Népszabadság, 1989. február (47. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
1989. február 25., szombat ■ 1 imr mz 11 AN Wj m Előfizetőink I ma díjtalanul kapják a C.oX I Kádár-könyvek görögül Nagy érdeklődéssel fogadott sajtóértekezleten mutatták be pénteken Athénban Kádár Jánosnak, az MSZMP elnökének műveiből válogatott, Történelmi utunk címmel görögül megjelent kötetét, valamint Gyurkó László róla szóló, görögre fordított könyvét, az Arcképvázlat történelmi háttérrel címűt. A Kádár-kötet 1956. november 4-étől az utóbbi időkig fogja át az MSZMP és az ország történetének több mint három évtizedét. Karolosz Papuliasz külügyminiszter, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) KB végrehajtó irodájának tagja írt hozzá előszót. A kötetek az Irini Könyvkiadó gondozásában jelentek meg, a fordítás Atanasziu Hrisztoforosz, Pagonatosz Takisz és Kosztidisz Deszpina munkája. (MTI) . Beck Tamás köszöntése Beck Tamáskereskedelmi minisztert, az MSZMP Központi Bizottságának tagját 60. születésnapja alkalmából Iványi Pál, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára köszöntötte a KB székházában. Jelen volt Kovács Imre, a Központi Bizottság tagja, a gazdaság- és szociálpolitikai osztály vezetője. ÜDVÖZLŐ TAVIRAT. Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir esz- Szabah sejknek, Kuvait Állam emírjének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Németh Miklós miniszterelnök Kuvait miniszterelnökének, Várkonyi Péter az ország külügyminiszterének küldött üdvözlő táviratot. BARTA FERENC államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Bécsben találkozott dr. Hellmuth Klaussszal, az Osztrák Nemzeti Bank elnökével. A megbeszélésen a két jegybanki vezető Ausztria és Magyarország közti együttműködési lehetőségeket vitatott meg. TENGIZ — TELEFONÜGYELET. A Moszkvai Rádió magyar szerkesztősége március 1-jén és 2-án ismét telefonügyeletet tart a Tengizben dolgozó magyarok, illetve hozzátartozóik részére. Az otthoni hozzátartozók e napokon hazai idő szerint reggel 7-től déli 12 óráig hívhatják a 233-73-16-os moszkvai telefonszámon a szerkesztőséget. A TECHNOLÓGIÁT tervező, a berendezéseket, gépeket szállító és szerelő olasz Technimont cég képviselőinek jelenlétében pénteken megkezdődött a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinát sorrendben harmadik és legkorszerűbb polipropilén gyárának kipróbálása. Az indulás sikeres volt. ROBBANÁS történt pénteken a United Airlines amerikai légitársaság egyik repülőgépének a fedélzetén és a keletkezett hatalmas lyukon több utas kizuhant — közölte az amerikai szövetségi légügyi hivatal szóvivője. A gép Honolulu repülőterén kényszerleszállást hajtott végre. MÁLYI IMRE, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, a szovjet hadsereg volt katonája, a munkásőrség Hajdú-Bihar megyei nyugdíjas parancsnoka 70 éves korában elhunyt. Temetése március 3-án, péntek délelőtt tizenegy órakor lesz a debreceni Köztemetőben. VARRÓ LAJOS, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, a miskolci Marán Komité ellenállási mozgalom volt harcosa 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 27-én, hétfő délután fél három órakor lesz a miskolci Szent Péteri kapui temetőben. KÁLMÁN GYÖRGY temetése. A Nemzeti Színház igazgatósága és társulata tudatja, hogy Kálmán György Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész temetése március 8-án, szerda délután három órakor lesz a Farkasréti temetőben. A SZTRÁJKTÖRVÉNYRŐL, tervezetéről a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete rendezésében társadalmi vita volt pénteken a TIT Kossuth Klubjában. VEGYES VÁLLALATI TANÁCSKOZÁS kezdődött pénteken Budapesten a Magyar Gazdasági Kamara jogi tagozata és a Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösség szervezésében. A kétnapos konferencián részletesen tájékoztatják a vállalati jogászokat és ügyvédeket a vegyes vállalatokkal kapcsolatos gazdasági és jogi tudnivalókról. SIKERREL VENDÉGSZEREPEL a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara az USA-ban. Az együttes 40 napos körútján 30 hangversenyt ad. A turné harmadánál tart, de már szóba került egy következő turné is 1991-ben. ENYHÍTÉSÉRT fellebbezett Zala Megye Tanácsánál a nagykanizsai tanácselnök. Mint már hírül adtuk, a megyei tanács végrehajtó bizottsága február 7-i ülésén fegyelmivel elbocsátotta Mózes Pált, a nagykanizsai tanács elnökét, mert hivatali beosztásával súlyosan visszaélve, jogtalan előnyökre tett szert. Ha a testület elutasítja Mózes Pál fellebbezési kérelmét, akkor a nagykanizsai tanács soronkívüli ülésen tárgyal majd újra elnökének visszahívásáról. Százhúszezret fizet a négyes A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 8. heti lottónyeremények az illeték levonása után a következők: 5 találatos nem volt. A 4 találatosokra egyenként 119 471 forintot fizetnek. A 3 találatosok 895 forintot, a 2 találatosok 39 forintot érnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. (MTI) Viharos szél, záporeső 1989. február 24., péntek, 13 óra, hideg áramlás meleg áramlás---0 a hideg és a meleg levegő választóvonala (front) , eső ált hon kód cca felhős napos égyp változó Igen enyhe és egyre nedvesebb levegő áramlik a Földközi-tenger felől a szárazföld középső és keleti területei fölé. Az enyhe léghullámok felhősödést és esőket okoznak. Ugyanakkor hűvösebb légtömeg van az Atlanti-óceán fölött, a partvidéken szintén sokfelé esik az eső. Változékony tavaszi idő lesz a hét végén Magyarországon. Várható időjárás ma estig: Többször lesz erősen felhős az ég, és záporeső várható. Sokfelé megerősödő, helyenként viharos déli szélre számíthatunk. A hőmérséklet kora délután 11 és 16 fok között alakul. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 370 centiméter volt, mára ugyanennyi várható. SZIKSZAI JÁNOS, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1943-tól volt a párt tagja, 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1989. március 1-jén délután egy órakor lesz a Lőrinci temetőben. — Az MSZMP XIII. Kerületi Bizottsága. Gyújtogatót keres a rendőrség A Komárom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, aki február 23-án a hajnali órákban Oroszlányban egy négyemeletes, 24 lakásos társasházban több lakás bejárati ajtaja előtt eddig ismeretlen gyúlékony anyaggal a lábtörlőket leöntötte, majd meggyújtotta. A tűz átterjedt a bejárati ajtókra. A helyszínre kivonuló tűzoltók a tüzet rövid idő alatt eloltották. Az anyagi kár körülbelül 30 ezer forint. A rendőrség vizsgálja az ügyet. (MTI) ........ ■ i i .... ii ...................... ■r Aff | Blf ^KWIT lm V m Kő ül Ed lm 1 Ki lm A RADNÓTI MIKLÓS SZÍNHÁZ igazgatósága közli, hogy február 27-én, hétfő este a Szerelem bolondja helyett a Radnóti naplója kerül előadásra. A megváltott jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén kívánságra visszaválthatók. A TOURINFORM BUDAPESTI — Sütő utca 2. szám alatti — irodáját műszaki okok miatt február 24-én bezárják. Az információs szolgálat március 1-jétől fogadja újból az ügyfeleket. Addig is felvilágosítással szolgálnak a 179-800-as telefonszámon. Vasárnapi Tévémagiszter: Én-azonosság és Ragályi A műsor a hagyományoknak megfelelően a 2. programon szociológiaszemináriummal kezdődik 9 órakor. A téma: a kommunikáció, a tömegkommunikáció jellegzetességei, a közvélemény, s ezekkel összefüggésben a politikai kultúra. A Szabad beiratkozni mostani epizódjában 9.40- kor Mátrai Julianna és Rozsonyi Károly egyetemisták a szociológia tudomány változásairól, politikai kultúránkról mondják el gondolataikat. 10 órakor Távoktatás. Az Országos Gyermekvédő Liga megalakulása alkalmából Ranschburg Jenő pszichológussal beszélget Radnóti László műsorvezető 11.20- kor: jó-e ma gyermeknek lenni Magyarországon? A Tévémagiszter végén 11.35-kor összeállítást láthatunk arról, milyen volt a farsang a múlt századi Pest-Budán, 11.40-kor az Elemér-napi köszöntőben Ragályi Elemér legújabb munkáiról hallhatunk-láthatunk, majd 11.50-kor az egyetemes vívósport kiemelkedő alakja, Gerevich Aladár lesz a Családi ereklyék vendége. JöN AZ ESŐEMBER Filmslágerek egy időben a világpremier új nemzetközi filmforgalmazó alakult A Duna Kft.-ről lapunk olvasoi Meglehet, ez lesz az évszázad magyar filmes üzlete. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a Budapest Film Vállalat szerződést írt alá az egyik legnagyobb nemzetközi filmforgalmazó céggel, a UIP-vel (United International Pictures) Duna Nemzetközi Film Kft. elnevezésű vegyes vállalat alapításáról. A két érdekelt és az új cég vezetői tegnap tájékoztatták elképzeléseikről az újságírókat. Az alapítókról annyit tudni kell, hogy a Budapest Film volt az első, úgynevezett alternatív forgalmazó Magyarországon, a UIP pedig három nagy filmstúdió, a Paramount, az Universal és az MGM United Artists közös forgalmazó vállalata, amelynek valamennyi földrész öszszesen 42 országában vannak leányvállalatai, s ezek révén jelentős forgalmazási tapasztalatai. A tervek szerint az új vegyes vállalat tevékenysége elsősorban filmforgalmazásra, ezenkívül filmgyártásra és egyéb filmszakmai munkára terjed ki. Lehetővé teszi, hogy ezentúl az említett stúdiókban készült, illetve a UIP forgalmazásába került filmeket a világpremierrel egy időben nálunk is bemutassák, így megszűnik az a késedelem — általában másfél-két éves „csúszás” —, amely eddig a külföldi slágerfilmek itthoni bemutatóját hátráltatta Az új filmekről már a gym időszakától rendszeresen intonncióhoz jut a magyar fél, és termézetesen rendelkezésre áll az az információs és szakmai bázis, amely filmek „bevezetését” mindenütt világon végzi. A Budapest Film igazgatója, von Ferenc beszámolt arról, hogy a birtokukban levő 76 fővárosi mozi közül 44-et — törzsmozihálózatként saját üzemeltetésben tartanak és ak új vállalattal elérni remélt forgalmazási „robbanás” révén jóval több mozilátogatóra, tetemesebb bevételre számítanak, s ebből fokozatosan európai színvonalúra kívánják emelni vetítőhelyeiket. így kívánják fölvenni a versenyt a hazánkban is rohamosan terjedő videózással és a zömmel silány produkcióktól hemzsegő videó-feketepiaccal. Arra a kérdésemre, hogy vajon a vegyes vállalat a UIP-hálózat révén magyar filmeket is bekapcsol-e a világforgalmazásba, M. Williams Jones, a UIP elnök-igazgatója diplomatikusan bár, de reménykeltően válaszolt: várakozással tekintenek a magyar filmek forgalmazása elé is, de ehhez nem tartják elegendőnek a magas művészi színvonalat. Szükséges, hogy a sztori külföldön is érdekes legyen. ^Elmond hotja a vegyes vállalat alaptőkéjét fele-fele alá"^ziJ cg/g zi a magyar és a nemzetközi cég- Kölcsönzési díj ellenében forgják a UIP filmjeit, nemis^..^ frissebbeket, hanem ~ r£_ rint — a nálunk még nem látott régebbieket is. A profilla "?^koz igényességgel megformált szórakoztató film lesz. . Elsőként a nyolc Oscar-díjra jelölt Esőember (Rain Man) című filmt játszatják Magyarországon. A premiert március 23-án tartják. (A film a nemrég befejeződött nyugat-berlini fesztiválon a legjobb alkotásnak járó Arany Medve-díjat nyerte el, főszereplője, Dustin Hoffmannpedig alakításáért és egész életművéért ugyancsak megkapta ezt a díjat.) a tavaszi kínálatban számos világsiker között szerepel a jelenleg Nyugat- Európában slágernek számító vígjáték, A Wanda nevű dal című alkotása (Fish Called Wanda). A UIP évente forgalmazásra kerülő 50 filmjéből hozzávetőleg 20- 25-öt kíván a Duna Kft. hazánkban bemutatni. „ V. Gy. A Kapu pereli a Pénzügyminisztériumot A Kapu című folyóirat pert indított a Pénzügyminisztérium ellen, mivel — a szerkesztőség véleménye szerint — az nem teljesítette a sajtó tájékoztatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségét. Egyben kérte a bíróságot, kötelezze az alperest a Magyar Televíziónál végzett pénzügyi vizsgálati anyag átadására. A pert pénteken tárgyalta a Fővárosi Bíróság. A kereset szerint a Kapu főszerkesztője tavaly novemberben a minisztérium sajtóirodájától kérte: bocsássák lapja rendelkezésére a televíziónál végzett pénzügyi vizsgálat dokumentumait, mert értesülése szerint azok a közvélemény érdeklődésére számot tartó adatokat tartalmaznak. A sajtóiroda ezt megtagadta, majd az írásban megismételt kérdést az illetékes pénzügyminiszterhelyettes ugyancsak elutasította. A lap a sajtótörvényre hivatkozik, amely általános tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amikor úgy rendelkezik, hogy az állami szervek a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a sajtórendelkezésére bocsátásával kötelesek elősegíteni a hiteles, pontos és gyors tájékoztatást. Brády Zoltán főszerkesztő álláspontja szerint a kérést azon az alapon sem lehet megtagadni, hogy az abban szereplő adatok közzététele sértené az állampolgárok és a jogi személyek jogait, törvényes érdekeit. Ha a vizsgálat dokumentációja netán olyan adatokat tartalmazna, amelyek a Magyar Televízió, illetve az ott dolgozók jogilag, vagy etikailag elmarasztalható magatartását bizonyítják, ezeknek az adatoknak a nyilvánosság előli elzárása nem törvényes érdek — olvasható a keresetben. A jogilag minősíthető, vagy erkölcsi visszásságok nyilvánosságra hozatala közérdek, ezért a sajtó egyik fontos feladata az ilyen esetek publikálása. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a felperes keresete megalapozatlan, a sajtótörvény „indokolatlanul kiterjesztő értelmezésén” alapul, s figyelmen kívül hagyja, hogy az állami pénzügyekről szóló törvény, illetőleg annak végrehajtási rendelete csak meghatározott kör tájékoztatását teszi lehetővé, s nem a közvéleményét. Másrészt nem a Pénzügyminisztérium feladata, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot egy konkrét ellenőrzés eredményeiről, ez a kötelezettség az ellenőrzött szervet vagy annak felügyeleti szervét terheli. Sőt, a törvény az ellenőrzést végző szervezetnek a hivatalból tudomására jutott adatok kezelését illetően titoktartási kötelezettséget ír elő. A pénzügyminiszter egyébként — az éves zárszámadással egyidejűleg — minden évben beszámol az Országgyűlésnek az ellenőrzések tapasztalatairól. A Pénzügyminisztérium — ahogy korábban többször is — azt javasolja a Kapu szerkesztőségének, forduljon a Magyar Televízió elnökéhez, akitől megkaphatja a szükséges tájékoztatást. A bíróság az ügyben szükségesnek tartja a televízió képviselőjének meghallgatását is, ezért a tárgyalást elnapolta. (MTI) Ki lehet vezető? (Munkatársunktól.) Lehet-e vezető tisztségviselő bármilyen párt tagja? Ez volt az egyik fő vitapont a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének tegnapi küldöttértekezletén. Ez azért kétséges, mert az adott párt szabályzata kötelező érvényű a tagság számára. Ez pedig sok mindenben eltérhet a szakszervezet szabályzatától. A küldöttértekezlet végül úgy foglalt állást, hogy nem a pártban betöltött funkció, hanem a végzett munka és a rátermettség döntse el azt, hogy az FDSZ-ben ki kerül vezető tisztségbe. Egy esetleges ellenkező döntés a lelkiismereti szabadsággal állna ellentétben. Két fontos hozzászólás hangzott el. Az egyik a személyi jövedelemadó bevallásának logikátlanságairól, a másik pedig a sztrájktörvény megalapozatlan vitaanyagának tárgyalását kívánja elhalasztatni az Országgyűléssel. A küldöttgyűlés több módosítással elfogadta a programot, és a szervezeti és működési szabályzatot. Elnöknek Kis Papp Lászlót, alelnöknek pedig Szigeti Endrét választották meg. Jogerős ítélet a Hajdú-Bihar megyei volt KISZ-vezetők perében A vádlottak börtönbüntetését két évre felfüggesztették Jogerős ítéletet hirdetett pénteken Nyíregyházán az ügyben másodfokon eljáró Szabolcs-Szatmár Megyei Bíróság a Hajdú-Bihar megyei volt KISZ-vezetők bűniperében. Horváth Lászlóné elsőrendű vádlottat a Hajdú-Bihar Megyei KISZ Bizottság volt gazdasági osztályvezetőjét egyévi börtönre ítélte, továbbá 25 ezer forint pénzbüntetésre illetve 209 ezer forint kártérítésre kötelezte. Koósné Török Erzsébet másodrendű vádlottat, a Hajdú-Bihar Megyei KISZ Bizottság volt első titkárát egyévi börtönre, 20 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte és 145 ezer forint kártérítésrekötelezte. A harmadrendű vádlottat, Rózsa Jánost, a debreceni Kartács utcai úttörővezető-képző tábor volt gondnokát tíz hónapi szabadságvesztésre, 15 ezer forint pénzmellékbüntetésre és 190 ezer forint kártérítésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását amergyei bíróság mind a három vádlott esetében kétévi próbaidőre felfüggesztette. (MTI)