Népszabadság, 1987. december (45. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-01 / 283. szám

1987. december 1., kedd NÉPSZABADSÁG Magyar—NDK gazdasági tárgyalások Grósz Károly fogadta Wolfgang Rauchl­usst Tegnap Budapesten rendezték meg a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködé­si bizottság 25. ülésszakát. Az ülésszakon értékelték az MSZMP főtitkárának és az NSZEP KB főtitkárának 1985. októberi ta­lálkozóján aláírt, a két ország kö­zötti gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködés fejlesztésének 2000-ig szóló hosszú távú program­ja végrehajtásának helyzetét. Meg­állapították, hogy előreléptek a mű­szaki-tudományos együttműködés­ben, a gyártásszakosítás és a terme­lési kooperáció területén, a kombi­nátok, vállalatok és intézetek kö­zötti közvetlen kapcsolatok elmélyí­tésében. A bizottság határozatának megfelelően eddig 37 szerződést hoztak létre, illetve hosszabbítottak meg. A bizottság a Magyarország és az NDK közötti, 1986—1990-es évekre kiterjedő műszaki-tudományos együttműködés kiválasztott súly­pontjait tartalmazó programot ér­tékelve megállapította, hogy a mun­katervben rögzített feladatokat terv­szerűen végrehajtották, az egyes té­mákban megvalósított együttműkö­dés segítette a műszaki-tudomá­nyos eredmények kibővített cseréjét. Egyetértettek abban, hogy a terme­lés korszerűsítésére, mindkét népgaz­daság telj­esí­tőképességének és haté­konyságának növelésére fokozottan ki kell használni a két országban meglevő műszaki-tudományos po­tenciált, a kutatási és fejlesztési eredményeket. A kétoldalú árucsere-forgalom idei alakulását értékelve hangsúlyoz­ták, hogy a feleknek erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy az 1987. évi szerződések teljesítésének üteme gyorsuljon, és az év végéig az éves jegyzőkönyv előirányzatainak meg­felelő nagyságrendű, kiegyensúlyo­zott forgalom valósuljon meg. Egy­úttal intézkedéseket határoztak el a megállapodásban rögzített előirány­zatok hiánytalan teljesítésére. Marjai József, a Magyar Népköz­­társaság Minisztertanácsának elnök­­helyettese és Wolfgang Rauchfuss, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a bizottság társelnökei aláírták a ju­bileumi ülésszakon folytatott tár­gyalások eredményeit összegző jegy­zőkönyvet. Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke hétfőn fogadta Wolfgang Rauchfusst. A szívélyes, baráti lég­körű megbeszélésen részt vett Mar­jai József, jelen volt Roska István, hazánk berlini és Karl-Heinz Lu­­genheim, az NDK budapesti nagy­követe. Wolfgang Rauchfussnak a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a két ország együttműködése terén ki­fejtett kimagasló tevékenysége elis­meréseként a Magyar Népköztársa­ság aranykoszorúval díszített Csil­lagrendjét adományozta. A kitünte­tést Marjai József nyújtotta át a Parlamentben. Az NDK Minisztertanácsának el­nökhelyettese hétfőn elutazott Bu­dapestről. A vendéget Marjai József búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren, ahol jelen volt Roska István és Karl-Heinz Lugenheim is. Tegnap Berlinben a magyar S NDK tudományos-műszaki együttműködés bővítéséről kezdődtek tárgyalások. A tanácskozáson részt vevő delegáció­kat Tétényi Pál, az Országos Műsza­ki Fejlesztési Bizottság elnöke, illet­ve Herbert Weiz, az NDK minisz­terelnök-helyettese, tudományos és műszaki miniszter vezeti. A tárgyalások központi témája a 2000-ig szóló gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködés-fejlesz­tési program eddigi megvalósítása. Mindkét fél úgy értékelte, hogy a szerződéses megállapodások tervsze­rű teljesítése egyben a KGST tudo­mányos-műszaki komplex program­jának megvalósítását is kedvezően befolyásolja. (MTI) Tüntetések az Izrael által megszállt területeken Palesztina napján Samir továbbra is elutasítja a közel-keleti konferenciát ( KAIRÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Izraeli katonák vasárnap tüzet nyitottak palesztin tüntetőkre, és négy embert megsebesítettek. A megszállt Ciszjordánia és Gáza la­kossága e felvonulásokkal, munka­­beszüntetésekkel, üzletek bezárásá­val emlékezett meg a négy évtized­del ezelőtti ENSZ-határozatról, mely Palesztina megosztása mellett fog­lalt állást. A megszállt területek lakossága több településen kövekkel, benzi­nes palackokkal dobálta meg az igen nagy létszámban felvonultatott katonaságot. Az utóbbiaknál nem volt sérülés, de a Balata nevű me­nekülttábornál, Nablusz közelében, a leadott lövésektől három palesztin sebesült meg. Jichak Samir izraeli kormányfő vasárnap megerősítette a javasolt nemzetközi közel-keleti rendezési konferenciával kapcsolatos, mereven elutasító álláspontját. Az izraeli jobboldal nevében újólag saját el­képzelései — azaz a közvetlen, fel­tételek nélküli tárgyalások megin­dítására — szólította fel az arab szomszédokat, s közöttük is elsősor­ban Jordániát. Karolosz Papuliasz görög külügy­miniszter hétfőn háromnapos láto­gatásra Izraelbe érkezett. Útjának Tel-Avivban rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak, mivel a Közös Piac és a NATO tagállamai közül egye­dül Görögország nem ismerte el má­ig teljes értékűen Izraelt, s csak ala­csonyabb szintű kapcsolatrendszert tart fenn vele. A külügyminiszter, még görög új­ságoknak nyilatkozva, megerősítette, hogy kormánya határozottan kiáll a palesztin nép ügyének támogatása mellett, azaz: a válság megoldási lehetőségét abban látja, ha Izrael — cserébe biztonságos határainak szavatolásáért — visszavonul az 1967-es háború előtti határaira, és lehetőséget biztosít a palesztin nép önrendelkezési jogának teljes értékű gyakorlására. Eszes Tibor* A palesztinai arab nép jogainak biztosításáért szállt síkra az Iszlám Konferencia szervezete hétfői nyi­latkozatában. A palesztinai néppel való nemzetközi szolidaritási nap, december elseje alkalmából kiadott nyilatkozat felhívja a figyelmet ar­ra, hogy a palesztinok helyzetének rendezése a közel-keleti konfliktus kulcskérdése. Genfben a Nemzetek Palotájá­ban hétfőn ünnepi gyűlésen emlé­keztek meg a palesztinai néppel va­ló szolidaritás napjáról. (TASZSZ) Asszad szíriai elnök Romániában ( BUKARESTI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Hétfőn Bukarestbe érkezett Háfez Asszad, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke, a Szíriai Arab Újjászületés Szocialista Pártja (szíriai Baath Párt) főtitkára. Az otopeni repülőtéren meghívója, Nicolae Ceausescu román államfő, az RKP főtitkára üdvözöl­te. A nap folyamán m­egkezdődtek a román—szíriai hivatalos tárgyalások. Ceausescu az utóbbi négy­­ hónap­ban tárgyalt Jichak Samir izraeli kormányfővel, Jasszer Arafattal, a PFSZ V. B. elnökével és legutóbb, no­vember második felében Hoszni Mu­barak egyiptomi elnökkel.­­ Huszein jordániai király hétfőn egynapos villámlátogatást tett Bag­dadban, ahol Szaddam Husszein iraki elnökkel tárgyalt. Megfigyelők sze­rint a jordániai uralkodó folytatja erőfeszítéseit Szíria és Irak kibékíté­­sére. Huszein király a múlt héten Damaszkuszban folytatott eszmecse­rét. (MTI) Fordulat Teh­erán és Párizs viszonyában Látványos fordulat a francia—irá­­­ni viszonyban: a két ország nem emelt vádat a kölcsönösen vizsgáló­­bíró elé idézett diplomaták ellen, fel­oldotta a két nagykövetség csaknem fél éve tartó rendőri zárlatát, és ki­cserélte a diplomatákat. A fordulat egy nappal a két fran­cia túsz Libanonból való hazatérése után következett be, és immár vilá­gos, hogy az egész a kölcsönös nor­malizálási erőfeszítések egybefüggő rendszerét alkotja. Vahid Gordzsit, az iráni nagykövetség tolmácsát még júniusban megidézte a tavaly szep­temberi párizsi merénylethullám ügyével foglalkozó vizsgálóbíró. Gordzsi a diplomáciai mentességre hivatkozva nem jelent meg a fran­cia bíró előtt, és június 30. óta nem mozdult ki a nagykövetségről. A kö­télhúzásból diplomáciai szakítás lett. Most elkezdődött a kibékülés: két libanoni francia túsz szabadsága fe­jében Gordzsi is visszanyerte sza­badságát. Az iráni diplomata vasár­nap este megjelent a vizsgálóbíró előtt. Az kihallgatta, de nem emelt vádat ellene é­s Gordzsi így szabadon távozhatott. Minden elő volt készít­ve, ennek jele, hogy Orlyról külön­­repülőgép vitte a ciprusi Larnacába, ahonnan hétfő hajnalban Karacsi­­ba érkezett. Ezzel egyidejűleg Teheránban az iszlám bíróság is kihallgatta Paul Torri francia konzult és szintén nem emelt vádat ellene. Hétfő hajnal­ban Torri is elindult — Karacsi érin­tésével — Teheránból Párizsba. Karacsi repülőterén hétfő dél­előtt megtörtént a francia—iráni dip­­­lomatacsere. A csere idejére a pa­kisztáni biztonsági erők kordont von­tak a két repülőgép köré. A francia külügyminisztérium szó­vivője kijelentette, hogy a francia túszok kiszabadulásával kezdődött folyamatnak el kell vezetnie a diplo­máciai viszony teljes rendezéséhez Iránnal.­­ Ez természetesen magá­ban foglalja a három utolsó francia túsz kiszabadulását is. Figyelembe véve, milyen befolyást gyakorol Irán a túszügyre, úgy véljük, hogy a kap­csolatok helyreállítása nem történhet meg enélkül — mondta. (MTI) 3 N­agy ívű, a világot megrengető szocialista forradalom indította el a történelem legutóbbi hét évtize­dét. Azóta azt is megtudtuk, hogy október nemcsak megrengette — ahogyan John Reed írta —, hanem meg is forgatta, átalakította, bizo­nyos főikig újjáteremtette a világot. E forradalomból óriási erőfeszítések, milliók helytállása, áldozata, vére és könnye árán olyan hatalom jött lét­re, amelyre ma — ha saját sorsa alakulásáról, alakításáról van szó — minden­­párt és minden kormány­zat, valamennyi politikai erő odafi­gyel. Jól mutatja ezt, hogy a 70. év­forduló megünneplésére — a het­ven év minden gyötrelme és viszály­­kodása ellenére, annak ellenére, hogy oly sokan próbálták már ki­csinyíteni a nagy október, a szocia­lizmus történelmi szerepét — a kom­munistákon kívül sok-sok szocia­lista, szociáldemokrata, nemzeti de­mokrata és más haladi párt, felsza­badító mozgalom és nemzetközi szer­vezet képviselői is elmentek Moszk­vába. 119 országból 163 küldöttség tisztelgett a forradalom előtt, és 178 delegáció tagjai találkoztak egymás­sal avégett, hogy véleményt cserélje­nek az emberiség sorsával összefüg­gő legfontosabb teendőkről. A nagy október a tömegek alkotá­sa volt, az „egyetlen igazságos há­ború”, az osztályerőszak sajátos megnyilvánulása. Olyan forradalom,­­ amelynek nem az erőszak a lénye­ge, hanem a szervezettség, a fegye­lem és az, hogy benne rejlik a tár­sadalom humanizálásának, demokra­tikus fejlődésének lehetősége. Az októberi forradalom eszméje az a meggyőződés, hogy a szocializ­mus lényege, végső célja az ember felszabadítása. Ez nemcsak ésszerű program, hanem a tömegekben mé­lyen gyökerező igény is. Ám ahhoz, hogy a lehetőség minél több terüle­ten valósággá váljon, a párt vezeté­sével ki kellett bontakoztatni a tár­sadalmi forradalmat, mozgósítani kellett az emberek alkotó energiáit. Csak így kerülhetett összhangba az eszmébe vetett hit és a tudatos cse­lekvés. A bolsevik gondolkodásnak meghatározó sajátossága volt az, hogy a hatalomért vívott harcnak és az építőmunka megkezdésének min­den szakaszában változatokban ter­vezett, és a megvalósítás során is szakadatlanul kereste több közül a legjobb lehetőséget. A döntés viták­ban született meg, a felelősséget kol­lektívan vállalták — ez szavatolta a végrehajtás során az egységes cse­lekvést. A különféle taktikai lépések mindig segítették, és sohasem fékez­­­ték a politika fővonalának érvénye­sülését. Mi tette a pártot — „a munkásosz­tály testet öltött, öntudatát” — alkal­massá arra, hogy a hatalomért ví­vott harcnak és a szocialista tár­sadalom építésének az élén álljon? Mindenekelőtt az a lenini felisme­rés, hogy önkritikus, helyesbítésekre kész, állandóan megújulni képes for­radalmi gyakorlat nem létezhet foly­tonosan gazdagodó, a dogmáktól ir­tózó forradalmi elmélet nélkül. A bolsevik párt ezen az elméleti ala­pon cselekedhetett a munkásmozga­lom minden más pártjánál szervezet­tebben, fegyelmezettebben, állhatato­­sabban, célirányosabb aktivitással. Ezek az elvek szervezetileg de­mokratikus centralizmusként fogal­mazódtak meg. Mégpedig úgy, hogy a fogalomnak a demokrácia éppoly fontos eleme, mint a centralizmus. Természetszerűleg adódtak olyan helyzetek, amelyekben a jelenségek vagy események megítélése, politikai kezelése során különféle megköze­lítések érvényesültek, amelyekben Részletek az MSZMP Politikai Főisko­láján november 26-án tartott tudományos ülésen elhangzott beszédből, több javaslat született. Ezek a párt fórumain kaptak hangot. Ilyenkor a demokratikus centralizmus lenini felfogása nem a vitában kisebbségbe kerülők lejáratását, hanem a határo­zathozatal utáni egységes fellépést tartotta a párttal való azonosulás döntő mozzanatának. A párt vezető szerepének helyes értelmezése és érvényesítése szem­pontjából ez nem pusztán elméleti, hanem gyakorlati kérdés is volt. Ugyanis az események menete úgy alakult, hogy a pá­rt tömegkapcsola­tait, a szovjethata­lom társadalmi bázisát az egypártrendszer keretei között kellett erősíteni és szélesíteni. Erre a széles és erős társadalmi bá­zisra azért is nagyon nagy szükség volt, mert a forradalom győzelme után hamarosan kiderült, hogy Szov­­jet-Oroszországban meg kell gyorsí­tani a szocialista építés folyamatát. Ennek a stratégiának a megvalósítá­sát a Lenin halála után uralkodóvá váló sztálini módszerek és megoldá­sok súlyosan eltorzították. A dönté­seket mindinkább áthatotta a szub­jektivizmus és a végletes voluntariz­­mus. A lenini úttól való eltérés kö­vetkezményeképpen súlyos károk ke­letkeztek az államépítésben, az ipa­rosításban, a mezőgazdaság kollekti­vizálásában, a kultúrában és a tudo­mánypolitikában egyaránt. A szocializmus ellenfelei — nem ismerve el azt, hogy a Szovjetunió a tragikus hibák ellenére sokszoro­san bebizonyította az életerejét a béke és a háború esztendeiben is — előszeretettel hangoztatták: a szocia­lizmus azonos a hibákkal. A szocializmus történetének sok megpróbáltatással és sok sikerrel jelzett évitizedeit először az SZKP XX. kongresszusa, napjainkban pe­dig a forradalom 70. évfordulója előtt mondott beszédében Mihail Gorbacsov elemezte nagyon ponto­san. Ez utóbbinak nagyon fontos ta­nulsága: sohasem szabad eltérni a történelmi igazságtól, mindig nyíltan szembe kell nézni a múlttal. Csak így állhat valaki becsületesen a nép elé. A főtitkár azt is­ hangsúlyozta: minden torzulás ellenére tagadhatat­lan az, hogy a szovjet emberek ha­talmas mértékben hozzájárultak ok­tóber vívmányainak megszilárdításá­hoz, és a legnehezebb időszakokban is megbirkóztak mindazzal, amit osztályrészükül juttatott a történe­lem. A megtett út távlatából visszate­kintve ma sok mindent az eddiginél tisztábban látnak a Szovjetunióban. Az élet sok leegyszerűsített elképze­lést helyesbített. Az azonban bizo­nyos, hogy amikor a szovjet kom­munisták a mai feladatok kapcsán olyan új fogalmakról beszélnek, mint a peresztrojka és a glasznoszty, akkor változatlanul a hatalomról, a földről és a békéről szóló lenini dek­­rétumokra építik a jövőt k­étségtelen — és az MSZMP ezt is mindig kifejezi —, hogy e po­litikának a teljes támogatása a ma­gyar nép meghatározó érdeke. Eleink örökségét folytatjuk ezzel. Hiszen a három lenini dekrétum akkor több százezer orosz táborokban élő ma­gyar hadifogoly munkás, paraszt, néptanító, kistisztviselő számára vi­lágossá tette, hogy októberben róluk, magyarokról is szó van. Egyik ré­szük hazahozta magával a forrada­­lormi szellemét, a másik részük pedig — több mint százezren voltak — fegyverrel védte a szovjetek hatal­mát. „Legújabb kori történelmünk for­dulópontjai — mondta Kádár Já­nos elvtárs a 70. évfordulót köszönt­ve — egyben a magyar és a szovjet nép barátságának fontos mérföldkö­vei is.” Az októberi forradalom utáni tör­ténelemnek a szocialista világrend­­szer létrejötte a legfontosabb mér­földköve. Több mint négy évtizede annak, hogy a szocializmus jó né­hány nép — közöttük a magyar nép — közös sorsává, a jelen kori civi­lizáció nagyon fontos tényezőjévé vált. A szocialista rendszer, az e rendszertől a gyakorlatban ellenőr­zött kísérletek és a megszerzett ta­pasztalatok az egész emberiségnek sokat mondanak. Tudjuk, a szocializmus fejlődése nem volt könnyű és töretlen ívű. Il­lúziónak bizonyult minden olyan tö­rekvés, amelyik nem számolt azzal, hogy ilyen óriási, a világtörténelem menetét átformáló, gyökeres átala­kulás, amely százmilliók sorsát vál­toztatta meg, erőfeszítések, gyötrődé­sek, kínlódások nélkül nem hozhat eredményeket. Most, amikor világrendszer-méretű feladatként kerül napirendre a szo­cializmus megújulása, meg kell vá­laszolnunk ezt a kérdést: mit adott a világnak az elmúlt hét évtized? A szocializmus létrehozta egy új emberi kultúrának azt a hatalmas anyagi és szellemi bázisát, amely valóságos választási lehetőséget ad a kapitalizmus és a szocializmus kö­zött. És az sem tagadható: a világ­béke, a nemzetközi biztonság leg­fontosabb záloga ma a szocializ­mus védelmi ereje és az a törekvé­sünk, hogy e biztonságot a szemben álló felek lehető legkisebb katonai arzenáljával tartsuk fenn. ,,A mai nemzedékek — fejtette ki a közelmúltban Mihail Gorbacsov — felelősek a civilizáció és a földi élet sorsáért. Végső soron tőlük függ, hogy a világtörténelem új évezredé­nek kezdete az emberiség történel­mének tragikus epilógusává vagy jövőjének lelkesítő prológusává vá­lik-e.” Vonatkozik ez a mi hazánkra is. Alig egy évtizeddel a magyar ál­lam megállapításának 1100. évfordu­lója előtt az a legfontosabb nemze­ti feladatunk, hogy a meglevő ered­ményeinkre támaszkodva magasabb szintre emeljük szocialista építőmun­­­kánk szemléletét és gyakorlatát. A világban korszakos folyamatok mennek végbe, a kihívások bennün­ket is érzékenyen érintenek. Orszá­gunknak a fejlődés peremére való szorulását, a szocializmus eszményei­nek kiüresedését, a jövőn­kbe vetett bizalom meggyöngülését csak akkor kerülhetjük el, ha lebontjuk az elő­rehaladásunk útjában álló torlaszo­kat, ha következetesen megvalósít­juk programjainkat. Ez az egyszer­re sürgető és időigényes feladat ala­posan próbára teszi társadalmunk teherbírását, cselekvő- és teljesítő­képességét. Épp ezért társadalmi életünk valamennyi területén új len­dületet kell adni a megújulásnak, a reformnak. Ezen belül kiváltképp gondosan kell foglalkoznunk a gaz­dasági kibontakozás feladataival, az ideológiai életnek és a párt ideoló­giai munkájának ösztönzésével, a politikai struktúra tökéletesítésével, irányító tevékenységünk javításával. Tudva azt, hogy történelmileg elke­rülhetetlen követelmény a világfejlő­dés fő vonulatához való felzárkózá­sunk, megegyezésre kell jutnunk a cselekvés módozatainak, módszerei­nek dolgában is. A megújulásnak ma és a belá­tha­­tó jövőben is az a legfontosabb ele­me, hogy korszerűsítsük a gazdasá­gunkat. Olya­n korszerű műszaki bá­zisra alapozott termelési szerkeze­tet kell kialakítanunk, amely minő­ségi elemekkel gazdagítja társadal­munk anyagi alapjait, s ezáltal meg­teremti a teljesítményh­ez kötött élet­színvonal emelésének, az életviszo­nyok javításának feltételeit. Ehhez a mainál jobban k­ell támaszkodnunk a belső felhalmozásra, kiváltképp a szellemi szférában meglevő tartalé­kainkra és a szocialista közösség más országaival való mind változa­tosabb együttműködési formákra. Az ehhez szükséges stratégiát a Köz­ponti Bizottság 1987. júliusi ülésé­nek állásfoglalása és az Országgyű­lés szeptemberi ülésén jóváhagyott munkaprogram vázolta fel. Olyan közgondolkodást, szellemi légkört, politikai közszelemet kell kialakítanunk, amelyben a hely­zetünkből­ következő kényszerek a védekező és lefegyverző közhangu­­­latelemek megléte ellenére sem cse­lekvésbénító, hanem tettekre sar­kalló ösztönzőként működnek. Amint azt a Központi Bizottság no­vemberi ülésének vitája megfogal­mazta: rendkívül fontos feladatunk az, hogy fejlesszük ideológiánkat. Hiszen az közvetlenül kapcsolódik gazdasági feladataink megértéséhez, megértetéséhez, politikai kultúránk­hoz — és ekképpen erősen hat az emberek közéleti magatartására. A tudatformálás fontos tennivalója az, hogy segítse a programok végrehaj­tására való „ráhangolást”, járuljon hozzá a helyenként még­­ tapasztal­ható kivárás és passzivitás megszün­tetéséhez, növelje önbizalmunkat, tudatosítsa, hogy a kibontakozási programnak nemcsak célja, hanem sikerének legfontosabb záloga is az ember. Az is nyilvánvaló: csak a tettre kész magatartás, az egyéni és a kollektív erőfeszítések eredmé­nyezhetik azt, hogy mielőbb túljus­sunk egy olyan szakaszon, amelyben átmenetileg lemondással, áldozatvál­lalással járó intézkedéseket is hoz­nunk kell. A szocializmus építésének újabb szakaszhatárához érkeztünk. Az előttünk álló feladatok nagysá­gukban, érdemükben csak azokhoz hasonlíthatók, amelyekkel a szocia­lizmusnak évtizedekkel ezelőtt, a megszületésekor kellett megbirkóz­nia. A különbség az, hogy mi már támaszkodhatunk a szocialista világ erejére, más szocialista országoknak és saját magunknak megannyi ta­pasztalatára, támaszkodhatunk arra a hajtóerőre, amelyet a Szovjetunió­ban kibontakozó új stratégia a vi­­lágszocialisz­musnak is jelent. És mert a szocializmus közös ügyünk, a mi munkánknak ez a legfontosabb nem­zetközi segítő tényezője. Október ha­gyatéka közös örökség: a 70 évvel ezelőtt milliókat megmozgató esz­mék ma is ihlető, vezérlő eszmék a szocialista társadalom építésében. N­­emcsak a példa ereje, hanem sa­­x­­­ját jól fel­fogott érdekünk is ar­ra ösztönöz, hogy összhangban — al­kotó összhangban — legyünk a vi­lágszocializmus fő politikai irányvo­nalával. BERECZ JÁNOS: Hét évtized tanulságai

Next