Népszabadság, 1987. április (45. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-22 / 94. szám
SELEJTEZŐ ELŐTT AZ A ÉS AZ OLIMPIAI CSAPAT „Görög taktika” Rotterdamban Labdarúgás Hat játékos helye már bizonyos jövőszerdán Rotterdamban, a Hollandia csapata elleni EB-selejtezőn — jelentette be keddi tájékoztatóján Verebes József szövetségi kapitány. — Szendrei lesz a kapus, a védelemben Híres és Preszeller, a középpályán Kardos és Péter, a csatársorban Kovács fix pont. A szakvezető hozzátette: Sallai nevét csak azért nem említette, mert a kispesti hátvéd sérüléssel bajlódik, ám ha rendbe jön, szerepel a kezdő tizenegyben. (Ha nem, akkor a helyettes az újonnan meghívott, ám rutintalannak korántsem nevezhető székesfehérvári Végh lehet.) Valószínű továbbá Kiprich játéka is, míg a beállós posztjáért, illetve a másik két középpályás helyért háziverseny zajlik a jelöltek között. (E vetélkedőben egyelőre Détárinak sincs előnye a többiekkel szemben.) — A hollandok elleni teljesítményünket meghatározhatja, hogy mennyire tudjuk kikapcsolni Gullitot és Van Bastent, a vendéglátók legkiválóbb labdarúgóit — folytatta a kapitány. — Az előbbit Péter követi majd, az utóbbi őrzésével Garabát vagy Disztl Lászlót bízom meg. Miután láttam az 1-1-gyel zárult Hollandia—Görögország mérkőzést, elmondhatom, hogy a görögök taktikájával sikerrel járhatunk még Rotterdamban is. Ehhez főként a várhatóan gyakori beívelések hárítására, valamint minél több gyors ellentámadásra lesz szükségünk. Noha a hollandok játszanak otthon, az esély a győzelemre ötven-ötven százalék. A válogatott hétfő délelőtt utazik Hollandiába, S két nappal az indulás előtt az EB-selejtező időpontjában, este nyolc órakor előkészületi mérkőzést játszik az Üllői úton. (Az ellenfél az FTC együttese lenne, bár ez még nem végleges.) Ugyancsak selejtezőre készül az olimpiai együttes, amely kedden 18 órakor Aix-en-Provence-ban találkozik Franciaország hasonló csapatával. Ebben a gárdában öt játékos már most számíthat a fellépésre: Gáspár kapus, valamint Keller, Szekeres, Mörtel, Vincze István. Utóbbival azonban előfordulhat, hogy Verebes előlépteti az A csapatba, míg Disztl László esetleg az olimpiai együtteshez kerül át, mert Pintérnek súlyosnak látszó Achilles-íngyulladása van. (Ha Disztl marad a „nagyoknál”, akkor a szombathelyi Vörös Csaba kaphat meghívást a keretbe.) — A franciákról hiányosak az értesüléseink, de amit tudunk róluk, az sem kevés — jegyezte meg Verebes József, aki kedden Rotterdamból Aix-en-Provence-ba „kirándul”, és szerdán tér vissza az A válogatotthoz. — Egyrészt ismeretes, hogy a francia labdarúgás a legjobbak közé tartozik a világon, másrészt az is köztudomású, hogy csapatuk a legutóbbi olimpián, Los Angelesben aranyérmet nyert. Azaz nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás, amelyen megpróbálunk a házigazdák méltó partnerei lenni. Ami még említést érdemel: az olimpiai együttes ugyan egyedül lesz, a válogatott azonban nem. Rotterdamba ugyanis 350 szurkoló kíséri el a csapatot, és velük együtt reménykedünk, hogy nem hiába. H. I. Tét: a döntők hat helye (Munkatársunktól.) A múlt évben mindhárom európai klubtorna döntőjében szerepelt spanyol csapat (az EK-ban a Barcelona, a KEK-ben az Atletico Madrid, az UEFA Kupában a győztes Real), most azonban könnyen megtörténhet, hogy egyetlen spanyolországi együttes sem lesz finalista. Az idén a bajnokok mezőnyében rajtolt Real Madrid ugyanis háromgólos hátrányba került az első mérkőzésen a Bayern Münchennel szemben (1-4), míg a Zaragoza otthonában szenvedett vereséget (2-3) az amszterdami Ajaxtól. Így az elődöntők mai visszavágói előtt talán még a híresen vérmes hispániai szurkolók sem mondják kedvenceiket favoritoknak. Persze Madridban minden előfordulhat, hiszen a Real nagyon sokszor pótolt már kiegyenlíthetetlennek látszó hátrányt. Ráadásul most a szokásosnál is forróbb hangulat várható a Bernabeu stadionban (az MTI jelentése szerint a százezer belépő elővételben elkelt), mert Münchenben játékvezetői tévedések és rendkívüli durvaságok jellemezték a találkozót, azaz félő, hogy a játékosok — s főként a heves spanyolok — ezúttal sem lesznek szelíd bárányok. A mérkőzésen a kiváló képességű vetélytársakra is nagyon nehéz feladat vár, de mi ez Vautrot francia játékvezető leckéjéhez képest? Az Eb másik elődöntőjében a Dinamo Kijev és a Porto találkozik — a távirati iroda szintén százezer nézőt jelez —, és az esélyek annyiban módosultak, hogy az Európa legjobbjai közé tartozó szovjet labdarúgók az utóbbi időben nem mutattak a Ju-EK Real Madrid—Bayern München 1-4 Dinamo Kijev—Porto1-2 másuknak megfelelő formát. (Egyebek közt Portóban sem.) Ettől függetlenül nagy meglepetés volna, ha a hazai pályán 2-1 arányban győztes portugálok jutnának tovább, de ez most nem annyira elképzelhetetlen, mint néhány héttel ezelőtt. A KEK-ben látszólag már eldőlt minden, hiszen az Ajax és a Lokomotív Leipzig is idegenben győzött, de alighanem egyik csapat sem bánná, ha már túl lenne a visszavágón is. Az UEFA Kupában a Göteborg „félig” már ugyancsak döntős, és több mint valószínű a Mönchengladbach továbbjutása is. KEK Ajax—Zaragoza 3-2 Lokomotív Leipzig—Bordeaux 1-0 UEFA KUPA Tirol—Göteborg 1-4 Mönchengladbach—Dundee 0-0 Totótippek 1.Bremen—LeverkusenX 2.Nürnberg—StuttgartX 3.Karlsruhe—Aachen1 4.Essen—Darmstadt1 5.Ulm—st. PauliX 6.Salmrohr—Braunschweig2 7.Atalanta—Udinese1 8.Como—VeronaX 9.Empoli—BresciaX 10.Internazionale—Fiorentina1 11.Napoli—Milán1 12.Sampdoria—Avellino1 13.Torino—Juventus2 Pótmérkőzések: 2, 1, 1 re A Szerelvényértéktntő Vállalat ésKU 1 a csornai Rábaközi Áfész -Afliga megnyitotta új ipariszerelvény-lerakatát Csornán, a Korona-udvarban Nagy választékban kaphatók: - tolózárak, 40-től 300 mm-esig - karimák, 15-től 300 mm-esig - karimás gömbcsapok, 15-től 150 mm-esig - normál elzárószeleptű, 15-től 150 mm-esig - tűszelepek, 15-től 150 mm-esig - visszacsapó szelepek RÁBAKÖZI - ISG szennyszűrők. Nyitva: hétköznap 8-tól 17 óráig, MMáfIPTYWl szombaton 8-tól 13 óráig. Telefon: Csorna, 54. A felépülő háza nagy érték! Nem mindegy, mivel és mennyiért fedi be Április 30-áig a Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat valamennyi telephelyén befizethető és megvásárolható a VÁÉV—BRAMAC betoncserép sötétbarna, vörös, vörösesbarna és antracit színben. A szolnoki, a debreceni, a nyíregyházi, a vásárosnaményi és a mátészalkai telephelyről saját járművel történő elszállítás esetén a cserép ára darabonként: 20,60 Ft helyett 19,60 Ft. Az árut a megadott címre, 100 km-es körzeten belül díjtalanul házhoz szállítjuk, darabonként 22 Ft helyett 21 Ft-ért. Ne feledje: darabomként 1 forintot nyer. Közületi vásárlóinkat is szeretettel várjuk! TOURIST TROPHY MOTOROS FORMA I VILÁGBAJNOKSÁG 1987. május 1-3. JEGYEK KAPHATÓK: HUNGARORING az Állami Biztosító és a Cooptourist irodáiban, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodánál, az IBUSZ, a Magyar Autóklub és a MÁV Közönségszolgálat irodáiban, az Omnibusz Utazási Irodánál, az Utastours, a Volán Tefu és a Volántourist irodáiban, HUNGAFORING a Tourinformnál és a Taverna Tourist Service-nél 20, 50 és 100 Ft-os áron. SPORT! Egervári cáfol Kuvaitból a Kuna, illetve reá hivatkozva a Reuter hírügynökség jelentette hétfőn, hogy az arab ország labdarúgó-szövetsége szerződést bontott Mezey György szövetségi kapitánnyal. Egervári Sándor, Mezey segítője, kedden az MTI munkatársának kérdésére „félreértésnek vagy a tények elferdítésének” nevezte az említett híradást, mert — mint mondta — „a Kuvaiti Labdarúgó Szövetséggel mi közöltük, hogy július 31., azaz szerződésünk lejárta után nem akarunk tovább az országukban dolgozni”. KÜLFÖLDRŐL JELENTIK SACRAMENTO: Súlyos baleset érte Greg Lemond amerikai kerékpárost, a Tour de France tavalyi győztesét. A 25 éves versenyző Sierra Nevadában vadászott, amikor egy társa véletlenül hátba lőtte. Lemond testéből a helyi kórházban több tucat sörétet távolítottak el, állapota súlyos, de nem életveszélyes. SZÓFIA: Nemzetközi vívóversenyen a férfi tőrözők viadalát Nagy nyerte. A kardozók mezőnyében a kubai Lavardosa győzött. ASUNCION: Paraguay teniszcsapata nem játszhatja hazai pályán következő Davis Kupa-mérkőzését — döntött a nemzetközi szövetség. Az ok: az Egyesült Államok együttese elleni találkozón (3:2) a közönség botrányosan viselkedett, sőt a paraguayi szövetség elnöke inzultálta Kent Nielsen dán döntnököt. A Paraguay—Spanyolország találkozó (július 24—26.) helyszíne még nem ismeretes. MONTE-CARLO: Nemzetközi férfi teniszviadalon az első fordulóban kiesett a tavalyi győztes svéd Nyström. A skan-dináv versenyzőt a 19 éves osztrák Muster búcsúztatta 0:6, 6:3, 7:6 arányú győzelmével. Nem kellett sokáig várni a következő meglepetésre sem: a második fordulóban az amerikai Arias 6:3, 6:3 arányban nyert az első helyen kiemelt nyugatnémet Becker ellen. SZÉKELY ÉVÁT, a születésnapját ünneplő olimpiai bajnok úszónőt köszöntötte kedden Deák Gábor államtitkár, az AISH elnöke. Európa-bajnokság következik Több kategóriában is dobogós remények Súlyemelés (Munkatársunktól.) Újabb jelentős erőpróba előtt állnak az erős emberek: május 3. és 10. között a franciaországi Reimsben Európa-bajnokságot rendeznek, sorrendben a hatvanötödiket. Az előkészületekről és a magyar célokról tartottak kedden sajtótájékoztatót a Palace Szállóban. Ambrus László vezetőedző elmondta, hogy tíz magyar versenyzőt jelölt a viadalra, csupán az 52 és a 67,5 kilós súlycsoportban nem indít súlyemelőt. Az edzőtáborban még tizenegyen készültek, ám Kerek István megsérült. A héten, a felkészülés hajrájában, újabb csapattag sérült meg: az 56 kg-os Lukács Zsolt. Ha az EB-rajtig nem gyógyul meg, csak kilenc magyar szerepel Reimsben. A névsor: Lukács Zsolt (56 kg), Lénárt Ferenc (60), Messzi István (75), Barsi László (82,5), Balázsi Zoltán és Buda Attila (90), Szanyi Andor és Bökfi János (100), Jacsó József (110), Kovács István (+ HO). A vezetőedző elmondta, hogy a fő cél az olimpia, illetve az őszi, ostravai világbajnokság, ám a közbeeső erőpróbán, az EB-n is igyekeznek helytállni, örömmel újságolta, hogy Messzi István úgy döntött, folytatja sportpályafutását, és ismét edzésbe állt. Belátta, hogy a 82,5 kilósok között nincs esélye, így régi súlycsoportjában indul az Európa-bajnokságon, bár egyelőre kiemelkedő eredmény nem várható tőle. Sokkal inkább Szanyi Andortól, a háromszoros világbajnoktól, aki katonai szolgálata után ismét olyan formában van, mint előtte. Számára csak a román olimpiai bajnok Nicu Vlad jelenthet konkurenciát, igaz, ő nem is kicsit. Ambrus László Szanyin kívül Bökfivel elégedett, továbbá az első három közé várja Barsit, Balázsfit és Jacsót. Hegedűs Miklós főtitkár beszámolt arról, hogy a magyar küldöttség három részletben utazik az EB-re. A csapatvezető Eck Tibor, a szövetség elnökhelyettese. A cél a pontverseny harmadik helyének megőrzése a toronymagas esélyes bolgár és szovjet válogatott mögött. Seirawan a győztes Sakk New Yorkban négyjátszmás, rövidített páros mérkőzést vívott az első helyért a vasárnap véget ért nemzetközi tornán egyaránt nyolc ponttal az élre került Adorján András és az amerikai Yasser Seirawan. Előbb két harmincperces partit váltottak (mindkettő döntetlennel zárult), majd két, mindössze ötperces játszma következett, amelyeket Seirawan nyert. Ezzel megszerezte a győzelmet, s a 15 000 dolláros fődíjon kívül (ezt Adorján is megkapta) további ezer dollárt kasszírozott. Brüsszelben, a szupertornán továbbra is Kaszparov és Ljubojevics (6,5-6,5 pont) vezet, miután a szovjet világbajnok a dán Larsent, a jugoszláv nagymester a svájci Korcsnojt győzte le. A harmadiknegyedik helyen Korcsnoj és a szovjet Tál (5-5) következik, az exvilágbajnok szovjet Karpovnak 4,5 pontja és egy függője van. Hyeresben, a nemzetközi női sakkversenyen Sinka legyőzte a francia Ramazottit, míg Csonkics, Grosch és Karakas vereséget szenvedett a szintén francia Janus-től és Mirától, illetve a nyugatnémet Feusteltől. A hatodik forduló után a szovjet Gaprindasvili (5,5 pont) az első, a magyarok nincsenek a legjobb tíz között. Jégkorong Szovjet gálaest Bécs, április 21. A Finnország csapata elleni 3:1 után újabb váratlan sikert aratott a világbajnokságon az NSZK válogatottja: kedden Kanada együttesét győzte le 5:3 arányban. Az ezúttal vesztes kanadai csapatnál az amerikai földrész másik képviselője, az Egyesült Államok együttese sem járt jobban, a finn válogatottól úgy kapott ki 5:2-re, hogy ellenfele két harmad után 5:0 arányban vezetett. A harmadik mérkőzésen: Svédország—Svájc 12:1. Az esti slágertalálkozón a szovjet válogatott valóságos gálát tartott, és a négy gólt szerző, híres első sor (Kaszatonov, Fetyiszov, Makarov, Larionov, Krutov) főszereplésével 6:1-re győzött a csehszlovák csapat ellen. NÉPSZABADSÁG AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Borbély Gábor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) Budapest V., József nádor tér 1. 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 43, negyedévre 129, egy évre 516 forint. SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0237-3777 - 116