Népszabadság, 1989. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-28 / 229. szám

1989. szeptember 28., csütörtök NÉPSZABADSÁG - MOZGALMI ÉLET Nemcsak névváltoztatás: Magyar Szocialista Párt (Folytatás az 1. oldalról.) — Persze ez a cikk is része a sajtószabadságnak, amely­nek, gondolom, továbbra is híve. — Nem lettem kevésbé hí­ve a sajtószabadságnak, azok szabadságának, akikért én olyankor is dolgoztam, amikor abban nekem volt kockázat, nekik nem. A jelenlegi hely­zetben is nagyobb a kockáza­tom, mint annak, aki ír, be­szél rólam. Engem ez nem za­var különösebben. Zavarni az zavarna, ha az elbitangolás­­ban és gyalázkodásban tör­vény nem támasztana aka­dályt,­ de némely embereknek olyan belső morális akadálya sem lenne, hogy önmaguknak parancsoljanak megálljt. Most se törvény, se a pártközpont nem sújt le rájuk. Most jött el az ideje annak, hogy kide­rüljön, ki az, aki felelős gon­dolkodásra és cselekvésre ké­pes. Kinek van annyi morális tartása, hogy csak addig men­jen el a személyeket illető szó­kimondásban, ameddig önma­gát és a tényeket ellenőrizni tudja. Új határhoz érkeztünk, amelyen túl olyan világ kez­dődik, ahol a becsületes ön­mérséklet és önuralom lehet a gátja a rémuralomnak és a szellemi rémuralomnak. — Nem érzi úgy: azzal, hogy a párt köztársasági elnöknek jelölte, céltáblájává tette kü­lönböző erők támadásainak? — De igen. Ezt ostobaság és vakság lett volna számításon kívül hagyni. — Számított rá? — Számítottam, annyi nai­vitás viszont .kétségtelenül volt bennem, hogy politikai perpatvarokra, álláspontok, nézetek vitájára készültem, de hát, úgy látszik, a haslövése­ket is bírni kell. — Egyáltalán, miért volt szükség arra, hogy most jelöl­jék köztársasági elnöknek? Azért, hogy legyen önnek is valamilyen funkciója a párt­elnökségben? Most ugrani kell . Valószínűleg ez is szere­pet játszott. De talán erre a kérdésre nem nekem kellene válaszolnom, mer­t amúgy is sok viszontagsággal járt ez a jelöltség. Igazán keserű ta­pasztalatom, hogy eddig a legtöbb személyes támadást saját pártomtól kaptam. Ez mutatja, hogy még mindig nem vagyunk okos, önmagun­kat népszerűsítő választási párt. Nincs a világon még egy olyan ostoba párt, amely sa­ját emberét rántja­­ , vagyis azt teszi, ami az ellenfél dol­ga lenne. Tudok olyan felelős pártfunkcionáriusokról, akik üzemekben mocskolódó be­szédeket mondtak arról, hogy én az ellenzékkel folytatott tárgyalásokon személyes cél­jaimért feláldozom a pártot. Mintha ő­k nem tudnák, hogy ez a párt már régen, a tár­gyalóasztalhoz ülés előtt, el­vesztette a pozícióit. Elvesz­tette a közvélemény előtt, te­kintélyben és sok minden egyébben, és éppen most nyer­hetné vissza a demokratizáló­dásban. Ha személyes céljai­mat a párté elé helyezném, akkor vajon odaülnék-e na­ponta ennek a pártnak a szí­neiben a tévé képernyője elé, hogy így lásson a magyar köz­vélemény?! Ez most — min­denki tudja — nem túlzottan előnyös. Amelyik párt tagjai ezt nem értik, az a párt meg­érdemli, hogy elbukjon. És én mégis hiszek abban, hogy nem a bukás az egyetlen lehetsé­ges alternatíva. Egy új párt még más képet tud kialakíta­ni önmagáról a társadalom­ban. — Hisz még ebben a párt­ban? — Én egy új szocialista párt­ban hiszek, amelyik a prog­ramnyilatkozat-tervezetében foglalt normák, elvi sarok­pontok közül le tudja verni a cövekeket, és ezzel kapaszko­dót képes nyújtani saját tag­sága számára. Ez a párt a ma­gyar társadalom stabilitásá­nak fontos tényezője és az át­menet egyik garanciája lehet. Ha lerontja saját tagsága, ak­kor ki segítsen rajta? Nem fog segíteni senki. Azt viszont nem hiszem el, hogy ennek a pártnak most valóban van 700 ezer vagy 750 ezer tagja. En­gedjünk el embereket, ne kényszerítsük bele egy párt­monstrumba azokat, akik lé­lekben már rég nem tartoznak ide. Én tehát nem a kirekesztést, nem — mint némelyek hiszik — az üzen­getést vállalom, de azt mondom, hic Rhodus, hic salta, itt van Rho­dus, itt ugorj . — Most ugorni kell? — Igen, most ugorni kell. És aki ezt az ugrást nem tudja megtenni, az ottmarad a másik oldalon. — Olyan fordu­lópontnak gondol­ja a mostani kong­resszust, mint például a nyugat­német szociálde­mokratáknál volt a sorsdöntő, gyö­keres változást hozó bad-godes­­bergi program? — Igen. Így van. A bad-go­­desbergi programnak köszön­hetően kapaszkodott fel az SPD újra kormányképes erő­vé. Ezt teheti meg a mi pár­tunk is. De masztatolás­sal, a nyáj riogatásával ebből a párt­ból semmi sem lesz. A nyáj­­hasonlat nem az enyém, az is az említett cikkből származik. A nyájreakció felélesztésével csak egy olyan konglomerá­tum alakulhat, amelyben tere­lőpulik és komondorok vala­hogy összetartják a társasá­got, együtt melegednek, csak isten tudja, mire mennek. — Az egyeztető tárgyaláso­kon jelentős kompromisszum­készségről tett tanúbizonysá­got. A párton belül is megvan önben ugyanez a hajlandó­ság? — Megvan­. De kompromisz­­szu­mot csak elvi alapon tudok elképzelni. Nem tudok elfo­gadni egy határtalanul kiter­jesztett kompromisszumos ala­pot. A reformkorok országos tanácskozásán az­t a hasonla­tot használtam, hogy hihet va­laki abban és legyen joga azt a hitet képviselni, hogy a Föld lapos korong és a világegye­tem közepe. De ez a nézet nem egyeztethető össze azzal, hogy a Föld gömbölyű és forog sa­ját tengelye meg a Nap kö­rül. E kettő között nem lehet egységet teremteni. A koper­nikuszi fordulatot meg kell tenni­. Az, aki a lapos korong felfogást vallja, hihesse ezt továbbra is, csak éppen ne ve­hesse igénybe az inkvizíciót. Én harcolok azért, hogy joguk legyen így gondolkodni, csak ne próbálják azt a látszatot kelteni, hogy ugyanúgy gon­dolkodnak, mint én. Kik a „lapos korong” hívei ’? — A hét elején Olaszország­ban jelent meg egy nyilatko­zata, amelyen határozottan le­szögezte: vagy új párt lesz, vagy nem marad benne. — Egyáltalán nem fenyege­tésnek, zsarolásnak szántam. Hosszabb, 20 perces interjú volt. Bemutattam azokat a körülményeket, amelyek kö­zött ez a helyzet előállt. El­mondtam, természetesen én nem pártszakadásra, hanem kongresszusra készülök. Hi­szek abban, hogy a tagságban megvan az az erő, amely ki­kényszeríti egy új szocialista párt létrejöttét. Mert vannak a baloldalnak elkötelezett tö­megei, amelyek képesek ér­téknek felfogni a szocializ­must, nem oltárképnek. Van lehetőség egy új szocialista párt létrejöttére. Érvényesül­tem ebben az áramlatok, plat­formok szabadsága, de bizo­nyos elvi határokon belül. Egy pluralista társadalomban ugyanis a szabadsághoz tarto­zik, hogy a lapos korong és a gömbölyű Föld híveinek ne kelljen egy pártban lenniük. Az előbbi felfogást vallók szö­vetsége — az egy másik párt. S mindenki szabadon tartoz­hat oda, ha így akarja, hiszen lesz erre törvény, amely ez­t a szabadságot megadja nekik. — De hol húzódik az a po­litikai határ, amelyen túl már a lapos korong hívei vannak? — Ott, ahol valaki 40 év ta­pasztalatai után proletárdik­tatúráról beszél, négy évtized kudarcai és válságélményei után azt mondja, n­incs itt vál­ság, csak bajkeverők verték adósságba az országot, csak bajkeverők akarják destruktív beavatkozással a piacot. A la­pos korong hívei azok, az én mércém szerint, akik azt mondják, hogy a válságból a kiút a köztulajdon előnyeinek kihasználása. Hogy össze kell fogni azt a nagy erőt, amit az állami és egyéb köztulajdon jelent, és ak­kor itt megte­remthető a gazdagság. Szerin­tem ez tévedés. A lapos ko­rong hívei azok, akik a párt vezető szerepéről prédikálnak, miután kiderült, hogy zsákut­cába vezette ez a párt az or­szágot. Ezrével, tízezrével vannak közöttük rendkívül tisztességes emberek, akik meggyőződéses hívei annak, amit gondolnak. De ők egy nagy csalás vagy öncsalás ál­dozatai. A sztálini állampárt­­pártállam a civil társadalmat csak annyiban ismerte el, amennyire az nem akart po­litikai társadalom is lenni. Legfeljebb a magán­boldogu­lást ismerték el egy liberali­záltabb formában. Nem tu­dom elképzelni, ilyen felfo­gással miként lehetne modern Magyarországot, jogállamot, pluralista politikai rendszert teremteni. Ha programot alko­tunk, lássuk a koropromisz­­szum határait, ne akarjunk merőben ellentétes nézeteket összefogni. — A program tervezete elég világos. — Igen. Ezért mondom, hogy ha ezt a programtervezetet el­fogadja a kongresszus, akkor szerintem a párt a jövő egyik ígérete lesz. És a stabilitás egyik garanciája. Én csak er­ről beszéltem az olasz televí­ziónak. — Mennyire tartja fontos­nak a név megváltoztatását, azt, hogy az MSZMP nevéből kikerüljön a munkás szó? Hogy csupán Magyar Szocia­lista Párt legyen? Ez nem a párthoz tartozó munkások megsértése? — Javaslatom és vélemé­nyem, hogy a párt nevét meg kell változtatni. Ez nem elő­ször fordulna elő ennek a pártnak a történetében. De ta­lán először történik meg, hogy nem taktikai és rejtőzködő névváltozásról van szó. A ko­rábbi nevek mind azt jelentet­ték, hogy a párt akkori akti­vistái, vezetői nem hittek ab­ban a távlatban, amit a kom­munista név jelentett volna. A Békepárt, a Magyar Dolgo­zók Pártja, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt elnevezés mind taktikai céllal történt. Ha most az európai baloldal szellemében és­­értékrendjé­be® meghatározható szocialis­ta párt alakulna, akkor ez végre tényleg megmutatná, milyen is ez a párt. Demagó­giának tartom azokat az ér­veket, amelyek a munkás szót hiányolják a párt nevéből, mondván, hogy a Magyar Szo­cialista Párt nem akarja a munkássággal, a munkásosz­tállyal való közösséget vállal­ni. Tapasztalati tény, hogy a munkások sokkal inkább kompromittálva érezték ma­gukat, amiért egy tekintély­uralmi rendszer szüntelenül rájuk hivatkozik, a munká­sok nevében, nevével cselek­szik az a vezetés, amely saját tagságának véleményét is fi­gyelmen kívül hagyja. — Nem lazul a kapcsolata a reformkörökkel? — Nem hiszem. Annyit ta­lán, hogy a rettenetesen sok­felé ágazó munka és az idő­met igénybe vevő feladatok miatt a bensőségességhez szükséges mindennapi szemé­lyes jelenlét nem tudott ki­alakulni. De én az első pilla­nattól kezdve, megjelenésük pillanatától kezdve úgy tar­tottam, és ezt vallom ma is, hogy a reformmozgalom a párt újjászületésének, önma­gára találásának egyik leg­fontosabb szervezeti, mozgal­mi megjelenítője. A reformko­rok nem egyenlőek a reform­erőkkel. Ez utóbbi sokkal tá­­gabb fogalom. Nem is szerve­zeti kérdés ez. De hogy a re­formkörök megjelentek és fel­élesztettek egy rég feledésbe ment dolgot, a mozgalmi jel­leget, a legnagyobb jótéte­mény volt ebben a politikailag sok vereséggel járó helyzet­ben. A reformkorok és az „apák pártja” , Ormos Mária azt mondta Szekszárdon, hogy az MSZMP az apák pártja. — Igen. És a reformkörök ezzel az állapottal szálltak vi­tába. Nagyon komoly progra­mokat dolgoztak ki, és megis­métlem, visszaadták a hitet, hogy ebből a bürokratizált, a tagságot a döntésekből kire­kesztő pártból valódi mozgal­mi párt és előbb-utóbb vá­lasztási párt lesz. — Tekintsünk most túl a kongresszuson. Elfogadják az új pártprogramot, és ön eb­ben a pártban él, működik to­vább. És jön a herkulesi fel­adat, az ország rendbetétele. Erről tárgyalt hosszan az el­lenzéki kerekasztallal. Úgy hi­szem, szigorúan pártszempont­ból nem volt valami szeren­csés ötlet az elle­nzéket egyet­len kerekasztalban egyesíteni. Tűz és víz ült egymás mellett, de aztán valahogy mégiscsak választási szövetséget tudtak kötni. — Sok hibát és tévedést fog föltárni a történész ebből az egészből. Lehet, más formá­ciót is érdemes lett volna megfontolni, de amikor ez a helyzet létrejött és megörö­költem ezt a tárgyalási pozí­ciót, ak­kor én szent meggyő­ződéssel és akarattal, komp­romisszumos hajlékonysággal ültem az asztalhoz. — Már az első napon is a megegyezés szándékával ült le? — A megegyezés szándéká­val, és ebben következetesen kitartottam. Véleményem sze­rint jó megegyezés lett a vége, a mai helyzetet mérlegelve ennél jobbat aligha lehet el­képzelni. Szerettem volna, ha az ellenzéki kerekasztal min­den részvevője ugyanígy érzi. Sajnálom, hogy nem jutot­tunk ebben dűlőre. Ennek el­lenére úgy érzem, hogy a tár­gyalások jó politikai légkört teremtettek a békés átmenet­hez, jó politikai alapot ahhoz, hogy az Országgyűlés méltó törvényeket alkosson a békés átmenet jegyében. Most az Országgyűlésen a sor, hogy se­gítse az európai forma kere­tében történő politikai átme­netet. Tudom, a képviselők többsége nehéz helyzetben van. Ebben a viszontagságos képviseleti rendszerben okuk van a sértődésre. Sokan visz­­szahívási akciók incidenseivel küzdenek, és harcolnak a sze­repükből adódó ellentmondá­sokkal. Remélem, most arra gondolnak, hogy ez a jelenle­gi mégiscsak méltóbb szerep, mint amit nekik vagy elődeik­nek 30—40 éven át kellett be­tölteniük, amikor az Ország­­gyűlés a képviselők nélkül el­döntött dolgokra mondta ki a szentesítő igent. Most legalább abban a tudatban tárgyalhat­nak a törvényekről, hogy a parlament megnyitása előtt fi­gyelemmel kísérhették a fo­lyamatokat, hogy­­törvényho­zási munkájuk nélkülözhetet­len,, his­zen enélkül törvényen kívüli állapot jönne létre, amely anarchiához vezethet, diktatúrának ágyazhat meg. Ezek között az alternatívák között gondolkodva felismer­hető, hogy a békés átmenet vállalása és annak következe­tes végigvitele az új választá­sokig méltó feladat minden­kinek, legyen akár országgyű­lési képviselő, akár a tárgya­lások részvevője. Kereszty András RÉDEI FERENC FELVÉTELE Ne menedzseljük tovább a középszerűséget... Daróczy Zoltán­­akadémi­kus, a debreceni Kossuth La­jos Tudományegyetem rekto­ra: — A múlt tisztázásának út­ján szakítást, a jelen feltárá­sa révén szakadást, a jövő megértése, megérzése alapján pedig szerénységet várok. Re­mélem, hogy a kongresszus képes lesz az ország sorsát fölébe helyezni a párténak, miközben az MSZMP marad­ványain egy olyan új párt alakul, amelynek tagságát vállalhatom, és amelyet­­pár­ton kívüli rétegek is támo­gatni fognak. Szerintem ki­vált fontos, hogy e szervezet­ben a termelést és annak pia­ci értékesítését korszerűsíteni akaró erők is képviseletet kapjanak.­­ Szakítani kellene azzal az em­beri irigységre kacsintó társadalmi gyakorlattal, amely az egyenlőség jelszava mögött valójában a középszerűséget menedzselte, örülnék, ha fe­ledésbe merülne az a koráb­bi vezérelv, amely szerint ami jó a­ pártnak, az államnak és a szocializmusnak, az jó min­denkinek. Ehelyett óhatatla­nul a­z IBM cég reprezentán­sának véleménye jut eszem­be, aki azt mondta: ami jó a cégének, az biztosan­ jó az Egyesült Államoknak is. Nálunk se legyen ez másként, hiszen ami előnyös az eszter­gályosnak, az egyetemi okta­tónak, a mérnöknek vagy a földművesnek, az végső soron kedvező az egész országnak. R. T. J. Platform az MSZMP-ért! Elvtársak! Küldöttek! Csatlakozásra hívunk benne­teket! Gyertek el a Villányi út 11—13. 200-as termébe 1989. szeptember 20-én 16 órára. A budapesti pártértekezleten döbbentünk rá, hogy azonos küldetéssel, platformokon kí­vül többen vagyunk a terem­ben, akik között személyes is­meretség nélkül érzelmi és gondolati szimpátia született. Felismertük, hogy cselekedni is együtt és egységesen kell parttalan viták helyett, így kép­viseljük eredményesen a tag­ság véleményének és életérzé­sének megjelenítését. Törekvésünk, hogy a pártot nem­ egyes platformoknak, ha­nem végre a tagságnak kell el­foglalnia. A többség akarata markánsan megnyilvánulhat a párt nevének megtartásában, a munkahelyi, a lakóhelyi és minden más közösségben való szervezett politizálásban. Ez az egyetlen lehetőség, mely meg­állíthatja az M­SZ­MP szétveré­sét és szétesését. Nem baj, ha nem együtt me­netelünk, csak egyfelé men­jünk és ne meneküljünk. Célunk egy modern, balolda­li, marxista szemléletű tömeg­párt együtt tartása és akcióegy­sége. Platformunk nem program-, hanem célplatform, a párttag­ság vitájában akarattá formá­lódott programot kívánjuk képviselni a kongresszuson. Nyitottak vagyunk nemcsak a nézetek, de más áramlatok fe­lé is taktikai, sőt stratégiai együttműködésre. Ehhez várunk mindenkit a tudományos meggyőződésű re­formerőket, és az érzelmileg el­­kötelezetteket, akik választói véleményként ezt képviselik. Az MSZMP-t nem átmenteni akarjuk, hanem megújítva, elv­telen kompromisszumok nélkül együtt tartani. A párt rítusait kell kidobni és nem a hagyományait. Elutasítjuk a demagógia min­den formáját, mert ha nem akadályozzuk meg és a politi­kai reformmal nem tart lépést a gazdasági reform, nem lesz békés átmenet. Jogállamot, képviseleti de­mokráciát, modern, demokra­tikus társadalmat és gazdasá­got, de a kommunistáknak is. Budapest, 1989. szeptember 25. Zentai Gábor, Csicsay Iván, Langer Iván, Szabó János, Egri Tamás 7 MIT VÁR A KONGRESSZUSTÓL? Csak leértékelni ezt a pártot nem lehet Merétei Ferenc diszpécser a Láng Gépgyár turbinaüzemé­ben közvetlen termelésirányí­tóként dolgozik. Abban a gyár­ban, ahol a közelmúltban sok munkás visszaadta az MSZMP- tagkönyvét,­­ azt vallja, hogy ha a pártirányítás ide­jén tartotta magát az elvhez, akkor most is tartja, amikor probléma van. — Teljesen zavarodottnak látom az alapszervezetekben a párttagság helyzetét — mond­ja. — Az én alapszervezetem­ben olyan gondok vannak már, hogy nem tudjuk kinek befi­zetni a tagdíjunkat, mert aki eddig gyűjtötte, kilépett. A jövő hónapban majd két hóna­pit fizetünk be. Az emberek másik problémája, hogy most már annyi az információ, hogy nem tudják magukat hova ten­­ni. Ráadásul a párton belül is­ 10—15-féle különböző véle­ményt kapunk. Nem azt mon­dom, hogy a párttagok azt sze­retnék, ha a régi módon irá­nyítanák őket, de azért egy pártban kellene valami veze­tő vonalnak lennie, amihez tartsuk magunkat. A régi párttagok most vacillálnak, nem tudják, mi lenne a jó. Az MSZMP-n belül már akkora szélsőségek vannak,­­hogy egy párton belül nem tudjuk, mit csináljunk. Nemcsak az MSZMP-ről­­mondják az em­berek: azt látják, hogy ország­szerte politikai pozícióharc fo­lyik, s közbe® arról senki sem beszél, hogy gazdasági háttér is kellene mindehhez. Az­t hallom az emberektől a műhelyben, hogy itt nem po­litizálni, hanem először dol­gozni­ kellene. Meggyőződésem, hogy nem a politikán múl­i­k most az ország helyzete. A politikai kérdések megoldha­tók volnának, ha biztos gaz­dasági alapon állnánk. Amíg az nincs meg, addig szinte tel­jesen mindegy, hogy milyen pártok vannak. Szerintem a választásokon nem vesztes helyzetből indu­lunk, mert vannak az MSZMP- nek olyan vezető személyisé­gei, akiket a pá­rtonkívüliek is elismernek. Az új szervezetek és pártok tevékenységéből pe­dig nem azt látja az átlagem­ber, hogy növelnék a gazda­sági kibontakozás esélyét. Ve­lünk szemben viszont az az előnyük, hogy nincs múltjuk. Az­t mondanak, amit akarnak, de nem biztos, hogy ha hata­lomra kerülnek, azt meg is tudják valósítani. Mi a múltunkkal csak mint hátránnyal szembesülünk, pe­dig azt is tudomásul kellene venni, hogy azért valamit el­ért ez az ország az utóbbi­ év­tizedekbe®. Csak leértékelni ezt a pártot nem lehet. Az eredményeinket bátrabban kellene propagálni. Úgy gon­dolom, az ország talpon maradásához szükséges, hogy az MSZMP részt vegyen a ve­zetésében. Egyébként nem eszmei, hanem gazdasági prob­lémákkal küzd az ország, és ma elsősorban azért aggódnak az emberek, mert azt látják, hogy mindig csak a politikai harc folyik, és nem halad elő­re a gazdasági reform. Itt van a gond. R. K.

Next