Népszabadság, 1988. szeptember (46. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-29 / 233. szám

1988. szeptember 29., csütörtök NÉPSZABADSÁG Ünnepnapon* köznapi BESZÉLGETÉS KÁRPÁTI FERENCCEL néhány kérdés erejéig — választ Kárpáti Ferenc vezérezredesnél, ha­záink honvédelmi miniszterénél. — Megújulásra fogékony a társa­dalom. Ez vonatkozik természetesen rámík, katonákra ils. Bennünket is sok 'kérdés foglalkoztat. Mint honvédel­mi miniszter, mindenekelőtt azt tar­tom szem előtt, hogy hadseregünk, amely a nép hadserege, lépést tart­son a társadalmunkban kibontakozó pozitív folyamatokkal. Ez elengedhe­tetlen annak érdekében, hogy nép­hadseregünk a jövőben is megfelel­jen az alapvető követelménynek, vagyis hogy mindenkor képes le­gyen az ország szuverenitásának, társadalmi vívmányainak megbízha­tó védelmére, és ezáltal szövetségi kötelezettségeink teljesítésére. Eles viták változó ellenségképpel — On katona, fegyver van a kezében. De enyhül a világ. Ez az enyhülés változtat-e a katonákban kialakult világképen, a két világ- rendszer katonai erői is változtatják-e egymás­ról alkotott képüket? — Az egészen fiatal embereket le­számítva, bizonyára minden felnőtt emlékszik még a helsinki záróok­mány aláírását követő hónapokra, évekre, amikor a világon száz- és százmilliók abban reménykedtek, hogy a politikai enyhülés gyorsan enyhíti a Ikatonaii szembenállást is. Nem így történt. Jó néhány évnek kellett eltelnie, amíg ennek <a lehe­tőségei is kibontakoztak. A leg­utóbbi szovjet—amerikai csúcsta­lálkozó és ezek hatása fejezi ki leg­inkább a változások kedvező irá­nyát. Ennek során született megálla­podás a közepes és rövid hatótávol­ságú rakéták kölcsönös kivonásáról és megsemmisítéséről, amelynek vég­rehajtása kétoldalú ellenőrzés mel­lett már meg is kezdődött. A kato­nai szembenállást kezdte lebontani iaz a dokumentum is, amelyet két éve Stockholmban 35 ország képvi­selői fogadtak el. Ez a dokumentum az európai katonai bizalom- és biz- itonsógerősítő intézkedésekről szólt. Azóta elkezdődött ezek végrehajtása db, s valóban erősödött a kölcsönös bizalom. Ügy tapasztaljuk, némi elő­relépés történt a hadászati nukleáris támadóeszközök 50 százalékos csök­kentéséről folyó tárgyalásokon is. Igen jelentősnek tartom, hogy köze­ledés van a leszerelés ellenőrzésének a kérdéseiben, ugyanis ennek a hiá­nya mindig bénítóan hatott. Olyany- nyiira, hogy elháríthatatlan akadály­nak tűnt a haderők és fegyverzetek csökkentéséről^ folytatott tárgyaláso­kon. A változások itt is érzékelhe­tők. Egy katona azonban ne lelken­dezzen!, maradjon mindig realista. — Mit ért ezen? — A Varsói Szerződés és a NATO fő erői Európában találhatók. E haderők létszáma mind a két ol­dalon több milliót tesz ki. Érzékeli, hogy ez a nagyságrend önmagában is mit jelent? Veszélyt! Tehát itt Európában van a legnagyobb szük­ség a katonai szembenállás csökken­tésére, mert ez kulcskérdése a to­vábbi enyhülésnek, a biztonságosabb világ megteremtésének. Ezért ke­rültek ia világpolitika homlokterébe az európai hagyományos fegyveres erők és -a fegyverzetek csökkentésé­nek kérdései. Én személy szerint is nagyon bí­zom abban, hogy nemsokára e terü­leten is megkezdődnek a számunkra is igen jelentős, érdemi tárgyalások. — Bennünket, magyarokat, ez hogyan érint? — E tárgyalásokon a mi hadsere­— A Varsói Szerződés tagállamai új katonai doktrínát fogalmaztak meg azzal, hogy annak védelmi jellegéhez hozzátettek egy új alap* vető elvet: csak annyit fenntartani a hadsere­gekből és a fegyverzetekből, amennyi éssze­rűen elégséges. Ez elvezethet ahhoz, hogy ki­számítható időn belül lényegesen csökkenjen országaink katonai kiadása? — Hazánk katonai kiadásainak nagyságát nem a Varsói Szerződés katonai doktrínája határozza meg, hanem a nemzetközi helyzet alaku­lása. Így a katonai kiadások csök­kentése is az erőviszonyok alakulá­sának függvénye. Az ésszerűen elég­séges elv azt jelenti, hogy csak olyan katonai potenciáit kívánunk fenntartani, ami elegendő hazánk biztonságának garantálásához. Ez vi­szont alapvetően a másik fél poli­tikai törekvéseitől, erőitől is függ. Az elégséges biztonság megterem­tése érdekében a Varsói Szerző­dés tagországai javasolták pél­dául, hogy kölcsönösségi alapon szá­molják fel a más országok területén levő katonai támaszpontokat, a csa­patokat mindenki vonja vissza a nemzeti határok mögé, a támadó­fegyverek legveszélyesebb fajtáit vi­gyék el a két szövetség közvetlen érintkezési övezetéből, és a fegyveres erők és fegyverzetek koncentráció­ját egyeztetett módon, minimális szintre csökkentsék Európában. Így lehetne elérni az európai hagyomá­nyos fegyveres erők és fegyverzetek csökkentését, kimutatni és felszámol­ni az aszimmetriákat. Ezáltal az erő­egyensúly lényegesen alacsonyabb szinten jöhetne létre. günk létszámát, erejét' is sorra ve­szik, az adatokat elemzik, értékelik. Persze nincsenek illúzióim. Verejté- kes, éles viták lesznek, noha egyik fél sem indulhat ki abból, hogy a másik fölé kerekedhet. Mert az erő­politikának ma- is vannak elkötele­zettjei, akik szeretnének egyoldalú előnyökre szert tenni, és a hagyo­mányos fegyverzetek fejlesztésével ránk kényszeríteni a verseny újabb hullámát. A hagyományos erők és fegyverzetek csökkentését célzó tár­gyalásokon fog kiderülni, milyen mértékben változik, változhat az egymásról évtizedek óta kialakult felfogás. Az sem légből kapott, hanem pon­tos információkon nyugvó tény, hogy a NATO változatlanul folytatja ka­tonai programjai végrehajtását. En­nek egyik leglényegesebb eleme az arra irányuló törekvés, hogy a le­szerelt, illetve a leszerelésre kerülő közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris fegyvereket más, de mi­nőségileg korszerűbb fegyverzettel „pótolják”, nagy pontosságú, hagyo­mányos fegyvereket állítsanak rend­szerbe. Én, minit az egyik fél egyik katonai vezetője, azt sem feledhetem, hogy figyelemre méltó a NATO csa­patainak jelenleg is magas feltöltött- sége, állandó készenléte, a nagymé­retű gyakorlatok szinte folyamatos végrehajtása. Mindezt lehetetlen fi­gyelmen kívül hagyni, ha a másik félről alkotott képet ecseteljük. E tények megállapítása mellett koránt­sem kívánom alábecsülni a megvál­tozott katonai retorikát, a mindkét oldalon érezhető hangsúlyváltozáso­kat.- Ezek szerint egyáltalán nem változott a valóságos kép, csak a retorika? — Dehogynem. Ha semmi másra nem gondolunk, mint arra, hogy a két világhatalom — a Szovjetunió és a íz Egyesült Államok — hadügymi­niszterei is leültek egy asztalhoz, is­merkednek, meglátogatták egymás harci alakulatait, már az is az egy­másról alkotott kép enyhülését jel­zi. Mi, magyar katonák is a nyíltság­ra, a párbeszédre törekszünk. Ennek jegyében folytatódik a jó kapcso­latok erősítése a Magyar Néphad­sereg, valamint Ausztria és Finn­ország katonai vezetői között. Űjab- ban kezd kialakulni a kapcsolat az angol és a svájci vezérkarral. Elő­ször került sor találkozóra a Magyar Néphadsereg és az Egyesült Államok haderőinek képviselői között, igaz, egyelőre a hadtörténészek vonalán. Készek vagyunk mák NATO-orszá- gok hadseregeivel is felvenni a köz­vetlen kapcsolatot, mert valljuk, hogy az ilyesmi is erősíti a bizalmat. zet, harci technika mennyiségét alapvetően nem érintették. A lét­szám és a fegyverzet csökkentése — mint említettem — csak a haderő­csökkentési tárgyalások eredményé­nek függvénye lehet. Természetesen a szervezeti válto­zások során nem hagytuk figyelmen kívül, hogy a rendelkezésünkre ál­ló anyagi és létszámlehetőségeinket a jövőben még gazdaságosabban tud­juk felhasználni. Ezért csökkentettük a nagyobb katonai szervezetek és az ezzel együtt járó vezető szervek szá­mát. Ezek a jövőben így kisebb fenn­tartási és fejlesztési ráfordítást igé­nyelnek, s egyben növelik a vezetés hatékonyságát. Az átalakítással jár együtt, hogy csökken a különböző szintű gyakorlatok száma, azok mé­rete, ezáltal az ilyen célú kiadásaink kisebbek lesznek. A belső átrende­zések következtében jobb lett a bé­kében élő alakulatok feltöltöttsége, ami kevesebb tartalékos behívását teszi szükségessé. Ezzel kisebb azok­nak a száma, akiket átmenetileg ki kell vonni a munkából. A szervezeti módosítások más te­rületekre is kiterjednek. Éppen most fejeztük be a hátországi és polgári védelmi szervezetek összevonását. Folyik a Honvédelmi Minisztérium szervezetének egyszerűsítése is. Mindez növeli a vezetés hatékonysá­gát, megszünteti a párhuzamosságot, a túlzott központosítást, miközben a legtöbb esetben létszámot szabadít fel. — On mint honvédelmi miniszter hallott-e már arról, hogy a védelmi kiadások csökken­tését igénylő tyilatkozatok netán egzisztenciá­lis aggódást váltottak ki a néphadsereg egyes hivatásos tiszthelyetteseiben, tisztjeiben? — Igen, hallottam. De nem hi­szem, hogy ez általában az enyhülés­re vagy az oly hőn óhajtott leszere­lésre vezethető vissza, vagy azzal függ össze. A mi tisztjeink, tiszthe­lyetteseink realisták. És ezalatt több mindent értek. Ügy gondolom, közis­mert, hogy a hivatásos katonák a fi­közrend fenntartására. S ezek nem hangzatos szavak — tények. Tevé­kenységünk során általában nem hozunk létre új értékeket, tehát mi elsősorban fogyasztók vagyunk. De hogy szükség van ránk, ennek tuda­tában is vagyunk. Ezért bátran ki­mondom: senki szájától nem vonjuk el a falatot — ha már így fogalma­zott. Ellenben a falat megterem­téséhez járulunk hozzá sajátos esz­közeinkkel, azzal, hogy a békés, a nyugodt munka körülményeit szava­toljuk a nép számára. önmagában persze nem volna ele­gendő, hogy mi tudatában vagyunk ennek. Meggyőződésem, hogy a szo­cialista eredményeinket féltő, a tár- sadálmi megújulásért dolgozó milliók is tisztában vannak azzal, hogy a hadsereg, a fegyveres testületek tagjai a nép érdekeit szolgálják.- Nemrégiben az Országgyűlésben szóvá tet­ték, hogy a védelmi kiadásokat részleteiben is nyilvánosságra kellene hozni. On - akinek is­mernie kell, hol az igazi titkok határa — med­dig tudna elmenni ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalában? — Fontos, és napjainkban igen fi­gyelemreméltó kérdésnek tartom a védelmi kiadások nyílt tárgyalását. A hazánkban végbemenő általános politikai fejlődés nem nélkülözheti a széles és hiteles tájékoztatást minden fontos, az országot érintő kérdésben. Én azért vagyok híve ennek, mert tudom, hogy ez csak segítheti az em­berek tisztánlátását, míg az indoko­latlan elzárkózás, titkolódzás éppen azok kezére játszik, akik a zavaros­ban szeretnek halászni. Tapasztalhatjuk, hogy átalakulóban van az Országgyűlés szerepe az or­szág ügyeinek irányításában. Meg­győződésem, hogy a honvédelem ügyének és néphadseregünk érdekei­nek csak használna, ha a rólunk szó­ló nyilvánosság növekedne. Pártunk­nak ez fontos törekvése. Alkotmá­nyunk lényeges gondolata — s bízom benne, a kidolgozás alatt levő új alkotmányban is kellő hangsúlyt kap —, hogy a haza védelme egész tár- dalmunk ügye. Szükségesnek tartom, hogy az Országgyűlés megvitassa, elfogadja, megerősítse a honvédelem fő céljait és az erre igénybe vehető erőforrásokat. A népképviseleti el­lenőrzés megítélésem szerint erősíti az állampolgárok készségét a honvé­delemre, készenlétüket és valameny- nyiük felelősségét. Egyébként a nagyobb nyilvánossá­got az is indokolja, hogy a különböző nemzetközi tanácskozásokon is mind nagyobb fontosságot kap az adatok cseréje, éppen azért, hogy érdemi tárgyalások bontakozhassanak ki az erők egyenlőtlenségeiről, az aszim­metriák megszüntetéséről, az egyen­súly biztosításáról. A védelem kiadá­sai eddig is szerepeltek a költségve­tés tárgyalásai során. Igaz, nem szá­moltunk el tételesen arról, mire for­dítjuk ezeket az összegeket. Én le­hetségesnek tartom már most is, hogy ezt több vonatkozásban részle­tesebben mutassuk be. Készletek a hadsereg költségvetéséből- Itt az alkalom, Kárpáti elvtárs: mire költ a honvédelmi tárca? — Érzékeltetésképpen néhány té­telt megemlítek. A hadsereg élel­mezésére az idén 2 milliárd 240 mil­lió forintot irányzott elő a költség- vetés. (A hivatásosak fizetnek az ét­kezésért.) Ruházatra 1 milliárd 554 millió, katonai egészségügyre 1 mil­liárd 334 millió, katonai ingatlanok karbantartására, felújítására 2 mil­liárd 110 millió, ebből laktanyákra 1 milliárd 370 millió, illetményre (már bruttósítva) 9 milliárd 940 millió, kö­zépiskolai kollégiumainkra 230 mii­mennyisége, korszerűsítésének mér­téke is a széles tájékoztatás része lesz. — A közelmúltban az ideiglenesen hazánk­ban tartózkodó szovjet csapatokkal kapcsolat­ban olyan híreket röppentett fel a világsajtó, amelyek megtévesztették a nemzetközi közvé­leményt, s mivel már nincsenek hirfalak, a ha­zait is. Ebből is látható, hogy a gondolat - miszerint egyszer nemzetközi megegyezés ke­retében sor kerül a külföldön állomásozó csa­patok visszavonására — él. Van ennek valami realitása? — A jelenlegi nemzetközi légkört kedvezőnek tartom arra, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a két kato­nai szövetség között a fegyverzetkor­látozásról, haderőcsökkentésről, a A honvédelmi miniszternél az újságíró és a minisztérium sajtóosztályának vezetője, Keleti György alezredes. lió forintot költhetünk. Hogy hány harckocsit, lokátort vagy légvédelmi rakétát vásárolunk, arra — úgy hi­szem — még az Országgyűlés sem „kíváncsi”, mert ilyen részletességgel egyelőre még nem teregetik ki titkai­kat a világ hadseregei. Ami nem azt jelenti, hogy például az Országgyű­lés honvédelmi bizottsága — az ál­lamtitok védelméről szóló törvény jegyében — nem kaphat az emlí­tetteknél még részletesebb tájékoz­tatást. Valószínűnek tartom, hogy a nemzetközi tárgyalások elvezetik a világot a még nagyobb nyilvános­sághoz, ahhoz, hogy a fegyverzetek- Szavaiból a kölcsönösség elve sugárzik. De nálunk, Magyarországon is van olyan vélemény, hogy „minek ezt bevárni, kezdjük el mi, majd követnek bennünket, és igy még jól is járunk ebben a nehéz helyzetben, amelyben vagyunk". Mi erre a kormány tagjának a vá­lasza? — Törekvéseink világosak. Nyi­tottak vagyunk abban, hogy a köl­csönösség alapján, elfogadható komp­romisszumok mellett az erőegyensúly alacsonyabb szinten valósággá vál­jék. Ennek révén igen jelentős erő­ket szabadíthatnánk fel nálunk is az emberi jólét, a kultúra, a tudo­mány, a környezetvédelem céljaira. Optimista ember vagyok, és bízom ennek sikerében. De ia jós szerepére nem vállalkozom. Ezért arra, hogy mikor csökkenhet majd lényegesen egy-egy európai ország — köztük a mi hazánk — katonai kiadása, ma még nem tudok felelni. — Úgy tudom, a Magyar Néphadsereg az elmúlt másfél esztendő alatt olyan szervezeti változtatásokat hajtott végre, amelyek lényeges anyagi megtakarításokkal jártak. Szeretnék er­ről többet tudni. — Szervezeti korszerűsítésünk leg­fontosabb célja az volt, hogy meg­őrizzük, lehetőség szerint fejlesszük néphadseregünk harcértékét, kikép- zettségét. Szárazföldi erőink az át­szervezés által ma alkalmasabbak feladataik teljesítésére, mivel azo­kat a mi viszonyainknak, körülmé­nyeinknek megfelelően alakítottuk át. De ezek a változtatások — a két katonai szövetség közötti erőviszo­nyok miatt — létszámát, a fegyver­meglevő aszimmetriák felszámolásá­ról, s ennek részeként mindkét ol­dalon a külföldön állomásozó csapa­tok kivonásáról is. Csupán emlékez­tetek arra, hogy Sevardnadze elv­társ az idén júniusban az ENSZ rendkívüli ülésszakán egyebek mel­lett javasolta, hogy 2000-ig szüntes­senek meg minden külföldi katonai jelenlétet. A NATO erre eddig nem adott kedvező választ. A megadott időpontig, ugyebár, 12 év van hátra. Ami elég hosszúnak tűnik, de nem rajtunk múlik, hogy ezt közelebb hozzuk. Mi a kölcsönös csökkentése­ket és kivonásokat kívánjuk. Eggohlalá kivonás — plusz tehertétel- Nem képzelhető el ebben valamiféle egy­oldalú döntés?- A kölcsönös biztonság okán nem. Az esetben ugyanis, ha mond­juk, csak a Szovjetunió csökkente­né vagy vonná vissza a külföldön állomásozó csapatait, s ezzel egy idő­ben a NATO részéről nem történnek hasonló lépések, a kivont csapatok nyomán keletkezett vákuumot a tag­államoknak kellene kitölteniük, pó­tolniuk. Ez érvényes lenne ránk is. Gondoljuk meg, milyen hatalmas pluszköltségeket, terheket jelentene Magyarországnak. Ezért mi az aszim­metriák együttes megszüntetését, majd a katonai erők kölcsönös csök­kentését támogatjuk, hogy az erővi­szonyok jóval alacsonyabb szinten realizálódjanak. Ebben a folyamatban tartjuk el­képzelhetőnek és reálisnak a szov­jet csapatok — vagy azok egy részé­nek — kivonását Magyarországról. Mi bizakodva tekintünk arra, hogy rövidesen, lehetőleg még ebben az évben megkezdődnek az európai haderők és hagyományos fegyver­zetek csökkentéséről a tárgyalások, és abban is, hogy ez hazánkra néz­ve mielőbb kedvező eredménnyel fog járni.- Magyarország egy olyan fegyveres szövet­ség tagja, amelyet a jogi kötelezettségeken túl az eszmék is összekötnek. Bizonyos vagyok ben­ne, hogy a szocialista országok eljutnak odáig, amikor már elégségesnek mutatkozik az egy­másra utalt eszmetársak harátsáaa. anélkül. hogy ennek a fegyveres egymásrautaltságban is meg kellene jelennie. Találkoztam viszont olyan véleménnyel, amely ezt már napjainkban is elérhetőnek tekinti, sőt már most elérendő­nek tartja. Mi erről a véleménye? — Szeretnék pontos választ adni. Hazánk olyan politikai és katonai szövetség tagja, amelyben ma már a politikai jelleg dominál. Nem volt ez mindig így. Volt olyan időszak, ami­kor a közvélemény — nem alaptala­nul — a Varsói Szerződésről csak katonai értelemben kapott tájékozta­tást, ami értelemszerűen a katonai vonatkozásokat erősítette a társa­dalmi tudatban. Fordult a világ, a Varsói Szerződésben ma már elsőd­legesen a politikai jelleg a meghatá­rozó, amelyhez tartozik egy megfe­lelő katonai erő is. A szövetségnek kifejezett célja, hogy egyszer, lehető­leg minél előbb, megszűnjön a most még nélkülözhetetlen fegyveres egy­másrautaltság. Hogy ennek mik a feltételei, arról már szóltam. Ha megszűnik a NATO, nem lesz szük­ség nálunk sem közös katonai szer­vezetre. Mi ugyanis a katonai szer­vezetek egyidejű megszüntetésének vagyunk a hívei. Az már viszont más kérdés, hogy — megítélésem szerint — a Szovjetunióval, a baráti szocia­lista országokkal a politikai együtt­működést, a sokoldalú összefogást ezt követően is erősíteni fogjuk, a jelenleginél fejlettebb, sokoldalúbb, eredményesebb formában. Szabó László zetésükön kívül nemigen jutnak más jövedelemhez, nem folytathatnak ki­egészítő foglalkozást. Ez különösen a pályakezdő fiatalok körében érezteti hatását. A családalapítás, a beren­dezkedés az életre, a gépkocsi, az utazás* természetes vágya minden fiatalnak, de rövid időn belül nem futja mindenre. A hozzánk kerülő pályakezdő fiatalok gondjain igyek­szünk — lehetőségeinkhez mérten — enyhíteni. Ebben a törekvésünkben a legfontosabbnak a lakást és a ka­matmentes családalapítási kölcsönt tartjuk. De hogy mást ne említ­sek. ma már csoportos külföldi uta­kat is szervez a néphadsereg. Van­nak persze pályatévesztett fiatalok nálunk is, de hát ilyesmivel másutt is találkozni. Néhány éve viszont kedvezők a tapasztalataink azokról, akik a katonai főiskolára jelentkez­nek. Sokkal nagyobb a választási le­hetőség közöttük, mint korábban. A hivatásos katonák hangulatára persze nem hat éppen a legkedve­zőbben, ha mindenféle végig nem gondolt, megalapozatlan, illúzióktól terhes nézetek kapnak hangot a hon­védelem indokoltságáról. Mégis, tisztjeink, tiszthelyetteseink ismerik a társadalmat foglalkoztató kérdése­ket, s tapasztalataink szerint nem jönnek könnyen zavarba, ha vitákra kerül sor.- A magyar katona társadalmi tisztelete az utóbbi évtizedben — olybá tűnik - erősödött. Most azonban - némely megnyilatkozások, kö­vetelések és kijelentések kapcsán a hivatáso­sak -- katonák, rendőrök, határőrök, munkás- őrök - úgy érezhetik, s ezt meg is fogalmaz­zák, mintha létük a társadalom szájától vonná el a ,,falatot”. Tud erről a hangulatról? — Tudok, örülök, hogy ön is ész­revette a magyar katona társadalmi tiszteletének erősödését. Ehhez fel­tétlenül hozzájárult, hogy a magyar katonák becsülettel teljesítik a tár­sadalmi munkamegosztásból rájuk háruló feladatokat. Ugyanezt tapasz­taljuk a magyar rendőrök, a határ­őrök és a munkásőrök részéről is, hogy készek a haza szuverenitásá­nak, a társadalom vívmányainak a védelmére, a katasztrófák, természeti csapások következményeinek elhárí­tására, a közbiztonság, a politikai i Ma ünnepeljük a magyar fegyve­res erőket. Száznegyven esztendeje annak, hogy a szabadságharc ki­emelkedő katonai sikereket aratott, nemzeti hadseregünk győzött a pá- kozdi csatában. Ennek emlékét őriz­ve köszönti a párt központi lapja ezen a napon néphadseregünk kato­náit, a határőröket,' rendőröket, munkásőröket, akik áldozatosan végzik munkájukat az egész társa­dalomért, az egész ország javára. De fegyveres erőinket és testüle- teinket éppúgy, mint az országot, ma az a változó, formálódó világ foglalkoztatja, amelyben élünk. Milyen gondolátokat ébreszt a fegyveres erők napja a honvédelmi miniszterben? Erre kerestünk — A. katonai kiadások csökkentésének lehetőségei

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék