Népszabadság, 1987. augusztus (45. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
Békehétköznapok Béke az, ami nem háború. Érdekes, hogy amilyen könnyen adódik ez a megfogalmazás, olyan nehéz bizonyítani az ellenkezőjét, pontosabban szólva azt, hogy a béke nem valaminek a hiánya, tagadása, magasztosabb kifejezéssel élve, az elutasítása, hanem az a természetes alapállapot, aminek mindig is léteznie kellene, s aminek hiányában rögtön pontosan tudjuk, hányadán is állunk. A háború az, amikor nincs béke. Az embernek úgy tűnik, ez a mondat csak játékos variálása az előzőnek, holott a különbség lényegi. A háború ugyanis valóban tagadása valaminek, tagadása az értelmes megoldásban való hitnek, végső soron tagadása magának az értelemnek is. Bár első pillanatra mindez okoskodásnak tetszik, máris elnyeri a jelentőségét, ha arra gondolunk, ami ma körülöttünk és velünk a világban történik. Arra, hogy miközben mind nagyobb elégtétellel mondjuk, több mint négy évtizede nem volt Európában háború, azért azt is hozzá kell tennünk, hogy ez a 42 esztendős béke azért felhőtlennek semmiképpen sem nevezhető. Nem véletlenül keltett akkora visszhangot harmincöt ország közös elhatározása: az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának aláírása tizenkét évvel ezelőtt Helsinkiben, s nem véletlenül fogalmazott akkor úgy a magyar küldöttség vezetője, hogy az a tanácskozás lezárta a múlt egy szakaszát, és, új, jobb, békés világ korszakjelzőjeként kerülhetett a történelembe. Helsinkiben voltaképpen a békés egymás mellett élés és az ésszerű államközi együttműködés „tízparancsolatát" vetették papírra. A záróokmányt több mint egymilliárd ember nevében aláíró politikusok ezzel utat nyitottak afelé, hogy a béke több legyen, mint „az, ami nem háború". Mert a béke nem valamiféle elvont fogalom, habár láthatatlan és tapinthatatlan, mint a levegő. De aminthogy a levegő is beteggé tehet valakit, ha szennyezett, a béke egészségének is árthat, ha rossz indulatok fertőzik. Tisztán tartani környezetünket a szó konkrét és átvitt értelmében, tulajdonképpen ez volna a hétköznapi feladata minden embernek, ez a célja a legtöbb békemozgalomnak. Mert valóban nem mindegy, milyen környezetben élünk, nem mellékesek a hétköznapok, amelyekből sokkal több van a naptárban, mint a piros betűs ünnep, a jeles évforduló. A hétköznapok tengerében élünk, így hát a békéről, a mi békénkről szólva az ember először óhatatlanul saját magára gondol, hétköznapjai háborítatlanságára, nyugalmára, védettségére. Ki-ki elsősorban a maga környezetével törődik, és ezen keresztül reagál azokra a jelenségekre vagy fenyegetésekre, amelyek ezt a kört veszélyeztetik. A rész érdeke azonban szorosan összefügg az egészével. Éppen ez a motorja azoknak az országokat is átfogó kezdeményezéseknek, amelyek révén különböző nyelven beszélő, esetleg alapjaiban másként gondolkodó emberek fölkerekednek, és megkeresik egymást, hogy beszélgetésben, vitában keressék és találják meg azokat a közös kapcsolódási pontokat, amelyekben mindenki egyformán hihet, s amelyek fölött igazából nincs is értelme vitatkozni. Hiszen aligha vitatható, hogy nukleáris töltettel felszerelt rakéták árnyékában lehet ugyan szép termést betakarítani, sőt példás családi életet is élhetnek az emberek, de a fenyegetés — láthatatlanul — azért ott lebeg a levegőben. Nemrégiben a magyar békemozgalom a szocialista országok békemozgalmai közül elsőként egy — úgymond — nyugati békemozgalom, az Európai Nukleáris Leszerelés teljes jogú részvevőjévé vált, miután képviselői aláírták az említett szervezet felhívását. A dolog néhány külföldi megfigyelő számára kuriózumnak tetszett, holott csak arról volt szó, hogy egyfelől a felhívás azt az értelmes programot tartalmazta, amit a magyar békeaktivisták, így a többi szocialista ország aktivistái is kezdeményeztek, másrészt a belépéssel tér nyílt az európai békemozgalmak programjainak alakítására, befolyásolására. A béke ugyanis valóban közügy, amennyiben tudomásul vesszük azt is, hogy nem élhetünk jól, ha közelebbi vagy távolabbi szomszédainkkal nem teljes az egyetértés. A béke kényes kincs, amire vigyáznunk kell, s ennek a vigyázó gondnak talán legfontosabb feltétele a bizalom. Ha ismerem és értem a másikat, ha tudom, miképpen vélekedik rólam, magáról, az egész világról, s ha ő is megtudhatja, hogy e vonatkozásokban milyenek az én gondolataim, akkor már nem kell félnünk egymástól. Ezekben a napokban Bér községben összegyűltek nyolc ország fiataljai, hogy a maguk szemszögéből legfontosabbnak ítélt témáról beszéljenek, vitatkozzanak. Egymás megismerése is a hétköznapi teendők közé tartozik, s nyilván nem elegendő, hogy a nagy nemzetközi találkozókon erről a politikusok, és csak a politikusok tanácskozzanak. A kör tehát bővül, feltehetően mindenki megelégedésére. Hiszen a béke közügy, valóban a legszemélyesebb közügyünk. És jó dolog, hogy erről mind többet lehet beszélni. S jó, hogy mind többet lehet mondani róla, hogy múltja és tradíciója van ennek a hétköznapi békének. Néhány éve még úgy tűnt fel: a levegőt könnyebb lesz tisztán tartani, mint a politikai légkört. Mára alaposan megváltozott a helyzet. A politikai közérzet javulásának, a politikai légkör nagyfokú megtisztulásának a tanúi vagyunk, és joggal reménykedhetünk abban, hogy ez a folyamat tartós lesz és gyümölcsöző. Bár azt oktalanság volna állítani, hogy küszöbönáll az általános leszerelés, hiszen a világon, sajnos, nagyon sokfelé dúl véres és kegyetlen háború. Ez a béke, ez a mai hétköznapi béke korántsem teljes. Igen sokféle veszély fenyegeti, s nem szabad őket lebecsülnünk, ám a már kivívott eredményeket — köztük Helsinkit —, s azokat a reménykeltő fejleményeket sem, amelyek a közelmúltat jellemzik. A szovjet—amerikai kettős nullamegoldás elvi elfogadásával Európa most először annyira közel került ahhoz, hogy a nukleáris fegyverek egész osztályától megszabaduljon, mint még soha. A Szovjetunió, amely kompromisszumos ajánlataival máris annyit tett a megegyezésért, a héten újabb fontos javaslatokat vitt a genfi tárgyalóasztalra: az űrfegyverkezés megakadályozásáról és a hadászati nukleáris fegyverestek korlátozásáról, illetve csökkentéséről. Bécsben pedig éppen most zárult le a Helsinki nyomvonalán haladó európai biztonsági és együttműködési találkozó újabb szakasza, amelyen nemcsak a vitás kérdések kristályosodtak ki, hanem az álláspontok bizonyos közeledése is érzékelhető. És itt talán nem szerénytelenség emlékeztetni rá, hogy a megértés útjának egyengetésében része volt, része van a magyar diplomáciának is. Nincs okunk tehát alulértékelni a már elért eredményeket. A józan ember szívesebben bízik abban: ez a tendencia erősödik tovább, szélesedik ki a föld más régióira, mint hogy attól féljen, az ottani békétlenségek szűrődnek át ide. S a jó reményében ma már hajlamos azt gondolni az ember, ez a halálos túlbiztosítás egy ártalmas, oktalanul gyanakvó korszak terméke volt, s ez előbb-utóbb végre lezárul. A félelem ugyanis rossz tanácsadó. A bizalom viszont lehetőséget ad a józan és megfontolt vélekedésre. És most éppen erre a józanságra van a legnagyobb szükség. Bencsik András 1 (} w ^ y 24 oldal ) Ára: 2,20 Ft VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPSZABADSÁG 1987. augusztus 1., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XLV. évfolyam, 180. szám A szocialista országok kölcsönösen előnyös megállapodásokat akarnak Ősszel folytatódik Bécsben az európai biztonsági és együttműködési tanácskozás Nyilvános záróüléssel ért véget pénteken Bécsben az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó utótalálkozó harmadik szakasza. A tanácskozásokat szeptember 22-én folytatják, azzal a céllal, hogy az év végéig kidolgozzák és elfogadják a záródokumentumot. A záróülésen a 35 állam képviselői közül húszan szólaltak fel, elkészítve a tanácskozások mérlegét, és kifejtve elgondolásaikat a további feladatokról. Általános volt bizonyos csalódottság afelett, hogy a találkozót nem sikerült még befejezni. A NATO- országok, eddigi taktikájukat folytatva, az emberi jogi kérdésekre helyezték a hangsúlyt. Az amerikai küldöttségvezető világosan értésre is adta, hogy addig nem járulnak hozzá a záródokumentum elfogadásához, amíg nem tapasztalnak érdemi haladást ezen a területen, mindenekelőtt a Szovjetunió vonatkozásában. A szocialista országok képviselői, közöttük Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter, azért szálltak síkra, hogy a helsinki folyamat valamennyi kérdését kiegyensúlyozottan kezeljék, kapjanak megfelelő hangsúlyt a katonai biztonság kulcsfontosságú kérdései, valamint a gazdasági-kereskedelmi együttműködés fejlesztése is. Nyugati részről egyébként a mérleg elkészítésénél ugyancsak elismeréssel méltatták, hogy elvi egyetértés van a katonai bizalomépítéssel, valamint a hagyományos leszereléssel foglalkozó fórumok összehívásában, s gyakorlati tervek érlelődnek a gazdasági kapcsolatok bővítésére. Ezúttal is megnyilvánult, hogy a semleges és el nem kötelezett országok tárgyilagos, a kompromisszumokat kereső magatartása sokat segíthet a bécsi konferencia sikerében. Alois Mock, osztrák alkancellár és külügyminiszter beszélt arról, amiről más nyugati szónokok szót sem ejtettek: hogy megjavult a kelet-nyugati viszony, és egész Európában világosan megnyilvánul az együttműködés szándéka. A szovjetunióbeli változások belső és nemzetközi hatásainak jelentőségét, sikereit méltatta egyebek között felszólalásában Erdős André magyar nagykövet is. Az óriási figyelem, amely e változásokra Bécsben is irányul, tükrözi a jelentőségüket — mondotta, bár egyúttal óvott a törekvésektől, hogy némelyek a maguk politikai céljaira próbálják kihasználni a fejleményeket. A záródokumentum csak a különböző törekvések, gyakran ellentmondó érdekek összeegyeztetéséből születhet, csak korunk realitásain alapulhat, mondotta. Hazánk üdvözli a katonai biztonságról és leszerelésről tervezett tárgyalásokat, híve a gazdasági és kereskedelmi együttműködés bővítésének, kész messzemenően hozzájárulni az emberi jogok, kapcsolatok bővítéséhez, tekintet nélkül nyelvre, vallásra, vagy arra, többséghez vagy kisebbséghez tartozókról van-e szó, hangoztatta a magyar nagykövet. Az utótalálkozón szeptember 15-től nem hivatalos konzultációk kezdődnek, majd 22-én kezdődik a rendszeres munka, amelyre eddig december 18-ig dolgoztak ki munkarendet. Amennyiben a záródokumentum kidolgozásának munkája nagymértékben nem gyorsul meg, azzal is lehet számolni, hogy az ufótalálkozó csak 1988-ban érhet véget. (MTI) Az aratás utolsó harmadában összeértek a növények . A szárazság károsította a kukoricát (Munkatársunktól.) Az elmúlt hetek száraz, meleg időjárása felgyorsította az egyébként megkésett nyári betakarítású növények érését. Gondot okoz, hogy szinte egy időben kellett megkezdeni a búza, a tavaszi árpa, a repce, a magborsó betakarítását is. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint eddig a búza kétharmadát aratták le. Végeztekaz őszi árpa vágásával, a tavaszi árpának 45 százalékát, a borsónak négyötödét aratták le, és a hét végén befejeződik a repce betakarítása. Átlagos időjárást feltételezve, az aratás várhatóan augusztus közepén ér véget. Sajnos az idén is több országrészt károsított az aszály. A késői kitavaszodás után a szokásostól eltérő biológiai állapotban érte a növények zömét a júliusi hőség. Ezért az érés végén levő búzánál általában 5—10 százalékkal kisebb lesz a termés a vártnál. A kukorica több megyében már visszafordíthatatlan károsodást szenvedett: a felmérések alapján mintegy 80 ezer hektárt silózni kell, 150 ezer hektáron pedig tetemes lesz a terméscsökkenés. A július utolsó harmadában hullott csapadék még segített a legtöbb őszi betakarítású növénynek. Baranya, Tolna, Somogy, Csongrád, Szolnok és Veszprém megyében azonban az esőt jég kísérte: csaknem száz gazdaságban 120 ezer hektáron károsított. A károk várható összege meghaladja a másfél milliárd forintot, az aszály együttes hatása az eddigi becslések alapján 7,8 milliárd forintra tehető. E nehézségek nem veszélyeztetik a hazai élelmiszer-ellátást, az exportban azonban kisebb bevételre lehet csak számítani. (Aratási riportunk a 4. oldalon.) A Komáromi Mezőgazdasági Kombinát Boldogasszony-pusztai kerületében 1062 hektárról aratják le a búzát. Jusztin Tibor felvétele — MTI fotó OLDAL GAZDASÁG: Interjú Nyers Rezsővel a kibontakozásról 5. Szocialista brigádok új szerepben 6. Huzavona Budagyöngyén 8. TÁRSADALMUNK: „Levitel" és politizálás: Huszonöt év tsz-elnökként. Önszervező lakóközösség 7. Hétvége az autópályákon 9. Visszaélések Makón 12. KÜLPOLITIKA: A bolgár átalakítás 10. Afrikai adósságok 10. ÉVFORDULÓK: OLDAL 200 éve született Stáhly Ignác 11 75 éve született Orbán László 13 KULTÚRA: Beszélgetés Dobai Péterrel 13. Galabárdi Zoltán novellája 14. Nagy Péter írása 15. Részletek Kabos Gyula amerikai könyvéből 16. ISMERETTERJESZTÉS: Hol kötött ki Kolumbusz? 11. SZOLGÁLTATÁS: Kiskert, konyha, divat, autózás 18-19.