Népszabadság, 1989. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-28 / 229. szám
1989. szeptember 28., csütörtök NÉPSZABADSÁG - MOZGALMI ÉLET Nemcsak névváltoztatás: Magyar Szocialista Párt (Folytatás az 1. oldalról.) — Persze ez a cikk is része a sajtószabadságnak, amelynek, gondolom, továbbra is híve. — Nem lettem kevésbé híve a sajtószabadságnak, azok szabadságának, akikért én olyankor is dolgoztam, amikor abban nekem volt kockázat, nekik nem. A jelenlegi helyzetben is nagyobb a kockázatom, mint annak, aki ír, beszél rólam. Engem ez nem zavar különösebben. Zavarni az zavarna, ha az elbitangolásban és gyalázkodásban törvény nem támasztana akadályt, de némely embereknek olyan belső morális akadálya sem lenne, hogy önmaguknak parancsoljanak megálljt. Most se törvény, se a pártközpont nem sújt le rájuk. Most jött el az ideje annak, hogy kiderüljön, ki az, aki felelős gondolkodásra és cselekvésre képes. Kinek van annyi morális tartása, hogy csak addig menjen el a személyeket illető szókimondásban, ameddig önmagát és a tényeket ellenőrizni tudja. Új határhoz érkeztünk, amelyen túl olyan világ kezdődik, ahol a becsületes önmérséklet és önuralom lehet a gátja a rémuralomnak és a szellemi rémuralomnak. — Nem érzi úgy: azzal, hogy a párt köztársasági elnöknek jelölte, céltáblájává tette különböző erők támadásainak? — De igen. Ezt ostobaság és vakság lett volna számításon kívül hagyni. — Számított rá? — Számítottam, annyi naivitás viszont .kétségtelenül volt bennem, hogy politikai perpatvarokra, álláspontok, nézetek vitájára készültem, de hát, úgy látszik, a haslövéseket is bírni kell. — Egyáltalán, miért volt szükség arra, hogy most jelöljék köztársasági elnöknek? Azért, hogy legyen önnek is valamilyen funkciója a pártelnökségben? Most ugrani kell . Valószínűleg ez is szerepet játszott. De talán erre a kérdésre nem nekem kellene válaszolnom, mert amúgy is sok viszontagsággal járt ez a jelöltség. Igazán keserű tapasztalatom, hogy eddig a legtöbb személyes támadást saját pártomtól kaptam. Ez mutatja, hogy még mindig nem vagyunk okos, önmagunkat népszerűsítő választási párt. Nincs a világon még egy olyan ostoba párt, amely saját emberét rántja , vagyis azt teszi, ami az ellenfél dolga lenne. Tudok olyan felelős pártfunkcionáriusokról, akik üzemekben mocskolódó beszédeket mondtak arról, hogy én az ellenzékkel folytatott tárgyalásokon személyes céljaimért feláldozom a pártot. Mintha ők nem tudnák, hogy ez a párt már régen, a tárgyalóasztalhoz ülés előtt, elvesztette a pozícióit. Elvesztette a közvélemény előtt, tekintélyben és sok minden egyébben, és éppen most nyerhetné vissza a demokratizálódásban. Ha személyes céljaimat a párté elé helyezném, akkor vajon odaülnék-e naponta ennek a pártnak a színeiben a tévé képernyője elé, hogy így lásson a magyar közvélemény?! Ez most — mindenki tudja — nem túlzottan előnyös. Amelyik párt tagjai ezt nem értik, az a párt megérdemli, hogy elbukjon. És én mégis hiszek abban, hogy nem a bukás az egyetlen lehetséges alternatíva. Egy új párt még más képet tud kialakítani önmagáról a társadalomban. — Hisz még ebben a pártban? — Én egy új szocialista pártban hiszek, amelyik a programnyilatkozat-tervezetében foglalt normák, elvi sarokpontok közül le tudja verni a cövekeket, és ezzel kapaszkodót képes nyújtani saját tagsága számára. Ez a párt a magyar társadalom stabilitásának fontos tényezője és az átmenet egyik garanciája lehet. Ha lerontja saját tagsága, akkor ki segítsen rajta? Nem fog segíteni senki. Azt viszont nem hiszem el, hogy ennek a pártnak most valóban van 700 ezer vagy 750 ezer tagja. Engedjünk el embereket, ne kényszerítsük bele egy pártmonstrumba azokat, akik lélekben már rég nem tartoznak ide. Én tehát nem a kirekesztést, nem — mint némelyek hiszik — az üzengetést vállalom, de azt mondom, hic Rhodus, hic salta, itt van Rhodus, itt ugorj . — Most ugorni kell? — Igen, most ugorni kell. És aki ezt az ugrást nem tudja megtenni, az ottmarad a másik oldalon. — Olyan fordulópontnak gondolja a mostani kongresszust, mint például a nyugatnémet szociáldemokratáknál volt a sorsdöntő, gyökeres változást hozó bad-godesbergi program? — Igen. Így van. A bad-godesbergi programnak köszönhetően kapaszkodott fel az SPD újra kormányképes erővé. Ezt teheti meg a mi pártunk is. De masztatolással, a nyáj riogatásával ebből a pártból semmi sem lesz. A nyájhasonlat nem az enyém, az is az említett cikkből származik. A nyájreakció felélesztésével csak egy olyan konglomerátum alakulhat, amelyben terelőpulik és komondorok valahogy összetartják a társaságot, együtt melegednek, csak isten tudja, mire mennek. — Az egyeztető tárgyalásokon jelentős kompromisszumkészségről tett tanúbizonyságot. A párton belül is megvan önben ugyanez a hajlandóság? — Megvan. De kompromiszszumot csak elvi alapon tudok elképzelni. Nem tudok elfogadni egy határtalanul kiterjesztett kompromisszumos alapot. A reformkorok országos tanácskozásán azt a hasonlatot használtam, hogy hihet valaki abban és legyen joga azt a hitet képviselni, hogy a Föld lapos korong és a világegyetem közepe. De ez a nézet nem egyeztethető össze azzal, hogy a Föld gömbölyű és forog saját tengelye meg a Nap körül. E kettő között nem lehet egységet teremteni. A kopernikuszi fordulatot meg kell tenni. Az, aki a lapos korong felfogást vallja, hihesse ezt továbbra is, csak éppen ne vehesse igénybe az inkvizíciót. Én harcolok azért, hogy joguk legyen így gondolkodni, csak ne próbálják azt a látszatot kelteni, hogy ugyanúgy gondolkodnak, mint én. Kik a „lapos korong” hívei ’? — A hét elején Olaszországban jelent meg egy nyilatkozata, amelyen határozottan leszögezte: vagy új párt lesz, vagy nem marad benne. — Egyáltalán nem fenyegetésnek, zsarolásnak szántam. Hosszabb, 20 perces interjú volt. Bemutattam azokat a körülményeket, amelyek között ez a helyzet előállt. Elmondtam, természetesen én nem pártszakadásra, hanem kongresszusra készülök. Hiszek abban, hogy a tagságban megvan az az erő, amely kikényszeríti egy új szocialista párt létrejöttét. Mert vannak a baloldalnak elkötelezett tömegei, amelyek képesek értéknek felfogni a szocializmust, nem oltárképnek. Van lehetőség egy új szocialista párt létrejöttére. Érvényesültem ebben az áramlatok, platformok szabadsága, de bizonyos elvi határokon belül. Egy pluralista társadalomban ugyanis a szabadsághoz tartozik, hogy a lapos korong és a gömbölyű Föld híveinek ne kelljen egy pártban lenniük. Az előbbi felfogást vallók szövetsége — az egy másik párt. S mindenki szabadon tartozhat oda, ha így akarja, hiszen lesz erre törvény, amely ezt a szabadságot megadja nekik. — De hol húzódik az a politikai határ, amelyen túl már a lapos korong hívei vannak? — Ott, ahol valaki 40 év tapasztalatai után proletárdiktatúráról beszél, négy évtized kudarcai és válságélményei után azt mondja, nincs itt válság, csak bajkeverők verték adósságba az országot, csak bajkeverők akarják destruktív beavatkozással a piacot. A lapos korong hívei azok, az én mércém szerint, akik azt mondják, hogy a válságból a kiút a köztulajdon előnyeinek kihasználása. Hogy össze kell fogni azt a nagy erőt, amit az állami és egyéb köztulajdon jelent, és akkor itt megteremthető a gazdagság. Szerintem ez tévedés. A lapos korong hívei azok, akik a párt vezető szerepéről prédikálnak, miután kiderült, hogy zsákutcába vezette ez a párt az országot. Ezrével, tízezrével vannak közöttük rendkívül tisztességes emberek, akik meggyőződéses hívei annak, amit gondolnak. De ők egy nagy csalás vagy öncsalás áldozatai. A sztálini állampártpártállam a civil társadalmat csak annyiban ismerte el, amennyire az nem akart politikai társadalom is lenni. Legfeljebb a magánboldogulást ismerték el egy liberalizáltabb formában. Nem tudom elképzelni, ilyen felfogással miként lehetne modern Magyarországot, jogállamot, pluralista politikai rendszert teremteni. Ha programot alkotunk, lássuk a koropromiszszum határait, ne akarjunk merőben ellentétes nézeteket összefogni. — A program tervezete elég világos. — Igen. Ezért mondom, hogy ha ezt a programtervezetet elfogadja a kongresszus, akkor szerintem a párt a jövő egyik ígérete lesz. És a stabilitás egyik garanciája. Én csak erről beszéltem az olasz televíziónak. — Mennyire tartja fontosnak a név megváltoztatását, azt, hogy az MSZMP nevéből kikerüljön a munkás szó? Hogy csupán Magyar Szocialista Párt legyen? Ez nem a párthoz tartozó munkások megsértése? — Javaslatom és véleményem, hogy a párt nevét meg kell változtatni. Ez nem először fordulna elő ennek a pártnak a történetében. De talán először történik meg, hogy nem taktikai és rejtőzködő névváltozásról van szó. A korábbi nevek mind azt jelentették, hogy a párt akkori aktivistái, vezetői nem hittek abban a távlatban, amit a kommunista név jelentett volna. A Békepárt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnevezés mind taktikai céllal történt. Ha most az európai baloldal szellemében ésértékrendjébe® meghatározható szocialista párt alakulna, akkor ez végre tényleg megmutatná, milyen is ez a párt. Demagógiának tartom azokat az érveket, amelyek a munkás szót hiányolják a párt nevéből, mondván, hogy a Magyar Szocialista Párt nem akarja a munkássággal, a munkásosztállyal való közösséget vállalni. Tapasztalati tény, hogy a munkások sokkal inkább kompromittálva érezték magukat, amiért egy tekintélyuralmi rendszer szüntelenül rájuk hivatkozik, a munkások nevében, nevével cselekszik az a vezetés, amely saját tagságának véleményét is figyelmen kívül hagyja. — Nem lazul a kapcsolata a reformkörökkel? — Nem hiszem. Annyit talán, hogy a rettenetesen sokfelé ágazó munka és az időmet igénybe vevő feladatok miatt a bensőségességhez szükséges mindennapi személyes jelenlét nem tudott kialakulni. De én az első pillanattól kezdve, megjelenésük pillanatától kezdve úgy tartottam, és ezt vallom ma is, hogy a reformmozgalom a párt újjászületésének, önmagára találásának egyik legfontosabb szervezeti, mozgalmi megjelenítője. A reformkorok nem egyenlőek a reformerőkkel. Ez utóbbi sokkal tágabb fogalom. Nem is szervezeti kérdés ez. De hogy a reformkörök megjelentek és felélesztettek egy rég feledésbe ment dolgot, a mozgalmi jelleget, a legnagyobb jótétemény volt ebben a politikailag sok vereséggel járó helyzetben. A reformkorok és az „apák pártja” , Ormos Mária azt mondta Szekszárdon, hogy az MSZMP az apák pártja. — Igen. És a reformkörök ezzel az állapottal szálltak vitába. Nagyon komoly programokat dolgoztak ki, és megismétlem, visszaadták a hitet, hogy ebből a bürokratizált, a tagságot a döntésekből kirekesztő pártból valódi mozgalmi párt és előbb-utóbb választási párt lesz. — Tekintsünk most túl a kongresszuson. Elfogadják az új pártprogramot, és ön ebben a pártban él, működik tovább. És jön a herkulesi feladat, az ország rendbetétele. Erről tárgyalt hosszan az ellenzéki kerekasztallal. Úgy hiszem, szigorúan pártszempontból nem volt valami szerencsés ötlet az ellenzéket egyetlen kerekasztalban egyesíteni. Tűz és víz ült egymás mellett, de aztán valahogy mégiscsak választási szövetséget tudtak kötni. — Sok hibát és tévedést fog föltárni a történész ebből az egészből. Lehet, más formációt is érdemes lett volna megfontolni, de amikor ez a helyzet létrejött és megörököltem ezt a tárgyalási pozíciót, akkor én szent meggyőződéssel és akarattal, kompromisszumos hajlékonysággal ültem az asztalhoz. — Már az első napon is a megegyezés szándékával ült le? — A megegyezés szándékával, és ebben következetesen kitartottam. Véleményem szerint jó megegyezés lett a vége, a mai helyzetet mérlegelve ennél jobbat aligha lehet elképzelni. Szerettem volna, ha az ellenzéki kerekasztal minden részvevője ugyanígy érzi. Sajnálom, hogy nem jutottunk ebben dűlőre. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a tárgyalások jó politikai légkört teremtettek a békés átmenethez, jó politikai alapot ahhoz, hogy az Országgyűlés méltó törvényeket alkosson a békés átmenet jegyében. Most az Országgyűlésen a sor, hogy segítse az európai forma keretében történő politikai átmenetet. Tudom, a képviselők többsége nehéz helyzetben van. Ebben a viszontagságos képviseleti rendszerben okuk van a sértődésre. Sokan viszszahívási akciók incidenseivel küzdenek, és harcolnak a szerepükből adódó ellentmondásokkal. Remélem, most arra gondolnak, hogy ez a jelenlegi mégiscsak méltóbb szerep, mint amit nekik vagy elődeiknek 30—40 éven át kellett betölteniük, amikor az Országgyűlés a képviselők nélkül eldöntött dolgokra mondta ki a szentesítő igent. Most legalább abban a tudatban tárgyalhatnak a törvényekről, hogy a parlament megnyitása előtt figyelemmel kísérhették a folyamatokat, hogytörvényhozási munkájuk nélkülözhetetlen,, hiszen enélkül törvényen kívüli állapot jönne létre, amely anarchiához vezethet, diktatúrának ágyazhat meg. Ezek között az alternatívák között gondolkodva felismerhető, hogy a békés átmenet vállalása és annak következetes végigvitele az új választásokig méltó feladat mindenkinek, legyen akár országgyűlési képviselő, akár a tárgyalások részvevője. Kereszty András RÉDEI FERENC FELVÉTELE Ne menedzseljük tovább a középszerűséget... Daróczy Zoltánakadémikus, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora: — A múlt tisztázásának útján szakítást, a jelen feltárása révén szakadást, a jövő megértése, megérzése alapján pedig szerénységet várok. Remélem, hogy a kongresszus képes lesz az ország sorsát fölébe helyezni a párténak, miközben az MSZMP maradványain egy olyan új párt alakul, amelynek tagságát vállalhatom, és amelyetpárton kívüli rétegek is támogatni fognak. Szerintem kivált fontos, hogy e szervezetben a termelést és annak piaci értékesítését korszerűsíteni akaró erők is képviseletet kapjanak. Szakítani kellene azzal az emberi irigységre kacsintó társadalmi gyakorlattal, amely az egyenlőség jelszava mögött valójában a középszerűséget menedzselte, örülnék, ha feledésbe merülne az a korábbi vezérelv, amely szerint ami jó a pártnak, az államnak és a szocializmusnak, az jó mindenkinek. Ehelyett óhatatlanul az IBM cég reprezentánsának véleménye jut eszembe, aki azt mondta: ami jó a cégének, az biztosan jó az Egyesült Államoknak is. Nálunk se legyen ez másként, hiszen ami előnyös az esztergályosnak, az egyetemi oktatónak, a mérnöknek vagy a földművesnek, az végső soron kedvező az egész országnak. R. T. J. Platform az MSZMP-ért! Elvtársak! Küldöttek! Csatlakozásra hívunk benneteket! Gyertek el a Villányi út 11—13. 200-as termébe 1989. szeptember 20-én 16 órára. A budapesti pártértekezleten döbbentünk rá, hogy azonos küldetéssel, platformokon kívül többen vagyunk a teremben, akik között személyes ismeretség nélkül érzelmi és gondolati szimpátia született. Felismertük, hogy cselekedni is együtt és egységesen kell parttalan viták helyett, így képviseljük eredményesen a tagság véleményének és életérzésének megjelenítését. Törekvésünk, hogy a pártot nem egyes platformoknak, hanem végre a tagságnak kell elfoglalnia. A többség akarata markánsan megnyilvánulhat a párt nevének megtartásában, a munkahelyi, a lakóhelyi és minden más közösségben való szervezett politizálásban. Ez az egyetlen lehetőség, mely megállíthatja az MSZMP szétverését és szétesését. Nem baj, ha nem együtt menetelünk, csak egyfelé menjünk és ne meneküljünk. Célunk egy modern, baloldali, marxista szemléletű tömegpárt együtt tartása és akcióegysége. Platformunk nem program-, hanem célplatform, a párttagság vitájában akarattá formálódott programot kívánjuk képviselni a kongresszuson. Nyitottak vagyunk nemcsak a nézetek, de más áramlatok felé is taktikai, sőt stratégiai együttműködésre. Ehhez várunk mindenkit a tudományos meggyőződésű reformerőket, és az érzelmileg elkötelezetteket, akik választói véleményként ezt képviselik. Az MSZMP-t nem átmenteni akarjuk, hanem megújítva, elvtelen kompromisszumok nélkül együtt tartani. A párt rítusait kell kidobni és nem a hagyományait. Elutasítjuk a demagógia minden formáját, mert ha nem akadályozzuk meg és a politikai reformmal nem tart lépést a gazdasági reform, nem lesz békés átmenet. Jogállamot, képviseleti demokráciát, modern, demokratikus társadalmat és gazdaságot, de a kommunistáknak is. Budapest, 1989. szeptember 25. Zentai Gábor, Csicsay Iván, Langer Iván, Szabó János, Egri Tamás 7 MIT VÁR A KONGRESSZUSTÓL? Csak leértékelni ezt a pártot nem lehet Merétei Ferenc diszpécser a Láng Gépgyár turbinaüzemében közvetlen termelésirányítóként dolgozik. Abban a gyárban, ahol a közelmúltban sok munkás visszaadta az MSZMP- tagkönyvét, azt vallja, hogy ha a pártirányítás idején tartotta magát az elvhez, akkor most is tartja, amikor probléma van. — Teljesen zavarodottnak látom az alapszervezetekben a párttagság helyzetét — mondja. — Az én alapszervezetemben olyan gondok vannak már, hogy nem tudjuk kinek befizetni a tagdíjunkat, mert aki eddig gyűjtötte, kilépett. A jövő hónapban majd két hónapit fizetünk be. Az emberek másik problémája, hogy most már annyi az információ, hogy nem tudják magukat hova tenni. Ráadásul a párton belül is 10—15-féle különböző véleményt kapunk. Nem azt mondom, hogy a párttagok azt szeretnék, ha a régi módon irányítanák őket, de azért egy pártban kellene valami vezető vonalnak lennie, amihez tartsuk magunkat. A régi párttagok most vacillálnak, nem tudják, mi lenne a jó. Az MSZMP-n belül már akkora szélsőségek vannak,hogy egy párton belül nem tudjuk, mit csináljunk. Nemcsak az MSZMP-rőlmondják az emberek: azt látják, hogy országszerte politikai pozícióharc folyik, s közbe® arról senki sem beszél, hogy gazdasági háttér is kellene mindehhez. Azt hallom az emberektől a műhelyben, hogy itt nem politizálni, hanem először dolgozni kellene. Meggyőződésem, hogy nem a politikán múlik most az ország helyzete. A politikai kérdések megoldhatók volnának, ha biztos gazdasági alapon állnánk. Amíg az nincs meg, addig szinte teljesen mindegy, hogy milyen pártok vannak. Szerintem a választásokon nem vesztes helyzetből indulunk, mert vannak az MSZMP- nek olyan vezető személyiségei, akiket a pártonkívüliek is elismernek. Az új szervezetek és pártok tevékenységéből pedig nem azt látja az átlagember, hogy növelnék a gazdasági kibontakozás esélyét. Velünk szemben viszont az az előnyük, hogy nincs múltjuk. Azt mondanak, amit akarnak, de nem biztos, hogy ha hatalomra kerülnek, azt meg is tudják valósítani. Mi a múltunkkal csak mint hátránnyal szembesülünk, pedig azt is tudomásul kellene venni, hogy azért valamit elért ez az ország az utóbbi évtizedekbe®. Csak leértékelni ezt a pártot nem lehet. Az eredményeinket bátrabban kellene propagálni. Úgy gondolom, az ország talpon maradásához szükséges, hogy az MSZMP részt vegyen a vezetésében. Egyébként nem eszmei, hanem gazdasági problémákkal küzd az ország, és ma elsősorban azért aggódnak az emberek, mert azt látják, hogy mindig csak a politikai harc folyik, és nem halad előre a gazdasági reform. Itt van a gond. R. K.