Népszabadság, 1987. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-06 / 31. szám
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton köszönjük a Budapesti Izraelita Hitközség elnökségének, dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak, mindazoknak, akik a szeretett dr. Milch Lajos elhunyta alkalmából segítséget nyújtottak, temetésén részt vettek vagy bármilyen formában részvétüket nyilvánították. A gyászoló család. A Tisza Élelmiszer- és Vegyiáru-kereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet az áruforgalmi főosztályán főosztályvezetői, valamint a pénzügyi és számviteli főosztályán (főkönyvelői) munkakör betöltésére Felsőfokú szakirányú végzettség és vezetői gyakorlat szükséges. A lakásmegoldást a vállalat segíti. A pályázatukat a személyzeti osztályra küldték el, cím: Szeged, Sóhordó u. 5. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást adnak a személyzeti osztály (62)-21-722-es telefonszámán. A MAHART Szabadkikötő, Budapest, csepeli kikötőbe felvételre keres: dokkmunkásokat (8 ált. végzettséggel), darukezelőket, termelésirányítókat, erősáramú mérnököt, középfokú végzettséggel elektromos szakembert, jogügyi előadót, gépírót, valamint bérelszámolót. Jelentkezés: Budapest XXI., Szabadkikötő út 5—7., munkaügyi osztály. Bérezés az érvényben levő rendeletek, valamint a vállalati kollektív szerződés szerint. Dolgozóink részére kedvezményes vasúti utazásra jogosító igazollványt adunk. Férfi dolgozók részére munkás- s szállást biztosítunk. ! A Duna Menti Regionális Vízművek (Vác, Híradó u. 3.) központ I lába felvételre keres Jogi tanácsost. Bérezés a kollektív szerződés szerint. I megegyezéssel. Jelentke■ zést a vállalat központjába kérjük. ! A fonyódi ,,Balaton" i Mg. Termelőszövetkezet : felvételt hirdet nyomdaüzemébe, gyakorlattal , rendelkező magas- és ofszetnyomó gépmesteri munkakör betöltésére. — ! Jelentkezni a papírüzem vezetőjénél lehet a szövetkezet ordacsehi nyomda- és papírfeldolgozó üzemében. s ügynöki munkára kerest sünk telexcomputer és automatikus telefonhívó értékesítésére műszaki érdeklődésű személyeket. [TRITON Számítástech- Inikai és Távközlési Kisszövetkezet. Pécel, Pestint 78—80. 2119. Telefon: Pécel 45. Szombathelyi Ingatlankezelő Vállalat felvételt hirdet építész vagy építő felsőfokú vagy technikusi végzettséggel és 5 évi kivitelezői gyakorlattal építőmesteri, építésvezetői munkakör betöltésére. Bérezés megegyezés szerint. Lakásmegoldásban segítünk. Jelentkezni személyesen vagy írásban részletes önéletrajzzal. Szombathely, Marx K. u. 4. 9701. személyzeti vezetésnél. Oroszlány Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya pályázatot hirdet megüresedő gyámügyi főelőadói állásra. Feltétel: jogi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség. Tanácsi gyakorlattal rendelkezők előnyben! Bérezés a II 1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelet alapján. Lakás igényjogosultságnak megfelelően megoldható. A pályázatokat írásban, eddigi munkahelyek részletes felsorolásával 1987. február 20-áig lehet benyújtani az osztály vezetőjénél. Cím: Oroszlány, Rákóczi Ferenc u. 78. Pf.: 9. 2841._________ Duna Menti Regionális Vízmű felvételre keres építőipari normázásban jártas normatechnológust. Bérezés: kollektív szerződés figylembevételével, megegyezés szerint. Jelentkezés: Vác, Híradó u. 5., munkaügyi és szociálpolitikai osztály. AGRO-INNOVÁCIÓS Budapesti Gazdasági Társaság élelmiszer-ipari gépesítésben és gyártástechnológiában jártas, valamint mezőgazdasági mérnököt szakirányú, felsőfokú végzettséggel munkatársat keres márciusi belépéssel. Idegennyelv-tudás előny, lenge. ..INNOVÁCIÓ NSZ 87". jelentkezést a kiadóba kérjük. Belvárosi munkahelyre, titkárnői beosztásba KERESÜNK, középiskolai végzettséggel rendelkező gyors gépírót. Telefon: 315-566. CB SZAKBOLT XIII., Röntgen u. 8. (Lehel piacnál) kMazülékek, anten.Ak tartozékok, alkatrészek ALÁL-VITF.Lista: 10—17 órais Kiemelt minőségi munkára felveszünk fiatal, legfeljebb 45 éves, jó fizikaii adottságú ■ •• 'M m ■ r/fl rm — köverőket, kőfaragókat, burkolókat és burkolni tudó kőműveseket, valamint építőipari üzemmérnököket, technikusokat és művezetőket A németnyelv-tudás és a korábban külföldön szerzett munkagyakorlat előny. Exportmunka-lehetőség vám. Jelentkezni lehet Mile Károlynál (104-es mellék) vagy Bader Györgynél (101-es mellék). GÉPIPARI ÉPÍTŐ VÁLLALAT Budapest X.„ Bihari utca 16/A. Telefon: 470-780. Kereskedelmi vállalat pályázatot hirdet ■ a könyvelői munkakör betöltésére A kinevezés öt évre szól. Feltétel: közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai, valamint könyvszakértői végzettség, ötévi vezetői gyakorlat és legfeljebb 45 éves kor. Jó kereseti lehetőség. Bérezés: megegyezés szerint. Lakásmegoldásban segítséget nyújt a vállalat. Pályázatukat — a megjelenést követő 15 napon belül —, „Kereskedelmi főkönyvelő, 257 630” jeligére, a Magyar Hirdető kecskeméti kirendeltségére küldték el. Az ózdi Városi Tanács V. B. egészségügyi osztályának vezetője, ózd. Béke út 1. 5600. pályázatot hirdet az ózdi Városi Tanács V. B. Kórház-Rendelőintézeti Egység igazgatójának 2402. kulcsszámú gazdasági-műszaki ellátást irányító helyettesi állására. Az állás betöltéséhez pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség vagy egyéb egyetemi (főiskolai) végzettség és legalább 5 évi költségvetésipénzügyi szakmai gyakorlat szükséges. Bérezés megegyezés szeritt. A pályázatot 1987. január 31-ig részletes önéletrajz mellékelésével lehet benyújtani a fenti címen. A kategóriás, kedvezőtlen termőhelyi adottságú termelőszövetkezet pályázatot hirdet belső ellenőri és üzemvezetői beosztásokra. Feltételek: belső ellenőr — legalább mérlegképes könyvelői oklevél, szakmai gyakor-. lat. üzemvezető, felsőfokú műszaki végzettség (vegyész- vagy gyengeáramú villamosmémök). Fizetés a 25/1985. (XII. 29.) MÉM sz. rendelet alapján. Szolgálati lakás: biztosítunk. Elsősorban házaspárok jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. Petőfi Mgtsz. Móric,gát 6152. (Bács-Kiskun megye). Telefon Móricgát 6. Telex: 26-455. Pályázati felhívás! A Tiszaörsi Általános Művelődési Központ pályázatot hirdet művelődésiházigazgatói munkakör betöltésére. Feltétel: népművelői vagy szakirányú végzettség. Fizetés: a 124/1985. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelet alapján, megegyezés szerint. Az állás 1987. augusztus 1-jén foglalható el. Alkalmazás esetén 5 szoba, összkomfortos, kertes új lakást garázzsal biztosítunk. A jelentkezéseket részletes önéletrajzzal kérjük elküldeni a következő címre 1987. március 15-ig. ÁMK Igazgatóság, Tiszaörs, Rákóczi út 7—9. 5562. Vidékieknek! Nyelvtanítás levelezéssel száz Ft-tól havonta, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul. (Telefonetikával.) Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. Budapest. Tábornok huszonegy 1149. (835-761.) Régi kolóniás bútor eladó. II., Törökvész út 128. szám. Veszek antik bútort, régiséget, dísztárgyat, órákat, festményeket, hagyatékot lomtalanítással. Tel. 346-886. Bp., Mező Imre út 21—23. 111. em. 108. 1081 Kolóniái franciaágy, egykét személyes rekamic, három-négy ajtós szekrények, barokk három-négy ajtós szekrények, franciaágy, sablódok, szalongarnitúra rövid határidőre, egyes darabok készen kaphatók. Budapest VII., Majakovszkij 83. 414-444. AUTÓ-NERO ajánlata: 125 D 200-as dízel Mercedes.lotta turbódízel. Kadett 1.5 S. Golf dizel. Ascona dízel. Ford Scorpio. Escort. BMW 518i. Honda Civic stb. Tel.: 568-284. Eladó BMW 520-as személygépkocsi, metállzöld. Érdeklődni: Kistelek. Ede u. 45. szám vagy 61-244-es telefonon. Konténeres szeméthordó 452-es Csepel tehergépkocsi eladó. Létavértes. Keleti u. 15. sz. VW 1500-as alkatrészként eladó. Fodor, Sopron. Felszabadulás u. 55. 99/11-823._______ Dízelüzemű gépkocsit keresek megvételre. Veres Sándor. Forráskút. Petőfi u. 15. Zastavát keresek kevés kilométerrel, megkímélt állapotban. 155-767. Fiat Argenta 2000. automata. 105 LE. 23 ezer km-rel eladó. 568-284. Opel Corsa 1000 S. ?ajtós, piros, vadonatúj, vámkezelten eladó. 568- 284. 3-4 éves Ladát, Dáciát vagy Skodát kereset szép állapotban. 568-284. Barkas koffere* eladó. Tenkes 8 B. 1225. Balassa_ UM-es Zsiguli kombi, lejárt műszakival eladó vagy elcserélhető képmagnóra — megegyezéssel. Érdeklődni: Kaposvár. Gorkij u. 82.. Herczeg.__________ Audi 100 dízel eladó Cegléd. Nagykátai út 14. Telefon: 11 769. 300-as, 600-as elektromos keltetőgép kapható. Pfiszter Rudolf. Budapest. Bem u. 11. 1202. MTZ—50 traktor. OPL —3 szippantókocsi, vizsgáztatva, valamint üzemképes FRAK—B rakodógép eladó. Szabó Lajos. Egyházasharaszti. Kossuth u. 96. 7824. Minősített faipari gépek készítése. 200-300—400- as méretben. Kombinált gyalugépek, egyengetők, vastagolók. Asztali marók. Gergely Ferenc. Érd VI., Emil u. 56. 2030. Tel.: 45-893. Videofilmet készítünk esküvőkről, rendezvényekről. Tel.: 295-917. Dobkészítő javít, áthúz, alkatrészt, dobbőrt árul. Dongát, elektromos dobot készít. Finkey Gábor, Bp. VII., Péterfy S. u. 47. 225-399. Reluxa, minitokos redőny, színválasztékkal, garnélával, árkedvezménnyel. 855-753. Videók, nyugati színes tv-k áthangolását, javítását. garanciával vállalom műhelyemben. Farkas, 673-532. Bp., Hadriánus u. 7. 1039. 12 éves lucfenyőcsemete telepítésnek eladó. Tavaszra megrendelhető. — Vasvár, Vörösmarty M. 24 szám. Uber sztereó magnetofon eladó. Telefon: 420- 181. Lajospalaon buszmilllóban lévő kereskedelmi pavilon eladó vagy bérbe adó. Te : 370-626. Díjnyertes szülőktől törzskönyvezett, támadó természetű komondorkölykök eladók. Cím: Kalmár Imre, Gárdony, Babits M. u. 4. 2485. Vásározók, figyelőn! — üzleti tevékenységre alkalma? lakókocsi eladó. Szekszárd Hermán O. u. 5. (' ? ? t. 4._ Törzskönyvezett ujfoundlandi kutyakölykök eladók. Rigler Zoltán Csorna. Templom u. 4 . 9500._________ Gruntfly 2000. vámkezelt videomagnó. 5 db 8 órás kazettával eladó. Érdeklődni: 52-11-222 (virágbolt). Kisipari többszárnyas, mozgathatós zsalus ajtók, ablakok, tölgy bejárati ajtók, belső ajtók, csempe, mettlachi és mindennemű építőanyag, házhoz szállítással is. III. ker., Bécsi út 176 B. MAVAUT-megállóban. 686-141. Oroszlányon ipari árammal is ellátott, teljesen alápincézett, új családi ház, nagy telekkel eladó. Érd. 18 órától: 06-54/61-745 telefonon. Figyelem! Több ezret fizetek: régi porcelán fejű babáért, babafejért, testért, mindennemű régiségért. Telefon: 655-658. 8-tól 15-ig vagy levélcím: Bp., Tűzlikom utca 45 III. 14. 1223. Lakatosié. Pénztárkönyv, naplófőkönyv vezetése Commodore—64 számítógépre kidolgozott, PM által engedélyezett programokkal kisvállalkozóknak. Kérje tájékoztatónkat! Széria Gmk. Kaposvár, 48-as Ifjúság útja 44 Telefon: 82/16-229. Penzió Sopronban berendezéssel eladó. Ajánlatokat ..Lővérek NSZ 290" jeligére a kiadóba. Szőlőoltvány tavaszi szállításra megrendelhető államilag ellenőrzött telepemről. Kérjen díjmentes árjegyzéket. File József. Abasár, Radnóti út 6. 3261. Szegeden, belvárosi. I. em., 85 nm-s, hétlakásos, 3 szoba plusz étkező, gázfűtéses, új társasházi lakás, garázzsal, parkosított udvarral magas OTP-vel eladó. Érdeklődni este, telefonon: 25-597. Szekeres István. Szeged, Pozsonyi Ignác u. 23. ALBÉRLET Lakást bérel, kiad: Delfintourist, 341-235, 417- 432, 841-411. Keszthelyhez, Zalakaroshoz közel. Esztergályhorvátiban kertes családi ház, gazdasági épületekkel, 600 n.-es telekkel eladó. Érdeklődői: Bézsenyi Sándor. Esztergályhorváti, Deák F. u. 7. alatt. Balatonfüreden eladó 86 négyzetméter alapterületű családi ház. 200 négyszögöles telekkel, esetleg hasonló zalaegerszegire cserélhető. Leveleket ..Nyári költözés 69 597" jeligére a zalaegerszegi hirdetőbe. Egerben 3 szobás, közművesített, kertes családi ház azonnal beköltözhetően igényesnek eladó. (Garázs van.) Budapesti ceszelakást beszámítok. Levélcím: Eger, Ostrom út 11. 3300. Szegeden, a Rózsa u. 4. szám alatt (Adok András) szépen felújított, 2,5 szobás, gázfűtéses magánház, tágas udvarral, kedvező áron eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap._____ Balatonújlakon összkomfortos családi ház, gazdasági épületekkel, telekkel eladó, gazdálkodásra, nyaralásra egyaránt alkalmas. Érdeklődni: helyben. Petőfi u. 96., Kocsis Pál_______ Keszthelyen 3 szobás, tetőtér-beépítéses, kertes családi ház, műhellyel, ipari árammal eladó. — Érdeklődni: Parrag Lajos. Keszthely, Munkás utca 27. Budaörsi lakótelepen első emeleti. 65 nm-es, 2,5 szobás öröklakás, nyár eleji kiköltözéssel eladó! Telefon: 733-857. Pákozd, Belsőhegyen 500 n.öles, beépíthető, panorámás telek eladó. — Érdeklődni egész nap: Pákozd. _ Sport u. 10. Eladó sik romszobás, összkomfortos, kertes családi ház, gázfűtéssel, gazdasági melléképületekkel. Két család részére is alkalmas. Kecskemét. Műkertváros. Gyopáros meg 20. Kocsordon. Nefelejcs út 14. 2 és fél szobás, étkezős új családi ház alápincézve. 500 n.öles telekkel sürgősen eladó. Érdeklődni: Petőfi út 21. Vennék kis parasztházat, villany, víz a házban szükséges. ..Ármegjelölés 167 751" jeligére a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. Balatonföldváron 800 nm-es telek, hétvégi házzal, a kis ABC-vendéglő közelében eladó. Telefon: 654-338.__________ Tanya eladó, víz, villany van. Azonnal beköltözhető. Szívós Dénes, Lajosmizse. Mizse 46. Sármelléken három szoba, összkomfortos, központi fűtéses családi ház. 600 n.-ös területtel, nagy gazdasági épületekkel, beköltözhetően eladó. Romics János: Sármellék. Dózsa utca 222. Két szoba, előszoba nélküli, összkomfortos házrész, műhelynek alkalmas mellékhelyiségekkel eladó Budapest XV., Szerencs utca 148. alatt. Turcsányiéknál. Irányár 850 000. Megtekinthető esténként és szombaton. Soprontól 25 km-re. Petőházán. Kinizsi u. 7. szám alatt, két szoba, összkomfortos lakás, kerttel. 130 000 Ft OTP- átvállalással, azonnali beköltözéssel eladó. Termálfürdő lakástól 150 m-re. Gyurácz Árpád: Petőháza. Kinizsi u. 7. 9443. Eladó Pilisen. Budapesttől 40 km-re a e főút közelében 4 szoba Falos, összkomfortos, lel. aittoni családi ház melléképülettel naiv kerttel, nagycsaládosoknak, melléktevékinyléset folytatóknak kiválóan alkalmas. Tavaszi beköltözési lehetőség. Békésné, Pilis, Újerdő u. 23. Ház eladó! Pestlőrinc. XVIII., Nagybánya u. 38. sz. 1 szoba. 5x4-es konyha, éléskamra. 170 n.-es, víz, villany van. Megtekinthető szombat 10—16-ig, vasárnap 11— 15-ig. Eladás esetén beköltözhető. ( ÜDÜLŐ ) Budapesten és Harkányban már épülő, Sopronban és Mátraszentimrén kivitelezés előtt álló összkomfortos, szállodarendszerű üdülőépületeket épít a Hegyvidék Üdülőépítő és Fenntartó Szövetkezet. Évi 1x14 napos, illetve 2x14 napos üdülőhasználati jogot szerezhet. Az üdülőhasználati jog örökölhető és eladható. Nem esik tulajdonszerzési korlátozás alá. Kérjen tájékoztatót! Telefon munkanapokon 10—12 és 15—18 óra között 375-696 és 10—16 óra között 479-964 vagy levélben: HEGYVIDÉK, Budapest 114. Pf.: 380. 1536. A Malév Air Tours és a Volán tájékoztatja a ciprusi labdarúgó-mérkőzésre szervezett társasutazás résztvevőit, hogy február 8-án különjáratokat indít a Ferihegyi repülőtérre Az autóbuszok az Engels téri autóbusz-pályaudvar 1-es állásáról, hajnali fél háromkor és négy órakor indulnak. Jó utat kívánunk! MALÉV A AIR TOURS V A Paksi Állami Gazdaság vállalati tanácsa pályázatot hirdet igazgatói munkakör betöltésére A gazdaság K kategóriájú, 12 ezer hektáron, hosszú ideje eredményesen gazdálkodó nagyüzem. A csaknem 680 millió forint termelési érték 90%-át az alaptevékenység, az árbevétel 50%-át az állattenyésztés adja. A dolgozók létszáma 1226, az évi átlagkereset 1986-ban 71 ezer forint volt. Az állóeszközök bruttó értéke 641 millió forint. A termelés, területi és ágazati elv szerint, kilenc önálló szervezeti egységre szervezett. A gazdaság tagja két közös vállalatnak és hat gazdasági társulásnak. Az igazgatót a vállalati tanács május 1-jei munkába lépéssel, öt évre választja meg. Fizetési besorolás, egyéb juttatások: az 5/1985. (III. 14.) MÉM sz. rendelettel módosított 25/1983. (XII. 29.) MÉM sz. rendelet, valamint a kollektív szerződés szerint. Azok pályázhatnak, akiknek szakirányú egyetemi végzettségük, felsőfokú politikai képzettségük, legalább tízévi szakmai, ebből ötévi, mezőgazdasági nagyüzemi vezetői gyakorlatuk van - akik vállalják a vt által kitűzött követelményrendszer teljesítését - akik nem töltötték be az 50. évüket. A pályázat tartalmazza a pályázó - kézzel írt, részletes önéletrajzát - személyi adatlapját - terveit a vállalat gazdálkodásának fejlesztésére és eredményességének növelésére vonatkozóan - személyi feltételeit a munkakör betöltésével kapcsolatban - szakmai és politikai végzettségét tanúsító okleveleinek hiteles másolatát - három hónapnál nem régebbi keltezésű erkölcsi bizonyítványát - orvosi igazolását egészségügyi alkalmasságáról. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad Pál József vt-elnök, telefonszáma: (75)-11 -811. A pályázatukat a megjelenéstől számított 30 napon belül nyújtsák be Bartus Györgynek, a személyzeti osztály vezetőjének, levélcím: Paks—Bikitó, Pf.: 28. 7031. A borítékró írják rá: „Igazgatói pályázat". A pályázatok elbírálásáról, a személyes meghallgatás idejéről a pályázókat levélben értesítik. KÖZLEMÉNYEK Cooptourist belföldi autóbuszos társasutazási ajánlataiból: Disznóvágás a Csülök csárdában, időpont: február 14. Részvételi díj: 450 Ft. Disznóvágás Vácrátóton. Időpont: február 14. Részvételi díj: 460 Ft. Busójárás Mohácson. Elhelyezés: Harkányban, a Hotel Dráva *2 ágyas, fürdőszobás szobáiban, teljes penziós ellátással. Időpont: február 28. —március. 1. Részvételi díj: 1150 Ft. Busójárás Mohácson. Időpont: március 1. Részvételi díj: 440 Ft. Jelentkezés és felvilágosítás valamennyi Cooptouristirodában! A Pécs—Baranyai Beruházási Vállalat nyilvános versenytárgyalást hirdet a Pécs—Malom, Alsó utca, Felső utca, Akácsor utca, Kis utca közműépítése munkáinak kivitelezésére. Megépítendő összesen: 2920 fm szennyvízcsatorna 2413 fm ivóvízvezeték, 3574 fm gázvezeték. A megvalósítandó építmények kiviteli tervei vállalatunk. Pécs, Sallai u. 7. sz. alatti irodájában a mélyépítési műszaki osztályon átvehetők. Teljesítési határidő: 1987. november 15. A pályázatnak tartalmaznia kell az ajánlat összegét és teljesítési határidőket utcánkénti bontásban (egyösszegű árajánlat kizáró ok), egyéb vállalkozási feltételeket, teljesítési és számlázási ütemtervet. A vállalt feltételek megerősítésére beruházó 3-szoros kötbérigényt támaszt. Ajánlatkészítési díj nem számítható fel. Az ajánlatokat kérjük 1987. III. 27-én 10 órakor vállalatunk titkárságán ..Málomi közmű” jeligéjű, zárt borítékban leadni. Nyilvános borítékbontás vállalatunk mélyépítési műszaki osztályán. 1987. XI. 27-én 9 órakor. Eredményhirdetés 1987. IV. 2-án 10 órakor a mélyépítés műszaki osztályán. Az Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, alábbiakban közölt feliratú és lenyomata bélyegzője 1837. január 30-án elveszett, használata érvénytelen. Bélyegző: Agrártudományi Egyetem Kísérleti Telep 3. sz. Áruátvételi Bélyegzője 2103 Gödöllő MNB 383—98173—1061. Szeghalmon 1937-ben érettségizettek a jubileumi találkozót illetően írjatok! Domokos Árpád: Vác, Damjanich tér 2. Értesítjük pályázóinkat, hogy a Volán Tefu vállalat által 1936. nyarán meghirdetett névpályázat legjobb ötleteinek sorsolása 1987. II. 3-án lezajlott. A sorsolás helye: Volán Tefu. Budapest V. ker., Tüköry u. 3. volt. (A fődíjat a Vitt Elek név kapta.) A díjkiosztás időpontját és helyét postai úton közöljük a díjazottakkal. A zsámbéki tanítónőképzés 1929 és 1948 közötti tanárait, növendékeit keresi a képzés jubileumát előkészítő bizottság. Kérjük azok jelentkezését, akik információkkal segítenék a megemlékezést. Zsámbéki Tanítóképző Főiskola, Zsámbék, Lenin tér 3. A Budapest XVI. ker., Varga József u. 100. sz. Napköziotthonos Óvoda fej- és körbélyegzője 1987. január 13—26. között elveszett. Használata érvénytelen. Tavasz a Fekete-tengeren. Árkedvezményes utazás: Utazással együtt 8 nap, március 27-től, április 3-ától. Utazás: a Budapest—Ogyessza—Budapest útvonalon külön repülőgéppel, a Jalta— Ogyessza útvonalon a Grúzia hajóval. Elhelyezés: a hajó nyolcféle, különböző kategóriájú, két-, illetve négyágyas, fürdőszobás, illetve zuhanyozós és vécével ellátott kabinjaiban. A hajón két étterem, három bár, három szalon, uszoda, szauna, sportszoba, fodrász- és ajándéküzlet van. A programból: városnézés Ogyesszában, Jaltában, Novorosszijszkban, Szuhumiban, Batumiban és Szocsiban. (Az utazások idején a Fekete-tengeren a napi max. hőmérséklet 16—20 oc, a napos órák száma 5—6.) Részvételi díj, teljes ellátással, az elhelyezéstől függően: 7190—14 190 Ft. Részletes felvilágosítással készségesen állnak rendelkezésére az IBUSZ-irodák. A Nehézipari Műszaki Egyetem Bánya-, Kohó- és Gépészmérnöki Kara felvételt hirdet gazdasági mérnök szakon történő továbbképzésre. A jelentkezés feltétele okleveles bánya-, kohóin, gépészmérnöki végzettség, továbbá legalább kétéves mérnöki gyakorlat. A képzés célja a szakirányú mérnöki tanulmányok kiegészítése ipargazdasági, vállalatgazdasági, üzemgazdasági, üzemszervezési, ergonómiai ismeretekkel. Az oktatás levelező jellegű, négy féléves, diplomaterv készítéssel és államvizsgával zárul. A jelentkezés határideje: 1987. március 1. A felvételi pályázatot munkahelyi javaslattal, a nyomtatványellátó boltokban megvásárolható nyomtatványon kell benyújtani közvetlenül az egyetemre (NME tanulmányi osztály, Miskolc-Egyetemváros, 3515). A felvételi pályázathoz csatolni kell: az egyetemi végzettséget tanúsító oklevelet, önéletrajzot, hatósági erkölcsi bizonyítványt. A felvételt nyert hallgatókat tanulmányi idejük alatt a 6/1981. (XII. 29.) ABMH sz. rendeletben foglaltak szerint tanulmányi kedvezmény illeti meg. Az alábbi feliratú bélyegző elveszett. Csak áruátvételre 4. sz. Fővárosi Kézműipari Vállalat 5. sz. Műanyagfeldolgozó Gyáregység. Budapest VIII., Csepreghy u. 2—4. MNB 209—15597. — Használata 1987. január 16-tól érvénytelen. Versenytárgyalási felhívás! A Termál Üdülőszövetkezet (Bükfürdő, Termál krt. 43.) pályázatot hirdet központi kiszolgáló épületének építésére Bükfürdőn. A munka elvégzésének határideje: 1988. október 15. Tervdokumentáció üdülőszövetkezetünknél átvehető. Az ajánlatok benyújtásának és felbontásának helye: üdülőszövetkezetünk. Felbontásának ideje: 1987. április 15-én 10 óra. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Üzemszervező Üzemmérnöki Tagozat (Gyöngyös, Mátrai u. 36.) levelező tagozatára felvételt hirdet az 1987—88-as tanévre. Felvételi vizsga tárgya: matematika (írásbeli, szóbeli), biológia (írásbeli, szóbeli). Jelentkezési lapot az intézmény címére kell megküldeni: 1987. március 1-jéig. Levelező tagozatunkra a mezőgazdasági üzemeknél, vállalatoknál, a szakoktatás, kutatás és igazgatás területén, valamint a társadalmi szerveknél hasonló munkakörben dolgozók jelentkezését várjuk. Az érdeklődőknek részletes felvilágosítást a tanulmányi csoport ad. Telefon: 37-es körzet 11 871/106 vagy 107-es m. Levelező nyelvoktatás! Angol, német kezdő, újrakezdő és középhaladó levelező nyelvtanfolyamot szervez (hanganyaggal) a Panoráma Nyelvstúdió. Konzultációs lehetőség. A tanfolyam díja: 1900 Ft. Kérje részletes tájékoztatónkat. Címünk: Debrecen, Jerikó u. 15. 4032. Felhívás! Február 3-án elveszett a Növénytermesztési és Minősítő Intézet 3. sz. felbélyegzője, valamint 1 db 0765505 számú elszámolási utalványa. Kérjük mindazokat, akiknél fenti számú csekkel, illetve bélyegzővel vásárolnának, a vásárló illetékessége hiányaiban ne szolgálják ki. A FIPRESS Vegyesipari Kisszövetkezet feliratú bankbélyegző elveszett. Használata a mai naptól érvénytelen. Vitorláshajó, kisgép hajóvezetői tanfolyamot indítok márciusban. A. B kategória. Jelentkezni: 367-438-as telefonon. levélcím: Holler-Busko. Budapest, Ugrón Cs. u. 7. 1118.