Népszabadság, 1988. május (46. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-02 / 103. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÉPSZABADSÁG 1988. május 2., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XLVI. évfolyam, 103. szám­­m: 1,80 Ft Május elsejét köszöntötte az ország MÁSFÉL SZÁZEZER FELVONULÓ A FŐVÁROSBAN - MEGEMLÉKEZÉSEK VILÁGSZERTE Látványos tömegdemonstrációkkal ünnepelte ha­zánk népe a 44. szabad május elsejét. A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepén az ország legtöbb vá­rosában és sok nagyobb lélekszámú községében is megtartott felvonulásokon, ünnepi gyűléseken kifeje­zésre jutott, hogy a dolgozó emberek milliói a békés építőmunkában, a szocialista építés eredményeinek megőrzésében, továbbfejlesztésében látják jövőbeni boldogulásunk egyedüli zálogát. Budapesten 150 ezer ember vonult fel a Dózsa György úton. A díszemelvényen ott volt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Németh Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke, Lázár György, a párt főtitkárhelyettese, Aczél György, Berecz János, Csehák Judit, Gáspár Sándor, Havasi Ferenc, Hámori Csaba, Óvári Miklós, Szabó István, a Politi­kai Bizottság tagjai; Gyenes András, a Központi El­lenőrző Bizottság elnöke; Fejti György, Lukács János, Németh Miklós és Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkárai. Felvonulások, me, majálisok országszerte A nemzetközi munkásünnep ha­gyományait az időjárás is tiszteli, kellemes meleggel, friss, tavaszias levegővel járult a fővárosiak felvo­nulásához, amely vasárnap délelőtt pontosan 10 órakor a fanfárok hangjaira megindult a Dózsa György úton. A dolgozók hagyományos sereg­szemléjét ezúttal is megelőzte a sok száz piros nyakkendős kis úttörő, aki vörös szegfűikkel köszöntötte a tribünökön helyet foglaló közéleti személyiségeket, párt- és állami ve­zetőket, a kormány tagjait, a társa­dalmi és tömegszervezetek képvise­lőit, a munkásmozgalom veterán­jait, a termelésben élenjáró mun­káskollektívák küldötteit, és az ün­nepre hazánkba érkezett külföldi szakszervezeti delegációkait. Ezt követően látványos nyitókép bontakozott ki a Felvonulási téren: az élen haladó gépkocsin öt — nemzeti szalaggal övezett — vörös csillag emlékeztetett arra, hogy a világ dolgozóinak nemzetközi ünne­pe ez a nap. A gépkocsi mögött fel­tűnt a munkásosztály nemzetközi összefogását hirdető jelmondat: Vi­lág proletárjai, egyesüljetek! A munkásszolidaritás gondolatát je­lenítették meg ezután a fiatalok, akik a világ államainak zászlóival vonultak át a téren, majd pedig a béke kék zászlait vivők hirdették a szocializmus és a béke elválaszt­hatatlan egységét. Az utánuk kö­vetkező háromszáz fiatal a nemze­ti, és a vörös zászlók váltakozó so­raival fejezte ki a párt és a nép egységét. A zárójelenet részvevői Éljen a Magyar Szocialista Mun­káspárt! és Előre a párt vezetésé­vel a reformok útján! feliratokkal is kifejezést adtak ennek a gondo­latnak. A nyitókép elhaladása után kez­detét vette a fővárosi kerületek dol­gozóinak felvonulása, a hagyomá­nyoknak megfelelően városrészek szerint, kilenc oszlopban érkeztek, élükön a kerületi párt- és állami vezetőkkel. Az angyalföldiek kezdték a sort, majd Zugló, Józsefváros, Erzsébet­város, Ferencváros, Óbuda, Újpest, valamint a Terézváros és a Belvá­ros dolgozó kollektíváit képviselő csoportok haladtak el a tribünök előtt. A takarékosság jegyében az idén a szököttnél kevesebb jármű ka­pott helyet a menetben, és a transz­parensek száma is jóval kisebb volt. De a budapestiek megmutatták, hogy a takarékosság nem feltétle­nül szegényíti a látványt, ha nincs hiány szellemes ötletekben. Ilyen volt egyebek között a sok díszdo­boz, amelyekkel — táblaként rúdra tűzve — az édesipar dolgozói mu­tatták be széles termékskálájukat. És talán soha annyi feldíszített má­jusfa és léggömb nem színezte a látványt, mint most. A léggömbök — jelezve, hogy nagyon sokan van­nak jelen a legfiatalabb korosztá­lyok tagjai közül is, akik kezéből könnyen kicsúszik a madzag — akaratlanul is „kétszintessé” tették a dekorációt az indulásra várakozó menetoszlopokban, mert tucatjával akadtak fenn az ünnep idejére áramtalanított trolivezetékeken. A transzparensek a nyitóképben kifejezett gondolatoknak adtak hang­súlyt. Népünk mély békevágyát tükrözi az egyik leggyakrabban lát­ható felirat: Atomfegyvermentes vi­lágot! A tenni akarást hazánk jobb jövőjéért ilyen mondatok fejezték ki: Megújuló nemzeti egységgel a haladásért!, Nemzeti összefogással a kibontakozás a program megvalósítá­sáért! A fiatalok nagyszámú jelenlétére a tömegdemonstráción a társadalom és a gazdaság szükséges változásai iránti fogékonyságot tükröző jel­mondatok is utaltak, például ez: Ha újak a kérdések, a válaszok sem lehetnek a régiek! A legtöbb fiatalt talán Angyalföld küldte a Hősök terére, hiszen a látványos nyitó­képben nagy számban elvegyülő angyalföldi kisiskolás nevelőinek átlagéletkora is jóval alacsonyabb, mint másutt; a kerület 1370 peda­gógusának több mint a fele fiata­labb harmincévesnél, s közülük több mint ötszázan jöttek el a felvonu­lásra. A budapesti kerületek felvonuló csoportjai közül külön köszöntötték a Kiváló Vállalat kitüntetésben, az elismerő oklevélben részesült gaz­dálkodó egységek képviselőit, a nem­zetközi munkaversenyben élenjáró vállalatok dolgozóit, valamint a ter­melésben kiemelkedő brigádok tag­jait. Május első vasárnapja, az anyák napja alkalmából szíves szó­­­val üdvözölték a felvonuló édes­anyákat. A felvonulás után a Vörös Csil­lag Érdemrenddel kitüntetett Ma­gyar Honvédelmi Szövetség bemu­tatója következett. A megalakulásá­nak 40. évfordulóját ünneplő MHSZ sportolói élőképekben jelenítették meg a hazafias nevelést és a spor­tot egységbe ötvöző tevékenységü­ket. Soraikban vonultak a szörfösök, a viitorlázórepülők, a sikló és mo­toros sárkányrepülők és az ejtőer­nyősök. Ezután újra a fiataloké lett a tér, csaknem ezer, kék tréningru­hába öltözött középiskolás lány mu­tatott be Csajkovszkij zenéjére szép szabadgyakorlatot, majd színes pa­pírvirágok segítségével — a spor­tolók nemzetközi seregszemléjének évére utalva — kialakították az olimpiai ötkarikát. A záróképben középiskolás fiúk a vörös csillag élőképét alakították ki, végezetül pedig felhangzott az Internacioná­­lé. A munka ünnepét köszöntő fő­városiaknak hagyományosan gazdag kulturális rendezvények, szórakozta­tó műsorok, politikai fórumok kí­náltak kellemes, hasznos időtöltést. Budapest szinte minden nagyobb parkjában és művelődési házában akadt látnivaló, az érdeklődő gyer­mekek és felnőttek egyebek között zenés műsorok, sport- és ügyességi versenyek, játékos vetélkedők kö­zött válogathattak. Sok vendége volt a mutatványosoknak, s vevőre ta­láltak a vásározó kereskedők, ipar­művészek árui is. A dolgozók májusi seregszemléje után a felvonulókat az idén is vár­ta a hagyományos városligeti majá­lis egész napos programja. A fő­városiak kedvelt pihenőhelyén öt színpadon peregtek a zenés-táncos előadások, koncertek, meseműsorok, sportvetélkedők. (Folytatás a 2. oldalon.) A felvonulók ünnepi menete. Népünk értékeli a nehezen megszerzett vívmányokat Kádár János, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt főtitkára a nem­zetközi munkásszolidaritás ü­nnepén a hagyományoknak megfelelően nyilatkozatot adott a televíziónak és a rádiónak. " Közel száz esztendeje a Föld­ csaknem minden országában megünneplik május elsejét, a munkásosztály nemzetközi szolidaritá­sának nagy napját. E napot a szocialista országokban az egész dol­gozó nép ünnepli. A mostani budapesti felvonulás méltó azokhoz a hagyományokhoz, amelyek évtizedek óta jellemzik a főváros, dolgo­zóinak május elsejei ünnepségeit. Minden bizonnyal így köszöntik a munkásünnepet az egész országban. Ez alkalommal is köszöntöm a felvonuláson részt vevőket, fővá­rosunk lakosságát, a május elsejét ünneplő dolgozó népünket. Ennek az ünnepnek nagyon sok mondanivalója van a világ számára, ezért is figyelik barátok és ellenfelek egyaránt, hogyan ünneplünk. Ez a mai demonstráció is kifejezi azt az eszmei közösséget, amely ma Magyarországon van. Ennek a tartalmai mindenekelőtt a szocializ­mus és a béke iránti elkötelezettség, a tenni akarás, valamint az, hogy népünk értékeli a nehezen megszerzett vívmányokat. S kifejezi — ami talán még ennél is fontosabb —: a bizalmat! Ismeretes, hogy országunk most a szocialista fejlődés számos nehéz kérdésével küzd. Ezek megoldása valóban nem könnyű. De itt is láthatja mindenki, hogy népünk e nehézségek tudatában is biza­kodva ünnepel. A párt közelgő országos értekezletének egyik felada­ta, hogy megmutassa az előre vezető utat a szocializmus építésében. Sokan felvetik — itthon is, külföldön is — azt a kérdést: mi a garanciája annak, hogy a mostani, egyáltalán nem könnyű felada­tokat megoldjuk? Két garanciája mindenképpen van. Az egyik a megtett út, amely arról tanúskodik, hogy munkásosztályunk, pa­rasztságunk, dolgozó népünk — pártunk vezetésével — már ennél nehezebb feladatokat is megoldott. Ha egységben, közös akarattal hozzálátunk, akkor mostani tennivalóinkat is elvégezzük. A másik „garancia” itt vonul előttünk, demonstrálva az összetartást, az egy­séget és a szolidaritást. Azt szeretném, ha mindazok az erők — a szocialista országok népei, a haladás és a béke támogatói szerte a világon —, akikkel szolidárisak vagyunk, tudatában lennének annak, hogy ott vagyunk és a jövőben is ott leszünk közöttük. S ezt azoknak az erőknek is tu­domásul kell venniük, akik nem szeretik a mi rendszerünket. A magyar néphez való viszonyukat annak tudatában formálhatják, hogy ez a nép tovább halad a szocialista társadalom építésének, a béke védelmének és megőrzésének útján. Nekem, s mindannyiunknak, akik részesei vagyunk ennek az ünnepnek, nagy erőgyűjtést jelent a mai nap a további munkás hétköznapokhoz — mondotta befejezésül Kádár János. KÁDÁR JÁNOS NYILATKOZATA Kádár János nyilatkozik a Magyar Televízió és Rádió munkatársai­nak. Pártunk főtitkárának találkozása külföldi szakszervezeti vezetőkkel­ ­Az MSZMP főtitkára a Felvonulási téren találkozott azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik május elseje alkalmából a magyar szakszervezetek meghívására tartózkodnak hazánkban, s részt vettek a budapesti dolgozók ünnepi seregszemléjén. A találko­zón jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke és Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára. Kádár János az MSZMP Központi Bizottságai nevében köszön­tötte a vendégeket.­­ A budapesti ünnepség egyszersmind üzenet a világ többi né­pének, mindazoknak, akik a társadalmi haladásért küzdenek — mondottal egyebek között. — Kifejezi szilárd szolidaritásunkat a szocializmust építő népekkel, s azokkal a nemzetekkel, amelyek még a szabadságukért küzdenek, azért a jogukért harcolnak, hogy sza­badon dönthessenek fejlődésük útjáról, maguk alakíthassák sor­sukat. Ezen a napon az a mondanivalónk a világ minden országá­nak, hogy éljünk kiegyensúlyozott, konstruktív viszonyban egymással, hiszen — a társadalmi rendszerek különbözőségétől függetlenül — minden nép közös érdeke, hogy béke legyen. E cél érdekében mind­annyiunknak össze kell fogni. Mi minden békét óhajtó, tisztességes emberrel együtt akarunk élni, egy nyugodtabb világiban.

Next