Népszabadság, 1989. december (47. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-28 / 306. szám
1989. december 28., csütörtök NÉPSZABADSÁG - HAZAI KÖRKÉP Paskai László távirata a gyulafehérvári püspöknek Excellenciás és főtisztelendő dr. Jakab Antal megyés püspök Úrnak Gyulafehérvár. Az elmúlt héten egész népünk aggódva és együttérzéssel figyelte a Romániában bekövetkezett eseményeket. Püspöki karunk, papjaink és híveink imádságaikkal kísérték a szabadságharcában sokat szenvedő népet. Áldozatos lélekkel nyújtunk segítséget a szenvedések enyhítésére. Továbbra is buzgó lélekkel kérjük Isten áldását, és a Boldogságos Szűz közbenjárását az ország társadalmi felemelkedéséért, mely az emberi jogok alapján lehetővé teszi a megbékélés szellemében a kibontakozást, a nemzetiségek jogainak az elismerését, a katolikus egyház fejlődését és a görög katolikus egyház szabad működését. Ebben a szellemben kívánunk szebb és boldogabb új esztendőt. PASKAI LÁSZLÓ bíboros, prímás, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke Felhívások segítségadásra Továbbra is tart a különböző közösségek és szervezetek segélyfelhívó akciója. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége egynapi keresetnek megfelelő pénzbeli alapozásra szólítja fel honfitársainkat. Azt kéri, hogy a Vöröskereszt számlájára fizessék be. Hasonló a Magyar Hírlap újságíróinak felhívása. Ők az OTP 512—26036—9 számú csekkszámlájára kérik a befizetéseket. A Kereszténydemokrata Néppárt arra biztatja a párt tagjait és támogatóit, hogy minél többen vegyenek részt a gyűjtésben egyházi szeretet- és segélyszolgálatokon, a Vöröskereszten keresztül (Máltai Szeretetszolgálat, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa). A Baloldali Ifjúsági Társulás tovább folytatja adományok gyűjtését, kéri, hogy elsősorban gyógyszert, koszért és tartós élelmiszert vigyenek a rászorulóknak. (Budapest VIII., Köztársaság tér 27.) Ezzel egy időben magyar nyelvkönyveket is kér, valamint romániai gyermekek elhelyezésére vállalkozók jelentkezését várja. (Telefon: 113-4846, 133- 4706/165.) A Magyarországi Cigányok Szövetségei a magyarországi cigány lakosságot szólítják fel adományok gyűjtésére. Elsősorban pénzt és tartós élelmiszert várnak. A bejelentéseket a következő címeken és telefonszámokon lehet megtenni: Budapest V., Guszev u. 21. Telefon: 132-6130; Budapest VI., Felsőerdősor 16-18. Telefon: 121-4913; Budapest XIII., Váci út 90. V. em. 23. Telefon: 140- 1818. A Szegedi Vöröskeresztes Koordinációs Központ mindenkit értesít, hogy új helye a szegedi fonógyári út 8. szám alatti gyűjtő és koordinációs raktár. Mivel rengető áru halmozódott fel, szállításra vállalkozó tehergépkocsi- és kamionvezetőik, valamint jogosítványnyal rendelkező kísérők jelentkezését várja. Előzetesen inmálódni lehet (körzetszám 62) 26-900, 26-149, 25-550, 13 740-es telefonszámokon, és a (62) 26-269-es (62) 13-144-es telefaxon, illetve a 82-767-es telexen. A Szegedi Városi Vöröskereszt vezetőségének Szént Mihály utcai irodája továbbra is szolgál információkkal a (62) 13-297-es telefonon. A Magyar Úttörők Szövetsége a gyermekekhez fordul, hogy játékokat gyűjtsenek romániai kis barátaiknak a szünidő utáni első tanítási héten, és azt juttassák el a városi vagy kerületi úttörőelnökségekre. Ugyanők vállalkozó hajlamú felnőttek jelentkezését kivárják Romániából érkező gyerekek fogadására. Nevüket és címüket a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Ügyvivő Testületének küldték el. (1121. Budapest XII., Konkoly Thege Miklós út 21.) Gyűlnek az adományok a vöröskeresztes bázisokon. SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE Somogyi segítség a rászorulóknak (Megyei tudósítónktól.) Rendkívüli végrehajtó bizottsági ülést hívott össze tegnap Somogy megye tanácselnöke. A testület jóváhagyta a tanács elnökének december 22-i intézkedését. Akkor a megyei tanács egymillió forint erejéig fedezetet vállalt gyógyszerszállítmányok kifizetésére. A szállítmány már megérkezett Aradra. A vb határozott arról is, hogy Somogy megye kezdeményezze testvérmegyei kapcsolat kialakítását a romániai Hargita megyével. Javasolták, hogy a Balaton-parti üdülők kezelői, tulajdonosai a téliesíthető szállásokat szükség esetén bocsássák a hiányt szenvedők rendelkezésére. Gyenesei István, Somogy megye tanácselnöke körlevelet intézett az Alpok-Adria Munkaközösség valamennyi külföldi tartományának vezetőjéhez, amelyben arra kérte őket, hogy amennyiben szándékukban áll segíteni a román népen, és elfogadják Somogy közvetítő szerepét, úgy a pénzsegélyeket a Somogy Megyei Tanács erre a célra nyitott számlájára utalják át. A pénzadományok természetbeni ellenértékét — a felajánlást tevők megnevezésével — a somogyiak juttatnák el a rászorulókhoz. A román állampolgárságú gyermekek vendéglátásáról A Szociális és Egészségügyi Minisztérium és az Empátia budapesti Pedagógiai Egyesülete kéri, hogy amennyiben csak anyaivan román állampolgárságú gyermeket szándékozik vendégül látni, vegye figyelembe az alábbi szempontokat: 1. Fontos, hogy az áthozott gyerekek — az utazással való egyetértésre vonatkozó — szülői vagy gondviselői nyilatkozattal rendelkezzenek. Amennyiben olyan gyerekekről van szó, akik gondviselet nélkül maradtak, a helyi iskolánál vagy lelkészi hivatalnál nevüket és a magyar vendégnáló nevét és címét jegyezhessék fel. 2. Kérjük, hogy a gyerekekről indulás előtt töltsenek ki adatlapot. (A helyi GYIVI-nél vagy az Empátia Egyesületnél lehet kérni.) 3. A határon való belépéskor a határőrség szerveinél a gyerek érkezését jelentsék be. 4. Ugyancsak kérjük a gyerekek bejelentését a gyermek elhelyezését biztosító család lakóhegye szerinti illetékes tanács ügyfélszolgálati irodájában. Ezekre az intézkedésekre azért van szükség, hogy a gyerekek tartózkodási helye nyomon követhető, és bármely későbbi időpontban visszakereshető legyen. Ha a gyerekek itt tartózkodása során bármilyen probléma merül fel, a következő szervekhez lehet fordulni: — a helyi gyermek- és ifjúságvédő intézet; — a helyi gyámhatóságok; — orvosi, egészségügyi problémák: körzeti orvosok; — pszichológiai, nevelési problémák: Empátia Budapesti Pedagógiai Egyesület. (Oá) Kolozs megyét választja testvérének Baranya Az erdélyi Kolozs megyével és annak településeivel — mindenekelőtt Kolozsvár várossal — kíván testvéri kapcsolatot teremteni Baranya megye és székhelye, Pécs. A megyei tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülése a romániai eseményekre való emlékezéssel kezdődött, s ennek kapcsán jelentette be Piti Zoltán tanácselnök a kezdeményezést. (MTI) * A Magyar Néppárt elnöksége az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott felhívásában javasolja, hogy új nemzeti vállalkozás induljon a következő hetekben: magyarországi települések romániai településeinek közvetlenül segítsenek! Falvak falvaknak, városok városoknak! A Magyar Néppárt vállalja, hogy országos nyilvántartást vezet az itthon jelentkező településekről, és szervezi a kapcsolatfelvételt a hazai és romániai települések között. Ezért arra kérik az itthoni falvak és városok vezetőit, hogy az ünnepek után a központi telefonszámainkon (113-4651, 113-9092) jelentkezzenek, ha vállalják ezt a testvériséget és a kapcsolatfelvételt. Indulás baleset után is (Megyei tudósítónktól.) A legnagyobb zalai segélyszállító konvoj indult el a megyei Vöröskereszt szervezésében az éjjel Zalaegerszegről. A 17 teherautó élelmiszert és gyógyszert visz Romániába. A megyében egyébként koordinációs bizottság alakult a segítségnyújtás megszervezésére. A bizottságot a Vöröskereszt fogja össze, s részt vesznek a munkában a pártok, egyházak is. Szintén tovább indulhatott Zalaegerszegről az az olasz vöröskeresztes autókaraván is, amelyik balesetet szenvedett Letenye és a megyeszékhely közötti útvonalon. A kamionokból és mentőautókból álló konvoj egyik járműve, egy kamion árokba fordult. Személyi sérülés nem történt. Röviden # Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke táviratban üdvözölte Birendra Bir Bikram Sáh Déva királyt születésnapja, a Nepáli Királyság nemzeti ünnepe alkalmából. # Szerdán egynapos látogatást tett Budapesten dr. Erhard Busek, az Osztrák Köztársaság tudományos és kutatási minisztere. Megbeszélést folytatott Beck Tamás kereskedelmi miniszterrel a világkiállításról. • Az MSZP és az SZKP kapcsolatairól tárgyalt szerdán Moszkvában Vastagh Pál, az MSZP elnökségének tagja és Alekszandr Jakovlev, az SZKP , KB PB tagja, a KB titkára. Erdélyi gyerekeket várnak Győr-Sopron megyébe (Megyei tudósítónktól.) Az MSZP Győr-Sopron megyei koordinációs tanácsa vállalja száz erdélyi gyerek egy hónapos üdültetését, pihentetését. Kérik elsősorban a megye vállalatait, szövetkezeteit, szervezeteit és lakosságát, hogy járuljanak hozzá a háromnegyed millió forintos költségekhez. A pénzadományokon kívül a termelőszövetkezetektől élelmiszersegélyt is elfogadnak. A hozzájárulásokat a megye valamennyi városának MSZP-irodáin folyamatosan várják. Rekordgyorsasággal (Megyei tudósítónktól.) Rekordgyorsasággal szerelte föl a posta a Vöröskereszt és a Magyar Demokrata Fórum szegedi koordinációs központjában a nemzetközi telefon-, telefax- és telexvonalakat. A szegedi kereskedelmi raktárházaknál a Déltex korábban leégett, majd felújított, 2000 négyzetméteres raktárában megfelelő körülmények között lehet átrakodni, vagy átmenetileg raktározni az ország és Európa szinte minden részéről érkező segélyszállítmányokat. A Szegedre vezető utakon táblák jelzik a Fonógyári út 8-as szám alatti bázist, amelynek telefonszáma: 62/26-149; telefax: 62/26- 269; telex: 82-767. SZAKSZERVEZETI FELHÍVÁS Támogassuk a romániai magyar kultúrát! A Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete felhívással fordult a magyar kulturális intézményekhez, vállalatokhoz és szervezetekhez, a szakemberekhez. Tisztelt Barátaink! Az elmúlt napokban a szakszervezetek segélyügyeletén és a művelődési otthonokban tapasztaltuk, hogy a romániai népfelkelés sebesültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére a magyar nép spontán szolidaritása adományok tömegének formájában testet öltött. Nehéz hazai viszonyaink és a lakosság romló életszínvonala ellenére mozgalommá teljesedett a segíteni akarás. Mindez bizonyítja, hogy a több évtizedes Ceausescu-diktatúra sem volt képes megbontani a magyar és a román nép közötti szerves, közös történelmünk által formált együttműködést, szövetséget. Mindannyian tudjuk azonban, hogy ez a kapcsolat akkor erősödhet és fejlődhet, ha mindkét nép megőrizheti és ápolhatja saját kultúráját. A Ceausescurezsim mindent megtett az erdélyi magyar műveltség, a magyar kultúra elpusztítása, lezüllesztése érdekében. Ennek következtében alig maradt magyar nyelvű könyv, tankönyv az iskolákban, könyvtárakban, alapvető történelmi tényekről és irodalmi értékekről nincs tudomása magyar nemzetiségű állampolgárok nemzedékeinek. Ezért nekünk, a magyar kultúra értékeinek, hagyományainak terjesztése területén hivatásunkat gyakorló magyar szakembereknek és intézményeknek, vállalatoknak, szervezeteknek elsődleges feladatunk a kulturális segélynyújtás. Kérünk minden tenni akaró kollégánkat, barátunkat és intézményt, hogy elsősorban gyűjtésből, rendezvénybevételből, vállalati nyereségből származó pénzadományokkal segítsék a romániai magyar kultúra intézményeinek újraélesztését. A pénzadományokat kérjük az MNB 218-98316- 5121-25891-7 OTP VII., Lenin krt. 41. számú fiókja címére átutalni. Ezen kívül előzetes egyeztetés alapján várjuk a könyvadományokat, a hanglemezeket és egyéb kulturális, művészeti termékeket is, amely felajánlásokat a SZOT művelődési osztálya (Budapest VI., Dózsa György út 84/b., telefon: 122-8230) és a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (Budapest VIII., Puskin u. 4., telefon: 1382-640) címére kérjük eljuttatni 1990. január 31-ig. A felhívás meghirdetői a gyűjtésben részt vevőkről és az akció eredményéről a nyilvánosság útján adnak tájékoztatást. Budapest, 1989. december 25. 5 KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS A ROMÁNIAI ESEMÉNYEKRŐL Örömteli és félelmetes Első helyen a televízió • Helyes, ha mindent elmondanak A POLL-TEST Piac- és Közvélemény-kutató Kft. a romániai eseményeket követő második nap, 1989. december 24-én, gyors közvéleménykutatást végzett Budapesten, két helyszínen. Az egyik egy budai adománygyűjtő hely, a másik - kontrollképpen - egy, az előző közelében lévő bevásárlóközpont volt. Száz-száz embert kérdeztek meg arról, hogyan ítélik meg a Romániában történteket, illetve a hazai tömegkommunikáció tevékenységét. A válaszolók 42 százaléka inkább örömtelinek, 20 százalékuk inkább félelmetesnek minősítette azt, ami a szomszédos országban zajlik. 38 százalék volt azok aránya, akik örömtelinek, de egyben félelmetesnek is tartották mindazt, ami az utóbbi napokban Romániábantörtént. Egy másik kérdés kapcsán azt látjuk, hogy nagyobb azok aránya, akik úgy vélik, a hazai közvéleményt inkább lelkesedéssel tölti el mindaz, ami néhány nap alatt Romániában lejátszódott (41%), mint azoké, akik az aggodalmat érzik inkább eluralkodni a hazai lakosságon (23%). Minden harmadik megkérdezett a lelkesedést és az aggoalmat egyaránt jellemzőnek látta (35%). Az eseményeket követő második napon a megkérdezettek háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a rend helyreállításához remélhetőleg nem lesz szükség külföldi katonai segítségre. 15 százalék volt azok aránya, akik annak ellenére, hogy ekkor már a hírközlő szervek a harcok fokozatos beszüntetéséről számoltak be, szükségesnek látták az esetleges külföldi katonai beavatkozást. Nyolc százalék nem tudta a helyzetet ilyen tekintetben megítélni. A válaszolók zöme (78%) a rengeteg egymásnak ellentmondó hír ellenére úgy foglalt állást, hogy helyes, ha a magyar tömegtájékoztatásban mindent elmondanak ezekben a percekben, még az ellenőrizetlen híreket is. Azok aránya, akik csak a biztos forrásból származó, kontrollnak alávetett hírekre tartanának igényt, 19 százalék volt. Az előbbieknél lényegesen jobban megoszlottak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a hazai tájékoztatás inkább megnyugtatja vagy inkább nyugtalanítja a lakosságot azzal, hogy mindent, még az ellenőrizetlen, egymásnak ellentmondó híreket is közzéteszi. 45 százaléknak az volt a véleménye, hogy ez megnyugtatja, 30 százalék szerint ezzel inkább nyugtalanították a lakosságot. Negyedük nem tudta a helyzetet megítélni. A tájékoztatásban a nagyobb szerep a televíziónak jutott. A megkérdezettek 85 százaléka mondta, hogy információit innen szerzi. A rádiónak valamivel kisebb szerepe volt, a válaszok 65 százaléka tett róla említést. Az újságokhoz csupán 12 százalék fordult. Arra a kérdésre, hogy van-e a válaszolónak ismerőse vagy rokona Romániában, minden harmadik ember adott igenlő választ. Amikor különválasztották azokat, akiket a segélygyűjtő helyen kérdeztek meg közvetlenül az után, hogy átadták a magukkal hozott élelmiszert vagy ruhacsomagot, azoktól, akiket ünnep előtti bevásárlásuk közben kérdeztek meg, azt tapasztalták, hogy az előbbiek nagyobb arányban tartják örömtelinek a Romániában történteket, és több közöttük az olyan válaszoló, aki más emberek körében is inkább a lelkesedést, mint az aggodalmat érzékeli, ők azok, akik nagyobb arányban fogalmazták meg azt az igényt, hogy a tömegkommunikáció mindent tegyen közzé, ami a romániai helyzettel kapcsolatban az országba bejut, s akik inkább megnyugtatónak, mint nyugtalanítónak tartják ezt a hírközlő struktúrát. A spontán módon megállított bevásárlók között valamivel többen minősítették a helyzetet félelemre, illetve aggodalomra okot adónak. Többen mondták közülük, hogy inkább csak az ellenőrzött, biztos hírekre tartanának igényt, és nagyobb hányaduk vélekedett úgy, hogy a tömegtájékoztatás — adott formában — inkább nyugtalanítja, mint megnyugtatja az embereket. Figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek két csoportja között nem volt különbség a Romániában ismerősökkel, rokonokkal rendelkezők arányát tekintve. Eltérő volt viszont a nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételük. A gyűjtőhelyen megkérdezettek között több volt a férfi, a 30— 60 év közötti és a felsőfokú végzettségű, mint a másik csoportban. A helyzet megítélésében tapasztalt különbségeket valószínűleg ez magyarázza. Budapest, 1989. december 27.