Népszabadság, 1989. március (47. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-14 / 62. szám

10 m mím* jf mw mm m mm mi mm • RADICS KATALIN, a Tár­sadalmi Szemle szerkesztőbi­zottságának elnöke a Cahiers Marxistes belga elméleti fo­lyóirat meghívására megfigye­lőként részt vett az orgánum alapításának huszadik évfor­dulója alkalmából Brüsszelben megrendezett nemzetközi kol­lokviumon, amelynek témája az EGK 1992-re tervezett pi­acegyesítési perspektívája és a baloldal ezzel kapcsolatos stra­tégiája.­­ A CSEMADOK helyi szer­vezetei Szlovákia-szerte meg­emlékezéseket tartanak az 1848-as forradalom és szabad­ságharc évfordulója alkalmá­ból. Tegnap a Csemadok po­­zsony-óvárosi szervezete tar­tott ünnepi rendezvényt, Gál Sándor szlovákiai magyar író mondott beszédet; a pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium tanulói verses-zenés összeállí­tással léptek fel. • IRODALMI KÁVÉHÁZ. Nemzeti ünnepünk alkalmából az Országos Béketanács nyil­vános irodalmi kávéházat ren­dez neves írók és művészek részvételével március 14-én 17 órakor a budapesti Múzeum kávéházban. • AZ IPARI SZÖVETKEZE­TEK Országos Tanácsának (OKISZ) elnöksége hétfőn Kö­­veskuti Lajos vezetésével tar­tott ülésén megtárgyalta a szö­vetkezeti közös fejlesztési ala­pok (KFA) 1989. évre tervezett alakulását: összesen 2,9 milli­árd forint kölcsön, támogatás és átmeneti fedezet felhaszná­lását irányozta elő. • CSAKNEM HÉTMILLIÓ FORINT értékben gyarapodott a közelmúltban a kisbéri kór­ház eszközparkja. A városban és környékén levő üzemek, in­tézmények 5,5 millió forinttal járultak hozzá az új orvosi műszerek beszerzéséhez, a ki­adások fennmaradó részét a Komárom Megyei Tanács fe­dezte. • MÁRFFY ÖDÖN festőmű­vész munkáiból nyitottak kiál­lítást hétfőn Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A tárlat április 8-ig tart nyitva. • KÉTSZÁZÖTVEN GYORS­LAKÓHÁZAT rendelt a rác­kevei Architektúra Kisszövet­kezettől egy olasz vállalat. Az ötmillió dolláros megrendelés­re az év közepéig szállítja le a szövetkezet a házelemeket, amelyekből tengerparti üdülő­telepet alakítanak ki. • ÉVI 8 SZÁZALÉKRA eme­li az OTP a nyereménybetétek sorsolási alapjául szolgáló ka­matokat. A kamatok a pénz­nyeremény-betéteknél április 1-jétől, a gépkocsinyeremény­­betéteknél május 1-jétől, a la­­kásnyeremény-betéteknél pe­dig július 1-jétől emelkednek. TÖRÖK JÁNOS, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend kitüntettje, aki 1932 óta volt a párt tagja, 94 éves korá­ban elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 20-án, hétfő délután három órakor lesz a Farkasréti te­metőben. — Az MSZMP V. Kerületi Bizottsága; Ma­gyar Ellenállók, Antifasisz­ták Szövetsége; Szakszerve­zetek Országos Tanácsa; Építő-, Fa- és Építőanyag­ipari Dolgozók Szakszerve­zete. • FALUHÁZ ÉPÍTÉSE kez­dődött meg Paks dunakörpledi városrészében. Külső megjele­nésében ugyanolyan lesz, mint a néhány évtizede lebontott vendéglő volt. Mindent a vá­rosrész lakói készítenek el, az építőanyag költségeit pedig a városi tanács és a Paksi Atom­erőmű Vállalat fizeti. • MÚZEUMOT NYITNAK Zalaszentgróton. Az új intéz­mény a hajdani Batthyány­­udvarház tőszomszédságában található kiskastélyban kap helyet. • MEGSZÜLETETT A HAR­MADIK lombikbébi a Pécsi Orvostudományi Egyetem Szü­lészeti Klinikáján. A hétfő reggel világra segített Zsófi 51 centiméter hosszú és 3150 gramm súlyú. Az édesanya és kicsinye jól vannak, előrelát­hatóan a hét végén haza is térhetnek. • SZÉCHENYI KÖR alakult tegnap Szolnokon a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsa Ság­­vári Endre Művelődési Köz­pontjának kezdeményezésére. A közösség célja, hogy fóru­mot teremtsen a Széchenyi szellemében alkotni, dolgozni kívánó szakembereknek, a kulturális élet különböző terü­letein dolgozóknak. • BÉRBE VETTE a sárvári pártszékház két szintjét a Da­nubius Szálloda és Gyógyfür­dő Vállalat. Az öt évre szóló szerződés szerint a Danubius évente egymillió forint bérle­ti díjat fizet a pártbizottság­nak, és a székház fenntartási költségeinek 63 százalékát megtéríti. Bennégett egy csecsemő Tragikus tűzeset Vasárnap délután a Heves megyei Verpeléten, az Ifjúság utca 33/3. számú négyszintes lakóépület első emeletének 19 számú lakásában az egyik szo­bában leégett a bútorzat, egy 18 hónapos csecsemő halálos égési sérüléseket szenvedett. A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság szakértő bevonásá­val folytatja. (MTI) A budapesti színházak mai műsora Operaház: Trisztán és Izolda (I. b., 5. ear­du. 5). Pesti Vigadó Hangversenyterem: Kőrössy János dzsesszestje (fél 8). Kamaraterem: Torontói magyarok (zenés irodal­mi est. 8). Zeneakadémia: A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar koncertje (fél 8). Nemzeti Színház: Vidravas (7). Várszínház: Ruzante: Mandragóra (7). Katona József Színház: A revizor (7). Játékszín: Himnusz (7). József Attila Szín­ház: Me and my girl (7). József­városi Színház: Egy bolond százat csinál (7). Vidám Színpad: Szex­bogyó (7). Vígszínház: Körmagyar (Ajtai b., 3. ea., 7). Pesti Színház: Caligula helytartója (XVI. b., 3. ea., 7). Madách Színház: Macskák (8). Madách Kamara: A hattyú (7). Mikroszkóp Színpad: Felettünk a béka (fél 8). Thália Színház: Lóvá tett lovagok (7). Fővárosi Operett­színház: A denevér (Latabár b., 3. ea., 7). Radnóti Miklós Színház: Andrássy út 60. (7). Egyetemi Szín­pad: Plankton-koncert (fél 8). Ód­­ry Színpad: Helló, Dolly! (7). Ál­lami Bábszínház: Hófehérke és a hét törpe (Jókai tér 10., de. 10). Jurta Színház: Petőfi—Arany: Mécsfény (du. 3). Nemzetőr (do­kumentumműsor, 7). Borús égbolt, viharos szél A Skandi­náv-félsziget felett cik­lon örvénylik. Így Észak-Európá­ban csaknem mindenütt felhős az idő, és nagy területen esik az eső. A ciklon áramlási rendszerében egy egészen a Pireneusi-félszigetig nyúló front közeledik a szárazföld belseje felé. Ez már a hidegfront, az alacsony nyomású képződmény melegfrontja tegnap érte el a Kárpát-medencét. Országunkban hétfőn nagy területen volt erősen felhős, borongós az ég, egy-egy kisebb eső, zápor is előfordult és többfelé volt ködös az idő, főként a hajnali, kora délelőtti órákban. Napközben helye­nként felszaka­dozott a felhőzet, és az ország egyharmadában, főként a Dél- Dunántúlon mérsékelten napos idő volt. A hőmérséklet kora dél­után 6 és 14 fok között alakult. Várható időjárás ma estig: Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, eső várható, majd délután északnyugat­ felől már megkezdő­­dik a felhőzet felszakadozása. A 1989. március 13., hétfő, 13 óra, Dunántúlon időnként viharossá fokozódik az északnyugatira for­­duló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. A Duna vízállása tegnap Buda­pestnél 250 centiméter volt, mára 245 centiméter várható. NÉPSZABADSÁG - MOZAIK 1989. március 14., kedd Tamás Aladár kitüntetése Tamás Aladár írónak élet­műve elismeréseként 90. szü­letésnapja alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság babér­­koszorúval ékesített Zászló­­rendjét adományozta az Elnö­ki Tanács. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn adta át. (MTI) Egyházi megbeszélés A Hit Gyülekezete Karizma­tikus Keresztény Közösség és az Állami Egyházügyi Hivatal tegnap megbeszélést tartott. A gyülekezet és az ÁEH között hat év óta nézetkülönbségek vannak a legalizálás kérdésé­ben. A gyülekezet álláspontja szerint a közösség a hatályos egyházügyi szabályok szerinti összes követelményt teljesítet­te, amikor 1985-ben a törvé­nyes kellékeknek megfelelő elismertetés iránti kérelmét és mellékleteit benyújtotta az egyházügyi hatósághoz. Mint­hogy az Állami Egyházügyi Hivatal véleménye ezzel ellen­tétes, a megbeszélés nem ho­zott érdemi eredményt — je­lentette az Országos Sajtó­­szolgálat. Valutaárfolyamok (bankjegy és csekk) Érvényben: 1989. március 14-től 20-ig Pénznem Vételi Eladási árfolyam a) Vásárolható legmagasabb bankjegycím­let: 1000-es. b) Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 33,77 33,83 Jugoszláv dinár 7,20 7,22 Az államközi megállapodá­sokon alapuló hivatalos árfo­lyamok változatlanul a január 3-i közlésnek megfelelően van­nak érvényben. (MTI) KÖZLEMÉNYEK A MAGYAR NEMZETI GALÉ­RIA kiállításait március 16-án és 17-én zárva tartja. A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Találkozá­sok című osztrák—magyar képző­­művészeti kiállítás megnyitója március 17-én 16 órakor lesz a galéria C épületében. A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM az Afrikában jártak cí­mű időszaki kiállítását a nagy ér­deklődésre való tekintettel szep­tember 1í7-ig meghosszabbította. A tárlat a Magyar Nemzeti Mú­zeum épületében látható. A RADNÓTI MIKLÓS SZÍNHÁZ igazgatósága közli, hogy március 15-én este az Őri divat előadása technikai okok miatt elmarad, a jegyek a váltás helyén visszavált­hatók március 31-ig. A MAGYAR TELEVÍZIÓ egyes műsorában ma 14.55-kor kezdődik a helyszíni közvetítés az Ország­­gyűlés rendkívüli, ünnepi üléséről. 100 egységre forintban Angol font 9008,63 9565,87 Ausztrál dollár 4307,09 4573,51 Belga frank 134,29 142,59 Dán korona 721,82 766,46 Finn márka 1206,68 1281,32 Francia frank 829,37 880,67 Görög drachma a) b) 32,79 34,81 Holland forint 2493,00 2647,20 Ír font 7517,96 7982,98 Japán jen (1000) 404,08 429,08 Kanadai dollár 4379,04 4649,90 Kuvaiti dinár 18110,62 19230,86 Norvég korona 772,96 820,78 NSZK-márka 2813,23 2987,25 Olasz líra (1000) 38,34 40,72 Osztrák schilling 399,85 424,59 Portugál escudo 34,15 36,27 Spanyol peseta 45,21 48,01 Svájci frank 3293,77 3497,51 Svéd korona 822,56 873,44 USA-dollár 5243,02 5567,34 ECU (Közös Piac) 5853,55 6215,63 Jugoszláv dinár csekk (1000)­­) 6,99 7,43 Adómentes térítés bányamentésért Teljesült a bányászszakszer­vezetnek az a követelése, hogy a bányamentési ügyeletért, gyakorlatért és a tényleges mentési munkáért járó térítés adómentes legyen. A Magyar Közlönyben most jelent meg erről az ipari miniszternek a pénzügyminiszterrel és a szak­­szervezetekkel egyetértésben kiadott rendelete. Eszerint a bányamentést főfoglalkozás­ként és nem főfoglalkozásként végző dolgozók részére a kol­lektív szerződésben kell meg­határozni a térítés feltételeit és mértékét. A rendelet kimondja, hogy műszakonként 1500 forintig le­het­­költségtérítő jellegű, vagy­is adómentes a térítés. Az új rendelkezés a kihirdetéssel ha­tályba lépett, és előírásait már az idei elszámolásoknál alkal­mazni kell. A bányászszakszervezet örömmel fogadta ezt a rende­letet, de továbbra is fenntart­ja azt a követelését, hogy el­különített jövedelemként adóz­zanak a bányászok a hűségju­talom után, továbbá a föld alatti munkáért járó pótlék és a túlmunkáért kapott kereset mentesüljön az adózás alól. (MTI) Faültetés papíron (Pekingi tudósítónktól.) Három kínai professzor ép­pen a fásítás napján, vasárnap leplezte le az országos méretű csalást: papíron 91 millió hek­tárnyi erdőt telepítettek az utóbbi 35 év folyamán, de a valóságban csak 28 millió hek­tárral nőtt az erdősített terü­let. Az évente összesített fá­sítási adatok fele eleve hamis, a ténylegesen elültetett fák 60 százaléka pedig kipusztult. A vizsgálat során a csalás okára is fény derült. Egyfelől papíron sokkal könnyebb tel­jesíteni a nagy igényű közpon­­tlőírásokat, mint a valóság­ban, másfelől annál nagyobb az állami támogatás, minél na­gyobb a kimutatott teljesít­mény. Térítés a bányamentők ré­szére — Tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek. A Magyar Közlöny 11. szá­mában megjelent jogszabá­lyokról az alábbiakban tájé­koztatjuk olvasóinkat. Törvényerejű rendelet a KGST-tag­ország­ok szerveze­tei közötti áruszállítások 1968/ 1988. évi általános feltételei­nek kihirdetéséről. A KGST 1968/1988. évi általános áru­­szállítási feltételeinek rendel­kezéseit az 1989. július 1. után kötött külkereskedelmi szer­ződésekre kell alkalmazni, ha a magyar féllel szerződő kül­földi fél székhelye olyan ál­lamban van, amely a magyar féllel kötött szerződésre szin­tén a KGST 1968/1988. évi ÁSZF rendelkezéseit rendeli alkalmazni. Hatályba lépett február 22-én. — 1989.4 tvr. Az ipari miniszter rendelete a bányamentést végzők részé­re járó térítésről. A rendelet hatálya a bányamentő szolgá­latot teljesítő, bányamentés­ben részt vevő dolgozókra ter­jed ki. Bányamentést nem fő­­foglalkozásként végző dolgozó részére e tevékenységéért té­rítés jár az ügyelet, a gyakor­lat és a tényleges mentés ide­jére. Főfoglalkozású bánya­mentőként foglalkoztatott dol­gozónak az ügyeletért és a tényleges mentésért jár térí­tés. A fentiekben meghatáro­zott dolgozók részére a térítés feltételeit és mértékét a kol­lektív szerződés határozza meg. A bányamentési tevé­kenységért fizetett térítés 1500 Ft/műszak mértékig költségté­rítés jellegű. Hatályba lépett február 22-én, rendelkezéseit az 1989. évi elszámolásoknál is alkalmazni kell. —­1/1989. (II. 22.) IpM r. A környezetvédelmi és víz­gazdálkodási miniszter rende­lete egyes természeti területek védetté nyilvánításáról és táj­védelmi körzetek létesítésé­ről. A miniszter védetté nyil­vánított — megállapítva elne­vezésüket is — két tájvédel­mi körzetet (Béda—Karapan­­csi, Pitvarosi puszták), három természetvédelmi területet (er­dőtelki Égerláp, szakadáti-le­­gelő, villányi Templomhegy) és országos jelentőségű termé­szetvédelmi területté nyilvání­tott egy történelmi emlékhe­lyet (Nemesmedves). Hatály­ba lépett március elsején. —­3/1989. (II. 22.) KVM r. Dr. Oláh Gábor Jönnek a négyütemű Wartburgok Magyar sajtótájékoztató a lipcsei vásáron (Berlini tudósítónktól.) A világ nagy nemzetközi vásárai közül Lipcsében kép­viselteti magát a legtöbb ma­gyar cég, most például 52, ami jelzi az árubemutató jelentő­ségét gazdaságunk számára. A hét folyamán idevárják Beck Tamás kereskedelmi minisz­tert is. Erről hétfőn a Hung­­expo pavilonjában megren­dezték a tavaszi lipcsei­ vásá­ron részt vevő magyar válla­latok sajtótájékoztatóját. Az NDK hozzávetőlegesen hétszázalékos aránnyal a har­madik helyet foglalja el M­a­­gyarország külkereskedelmé­ben, míg hazánk 4,5 százalék­kal az ötödik az NDK kül­gazdasági partnereinek sorá­ban. A két ország kereske­delmében különösen a gépipa­ri termékek részesedése ma­gas. Magyarország főleg szer­számgépeket, energetikai fel­szereléseket, légtechnikai és portalanítóberendezéseket, be­takarítógépeket és személy­­gépkocsikat vásárol. Az idén első ízben érkeznek a négy­ütemű Wartburgok, összesen 15 ezer darab. Az NDK első­sorban szerszámgépeket, hír­adás-technikai termékeket, környezetvédelmi berendezé­seket, valamint Ikarus buszo­kat és közúti járműveket sze­rez be tőlünk. A magyar gép­export az átlagosnál jobban, 12 százalékkal bővül. A sajtókonferencián el­hangzott, hogy a további elő­relépés érdekében új koope­rációs formákat kell keresni. Az mindenesetre most is vál­lalataink és külkereskedőink eredményes tevékenységéről tanúskodik, hogy az idén az árucsere a két ország között a tervek szerint eléri a 2,1 milliárd rubelt, ami nyolcszá­zalékos növekedés az előző évihez képest. F. J. Gy. SZOLNOKI KÖJÁL-VIZSGÁLAT Baktérium tanyázott a pürében Ismertették a Szolnok Me­gyei Köjál vizsgálatának az eredményét a múlt szerdai tömeges ételmérgezés okairól. Amint hírül adtuk, a Jász- Nagykun Vendéglátó Vállalat Gyermek- és Munkahelyi Ét­keztetési Leányvállalata főző­konyháján készített ebéd elfo­­gyasztói — főként a vízügyi székházban dolgozók — aznap délután lettek rosszul. Közü­lük nyolcvannyolcan fordul­tak orvoshoz, s közel egyhar­­maduk kórházi ápolásra szo­rult. A gyors lefolyású beteg­ség tüneteinek megszűntével azóta már valamennyien ha­zatérhettek. Dr. Hőgye Anna, a megyei Köjál igazgató főorvosa, el­mondta: az ételminták labo­ratóriumi elemzése alapján egyértelműen kimutatták a be­tegséget előidéző Staphylococ­­cus aureus nevű baktérium jelenlétét a menü egyik fogá­sából, a burgonyapüréből. Ugyancsak ezt a baktériumot fedezték fel a betegektől vett vizsgálati anyagokban is. A kórokozó a főzőkonyhán jutott az ételbe. Elszaporodása és egyben nemkívánatos hatása viszont a helytelen tárolás miatt következett be: a víz­ügyi székház tálalókonyháján az odaszállított burgonyapüré­vel teli három edény közül kettőt nem az előírtak szerinti hatvan Celsius-fokon — ter­­moszkocsiban — tartottak a kiosztásig, hanem szobahőmér­sékleten. A Szolno­k Megyei Köjál a tálalókonyhán tapasz­talt szabálytalanság elkövetői ellen szabálysértési eljárást in­dít. (MTI) 1 ............. .......... ............... RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Társalgó. 9.44: A Magyar Rádió és Televí­zió énekkara énekel. 10.03: Kulturális gazdaság — gaz­dasági kultúra. 10.25: Operakettősök. 11.00: Népi együttesek. 11.33: A csatlós. 8. rész. 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Hogy tetszik lenni? 15.40: Fúvósátiratok. 16.00: Tizenhat óra. 16.10: Zeneiskolásoknak. 16.20: A Nyitnikék postája. 17.00: Fejezetek Erdély történeté­ből. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 19.15: Március jelképei. 20.20: Hamarosan halljuk őket. 20.40: Lakás­­­helyzetek. Üresen állnak . . . 21.10: Díjnyertes zeneszerzők. 22.30: Jandó Jenő zongorázik. Kb. 23.30: Népszerű szimfonikus dallamok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Millöcker operettjeiből. 9.05: Napközben. 12.10: Nótamuzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Tea hármasban. Nemeskürty István író és Zöldi László, a Népszabadság főszerkesztő­helyettese. 15.05: Horváth Bálint énekel. 15.30—17.29 : Csúcsforgalom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30: Talpaló való. 19.08: Fiataloknak!­­ 20.27: Technikai szünet. 20.30: Az indiai klasszikus zene. 21.05: Technikai szünet. 21.08: Heptameron. 6. rész. 31.32: Tip-top parádé. 21.57: Technikai szünet. 22.00: Maholnap. 23.15: Máról holnapra. Sajtóról, tájékoztatásról és a tájé­koztatók személyes helyze­téről lesz szó a műsorban, amelynek első részében a hallgató azt is megtudhatja, hogyan készül a legnagyobb példányszámú napilap, a Népszabadság ünnepi száma. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.30: Fonóka. 10.45: A bioszféra felfedezése. 11.00: Hárfafelvételek. 11.22: Mozart: Cosi fan tutte. II. felvonás. 13.05: Katyerina. Tarasz Sevcsen­­ko elbeszélő költeménye. 13.42: Muzsikáról versben, prózá­ban. 14.17: Yehudi Menuhin vezényel. 15.05: Zenei Tükör. 15.40: Olasz áriák. 16.08: Magyar zeneszerzők. 17.00: MIKRO­fon. 17.30: X. Európa Cantat. 18.08: Brahms: d-moll szonáta. 18.30: Szerbhorvát nyelvű nemze­tiségi műsor. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.35: Új lemezeinkből. 21.09: Zongoramuzsika. 21.30: Tükörképünk 37 darabban. 22.00: Zenei panoráma. 22.30: Kritikus füllel. TELEVÍZIÓ 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Albrecht Dürer. Gottfried Edel filmje. NSZK-film (ism.). 9.25: Panoráma. Világpolitika percről percre (ism.). 10.10: James Burke rendhagyó gon­dolatai a változásról. Angol dokumentumfilm-sorozat. X/3. rész: Nézőpont (ism.). 11.00: Mozgató. Tévétorna mozgás­­korlátozottaknak. 11.05: Képújság. 16.30: Hírek. 16.35: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradó műso­ra. Dél-dunántúli hírek, in­formációk, események. 16.45: Nachrichten. Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stú­dió műsora. 16.50: Nas­ekran. A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. 17.35: Az amatőr természetbúvár. Angol ismeretterjesztő film­sorozat. XIII/ll. rész: Egy folyó sodrában. Gerar­d Dur­­rel és Lee Durrell filmsoro­zata (ism.). 18.05: A klinika. NSZK-tévéfilmso­­rozat. XII.6. rész: A csoda­tevő forrás (ism.). 18.50: Esti mese. Mirr-Murr. Buj­­dosás a kamrában. Magyar bábfilm (ism.). 19.00: Szám­adás. Gazdasági ne­gyedóra. 19.15: Régi magyar táncmuzsika. Táncok Kájoni János gyűj­teményéből. XVII. század (ism.). 19.30: Híradó. 20.05: örvény. Angol tévéfilmsoro­zat. VII. rész: Az örvény mélye felé. 21.00: Stúdió ’89. A Televízió kul­turális hetilapja. 21.45: Real Madrid—Snaidero Ca­serta. Férfi kosárlabda KEK- döntő. Közvetítés Athénból. 23.15: Híradó 3. TV 2. Berkes Zsuzsával és Antal Imrével. 17.00: Képújság. 17.15: TV 2. Időjárás. Riportok. Té­­vétorna. Zene. Teledoktor — Orvosi tanácsok tíz percben. A zajártalomról. 17.45: Mozaik. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! Pumukli ka­landjai. Magyar M NSZK rö­vidjátékfilm. A nagy össze­­veszés, és ami utána jön. 18.49: TV 2. 19.00: Bem. Dokumentumfilm. 20.20: TV 2. Van öt perce? Berlioz: Rákóczi-induló. 1848—1849-es emlékhelyek. Ráday Mihály műsora. 20.45: Adókulcs. A Pénzügyminisz­térium, az APEH és a TV 2. tanácsadó műsora művészek­nek. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2. 1848—1849-es emlékhe­lyek. Folytatás. 22.00: Szimultán. A­ forradalomról, a kiegyezésről. 22.45: TV 2. Napzárta. Esti műholdprogram: SKY 19.00: Eurosport. SUPER 20.00: Biliárd Grand Prix. 23.00: Amerikai profi kosárlabda. TV 5. 18.00: Bársonyos kezek (játékfilm egy foglalkozására nézve egészségügyi dolgozóról, aki szabadidejében bigámista).

Next