisiparosok, kereskedők, magánszemélyek! Gyöngyös központjában 9 helyiségből álló, utcai részen üzlethelyiséggel családi ház eladó, üzlet, műhely, raktár, lakás egy helyen. Érdeklődni levélben: Salánkiné, Debrecen, Bethlen u. 54. Sürgősen eladó 2 és fél szobás, komfortos családi ház Budapesttől 45 km-re. 3 kataszteri hold földdel, ebből 3 hold gyümölcsös. Automata tojóházzal, disznóólakkal, több gazdasági épülettel. Érdeklődni mindennap. cím: Demkovics, Hernád, Várady-telep 82. Eladó 2 szoba, komfortos családi ház. Tetőtér beépíthető. 5x5-ös pince. Újpest zöldövezetében, szép környezetben. Irányár: 1 550 000 Ft. Tavaszi költözés. Cím: Bíró Sándor, Bp. IV. ker. Zichy M. út 19. Hévízen háromszobás, összkomfortos, garázsos szövetkezeti lakás, beköltözhetően, OTP-átvállalással eladó. Hévíz, Szabó L. utca 8/B 11/6. Szétköltözők! Adunk 75 nm-es, gázfűtéses, 2 szobás, bel-budai tanácsi lakást és verőcemarosi 3 szintes, 130 nm-es fél ikerházat, 90 százalékig kész. Keresünk budapesti 4-5 szobás, min. 110 nm-es lakást. „Tavaszi csere NSZ 56 894" jeligére a kiadóba. 2,5 szobás OTP-lakás eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Búzavirág u. 6. 111 /12., Szalmasági Géza. ALBÉRLET Egyetemista láncnak szoba kiadó a Váci utcában doktornénál. Tel.: reggel 7—9-ig, 376-104. Tartós használatra bérbe adom kispesti. Határ úti metró közelében levő egy plusz kétszer félszobás, berendezett lakásból egy plusz fél szobát, 875-ös telefonon vagy. Érdeklődni lehet: a 144- „600 Ft/hó NSZ 56 420" jeligére a kiadóba. Délegyházán, bevezetett büfé, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Bp. XXL. Kossuth L. 100/Bel. 10._______ Jövedelmező magánvállalkozás bővítéséhez, tőkével rendelkező közreműködő társat keresek. „Biztos befektetés NSZ 54 983" jeligére a kiadóba.________._________ Fogorvosok, figyelem! flexilux típusú ultra vio. Eladó 1 db Leroher lett készülék, valamint ultra violett fényre kötő CERTAIN és AURAFILL tömőanyag, bzol. nők, Orosz Gy. út 19. 1/8. 5000, Honti Tibor. Kisbéren, gazdálkodásra, állattartásra alkalmas tanya, régi malommal, plusz 2 szoba, konyhás lakás. 1200 n.-es gyümölcsössel (villany van, viz megoldható) sürgősen eladó. Érdeklődni: Ond vezér utca 17/B. V/23. 1144. 18 órától vagy Tárkány. Fő utca 61. 2945. Eladó 66 n.ölön fekvő, 54 nm-es, egyszobás, összkomfortos családi ház, Budapest XI. ker., Sáfrány u. 24. Irányár: 1 300 000 Ft. Levélcím: Fehérvári Gy., Dunaújváros, Április 4. liget 2. V. 3. Kitűnő szülőktől komondorkölykök eladók. Telefon: 633-462. Műanyagosok! Műanyagdarálást garanciával, nagy teljesítményű darálóknál vállalunk, 8 Ftos áron, számlázva. Szállítás megoldható. Műanyag hulladékot, propilént, amidot veszünk. Kemencei Vegyesipari Szövetkezet, Bp. XXII. ker., Pintyőke u. 22. 1225. Balatonfüreden 4 szoba, hallos, kertes családi ház, főútvonal mellett, eladó. Vállalati üdülőnek, penziónak alakítható. Érdeklődni: Balatonfüred, Ady E. u. 14. Schimdt. ___ Faragásra alkalmas diófa pallót vennék. Telefon: 757-464.___________ Naposcsibe: hús- és tojófajták megrendelhetők szállítással is. Pál baromfitenyésztési szakmérnök. Budafok, Magdolna u. 30. 1221. Telefon: 464-756. Figyelem, vállalatok, gmk-k! 130—260 g-os műanyagfröccsöntő munkát vállalnék 1987. évre, teljes kapacitással. Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 87. Tel.: 23., hétfőtől péntekig, 8—16 óra között. Padló és központi fűtés szerelését vállalom, anyaggal is. Kovács Ferenc, Vác, Postafiók, 227 (2601). Égszínkék Felicia, télen is virágzó dél-afrikai cserepesvirág, újdonság! Igénytelen, hónapokig virágzik, évekig megmarad. Virágzása bármely időpontra időzíthető. Virágágyásba, temetőben sírokra is ültehető. Mag utánvéttel kapható. Részletes termesztési útmutatót megcímzett, felbélyegzett válaszborítékért díjtalanul küldök. Tóth Béla, Budapest XXII., XII. u. 23. 1224. Eladó a Minőségi Cipőgyár, Göd, Regös u. 7. szám alatti üdülője, gondnoki lakással együtt. A telek 907 négyszögöles. Az üdülőben a férőhelyek száma 22 fő, konyha, hét szoba, két fürdőhelyiség, társalgó. Érdeklődni lehet: Minőségi Cipőgyár, Bp., Korányi Sándor u. 3/B 1089., szociálpolitikaiosztályvezetőnél vagy a szakszervezeti bizottságon. Telefon: 341-771. Komoly tőkével rendelkező munkatársat keresünk jövedelmező állattenyésztés bővítéséhez. Tel.: 699-116, 18 után vagy „Korrekt 167 516" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Nyugatnémet teleszkópos alsó-felső solárium napágy eladó. Tóth Zsuzsanna, Salgótarján 20. (Klapka u. busz- Arany J. u. 15. Tel.: 32 végállomásnál), Székács 15912, délelőtt vagy este Antal. 18 után. Barkácsolók, ezermesterek! Városi, lakótelepi lakásában is elférő, öszszecsukható munkapadot rendelhetnek 1987. I. negyedévi szállítással. Kérjen tájékoztatót. Cím: Hank Sándor, Debrecen, 2002. „Postán maradó" üzletpavilon eladó 520 000-ért. (Játékterem volt.) Bp. X., Gyömrői —Sibrik út sarkán. Zsák felújított hatvan, szalmazsák százkilencvenöt, műszálzsák tizenhattól huszonnyolc forintig utánvéttel rendelhető. Zsákműhely, Budapest II/A., Csatlós 61. 1029. Sarplaninac kutya, legkiválóbb őrző-védő. 100 százalékig megbízható megvesztegethetetlen. — Kölykök eladók, előjegyeztethetők. Héjjné. Budapest Vill., Dugonics 3. 1089. Tel.: 145-323. 7 hónapos, törzskönyvezett beagle (angol kopó), tricolor színű kis kiskutyám eladom, jó gazdinak. Tel.: 227-463 vagy Bp. XV., Pörge u. 63. 5 óra után. Balatonszabadi-Sóstón 308 nm-es hétvégi telek, 42 nm-es faházzal, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni a 06-(46)-36- 623-as telefonon lehet 18 óra után. XVIII. ker. Hengersor utcai, már épülő 76,5 nm-es sorházi lakás kilépés miatt átadó. Telefon: 630-406, este. Egerben, a vár mellett, Leányka út 67., gázos, garázsos ház eladó._____ A Napsugár Üdülőszövetkezet, saját tulajdonú üdülőépületek kivitelezését végzi Agárdon. Az összkomfortos, konyhával, fürdőszobával és központi fűtéssel ellátott üdülőegységek közül még jelentkezhet a 30, 37, illetve a 43 nm-es üdülőegységekre. Kérjen tájékoztatót! Jelentkezni . lehet munkanapokon 9—12 között a 755-408 telefonon vagy személyesen, HL levelben a szövetkezet köz-*ponti .................. Eladó Pomázon a HÉV- megálló közelében egy kétszintes családi ház 200 n.öles telekkel, garázzsal. Érdeklődni lehet: naponta 10—18 óráig. Cím: Pomáz, Tanácsköztársaság út 3/A. Azonnal beköltözhető háromszobás, kertes családi ház eladó. Garázs, pince, műhely. Dabas I. kerület. Fehérakác út 25. szám. Érdeklődni Dabas I. kerület. Biksza Miklós út 237/A. A III., Rozália u. 8. alatt épülő igényes 4 lakásos társasházban OTP előtt eladó egy 100 nm es lakás, garázzsal, beköltözhető 1988 júniusban. Érdeklődni hétvégeken a helyszínen.___ Budapesttől 34 km-re Áporkán 2 szintes családi ház, 900 n.öles gyümölcsössel eladó. Irányár: 2 500 000 Ft. Érdeklődni lehet: telefonon. Kiskunlacháza 108 Vízközeli kis nyaralót vennék Fenyvestől Lelléig. Ajánlatokat ár- és helymegjelöléssel kérek „Sürgős 129 758" jeligére a kaposvári hirdetőbe. Siófokon gázfűtéses családi ház, 220 n.üres telken eladó. Szűcs, Mészáros L. 46. , Balatonakaliban 45 nmes, 2 szobás, alápincézett nyaraló eladó. Érdeklődni lehet egész nap. Pánczél József, Budapest XXII. ker. Pintyőke u. 22. Kétlakásos, központi fűtéses, kétgarázsos családi ház, részben vagy egészben, fizetési könynyítéssel eladó. Simányi, Érd. Deák u. 50. 2030 Budapesttől 40 km-re eladó 3 szoba, összkomfortos családi ház. Érdeklődni: mindennap. Ráckeresztúr, Sallai u. 26. szám. Balatonfüreden más, panora- központi fűtéses, teraszos, alápincézett, szobás lakóház eladó. Üzletek megközelítése percre. Levélcím:: Kövér Istvánná, Szolnok, Zagyvaparti sétány 5. 5000. Nagy bérjövedelmű budapesti üzletházrészemet eladom. „Befektetés 167 008” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Régi parasztházat keresek ötvenezer kp.-vel. — „Hegyvidék NSZ 52 761" jeligére a kiadóba. Lepsényben 3 és fél szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Méryné, Lepsény, Ferenc utca 30. Eladom vagy budapesti lakásra cserélem Pap községben levő 4 szobás, pincés, melléképületes, plusz 10x1 l-es műhelyépületes, 640 n.öles kertes házamat. Érdeklődni lehet a helyszínen. Pap, Kossuth Lajos u. 20. alatt vagy Budapesten a 403-815 telefonon._______ Balatontól 4 km-re, Lepsényben, Posta utca 1 8. sz. alatt. 200 n.ölcs Szőlő-gyümölcsösön 100 nmcs Családi ház, gazdasági épületekkel eladó. — Irányár: 600 ezer Ft. Érdeklődni: Gyál. Körösi út 56. sz. 2360. Pomázon társasházban 64 nm-es, 3 szoba, összkomfortos, földszinti, garázsos öröklakás plusz OTP-vel, eladó. Cím: Pomáz, Kun Béla u. 2. fszt. 1. Tel.: 06-26-25- 270. ) Margit híd budai hídfőnél nagyméretű 2 szobás öröklakás eladó. A 359-525-ös telefonon lehet érdeklődni. Miskolcon 51 négyzetméteres, tehermentes szövetkezeti lakás eladó. Irányár: 750 000 Ft. Érdeklődni du. 3-tól 06-46-85-036. Hévíztől két kilométerre, az alsópáhoki hegyen, nyugodt környezetben újonnan épült, pihenésre alkalmas pince. 1200 n.öles megosztható területtel eladó. 400 000 Ft-ért. Érdeklődni: Hévíz, Semmelweis utca 3. fszt. I. Verőcemarosi, 3 szintes, 130 nm-es, 90 százalékban kész, sfél ikerházat, pincével, garázzsal, kis műhellyel elcserélem, budapesti 3 szobás lakásra, illetve eladom. „Dunakanyar NSZ 56 893" jeligére a kiadóba. Elcserélném (esetleg eladnám) agárdi másfél szoba, hallos, nagy teraszos, komforots üdülőmet siófokbra. Érd.: Rábaközi. Székesfehérvár. Széchényi u. 37. VI/28. Hévízen, a Veress P. utcában 230 n.öles közművesített, lakóház építésére alkalmas telek eladó. Érdeklődni: Németh Jenő, Belvárdgyula. Táncsics u. 9.____________ Kaposvárhoz 10 km-re. Taszáron, Széchenyi u. 10. számú családiház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kertész u. 46., azonnal beköltözhető (Tibáldné). Palóznak, Petőfi u. 5. 200 n.Öles telek 300 000 Ft-ért eladó. Bekerítve, gyümölcsös, víz, villany van. Érdeklődni: Mozsolics József. Bp., Fazekas u. 29—31. VII. 65. 1027.____________________ Csodálatos panorámájú lakás eladó a X11. Fodor u. 97/B II. 1-ben. 60 nm. 1 600 000 plusz OTP. Érdeklődni szombaton és vasárnap 4—6. Eladó Nógrádszakálban, a rárosi üdülőkörzetben 3 szoba, összkomfortos lakás. Nógrádszakál. Hunyadi 9. Vállalatoknak! Balatonszemesen, vízközelben 5 szobás, hallos, fürdőszobás nyaraló, nyolc férőhellyel kiadó, egész nyáron. Leveleket: „Pihenés 129-781" jeligére a kaposvári hirdetőbe kérek. Leányfalui strandnál 60 nm-es társasüdülő lakrész 1987. áprilisi befejezéssel eladó. Tel.: 18 óra után, 534-548. Balatonfüreden levő, 1 emeletes családi ház eladó vagy elcserélhető budapesti 2 szobás házra, értékegyeztetéssel, értéke 4 000 000 Ft. Bp., Volkmann u. 12. 1026, Mezei.____________ Székesfehérvári tanácsi főbérleti lakást cserélek megegyezéssel házingatlanra. Levélcím: Hajdú Ferencné, Budapest, Epreserdő u. 28/B II. 11. 1098. Telefon: d/6032. 18 órától.______________ Régi típusú, 2 különálló ház, 400 n.-es telekkel sürgősen eladó. Szada, Petőfi u. 14. 2111. Budapesthez közel, Baracskán, a falu közepén, építésre, kertészkedésre alkalmas egy kát, hold közművesített telek eladó. A műút és a folyó határolja. Érdeklődni lehet: munkanapokon 17 órától, szombaton és vasárnap egész nap. Cím: Juhász János, Eger, Rákóczi út 57. I. emelet 6. ajtó. Telefon: 25-443.___________________ v ^ Budaörs üdülőövezetében irodájánál: körpanorámás — üdülő- Budapest. Döbrenteinek vagy állandó lakás- *■’ ’ra is alkalmas — háromszintes, garázsos házas ingatlan igényes vevőnek eladó. Érdeklődés: hétfő—péntek 10—19 óra között, 174-911.______ 13. 1013. Budaörsön 40-es busz végállomásánál 2 szobás, 50 nm-es, tehermentes öröklakás 1987 májusi beköltözéssel eladó. Érdeklődni a helyszínen, bármikor: Bálint, Lévai u. 3/1/4. Este: 253-159. Debrecen, Homokkertben 2 szobás családi ház, 450 n.öles telekkel eladó, 1 éves, 200-as dízel Mercedes gépkocsit beszámítok. Érdeklődni: Tömöri Gábor, Debrecen, Kiss Áron u. 43. Hévízen, Leányfalun, Tihanyban keresek családi házat vagy nyaralót. „Készpénz 166 692v jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. ______ Vácon (Deákvár), a Gerle utcában, négylakásos ikerházban levő, 2 szobás lakás, garázzsal, nagy terasszal, kertrészszel eladó. Érdeklődni: 660-962 (17 óra után). Bükfürdőhöz, Sárvárhoz 18 km-re, Csáfordjánosfán falusi ház, 480 négyszögöl telekkel, 150 ezer Ft-ért eladó. Gazdálkodásra, nyaralásra alkalmas. Levélcím: Bujtás János, Szolnok, Mátyás király út 18. 500 m. Budaörsi lakótelepen 1 plusz 2 félszobás, tehermentes öröklakás azonnal beköltözhetően eladó. Tel.: 310-860, reggel, este: Tóth Mihály, Budapest, Radnóti M. u 24. 1137. Szentendrén 6 éves családi ház, 3,9 millió Ftért eladó. Több generáció együttélésére vagy üdülőnek is alkalmas. 573-190, 14.30-ig napközben. XI. kerületi, parkra néző, 52 nm-es, 2 szobás, 111. emeleti, liftes öröklakás sürgősen eladó. — Tel.: 651-640, 17 óra után. Dömsödön szomszédos egyenként beépíthető. eladó két üdülőtelek, 153 n.öles. Érdeklődni: Dömsöd-Dab, Kiss u. 2. Eladó Budapesttől 80 km-re építhető telek. Fő út mellett, vasúthoz, üzletekhez közel. 3 ezer forint négyszögölenként. „Készpénz 166 721" jeligére a Felszabadulás téri hürdetőbe. Balatonlellén 3 szoba, összkomfortos, vízparti nyaraló vállalatnak, szövetkezetnek kiadó. „Családos üdültetés NSZ 56 364" jeligére a kiadóba._____________ Kiadó Zamárdi felsőn vízparti 5 szobás, 10 férőhelyes, összkomfortos nyaraló, kizárólag egész nyári szezonra. Jó, Siófok. Kandó u. 8. fszt. 2. 8600.________________ Bükfürdői örökös üdülői jog eladó. Érdeklődni: Gyula. Zöldi u. 4._____ A Napsugár Üdülőszövetkezet megkezdte egy újabb használati jogú üdülőépület kivitelezését Agárdon. Évi 2x14 napos, illetve 1x14 napos örökös üdülőhasználati jogosultságot szerezhet. Kérjen tájékoztatót. Jelentkezni lehet munkanapokon 9-112 óra között a 755-408 telefonon vagy személyesen, illetve levélben a szövetkezet központi irodájánál. Budapest, Döbrentei u. 13. 1013. Hévízi háromszobás, összkomfortos lakásomat 1987-től vállalatnak vagy tsz-nek üdülésre kiadnám. Érdeklődni: Takács László. Hévíz. 12 936, napközben. Bérelnék Balatonon teljes nyári szezonra 2 szoba, összkomfortos önálló nyaralót, vízközelben. — „Nívós NSZ 56 879" jeligére a kiadóba._______ Szövetkezetünk megvételre keres Balatonon vízközelben, téliesített, min. 10 szobás nyaralót. Ügyintézőnk Berkes Péter. Tel.: 281-019. telek Eladó 550 n.-öles telek, kész alappal, építési engedéllyel, Pakstól 20 km-re. Érdeklődni lehet: Sárszentlőrinc, Ózd József u. 27. Balatoni, vízközeli telket vennék. 250. n.-alig. Bp., Fehérvári út 185. 1119. Tel.: 421-954. du. IBauer Róbert. ■ li Iniiiliii ■ ÜDÜLŐ WWfyRa GÉP ■ 3n.u.wn:n KÖZLEMÉNYEK Felvételi-előkészítő levelező tanfolyamok: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia. Érdeklődés: Mozaik Gm. Bp. 1. Pf.: 36. 1250. Tel.: 55-63-85, 114-573. Részletes tájékoztatót küldünk: Figyelje a Figyelőt, a külsejét tekintve januártól szebb, az információi, mint eddig, megbízhatók. Figyelje a Figyelőt, a döntéshozók gazdaságpolitikai hetilapját! Ára januártól: 12 Ft. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Körnek Mártin: ,.Azalapvonalak’ gondolatmenetéről" c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1987. január 12-én du. 14 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., RO:,;évek tér 9.) /,, SziklaiLászló: ,,Lukács és a fasizmus kora” c. doktori értekezésének nyilvános vitája 1987. január 13-án* de. 10 órakor lesz az Akadémia nagytermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, Iványi Attila Szilárd: ,,A műszaki fejlesztés tervezése és hatékony megvalósítása értékelemzéssel" c. doktori, értekezésének nyilvános vitája 1987. január 16-án de. 10 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, Koppányi Mihály—Reszegi László: „A termelékenység és hatékonyság alakulásának tényezői a hazai kőolajfeldolgozásban" c. közös kandidátusi értekezés nyilvános vitája 1987. január 19-én de. 10 órakor lesz az Akadémia nagytermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.) A Szekszárd-palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola az iskola történetének megírását tervezi. Kérjük volt diákjainkat, hogy a birtokukban lévő dokumentumok, visszaemlékezések címünkre történő megküldésével segítsék munkánkat. Ezúton közöljük, hogy az alábbi szövegű bélyegző elveszett: VAV Készülék és Automatika Gyáregység, 1135 Budapest XIII., Csata u. 8. Pf.: 287. MNB 207—41276 Átvette: ... 15. Ebből eredően a bélyegző használatát letiltjuk, a használatáért felelősséget nem vállalunk. Elveszett az Ercsi Ságvári Endre Halászati Termelőszövetkezet alábbi feliratú bélyegzője: ,,Ságvári Endre” Halászati Termelőszövetkezet Ercsi 9. A bélyegző használata 1986. december 27- től érvénytelen. A Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat Veszprém. József Attila u. 38. sz. alábbi feliratú: Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat Veszprém 10. bélyegzője elveszett, használata 1988. december 16-tól érvénytelen. Elveszett a ,,Zöldmező" Mg. Tsz. 7228. Döbrököz 31. feliratú, téglalap alakú bélyegző.. Használata 1986. december 1jétől érvénytelen. A Fővárosi Fürdőigazgatóság bérbe adja az alábbi egységeit: Szabadság strandon önkiszolgáló étterem (Budapest XIII. ker., Népfürdő u. 36.); Csepeli strandon önkiszolgáló étterem (Budapest XXI. ker., Hollandi út). Csepeli strandon közértáruk és strandcikkeket árusító üzlet (Budapest XXI. ker., Hollandi út). A versenytárgyalás és a szerződés feltételeiről 1987. január 26- tól február5-ig mindenmunkanapon 14—17 óráig adunk részletes felvilágosítást vállalatunk Budapest V. ker., Guszev u. 25. szám alatt levő III. emeleti tanácsteremben. A pályázatokat legkésőbb 1987. február 17-ig kell írásban vállalatunkhoz benyújtani. (Levélcím: Budapest, Pf.: 328. 1369.) A versenytárgyalás a Széchenyi Gyógyfürdő (cím: Budapest XIV. ker., Állatkerti krt. 11.) kultúrtermében, 1987. február 25-én 15 órakor kezdődik. Január 10-én és 12-én érdemes a Sugár Vasedény Áruházában vásárolni. Ezeken a napokon a kiválasztott áru értékének a 10%-át ajándékba kapja. Engedményes vásár a Sugár Vasedény áruházában. TRIAL Sport-, Játék- és Hangszerkereskedelmi Vállalat 377. Sport—Játék idénybolt 43. Budapest XIV., Erzsébet királyné útja 5—7., 634-442 MNB 217— 10 357 bélyegzője elveszett. A bélyegzőt érvénytelenítjük. Ebből származó viszszaélésekért semminemű felelősséget nem vállalunk. Készpénzért, igazságügyi szakértői közreműködéssel, márkás festmények, porcelánok, bútorok vétele. Qualitas Antiquitas, V., Néphadsereg u. 32. (Szt. István krt. sarok), 312-292 (10—18-ig). Magas-Tátra — alacsony áron Start Gmk idén is elindítja olcsó, 1 hetes sítanfolyamait. Oktatás az osztrák síiskola szerint, video-oktatófilmek. Gyerek, diákkedvezmény. Síkölcsönzés, szerviz. Irányár: 3350 Ft. Felvilágosítás: esténként: 841-074. Jelentkezés: Martours, Bp. VI., Népköztársaság 35. Tel.: 228-275 és vidéki irodáiban. A Cooptourist belföldi társasutazási ajánlataiból: Autóbuszos társasutazások: Disznóvágás a Csülök csárdában. Időpont: január 24. Részvételi díj: 4150 Ft. Disznóvágás Vácrátóton. Időpont: január 31. Részvételi díj: 460 Ft. Disznóvágás „vasi módra” Bükön. Időpont: február 7—8. Részvételi díj: 1190 Ft. Egyénileg utazók részére: Hosszú hétvége Lillafüreden a Palota Szállóban. Elhelyezés: 2—3 ágyas, zuhanyzós szobákban. Teljes penzió. Időpont: január 16—18. és január 30.—február 1. Részvételi díj: 1050 Ft/fő, gyermekeknek: 850 Ft/fő. Jelentkezés és részletes felvilágosítás valamennyi Cooptourist-irodában! A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy sürgősen helyesbíti! Raffai Ernő: „Az erdélyi helyzet az 1318—19-es polgári demokratikus forradalom idején" c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1987. január 12-én de. 10 órakor lesz az ELTE BTK tanácstermében (Bp. V., Pesti B. u. l. I. emelet). A helyesbítés: Raffay Erika lett hirdetve Ernő helyett! Tavaszi ékszer- és nemesfém-aukciójára felvesz az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat folyamatosan és soron kívül antikés régiség jellegű nemesfém tárgyakat, ékszereket. Felvásárló boltjai: Bp. V., Kígyó u. 2., V., Váci u. 73., IX., Ferenc krt. 26., V., Guszev u. 7. Levelező nyelvoktatás! Angol, német kezdő, újrakezdő és középhaladó levelező nyelvtanfolyamot szervez (hanganyaggal) a Panroráma Nyelvstúdió. Konzultációs lehetőség. A tanfolyam díja: 1900 Ft. Kérje részletes tájékoztatónkat. Címünk: Debrecen, Jerikó u. 15. 4032. 1987. január 6-án a Belkereskedelmi Minisztérium Szolgáltató Intézménye 1951 Budapest, Vigadó utca 6. MNB 2321—90174—3344 bélyegzője elveszett, használata 1387. január 6-tól érvénytelen. , Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat 5600 Békéscsaba, Gutenberg u. 3. MNB 260—19534. bélyegzője elveszett, használata érvénytelen. Értesítjük ügyfeleinket, hogy ellopták a ,,Quiintol-Coop" 1. Kivitelező, Szervező, Tervező Szolgáltató Kisszövetkezet, Budapest, MNB 208—41452 feliratú bélyegzőnket. A bélyegző használata 1987. január 5-től érvénytelen, használatáért felelősséget nem vállalunk. Ugyanez a bélyegző sorszám nélkül is érvénytelen! Cím: Bp. Gyorskocsi u. 42. 1027. Tel.: 359-191, 154-745. Egyetemi és főiskolai felvételi előkészítőket indítunk levelező úton, magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol és német nyelv tárgyakból. Sok teszt és feladat! Kérjen tájékoztatott Címünk: Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség, Budapest 4. Pf.: 126. 1364.