Népszabadság, 1987. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

TÁBORI KILÁTÁSOK Nem hivatalos számításaim szerint az ország lakosságának mintegy tíz százaléka ismeri ta­pasztalatból az építőtábori moz­galom valamelyik formáját. Akik annak idején kiszöktek a KISZ elsőként megnyitott hansági tá­borából, hogy az éj leple alatt néhány lapátnyi földdel elhúzza­nak a szomszéd sátorban alvó brigád előtt, nos, azok ma már tanítványaikat kísérik, gyerekei­ket küldik a táborokba, így vé­lekedem legalábbis, de ismerő­söm mást mond: Romantika és a Köjál — Elküldeném-e a lányomat építőtáborba? Hát nem is tu­dom. Én huszonöt évvel ezelőtt voltam először, gyümölcsöt szed­ni. Katonai sátorban laktunk, vi­seltes zubbonyban dolgoztunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Tíz évvel később már magam is tá­bort vezettem, a munkám mellett évekig csináltam, mert nagyon szerettem, itt ismerkedtem meg a feleségemmel is. Igazi mozga­lom volt ez kezdetben, lelkesítő, spontán. Jó érzés volt, hogy szük­ség van a munkánkra, hogy eb­ből is épül az ország. Aztán — végül is érthető okokból, mégis a romantika ellen hatva — jöttek a bürokratikus szabályozások, a komfortigém­ek, a Köjál köve­telményei, az ellátási normák, az adóztatás, a szervezett szabadfog­lalkozás meg az, hogy fizessünk a gyerekeknek ezért a munkáért. Máig sem értek vele egyet. Mind­ez valahogy „ráült” a hangulatra. A fogadó intézményeknek vállal­kozás lett a tábor, a gyerekek­nek csak egy jó buli. Elveszett a lelke az egésznek. Sok tábort agyonütött a rossz munkaszerve­zés, hogy délelőtt tízre elfogytak a gyümölcsösrekeszek, a diá­kok meg tétlenül nézelődtek. De alighanem az építőtáborokon kí­vül is megváltozott valami, oda­lett a munka szépsége, becsülete, az öröm, hogy csinálunk valamit. Ahogy én látom, ma már a fia­talok is másért lelkesednek. Nemcsak szubjektív benyomá­sok sugallják, hogy valami meg­változott az építőtáborok körül. A mozgalom harmincéves törté­nete fordulóponthoz érkezett. Évek óta a levegőben van már, hogy valaminek történnie kell, hiszen 1981, a létszám tetőzése óta évről évre arról számolnak be a KISZ KB illetékesei az ilyenkor szokásos sajtótájékozta­tón, hogy egyre kevesebb helyen igénylik a munkáskezet. Ma már feleannyi fiatal sem vehet részt táborban, mint az évtized elején, amikor még az volt a cél, hogy a bűvös százezres határt is el­hagyja a táborozók száma. Az idén mindössze harmadennyien dolgozhatnak. Noha soha nem a részvevők érdektelensége miatt apadt a táborok száma. Sokkal inkább gazdasági meg­fontolások késztették a gazdasá­gokat, hogy lemondjanak a diák­munka alkalmazásáról. Időköz­ben ugyanis annyira megnöveked­tek a táborok fenntartásának, a gyerekek ellátásának költségei, amennyire munkájuk már nem nyújtott fedezetet. Helyi munka­erőt felvenni idénymunkára, „Szedd magad!” akciót hirdetni kifizetődőbb lett, s ez kihúzta a talajt az építőtáborok alól. Hol­ott a gyerekek mintegy kilenc­ven százalékát a mezőgazdaság­ban foglalkoztatták. Az ipar ed­dig sem kapott túlságosan ezen a lehetőségen, az idén pedig már csak százötven diák segítségére tartottak igényt, hiába ajánlko­zott a KISZ, hogy fiatalokat to­boroz. Volt, ahol azt a választ kapták: örülnek a vállalatok, ha saját munkásaikat foglalkoztatni tudják, főleg, a jobban gépesí­tett területeken. Ugyanez a hely­zet a nagyobb beruházásoknál is. Új ötletek Miközben azonban egyik olda­lon meginogni látszott a táborok létalapja, a másik oldalon csend­ben olyan kezdeményezések fej­lődtek ki, amelyekre talán a to­vábbiakban építeni lehet. Ilyen volt első lépésként a­­ gyümölcs­árusító táborok megszervezése, amelyekben a maguk vagy tár­saik által leszedett meggyet, ba­rackot árusították, aztán megje­lentek a kereskedelmi és vendég­látóipari táborok, a lakásépítő tá­borok, a környezet- és a­ vízvé­delmi táborok, a község- és vá­­rosszépítő táborok, egyre több a szaktábor, s fejlődik a diákhotel­­láncolat is. Ezeknek már nem mindegyikét a KISZ szervezi, ha­nem pályázat útján támogatást nyújt a vállalkozóknak. Vállalko­zó pedig lenne jóval több is, de hiába, ha nem futja rá a keret­ből. S e táborok jó része nem hoz pénzt a házhoz, még ak­kor sem, ha — esetleg pénzben ugyan kifejezhetetten — haszna nagy. Mint például az idén elő­ször megszervezett szociális tá­boroké. A tapasztalatokról még nem számolhatunk be, mert nem zár­tak az első ilyen táborok. Baján azzal kísérleteznek, hogy úttörők és középiskolások részvételével felderítik a környék gondozásra szoruló idős lakóit, segítenek ne­kik, ameddig és amiben tudnak, majd tapasztalataikat továbbít­ják az illetékes családsegítő köz­pontnak. A gyakorlati foglalko­zások mellett pedig előadásokat hallgatnak a szociális segítésről. Hasonló foglalkozásokat tartanak Előszálláson azoknak az ipari ta­nulóknak, akik építőtábori for­mában vesznek részt a szociális otthon felújításában. Az új táborok és a megválto­zott körülmények új gondokat ve­tettek fel. A szakmájukban elhe­lyezkedő diá­kok például gyakran nem tudják elismertetni szakmai gyakorlatként a nyári munkával töltött idejüket. Hiába engedélye­zik ezt számukra az illetékes mi­nisztériumok, ha az őket a tanév­ben foglalkoztató vállalatok ra­gaszkodnak ahhoz, hogy a diákok náluk töltsék — esetleg náluk is — a szakmai gyakorlat idejét. Ahányféle tábor létezik, annyi­féle variációja van a gyerekek javadalmazásának. Sokan társa­dalmi munkában dolgoznak, má­sok akár két-három ezer forintot kereshetnek ugyanazon két hét alatt. S bár­ még nem aktuális gond, de már az a kérdés is fölme­rült,­ vajon a majdani adótörvény hogyan érinti a diákmunkát,az épí­tőtábort. Mint­ ahogy attól­ is tar­tanak néhányan, hogy a közhasznú munkavégzés lehetősége szintén az építőtáborok konkurenciájává válik. S mi legyen a fölépített, de kihasználatlan építőtáborok­kal? Tervekben nincs hiány, de kevés olyan ötlet akad, amelyhez ne kéne sokkal több pénz, mint amennyi van. Egységes szabályozás Az építőtáborok helyzete tehát meglehetősen ellentmondásos­nak, kuszának tűnik. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy nemcsak ezt a mozgalmat tépáz­ta meg az idő, hanem mindin­kább csökken általában a diák­munka minden formája iránt a kereslet. Nehezebb lett a nyári egyéni munkavállalás, az őszi közhasznú munkák végzésére szintén kevesebb cég tart igényt, s az egyetemisták sem bővelked­nek a munkavállalási lehetősé­gekben, ha ki akarják egészíteni ösztöndíjukat. Ráadásul a diákok munkavállalásának majd minden formájára más és más jogszabály vonatkozik. Az ÁISH kidolgozta javaslatait az egységesítésre, ennek az egyeztetése az ÁBMH elképzelé­seivel még időt kívánta döntésre pedig ősznél előbb aligha kerül­het, sor. A megoldás csak az le­het, ha keresik — vagy alkalom­­adtán kibontakozni hagyják — az építőtáborozás, a diákmunka további lehetséges formáit, ame­lyekben a — bőven adódó — fel­adatok és a tenni vágyó fiatalok találkozhatnak. Rehák Aranka A képsor a múltat idézi, a jelen: megfogyatkozott táborok. BOROS JENŐ FELVÉTELEI A GRAFOREK-MODELL Objektíve!! kívül... Egy kisszövetkezet irodájában tárgyalok. Az elmaradhatatlan kávét egy félénk, kissé félszeg, de rendkívül udvarias lány szol­gálja fel. Hetek múlnak el, mire kinyi­tom népszerű hetilapunkat. Mi­lyen ismerős az a lengén öltö­zött nő! Hát persze, a fekete le­pelből kikandikáló hölgy nem más, mint a szövetkezetben meg­ismert titkárnő. Mintha valami ellentmondás rejtőzne a két találkozás között. — Látszatra — magyarázza Kocsis Magdi. — Három évvel ezelőtt Sárbogárdról utaztam fel Budapestre. Valamiből meg kell élni, és ameddig nem tudok jobb pénzszerzési lehetőséget, naponta kapcsolom a főnökömnek a tele­fonhívásokat, és persze tálalom a kávét. Természetesen nem ezért jöttem a fővárosba, hanem a Graforek kedvéért. — Ha nem tévedek, egy híres­hírhedt modellképzőről van szó. — Bakfiskoromban észrevet­tem, hogy szépülök. Mások biz­tattak, csináljam meg a szeren­csémet vele. Kapóra jött a gmk felhívása. Csak később vettem észre, hogy milyen zűrzavarba kerültem. Szinte havonta változ­tak a tanárok, mert a korábbiak hiába követelték a fizetésüket. — De „bejött" a tanfolyam? — Bizonyos értelemben feltét­lenül. A fotósok ott ismertek meg. Először különböző gyári termékek reklámozásához hívtak. Sokszor ott is megaláztak, mivel a Graforek volt az iskolám, biz­tosan „olyan” lány lehetek. — Milyen? — Nézd, a köztudatban elter­jedt, hogy aki plakáton, naptáron, esetleg képeslapban a bájait mu­togatja, az magától értetődően erkölcstelen. Pedig egy igazán jó fotósnak munkadarab vagyok, ő irányít, én pedig vele együtt dol­gozom. Ha a fényképezőgép mö­gött olyan személy áll, aki mást is akar tőlem, azzal nem vagyok hajlandó társulni. — Egy feltűnően csinos, ráadá­sul kedves lányhoz bizonyára nem szégyen közeledni. — A munka és a szerelem kü­lönböző műfaj. Hűséges alapter­mészetű vagyok, gyerekkori sze­relmemmel jöttem fel Budapest­re. Őelőtte nincs titkom, őt kép­telen lennék megcsalni. Nem mondom, gyakran előfordult már, hogy félreértették a kedvességet és az udvariasságot. Kínos do­log visszautasítani bárkit is. Fél­reértés ne essék, apáca sem va­gyok. — A barátkozás jó ok­a lehet arra, hogy valaki segítőkésznek mutatkozzon. Később mégis más derül ki róla. — Többségében szerencsém volt és van. Ritkán fordult ve­lem elő, hogy bárki is azért kö­zeledjen hozzám, mert le akar fektetni. Amikor ezt tapasztal­tam, második találkozásra már nem is került sor. Én őszinte vagyok mindenkivel, elmondom rögtön, kivel élek együtt. Tehát ha nekem szimpatikus valaki, s én legalább szellemi hasznot re­mélhetek tőle, örömmel beülök vele egy presszóba. Viszont ha bulira hív vagy valamilyen la­kásra­ távozom. — A szellemi hasznot említet­ted. Még milyen előnyt remélsz? — Mit kerteljek? A szépsé­gemből sokszor profitálok. Is­merek embereket, akik repre­­zentálás céljából hívnak maguk­kal. Igent mondok, mert ilyen helyekre máskülönben sohasem jutnék el a saját erőmből. — Térjünk vissza a fotózás­hoz. Sok pénzt hoz a konyhára? — Túlzás lenne ezt állítani. Rengeteg a kiadás. Egy kozme­tikumfelszerelés benne van tíz­ezer forintban, a ruhákról még nem is szólok. Ezzel szemben nagyon ki vagyunk szolgáltatva a fotósnak. Amilyen felvételeket láttál, többórás munka volt, hét kép jelent meg a lapban. Kétez­ret kerestem vele. Ugye, ettől aligha leszek krőzus, és van, amikor a munkaadó merő tre­­hányságból nem fizet. Elfelejti, nekem kell ezerszer rájuk csön­getni. Mostanában könnyebb a dolgom, egy komoly fotóművész­szel dolgozom. — Nyilván az a vágyad, hogy minél hamarabb befutott legyél és címlapra kerüljél. — Az emberi hiúság ezt a népszerűséget diktálja. Mindent azonban nem akarok erre fel­tenni. Ha hívnak fotózni, ha nem, semmi se történik. Németül ta­nulok, szeretném elvégezni a Külkereskedelmi Főiskolát. — Addig pedig . . . — Kávét főzök. A kollégáim nem látják a meztelen képeket rólam. A szüleim és az élettár­sam pedig nem szólnak bele a dolgaimba. Tudják, elég makacs vagyok. Kamarás Péter Lexikon és képes rock Meghalt a király, éljen a ki­rály! Negyedszázados jubileu­mát ünnepelhetnénk, ha lenne még egyáltalán magyar rock­zene. Sokan optimisták, és azt mondják, hogy csak válságos az állapota. A külföldi rockinvázió és a hazai hagyományos tánc­zene — amely ellen a rock an­nak idején szerveződött — min­denesetre szinte minden fórum­­ró­l kiszorította a magyar rockot. Kivétel a könyvkiadás. Sokéves hiány pótlása folyik, soha eny­­nyi rocktémájú kötet nem ke­rült a boltokba, mint napjaink­ban. A Zeneműkiadó Vállalat, amely hosszú éveken át szintén elzárkózott a témától, most so­rozatban jelenteti meg a rock­­szakkönyveket. A sorozat talán legértékesebb darabja a Képes Rock Enciklopédia, amely lexi­konszerű tömörséggel átfogó képet igyekszik adni e mű­faj maradandót alkotó szer­zőiről és előadóiról. A kö­tet szerzői — Gurály Lász­ló, Herskovits Iván, Kapuvári Gábor, Nemes Nagy Péter, Se­bők János és Szőnyei Tamás — az egyes rockstílusok legjobb h­azai ismerői, s ennek megfele­lően megbízható szakkönyvet szerkesztettek. Formai megjelení­tése — nagyméretű képeskönyv — erénye, s egyben hibája is, mert rettenetesen hasonlít a hasonszőrű külföldi kiadványokra, nincs ben­ne szinte semmi eredeti. Hontvári László és Siklós András Lexikon az új hullám­ról című kötete — a Lapkiadó Vállalat kiadásában jelent meg — talán még inkább hiánypótló, mint az előbbi. A rockzenében a nyolcvanas évek elején jelent­kezett és új hullám névvel fém­jelzett irányzat áttekintésére vállalkozik. A gyűjtőnév (az an­golok new whave-nek, a németek neve Wellének nevezik) ugyan­is nem egy és korántsem egy­séges zenei irányzatot fed. Szin­te valamennyi korábban szüle­tett rockzenei stílus megtalál­ható itt új köntösben. A szerző­páros érdeme, hogy a tartalmi és a formai ismertetőjegyek alapján sikeresen válogatták szét ezeket, és a lexikális mód szűkebb keretei között plaszti­kusan tudták bemutatni a kü­lönböző irányzatok képviselőit. A. N. Szi leme bán, lesz tekin a me teles lád, mint zenét aztán pok. nek 1 Se nincs Nincs va a hány ve, a is ell zömü lenik csak egy­ e nak dául esetés újonc kisler norm, kát n hat, h ven 1 nélkü esetle is me ra a 1 adó, 1 BÉC A „Mut és m­id" — magya alapta mokbe leinek tükröz kerüle utólag DDI V lakásb az elő: Az i póznál zott cé resiet sen s­ kozik: nálókn tartam keze d fogásu elsősor ják me­g s: nyegére Bécsi gyakra alatt : kok, s zavará mak s met nj laló el met, h szakítj rik, de kok á ifjú v nevét, ra. Ni A bi lethely sonló, lönböz' rosba­n tőleges 100 eze felmér mert csupán donbar esik le kezeti nik, az tudom. A ,,b bérlők viselőt hogy . jóval, gyobb, sek mi Az a vált v­ elszaks

Next