Népszabadság, 1988. február (46. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
1988. február 1., hétfő NÉPSZABADSÁG Lehetőségeink pontosabb megfogalmazására van szükség Fiatal közgazdászok tanácskozása Salgótarjánban Kedvezőtlen világgazdasági helyzetre hivatkoztunk, amikor megváltoztak rányersanyag- és energiaárak. Azt mondtuk, diszkriminatív intézkedésekkel sújtottak és sújtanak bennünket, amikor kiszorulunk fontos nemzetközi piacokról — ami igaz is —, de valószínű, hogy ennek egyik oka termékszerkezetünkben, valamint áruink minőségében rejlik. Ám ezeket az okokat rajtunk kívül álló tényezőkben kerestük gyakorta, és kevésbé önmagunkban a hibát, amiért lépéshátrányba kerültünk a világgazdasági versenyben. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, alapos önelemzésre, tisztánlátásra, belső gyengeségeink, ugyanakkor lehetőségeink pontos megfogalmazására, nyugodt felmérésen alapuló tervek megvalósítására van szükség. Ebben a szellemben rendezte kétnapos tanácskozását a Magyar Közgazdasági Társaság ifjúsági bizottsága a hét végén Salgótarjánban, ahol fiatal közgazdászok találkoztak gazdasági és politikai életünk vezetőivel, a tudományág képviselőivel. A kibontakozott vitanem csupán gazdasági, de a politikai intézményrendszerünk megújításával összefüggő kérdéseket is érintett. Még mindig nem volt elég a vitákból? — hangzik sokfelől a türelmetlen, sürgető kérdés az ország gondjainak láttán. A válasz: nem volt, és nem lehet elég a vitákból, az alkotó véleménycserékből, egymás elképzeléseinek, gondolatainak megismeréséből, azok ütközéséből és ütköztetéséből. Talán ez volt a legfontosabb megállapítása a kétnapos tanácskozásnak. Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szombat reggel, amikor a politikai intézményrendszer fejlesztéséről tartott előadását követően válaszolt a kérdésekre, nagyon fontosnak tartotta, hogy az élet által felvetett gondokat alapos viták, véleménycserék és véleménykülönbségek figyelembevétele után próbáljuk megoldani. Azon az úton, amin járunk, különösen fontos a párbeszéd, hiszen meghatározó dolgokban kell döntésre jutni. A döntések meghozatalakor természetesen vállalni kell a tévedés kockázatát is, de hogy minél kisebb legyen ez a kockázat, éppen ezt segíti elő a lehető legszélesebb körű és nyilvános vita. Ezek során tisztázni kell jó néhány elvi kérdést is. Ilyen a többi között az, hogy miként kell helyesen kezelni és értelmezni a kisebbségi véleményt, hiszen a meglévő társadalmi-gazdasági feszültségek közepette megszaporodtak a protestáló vélemények, amelyek valami ellen tiltakoznak. A konferencia első nagy párbeszéde a részvevők és a párt Központi Bizottságának titkára között pontosan azokat a kulcsfontosságú területeket érintette, amelyeken megoldásokat kell találnunk a hosszú évek óta magunk előtt görgetett és így egyre nagyobb tehetetlenségi nyomatékkal ható kérdésekre. Ezt elősegítendő tisztább és világosabb munkamegosztást kell kialakítani a párt, a kormány, a tanácsi szervek és az állampolgárok között. Erősíteni kell a társadalomnak azt a készségét és képességét, hogy alulról építkezzen, hogy az érdekek sokrétűsége jelenjék meg és természetes úton szintetizálva váljon az egész ország érdekét szolgáló közmegegyezéssé. A politikai intézményrendszer megújítására hivatott törekvések is azt a célt szolgálják, hogy ráleljünk valós lehetőségeinkre, amelyek kivezetnek szorító gondjainkból. Az egyik ilyen legnagyobb szorításnak Kollarik István pénzügyminiszter-helyettes az ország adósságállományát nevezte meg. Csupán a kamatterhek 700 millió dollár és több mint egymilliárd dollár között ingadoznak évente, s már önmagában e tény szigorú kötöttséget ró a gazdaságra. Az adósságállományt csökkenteni kell, hogy elkerüljük a tartozások visszafizetésének átütemezését. Egyébként ezt a tanácskozás valamennyi előadója a lehető legrosszabb és mindenképpen elkerülendő lépésnek nevezte. A pénzügyminiszter-helyettessel vitatkozók — mivel minden vitának alapja az egyetértés — megegyeztek abban, hogy a gazdaságban erőteljesebbé kívánatos tenni a pénz szerepét. Vagy ahogyan a közgazdászok fogalmaztak: a pénz hasson a folyamatokra, s bizonyos feszültségeket ne pénzügytechnikai manőverekkel tüntessünk el ideig-óráig, hanem a termelés világát ésszerűsítse és tegye jövedelmezővé a pénzpiaci szabályozás. Abban a kérdésben már lényeges különbségek mutatkoztak, hogy vajon ténylegesen erősödött-e és véglegesen előtérbe került-e a gazdasági folyamatok irányításában ez a bizonyos monetáris szemlélet, vagy pedig tovább uralkodik a „fiskális módszer”, azaz az adminisztratív pénzügyi metódus. Több hozzászóló is úgy vélekedett, hogy a költségvetés — bár a módszerek finomodtak — ma is gyakran fordul ilyen eszközökhöz. A mára kialakult helyzet egyik legnagyobb ellentmondására több hozzászóló, de maga a pénzügyminiszter-helyettes is felhívta a figyelmet. A gazdasági szerkezetváltás, az adósságállomány és a magyar exportteljesítmény bűvös háromszögének oldalai csak nagyon nehezen illeszthetők össze bizonyos szempontból. Mégpedig abból, hogy ha elismerjük a gazdaságtalan export dollárkitermelésének nélkülözhetetlenségét és szükségességét a visszafizetésekre hivatkozva, akkor egyben azt is elismerjük, hogy a gazdaság szerkezetének átalakítása, a modernizáció ismét lelassul. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy tovább folytatódik a magyar gazdaság térvesztése a világgazdaságban, gyengülnek a világkereskedelembe kapcsolódás esélyei. Márpedig pontosan e téren szenvedtünk érzékeny veszteségeket. Hiszen — s erre Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke hívta fel a figyelmet — a magyar gazdaság éppen abban az időszakban került rosszabb helyzetbe, amikor a világkereskedelem bővült, fellendülő időszakát élte. Olyan keresett termékekre van szükség, amelyek megalapozzák, hogy a kilencvenes évekre a magyar tőkés export évente 6-6,5 milliárd dolláros szintet érjen el. Csikós-Nagy Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke arra mutatott rá, hogy a lehető legrosszabb módszer, ha nehézségeink okaként állandóan a külső körülményekre hivatkozunk. Mint mondotta, jó néhány olyan ország, amely megelőzött bennünket, ugyanabban a világgazdasági környezetben van, amiben mi is élünk. Ma olyan, eddig nem tapasztalt mérvű közös társadalmi tanulás folyamatában vagyunk, ahol politikusnak, tudósnak, gazdasági szakembernek kölcsönösen és nagy türelemmel kell tanulnia egymástól. A Salgótarjánban rendezett fórum megmutatta: eltérő elképzelésekkel, gondolatokkal különböző utakon is lehet közelíteni ugyanazt a célt. A társadalom — még ha tagjai különböző módszereket tartanak is helyesnek — egységes abban, hogy előre akar jutni. Szigethy András Közlemény Lengyelországban az id i " r m I * kr " C VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTSZ Február elsejétől átlagosan negyven százalékkal emelkedik az alapvető élelmiszerek ára Lengyelországban. Április elsejétől a jó minőségű szén 200, a gáz, a villanyáram, a meleg víz és a központi fűtés száz százalékkal drágul — jelentették be Varsóban. A hét végén hozták nyilvánosságra Varsóban a pénzügyi és a munkaügyi minisztérium közleményét az idei áremelkedésekről. Február elsejétől egyebek között átlagosan negyven százalékkal drágul az alapvető élelmiszerek ára, beleértve ebbe a hús és hústermékek ugyancsak negyvenszázalékos áremelését. A postai szolgáltatások ötven,a távközlés 45, a benzin 60, a dízelolaj 100, a városközi autóbusz, valamint a vasúti jegy 50, az állami lakások bére 50 százalékkal kerül többe az eddiginél. Hétfőtől az alkohol ára átlagosan 46, a dohánytermékeké pedig 40 százalékkal lesz magasabb. A következő lépésben március elsejétől emelkednek az óvodai és bölcsődei díjak, egyúttal megváltozik e díjak kiszámításának módja is. Ilyenformán az óvoda és bölcsődei ellátásért az egy főre jutó családi jövedelem 20 százalékát kell kifizetni. A mostani fűtési szezon végével, április elsejétől 200 százalékkal drágul a jó minőségű szén, a gázért, a villanyáramért, a melegvíz- és központifűtés-szolgáltatásért pedig az eddiginél száz százalékkal többet kell fizetni. Azért, hogy a lakosság az áremelések ellenére is megtarthassa jelenlegi életszínvonalát, hétfőtől az állami iparban és a költségvetési szférában dolgozók bérét hatezer zlotyval emelik. Azok a vállalatok, amelyek az idén a tavalyinál jobb eredményt érnek el az év végéig, az átlagosnál nagyobb méretekben emelhetik béreiket. A költségvetési területen az idén például az egészségügyi dolgozók bérét emelik az átlagos felett. Sor kerül a nyugdíjak emelésére is, s ennek eredményeképpen az idén a nyugdíjak átlagosan 52 százalékkal emelkednek. A családi pótlék a legalacsonyabb jövedelemskálában a háromszorosára növekszik. A lakossági megtakarítások értékének biztosítása érdekében a három évre lekötött betétek utáni kamatot az eddigi 15-ről 30 százalékra emelik, míg a nem tartósan lekötött betétek után az eddigi hat százalék helyett 21 százalékos kamatot fizet a takarékpénztár. Mint az áremelésekről kiadott közleményből kiderül, a mostani intézkedések célja az árstruktúra korszerűsítése, az állami támogatásokmérséklése, a piaci egyensúly megteremtése. A közlemény azt is hangsúlyozza, hogy mindez összhangban van a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ajánlásaival. Atöbb lépcsőben bevezetendő áremelések hatásaként Lengyelországban az idén — az alkohol és a dohány drágulását nem számítva — 36 százalékos lesz az infláció. K. Nyirő József Általános választások Ecuadorban Általános választásokat tartottak vasárnap Ecuadorban. A 4,6 millió szavazásra jogosult állampolgár megválasztotta a latin-amerikai ország új elnökét, az új összetételű törvényhozást és a helyi képviseleti szerveket. Közvélemény-kutatási adatok szerint az elnöki posztért az 52 éves szociáldemokrata Rodrigo Borja és a hatalmon levő keresztényszociális párt jelöltje, a 66 éves Sixto Duran indult a legnagyobb eséllyel. León Febres Cordero, Ecuador jelenlegi elnöke augusztus 10-én adja át hivatalát utódjának. (MTI) Szihanuk lemond az elnöki címről Norodom Szihanuk herceg egyszer s mindenkorra lemond a Demokratikus Kambodzsa elnöke címről, vagyis az ellenzéki koalíció vezetéséről. Ezt a herceg Pekingben, a francia AFP hírügynökségnek adott interjújában közölte. " Véglegesnek és visszavonhatatlannak tekintem január 30-tól érvényes lemondásomat — mondta Szihanuk. A volt kambodzsai államfő egyben azt is kijelentette, hogy nem folytatja Hun Sen kambodzsai kormányfővel kezdett tárgyalásait. A kambodzsai felek a múlt hónapban Párizs mellett ültek tárgyalóasztalhoz, és még a napokban is derűlátóan nyilatkoztak a tárgyalások kilátásairól. Szihanuk csütörtökön Pekingben fejtette ki, hogy 50 százalékos esélyt lát a sikerre, Hun Sen pedig Hanoiban közölte a vietnami külügyminiszterrel, hogy második találkozója Szihanukkal előrelépést hozott a kambodzsai kérdés politikai rendezésében. A herceg a lemondásáról szóló döntést azzal indokolta, hogy a San Sam vezette ellenzéki frakció rendkívül ellenségesen viseltetik személye iránt. (AFP) Szovjet nukleáris szakemberek sajtóértekezlete Névadóban Szombaton befejezte a nevadai nukleáris kísérleti telepen tett látogatását a Szovjetunióból érkezett szakértői csoport. A küldöttség öt napot töltött Névadóban. Korábban amerikai szakértők jártak a szovjet nukleáris kísérletek színhelyén, Szemipalatyinszkban. A szovjet és amerikai delegáció vezetői szombaton Las Vegasban sajtóértekezletet tartottak. Elmondották, hogy a látogatások mindkét fél számára közelebb hozták a kísérleti robbantások tervezett közös ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlati problémák megértését. A látogatás befejeztével kiadott közös nyilatkozat szerint a felek megállapodtak abban, hogy a két országban közösen figyelnek meg legalább egy-egy kísérleti robbantást. A Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői novemberben kezdtek tárgyalásokat a nukleáris kísérletek korlátozásáról és végleges beszüntetéséről. (MTI) 3 Értesítő Az általános és középiskolákban lezárult a félév, megtartották az osztályozó konferenciákat, s a napokban a tanulók és a szülők megkapják az értesítőket. Ezzel egy időben egy más jellegű dokumentumot is — nem is tudom: bizonyítványnak vagy értesítőnek nevezzük? — megkapott az egész ország lakossága: a hét végén hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal az összefoglaló jelentését a gazdaság és társadalom 1987. évi fejlődéséről. Az iskola egyszerűen és világosan, elnevezésében is megkülönbözteti egymástól a tanév végi bizonyítványt és a tanév közben — félévkor — adott értesítőt. A bizonyítvány végérvényes és visszavonhatatlan; abban az elégtelen osztályzat bukásnak számít; pótvizsgára vagy évismétlésre kötelezi a tanulót; meghatározhatja vagy legalábbis befolyásolhatja a pályaválasztás lehetőségeit, az egész életpályát, az ember jövőjét. Nem így az értesítő, az még csak figyelmeztet. Például arra, hogy egyik vagy másik rossz osztályzat kijavítható, nagy erőfeszítések árán még elkerülhető a későbbi bukás. Biztatást is tartalmazhat az értesítő: lám, a korábbiakhoz képest van némi javulás, s ha ez még nem is elegendő, azért a talpra álláshoz szükséges képességet mindenképpen tanúsítja. A gazdaságban és a társadalmi élet egyéb területein azonban nem oly egyszerű — azaz még annál is sokkal bonyolultabb — a helyzet, mint az iskolákban, és nemcsak azért, mert a gazdasági év a naptári évvel esik egybe, míg a tanév júniusban fejeződik be. A gazdasági és társadalmi élet számadatait tartalmazó statisztikai összegzés — mondhatnánk — bizonyítvány és értesítő egyszerre. Bizonyítvány, mert egy lezárult esztendő pontos és megmásíthatatlan eredményeit és kudarcait tükrözi. De értesítő, mert a gazdaság és társadalom folyamatai hosszabb távúak, olykor csak történelmi léptékkel mérhetők; mert egy — vagy akár több — esztendő negatív tendenciái szerencsére nem visszafordíthatatlanok; mert még idejében mutatja fel a persze nagyon komoly figyelmeztetést, így nem mehet tovább, ennek előbb-utóbb bukás lehet a vége. Nem egy ponton olvashatunk ki biztatást is a szóban forgó dokumentumból: igenis, van erőnk és képességünk, lehetőségünk a még nagyobb bajok elkerüléséhez, jobb eredmények eléréséhez, a megkapaszkodáshoz, felemelkedéshez, hogy ne mondjuk, a stabilizációhoz és majd a kibontakozáshoz. Összetett kép Magától értetődő, hogy a statisztikai jelentés szinte minden egyes megállapítása összetett. Egyszerre mutatja meg azt, ami jó, s azt, ami rossz, elfogadhatatlan. A gazdasági folyamatokban az előző évi tényekhez képest tapasztalható némi szerény javulás — olvashatjuk —, de még mielőtt örvendezni kezdenénk efölött, nyomban tudomásul kell vennünk: ez a javulás kisebb mértékű a tervezettnél. Az ország egyensúlyi helyzete az előző évinél egy kissé kedvezőbben alakult, de megint csak nem érte el az előirányzatot. A gazdasági növekedés élénkült, ám ismét itt a „de”: a növekmény nagyobb része hazai felhasználásra jutott, és csak kisebb része szolgálta a kivitel céljait. Hogy ez miért rossz? Konvertibilis valutákban a nettó adósságállomány tovább nőtt, s ez akkor is nyomasztó valamennyiünk számára, ha ez az adósságnövekedés mérsékeltebb volt 1987-ben, mint 1986-ban. Ugyanakkor a belföldi felhasználásra fordított termékek és szolgáltatások mennyisége az előirányzott csökkenés helyett körülbelül két százalékkal emelkedett. Ez ugyancsak nem valami megnyugtató tény. Aligha lehet értelmesen gondolkodó magyar állampolgár, aki zavartalanul tudna örülni ennek a növekedésnek, hogy tudniillik a megengedettnél többet fogyasztottunk (beleértve természetesen nemcsak a lakosság fogyasztását, hanem az úgynevezett termelőfogyasztást is). Évek, sőt talán évtizednél is régebb idő óta benne van a köztudatban az a világos felismerés, hogy az ország egésze többet fogyaszt, mint amire gazdasági teljesítménye „feljogosítaná”. Magasabb életszínvonalon, jobban élünk, többet fogyasztunk, mint amennyit megtermeltünk, még akkor is, ha ez az életszínvonal huzamos ideje stagnál vagy éppen csökken. Hangsúlyozzuk, nem egyént vagy családot érhet szemrehányás a túlfogyasztásért; igen sok családban éppenséggel egyre kevesebbet kényszerülnek fogyasztani; a jelentés országos összegzést tartalmaz. Ennek tényével, következményeivel viszont a társadalom valamennyi tagjának számolnia kell. És a lakossági többletfogyasztásnál is aggasztóbb a termelőfogyasztás megengedhetetlen többlete: az, hogy a tervezettnél és elfogadhatónál nagyobb ráfordításokkal, pazarlóan termelünk. (Amire persze a világon a leggazdagabb és legfejlettebb nemzetgazdaságokat sem „jogosítja fel” semmi.) Hatékonyság, életnívó Gondjaink összetettségére világít rá a — mondjuk így — hatékonyság „tantárgyból” kapott „osztályzat” is. „A hatékonyság 1987-ben az anyagi ágakban javult. Az élőmunka-ráfordítás csökkent, a munka termelékenysége mintegy négy százalékkal emelkedett. Az eszközhatékonyság romlása folytatódott” — olvashatjuk a jelentésben, s ez utóbbi megállapítás ellentmondásos tendenciákat takar. Így az eszközfelhasználáson belül az egységnyi termelésre jutó anyagfelhasználás több területen csökkent, s ez jó dolog, ám összességében ez sem javult, mégpedig a termelési szerkezet kedvezőtlen változása miatt. Tehát a termelési szerkezet romlását kell tudomásul vennünk az oly régóta sürgetett kedvező átalakulás helyett! Aligha kétséges, milyennek kell értékelnünk ezt az osztályzatot. De nézzük tovább, örvendezhetünk-e annak, hogy a lakosság reáljövedelme 1987-ben az előző évi szinten maradt, mégpedig azért, mert a nominális jövedelmek és a fogyasztói árak csaknem azonos mértékben növekedtek? Az ország gazdasági stabilitása tekintetében ez bizony nem örvendetes. Tény, hogy az árak is, de a jövedelmek is nagyobb mértékben nőttek a tervezettnél. És persze az is tény, hogy ez az ,,azonos mértékben” kifejezés megint csak nagy országos statisztikai átlagban érvényes; az átlagon belül nagy szóródásokat takar; a családok igen nagy tömegeinek, bizony, érzékelhetően és érzékenyen romlott az életnívója, jövedelmük növekedése nem egyenlítette ki a fogyasztói árak növekedését. De ettől eltekintve is, az országos átlagot tekintve, nyugtalansággal kell hogy eltöltsön ez az immár tartósan kedvezőtlen tendencia, a tervtől való eltérés, a tervezett jövedelemnövekedés ismételt meghaladása. Ha valamire, erre érvényes, a kevesebb több volna, adósságból élni a végtelenségig nem lehet, ez az út nagyon rossz irányba vezet. Körülbelül másfél évtizede tart gazdasági és életszínvonalbeli problémáink halmozódása. (Pontosabban azóta nyilvánvalóak gazdaságunk bizonyos strukturális gyengeségei, de ezek elemzése meghaladná e rövid gondolatsor kereteit.) Az 1987-es esztendő nem hozott ebben gyökeres fordulatot. Intézés biztatás Pártunk Központi Bizottságának a nyáron meghirdetett kibontakozási programja, a kormánynak a stabilizációt szolgáló munkaprogramja még nem érlelhetett olyan kézzel fogható eredményeket, amelyeket már e statisztikai dokumentum is rögzíthetne. Ez természetes. Az azonban már nem természetes, az már eléggé nyugtalanító, hogy csak nagyon halványan érzékelhetők a statisztikai adatokban a múlt évi gazdálkodásban azok a pontok, amelyek a fordulatot jeleznék. Márpedig fordulatra van szükség, még ha átmeneti áldozatok árán is. Ez ennek az „értesítőnek” a legfőbb mondandója. Nem tudom, vajon a hét végén hány családban fordítottak időt a szombati lapokban megjelent statisztikai jelentés elolvasására. Fordítottak-e rá feleannyit, mint a gyerek értesítőjére, amelyet e héten hoz haza az iskolából. Pedig ez a hivatalos dokumentum sem lehet közömbös számunkra, még ha nem is végbizonyítvány, hanem csak afféle értesítő. Súlyos veszélyekre int, ám egyszersmind bizalmat is adhat: vannak — bár halvány — jelek, amelyek a helyes irányba tett kezdeti lépésekre utalnak: az eddigieknél sokkal eredményesebben gyümölcsöztethető képességeinket tanúsítják. Közös ügyünk a határozottabb továbblépés, egy ország pályája, jövője függhet tőle. Koncz István