Népszabadság, 1989. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-20 / 143. szám

8 NÉPSZABADSÁG - GAZDASÁG 1989. június 20., kedd „Nem ministrálok ott, ahol miséztem” EZT MONDJA HORVÁTH EDE Horváth Ede, a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója ,sokat tudó tanúja és cselekvő részese a magyar ipartörténetnek és a politikának. Törekvései ritkán voltak szinkronbana hivatalos gazdaságpolitikával. A Rába eredményei azonban — melyek között sokan nagyarányú állami támogatást sejtenek — mindig megvédték őt a félreállítástól. Sőt odáig merészkedett, hogy az 1968-as, félbemaradt gazdasági reform néhány elemét a Rábában a gyakorlatba ültette át. Vajon most milyen a Rába vezérigazgatójának közérzete? Hogyan éli meg a változásokat? Templomi perselyezés? — Ismerem az utóbbi hónapokban elhangzott néhány felszólalását, nyilatkozatát. Nem mondhatnám, hogy bizakodó, optimista hangot ütött meg. Mindenekelőtt tehát azt kellene tisztázni: történtek-e olyan gyökeres változások a gazdaságban, az iparban, melyeket — hogy úgy mondjam — önnek „meg kellene élnie”. — Az utóbbi egy-két év gazdasági intézkedéseikimondottan rontották a gazdaság esélyeit. Az ország helyzete válságos, a gazdaság a porban hever. Nincs gazdasági program, nem látom a kibontakozás irányát. A világpiaccal lépést tartani, csak úgy lehet, ha fejlesztünk. Tudja, mekkora a Rába fejlesztési alapja a három-négy évvel korábbihoz képest? Éppen a fele. Akkor, amikor a nyugati gazdaságban konjunktúra van! Ez nagy lehetőségeket kínál, de csak a műszakilag felkészült, rugalmas, fejlesztésre kész vállalatok tudják kihasználni. Ha körülnéz a világban, láthatja, hogy minden előrelátó ország rettenetes ütemben fejleszt. Nagyon sok helyen adókedvezményt kapnak a fejlesztő vállalatok. Nálunk viszont különféle elvonásokkal büntetik az előretekintő, hosszú távon gondolkodó cégeket. — Mondjon erre egy példát. — Amit most elmondok, az több éve történt, de az eljárás szelleme ma is ugyanaz. A Rába építkezni kezdett a saját pénzéből. Megtudta ezt a pénzügyi kormányzat, s utólag kivetett ránk 170 millió forintot, ha van pénzetek fejlesztésre, legyen adóra is. Erre leállítottam az építkezést. Kijöttek ,a minisztériumból, megnézték. Nem folytatod? !Nem. Így nem! Akkor a miniszterelnök-helyettes közvetítésével elkezdett velem alkudozni a pénzügy: jó, jó, ne fizessetek 170 milliót, de valamit adjatok, mert szegény a költségvetés. Mi ez, templomi perselyezés? Végül is megállapodtunk 5 millióban, hogy mi se károsodjunk nagyon, meg aminisztérium presztízse is megmaradjon. Én nem az adó ellen vagyok! Tudom, hogy egy normális országban nem az államnak kell eltartania a vállalatokat, hanem a vállalatoknak az államot. Erre van az adó. Csak, tudja, azt nem tapasztalom, hogy az állam teljesítményekre ösztönözne, noha a legjobb üzemektől tudja a legnagyobb összegeket besöpörni, de mégsem becsüli meg a teljesítményeket. Ha ez így folytatódik, lassan oda jutunk, hogy megéri tönkremenni, a szanálás a legnagyobb létbiztonság. Veszprém környékén mostanában szanáltak egy vállalatot, az igazgató 1 millió forint prémiumot kapott. — És a politika? — A politikában valóban sok érdemi változás történt. Ezeket én fontosnak, szükségesnek tartom. A gazdaságot azonban bűnösen elhanyagolták. Katasztrofális a káderpolitika — Én azt gondolom, nem baj, ha a politikai reformok lépéselőnyre tettek szert. Az 1968-as mechanizmus bukása is azt mutatja, hogy felszabadult politikai közeg nélkül a gazdaságot megújító törekvések eleve halálra vannak ítélve. — Igen ám, csak, tudja, hol a baj? Egyetlen politikai reform sem teremti meg automatikusan a gazdasági megújulást. Mi meg mintha ebben az álomban ringatnánk magunkat, ölbe tett kézzel várjuk, hogy a nyugati tőkések dollármilliók formájában helyünkbe hozzák a kibontakozást. A politikai reformok nagyon sok felesleges tehertől meg tudják szabadítani a gazdaságot. Elsöpörhetik a jelenlegi bürokratikus gazdaságirányítást. Gyökeresen átalakíthatják katasztrofális káderpolitikánkat. A politikai reformok hozzásegíthetik a társadalmat ahhoz, hogy gazdasági kérdésekből ne lehessen politikai kérdéseket csinálni. A korábbi állapot ugyanis tarthatatlan. Ha leállítottam a Rábában egy gazdaságtalan termék gyártását, máris kérdőre vontak a politika képviselői. Mit akar? Munkanélküliséget? Ne zavarja az embereket. Ők ezt tudják gyártani, ezt szokták meg. Miért tanulnának újat? Előfordult, hogy a profilváltás miatt a megyei pártbizottság meg akarta vonni tőlem abizalmat. Szerencsémre részt vett a testületi ülésen egy iparpárti reformer — Focik Jenőnek hívják —, s az őtekintélye, felkészültsége védte meg az igazamat. — Gondolom, azért K.B- tagsága is nyújtott önnek némi védettséget. Egyébként a hatvanas évek végén, s a hetvenes években az a hír járta, hogy fontos gazdaságpolitikai kérdésekben ön különvéleményét hangoztatta a Központi Bizottságban A demokratikus centralizmus gyakorlatának és a nyilvánosság hiányának következtében erről hivatalosan nem szereztünk tudomást. — Nem én jelentkeztem a Központi Bizottságiba, hanem hívtak. Megtiszteltetésnek vetetem. Hazudnék, ha lazít állíta- nám, hogy hátrányom származott belőle. Legfeljebb annyi, hogy szem előtt voltam. Rengeteg ismerősre tettem szert, s ez előnyökkel járt. Kivételezést azonban — bárki bármitt mond — soha nem élveztem. Lecsukták a munkatársaimat Ami a különvéleményit illeti: az én meglátásaimat többnyire radikálisnaktartották. Az említett profilváltásért a KB plénumán róttak meg. Egyszer ki is hagytak a testületből. Mindezt nem érdemként említem, csak a pontosság kedvéért. Sok példát hozhatnék arra, hogyan maradtam alul nézeteimmel a Központi Bizottságban. Aminek egyetértő részese voltam, azt vállalom, de mást ne kérjenek rajtam számom. Azért mégiscsak a Rába volt az a vállalat, amelyik 1968 után ismert a reformok szellemében dolgozni. Jórészt ennek köszönhető, hogy nyereségesen termelünk, kedvezőek a piacaink, termékeink iránt a tőkés országokban is van, sőt egyre növekszik az érdeklődés. — Nyilván az ön politikai funkciójának, szerepének is köszönhető, hogy a Rába akkor még szentségtörőnek számító gazdasági törekvéseit eltűrték, tudomásul vették, szemet hunytak fölötte. — Nem vették tudomásul, napi kemény harcokban kellett elfogadtatni az igazunkat. Gondolja el: a hatvanas, hetvenes években még bizonytalan jövőjű szerencsejátékos volt az, aki a hivatalos gazdaságirányítás ellenére mert tenni valamit. Ebben az időben közvetlen munkatársaim börtönben is ültek. Akkor valóban hasznát vettem a KB- tagságomnak, hiszen közbenjárásomra engedték őket szabadon. — Miért csukták le őket? — Olyan, baráti országokból származó motorokat akartak ránk erőszakolni, melyek nem voltak piacképesek. Mi pedig makacsul ragaszkodtunk korszerű termékek licencvásárlásához. Ebből az ügyből egyesek politikai kérdést csináltak. Milyen jogon merjük állítani, hogy a nyugatitechnológia fejlettebb, hogy a nyugati motor jobb, mint a szovjet vagy a csehszlovák? A versenytárgyaláson a legjobb ajánlatot a MAN-cég tette, természetesen vele kötöttünk szerződést. Rövidesen letartóztatták néhány munkatársamat. Rohantam a fűhöz-fához, azt a választadták: bizonyíték ugyan még nincs rá, de ezeket az embereket megvesztegették. Bejelentkeztem Kádár elvtársihoz, azonnali fogadott. Nála tudtam meg, hogy most már tárgyi bizonyítéka is van a vesztegetésnek. Az egyik munkatársaim lakásán, a házkutatás során találtak egy NSZK-ból származó termoszt. Nem viccelek, s az értéke két és fél márka volt. Mondtam Kádár elvtársnak: ha ez bűn, akkor éra sokszorosan bűnös vagyok. Ezt az öltönyt, amiben most itt ülök, az NSZK-sban vásároltam a rnapidíjamiból, s ez jóval többe került két és fél márkánál. Tehát vagy hasza kell engedni a törvénytelenül lecsukott munkatársaimat, vagy nekem is a börtönben a helyem. Estére szabadak voltak a kollégáim. Nem kell az alibi — Merné-e vállalni egy tőkés gyár igazgatását? — Egyszer azt találtam mondani Grósz elvtársnak: ha Burgenlandban lenne a Rába, nekünk semmi bajunk sem volna. A mi társadalmunkban nehezebb irányítani egy gyárat, mint a kapitalista országokban. A tőkés? Ügyel rá, hogy legyen hasznja, hogy jódroegi tudja fizetni az embereit, versenyképes maradjon, találjon piacot. Hgen egyszerű az élete. Úgyhogy én merném vállalni, pontosabban, mertem vedni és vállalni egy tőkés gyár igazgatását. Azért beszélek múlt időben, mert az én koromban egészen mást önszántából már nemigen kezd az ember. — Ön föladta a végszót, ha nem haragszik, élek is vele, és megkérdezem: mikor akar nyugdíjba menni? — Én nem megyek nyugdíjba. Ha ekkora életritmusváltásra kényszerítene a sorsom, biztosan meghalandanék önmagaimmal. De nehogy azt higgye, hogy ragaszkodom a vezérigazgatói székhez. Amíg a vállalati tanács milkodrhasnak talál a beosztásomra, addig vállalom ezt a munkát. Nagyon remélem, nem másnak kell figyelmeztetnie, ha szellemileg vagy fizikailag elfáradnék, s lesz erőm időben felállni a vezérigazgatói székből. Nyugdíjba viszont akkor sem megyek, de alibi állást sem foglalok el. Nem leszek mondjuk szaktanácsadó a Rábában, hiszen világéletemben szerettem magam végrehajtani azt, amit elképzeltem. És egyébként sem leszek ministráns ott, ahol „miséztem”. Tudomásul veszem, ha vége a „misének”. Lehet, hogy felfüggesztem a vezérigazgatói nyugdíjaimat és elmegyek esztergálni. Ezt többször elmondtam már, mindenki hitetlenkedve fogadta. Pedig én nem találok benne semmi furcsát vagy kivetnivalót. Hajba Ferenc A PROGNÓZIS PROGNÓZISA Mi legyen az adóssággal? Ami nálunk most van az adósságválság, vagy adósságcsapda? Miért kerültünk ebbe a helyzetbe és ki is az oka ennek? Van-e kiút egyáltalán a csapdaszituációból? Megoldás-e a kormányzat és ellenzéke által ajánlott piacgazdasági modell? A kérdéseket még lehetne sorolni. A Prognózis közgazdászcsoport legújabb tanulmányában a mostani társadalmigazdasági válság okait elemzi, a kiút dilemmáit tárgyalja. Ami az elmúlt húsz évmechanizmusreformjait és hatalmi harcait illeti, az értékelés nem nagyon különbözik a ma általánostól. Az, ami joggal kelthet érdeklődést, az a jövőt illető eltérő nézőpont. A Prognózis szerint a bajok egyik forrása, hogy az évtized elején a korábbi ágazati minisztériumi túlhatalmat felváltotta a funkcionális főhatóságok aránytalanul megnövekedett szerepe. Ezeknél a szerveknél ráadásul az „elméleti” vonal győzött, a problémák gyakorlati megközelítését a „teoretikus” megoldások váltották fel. Ennek példája — így a szakértők —, az árhivatal által szorgalmazott, 1980-ban bevezetett kompetitív árrendszer, amely alapjaiban változtatta meg a jövedelmezőségi viszonyokat. Az elemzés szerint baj van az elmélettel önmagában is, márcsak azért is, mert Magyarországon a közgazdasági gondolkozásban uralkodóvá lett a monetarista gazdaságfilozófia. Egyébként — írják — a nyugati országok gazdasági eredményeit összehasonlítva kiderül: a következetes monetarista politikát folytató tőkés államok nem értek el kiugró eredményeket. „Sokkal inkább úgy tűnik, hogy az eredmények a megváltozott helyzethez megfelelően alkalmazkodó gazdaságpolitikán és nem az eszközrendszer megválasztásán múlnak.” A Prognózis szerint Magyarországon a kormányzat hivatalos ideológiájává lett a monetarizmus, ezért vezették be az új adórendszert, amit ők eleve elhibázottnak tartanak. A kérdések kérdése azonban az adóssághelyzet, illetve, hogy van-e kiút a mostani állapotból. A Prognózis elemzése szerint a világméretű adósságválság okát nem az eladósodott államokban kell keresni, hanem inkább a fejlett tőkés világban. Az elemzés szerint az ipari országok az 1970- es években saját válságuk feloldására adták a hiteleket a fejlődőknek, majd pedig a kamatok égbeszökése tette visszafizethetetlenné az adósságtömeget. Ennek az oka pedig az Egyesült Államok gazdaságpolitikája volt. Csapdahelyzet az is, hogy az eladósodott országoknak helyzetük javítására termelésszerkezetet kellene váltaniuk. Ez azonban nem megy együtt az adósság leépítésével. Ráadásul nincs hová exportálni, hiszen például Japán és az NSZK évről évre növekvő, óriási exporttöbletet realizál. Az adósságprobléma megoldására a Prognózis szerint a következő lehetőségek vannak hazánkban: 1. Szuperromán megoldás. Évi két-három milliárd dollár aktívumot elérve az évtized végére lehetne visszafizetni a mostani adósságot. Ez az öszszeg azonos az időszak teljes felhalmozásával. Társadalmilag és gazdaságilag járhatatlan út. 2. Csak a kamatokat fizetjük vissza és az évtized végére megmarad a mostani 17,5 milliárdos adósság. Ehhez évente másfél milliárd dolláros aktívumot kell produkálni, ami szintén „túl van az elviselhetőség határán”. 3. Lengyel megoldás. A fizetőképtelenség bejelentése, sorozatos átütemezések. A gazdaság állandó bizonytalanságban van, képtelen a megújulásra. 4. Az adósok összefognak, hogy kényszerítsék a hitelezőket az adósságok leírására. Ez a latin-amerikai országoknak nem sikerült, a hitelezők egyéni kedvezményekkel megbontották az ilyen egységet. (A Prognózis szerint azonban errefelé kell keresni a megoldást.) 5. Az adósságterhek enyhítéséért cserébe politikai engedményeket teszünk. Erre példa, hogy a kormányzat most a liberális gazdaságfilozófia alkalmazását ígéri cserébe az adósságterhek csökkentéséért. A Prognózis szerint ez a megoldás nem engedi meg a demokratikusmegoldást, kizárja a szociáldemokrata típusú, baloldali kormánykoalíciót és „állandósítja a pénzügyi diktatúra hatalmát”. 6. A rövid-középtávú adósságterhek csökkentéséért cserébe a demokratikus államberendezés létrehozását ajánljuk fel. A közgazdász szerzők szerint a magyar nép ezt óhajtja, elutasítva minden diktatúrát, mégha az „radikális reformmezben jelentkezik is.” Csupán a közgazdászcsoport alternatíváinak egy részét ismertettük itt. Figyelemre méltóak azok a számításaik is, amelyek a gazdaság megújulási képességére, a külföldi tőke bevonásának esélyeire vonatkoznak. Úgy látják, hogy Magyarországnak nem szabad hatalmas mennyiségű működőtőke beáramlására számítani, a tőkeforgalom ugyanis főként a fejlett ipari országok között valósul meg. .Adataik szerint nem igaz, hogy a jelenleginél nyitottabb gazdaságra van szükség, s az egyoldalú exportorientáció mellett helye van az importhelyettesítésnek is. M. G. ÚJ TESTÜLET, A MUNKAÜGYI TANÁCS Hátrányos helyzetűeket is Bizottságok, kollégiumok, tanácsok születnek és hullnak el már-már követhetetlen gyorsasággal. Most egyidejűleg adhatunk hírt egy bizottság megszűntéről, s egy újabb létrejöveteléről. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal kezdeményezésére befejezi működését a Bér- és Munkaügyi Tanács, s lesz helyette Munkaügyi Tanács. A döntés hátteréről kérdeztük Jendrolovics Pált, az ÁBMH elnökhelyettesét. — Mire szolgál a „cégtábla” cseréje? Miért szüntetnek meg egy bizottságot és hoznak létre helyette egy — nevében legalábbis — nagyon hasonlót? — Szándékaink szerint nem cégtáblacseréről van szó, hanem koncepcióváltásról. A Bér- és Munkaügyi Tanácsban azoknak a minisztériumoknak, hivataloknak a képviselői ültek együtt, akik sok más döntéshozatali fórumon már megtárgyalták ugyanazokat a kérdéseket. Tehát érdemi munkája és szerepe ennek a testületnek nemigen volt. A Munkaügyi Tanács tagjainak olyan érdekcsoportok, rétegek és régiók képviselőit szeretnénk megnyerni, amelyek valamilyen ok miatt a munkaerőpiac perifériájára szorultak, s gondjaik megoldása sajátos kezelési módot kíván. Ilyenformán szemléletében és összetételében a munkaügyi politika társadalmai kerekasztalát teremtenénk meg. S lassanként mindegyik hátrányos helyzetű csoportnak megvan már a saját érdekképviselete. Miért gondolja, hogy hatásosabb munkát tudnának végezni az önök segítségével? — Valószínűleg mi tudnánk hatásosabb munkát végezni az ő segítségükkel. A sikeres foglalkoztatáspolitika nemcsak a hivatali elhatározáson múlik, hanem a társadalmi „legitimáción” és szocializáción is. Bármilyen munkaügyi szolgáltatási rendszert építsen is ki az államigazgatás, az érintettek nélkül nem tudja megoldani a foglalkoztatási problémákat. Kell persze a központi pénz, és kell a kiépült intézményrendszer is, ám ezeknek optimális működtetését nem lehet központilag vezérelni, különösen íróasztalok mögül nem. — Milyen hatásköre lesz majd a Munkaügyi Tanácsnak? — Ez a fórum a különböző — területi, réteg- és csoport— érdekek feltárása, összehangolása útján venne részt a kormány munkaügyi politikájának kialakításában, konzultatív és tanácsadó testületiként. A tanács tagjai megtárgyalják és véleményezik a foglalkoztatással összefüggő elképzeléseket, állást foglalnak a munkaügyi politika megvalósítását szolgáló eszközrendszer fejlesztését érintő kérdésekben és a munkaügyhöz kapcsolódó társadalompolitikai, szociálpolitikai kérdéseikben, valamint javaslatot tesznek a Foglalkoztatási Alap felhasználására. képviselnek — Kiket gondolnak bevonni a tanács munkájába? — Minden olyan munkaügyi és szociális problémával is foglalkozó testületet, amelyik hajlandó részt venni a munkában, és igényli a szakmai segítséget. Már megkerestük, vagy hamarosan megkeressük azokat a társadalmi szervezeteket, amelyek különböző rétegek érdekeit képviselik. Ezek között vannak az ifjúsági szervezetek, a cigányszövetségek, a szegényeket támogató alap, a nőtanács és a megváltozott munkaképességűeket tömörítő egyesületek. Olyan nyitott formára gondolunk, amelynek munkájába bárka, bármikor bekapcsolódhat vagy kiválhat belőle. Együtt gondolkozásra, együttműködésre hívunk mindenkit, a várható foglalkoztatási gondok enyhítésére, méltányos megoldások kialakítására, hogy senki ne érezze magát kiszolgáltatottnaik. H. Sz. Egy tisztább természetért, Ngos/és a ruhák tisztaságáért a környezetbarát TOMI Forrás mosóporral. Tiszanenti Vegyiművek Szolnok, Pf.: 1. 5007. Telefon: (56)-35-800. Telex: 23-658.Sy Fax: 36-732.