Népszabadság, 1989. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

18 NÉP­SZABAD­SÁG - BETVEKK 1989- szeptember 2., szombat Terror ígéret levélben Az ország figyelmét a nyugati ha­táraink felé „hömpölygő” NDK-s menekültfolyam köti le, pedig a ma­gyar—román határ mentén sem csökkennek a­ gondok. Ellenkezőleg, 18­­ezer erdélyi menekültről tudnak eddig a hatóságok. Állítólag 20 ezren is vannak. Az viszont tény, hogy egy­re kevesebb a menekülök között a magyar, és mind több a román. Hírek szerint egyes hullámokban, az átme­nekülök 80 százaléka már semmit nem vagy­­alig beszél magyarul. (Nagy átlagban már csak fele a magyar.) Sok köztük a szakképzet­­len. Vannak köztük, akik tovább kí­vánnak menni más országba. Egye­lőre azon­ban a megjelölt célorszá­gok csak néhányukat fogadják, így az ide érkezők minden gond­ja a magyar társadalomra hárul. A hely­i tanácsok, a magyar egyhá­zak által sok szeretettel létrehozott és fenntartott ideiglenes szállásokon húzódnak meg ezrével a menekültek, ahol érthetően nincs szervezett mun­kaközvetítés, hiányzik az átfogó in­formáció az ország különböző helye­in létező lakás- és munkalehetőség­ről, és persze közeledik a tél. Mind­ezt látva és átérezve döntöttek úgy kormányzati szinten, hogy létre kell hozni három olyan menekülttábort, ahol a jól kiépített információáram­lás birtokában gyorsan és szervezet­ten irányíthatják a menekülteket végleges letelepedési helyükre. A három befogadóállomást — tá­bort — más célokra készült épüle­tekből rohamtempóban alakítják át Hajdúszoboszlón, Békéscsabán és Bicskén. Hajdúszoboszlón már vannak „Ha nem hagytok fel a menekült­táborral, megsemmisítjük veletek együtt” — olvasta e sorokat nem kis megdöbbenésemre Patakvölgyi Ru­dolf, a hajdúszoboszlói erdélyi befo­gadóállomás vezetője abból a névte­len levélből, amit érkezésem előtt alig néhány órával előbb kapott kéz­hez. A fenyegetés jól csengő érvek­kel folytatódott: „Miért erre áldoz a magyar állam, és miért nem a fiata­loknak épít lakást?” ... „Miért az erdélyieknek adjátok a szabad mun­kahelyeket és miért nem a munkát kereső magyaroknak?”... „Hagyjá­tok abba mindenütt a táborépítést, mert mindet megsemmisítjük!” A levélíró minden bizonnyal hajdúszo­boszlói lehetett, mert leginkább azt a tényt kifogásolta, hogy éppen ezt a várost és éppen a fürdőnegyedet — a volt KISZ-vezetőképző tábor épületeit — tartották „legalkalma­sabbnak” ilyen célokra. És ebből máris felsejlett a hónapok óta tartó, hol halkuló, hol erősödő hangerejű helyi tiltakozás forrása, ami valaki, vagy valakik részéről egészen idáig, fenyegető levélig fajult. — Ezt nem lehet holmi ízetlen tréfának tekinteni — állapította meg a címzett, Patakvölgyi Rudolf —, ezért szóltam a rendőrségnek, bár nem ijedtem meg. Az itt lakók ag­godalmát is megértem ... — Miért, történt valami, ami mi­att félnek a szoboszlóia­k? — Nem, igazán nem volt ilyesmi. Belső rendetlenség, fegyelmezetlen­ség volt, de ezt mi elintéztük. A kör­nyék lakói valószínűleg a jövőtől fél­nek. Hogy milyen jövőtől? Próbáljuk kihámozni. Itt az erő , hol a munka? A tábor célszerű átalakítása folyik és kéthetes itt-tartózkodásra terve­zik, de máris van száz lakója. Szep­tember közepén indul a teljes üzem. A táborlakók között vannak erdélyi magyar családok, gyerekekkel, akik már két hónapja itt élnek, s még most sincs munkájuk­ lakásuk.­ De ha az épületeket végleg átadják rendel­tetésüknek, két hétnél tovább nem maradhatnak. — Hová küldik őket, ha letelik a két hét? — Az ország más részeiből fel­ajánlott munkahelyekre, ahol lakást, szállást is tudnak adni nekik. — Ennek az átmeneti tábornak — a nevében is jelzi —, csakúgy mint a békéscsabainak és a bicskeinek, éppen az lesz a célja, hogy ellássa a menekülteket ruhával, némi pénzzel, megismerjék személyi adataikat, képzettségüket, így fényképes igazol­ványt adhassanak nekik, és szerve­zetten segítsék őket munkához, la­káshoz az ország má­s részeiben — folytatja Fazekas György, a Mene­kültügyi Hivatal munkatársa, aki mindehhez a legfontosabbnak a tö­kéletes információs hálózat gyors­­ki­építését tartja. És igaza van. De — mint hallottam — ez még odébb van. Pedig megfelelő hálózat — telex, te­lefon — nélkül egyszerűen lehetet­len a gyors Információáramlás pél­dául az országos munkaerő-piaci központ, a menekültügyi hivatal és az átmeneti táborok­­között. Vagyis marad a­­sok-sok esetlegesség, a me­nekültek lemerülése életfeltételek­ben az elviselhetőség határáig vagy az alá. Miközben ennek a nézetemnek adok hangot, Patakvölgyi igazgató ezt mondja: — Munkanélküliségről beszélünk, a tanácsok, egyházak ideiglenes tá­borai keresik a munkát, nálam meg jelentkezik a miskolci Lenin Kohá­sz­ati Művek embere, hogy csak ezt a példát mondjam­, és közli, kel­lene neki 500 — ötszáz! — ko­hász, lakatos és segéderő. Szállás biz­tosítva! De innen senki nem akar odamenni. Viszont, ha kész lenne a tábor és az egységes információs, te­lex-, telefonhálózat, más táborokból, szállásokról lehetne odairányítani menekülteket. Persze sokan csodára — luxusra? — várnak. Jött például egy fiatalember, hogy száz fejős te­hene van, gépesített gazdasága, két család mehetne hozzá, lakást adna nekik — senki nem jelentkezett a felhívásra. Jobban élni bármi áron? Valószínűleg odaát „túlképzelt” állapotok híre terjed rólunk... (Hogy nálunk milyen jól megy!) És jönnek — jogilag viszont semmi nem volt szabályozva eddig. Az első me­nekültügyi jogszabályt csak most csü­törtökön fogadták el, ami szintén átmeneti, törvényerejű rendelet lesz a következő, de az igazi egy törvény lenne ... Ezek a hírek és szabad álla­potok mozdítanak indulásra Erdély­ben már románokat is. És jönnek sokan, főképp gazdasági okokból, őket is el kell helyezni, munkát, szállást kell nekik adni. A gondok gyarapszanak. Ezért is hívott egybe minden lehetséges érintettet Gál Zoltán belügyi államtitkár, mene­kültügyben kormányzati felelős, s számoltatta el őket a táborok kiala­kításának előkészületeiről. Mint jeleztem, Hajdúszoboszló már fogad, Bicskén is vannak vagy 450-en.­­Bár nem ott, ahol a végle­ges tábor lesz. A jelenlegi átmeneti tábort — ami a bicskei szellemvá­rosban létesült — rövidesen el kell hagyniuk a menekülteknek, mert a Magyar Hitelbank megvette az épü­leteket és egy dél-koreai vállalko­zást indít bennük.) Az új tábor he­lye ugyan már megvan, de még hó­napokig a szellemvárosban kell lak­nia 300, többnyire kalandra vá­gyó román fiatalembernek, nem egészen száz, sorsát ebben a hazá­ban megalapozni kívánó magyar csa­ládnak, és 45 Szomáliádnak. A héten, amikor ott jártam, éppen az egyik szétvert Iszobát takarították. (Nem a szomáliaiaké az „érdem”.) A mellette levőben öt nappal előbb érkezett a határról nyolc,­­szándékai felől igen­csak bizonytalan válaszokat adó ro­mán fiatalember. A tolmács­­szerint itt akarnak maradni, ámbár tovább­­menetelükre nincs is sok remény, a Nyugat nem fogadja őket. Az itteni munkalehetőségek között viszont már az első napokban válogatnak. Egyik sem kell... A Bicskén lakó román menekültek között sok az olyan, aki — éppen az erdélyi ma­gyar menekültek mondják — azért jött, hogy jobban éljen, bármi áron. Ez is szempont. Csakhogy miért kell ezt nekünk helyeselni? Ezért is kí­vánatos mielőbb egy világos mene­­külttörv­ény, amely a magyar nép ér­dekeit megfogalmazó, humánus, po­litikai nyitottságunkat tükröző sza­bályaival elejét tudná venni, hogy „gazdasági célállomás” legyünk. Szálloda vagy barakkváros? Ez a gondolat került — támogató­­lag — szóba a Békés Megyei Tanács elnökének, Murányi Miklósnak a szobájában is, ahol a várható mene­kültügyi jövőképről a megyei elnök­kel, továbbá a helyi tábor — s egy­ben a békéscsabai Erdélyi Kör­­ vezetőjével, dr. Pethő Attilával, va­lamint a Magyar Fórum vezetőségé­nek megyei és Gyula városi képvi­selőivel, Szokolay Zoltánnal és Mar­kó Istvánnal beszélgettem. Abban gyorsan megegyeztünk, hogy az or­szág aligha fogja bírni a gazdasági indíttatású, ráadásul nem is magyar menekültáradatot, vagy ahogy Szo­kolay Zoltán fogalmazta: azokat, akik egyfajta szocialista berendezke­désből gazdasági okok miatt mene­külnek, tömegesen. Szokolay sem az erdélyi magyarokra gondolt, hiszen ők itt nem maradhatnak menekült státuson, mert aki erdélyi magyar létére így kénytelen otthagyni java­it, netán családját, annak — az ed­digi tapasztalatok szerint — ke­mény indoka volt erre. — A törvénynek olyannak kellene lennie, amely a magyart — bárhol élt is korábban — magyarnak tekin­ti ebben az országban, akkor is, ha menekültként jelenik meg itt. Más népek fiait pedig a nemzetközi me­nekültügyi szokások, konvenciók szerint kellene kezelni, s annyi em­bernek adni csak közülük letelepe­dési engedélyt, amennyit az ország anyagi ereje elbír – közli vélemé­nyét Szokolay Zoltán. Szerinte egy­re erősödik Romániában a határ menti szűrő, legalább 40-50 kilomé­ter mélységben, s így valószínűsíti, hogy mind több az olyan menekült, akit odaát hagynak is átjönni a ha­táron. Az átalakítás alatt álló 200 ágyas, kultur- és sportcentrummal, önálló konyhával felszerelt csabai „tábor” inkább illik egy szállodához, mint­sem ahhoz, amit a tábor, mint fo­galom takar. (Az ENSZ Menekült­ügyi Főbiztosságának munkatársai szerint a nemzetközi normák fölött áll.) Talán csak a készülő bicskei, 200 fős tábor lesz hasonlatos egy­ ba­rakkszerű táborhoz, noha a főbiztos­ság szerint ez is megfelel a nemzet­­köz­i normáknak. Valószínűleg ezért erősödik a mozgás Békéscsabán — de Bicskén is —, amelyhez Murányi Miklós Békés megyei tanácselnök megértően teszi hozzá: lehetetlen nem meghallani, mennyi fiatalnak nincs lakása a megyében. „De ha idejön egy erdélyi menekült, annak azonnal megoldást kell találni” — mondják nemegyszer. — S hiába hivatkozom emberség­re, a magyarság egymás iránti kö­telességeire, azt felelik, mi is ma­gyarok vagyunk. Morgás ide, morgás oda, a csabai tábor is kicsi lesz. Különösen akkor, ha Magyarország menekültügyi cél­állomása — vagy tartósan átmenő állomása — lehet nemcsak a romá­noknak, az NDK-soknak, hanem mondjuk... a bulgáriai törökök­nek ..., a kárpátaljai ruszinoknak ... törvény híján ki tudja még kinek! Az ötlet: Kerepestarcsa — Amíg nincs törvény, addig is su­gározni kellene a rádióban minden lehetséges irányba, hogy az isten sze­relmére, ne gyertek, Magyarország nem tud lakást, de még elegendő munkát sem adni, Nyugaton meg nem fogadnak benneteket, bármennyi bennünk a humánum, nem bírjuk — ömlik a határozott vélemény Markó Istvánból, az MDF gyulai vezetősé­gének tagjából, miközben a csabai „tábor” szállodának is beillő szobáit járja, s igen elégedett velük. Markó István hisz benne, hogy az ilyen propaganda távol tartó lehet, s elég lesz a három-négy menekülttábor. Én viszont úgy gondolom, hogy csak részben. Szerintem kellenek még olyan táborok, mint a csabai. Mert illúzió abban hinni, hogy a három átmeneti menekülttábor áteresztőké­pességét — „forgási sebességét” — csökkenteni lehet két hétre. Vagyis, akik elhiszik, illúziót kergetnek, hogy a gépezet olyan tökéletes lesz, amely ennyi idő alatt — szándéko­san vétem az egybeírás nyelvtani hi­báját — munkátszállást tud nyújtani az ideérkező menekültek ezreinek. Együtt a kettőt! Kézenfekvőnek látszik például, hogy az egyik parlamenti interpellációban olyany­­nyira kifogásolt kerepestarcsai tar­talékos rendőtiszti iskolát állítsák a menekültügy szolgálatába. Több épületből álló tömbjével, két hatal­mas konyhájával több száz mene­kültet tudna kiszolgálni, arról nem is szólva, hogy a munkaerőben még mindig szűkölködő Budapesthez kö­zel fekszik, közlekedési viszonyai jók. Átalakítani sem kell. Még egy cent sem érkezett Nem kétséges, a jelenlegi, máris igen nagy állami és társadalmi se­gítség kevés lesz. Mert bár tisz­teletre méltóan nagy a hazai egyhá­zak segítőkészsége, s több lakást és munkalehetőséget kutatnak fel egyik-másik megyében, mint a me­nekültüggyel ott hivatalból foglalko­zók, ez kevés. Kevés a 300 millió is, amit az Országgyűlés a menekült­ügyre megszavazott, kevés az az öt­millió dolláros megajánlás, amit a menekültügyi főbiztosság tett; kevés, mert­ az országgyűlési pénzből jósze­rivel már­­nincs is, az ötmillió dollár­ból pedig még egy cent sem érke­zett meg ... Hogy várhatnánk hitt bármilyen egyéb külföldi segítségre? Két befogadóállomás szeptember közepén mindenesetre „indul”, a har­madik talán decemberben. Ez is va­lami. Szabó László •y v .v .v.­­v .v .______________________________________________________________________________________________________________________________________ KÖRKÉP A KÉSZÜLŐ MENEKÜLTTÁBOROKBÓL­ Murányi Miklós, a Békés Megyei Tanács elnöke. Nyolc román fiú Bicskén. bánhalmi János és rédei ferenc felvételei Szokolay Zoltán, Békés Megyei MDF.

Next