Népszabadság, 1989. március (47. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-22 / 69. szám
1989. március 22., szerda NÉPSZABADSÁG - HAZAI KORKÉP Nyereség és (vagy?) szolgáltatás (Munkatársunktól.) Valószínűleg felkészülhetünk arra, hogy a következő években drágábbak és alacsonyabb színvonalúak lesznek a közszolgáltatások — így foglalhatjuk össze a Fogyasztók Országos Tanácsának szolgáltatási szakértői bizottságában tegnap elhangzottakat. A Pénzügyminisztérium meghívott képviselője ismertette, hogyan hatottak a közszolgáltatást ellátó vállalatokra a szabályozók változásai. A támogatások csökkenése, a társadalombiztosítási járulék emelkedése mind növeli az árakat, díjakat, a nyereségérdekeltség pedig nem feltétlenül az alaptevékenység színvonalának emelésére ösztönöz. Elmondta, hogy néhány éven belül nem várható a városi és vasúti tömegközlekedés újabb drágulása, nem szándékoznak támogatás nélkül hagyni a kulturális tevékenységeket, s nem emelik jelentősen a lakbéreket, de fokozatosan csökkenteni kell az ingatlankezelés, a köztisztasági, településtisztasági, temetkezési, távhőellátási, víz-, gáz-, fürdő- és csatornaszolgáltatási támogatásokat. Azt is hozzátette: véleménye szerint a bérekkel kellene megkönnyíteni a lakosságnak a szolgáltatások megfizetését, már csak azért is, mert ez ésszerűbb, takarékosabb fogyasztásra is ösztönözne egyúttal. A FOT bizottsága ezzel szembeszegezte, hogy a lakosság így is elégedetlen a közszolgáltatásokkal, az emberek kiszolgáltatottnak érzik magukat, nem tudják pontosan, mennyit és miért fizetnek, sok az igazságérzetüket sértő intézkedés. A bizottsági ülés részvevői, az érintett vállalatok vezetői, a Fővárosi Tanács, a Belügyminisztérium szakértői is úgy foglaltak állást: újra kell gondolni a közszolgáltatások elveit és gyakorlatát; nyereségérdekeit vállalatoktól nem várható a lakosság ellátásának felelőssége. Azaz: a szolgáltatások piacosítása a magánvállalkozások térnyerésével párhuzamosan sürgető teendő. Építőanyag-kínálat: Van, ami nincs? A népgazdasági terv az idén 45-50 ezer lakás felépítésével számol, ebből magánerőből létesítenek 41-46 ezret, s ezek több mint fele családi ház lesz. Építőanyagból az ipar és a kereskedelem igyekszik javítani a kínálatot, öszszességében azonban mindössze egy százalékkal nő az idén a tavalyihoz képest a termelés. Bár a kínálat kétségtelenül javul — s ebben nem kis szerepet játszik, hogy a termelők immár tucatnyi vegyes vállalatot alapítottak külföldi partnerekkel, hogy bővítsék az építőanyag-termelést —, a forgalmazás körül változatlanul sok a gond. Az értékesítés pénzügyi feltételei ugyanis romlottak, kevés a rendelkezésre álló fejlesztési forrás, a hálózatot nem tudják korszerűsíteni. (MTI) Mielőbb szükség van informatikai törvényre ( Tudósítónktól.) A készülő új tájékoztatási törvényt össze kell kapcsolni az informatikai törvénnyel, annál is inkább, mert ez utóbbi teremtheti meg a sajtószabadság alapját — hangzott el egyebek között tegnap az ELTE jogi karán, a Nyilvánosság Klub vitájában. E koncepció — bár a törvénytervezet már két éve készen van — csak most került a Minisztertanács elé. A tervezet a számítógépes rendszerek és a nyilvántartások felhasználásával, az adatszolgáltatás szabályozásával foglalkozik. Kimondja az információs önrendelkezési jogot, ami azt jelenti, hogy csak olyan információ használható fel valakiről, amelyet az illető ismer, illetve csak arra a célra, amire azt kiadta. Ez a szabályozás lehetetlenné tenné, hogy egy adott témakörben — például szociális helyzetről — kiadott információt más szerv vagy intézmény használjon föl. A rendelkezés ugyanakkor azt is kimondja, hogy minden olyan információ, ami nem személyes — és nem titkos — az nyilvános. Nekünk azt kellene szorgalmaznunk, hogy a szabályozás intézkedjék az „információbiztos” intézményének létrehozásáról, továbbá arról, hogy az előbbiek alól semmilyen szerv — BM, PM, rendőrség — ne élvezzen személyes mentességet — hangsúlyozta Sólyom László jogászprofesszor, a Nyilvánosság Klub vezetőségének tagja a sajtótörvény koncepcióvitájának bevezetőjében. A továbbiakban elmondta, hogy a vitára bocsátott MSZMP nyilvánosság tézisekkel egyetért. A bevezető előadást többórás, élénk vita követte. MERRE MUTAT A TURISTÁK IRÁNYTŰJE? Olcsó szállások Nyugaton Tavaly jelent meg első ízben az Olcsó szállás Nyugaton című könyv, amelyet egy cikkünkben „információs biblia egyéni turistáknak” jelzővel illettünk. Okkal, hiszen a praktikus tudnivalók sokaságát feltálaló kiadvány birtokában idő- és valutatakarékosan portyázhatunk a világban. A Hungexpo-Touraddress kiadásában akkor megjelent könyv úttörő jelentőségű volt a maga nemében; több rokona követte azóta különböző szerzők és szerkesztők összeállításában, de ilyen átfogó, friss, minden fontos mozzanatra kitérő adatgyűjteményt egyik semtartalmaz. A Turisták iránytűje felelmet viselő munka három kötetben gyűjti össze a szállodák, panziók, magánházak, kempingek és ifjúsági szálláshelyek legfrissebb adatait, címeit és árait. A jövőben minden esztendőben az aktuális változásokkal korrigálva rendszeresen közkinccsé kívánják tenni a szerzők ezeket az információkat. A külföldi turistáskodás legköltségesebb tétele az útiköltségen kívül a szállás. Aki tehát a szállásdíjon spórolni tud, az hosszabb ideig tartózkodhat kinn, és több élményt szerezhet ugyanannyi pénzből. Ezt a „találmányát’’ osztja meg olvasóival a Bogdán—Márkus szerzőpár. Nemcsak a legkedvezőbb szálláslehetőség megtalálásában segítenek, hanem például idegen nyelvű levélmintákkal abban is, hogy csupán a bélyegköltség fejében előre gondoskodhassunk róla: érkezésünkkor szabad szoba várjon bennünket. A legújabb vámkedvezményektől a kedvezményes bérletekig, a külországi ünnepnapok lajstromától a magyar külképviseletek címéig minden olyan ismeretet megtalál az olvasó ebben a kiadványban, amely biztonságossá, olcsóvá és kényelmessé teheti külföldi utazását. A. A. A Napközben a NÉPSZABADSÁG-ban Már nehezen mondunk le az utazásokról A borús, esős időben is szép számmal keresték föl tegnap a kőbányai vásárvárost, hogy megtekintsék az Utazás ’89 legfrissebb eseményeit. Igaz, az égi áldás csak a nyitásra várakozóknak okozhatott kellemetlen perceket, hiszen a turisztikai seregszemlének, s a hozzá kapcsolódó más bemutatóknak a pavilonok adnak otthont. A tízórai nyitáskor már majd egy órája tartott a vendégség az A pavilonban a Volántourist standján: a rádió Napközben műsorának stábja, jó néhány utazási szakember ülte körbe az asztalt. A sok hasznos információ, színes tudósítás mellett szóba került az is, hogy mit jelent az újabb forintleértékelés a külföldi társasutak szempontjából. A Népszabadság képviseletében három nagy utazási iroda vezető szakemberénél érdeklődtünk: áthárítják-e ennek költségeit az utazókra? Elöljáróban a megnyugtató válasz: mindhárman nemet mondtak. Dr. Sípos Sándor, a Cooptourist vezérigazgatója: — Elképzelhető, hogy még egy esetleges következő leértékelésnél sem módosítjuk az utazások díjait. Irodánk nyolctíz százalékos forintleértékelésig tudja átvállalni az ebből származó többletköltségeket. Félreértés ne essék, nem azért, mert ilyen tartalékaink vannak, hanem mivel a beutazások — ugyanezen okból — némileg több bevételt jelentenek. Dr. Tasnádi József, az IBUSZ marketingigazgatója: — A forint mostani leértékeléséből adódó pluszkiadásokat még át tudjuk vállalni. Egy újabb ilyen pénzügyi tranzakciónál azonban már gazdasági mérlegelés kérdése lenne ez a gesztus, amit jelenleg azért engedhetünk meg magunknak — és örömmel tesszük —, mert több üzletágunk van. Kása Mária, a Budapest Tourist főirodájának helyettes vezetője: — A mostani forintleértékelést megérezzük, de még elviseljük, továbbiakat viszont már nem bírnánk, s mindenképpen az utazóknak kellene viselni a terheket. Kérdés, hogy meddig bírják? Már most is tapasztalni, hogy nagy az érdeklődés, az embereknek szinte életformája lett a világjárás, s nehezen mondanának le róla, ám egyre kisebbek ehhez az anyagi lehetőségek. A hazai túrák kedvelőinek sok ajánlattal kedveskednek a kiállítók. Nekik jó tudni még azt, hogy egész évben kaphatnak tájékoztatást hazai üdülési lehetőségekről — köztük bő választékban olyanokról, amilyeneket családosok is meg tudnak fizetni — a Tourinformtól. — Az információs szolgálat munkáját számítógép segíti, s így naprakészen tudják, hol, mennyiért tölthetünk el hazánk szép vidékein egy-két napot, hetet. B. K. KISZ-díjasok A Tavaszi Történelmi Évfordulók alkalmából KISZ-díjban részesült: Gál Tamás karnagy (Budapest); Hantos Károly szobrász (Budapest) ; Juhász István amatőr sportoló (Tatabánya); Szkitáné Rimann Erzsébet népművelő (Nyíregyháza) ; dr. Wekler Ferenc, Mecseknádasd-űrfalu tanácselnöke; a budapesti Fürst Sándor Gimnázium vegyeskara; az egri Gárdonyi Géza Színház társulata; a budapesti József Attila Kör kollektívája; a Magyar Televízió ifjúsági osztálya; a Pécsi Orvostudományi Egyetem szociológiai csoportja. (MTI) Az anyagmozgatásról Gödöllőn (Munkatársunktól.) A Magyar Agrártudományi Egyesület Gépesítési Társasága és az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Géptani Intézete március 29-én Gödöllőn az egyetem tanácstermében A mezőgazdasági anyagmozgatás és a népgazdaság címmel rendezi meg tudományos tanácskozását, jelentette be a tegnap tartott sajtótájékoztatón dr. Knoll Imre egyetemi tanár, a MAB szakosztályvezetője. Megemlékezések a Tanácsköztársaságról (Folytatás az 1. oldalról.) kár elveszítette őket. Ismét készek vagyunk mindazokkal együtt haladni — mondotta a KB titkára —, akiknek céljai hasonlóak, akkor is, ha ezekhez más úton kívánnak közeledni. Saját tagságán belül pedig őszinte szándéka a pártnak arra, hogy az egykori fúziópárt szociáldemokrata örökségéből minden ápolandót és haladót felelevenítsen, amit a kommunisták fenntartásai egykor elhalványítottak. A szónok végezetül azt hangsúlyozta, hogy a szövetségteremtésben meghatározó partner az ifjúság. A téren ezután a debreceni és a nyíregyházi színház művészei adtak műsort, majd a művelődési házban átadták az idei KISZ-díjakat. A ház másik termében a debreceni Pár(t)beszéd klub rendezett véleménycserét ünnepeinkről és történelmi értékelésünk fejlődéséről az MSZMP, a KISZ, a Fidesz és a Kisgazdapárt képviselőinek részvételével. Rác T. János Koszorúzás a fővárosi emlékműnél Ünnepséget rendeztek tegnap Budapesten, a Dózsa György úton. A Himnusz elhangzása után a tanácsköztársasági emlékműnél a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi és Budapesti Bizottsága nevében Aczél György, az MSZMP KB tagja, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója és Barabás János, az MSZMP Budapesti BizottA központi szovjet napilapok közül kedden a Pravda és a Krasznaja Zvezda szentelt terjedelmes megemlékezést a világ második szocialista állama, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása évfordulójának. A Pravda budapesti tudósítója, vázolva az akkori történelmi események menetét, Kádár János egyik megállapítását idézi, amely szerint a magyarországi szocialista forradalom győzelme a két legszervezettebb erő, a kommunista és a szociáldemokrataságának titkára koszorúzott. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter és Ballai László, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke helyezte el az emlékmű talapzatán a megemlékezés és a tisztelet koszorúját. Megkoszorúzták az emlékművet a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek, a Hazafias Nép A szovjet sajtó az évfordulóról párt összefogásának eredménye. Az SZKP KB vezető újságja kiemeli, hogy a Magyar Tanácsköztársaság az ország történelmében először egyenlő politikai jogokat biztosított a dolgozóknak nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül, a nemzetiségek önrendelkezési jogot kaptak, s „ebben a kérdésben a tanácsok köztársasága továbbment, mint az 1848-as forradalom”. Az évforduló kapcsán a tudósító megjegyzi: a múlt tarront Országos Tanácsának, a Szakszervezetek Országos Tanácsának, a KISZ Központi Bizottságának, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének, valamint Budapest Főváros Tanácsának képviselői. Ezután a főváros dolgozóinak és ifjúságának nevében helyeztek el virágokat az emlékművön. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget, Tálságai mindig aktuálisak, s utal arra, hogy akkor, amikor az MSZMP-vel szemben álló ellenzéki erők „tagadják a szocialista vívmányokat, amikor a magyar forradalmi fejlődésből csak a Kossuth Lajos vezette 1848-as polgári-demokratikus forradalmat emelik ki, amikor semmibe veszik az 1945—1948 közötti időszak társadalmi átalakulását, az 1960—1980-as évek reformjait, akkor érthető, miért is kell újra meg újra visszatérni a történelem tényeihez”. Felheccelés vagy igazságkeresés? „Mai hivatalos megítélésünk szerint a Tanácsköztársaság 133 napja történelmünk haladó napjai közé számít.” Ezekkel a sorokkal vezeti be laptársunk, a Mai Nap interjúját a Tanácsköztársaságról, amelyben Salamon Konrád, az ELTE tanárképző főiskolájának tanára egyebek közt ezt mondja: „A hiba az, hogy a proletárhatalom-átvétellel meghiúsították a magyarság előtt álló egyetlen kiutat, a polgári demokráciát, s így már csak a Horthykorszak jöhetett.” Így volt-e valóban? Komolyan állítható, hogy a Tanácsköztársaság vezetői felelősek a Horthy-rendszerért? Hiszen a történelem feltételes módot nem ismer ... A riporter is megfogalmazza a maga kétségeit, kérdezvén, ha a magyarság jelentős része demokráciát és nem diktatúrát akar, akkor miért győzött a Tanácsköztársaság? A válasz e kérdésre: „A legfontosabb az, hogy a háborúban kivérzett, kiéhezett, elégtételre váró tömegeket könnyű volt felheccelni szociális ígéretekkel. A kommün hívei hittek abban, hogy a kommunista társadalom bevezetésével minden gond és probléma megoldódik, de mindehhez később roppant gyermeteg módszereket alkalmaztak. Elrendelték például, hogy a fürdőszobás lakások tulajdonosainak bizonyos napokon be kell engedniük tisztálkodni olyanokat, akiknek nincs fürdőjük." Természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy a maga nézeteit szabadon hirdethesse. Legyen is joga. Még akkor is, ha némely minősítés, például a felheccelés számunkra éppúgy pejoratívnak rémlik, mint ez a megállapítás: „... 1919-ben hebehurgya egyenlősítő követeléseket és gyakorlatot próbált meg kivitelezni egy képzetlen politikusokból hirtelen összeverbuválódott társaság...” Ez ráadásul a tényekkel sincs összhangban. Nem voltak képzetlenek, és a történelem több forradalmat is ismert, amelynek vezetőgárdája ennél rövidebb idő alatt toborzódott. Egyébként a Tanácsköztársaság vezetői nem voltak szentek. A bukásban saját hibáiknak (ezek sorába az interjúalanyokkal említi meg a nemzeti kérdést) óriási szerepük volt — de e hibák közt a fürdőszoba-használat szabályozásánál összehasonlíthatatlanul nagyobb súlya volt például az agrárkérdés meg nem értésének. Mint ahogy a bukás tényezői közt sem akármilyen szerepet játszott a nyugati polgári demokráciák zsarolása, az általuk szentesített intervenciók, s nyomában egy szomszéd ország csapatainak bevonulása Budapestre. Ezekről a tényekről az interjúban nem történik említés. (Az említett szomszédos országban a hivatalos történetírás a Tanácsköztársaságot történelmi kisiklásnak, ha úgy tetszik, „bukásra ítélt kísérletnek”, ítéli meg.) Nem lehet kétféle értékelésünk a históriáról: egy az évfordulókra és egy másik hétköznapokra. Ám az igazság keresésénél jó tanácsadó a tartózkodás a szélsőségektől. Kár azt az interjúban bírált gyakorlatot — amely ,, egymás mellé erőltette” 1848-at és 1919-et — egy olyannal helyettesíteni, amely szembeállítja őket. Mint ahogy botorság volna a 133 nap tegnapi ikon-ábrázolásának helyébe egy ellenirányú sematizmust állítani. Vajda Péter Tizenkilencről, másképpen A Palócföld című folyóirat legújabb (1989/1.) számának első felét végigolvasva sem mondhatjuk, hogy „megálljunk, mert itt van már a Kánaán” , most már mindent tudunk a Tanácsköztársaságról. De az vitathatatlan, hogy a félszáz folyóirat-oldalnyi öt tanulmány új vonásokkal gazdagítja az eddig ismert képet. Szakály Sándor nagyon is érdemi kérdéseket fejteget. Például azt, hogy a Tanácsköztársaság vezetői eleinte önkéntesekből akarták fölállítani a főképp proletárparancsnokok vezette Vörös Hadsereget. Ez az elképzelés azonban csak addig volt tartható, amíg a külső erők rá nem zúdultak az országra. Akkor a proletárállam felhívására sok-sok ezren vállalták a harcot, közöttük több száz időközben leszerelt hivatásos és tartalékos tiszt. A szerző ez utóbbi jelenségnek több okát sorolja föl: a legtöbb szolgálatot vállaló tiszt a Vörös Hadsereg kötelékében fel akarta szabadítani a szülőföldjét, a román, a cseh vagy a szerb csapatok megszállta területeket; a tiszthiányos Vörös Hadseregben gyors előléptetésre számíthattak. Civil végzettségük nemigen lévén, a katonai szolgálat kínált nekik önérzetüket nem csorbító megélhetést. A pozsonyi Fogarassy László a 6. vörös hadosztályról írt. Ennek a hadosztálynak oroszlánrésze volt Salgótarján felszabadításában, amit sokáig (és tévesen) Rákosi Mátyásnak tulajdonítottak. A szerző bemutatja a harcok valóságos részvevőit, másfelől hosszan elemzi Kassa felszabadításának egy keserű mozzanatát, az ott élők a Vörös Hadsereg megérkezése után nemzetiszínű zászlókkal köszöntötték a felszabadítókat, majd ez utóbbiak kérésére a nemzetközi proletariátus vörös zászlaja is az ablakokba, háztetőkre került. Eddig rendjén való volt, ám az első éjszakán bevonták a piros-fehér-zöld zászlókat (ez már nagyon sokat ártott a tanácshatalom tekintélyének). Szijj Jolán a salgótarjáni munkásezredről számol be, írása — a tárgynál fogva — inkább helytörténeti fontosságú. Annál nagyobb érdeklődésre tarthat számot a Svájcban élő Gosztonyi Péter írása a Vörös Hadsereg összeomlásáról. A szerző egyebeken kívül Kun Bélának a Budapesti Központi Munkástanácsban augusztus 1-jén elmondott beszédéből idéz, hozzátéve, hogy az „becsületes őszinteségében” érdemel figyelmet. „Hangom nincs már, csak a hitem van meg, hogy az a proletariátus, amely cserbenhagyott nem engem, nem a vezérét, hanem cserbenhagyta önmagát, az a proletariátus ... mégsem hibás, mert a kapitalizmusból, ebből a mocskos, ebből a ronda kapitalizmusból nem lehetett mást csinálni... És, elvtársak, azt mondom, nagyon mérlegeltem, nagyon gondolkodtam rajta, mit tegyek, és most itt hidegen és nyugodtan mégis megállapítom: megbukott a proletárdiktatúra Magyarországon.” Ezekre a keserű szavakra rímel rá Romsics Ignác tanulmányának végkövetkeztetése. A fennállásának négy és fél hónapja során különféle társadalmi csoportoktól különféleképpen támogatott vagy ellenzett proletárállam júniusra-júliusra belsőleg is megingott. (Erről hosszú ideig nem beszéltek, nem beszélhettek a történészek, és nem kapott róla hiteles képet a közvélemény.) Ám — fűzi hozzá a szerző — ez nem teszi igaztalanná azt a megállapítást, hogy „a Tanácsköztársaságot végső soron a külső ellenség döntötte meg”. D. Gy.