Népszabadság, 1989. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
18 NÉPSZABADSÁG - BETVEKK 1989- szeptember 2., szombat Terror ígéret levélben Az ország figyelmét a nyugati határaink felé „hömpölygő” NDK-s menekültfolyam köti le, pedig a magyar—román határ mentén sem csökkennek a gondok. Ellenkezőleg, 18ezer erdélyi menekültről tudnak eddig a hatóságok. Állítólag 20 ezren is vannak. Az viszont tény, hogy egyre kevesebb a menekülök között a magyar, és mind több a román. Hírek szerint egyes hullámokban, az átmenekülök 80 százaléka már semmit nem vagyalig beszél magyarul. (Nagy átlagban már csak fele a magyar.) Sok köztük a szakképzetlen. Vannak köztük, akik tovább kívánnak menni más országba. Egyelőre azonban a megjelölt célországok csak néhányukat fogadják, így az ide érkezők minden gondja a magyar társadalomra hárul. A helyi tanácsok, a magyar egyházak által sok szeretettel létrehozott és fenntartott ideiglenes szállásokon húzódnak meg ezrével a menekültek, ahol érthetően nincs szervezett munkaközvetítés, hiányzik az átfogó információ az ország különböző helyein létező lakás- és munkalehetőségről, és persze közeledik a tél. Mindezt látva és átérezve döntöttek úgy kormányzati szinten, hogy létre kell hozni három olyan menekülttábort, ahol a jól kiépített információáramlás birtokában gyorsan és szervezetten irányíthatják a menekülteket végleges letelepedési helyükre. A három befogadóállomást — tábort — más célokra készült épületekből rohamtempóban alakítják át Hajdúszoboszlón, Békéscsabán és Bicskén. Hajdúszoboszlón már vannak „Ha nem hagytok fel a menekülttáborral, megsemmisítjük veletek együtt” — olvasta e sorokat nem kis megdöbbenésemre Patakvölgyi Rudolf, a hajdúszoboszlói erdélyi befogadóállomás vezetője abból a névtelen levélből, amit érkezésem előtt alig néhány órával előbb kapott kézhez. A fenyegetés jól csengő érvekkel folytatódott: „Miért erre áldoz a magyar állam, és miért nem a fiataloknak épít lakást?” ... „Miért az erdélyieknek adjátok a szabad munkahelyeket és miért nem a munkát kereső magyaroknak?”... „Hagyjátok abba mindenütt a táborépítést, mert mindet megsemmisítjük!” A levélíró minden bizonnyal hajdúszoboszlói lehetett, mert leginkább azt a tényt kifogásolta, hogy éppen ezt a várost és éppen a fürdőnegyedet — a volt KISZ-vezetőképző tábor épületeit — tartották „legalkalmasabbnak” ilyen célokra. És ebből máris felsejlett a hónapok óta tartó, hol halkuló, hol erősödő hangerejű helyi tiltakozás forrása, ami valaki, vagy valakik részéről egészen idáig, fenyegető levélig fajult. — Ezt nem lehet holmi ízetlen tréfának tekinteni — állapította meg a címzett, Patakvölgyi Rudolf —, ezért szóltam a rendőrségnek, bár nem ijedtem meg. Az itt lakók aggodalmát is megértem ... — Miért, történt valami, ami miatt félnek a szoboszlóiak? — Nem, igazán nem volt ilyesmi. Belső rendetlenség, fegyelmezetlenség volt, de ezt mi elintéztük. A környék lakói valószínűleg a jövőtől félnek. Hogy milyen jövőtől? Próbáljuk kihámozni. Itt az erő , hol a munka? A tábor célszerű átalakítása folyik és kéthetes itt-tartózkodásra tervezik, de máris van száz lakója. Szeptember közepén indul a teljes üzem. A táborlakók között vannak erdélyi magyar családok, gyerekekkel, akik már két hónapja itt élnek, s még most sincs munkájuk lakásuk. De ha az épületeket végleg átadják rendeltetésüknek, két hétnél tovább nem maradhatnak. — Hová küldik őket, ha letelik a két hét? — Az ország más részeiből felajánlott munkahelyekre, ahol lakást, szállást is tudnak adni nekik. — Ennek az átmeneti tábornak — a nevében is jelzi —, csakúgy mint a békéscsabainak és a bicskeinek, éppen az lesz a célja, hogy ellássa a menekülteket ruhával, némi pénzzel, megismerjék személyi adataikat, képzettségüket, így fényképes igazolványt adhassanak nekik, és szervezetten segítsék őket munkához, lakáshoz az ország más részeiben — folytatja Fazekas György, a Menekültügyi Hivatal munkatársa, aki mindehhez a legfontosabbnak a tökéletes információs hálózat gyorskiépítését tartja. És igaza van. De — mint hallottam — ez még odébb van. Pedig megfelelő hálózat — telex, telefon — nélkül egyszerűen lehetetlen a gyors Információáramlás például az országos munkaerő-piaci központ, a menekültügyi hivatal és az átmeneti táborokközött. Vagyis marad asok-sok esetlegesség, a menekültek lemerülése életfeltételekben az elviselhetőség határáig vagy az alá. Miközben ennek a nézetemnek adok hangot, Patakvölgyi igazgató ezt mondja: — Munkanélküliségről beszélünk, a tanácsok, egyházak ideiglenes táborai keresik a munkát, nálam meg jelentkezik a miskolci Lenin Kohászati Művek embere, hogy csak ezt a példát mondjam, és közli, kellene neki 500 — ötszáz! — kohász, lakatos és segéderő. Szállás biztosítva! De innen senki nem akar odamenni. Viszont, ha kész lenne a tábor és az egységes információs, telex-, telefonhálózat, más táborokból, szállásokról lehetne odairányítani menekülteket. Persze sokan csodára — luxusra? — várnak. Jött például egy fiatalember, hogy száz fejős tehene van, gépesített gazdasága, két család mehetne hozzá, lakást adna nekik — senki nem jelentkezett a felhívásra. Jobban élni bármi áron? Valószínűleg odaát „túlképzelt” állapotok híre terjed rólunk... (Hogy nálunk milyen jól megy!) És jönnek — jogilag viszont semmi nem volt szabályozva eddig. Az első menekültügyi jogszabályt csak most csütörtökön fogadták el, ami szintén átmeneti, törvényerejű rendelet lesz a következő, de az igazi egy törvény lenne ... Ezek a hírek és szabad állapotok mozdítanak indulásra Erdélyben már románokat is. És jönnek sokan, főképp gazdasági okokból, őket is el kell helyezni, munkát, szállást kell nekik adni. A gondok gyarapszanak. Ezért is hívott egybe minden lehetséges érintettet Gál Zoltán belügyi államtitkár, menekültügyben kormányzati felelős, s számoltatta el őket a táborok kialakításának előkészületeiről. Mint jeleztem, Hajdúszoboszló már fogad, Bicskén is vannak vagy 450-en.Bár nem ott, ahol a végleges tábor lesz. A jelenlegi átmeneti tábort — ami a bicskei szellemvárosban létesült — rövidesen el kell hagyniuk a menekülteknek, mert a Magyar Hitelbank megvette az épületeket és egy dél-koreai vállalkozást indít bennük.) Az új tábor helye ugyan már megvan, de még hónapokig a szellemvárosban kell laknia 300, többnyire kalandra vágyó román fiatalembernek, nem egészen száz, sorsát ebben a hazában megalapozni kívánó magyar családnak, és 45 Szomáliádnak. A héten, amikor ott jártam, éppen az egyik szétvert Iszobát takarították. (Nem a szomáliaiaké az „érdem”.) A mellette levőben öt nappal előbb érkezett a határról nyolc,szándékai felől igencsak bizonytalan válaszokat adó román fiatalember. A tolmácsszerint itt akarnak maradni, ámbár továbbmenetelükre nincs is sok remény, a Nyugat nem fogadja őket. Az itteni munkalehetőségek között viszont már az első napokban válogatnak. Egyik sem kell... A Bicskén lakó román menekültek között sok az olyan, aki — éppen az erdélyi magyar menekültek mondják — azért jött, hogy jobban éljen, bármi áron. Ez is szempont. Csakhogy miért kell ezt nekünk helyeselni? Ezért is kívánatos mielőbb egy világos menekülttörvény, amely a magyar nép érdekeit megfogalmazó, humánus, politikai nyitottságunkat tükröző szabályaival elejét tudná venni, hogy „gazdasági célállomás” legyünk. Szálloda vagy barakkváros? Ez a gondolat került — támogatólag — szóba a Békés Megyei Tanács elnökének, Murányi Miklósnak a szobájában is, ahol a várható menekültügyi jövőképről a megyei elnökkel, továbbá a helyi tábor — s egyben a békéscsabai Erdélyi Kör vezetőjével, dr. Pethő Attilával, valamint a Magyar Fórum vezetőségének megyei és Gyula városi képviselőivel, Szokolay Zoltánnal és Markó Istvánnal beszélgettem. Abban gyorsan megegyeztünk, hogy az ország aligha fogja bírni a gazdasági indíttatású, ráadásul nem is magyar menekültáradatot, vagy ahogy Szokolay Zoltán fogalmazta: azokat, akik egyfajta szocialista berendezkedésből gazdasági okok miatt menekülnek, tömegesen. Szokolay sem az erdélyi magyarokra gondolt, hiszen ők itt nem maradhatnak menekült státuson, mert aki erdélyi magyar létére így kénytelen otthagyni javait, netán családját, annak — az eddigi tapasztalatok szerint — kemény indoka volt erre. — A törvénynek olyannak kellene lennie, amely a magyart — bárhol élt is korábban — magyarnak tekinti ebben az országban, akkor is, ha menekültként jelenik meg itt. Más népek fiait pedig a nemzetközi menekültügyi szokások, konvenciók szerint kellene kezelni, s annyi embernek adni csak közülük letelepedési engedélyt, amennyit az ország anyagi ereje elbír – közli véleményét Szokolay Zoltán. Szerinte egyre erősödik Romániában a határ menti szűrő, legalább 40-50 kilométer mélységben, s így valószínűsíti, hogy mind több az olyan menekült, akit odaát hagynak is átjönni a határon. Az átalakítás alatt álló 200 ágyas, kultur- és sportcentrummal, önálló konyhával felszerelt csabai „tábor” inkább illik egy szállodához, mintsem ahhoz, amit a tábor, mint fogalom takar. (Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársai szerint a nemzetközi normák fölött áll.) Talán csak a készülő bicskei, 200 fős tábor lesz hasonlatos egy barakkszerű táborhoz, noha a főbiztosság szerint ez is megfelel a nemzetközi normáknak. Valószínűleg ezért erősödik a mozgás Békéscsabán — de Bicskén is —, amelyhez Murányi Miklós Békés megyei tanácselnök megértően teszi hozzá: lehetetlen nem meghallani, mennyi fiatalnak nincs lakása a megyében. „De ha idejön egy erdélyi menekült, annak azonnal megoldást kell találni” — mondják nemegyszer. — S hiába hivatkozom emberségre, a magyarság egymás iránti kötelességeire, azt felelik, mi is magyarok vagyunk. Morgás ide, morgás oda, a csabai tábor is kicsi lesz. Különösen akkor, ha Magyarország menekültügyi célállomása — vagy tartósan átmenő állomása — lehet nemcsak a románoknak, az NDK-soknak, hanem mondjuk... a bulgáriai törököknek ..., a kárpátaljai ruszinoknak ... törvény híján ki tudja még kinek! Az ötlet: Kerepestarcsa — Amíg nincs törvény, addig is sugározni kellene a rádióban minden lehetséges irányba, hogy az isten szerelmére, ne gyertek, Magyarország nem tud lakást, de még elegendő munkát sem adni, Nyugaton meg nem fogadnak benneteket, bármennyi bennünk a humánum, nem bírjuk — ömlik a határozott vélemény Markó Istvánból, az MDF gyulai vezetőségének tagjából, miközben a csabai „tábor” szállodának is beillő szobáit járja, s igen elégedett velük. Markó István hisz benne, hogy az ilyen propaganda távol tartó lehet, s elég lesz a három-négy menekülttábor. Én viszont úgy gondolom, hogy csak részben. Szerintem kellenek még olyan táborok, mint a csabai. Mert illúzió abban hinni, hogy a három átmeneti menekülttábor áteresztőképességét — „forgási sebességét” — csökkenteni lehet két hétre. Vagyis, akik elhiszik, illúziót kergetnek, hogy a gépezet olyan tökéletes lesz, amely ennyi idő alatt — szándékosan vétem az egybeírás nyelvtani hibáját — munkátszállást tud nyújtani az ideérkező menekültek ezreinek. Együtt a kettőt! Kézenfekvőnek látszik például, hogy az egyik parlamenti interpellációban olyanynyira kifogásolt kerepestarcsai tartalékos rendőtiszti iskolát állítsák a menekültügy szolgálatába. Több épületből álló tömbjével, két hatalmas konyhájával több száz menekültet tudna kiszolgálni, arról nem is szólva, hogy a munkaerőben még mindig szűkölködő Budapesthez közel fekszik, közlekedési viszonyai jók. Átalakítani sem kell. Még egy cent sem érkezett Nem kétséges, a jelenlegi, máris igen nagy állami és társadalmi segítség kevés lesz. Mert bár tiszteletre méltóan nagy a hazai egyházak segítőkészsége, s több lakást és munkalehetőséget kutatnak fel egyik-másik megyében, mint a menekültüggyel ott hivatalból foglalkozók, ez kevés. Kevés a 300 millió is, amit az Országgyűlés a menekültügyre megszavazott, kevés az az ötmillió dolláros megajánlás, amit a menekültügyi főbiztosság tett; kevés, mert az országgyűlési pénzből jószerivel márnincs is, az ötmillió dollárból pedig még egy cent sem érkezett meg ... Hogy várhatnánk hitt bármilyen egyéb külföldi segítségre? Két befogadóállomás szeptember közepén mindenesetre „indul”, a harmadik talán decemberben. Ez is valami. Szabó László •y v .v .v.v .v .______________________________________________________________________________________________________________________________________ KÖRKÉP A KÉSZÜLŐ MENEKÜLTTÁBOROKBÓL Murányi Miklós, a Békés Megyei Tanács elnöke. Nyolc román fiú Bicskén. bánhalmi János és rédei ferenc felvételei Szokolay Zoltán, Békés Megyei MDF.