Népszabadság, 1988. július (46. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-01 / 156. szám

2 AZ IPARI SZERKEZETÁTALAKÍTÁS AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELŐTT (Folytatás az 1. oldalról.) Nyitott Király Zoltán javaslatainak túlnyomó többsége iránt is, azonban a nagymarosi építkezés leállítását az illetékes parlamenti bizottság is elutasította. Egy ilyen intézkedés hazai gazdasági következményei és a nemzetközi szerződés megsértéséből eredő következményei nagy károkkal járnának. Végül kérte az Országgyűlést, fogadja el az előterjesztett törvényjavaslatot. Az elnöklő, Horváth Lajos az ügyrend szerint megkérdezte Király Zoltántól, kér-e külön szavazást javaslata elbírálására? Az igenlő választ követően a testület a különszavazás elrendeléséről döntött. Az Országgyűlés Király Zoltán javaslatát 38 igenlő szavazattal és 18 tartózkodással elutasította, nem tartva indokoltnak a különszavazást. Ezután az elnök arra tett indítványt, hogy a kormány álláspontját ismerve az illetékes országgyűlési bizottságok vizsgálják meg Király Zoltán javaslatainak megvalósíthatóságát, megalapozottságát. A megállapításokról a bizottságok tegyenek jelentést. Javaslataikat az Országgyűlés ülésszakán terjesszék elő. Az Országgyűlés e javaslatot nyolc tartózkodással elfogadta, majd határozathozatal következett, és az Országgyűlés az 1987. évi költségvetést négy ellenszavazattal és tíz tartózkodással törvényerőre emelte. Ab ipari minisster besaámolója A Minisztertanács munkaprogramja — kezdte beszédét Berecz Frigyes — a stabilizálás és a kibontakozás legfontosabb feladatává tette a gazdasági és ezen belül az ipari szerkezet átalakítását. Ez az igény egyúttal azt is kifejezi, hogy a kormány — ugyanúgy, mint a közvélemény — elégedetlen az ipar teljesítményével. Az állami vállalatok mintegy három százaléka képes világszínvonalú termékek gyártására, 12 százaléka többé-kevésbé lépést tud tartani a versenyben, további ötven százalékuk számottevő támogatás nélkül is elboldogul, a fennmaradó 35 százalékot kisebb-nagyobb mértékben támogatni kell. Ez utóbbiak körén belül kialakult egy évek óta veszteséges, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő csoport, amelyhez 1987-ben öt nagy-, közel ötven közepes és kisvállalat tartozott. Együttes éves veszteségük meghaladta a kétmilliárd forintot, az ipar összes nyereségének 2,2 százalékát. A különféle költségvetési támogatások összege az Ipari Minisztérium által felügyelt iparban a 195 milliárd forintos befizetéssel szemben meghaladta az ötvenmilliárd forintot. Az ipari miniszter megállapította: a szocialista építés kezdetén hibát követtünk el, lemásoltunk egy minden országban követhetőnek nyilvánított irányításfejlesztési modellt, s ma már azt is kimondhatjuk, hogy nemcsak a másolás volt hiba, a modell sem volt hibátlan. Kettős nyomás alatt A magyar iparpolitika formálása során elkövetett hibák közé tartozik az is, hogy a korábbi téves iparpolitikai döntések miatt túlméretezetté vált a kitermelőipar. Az exporton belül túl nagy lett az alacsony fokon feldolgozott, sok esetben csak veszteséggel eladható áruk aránya. A feldolgozóipar így kettős nyomás alá került, nemcsak a beruházási lehetőségei váltak szűkebbé, de hozzá kellett járulnia az alacsonyan feldolgozott termékek exportjának támogatásához is. Az 1977-ben az ipari szerkezet fejlesztésére és 1978-ban az egyensúly helyreállítására hozott KB-határozatok rámutattak ugyan ezekre a hibákra, ám agyakorlatban ismét tévesen válaszoltunk a kor kihívására. Ellenkező végletbe átesve, újabb téves döntések kockázatától rettegve, a beruházást azokon a területeken is korlátoztuk, amelyeken egy-egy bátor döntéssel időben elindított fejlesztéssel megnövelhettük volna a versenyképes árualapot, s így hozzákezdhettünk volna az adósságnövekedés megállításához, majd csökkentéséhez. Továbbra is ritka kivétel maradt a kockázatot is vállaló gazdálkodói kezdeményezés. A legtöbb kormányzati és vállalati intézkedés csak az egyensúly rövid távújavítását, az életszínvonal megalapozatlan megőrzését szolgálta. Így többet fogyasztottunk, mint amennyit termeltünk. A gazdaságpolitikának ez a gyakorlata csak arra adott lehetőséget, hogy néhány évvel elodázzuk a súlyos egyensúlyhiány következményeit. A rövid távon látszateredményt elérő intézkedések, a túlzott importszigorítás és jövedelemelvonás, a pénzforrások szűkítése, egyre nagyobb feszültségeket keltett a gazdálkodók feladatai és lehetőségei közt, lehetetlenné téve a távlati fejlesztési célok követését. Emellett az egyensúlyjavulás átmeneti sikere rövid idő után újra megtorpant, mert a kezdeti eredményeket túlértékelve, idő előtt akartuk liberalizálni a gazdaságot. Emiattismét romlani kezdett a gazdaság egyensúlya. Az egymást követő szigorítások a vállalatok tartalékait felemésztették, a gazdaságot elerőtlenítették, emiatt egyre közelebb sodródtunk egy olyan kátyúhoz, amelyből már igen nehéz önerőből kiemelkedni. Az egyensúly felborulásának állandó veszélye ellenére is lépéseket tettünk atartósan,súlyosan veszteséges termelőtevékenységek további fenntartására. Központi döntésekkel, amelyeket politikai, érdekvédelmi, ágazati minisztériumi és vállalati erők is sürgettek, több mint ötvenmilliárd forint összegben engedtünk el adósságot,illetve juttattunk pénzt az úgynevezett „válságágazatoknak”, miközben a „húzó ágazatok” vállalatai egyre kevesebbet fordíthattak a fejlesztésre. Atovábbiakban az ipari miniszter a jövő feladatairól szólva azt hangsúlyozta,hogy a szerkezetátalakítást el lehet és el kell kezdeni, de nem lehet befejezni. El kell sajátítanunk a gyorsigazodást, az új ésgondolások és eljárások alkalmazásának a képességét. Ez a feladat számunkra azért rendkívüli és ellentmondásos, mert eltérően a nálunk sokkal fejlettebb gazdaságú országoktól, az övékéhez képest jóval kevesebb forrás áll rendelkezésünkre az ipari szerkezetváltás megindításához, ám náluk sokkal gyorsabban kell végigvinni, ha valaha is fel akarunk zárkózni a teljesítményükhöz. Ezt egyetlen ország sem képes önmagára hagyatkozva megoldani. A siker ezért azon múlik, miként tudunk hatékonyabban beépülni a világgazdaságba, hogyan kapcsoljuk fejlődésünket a másokéhoz, s hogyan tudunk érdekeltséget kelteni abban, hogy velünk a kölcsönös előnyök alapján az eddiginél jóval nagyobb arányban működjenek együtt. De a beruházásokba is másként kell befektetnünk a pénzt, mint eddig. Az ipari szerkezetváltás ma már nem gyáróriások építését jelenti, hanem a meglévők megújítását, többnyire a létszám és a létesítményméretek csökkenése mellett, továbbá a kutatás, a fejlesztés, a gyártás és a piaci munka ismeretanyagának és eszközrendszerének gyökeres átalakítását. Ennek pedig előfeltétele az ismeretek mélyreható átformálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. Kell-e vezetni? A szerkezetváltással kapcsolatban fel kell tenni a kérdést: milyen erők, milyen módon vezéreljék a menetét? Egyáltalán: kell-e vezetni? A kormánynak is választania kell: irányítani vagy inkább szabályozni akar-e? Sokan nyomatékosan követelik: dolgozzuk ki a szerkezetváltás részletes programját, határidőkkel, felelősökkel, vagyis vállaljuk az irányítást. Mások úgy látják, az a legcélszerűbb, ha nem avatkozunk be a részletekbe, még a szabályozás eszközeivel sem. Gazdasági reformjainkhoz általában a szabályozás eszköze illeszkedik, az irányítás csak kivételes eszköz abban az esetben, ha a szabályozás valamilyen tevékenységre nem hat elégséges mértékben. A továbbiakban Berecz Frigyes néhány olyan tevékenységről szólt,amelyeknél a szerkezetátalakítás irányítást is megkíván. Ilyen például az energiaipar, ahol a fő cél az ipari szerkezet átalakításával az indokolatlan túlfogyasztás megszüntetése. Az energiatermelés növelésében főképp a Paksi Atomerőműre számíthatunk, de hosszú távon importra is szükség lesz. Szólt a szénbányászat támogatásának megszüntetéséről és annak következményeiről, s utalt arra is, hogy 1991-től a vaskohászatban is csak jövedelmező tevékenység folytatható, csak az önmagukat eltartani képes vállalatok maradhatnak életben. A vegyipar, ezen belül is a gyógyszer- és a gumiipar eredményeinek ismertetése után részletesen beszélt a gépiparról, amelytől gazdasági helyzetünk jobbrafordítása végett a legtöbbet reméljük. Ma a hazai elektronikai berendezésgyártás évenkénti értéke meghaladja a 100 milliárd forintot, és ezzel nagyrészt fedezi a hazai fizetőképes keresletet. Ám az elektronikának is gyenge pontja a hazai háttéripar alacsony színvonala, emiatt a jövőben nem gondolhatunk arra, hogy majdnem mindent magunk gyártsunk. Nem lehetséges — nem is lenne előnyös — berendezkedni az önellátásra. De összemérhető felkészültségű partnerekké kell válnunk azok számára, akik hajlandók velünk együttműködve megoldani az elektronikai alkatrészgyártás kulcsfontosságú fejlesztését és gyártását. A kormány vállalkozik ezen a területen a fejlődés segítésére. Hasonló a helyzet a személygépkocsi-gyártásban is. A lakosság igényei nőnek, a korszerű személygépkocsi-gyártás fejlődésre készteti a technológiát, s szinte minden ipari szakma számára lehetővé teszi a bekapcsolódást. De vajon az is indokolt-e — tette fel a kérdést Berecz Frigyes —, hogy egyszerre több típusnak a gyártását fontolgassuk? Ez a kérdés ma még nem dőlt el. De többfélének a honosítására törekszünk. A személygépkocsi-gyártást azonban, mivel húzóágazatnak számít, csak akkor vezetjük be, ha jövedelmezően folytatható. A továbbiakban az ipari miniszter a szerkezetátalakítás foglalkoztatáspolitikai következményeiről szólt. Utalt arra, hogy a foglalkoztatási gondokat nemcsak a veszteséges termelés felszámolása okozza. Atechnikai forradalom, a gazdasági hatékonyságnak a fejlett ipari országokéhoz való közelítése még rohamosabban fogja csökkenteni az ipar létszámigényét. Ugyanakkor erőteljesen megnövekszik a magas fokon felkészült mérnökök, szakértők, szakmunkások aránya, csökken a betanított és segédmunkásoké. A társadalomnak többféle lehetősége van a hatékony és közel teljes foglalkoztatás összeegyeztetésére. Ezek között az ipari miniszter legfontosabbnak a piac céltudatos szélesítését említette. Ma például gyakori, hogy egy-egy dolgozó több munkakört is ellát a magasabb kereset miatt. Ha gazdasági eszközökkel, ezek között a bérreformmal feleslegessé tesszük a második munkaviszonyt, akkor több munkavállalónak juthat főállás. A foglalkoztatás harmadik eszközeként említette a miniszter az új üzemek építését az ipari szövetkezetek, a helyi ipar, a magánvállalkozások megtelepedői lehetőségeinek erősítését. A munkanélküliség ellen hathat a szociálpolitikai intézményrendszer átgondolt módosítása is, például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetésével, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb időkedvezményével, a fiatalok tanulóidejének megnövelésével. Kiemelten foglalkozott Berecz Frigyes a szolgáltatásokkal, amelyeknek munkahelyteremtő szerepe igen jelentős. De utalt a fejlett tőkés országok példájára is, amelyekben a hatékonyság a többi között éppen a jövedelmező szolgáltatások nagy aránya miatt is magas. Emellett, a szolgáltatás fejlesztése jótékonyan hat vissza az ipar hatékonyságára. Végső soron tehát ennyi lehetőséggel okosan élve a hatékony foglalkoztatás és a gyakorlatilag teljes foglalkoztatás távlatilag valóban összhangba hozható. A rövid távú és csak egyes térségekben kialakuló foglalkoztatási gondok gyors kezelésére azonban még nem találtuk meg a megfelelő eszközöket. A szerkezetátalakítás másik, kormányzati irányítást is igénylő kérdése a környezetvédelem. Ennek leghatásosabb módja a megelőzés, olyan technológiák alkalmazása, amelyek nem veszélyesek. Előre meg kell tervezni a biztonságos védelmet, kölcsönösen szót kell értenünk a közvéleménnyel, a nagy nyilvánosság előtt kell megkeresni a megoldást. A gazdálkodói környezet A továbbiakban az ipari miniszter azt hangsúlyozta, hogy szükségessé vált egy új, az ipar fejlődését és a szerkezetváltást jobban erősítő gazdaságpolitika kidolgozása. A gazdasági reformok egyik fő célja, a versenysemlegesség nem valósítható meg azonnal. A támogatások átmenet nélküli leépítésének összes következményét nem vagyunk képesek egyszerre vállalni. Ezek azonnali,teljes leépítése nem egyenlő versenyesélyeket, hanem csak másféle egyenlőtlenségeket teremtene. Ezért nagyobb esélyünk lehet a gazdasági fejlődés fellendítésére, ha a gazdálkodói környezet megfelelő módosításával az átlagosnál nagyobb piaci teljesítményre képes vállalatok fejlődési feltételeit tesszük lényegesen kedvezőbbé. De nem újabb támogatásokkal, egyedi kedvezményekkel, hanem a fejlesztés eszközeihez való szabad hozzáféréssel, például korlátozás nélküli tőkés importtal. Azt, hogy mely vállalatok minősüljenek az átlagosnál jobbnak, nem szabad felülről kijelölni, de nem lenne megfelelő a pályázati rendszer sem. Kiválasztásnak kell érvényesülnie. Amelyik vállalat támogatás nélkül is nagy jövedelmet ér el, jelentős és növekvő az exportja, állandó fizetőképes vevői vannak, nem reklamálják termékeit, az az egységes adózási rendszer keretében automatikusan kapja meg az átlagosnál kedvezőbb feltételeket. Például ilyen: a kiszámíthatóság, a vagyonérdekeltség és vagyongarancia, a fejlesztést ösztönző jövedelemszabályozási rendszer és hitelpolitika, a forint külső-belső konvertibilitása, a tőkebevonási és -behozatali lehetőség. A gazdaság kiszámíthatóvá s a jövő tervezhetővé tételét már több alkalommal is megígértük a gazdálkodóknak, de eddig csak nagyon kevés történt ez ügyben. Ezért nyilván az attól való aggodalmunk felelős, hogy a vállalatok biztonságosabb fejlődéséért a költségvetés még nagyobb hiányával kell megfizetnünk. Ebből a félelem szülte, bűvös körből csak akkor lehet kitörni, ha belátjuk: a magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így az adóbefizetése — gyorsabban fog nőni, mert nem kényszerítjük teljesítmény-visszatartásra, így a költségvetés bevétele változatlan — sőt, később csökkenő — elvonási kulcsok mellett is nagyobb lehet, mint jelenleg. Ha vállaljuk a kockázatot — ami igazán nem nagy —, hogy kezdetben legalább az előbbiekben meghatározott követelményeknek megfelelő vállalatok számára több évre garantáljuk a kedvezőbb feltételeket, akkor e szűk körnek a növekvő teljesítményével a gazdaság egésze is kimozdítható lesz stagnáló helyzetéből, lehetővé téve, hogy később mind több gazdálkodó válhasson érdemessé és alkalmassá a kedvezőbb feltételekre, s hogy végül kialakulhasson egy valóságos versenyegyenlőség is. Az így kialakított gazdálkodói környezet működési szabályait — javasolja Berecz Frigyes — célszerű lenne egységes ipartörvényben rögzíteni. A továbbiakban az ipari miniszter beszélt a társulásokban rejlő lehetőségekről, valamint a szocialista országokkal folytatott együttműködés modernizálásáról, utalt arra, hogy a gazdaság egészének fejlődéséért, ezen belül a gazdasági szerkezetváltás folyamatosságáért a kormánynak továbbra is felelősséget kell vállalnia, annak ellenére, hogy a szerkezetváltás fő mozgatóereje, hogy a piaci igényeket jövedelem céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. Végezetül pedig az ipari miniszter nyomatékosan rámutatott, hogy megítélése szerint a szerkezetátalakítás munkájának legfontosabb tényezője a dolgozó ember, akinek képességeiben sokkal több lehetőség rejlik, mint amennyi ma belőle hasznosul. Ezért azonban nem az egyén a felelős. A kormánynak és a vállalati vezetésnek kell megteremtenie a képességek jobb érvényesülésének feltételeit, a tanulási kedv felkeltésével, a jó teljesítmények elismerésével, az erkölcsi és anyagi ösztönzés hajtóerejének növelésével — mondotta végezetül Berecz Frigyes. (Folytatás a 3. oldalon.) Feszült figyelem és osztatlan érdeklődés a képviselők arcán. Pillanatfelvételek az ülésteremből. Maróthy László Bős—Nagymarosról A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter véleményére többen kíváncsiak voltak a bősnagymarosi vízlépcső ügyében elhangzott képviselői javaslatok után. Maróthy László válaszolt a Népszabadság kérdéseire is. — Magam is kezdeményezője voltam, hogy a beruházás ügye kerüljön az Országgyűlés elé. Ennek két alapvető oka volt. Az egyik, hogy a legrészletesebben, a legalaposabban tájékoztassuk a társadalmat a képviselőkön keresztül a beruházás állapotáról, az ezzel együtt járó előnyökről és hátrányokról. Amásik ok, hogy felelősséggel döntsünk ebben a kérdésben. Jusson nyugvópontra az ügy. A minisztériumban elkészültek azok az anyagok, amelyeket mihamarabb beterjesztünk a kormány elé. Ebben megvizsgáltunk több lehetőséget, több variácóót, és mindegyikhez pontos számításokat mellékeltünk,, amelyek részletezik a meghozandó döntések anyagi és a nemzetközi szerződésekben vállalt következményeit. A kormány ki fogja alakítani saját álláspontját, hogy melyik variációt támogatja. A nagyberuházás kérdése ősszel a parlament elé kerül, ahol az ismeretek birtokában döntenek majd a képviselők. — Milyen a készültségi foka jelenleg a nagyberuházásnak? — Csehszlovák részről mintegy hatvanszázalékos, magyar részről húszszázalékos. — Hogyan ismerkedhetnek meg a szükséges tervekkel, adatokkal, információkkal? — Minden bizottsággal együtt kívánunk dolgozni. Szervezünk a képviselők számára több csoportban helyszíni szemlét, amikor végigjárjuk az érintett Dunaszakaszt. — És ha valaki a képviselők közül szeretne tájékozódni az osztrák vízerőműveknél? — Igyekszünk erre is lehetőséget teremteni, annál is inkább, mert a kilenc, régóta működő osztrák dunai vízerőműnél sok hatástani tapasztalattal rendelkeznek. — Bármilyen anyagot elkérhetnek, megkaphatnak a képviselők, ha egyénenként fordulnak a minisztériumhoz Bős—Nagymaros ügyben? — Minden anyagot rendelkezésre bocsátunk. — Személy szerint indokoltnak tartja-e független, külföldi szakértők bevonását a munkába? — Már az újságok is közölték, hogy például a világhírű amerikai Bechtel-céggel tárgyalunk, hogy megvizsgálják a bős—nagymarosi vízlépcső hatásainak mérésére szolgáló hazai tervezésű ellenőrző rendszert. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a magyar vízügyi szakértői gárda rendkívül magas tudományos kvalitású munkát végzett.