Népszabadság, 1988. február (46. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-01 / 26. szám

1988. február 1., hétfő NÉPSZABADSÁG Lehetőségeink pontosabb megfogalmazására van szükség Fiatal közgazdászok tanácskozása Salgótarjánban Kedvezőtlen világgazdasági hely­zetre hivatkoztunk, amikor megvál­toztak rá­­nyersanyag- és energiaárak. Azt mondtuk, diszkriminatív intéz­kedésekkel sújtottak és sújtanak bennünket, amikor kiszorulunk fon­tos nemzetközi piacokról — ami igaz is —, de valószínű, hogy ennek egyik oka termékszerkezetünkben, vala­mint áruink minőségében rejlik. Ám ezeket az okokat rajtunk kívül álló tényezőkben kerestük gyakorta, és kevésbé önmagunkban a hibát, ami­ért lépéshátrányba kerültünk a vi­lággazdasági versenyben. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, ala­pos önelemzésre, tisztánlátásra, bel­ső gyengeségeink, ugyanakkor lehe­tőségeink pontos megfogalmazására, nyugodt felmérésen alapuló tervek megvalósítására van szükség. Ebben a szellemben rendezte két­napos tanácskozását a Magyar Köz­­gazdasági Társaság ifjúsági bizottsá­ga a hét végén Salgótarjánban, ahol fiatal közgazdászok találkoztak gaz­dasági és politikai életünk vezetői­vel, a tudományág képviselőivel. A kibontakozott vita­­nem csupán gaz­dasági, de a politikai intézményrend­szerünk megújításával összefüggő kérdéseket is érintett. Még mindig nem volt elég a viták­ból? — hangzik sokfelől a türelmet­len, sürgető kérdés az ország gond­jainak láttán. A válasz: nem volt, és nem lehet elég a vitákból, az al­kotó véleménycserékből, egymás el­képzeléseinek, gondolatainak megis­meréséből, azok ütközéséből és üt­köztetéséből. Talán ez volt a legfon­tosabb megállapítása a kétnapos ta­nácskozásnak. Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szombat reg­gel, amikor a politikai intézmény­­rendszer fejlesztéséről tartott elő­adását követően válaszolt a kérdé­sekre, nagyon fontosnak tartotta, hogy az élet által felvetett gondokat alapos viták, véleménycserék és vé­leménykülönbségek figyelembevétele után próbáljuk megoldani. Azon az úton, amin járunk, különösen fontos a párbeszéd, hiszen meghatározó dol­gokban kell döntésre jutni. A dön­tések meghozatalakor természetesen vállalni kell a tévedés kockázatát is, de hogy minél kisebb legyen ez a kockázat, éppen ezt segíti elő a le­hető legszélesebb körű és nyilvános vita. Ezek során tisztázni kell jó né­hány elvi kérdést is. Ilyen a többi között az, hogy miként kell helyesen kezelni és értelmezni a kisebbségi véleményt, hiszen a meglévő társa­dalmi-gazdasági feszültségek köze­pette megszaporodtak a protestáló vélemények, amelyek valami ellen tiltakoznak. A konferencia első nagy párbeszé­de a részvevők és a párt Központi Bizottságának titkára között ponto­san azokat a kulcsfontosságú terüle­teket érintette, amelyeken megoldá­sokat kell találnunk a hosszú évek óta magunk előtt görgetett és így egyre nagyobb tehetetlenségi nyo­matékkal ható kérdésekre. Ezt elő­segítendő tisztább és világosabb munkamegosztást kell kialakítani a párt, a kormány, a tanácsi szervek és az állampolgárok között. Erősí­teni kell a társadalomnak azt a készségét és képességét, hogy alul­ról építkezzen, hogy az érdekek sok­rétűsége jelenjék meg és természe­tes úton szintetizálva váljon az egész ország érdekét szolgáló köz­­megegyezéssé. A politikai intézményrendszer megújítására hivatott törekvések is azt a célt szolgálják, hogy ráleljünk valós lehetőségeinkre, amelyek ki­vezetnek szorító gondjainkból. Az egyik ilyen legnagyobb szorí­tásnak Kollarik István pénzügymi­niszter-helyettes az ország adósság­­állományát nevezte meg. Csupán a kamatterhek 700 millió dollár és több mint egymilliárd dollár között ingadoznak évente, s már önmagá­ban e tény szigorú kötöttséget ró a gazdaságra. Az adósságállományt csökkenteni kell, hogy elkerüljük a tartozások visszafizetésének átüte­mezését. Egyébként ezt a tanácsko­zás valamennyi előadója a lehető legrosszabb és mindenképpen elke­rülendő lépésnek nevezte. A pénz­ügyminiszter-helyettessel vitatkozók — mivel minden vitának alapja az egyetértés — megegyeztek abban, hogy a gazdaságban erőteljesebbé kívánatos tenni a pénz szerepét. Vagy ahogyan a közgazdászok fo­galmaztak: a pénz hasson a folya­matokra­, s bizonyos feszültségeket ne pénzügytechnikai manőverekkel tüntessünk el ideig-óráig, hanem a termelés világát ésszerűsítse és te­gye jövedelmezővé a pénzpiaci sza­bályozás. Abban a kérdésben már lényeges különbségek mutatkoztak, hogy va­jon ténylegesen erősödött-e és vég­legesen előtérbe került-e a gazda­sági folyamatok irányításában ez a bizonyos monetáris szemlélet, vagy pedig tovább uralkodik a „fiskális módszer”, azaz az adminisztratív pénzügyi metódus. Több hozzászóló is úgy vélekedett, hogy a költség­­vetés — bár a módszerek finomod­tak — ma is gyakran fordul ilyen eszközökhöz. A mára kialakult helyzet egyik legnagyobb ellentmondására több hozzászóló, de maga a pénzügymi­niszter-helyettes is felhívta a figyel­met. A gazdasági szerkezetváltás, az adósságállomány és a magyar ex­portteljesítmény bűvös háromszögé­nek oldalai csak nagyon nehezen il­leszthetők össze bizonyos szempont­ból. Mégpedig abból, hogy ha elis­merjük a gazdaságtalan export dol­lárkitermelésének nélkülözhetetlen­ségét és szükségességét a visszafize­tésekre hivatkozva, akkor egyben azt is elismerjük, hogy a gazdaság szer­kezetének átalakítása, a modernizá­ció ismét lelassul. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy tovább folytatódik a magyar gazdaság tér­vesztése a világgazdaságban, gyen­gülnek a világkereskedelembe kap­csolódás esélyei. Márpedig pon­tosan e téren szenvedtünk érzékeny veszteségeket. Hiszen — s erre Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kama­ra elnöke hívta fel a figyelmet — a magyar gazdaság éppen abban az időszakban került rosszabb helyzet­be, amikor a világkereskedelem bő­vült, fellendülő időszakát élte. Olyan keresett termékekre van szükség, amelyek megalapozzák, hogy a ki­lencvenes évekre a magyar tőkés export évente 6-6,5 milliárd dollá­ros szintet érjen el. Csikós-Nagy Béla, a Magyar Köz­­gazdasági Társaság elnöke arra mu­­tatott rá, hogy a lehető legrosszabb módszer, ha nehézségeink okaként állandóan a külső körülményekre hivatkozunk. Mint mondotta, jó né­hány olyan ország, amely megelő­zött bennünket, ugyanabban a vi­lággazdasági környezetben van, ami­ben mi is élünk. Ma olyan, eddig nem tapasztalt mérvű közös társadalmi tanulás fo­lyamatában vagyunk, ahol politi­kusnak, tudósnak, gazdasági szak­embernek kölcsönösen és nagy tü­relemmel kell tanulnia egymástól. A Salgótarjánban rendezett fórum megmutatta: eltérő elképzelésekkel, gondolatokkal különböző utakon is lehet közelíteni ugyanazt a célt. A társadalom — még ha tagjai külön­böző módszereket tartanak is he­lyesnek — egységes abban, hogy előre akar jutni. Szigethy András Közlemény Lengyelországban az id i " r m I * kr "­ C VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTSZ Február elsejétől átlagosan negy­ven százalékkal emelkedik az alap­vető élelmiszerek ára Lengyelország­ban. Április elsejétől a jó minőségű szén 200, a gáz, a villanyáram, a me­leg víz és a központi fűtés száz szá­zalékkal drágul — jelentették be Varsóban. A hét végén hozták nyilvánosság­ra Varsóban a pénzügyi és a munka­ügyi minisztérium közleményét az idei áremelkedésekről. Február else­jétől egyebek között átlagosan negy­ven százalékkal drágul az alapvető élelmiszerek ára, beleértve ebbe a hús és hústermékek ugyancsak negy­venszázalékos áremelését. A postai szolgáltatások ötven,­­a távközlés 45, a benzin 60, a dízelolaj 100, a város­közi autóbusz, valamint a vasúti jegy 50, az állami lakások bére 50 százalékkal kerül többe az eddiginél. Hétfőtől az alkohol ára átlagosan 46, a dohánytermékeké pedig 40 száza­lékkal lesz magasabb. A következő lépésben március el­sejétől emelkednek az óvodai és böl­csődei díjak, egyúttal megváltozik e díjak kiszámításának módja is. Ilyen­formán az óvoda és bölcsődei ellátá­sért az egy főre jutó családi jövede­lem 20 százalékát kell kifizetni. A mostani fűtési szezon végével, április elsejétől 200 százalékkal drá­gul a jó minőségű szén, a gázért, a villanyáramért, a melegvíz- és köz­­pontifűtés-szolgáltatásért pedig az eddiginél száz százalékkal többet kell fizetni. Azért, hogy a lakosság az áremelé­sek ellenére is megtarthassa jelenle­gi életszínvonalát, hétfőtől az állami iparban és a költségvetési szférában dolgozók bérét hatezer zlotyval eme­lik. Azok a vállalatok, amelyek az idén a tavalyinál jobb eredményt ér­nek el az év végéig, az átlagosnál nagyobb méretekben emelhetik bé­reiket. A költségvetési területen az idén például az egészségügyi dolgo­zók bérét emelik az átlagos felett. Sor kerül a nyugdíjak emelésére is, s ennek eredményeképpen az idén a nyugdíjak átlagosan 52 százalékkal emelkednek. A családi pótlék a leg­alacsonyabb jövedelemskálában a háromszorosára növekszik. A lakossági megtakarítások érté­kének biztosítása érdekében a há­rom évre lekötött betétek utáni ka­matot az eddigi 15-ről 30 százalékra emelik, míg a nem tartósan lekötött betétek után az eddigi hat százalék helyett 21 százalékos kamatot fizet a takarékpénztár. Mint az áremelésekről kiadott köz­leményből kiderül, a mostani intéz­kedések célja az árstruktúra korsze­rűsítése, az állami támogatások­­mér­séklése, a piaci egyensúly megterem­tése. A közlemény azt is hangsúlyoz­za, hogy mindez összhangban van a Nemzetközi Valutaalap és a Világ­bank ajánlásaival. A­­több lépcsőben bevezetendő ár­emelések hatásaként Lengyelország­ban az idén — az alkohol és a do­hány drágulását nem számítva — 36 százalékos lesz az infláció. K. Nyirő József Általános választások Ecuadorban Általános választásokat tartottak vasárnap Ecuadorban. A 4,6 millió szavazásra jogosult állampolgár megválasztotta a latin-amerikai or­szág új elnökét, az új összetételű tör­vényhozást és a helyi képviseleti szerveket. Közvélemény-kutatási adatok sze­rint az elnöki posztért az 52 éves szociáldemokrata Rodrigo Borja és a hatalmon levő keresztényszociá­lis párt jelöltje, a 66 éves Sixto Du­­ran indult a legnagyobb eséllyel. León Febres Cordero, Ecuador je­lenlegi elnöke augusztus 10-én adja át hivatalát utódjának. (MTI) Szihanuk lemond az elnöki címről Norodom Szihanuk herceg egyszer s mindenkorra lemond a Demokra­tikus Kambodzsa elnöke címről, vagyis az ellenzéki koalíció vezeté­séről. Ezt a herceg Pekingben, a fran­cia AFP hírügynökségnek adott in­terjújában közölte. " Véglegesnek és visszavonhatatlannak tekintem január 30-tól érvényes lemondáso­mat — mondta Szihanuk. A volt kambodzsai államfő egy­ben azt is kijelentette, hogy nem folytatja Hun Sen kambodzsai kor­mányfővel kezdett tárgyalásait. A kambodzsai felek a múlt hónapban Párizs mellett ültek tárgyalóasztal­hoz, és még a napokban is derűlá­tóan nyilatkoztak a tárgyalások ki­látásairól. Szihanuk csütörtökön Pe­kingben fejtette ki, hogy 50 száza­lékos esélyt lát a sikerre, Hun Sen pedig Hanoiban közölte a vietnami külügyminiszterrel, hogy második találkozója Szih­anukkal előrelépést hozott a kambodzsai kérdés politi­kai rendezésében. A herceg a lemondásáról szóló döntést azzal indokolta, hogy a San Sam­ vezette ellenzéki frakció rend­kívül ellenségesen viseltetik szemé­lye iránt. (AFP) Szovjet nukleáris szakemberek sajtóértekezlete Névadóban Szombaton befejezte a nevadai nuk­leáris kísérleti telepen tett látogatá­sát a Szovjetunióból érkezett szak­értői csoport. A küldöttség öt napot töltött Névadóban. Korábban amerikai szakértők jár­tak a szovjet nukleáris kísérletek színhelyén, Szemipalatyinszkban. A szovjet és amerikai delegáció vezetői szombaton Las Vegasban sajtóérte­kezletet tartottak. Elmondották, hogy a látogatások mindkét fél számára közelebb hozták a kísérleti robban­tások tervezett közös ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlati problémák megértését. A látogatás befejeztével kiadott közös nyilatkozat szerint a felek megállapodtak abban, hogy a két or­szágban közösen figyelnek meg leg­alább egy-egy kísérleti robbantást. A Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok képviselői novemberben kezd­tek tárgyalásokat a nukleáris kísér­letek korlátozásáról és végleges be­szüntetéséről. (MTI) 3 Értesítő Az általános és középiskolákban lezárult a félév, megtartották az osz­tályozó konferenciákat, s a napok­ban a tanulók és a szülők megkap­ják az értesítőket. Ezzel egy időben egy más jellegű dokumentumot is — nem is tudom: bizonyítványnak vagy értesítőnek nevezzük? — meg­kapott az egész ország lakossága: a hét végén hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal az összefoglaló jelentését a gazdaság és társadalom 1987. évi fejlődéséről. Az iskola egyszerűen és világosan, elnevezésében is megkülönbözteti egymástól a tanév végi bizonyít­ványt és a tanév közben — félévkor — adott értesítőt. A bizonyítvány végérvényes és visszavonhatatlan; abban az elégtelen osztályzat bukás­nak számít; pótvizsgára vagy évis­métlésre kötelezi a tanulót; megha­tározhatja vagy legalábbis befolyá­solhatja a pályaválasztás lehetősé­geit, az egész életpályát, az ember jövőjét. Nem így az értesítő, az még csak figyelmeztet. Például arra, hogy egyik vagy másik rossz osztályzat kijavítható, nagy erőfeszítések árán még elkerülhető a későbbi bukás. Biztatást is tartalmazhat az értesítő: lám, a korábbiakhoz képest van né­mi javulás, s ha ez még nem is ele­gendő, azért a talpra álláshoz szük­séges képességet mindenképpen ta­núsítja. A gazdaságban és a társadalmi élet egyéb területein azonban nem oly egyszerű — azaz még annál is sokkal bonyolultabb — a helyzet, mint az iskolákban, és nemcsak azért, mert a gazdasági év a naptári évvel esik egybe, míg a tanév jú­niusban fejeződik be. A gazdasági és társadalmi élet számadatait tartalmazó statisztikai összegzés — mondhatnánk — bizo­nyítvány és értesítő egyszerre. Bizo­nyítvány, mert egy lezárult eszten­dő pontos és megmásíthatatlan ered­ményeit és kudarcait tükrözi. De ér­tesítő, mert a gazdaság és társada­lom folyamatai hosszabb távúak, oly­kor csak történelmi léptékkel mér­hetők; mert egy — vagy akár több — esztendő negatív tendenciái sze­rencsére nem visszafordíthatatla­­nok; mert még idejében mutatja fel a persze nagyon komoly figyelmez­tetést, így nem mehet tovább, en­nek előbb-utóbb bukás lehet a vége. Nem egy ponton olvashatunk ki biz­tatást is a szóban forgó dokumen­tumból: igenis, van erőnk és képes­ségünk, lehetőségünk a még nagyobb bajok elkerüléséhez, jobb eredmé­nyek eléréséhez, a megkapaszkodás­hoz, felemelkedéshez, hogy ne mond­juk, a stabilizációhoz és majd a ki­bontakozáshoz. Összetett kép Magától értetődő, hogy a statisz­tikai jelentés szinte minden egyes megállapítása összetett. Egyszerre mutatja meg azt, ami jó, s azt, ami rossz, elfogadhatatlan. A gaz­dasági folyamatokban az előző évi tényekhez képest tapasztalható né­mi szerény javulás — olvashatjuk —, de még mielőtt örvendezni kez­denénk efölött, nyomban tudomásul kell vennünk: ez a javulás kisebb mértékű a tervezettnél. Az ország egyensúlyi helyzete az előző évinél egy kissé kedvezőbben alakult, de megint csak­ nem érte el az elő­irányzatot. A gazdasági növekedés élénkült, ám ismét itt a „de”: a nö­vekmény nagyobb része hazai fel­­használásra jutott, és csak kisebb része szolgálta a kivitel céljait. Hogy ez miért rossz? Konvertibilis valutákban a nettó adósságállomány tovább nőtt, s ez akkor is nyomasztó valamennyiünk számára, ha ez az adósságnöveke­dés mérsékeltebb volt 1987-ben, mint 1986-ban. Ugyanakkor a belföldi fel­­használásra fordított termékek és szolgáltatások mennyisége az elő­irányzott csökkenés helyett körülbe­lül két százalékkal emelkedett. Ez ugyancsak nem valami megnyugtató tény. Aligha lehet értelmesen gondolko­dó magyar állampolgár, aki zavar­talanul tudna örülni ennek a növe­kedésnek, hogy tudniillik a megen­gedettnél többet fogyasztottunk (be­leértve természetesen nemcsak a la­kosság fogyasztását, hanem az úgy­nevezett termelőfogyasztást is). Évek, sőt talán évtizednél is régebb idő óta benne van a köztudatban az a vilá­gos felismerés, hogy az ország egé­sze többet fogyaszt, mint amire gaz­dasági teljesítménye „feljogosítaná”. Magasabb életszínvonalon, jobban élünk, többet fogyasztunk, mint amennyit megtermeltünk, még ak­kor is, ha ez az életszínvonal huza­mos ideje stagnál vagy éppen csök­ken. Hangsúlyozzuk, nem egyént vagy családot érhet szemrehányás a túlfogyasztásért; igen sok családban éppenséggel egyre kevesebbet kény­szerülnek fogyasztani; a jelentés or­szágos összegzést tartalmaz. Ennek tényével, következményeivel viszont a társadalom valamennyi tagjának számolnia kell. És a lakossági több­letfogyasztásnál is aggasztóbb a ter­melőfogyasztás megengedhetetlen többlete: az, hogy a tervezettnél és el­fogadhatónál nagyobb ráfordítások­kal, pazarlóan termelünk. (Amire persze a világon a leggazdagabb és legfejlettebb nemzetgazdaságokat sem „jogosítja fel” semmi.) Hatékonyság, életnívó Gondjaink összetettségére világít rá a — mondjuk így — hatékonyság „tantárgyból” kapott „osztályzat” is. „A hatékonyság 1987-ben az anyagi ágakban javult. Az élőmunka-ráfor­dítás csökkent, a munka termelé­kenysége mintegy négy százalékkal emelkedett. Az eszközhatékonyság romlása folytatódott” — olvashatjuk a jelentésben, s ez utóbbi megállapí­tás ellentmondásos tendenciákat ta­kar. Így az eszközfelhasználáson be­lül az egységnyi termelésre jutó anyagfelhasználás több területen csökkent, s ez jó dolog, ám összessé­gében ez sem javult, mégpedig a ter­melési szerkezet kedvezőtlen válto­zása miatt. Tehát a termelési szerke­zet romlását kell tudomásul ven­nünk az oly régóta sürgetett kedvező átalakulás helyett! Aligha kétséges, milyennek kell értékelnünk ezt az osztályzatot. De nézzük tovább, örvendezhe­­tünk-e annak, hogy a lakosság reál­­jövedelme 1987-ben az előző évi szinten maradt, mégpedig azért, mert a nominális jövedelmek és a fo­gyasztói árak csaknem azonos mér­tékben növekedtek? Az ország gaz­dasági stabilitása tekintetében ez bizony nem örvendetes. Tény, hogy az árak is, de a jövedelmek is na­gyobb mértékben nőttek a terve­zettnél. És persze az is tény, hogy ez az ,,azonos mértékben” kifejezés megint csak nagy országos statisz­tikai átlagban érvényes; az átlagon belül nagy szóródásokat takar; a családok igen nagy tömegeinek, bi­zony, érzékelhetően és érzékenyen romlott az életnívója, jövedelmük növekedése nem egyenlítette ki a fo­gyasztói árak növekedését. De ettől eltekintve is, az országos átlagot te­kintve, nyugtalansággal kell hogy eltöltsön ez az immár tartósan ked­vezőtlen tendencia, a tervtől való eltérés, a tervezett jövedelemnöve­kedés ismételt meghaladása. Ha va­lamire, erre érvényes, a kevesebb több volna, adósságból élni a vég­telenségig nem lehet, ez az út na­gyon rossz irányba vezet. Körülbelül másfél évtizede tart gazdasági és életszínvonalbeli prob­lémáink halmozódása. (Pontosabban azóta nyilvánvalóak gazdaságunk bizonyos strukturális gyengeségei, de ezek elemzése meghaladná e rö­vid gondolatsor kereteit.) Az 1987-es esztendő nem hozott ebben gyöke­res fordulatot. Intéz­és biztatás Pártunk Központi Bizottságának a nyáron meghirdetett kibontakozási programja, a kormánynak a stabi­lizációt szolgáló munkaprogramja még nem érlelhetett olyan kézzel fogható eredményeket, amelyeket már e statisztikai dokumentum is rögzíthetne. Ez természetes. Az azon­ban már nem természetes, az már eléggé nyugtalanító, hogy csak na­gyon halványan érzékelhetők a sta­tisztikai adatokban a múlt évi gaz­dálkodásban azok a pontok, ame­lyek a fordulatot jeleznék. Márpedig fordulatra van szükség, még ha át­meneti áldozatok árán is. Ez ennek az „értesítőnek” a legfőbb mondan­dója. Nem tudom, vajon a hét végén hány családban fordítottak időt a szombati lapokban megjelent sta­tisztikai jelentés elolvasására. For­­dítottak-e rá feleannyit, mint a gye­rek értesítőjére, amelyet e héten hoz haza az iskolából. Pedig ez a hiva­talos dokumentum sem lehet kö­zömbös számunkra, még ha nem is végbizonyítvány, hanem csak afféle értesítő. Súlyos veszélyekre int, ám egyszersmind bizalmat is adhat: vannak — bár halvány — jelek, amelyek a helyes irányba tett kez­deti lépésekre utalnak: az eddigiek­nél sokkal eredményesebben gyü­­mölcsöztethető képességeinket tanú­sítják. Közös ügyünk a határozot­tabb továbblépés, egy ország pályá­ja, jövője függhet tőle. Koncz István

Next