Népszabadság, 1987. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

4 Történelmi. „ha..!" Bizonyára nem meglepő, hogy tekintélyes burzsoá lapok szintén előkészítik a nagy október hetvenedik évfordulóját. Persze— s ez sem meglepő — a maguk módján. Tekintélyes orgánumok is arról közölnek eszmefuttatásokat, hogyan lehetett volna elkerülni a bolsevikok, a proletárforradalom győzelmét. Mi lett volna, ha . .. — így kezdődnek ezek a fölöttébb fantáziadús értekezések, és védtelenül változatos a folytatás. Mert például, ha a Kerenszkij-kormány... Ha az eszereik ... Sőt, ha már áprilisban, illetve, ha júliusban ... És ha a balti flotta ... És ha a brit meg a francia nagykövet.. . Azt lehetne hát gondolni, hogy kár is elolvasni az efféle fejtegetéseket. Pedig nem! Nagyon is érdekes újólag megerősödni benne, hogy hány meg hány, egyenként aprólékosnak ható tényezőt kellett mérlegelniük Leninnek és közvetlen munkatársainak, és micsoda finomságok, gyakran rögtönzések isközrejátszottak 1917 novemberében Pétervárott. A ,mi lett volna, ha...” kezdetű értekezések annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mind arról fantáziálnak, hogyan lehetne, legalábbis utólagosan, kiiktatni a történelemből az októberi forradalmat, és fejtegetéseik csakis az adott, tehát november 7-én győztes felkelés megelőzésének lehetséges (lehetséges?) körülményei körül forognak. De arra egy szavuk sincs, hogy az egész fejlődésmenetben az 1917. november hetedikei dátum és Pétervár: történelmi véletlen. Ilyen értelemben nagy szerepük volt az embereknek, összegezett döntéseiknek. De hogy ha nem akkor, ott és úgy, másképp és máskor okvetlenül győzött volna a forradalom, mert ez volt a történelmi beteljesülés, erről nem írnak a burzsoá elemzők. Ezt elismerni ugyanis egyet jelentene olyan szentségtöréssel, mint a marxista történelemszemlélet, a történelmi materializmus elismerése. Eszerint a történelemiben együvé tartozik a szükségszerű és a véletlen. Ami azt jelenti, hogy sem a fatalistáknak nincs igazuk („úgyis hiába minden, ha egyszer úgy rendeltetett”), sem azoknak, ■akik azt hiszik, hogy tartósan szembe lehet fordulni a történelem fő sodrával („csak akarni kell, minden tőlünk függ”). Komoly történészek számára, tudjuk, a be nem következett történelem a tudománytalan fantasztikumok birodalmába tartozik. De mivel e szerény jegyzetnek az írója se nemtörténész, se nem tudós, megengedheti magának, hogy egy kicsit eljátszadozzék ezekkel a „mi lett volna,ha ...” kezdetű feltételezésekkel. Mert például mi lett volna, ha Hannibál nem áll meg „ante portás”, azaz Róma kapui előtt; mi lett volna, ha őseink nem jutnak be a Vereckeiszoroson; mi lett volna, ha a fölmentő sereg idejekorán érkezik a mohácsi csatamezőre; mi lett volna, ha Kossuthék már a szabadságharc elején trendezik a nemzetiségikérdést és így tovább. A legújabb kori magyar történelem tálcán kínálja a képzelet számára megragadható feladványokat. Mi lett volna, ha 1941-ben a magyar kormány nem dől be a nácik Kassát bombázó provokációjának? És ha 1944. március 19-én azt a parancsot adják ki, hogy karcba kell szállni a beözönlő nácikkal? És ha október 15-ire, a kiugrásra készülve, Horthy és a hozzá hű emberek, mégiscsak összefogva a Függetlenségi Fronttal, nemzeti ellenállásra szólítanak fel, és a hadsereget a megszállók ellen fordítják? A bekövetkezett eseményeket ismerjük, s mind azt igazolják, hogy a nagy egészet tekintve a dolgok úgy alakultak, ahogyan arra a horthyzmus előéletéből számítani lehetett. S ez a meghatározó tény nem zárja ki azt a sok-sok kisebb adalékot, amelyeket az oly termékeny emlékiratirodalom hozzám hasonlóan kíváncsi olvasói csak mostanában tudnak meg. Hogy tudni illik hányszor, de hányszor lehetett, kellett volna igent vagy nemet mondani. Végtére is ezért, csak ezért van értelme a történelmet tanulmányozni, mindig okulásul a jelennek, mert a történelem nem más, mint emberi cselekvések sorozata. Vagyis: bármilyen komolytalan játék is visszamenőleg a „mi lett volna, ha ...” spekulálás, mégis megmutat valami nagyon fontos, a mára és a jövendőre is elraktározandó tanulságot. Nevezetesen azt, hogy a kérdést — mi lett volna, ha ... — nemcsak múlt időben lehet föltenni, hanem jelen és jövő időben is: mi volna, ha ..., mi lesz, ha... A történelmet tehát ma is írjuk, és a fent hivatkozott nagy egészet mindennapos kis döntések teszik ki. Valahogy úgy, mint ahogyan egy vonat számtalan váltón halad át, s ha akár csak egyetlen egy is tévesen áll, a vonat rossz irányba tér el. Amiből szerencsétlen esetben összeütközés támad, de ha nincs is karambol, a vonat nem oda érkezik, mint ahová indult, s ahová az utasok jegyet váltottak. De még ha idejében észreveszik is az eltévedést, a legkevesebb az, hogy visszakozni kell, s ez időveszteséggel, üzemanyag-pazarlással, az utasok boszszantásával, a váltókezelőik és a biztosító berendezés iránti bizalom megingásával jár. Nagyon kell hát vigyázni a váltókezeléssel. Akárhány sínpártévesztés, hibás váltóállítás lehetett s volt is hetven év alatt, az emberiség óriási szerencséje, hogy akkor, 1917-ben, ott nem többesélyes totómeccset játszottak; nagy szerencse, hogy nem a mai burzsoá vágyálmokban szereplő „mi lett volna, ha ...” kezdetű mondatok folytatása következett be, nem. Hanem 1917. november hetedikén az *gúgy történt, ami és ahogyan. Szántó Jenő NÉPSZABADSÁG 1987. november 2., hétfő Gáspár Sándor és Hámori Csaba Moszkvába utazott Gáspár Sándor, a SZOT elnöke a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívására szombaton Moszkvába utazott a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának ünnepségeire. Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára a Lenini Komszomol KB meghívására tegnap a szovjet fővárosba utazott, ahol részt vesz a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából megrendezendő megemlékezéseken. Luxemburgi képviselő látogatása hazánkban Az Országgyűlés meghívására október 25. és 31. között látogatást tett hazánkban Willy Dondelinger, a luxemburgi parlament külügyi bizottságának elnöke. A vendéget fogadta Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Péter János, a parlament alelnöke. Willy Dondelinger találkozott Várkonyi Péter külügyminiszterrel, s ellátogatott a Művelődési Minisztériumba. Megbeszélésein áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit, különös tekintettel az európai együttműködés távlataira. Véleményt cseréltek a két ország, a két törvényhozó testület közötti kapcsolatok helyzetéről, fejlesztésük lehetőségeiről is. (MTI) Rába teherautók Kínának A győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár év közben kapott megrendelést Kínából 300 új típusú tehergépkocsira. Rövid idő alatt megalkották a konstrukciót, legyártották a mintapéldányokat, s hozzákezdtek a sorozatgyártáshoz. A teherautókból százat október végéig leszállítottak, november első hetében újabb ötven kocsit indítanak a Távol-Keletre, s december elejéig valamennyit elküldik a megrendelőnek. Kína az utóbbikét évben 1080 Rába tehergépkocsit vásárolt. Ma a televízióban Rendkívüli adásnap Az SZKP KB és a Legfelsőbb Tanács jubileumi üléséről sugároz ma adást a televízió. A moszkvai eseményről délelőtt 8-tól 12 óráig tudósítást, este pedig 40 perces összeállítást láthatnak a nézők. Ma jelentkezik a Zenehétfő műsora is, amely a szovjet kultúra napjainak magyarországi eseményeiről, a jeles szovjet társulatok fellépéséről, előadóművészek hangversenyeiről és a hazánkban látható szovjet kiállításokról nyújt körképet. (MTI) Jövőre is ugyanannyiért TV még hangos tetszésnyilvánításra is késztetheti az embert a távirati iroda egyik hétvégi híre, amely a Szék- és Kárpitosipari Vállat üzleti akciójáról tudósít. Arról van szó, hogy a vállalatt holnaptól márkafpollitjában megrendeléseket vesz föl egyes kárpitosgarnittúráiba. Ezeket az utóbbi hetekben tapasztalható felválsárlási láz miatt ugyan az idén már nem tudja leszállítani, ám vállalja, hogy jövőre is az idei áron adja át az előrendeléssel élő vásárlóinak. A vevőiknek most a jelenleg érvényes ár felét kell befizetniük, s a jövő év első felében vehetik át a garnitúráit. Többszörösen is örömmel üdvözölhető az ilyen kezdeményezés. Miindenekelőtt jól jön ez azoknak, akik most jutottak el ahhoz, hogy elöregedett, megkopott, netán csak megunt garnitúrájukat kicseréljék, vagy esetleg éppen most rendeznék be első otthonukat, de a már-már hisztérikussá vált felvásárlások miatt képtelenek bútorhoz jutni Megnyugtató lehet számukra, hogy ha néhány hónapos késéssel is, de a mai árakon jutnak hozzá a keresett kárpitosi garinitúráihoz. És még az előlegbe adott forintok miatt sem kel dohogni, hiszen autóért évekre „adjuk kölcsön”, és csak csekélyke kamat jár érte. Nem vitás, a vállalatot nem jótékonysági meggondolások vezérelték, amikor döntött erről az üzleti fogásról. Igen okosan és előrelátóan számít rá — ezt nem is titkolja —, hogy jövőre az idei felvásárlások, s nem keveseknél, túllköltekezés miatt jól megcsappan, megcsappanhat a vásárlási kedv. Márpedig így sem a bútorgyárakban, sem más fogyasztási cikkek előállításával foglalkozó cégeiknél, nem lehet folyamatos a termelés, illetve az lehet, cs maik éppen a raktárakban maradnak termékeik. A Szék- és Kánpulosipari Vállalat ezért a mostani akcióval szeretné elérni, hogy a megrendelésekre'' már az új év első munkanapjaitól] egyenletes legyen a termelésük. Csak üdvözölni lehet azt a szemléletet, amely döntésüket motiválta. Ami egyben tanújelét adja kellő és mindinkább elvárható piacérzékenységüknek, és annak a megfontolásnak, hogy amit elveszítenek a vámon, behozzák a réven. Vagyis: az idei és a jövő évi árak közti különbség nem lehet akkora veszteség, mint ha nincs vevő az elkészült, drágább garnitúráikra. De szép is lenne, ha mind több vállalat csinálna ehhez hasonló tabula rasát. Nekünk, vásárlóknak mindenképpen jó lenne, s lantok tőle: a gyártókat sem érné pótallhatatillam veszteség. Ellenkezőleg. Borbás Katalin Orosznyelv-tanítási konferencia Debrecenben Debrecen tanítóképző főiskoláján hétfőn és kedden egy hosszabb ideje zajló, általános iskolai orosznyelvoktatási kísérlet eredményeit mutatják be az országos szakmai közvéleménynek. Dr. Gajdics Sándor, a Debreceni Tanítóképző Főiskola főiskolai tanára szerint az újfajta órákon a tanár a hagyományosnál kevesebbet, a tanuló pedig sokkal többet szerepel, s a 45 perc alatt a nyolc-tízféle program egybekoreografálása és levezetése sokkal több felkészülést, jártasságot és összpontosítást követel a pedagógustól. A kísérleti oktatásban végzetteknek az idén 90 százaléka tette le sikerrel az alapfokú állami nyelvvizsgát. Gajdics Sándor tanulmányban foglalta össze az új oktatási és pedagógiai eljárás módszertanát, amelynek egyik érdekessége, hogy a magyar nyelv szláv jövevényszavaiból sok apró „hidat” építenek a tanulók eddig megszerzett, általános ismeretei és az orosz nyelv között. A ma kezdődő konferenciának nemcsak az a célja, hogy a Hajdú- Bihar megyei módszer tapasztalatai elterjedjenek, hanem az is, hogy a máshonnét érkezett orosznyelv-tanárok is beszámoljanak a saját kezdeményezéseikről. t. J. AZ ALBÁN VASVÁROSBÓL ELBASANI LEVEL Szédülés ember ne vállalkozzék albániai autós túrára. Különösen ajánlatos elkerülnie a hegyeket. Igaz, ezzel rengeteg szépségtől fosztja meg magát, mert nehéz olyan szegletet találni az országban, ahová nem a hegyeken vezet az út. Hegy és hegy között persze van különbség — az elbasani országút még csak nem is a legvadabb ormok között vezet. Mindenesetre a Tirana és a vasműváros közötti út így is meglehetősen kanyargós. Mielőtt a betonsáv felhúzódna a hegyek közé, az utazó betekintést nyerhet a vidék életébe. A mezőkön asszonyok szorgoskodnak, az időszerű munkákat végzik csapatostól. A traktorok ki-be járnak az út menti gépállomásokról, s nagy a lovaskocsi-forgalom is. A falvak közötti közlekedésnek fontos eszköze a lovaskocsi, a szamárfogat. Nyilván a sűrű téli esőzések miatt az egyfogatúakat zárt „sofőrfülkével” látják el, egyiken-másikon (az albánoktól sem idegen az önirónia) a Skoda, IFA, Liaz feliratok díszlettek. Ez utóbbiak egyébként is most a legelterjedtebb teherkocsimárkák az utakon, lassan kiszorítják a ZIL kínai változatait. Az albán gépkocsivezetők, szerelők nagymesterei lehetnek a szakmának, hiszen még húsz-harminc éves darabok is járnak az utakon. Személyautók is vannak a hivatalos használatra. A magasabb rangú vezetők nyugati gyártmányú, újabb nagy kocsikat használnak, de sok a Polski Fiat 1500-as, és még van néhány Pobeda (!) is. A közember luxusa a motorbicikli, a sokaság járműve pedig a kerékpár. A kisebb távolságot meg lehet tenni persze gyalogosan, s itt is elfogadott az autóstop intézménye. De nézzünk az út mellé, ott is van látnivaló: úttörőnyakkendős gyerekek tartanak az iskolák felé. A kisebbnagyobb lányok csoportosan, fehér galléros fekete köpenyben mennek. Egyiküknél-másikuknál hangszertok jelzi, hogy nemcsak a szűken vett tananyaggal foglalkozik ma. A hagyományos népi viseletet többnyire csak az idősek viselik, köztük is főként az asszonyok. A gépkocsivezetőnek nemcsak a gyalogosok miatt kell óvatosnak lennie: egy-egy kisebb-nagyobb kecske- vagy juhnyáj áthaladására mindig számíthat. De hát ez a szabályosan vezető sofőrnek nem okozhat gondot, ha megtartja az országutakon engedélyezett sebességhatárt, és nem hajt óránként hatvan kilométernél gyorsabban. A kanyargós részeken pedig (csakúgy, mint a városban) a sebességet fegyelmezetten tizenöt vagy harminc km órára mérsékli. Ezek szigorú előírások, és nyilván oka van, hogy ilyenek. Egy másik fontos szabály: előzésnél, bármilyen manővernél hangosan dudálj. (Már csak azért is, mert lehet, hogy az előtted haladónak megvakult a visszapillantó tükre!) Egyébként is a kürt tekintélyt sugároz és biztonságot ad. Így tudja meg a kanyarban szembejövő is a szűk úton, hogy másik autóra számíthat. A Tiranából Elbasaniba vezető úton mindezeket a szabályokat meg lehet tanulni, és feltétlenül meg is kell tartani. Itt ugyanis a személyautó nem uralja úgy a közlekedést, mint nálunk. A szerpentin mind magasabban kanyarog: odalent folyóvölgy, körben megművelt földek, kertek, olajfaligetek. Az erózió egykor lepusztította a talajt, most nagy munkával helyrehozzák, ismét termővé teszik a kopár hegyoldalakat. Az út menti földeken néhol gépek dolgoznak — a legnehezebb mezőgazdasági munkákat már itt sem kell kézzel végezni. Az utas betelik a hegyek látványával, és megérti, miért nevezik az albánok magukat sasfiaknak. Igaz, van egy másik értelmezés is, eszerint a shqiptar (stqiptarnak kell ejteni) elnevezés tövében nem a sas, hanem a beszélni szó rejlik. Ez a közös nyelven szólók közösségét jelentené. Az albán magányos nyelv Európában. Érdekes hangzású, néha nemzetközi szavakat fedezni fel benne, indoeurópai eredetű idióma, ám nem kevésbé érthetetlen minden más nációnak, mint a magyar. Az albánok büszkék szép anyanyelvükre. „A grammatika eredetisége tartotta fenn a nyelvet, ez pedig a népet” — mondotta egy idegenvezető. Lám-lám, a nyelvében és a nemzet gondolatával a Balkán hegyeiben is találkozni ! De a hegyi út szelídül, ismét síkság felé érünk, előttünk Elbasani. Először nem a várost, hanem a vasművet látjuk meg. A történet szerint eredetileg szovjet tervek szerint épült volna, végül Kína hajtotta végre a beruházást. A legutóbbi korszerűsítésében nyugatnémet szakemberek vettek részt. A vasműt fentről alig látni, a pára és a füst egybeolvad. Ez ma Albánia egyik legjelentősebb létesítménye, alapja a gépgyártásnak, a feldolgozóiparnak. Az acélhoz felhasználhatják a hegyek megannyi kincsét: vasércet, krómot, nikkelt. Kokszolható szén viszont itt nem található. Elbasani albán mértékkel nagy város, 68 ezer lakosa van. Központjában viszonylag új szálloda. Széles tér Sztálinszoborral. A szálloda hagyományos balkáni konyhát ajánl: kürtét, siskebapot, húsokat sok paprikával, paradicsommal. A kávézóban törökös kávét, édes, ragacsos süteményeket és fagylaltot kínálnak. A frissítő után városnézés. A vasmű vonzásában élő emberek megőrizték a hagyományokat. A régi török városfal mögött kanyargós utcák. A házak ablakai nem néznek a külvilágra, a magas kerítések mögül gyümölcsfák nyúlnak ki. Régen az albánok a hegyekben valóságos erődöket építettek maguknak lakóházul: a vérbosszú gyakorlata, az idegen támadások sokasága megkövetelte az elővigyázatosságot. A népi Albánia ezt a véres hagyományt eltörölte, s ezzel megváltozott az építkezések módja is. A modern emeletes épületek, a nyitott családi házak ezt mutatják. (A táj új elemévé a furcsa kis betonbunkerek lettek.) A séta érdekesnek ígérkezik. Egy kisfiú szegődik hozzánk önkéntes idegenvezetőnek. A kanyargós utcákban a város legnevezetesebb műemlékeihez vezet. Az egykori ortodox és katolikus templomok ezek. A görög templomot szép oszlopsor övezi, homlokzatán ikon. Műemlék — hirdeti a tábla. A hívek nem látogatják, Albániában nincs vallásgyakorlat. Közben újdonsült barátaink száma megszaporodott. Egyikük egy szomszédos házhoz invitál. Múzeum van itt a házban, ahol az első albán tanítóképző megnyílt a század első évtizedének végén. Ekkor kezdték kidolgozni az egységes nyelvtanát, helyesírását ennek az ősi nyelvnek. A barátkozást közös fényképezés fejezi be, önkéntes idegenvezetőnk címét mondaná, hogy oda küldjük a fotót, ám egy másik határozott fiatalember ettől eltanácsolja. Még nem tisztázódott minden a turistákkal kapcsolatban. Kora délután az utca elcsendesedik, kevesebb a jármű Elbasani központjában, a szálloda étterme viszont tele van. Bezárnak ilyenkor a boltok is. Ideje visszafordulni. Nyugatnak tartunk, s még egy pillantást vetünk a vasműre. „A Párt acélja Kombinátot” most jobban látni, Elbasani felett kevesebb a füst és a köd. Tirana, 1987. november. Miklós Gábor Elbasani központjában: régi és új házak. A SZERZŐ FELVÉTELE Hazaérkezett a Himalája-expedíció Kilenc boldog hegymászót fogadtak szombat délután a Ferihegy 2 repülőtéren. Az expedíció, amelynek vezetője dr. Nagy Sándor, tagjai Balaton Zoltán, Csikós József, Dékány Péter, Ozsváth Attila, dr. Papp Kálmán, Szántó László, Várkonyi László, Vörös László, a Tibetben található 8012 méteres Shisha Pangma megmászására kapott engedélyt. Közülük ketten, dr. Nagy és Ozsváth október 1-jén, négyen, Balaton, Csikós, Várkonyi és Vörös pedig október 8-án jutott fel a csúcsra. Déseányt és Szántót kisebb betegség akadályozta, s így az orvos, Papp doktor is kénytelen volt visszavonulni az alaptáborba két társával.