Népszabadság, 1987. augusztus (45. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

Békehétköznapok Béke az, ami nem háború. Érde­kes, hogy amilyen könnyen adódik ez a megfogalmazás, olyan nehéz bizonyítani az ellenkezőjét, ponto­sabban szólva azt, hogy a béke nem valaminek a hiánya, tagadása, ma­­gasztosabb kifejezéssel élve, az eluta­sítása, hanem az a természetes alap­állapot, aminek mindig is léteznie kellene, s aminek hiányában rögtön pontosan tudjuk, hányadán is ál­lunk. A háború az, amikor nincs béke. Az embernek úgy tűnik, ez a mondat csak játékos variálása az előzőnek, holott a különbség lénye­gi. A háború ugyanis valóban taga­dása valaminek, tagadása az értel­mes megoldásban való hitnek, vég­ső soron tagadása magának az érte­lemnek is. Bár első pillanatra mindez okos­­­kodásnak tetszik, máris elnyeri a je­lentőségét, ha arra gondolunk, ami ma körülöttünk és velünk a világ­ban történik. Arra, hogy miközben mind nagyobb elégtétellel mondjuk, több mint négy évtizede nem volt Európában háború, azért azt is hoz­zá kell tennünk, hogy ez a 42 esz­tendős béke azért felhőtlennek sem­miképpen sem nevezhető. Nem vé­letlenül keltett akkora visszhangot harmincöt ország közös elhatározá­sa: az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet záróokmányá­nak aláírása tizenkét évvel ezelőtt Helsinkiben, s nem véletlenül fo­galmazott akkor úgy a magyar kül­döttség vezetője, hogy az a tanács­kozás lezárta a múlt egy szakaszát, és, új, jobb, békés világ korszakjelző­­jeként kerülhetett a történelembe. Helsinkiben voltaképpen a békés egymás mellett élés és az ésszerű ál­lamközi együttműködés „tízparan­csolatát" vetették papírra. A záró­okmányt több mint egymilliárd em­ber nevében aláíró politikusok ezzel utat nyitottak afelé, hogy a béke több legyen, mint „az, ami nem há­ború". Mert a béke nem valamiféle elvont fogalom, habár láthatatlan és tapinthatatlan, mint a levegő. De aminthogy a levegő is beteggé tehet valakit, ha szennyezett, a béke egészségének is árthat, ha rossz in­dulatok fertőzik. Tisztán tartani környezetünket a szó konkrét és átvitt értelmében, tu­lajdonképpen ez volna a hétköznapi feladata minden embernek, ez a célja a legtöbb békemozgalomnak. Mert valóban nem mindegy, milyen környezetben élünk, nem melléke­sek a hétköznapok, amelyekből sokkal több van a naptárban, mint a piros betűs ünnep, a jeles évfor­duló. A hétköznapok tengerében élünk, így hát a békéről, a mi bé­kénkről szólva az ember először óha­tatlanul saját magára gondol, hét­köznapjai háborítatlanságára, nyu­galmára, védettségére. Ki-ki első­sorban a maga környezetével törő­dik, és ezen keresztül reagál azok­ra a jelenségekre vagy fenyegetések­re, amelyek ezt a kört veszélyezte­tik. A rész érdeke azonban szorosan összefügg az egészével. Éppen ez a motorja azoknak az országokat is átfogó kezdeményezéseknek, ame­lyek révén különböző nyelven beszé­lő, esetleg alapjaiban másként gon­dolkodó emberek fölkerekednek, és megkeresik egymást, hogy beszélge­tésben, vitában keressék és találják meg azokat a közös kapcsolódási pontokat, amelyekben mindenki egy­formán hihet, s amelyek fölött iga­zából nincs is értelme vitatkozni. Hiszen aligha vitatható, hogy nukleáris töltettel felszerelt rakéták árnyékában lehet ugyan szép ter­­mést betakarítani, sőt példás családi életet is élhetnek az emberek, de a fenyegetés — láthatatlanul — azért ott lebeg a levegőben. Nemrégiben a magyar békemoz­galom a szocialista országok béke­mozgalmai közül elsőként egy — úgymond — nyugati békemozgalom, az Európai Nukleáris Leszerelés tel­jes jogú részvevőjévé vált, miután képviselői aláírták az említett szer­vezet felhívását. A dolog néhány külföldi megfigyelő számára kurió­zumnak tetszett, holott csak arról volt szó, hogy egyfelől a felhívás azt az értelmes programot tartalmazta, amit a magyar békeaktivisták, így a többi szocialista ország­ aktivistái is kezdeményeztek, másrészt a belé­péssel tér nyílt az európai békemoz­galmak programjainak alakítására, befolyásolására. A béke ugyanis valóban közügy, amennyiben tudomásul vesszük azt is, hogy nem élhetünk jól, ha köze­lebbi vagy távolabbi szomszédaink­kal nem teljes az egyetértés. A béke kényes kincs, amire vigyáznunk kell, s ennek a vigyázó gondnak talán legfontosabb feltétele a bizalom. Ha ismerem és értem a másikat, ha tu­dom, miképpen vélekedik rólam, magáról, az egész világról, s ha ő is megtudhatja, hogy e vonatkozá­sokban milyenek az én gondolataim, akkor már nem kell félnünk egy­mástól. Ezekben a napokban Bér község­ben összegyűltek nyolc ország fiatal­jai, hogy a maguk szemszögéből leg­fontosabbnak ítélt témáról beszélje­nek, vitatkozzanak. Egymás megis­merése is a hétköznapi teendők közé tartozik, s nyilván nem elegendő, hogy a nagy nemzetközi találkozó­kon erről a politikusok, és csak a po­litikusok tanácskozzanak. A kör te­hát bővül, feltehetően mindenki megelégedésére. Hiszen a béke köz­ügy, valóban a legszemélyesebb köz­ügyünk. És jó dolog, hogy erről mind többet lehet beszélni. S jó, hogy mind többet lehet mondani róla, hogy múltja és tradíciója van ennek a hétköznapi békének. Néhány éve még úgy tűnt fel: a levegőt könnyebb lesz tisztán tar­tani, mint a politikai légkört. Mára alaposan megváltozott a helyzet. A politikai közérzet javulásának, a po­litikai légkör nagyfokú megtisztulá­sának a tanúi vagyunk, és joggal re­ménykedhetünk abban, hogy ez a folyamat tartós lesz és gyümölcsöző. Bár azt oktalanság volna állítani, hogy küszöbönáll az általános lesze­relés, hiszen a világon, sajnos, na­­gyon sokfelé dúl véres és kegyetlen háború. Ez a béke, ez a mai hétköz­napi béke korántsem teljes. Ige­n sokféle veszély fenyegeti, s nem sza­bad őket lebecsülnünk, ám a már kivívott eredményeket — köztük Helsinkit —, s azokat a reménykeltő fejleményeket sem, amelyek a közel­múltat jellemzik. A szovjet—amerikai kettős nulla­megoldás elvi elfogadásával Európa most először annyira közel került ahhoz, hogy a nukleáris fegyverek egész osztályától megszabaduljon, mint még soha. A Szovjetunió, amely kompromisszumos ajánlataival már­is annyit tett a megegyezésért, a hé­ten újabb fontos javaslatokat vitt a genfi tárgyalóasztalra: az űrfegyver­kezés megakadályozásáról és a ha­dászati nukleáris fegyveres­tek kor­látozásáról, illetve csökkentéséről. Bécsben pedig éppen most zárult le a Helsinki nyomvonalán haladó euró­pai biztonsági és együttműködési ta­lálkozó újabb szakasza, amelyen nemcsak a vitás kérdések kristályo­sodtak ki, hanem az álláspontok bi­zonyos közeledése is érzékelhető. És itt talán nem szerénytelenség emlé­keztetni rá, hogy a megértés útjá­nak egyengetésében része volt, része van a magyar diplomáciának is. Nincs okunk tehát alulértékelni a már elért eredményeket. A józan em­ber szívesebben bízik abban: ez a tendencia erősödik tovább, szélese­dik ki a föld más régióira, mint hogy attól féljen, az ottani békétlenségek szűrődnek át ide. S a jó reményében ma már hajlamos azt gondolni az ember, ez a halálos túlbiztosítás egy ártalmas, oktalanul gyanakvó kor­szak terméke volt, s ez előbb-utóbb végre lezárul. A félelem ugyanis rossz tanács­adó. A bizalom viszont lehetőséget ad a józan és megfontolt vélekedés­re. És most éppen erre a józanságra van a legnagyobb szükség. Bencsik András 1 (} w ^ y 24 oldal ) Ára: 2,20 Ft VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPSZABADSÁG 1987. augusztus 1., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XLV. évfolyam, 180. szám A szocialista országok kölcsönösen előnyös megállapodásokat akarnak Ősszel folytatódik Bécsben az európai biztonsági és együttműködési tanácskozás Nyilvános záróüléssel ért véget pénteken Bécsben az európai bizton­ság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó utótalálkozó harmadik szakasza. A tanácskozásokat szep­tember 22-én folytatják, azzal a cél­lal, hogy az év végéig kidolgozzák és elfogadják a záródokumentumot. A záróülésen a 35 állam képviselői közül húszan szólaltak fel, elkészítve a tanácskozások mérlegét, és kifejtve elgondolásaikat a további feladatok­ról. Általános volt bizonyos csaló­dottság afelett, hogy a találkozót nem sikerült még befejezni. A NATO- országok, eddigi taktikájukat foly­tatva, az emberi jogi kérdésekre he­lyezték a hangsúlyt. Az amerikai küldöttségvezető világosan értésre is adta, hogy addig nem járulnak hoz­zá a záródokumentum elfogadásához, amíg nem tapasztalnak érdemi hala­dást ezen a területen, mindenekelőtt a Szovjetunió vonatkozásában. A szocialista országok képviselői, kö­zöttük Bohuslav Chnoupek csehszlo­vák külügyminiszter, azért szálltak síkra, hogy a helsinki folyamat vala­mennyi kérdését kiegyensúlyozottan kezeljék, kapjanak megfelelő hang­súlyt a katonai biztonság kulcsfon­tosságú kérdései, valamint a gazda­sági-kereskedelmi együttműködés fejlesztése is. Nyugati részről egyébként a mér­leg elkészítésénél ugyancsak elisme­réssel méltatták, hogy elvi egyetér­tés van a katonai bizalomépítéssel, valamint a hagyományos leszerelés­sel foglalkozó fórumok összehívásá­ban, s gyakorlati tervek érlelődnek a gazdasági kapcsolatok bővítésére. Ezúttal is megnyilvánult, hogy a semleges és el nem kötelezett orszá­gok tárgyilagos, a kompromisszumo­kat kereső magatartása sokat segít­het a bécsi konferencia sikerében. Alois Mock, osztrák alkancellár és külügyminiszter beszélt arról, amiről más nyugati szónokok szót sem ej­tettek: hogy megjavult a kelet-nyu­gati viszony, és egész Európában vi­lágosan megnyilvánul az együttmű­ködés szándéka. A szovj­etunióbeli változások belső és nemzetközi hatásainak jelentősé­gét, sikereit méltatta egyebek között felszólalásában Erdős André magyar nagykövet is. Az óriási figyelem, amely e változásokra Bécsben is irá­nyul, tükrözi a jelentőségüket — mondotta, bár egyúttal óvott a tö­rekvésektől, hogy némelyek a maguk politikai céljaira próbálják kihasz­nálni a fejleményeket. A záródoku­mentum csak a különböző törekvé­sek, gyakran ellentmondó érdekek összeegyeztetéséből születhet, csak korunk realitásain alapulhat, mon­dotta. Hazánk üdvözli a katonai biz­tonságról és leszerelésről tervezett tárgyalásokat, híve a gazdasági és kereskedelmi együttműködés bővíté­sének, kész messzemenően hozzájá­rulni az emberi jogok, kapcsolatok bővítéséhez, tekintet nélkül nyelvre, vallásra, vagy arra, többséghez vagy kisebbséghez tartozókról van-e szó, hangoztatta a magyar nagykövet. Az utótalálkozón szeptember 15-től nem hivatalos konzultációk kezdőd­nek, majd 22-én kezdődik a rendsze­res munka, amelyre eddig december 18-ig dolgoztak ki munkarendet. Amennyiben a záródokumentum ki­dolgozásának munkája nagymérték­ben nem gyorsul meg, azzal is lehet számolni, hogy az ufótalálkozó csak 1988-ban érhet véget. (MTI) Az aratás utolsó harmadában összeértek a növények . A szárazság károsította a kukoricát (Munkatársunktól.) Az elmúlt hetek száraz, meleg idő­járása felgyorsította az egyébként megkésett nyári betakarítású növé­nyek érését. Gondot okoz, hogy szin­te egy időben kellett megkezdeni a búza, a tavaszi árpa, a repce, a magborsó betakarítását is. A Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Minisz­térium tájékoztatása szerint eddig a búza kétharmadát aratták le. Végez­tek­­az őszi árpa vágásával, a tavaszi árpának 45 százalékát, a borsónak négyötödét aratták le, és a hét vé­gén befejeződik a repce betakarítá­sa. Átlagos időjárást feltételezve, az aratás várhatóan augusztus közepén ér véget. Sajnos az idén is több ország­részt károsított az aszály. A késői kitavaszodás után a szokásostól el­térő biológiai állapotban érte a nö­vények zömét a júliusi hőség. Ezért az érés végén levő búzánál általá­ban 5—10 százalékkal kisebb lesz a termés a vártnál. A kukorica több megyében már visszafordíthatatlan károsodást szenvedett: a felmérések alapján mintegy 80 ezer hektárt si­lózni kell, 150 ezer hektáron pedig tetemes lesz a terméscsökkenés. A július utolsó harmadában hul­lott csapadék még segített a legtöbb őszi betakarítású növénynek. Bara­nya, Tolna, Somogy, Csongrád, Szol­nok és Veszprém megyében azonban az esőt jég kísérte: csaknem száz gazdaságban 120 ezer hektáron káro­sított. A károk várható összege meg­haladja a másfél milliárd forintot, az aszály együttes hatása az eddigi becslések alapján 7,8 milliárd fo­rintra tehető. E nehézségek nem veszélyeztetik a hazai élelmiszer-ellátást, az ex­portban azonban kisebb bevételre lehet csak számítani. (Aratási riportunk a 4. oldalon.) A Komáromi Mezőgazdasági Kombinát Boldogasszony-pusztai kerületében 1062 hektárról aratják le a búzát. Jusztin Tibor felvétele — MTI fotó OLDAL GAZDASÁG: Interjú Nyers Rezsővel a kibontakozásról 5. Szocialista brigádok új szerepben 6. Huzavona Budagyöngyén 8. TÁRSADALMU­NK: „Levitel" és politizálás: Huszonöt év tsz-elnökként. Önszervező lakóközösség 7. Hétvége az autópályákon 9. Visszaélések Makón 12. KÜLPOLITIKA: A bolgár átalakítás 10. Afrikai adósságok 10. ÉVFORDULÓK: OLDAL 200 éve született Stáhly Ignác 11 75 éve született Orbán László 13 KULTÚRA: Beszélgetés Dobai Péterrel 13. Galabárdi Zoltán novellája 14. Nagy Péter írása 15. Részletek Kabos Gyula amerikai könyvéből 16. ISMERETTERJESZTÉS: Hol kötött ki Kolumbusz? 11. SZOLGÁLTATÁS: Kiskert, konyha, divat, autózás 18-19.

Next