Népszabadság, 1988. október (46. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-07 / 240. szám

8 X Helyreigazítás Lapunk október 5-i számának 10. (Közgazdaság) oldalán a grafikon­ban — a Pénzügykutatási Rt. szá­mításai alapján — téves adatok je­len­tek meg. Helyesen — a Magyar Nemzeti Bank 1988. szeptemberé­ben a fizetési mérlegről­ kiadott kü­lön jelentése alapján — a bruttó adósságállomány a GDP százaléká­ban 1987 végén (a grafikonban sze­replő 90 százalékkal­ szem­ben) 67, az adósságszolgálat pedig a nem rubelelszámolású exportban (a gra­fikonban szereplő 80 százalékkal szem­ben) 47 százalékot tett ki — a M­agyar Nemzeti Banik által alkal­mazott — a nemzetközi szokásoknak megfelelő metodika szerint. II í It l­ I III lm A MAGYAR—NORVÉG kereskedel­mi és kooperációs vegyes bizottság október 3. és 6. között Budapesten tartotta hatodik ülését. A norvég üz­letemberek a Gazdasági Kamara ál­tal szervezett kerekasztal-beszélge­­tésen vitatták meg az üzleti kapcso­latok bővítésének lehetőségét magyar partnereikkel, és megismerkedtek a magyar gazdasági szerkezet átalakí­tásának legújabb fejleményeivel. A LAKOSSÁGI FOGYASZTÁS idei alakulásáról, az 1989-es tervekről tá­jékoztatta a Fogyasztók Országos Ta­nácsát csütörtökön Dobos Ferenc, az Országos Tervhivatal főosztályveze­tője. 1989-ben reális célnak tűnik a fogyasztás szinten tartása, legfeljebb egyszázalékos csökkentése. PARAFÁLTÁK a nyugatnémet fő­városban tegnap a nyugatnémet— magyar környezetvédelmi megállapo­dást. Az egyezményt, amely előirá­nyozza a szoros és hosszú távra szóló együttműködést, Klaus Töpfer és ma­gyar kollégája, Maróthy László írja majd alá Budapesten. Töpfer decem­ber 11—12-én tesz látogatást a ma­gyar fővárosban. A VEGYIPARI DOLGOZÓK Szak­­szervezetének vezetősége csütörtök este a SZOT Szállóba hívta baráti találkozóra a vegyiparban korábban és jelenleg is dolgozó országgyűlési képviselőket, valamint a szakszerve­zeti mozgalomban tevékenykedő képviselőket. Főcze Lajos főtitkár tá­jékoztatást adott az ágazati szakszer­vezet időszerű feladatairól és a közös tennivalókról. Részt vett a találko­zón Nagy Sándor, a SZOT főtitkára és Vida Miklós, az Országgyűlés al­­elnöke. GÁRDONYI GÉZA halálának 66. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt meg csütörtökön Egerben, a megyei könyvtárban. Itészvét látogatás az indonéz nagykövetségen IX. Hamengkubuivono yogyakar­­tai szultán, az Indonéz Köztársaság volt alelnöke elhunyta alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa és Minisztertanácsa nevében Eleki János, az Elnöki Tanács tagja és Őszi István külügyminiszter-he­lyettes csütörtökön részvétlátogatást tett az Indonéz Köztársaság buda­pesti nagykövetségén. (MTI) DR. TORONTÁLI SÁNDOR, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1944-től volt a párt tagja, életének 64. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása október 13-án, csütörtök délután három órakor lesz a Far­kasréti temetőben. — Az MSZMP XVII. Kerületi Bizottsága. VARGA KÁLMÁNNÉ, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1933 óta volt a párt tagja, 71 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása október 13-án, csütörtök délután egy órakor lesz Békásme­gyeren, a Tamás úti urnatemető­ben. — Az MSZMP III. Kerületi Bizottsága, Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége. BEKAPCSOLTÁK az országos táv­hálózatba Sarkadot, Kötegyánit, Méhkerékét, Sarkadkeresztúrt és Új­­szalontát is. Az öt Bé­kés megyei te­lepülés körzetszáma: 66, a telefon­­előfizetők számai ötszámjegyűre változ­na­k. Az új számokról a tuda­kozó ad felvilágosítást. FENNÁLLÁSÁNAK 300. évforduló­ját ünnepli a székesfehérvári József Attila Gimnázium. A tricentenárium alkalmából csütörtökön ünnepségso­rozat kezdődött az iskola tanárainak és volt diákjainak munkáiból rende­zett tárlattal és iskolatörténeti kiál­lítással. ÁTADTÁK rendeltetésének a felújí­tott ikervári kastélyt, a helyi általá­nos iskola és nevelőotthon kollégiu­mát. NAGY LÁSZLÓ halálának tizedik évfordulója alkalmából képző- és iparművészek alkotásaiból, valamint magántulajdonban levő műalkotá­sokból aukcióval egybekötött nem­zetközi kiállítást rendez a Nagy László Kör. Az alkotásokat október 30-ig lehet beadni a MÁV Marx tér 1—2. szám alatti kongresszusi termé­ben. Telefon: 318—343. MAI SZÁMUNKBÓL anyagtorlódás miatt kimaradt a hét végi kulturális programokat kínáló oldal. Olvasóink elnézését kérjük. KÖZLEMÉNYEK A TSZKER ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS GT. zöldség-gyümölcs akciót rendez egy hó­napon át minden szombat, vasárn­ap 8—14 óráig Budapesten, a IX. kerület Illatos út 6. szám alatt. Az akción bur­gonyát, Vöröshagymát 8 és jonatán almát 8,50 forintéért, fokhagymát 25, gyökért 12, sárgarépát 10 és zellert 114 forintért áru­sítanak. TÉVES INFORMÁCIÓ alapján múlt szombati számunkban azt közöltük, hogy Nagykőrösön október 8-án orszá­gos állat- és kirakodóvásár lesz. Ehe­lyett ezt a vásárt október 23-án rendezik meg — közölte a Pest Megyei Tanács illetékese. A lottó nyerőszámai: 21, 26, 27, 33, 8. A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint a 40. játékhéten a következő számokat húzták ki: 21, 26, 27, 33, 88. A budapesti színházak mai műsora Operaház: Anyegin (K. bérlet 1. ea. 7). Erkel Színház: Tosca (Gyurkovics bérlet 1. ea. 7). Zeneakadémia: Schiff András zongoraestje (Mozart zongora­­szonátái Cl. ea. fél 8). Petőfi Csarnok: Stockhausen-est (fél 8). Pesti Vigadó hangversenyterem: Muzsikáló tájak (A Magyar Állami Népi Együttes műsora (fél 8). Nemzeti Színház: A velencei kal­már CT). Várszínház: Tartuffe (7). Vár­színház kamaraterme: Cserefának füst­je, virága (fél 8). Katona József Szín­ház: Esküvőd). Madách Színház: Doc­­tor Herz (7). Madách Kamara: Szénaláz (7). Élelem bére (éjjel fél 11). Vígszín­ház: A padlás (7). Pesti Színház: Viktor, avagy a gyerekuralom (Bemutató 7). Thália Színház: Szerelmi történet-féle — Nem emlékszem semmire (Bemutató 7). József Attila Színház: A császár messze van (Nyilv. főpróba 7). Fővárosi Operett­­színház: Mária főhadnagy (7). Mikrosz­kóp Színpad: Az állaim is felkopik (fél 8). Radnóti Miklós Színpad: Úri divat (7). Egyetemi Színpad: Átombrigád (fél 8). Vidám Színpad: Az ördög nem al­szik (7). Planetárium: a Földtől a csil­lagokig (de. fél 10). Az élet bolygója: a Föld (de. 11). Százmilliárd csillag világa (du. fél 3). Évek és órák (du. 4). Állami Bábszínház: Gulliver az óriások földjén (Népköztársaság útja 89. du. 3). Hófe­hérke és a hét törpe (Jókai tér 10. de. 10). Arany János Színház : Csilicsala cso­dája (Pataky Műv. Központ du. 3). Változékony marad az idő Alaposan átalakult szárazföldünk idő­járása. Az Északi-tenger fölött van a középpontja annak a hatalmas kiterje­désű alacsony nyo­mású légörvénynek, amelyik az egész kontinensre kiterjeszti hatását. Áramlási rendszerében nagy sebességgel érkeznek a váltakozó, de többnyire magas nedvességtartalmú lég­hullámok. Nyomukban sokszor és sok­felé beborul az ég,­­megered az eső. A csendes őszi napok­­ után most már­­a Kárpát-m medencében is változékonyra fordult az idő. Csütörtök reggel még csak a nyugati, délutánra már a keleti országrész felett is megnövekedett a fel­hőzet. Sokfelé esett az eső. A hőmér­séklet délután a nyugati tájakon 10—15, keleten 16—20 fok között volt. Előrejelzés ma estig: Általában erősen felhős lesz az ég, főként északon várható szórványosan újabb eső. A hőmérséklet csúcsértéke 13—18 fok között alakul. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 1988. október 6. csütörtök, 13 óra. ihhhmhb » hideg és a meleg levegő választóvonala (front) , eső ★ hó­n­kod­röz felhős MP01 változó 150 centiméter volt, mára 150 centiméter várható. NÉPSZABADSÁG 1988. október 7., péntek Diplomáciai hírek Grósz Károly, az MSZMP főtitká­ra, a Minisztertanács elnöke, Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke és Stadinger István, az Országgyűlés el­nöke fogadta Kincses Lászlót, ha­zánknak a Görög Köztársaságban akkreditált nagykövetét, aki eluta­zott állomáshelyére. * Balogh András, Magyarország Új- Delhiben akkreditált nagykövete teg­nap átadta megbízólevelét Ramasz­­vami Venkataraman indiai köztársa­sági elnöknek. * Dr. Németh József, hazánk Sao Tó­mé és Principe Demokratikus Köz­társaságban akkreditált nagykövete átadta megbízólevelét Manuel Pinto da Costa köztársasági elnöknek. Nimes zárt város a hét végéig A hétfőn súlyos árvízkatasztrófát szenvedett francia Nimes város pol­gármestere, tegnaptól a hét végéig zárt várossá nyilvánította a 135 ezer lakosú megyei székhelyet, így sze­retné megkönnyíteni a katonai, pol­gárvédelmi, csendőri és egyéb men­tőalakulatoknak, hogy hétfőre hely­reállítsák a normális életkörülmé­nyeket. Hétfőig lezárják a városba vezető utakat, hogy minél kisebb közúti forgalom nehezítse az üledék, a sár és a törmelék több tízezer tonnájá­nak eltakarítását a város utcáiról, a vízellátás, az áram- és telefonszol­gálat helyreállítását. Országszerte megindultak a se­gélyakciók a város 45 ezer hajlékta­lanul maradt lakosának javára. Vá­rosi tanácsok, szakszervezetek, ma­gánszemélyek gyűjtenek és küldenek élelmiszert, ruhaneműt, pénzt Gard megye székhelye lakosainak. (MTI) Vizsgálat a szegedi tanácselnök ügyében A Szegedi Városi Tanács Végre­hajtó Bizottságának csütörtöki ülé­se után Csonka István tanácselnök­­helyettes sajtótájékoztatón bejelen­tette, hogy a város tanácselnökével, Papp Gyulával szemben Lehmann István, a Csongrád Megyei Tanács elnökhelyettese előzetes vizsgálatot rendelt el. Szakértői bizottságot bíz­tak meg azzal, hogy vizsgálja meg a Magyar Nemzetben október 3-án megjelent, a szegedi tanácselnök te­lekügyéről szóló cikkben foglaltakat, és adjon erről jelentést. Csonka Ist­ván elmondta, hogy ebben az ügyben ügyészségi vizsgálat is kezdődött. A Szegedi Városi Tanács V. B. csütörtö­ki ülésén a megyei tanács vizsgála­tától függetlenül megbízta a tanács ügyrendi bizottságát, hogy foglalkoz­zon az említett cikk megállapításai­val, és tegyen javaslatot a szükséges­nek tartott intézkedésekre. (MTI) Cselekvő részvétel a megoldásban A TIT országos elnökségének állásfoglalása A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége kinyil­vánítja azt az elhatározott szándé­kát, hogy cselekvőleg részt vesz a mai magyar közéletet feszítő társa­dalmi, ideológiai, gazdasági­­kérdé­sek körül kibontakozó társadalmi vitákban és azok megoldásában. A társulatban tömörült, és azon kí­vüli, a társulat céljait vállaló ér­telmiségiekkel közösen mozgósít, fó­rumokat teremt — elsősorba­n az ér­telmiség körében — az­ érdemi vi­­­ták, a nézetek ütköztetése, a köz­­gondolkodás demokratikus és új szellemű szocialista alakítása vé­gett. Tevékenysége alapelvként a tudás, az érték, a hiteles tudomá­nyos ismeretek érdekvédelmét vál­lalja. A társulat tudatában van an­nak, hogy a mai idők követelmé­nyei saját soraiban is megújulást igényelnek. E célokhoz vezető utak­­módok újragondolása­, széles körű tevékenységében a jelen társadalmi kérdések szempontjából fontos prio­ritások biztosítása a legfontosabb teendő. Ennek kialakítása érdeké­ben a társulat helyi szervezeti egy­ségeitől indulva alulról­ felélé épít­kezve országos vitasoroz­atot kezde­ményez, amelynek tanulságait a jö­vő év tavaszán rendezendő orszá­gos értelmiségi fórumon összegzi majd. MA ESTE A TÉVÉBEN: Magyar ENSZ-katonák a képernyőn Az iraki-iráni tűzszünetet ellen­őrző ENSZ-erőikbeni szolgálatot tel­jesítő magyar katonatisztek életéről, munkájáról ma este tudósítás lát­ható a televízióban. A TV Híradó stábja a közelmúltban érkezett ha­za Irakból, ahol a II. Babiloni Nem­zetközi Fesztiválon forgatott. A Honvédelmi Minisztérium kérésére, az ENSZ New York-i illetékeseitől kapott engedély alapján a stáb ta­lálkozott Szlavko Jovics vezérőr­naggyal, a tűzszünetet ellenőrző erők jugoszláv parancsnokával, s a magyar tisztekkel, kettőjük kivéte­lével, akiket szolgálati elfoglaltsá­gaik akadályoztak. A helyszíni tu­dósítást a T­v Híradó első kiadásá­ban kivonatosan, harmadik kiadá­sában pedig részletesen láthatják a nézőik. (MTI) Nem lesz tüntetés A környezetvédő csoportok nyilatkozata A környezetvédő csoportok az alábbi nyilatkozatot juttatták el a Magyar Távirati Irodának: „A nagymarosi erőmű építése el­len tiltakozó csoportok akciószövet­­sége tudomást szerzett arról, hogy téves hírek terjedtek el további kör­nyezetvédelmi tüntetésekről. Közöl­jük, hogy a most­ folyó országgyűlési ülésszak hetében újabb környezetvé­delmi tüntetést nem szervezünk. Vé­leményünknek kellő erővel adtunk hangot a szeptember 12-i és október 3-i budapesti, szegedi és debreceni megmozdulásainkon.” A nyilatkozatot a Nagymaros Bi­zottság, a Duna Kör, a Magyar De­mokrata Fórum, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság környezetvédő cso­portjának és a Tudományos Dolgo­zók Demokratikus Szakszervezete környezetvédelmi csoportjának kép­viselői írták alá. (MTI) Súlyosbították a korrupt vámosok büntetését Súlyos vámbűntett ügyében hirde­tett ítéletet tegnap Győrött — má­sodfokon — a Győr-Sopron Megyei Bíróság dr. Nagy Zoltán tanácsa. Várnai György, a Fotoelektronik Ipa­ri Szövetkezet győri, Bem­ tér 1. szám alatti szervizének volt vezető­je az országba tiltott módon beho­zott nagy értékű műszaki cikkeket forgalmazott, s ezeket meghamisí­tott vámpapírokkal értékesítették. Segítséget nyújtott ebben két volt vámtiszt, Karácsony György és Edelmayer Pál, mindketten moson­magyaróvári lakosok, akiket időköz­ben fegyelmileg elbocsátottak a tes­tülettől. Az ügyben, amelyben tovább négy személy is szerepelt, az első fokon eljáró Győri Városi Bíróság Várnai Györgyre két év négy hónapi, Ka­rácsony Györgyre egy év 8 hónapi börtönben letöltendő szabadságvesz­tést szabott ki, Edelmayer Pál egy év öt hónapi, négy év próbaidőre felfüggesztett büntetést kapott. Az ítélet ellen védőikkel együtt mindhárman fellebbeztek, az ügyész viszont büntetésük súlyosbítását in­dítványozta. A másodfokú bíróság most hozott jogerős ítéletében Vár­nai György büntetését helybenhagy­ta azzal a kiegészítéssel, hogy há­rom évig nem gyakorolhatja a köz­ügyeket, és az állam javára meg kell fizetnie félmillió forint elkobzás alá eső egyenértéket. Karácsony György büntetését két év négy hónapra emelték fel. Edelmayer Pál bünteté­se ugyan öt hónappal kevesebb, de felfüggesztés nélkül, tehát az egy évet le kell ülnie, s mindkét volt vá­mosnak is jelentős összeget kell meg­fizetnie az állam javára. (MTI) A SZA­Z­Ó ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁRÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: (H)euréka. 8.50: Országok, tájak népzenéje. 9.20: Filmzene. 9.40: Óvodások műsora. 10.05: Második kantáta (részletek). Rónai György verse. Elmondja: Horváth Sándor. 10.10: A zene is összeköt. 11.10: Magyar írás. 12.00: Harangszó, utána: Déli Krónika. Szerkesztő: P. Szabó József. Hangképek, tu­dósítások az Országgyűlés ülé­séről. 12.45: Van­ új a Nap alatt. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Fió­kszerkesztőség. 15.30: Hagyományápolók. 16.05: A Német Demokratikus Köz­társaság nemzeti ünnepén. 17.00: A menedzser, az intendáns és a vőfély. 17.25: Ipargazdák. 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 18.30: Esti Magazin. Hangképek, tu­dósítások az Országgyűlés ülé­séről. 19.15: Embermesék. 20.05: Könnyűzene zongorára és kla­rinétra. 20.30: Hallgassuk együtt! 21.15: Kilátó. 22.30: Bagoly. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napköziben. 12.10: Könnyűzene szaxofonja. 12.25: Édes anyanyelvünk. 12.30: Népi muzsika. 13.05: Pophullám. 14.00—16.55: Péntektől — péntekig. 15.05: Könyvről — könyvért. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek. 21.05: A Rádió Dalszínháza. Angol asszony lánya. Lecocq operett­jének rádióváltozata. 22.47: Csuka Mónika lemezéről. 23.10: Mike Oldfield összes felvétele. 23.55: Eddie Gomez dzsesszegyüttese játszik. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Kórusok, hangszerszólók. 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Rónay György versei. Elmond­ja: Mensáros László. 11.10: Zene korabeli hangszereken. 12.11: A Magyar Néphadsereg Köz­ponti Zenekarának hangverse­nye. 13.05: Húszas stúdió. 14.05: Giordano, Fedora. Háromfelvo­­násos opera. 15.45: Könyvszemle. 15.55: Ludwig Güttler trombitán ját­szik. Friedrich Kirchers orgo­nái. 16.43: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, új kompakt lemezei­ből. 17.33: Magyar zeneszerzők fúvósmű­veiből. 17.53: Opera-művészlemezek. 19.05—19.35: Iskolarádió. Törd a fe­jed! 19.20: Angol társalgás középhaladók­nak. 19.35: Budapesti Zenei Hetek. Hang­verseny a szombathelyi Bartók Fesztivál, a Petőfi Csarnok és az Országos Filharmónia közös rendezésében. közben : kb­. 20.10: Színészvizsga — ’88. közben: kb. 21.00: Hatezer éves lele­tek nyomában. kb. 22.00: Fiatalok stúdiója. kb. 22.30: Domenico Scarlatti: Stabat Mater TELEVÍZIÓ 8.55—12.00: Közvetítés az Országgyű­lés őszi ülésszakáról. 16.20: Hírek. 16.25: Négy nap tévéműsora. 16.35: A Német Demokratikus Köz­társaság nemzeti ünnepén. 17.15:—19.30: Péntek délután. kb. 17.15: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora kb. 17.45: Téka. Közhasznú informá­ciók. 17.55: Fej és írás (reklám). kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Hiradó. 20.05: Gyárfás Miklós: Kastély csil­lagfényben. Tévéjáték. 21.05: Tizenkét hónap az erdőn. Ok­tóber. 21.25: Van öt perce? Verdi: Aida — Radames románca. 21.30: Fejezetek az első világháború­ból. Burton Benjámin filmsoro­zata az archívumokban őrzött eredeti dokumentumokból Xvi/7. rész. 13. fejezet: Partra­szállás Gallipolinál. 14. fejezet: Komor esztendők Németország­ban. Amerikai filmsorozat (ff). 22.15: Szöul után . . . Közvetítés a Parlamentből olimpikonjaink kitüntetéséről. kb. 22.55: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.50: Képújság. 17.55: Hírek szerbhorvát nyelven. 18.00: Filmnapok Grazban. Riport­film. 18.30: Kézenfogva. Értelmi fogyatéko­sok érdekvédelmi műsora (ism.). 18.40: Sorstársak. A pécsi körzeti stú­dió rehabilitációs magazinja (ism.). 19.00: Ablak. Közéleti szolgáltató­­műsor. (Az 1. műsor folytatá­sa az egyesületek helyzetéről, jövőjéről.) 19.30: A Magyar Jazz Quartet a Video­ton Interjazz Fesztiválon. Alba Regia-napok — 19®7. Székesfe­hérvár, Vörösmarty Színház. 20.00: Képújság. 20.05: XX . századi portrék. Külföl­di televíziók műsorából. Alber­­to Moravia. Angol film. 20.55: Híradó 2. 21.10: Írisz. Tárlatok, művek, véle­mények. 21.50: Az Anatóliai-felvidék. Gólyák és baglyok a közép-anatóliai sztyeppén. M­SZK-rövidfilm. 22.35: Peter Nagy énekel. Csehszlo­vák könnyűzenei műsor. 23.00: Képújság.

Next