Népszabadság, 1989. december (47. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-29 / 307. szám
4 NÉPSZABADSÁG - HAZAI KÖRKÉP 1989. december 29., péntek Felhívások segélyadásra A Magyarok Világszövetsége elnöksége levélben üdvözölte a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségét. Ebben kifejtette, hogy a magyarság eme közképviseleti és érdekvédelmi szervezete maga mellett tudhatja a magyarországi, a környező és a nyugati országokban élő magyarság tevékeny szolidaritását. Reményét fejezte ki, hogy a romániai magyarság képviselői hamarosan elfoglalhatják az őket megillető, a számukra eddig fenntartott három helyet a szervezet hatvantagú választmányában. A Magyarok Világszövetsége ezzel is szeretné támogatni, hogy a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége egyaránt megvalósítsa saját célkitűzéseit, és segítse elő egy demokratikus fejlődési irányt vett Románia boldogulását. Megmozdult a magánkereskedők tábora. A Kisosz elnöke, Baradlai György azzal fordult a tagsághoz, hogy aki pénzzel, élelmiszerrel vagy ruhaneművel tud segíteni, forduljon a Kisosz helyi szervezeteihez, ahonnan célba juttatják az adományokat. Pénzbeli adományt a Magyar Hitelbank 1. sz. fiókjánál lehet befizetni a 202-88886 és 202- 00325-0011 számú számlákon. A magasbakonyi vadásztársaság az egész vadásztársadalmat felszólítja, hogy a Romániában elesett hősök árvái javára indított gyűjtőakcióhoz csatlakozzon. Minden pénzadományt a Máltai Magyar Szeretetszolgálat kezel. Befizethető a Magyar Hitelbanknál vezetett 215-82-183 számlára. Az Országos Széchényi Könyvtár kéri a könyvtárak és más intézmények szervezőit, hogy a Romániába irányuló magyar nyelvű könyvsegélyakció során elsősorban a magyar irodalmat, a világirodalom klasszikusait, gyermek- és ifjúsági könyveket, valamint a mindennapi élettel kapcsolatos ismeretterjesztő műveket (család, háztartás, szabás-varrás, barkácsolás stb.) válogassák össze, foglalják jegyzékbe (szerző, cím, kiadási év), és a jegyzéket a következő címre küldjék: Szente Ferenc főigazgató-helyettes, Országos Széchényi Könyvtár, 1827 Budapest, Budavári Palota F épület. Az összegyűjtött könyveket szervezetten irányítják oda, ahol a legjobban hasznosíthatók. Elszállításáról tájékoztatást kapnak az érintettek. A miskolci gyermekváros igazgatója, dr. Dobos László a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz és a gyermekvédelmi intézményekhez fordult azzal a javaslatával és felhívásával, hogy a romániai gyermekotthonokban élők mostoha körülményeinközösen enyhítsenek. Javaslata szerint k két-három hetes magyarországi, gyermekintézményeknél eltöltött üdüléseket szerveznének meg. Ennek szervezését és lebonyolítását a miskolci gyermekváros magára vállalja. A JATE Kalmár László Kibernetikai Laboratórium, a New England Machinery Ltd. és a Zénón Kft. a vállalkozókhoz fordul. Jelmondata: „adj és győzz meg még kettőt, hogy ő is adjon!” Így reméli, hogy a kiinduló százötvenezer forintnyi összeg az ügy érdeméhez mérhetővé növekedik. Készpénzben helyezhető el segély a Budapest Bank Rt. szegedi igazgatósága által vezetett 284-994433286 számú bankszámlára postai utalványnyal, banki átutalással, vagy a helyszínen (Szeged, Klauzál tér 4.). Az utalványokra feltétlenül írják rá: „A diktatúra ellen”! A Máltai Szeretetszolgálat arra kéri a Románia megsegítésére szánt pénzsegélyek adományozóit, összegyűjtőit, hogy a pénzt ezután csekken fizessék be a szervezet számlájára: MHB 215-82183. Készpénzadományokat ezután csak a központi székházban, Budapest XII., Szarvas Gábor út 52. szám alatt fogadnak, ahol éjjel-nappali ügyeletet tartanak.* összefogott a magyar rockvilág. Úgy határozott, hogy segélyeinek még 1989-ben el kell jutnia Romániába. Két-hárommillió forintot szeretnének öszszegyűjteni a Sportcsarnokban ma délután 4-kor kezdődő koncert bevételéből és a vele párhuzamosan indított gyűjtésből. A fellépők sora percenként bővül. Sztárok mondják le más elfoglaltságukat vagy szabadságukat. A máris előkelő listából csak rövid szemelvényt közlünk: az Egzotic, a Rock Színház, Bikini, a Hobo Blues Band, Koncz Zsuzsa, Zoltán Erika, Csepregi Éva és Jakab György, Bródy János, Benkő László, Fenyő Miklós és Sandy. Jegyek kaphatók 150 forintos egységáron a Calypso Rockpénztárban (Bp. V., Belgrád rkp. 21.), az ORI jegypénztárában (Bp. V., Váci u. 33.) és a Budapest Sportcsarnok jegypénztáraiban. A koncerten és a jegypénztárakban 100 forintos adományjegyek is vásárolhatók. Vevői között később rockrelikviákat sorsolnak ki. A koncert után 24 órával a rockegyüttesek kamionjai egy vöröskeresztes konvojban szállítják a bevételből vásárolt életmentő gyógyszereket és élelmiszereket Romániába. Adatok, címek, telefonszámok Tájékoztató az MSZP-ügyelet munkájáról (Munkatársunktól.) Az MSZP budapesti vezetői tegnap a Köztársaság téri székházukban tartott sajtótájékoztatónköszönetüket fejezték ki mindazoknak, akik személyes részvételükkel, adományaikkal siettek a forradalmi napokat élő romániai nép segítésére. Ezrek keresték fel a folyamatosan működő ügyeletet, köztük mintegy ötven szállító-kisiparos. Az ügyelet jelentős mennyiségű ruhaneműt, tartós élelmiszert, gyógyszert és játékot indított útnak három pótkocsis kamionban Romániába. A Köztársaság téri urnákba mintegy 200 ezer forintot dobtak be a főváros lakói. A lakossági adományokból 2,5 millió forint értékű gyógyszert a gyulai központi elosztóba, a Vöröskeresztnek pedig 300 ezer forint értékben juttattak gyógyszert. A Romániából érkező gyermekek fogadására helyet biztosítottak a Köztársaság téri székházban az MSZP felhívásához csatlakozó Empátia Budapesti Pedagógiai Egyesületnek. Több ezren jelezték, hogy hosszabb vagy rövidebb időre szívesen látnának vendégül árván maradt gyerekeket. Egyúttal bejelentették azt is, hogy örökbefogadási kérelmekkel — bár nagy erre az igény —, nem foglalkozhatnak. Az MSZP budapesti elnöksége továbbra is állandó ügyeletet tart székházában (Bp. VIII., Köztársaság tér 26. Telefon: 133-5998, 133-9353). Információk gyermekfogadási ügyekben az Empátiánál. Címe: Bp. VIII., Köztársaság tér 26. Telefon: 113-3810. Telefax: 1-313-385. Pénzadományok: „A tragikus sorsú romániai embertársaink megsegítésére” hagyományos csekken fizethetők be. Elkülönített csekkszám — 551 — 1009 — OTP Soroksár körzeti fiók. SZAKKÖNYVEK ÉS VAJ Pallókon közlekednek a Fidesznél A Fidesz budapesti és vidéki irodáiban változatlan az éjjel-nappali ügyelet. Csak a budapesti ügyeleten 400 ezer forint pénzadomány gyűlt össze. A Fidesz által szervezett szentestei ökumenikus istentiszteletből pedig 150 ezer forint folyt be. Annyi ruhaadomány gyűlt össze helyiségeikben, hogy a tagok már csak különböző pallókon és létrákon keresztül tudnak eljutni a telefonokhoz. A vendégeket pedig már csak a lépcsőházban tudják fogadni. Nem a pártszempontok a fontosak. Mindenki összefog mindenkivel annak érdekében, hogy minél hamarabb jussanak segítséghez a bajba jutottak. A Központi Állami Kórház például igen sok kötszert, gyógyszert bocsátott a Marosvásárhelyre tartó Fidesz-tagok rendelkezésére. Temesváron, sajnos, megsemmisült az egyik vérszállítmány, szétlőtték. Volt olyan házaspár, aki harmincezer forintot is adományozott. Jelentkeztek gyerekek, akik a cserkészújságot árulva borravalójukat átadták az erdélyiek számára. A Fidesz sok mindenben együtt dolgozott az MDF-fel és az MSZP-vel. Segítettek például terjeszteni a Népszabadság rendkívüli kiadású példányait. A Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban szervezett megbeszélésen jól érzékelhető volt, hogy ebben az ügyben mindenki szívesen működött együtt. Tegnap is harminc tonna élelmiszert indított a Fidesz Székelyföldbre. Többek között sok vajat, mivel Romániából azt a hírt kapták, hogy rengeteg romániai gyerek még egyáltalán nem evett ilyen élelmiszert. Január 2-án is indul egy ötször húsztonnás teherautókból álló konvoj, kizárólag élelmet szállít. Beszélgettünk sok erdélyi értelmiségivel — mondja Petri Lukács Ádám, a Fidesz képviselője —, akik magyar történelmi és irodalmi tárgyú könyvekből szeretnének minél többet. A Magyar Tudományos Akadémia könyvtára és az Akadémiai Kiadó igazgatója ígéretet tett rá, hogy sok kötetet a romániai magyarok rendelkezésére bocsátanak, többek között több példányt a háromkötetes Erdély történetéből. A könyvterjesztők is felajánlottak 200 ezer forintnyi küldeményt. Szakfolyóiratokat és — egy-két hónapra visszamenőleg — napilapokat is eljuttatnak a fiatal demokraták Erdélybe. Bóta Gábor Röviden : Horn Gyula, a Magyar Köztársaság külügyminisztere táviratban üdvözölte Sergiu Celacot Románia külügyminiszterévé történt kinevezése alkalmából. Táviratában a magyar külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Románia népeinek közösen megvívott, győztes forradalma lehetőséget teremt a magyar— román viszony új alapokon történő fejlesztésére. Horn Gyula külügyminiszter több évtizedes, eredményes diplomáciai tevékenységük elismeréseként, nyugállományba vonulásuk alkalmából csütörtökön magas kitüntetést adott át Házi Vencel korábbi külügyminiszter-helyettesnek, volt washingtoni nagykövetnek, valamint Palotás Rezsőnek, a nemrégiben hazatért párizsi magyar nagykövetnek. A demokratikus ellenzék parlamenti csoportja az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében tiltakozik az ellen, hogy a Minisztertanács újabb öt nagykövet kinevezését határozta el. A leghatározottabbankérik Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnököt, hogy a választásokig semmilyen diplomatát, követet, nagykövetet, követségi alkalmazottat vagy magasabb állami tisztségviselőt ne nevezzen ki. A romániai segítségnyújtás állami feladatai Dr. Gál Zoltán belügyi államtitkár tájékoztatója a várható intézkedésekről A Romániába irányuló segítségnyújtás szervezésében, koordinálásában leginkább érintett állami szervek tegnap megbeszélést tartottak a Belügyminisztériumban. Az ÁBMH, a KÖHÉM, a HM, a Kereskedelmi, a Külügyminisztérium, a Pénzügy-, továbbá a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, a Határőrség és a Minisztertanács Hivatalának képviseletében a részvevők áttekintették az eddig végzett feladatokat, továbbá a társadalmi segítségnyújtással kapcsolatos várható állami feladatokat. A megbeszélésről dr. Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár tájékoztatta lapunkat. Bár a segítségnyújtás mértékéről nincs pontos adat, annak milliárdos nagyságrendjéhez nem fér kétség — mondotta az államtitkár, hangsúlyozva azt is, hogy a Minisztertanács január 4-i ülésére az illetékes tárcák jelentést készítenek, s ebben várhatóan a segítségnyújtás anyagilag egyáltalán kifejezhető értékét is felmérik. A megbeszélésen részt vevők véleménye szerint a segítségnyújtásban kialakult társadalmi munkamegosztás bevált, a lakosság spontán kezdeményezése, az egyházak, a Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége és az állami szervek munkája jól kiegészítették egymást. A romániai helyzet konszolidálódásával párhuzamosan megállapítható, hogy a magyarországi „elsősegély” első szakasza lezárult. A segélyezésben a jövőben egyre nagyobb szerephez kell hogy jusson a központi koordinálás, igyekezvén messzemenően egymáshoz igazítani a hazai lehetőségeket és a romániai igényeket. Ellenkező esetben egyes területeken átmeneti áruhiány alakulhat ki, különösen az előre csomagolt élelmiszerekből. Csupán a fővárosból 100 millió forint értékű gyógyszersegély jutott el Romániába, s jelentős a benzinfelhasználás is. A segítségadás teljes körű ismeretéhez a pénzbeli támogatást is célszerű számon tartani. A részvevők ajánlása szerint a magyar külkereskedelmi szerveknek szorgalmazniuk kell, hogy a külföldiek a Romániának szánt segélyek egy részét Magyarországon vásárolják meg. A tapasztalatok alapján a magánszemélyek élelmiszerkivitelében fokozatosan viszsza kell állítani a korábbi korlátokat. Ez azonban a szervezett segítségnyújtást nem akadályozhatja. Konkrét intézkedéseket is terveznek: az ÁBMH eddigi állásfoglalása szerint a segélyakcóban részt vevő állampolgárok állampolgári kötelességüknek tettekk, elejei, ezért a munkahelyüktől távol töltött időre megilleti őket az átlagkereset. A Pénzügyminisztérium olyan állásfoglaláson vogozik, hog» a segélyezés közérdekű kötelezettségvállalásnak minősüljön, s így bizonyos adókedvezmény is igényelhető utána. Előkészítés alatt áll a „román segélyalap” is. Várhatóan kormánydöntés születik arról is, hogy a segélyezésben részt vevő gazdálkodó szervek, vállalatok többletköltségét központilag megtérítik. Fontos tudnivaló: a romániai segélyezésre szánt áruk kivitelét a jövőben csak megbízólevéllel rendelkezőknek engedélyezik. Dr. Gál Zoltán államtitkár elmondta, hogy a romániai forradalom kezdete óta mintegy 400-500 menekült tért vissza Magyarországról, ellenkező irányból pedig mintegy százan érkeztek. Közülük — tájékoztatott az államtitkár — négy személyt kellett visszaadni a román hatóságoknak, mivel alapos a gyanú, hogy a Securitate tagjai voltak. B. L. A félelem még mindig erős (Folytatás az 1. oldalról.) Jóban kivégezték-e a Ceausescu házaspárt. Egymástól kérdezgetik: miért nem mutatta a televízió a kivégzésüket is, s miért nem láthatták közelről Elena holttestét? Stefan Dániel, aki két héttel ezelőtt három gyermekét és feleségét hagyta a Bihar megyei Csókái községben, viszont határozottan mondta: — Most más világ kezdődik Romániában. Alig várom, hogy végre otthon lehessek! Ő abban bízik, hogy nem hallja többé otthon a kegyetlen szavakat, amit korábban sokszor megkaptak az erdélyi magyarok: „Hazátlanok vagytok!” Stefan Dániel — két román nemzetiségű társával együtt — csütörtök délben a hajdúszoboszlói menekülttáborból elindult hazája felé... Lupsa Ildikó nagykárolyi menekült kávéval kínálja a táborban a krónikást. Október 23-án jöttek át, a férje a hajdúszoboszlói Délibáb Szállóban dolgozik. Amikor a mellettünk alvó öt hónapos Ingrid lányára néz, csillog a szeme. Amikor pedig a Nagykárolyban édesanyjánál hagyott négy és fél éves Andrea lányára gondol, könnyes lesz a szeme. A drámai napokban szinte minden pillanatban Andreára gondolt. Csak akkor nyugodott meg, amikor tegnap végre sikerült telefonon beszélnie édesanyjával, s megtudta: nincs semmi bajuk, kislánya egészséges. Lupsa Ildikó reménykedik. Reménykedik a változásban, reménykedik abban, hogy mielőbb egyesül a család. Itt, Magyarországon. Történt mindez 1989. december 28-án, csütörtökön, a hajdúszoboszlói menekülttáborban. Tárkányi Béla MENNÉNEK, HA LEHETNE Lehet öt perc, de lehet egy hét is Tanácstalanság ült az arcokon, most hogyan tovább? A rádió bemondta: azok a romániai menekültek, akik haza szeretnének látogatni, majd visszatérni Magyarországra, ne a magyar belügyi szerveketkeressék fel, hanem a követséget. Sokan azon nyomban indultak is a Thököly útra, volt, aki Makóról utazott fel, csak, hogy végre meglátogathassa a határtól alig néhány kilométerre, a túloldalon élő szüleit. A többségnek azonban csalódnia kellett. Hiába várakoztak a kapuban. A követség sajtóattaséja szerint félreérthető, de minimum elhamarkodott volt a rádió híradása. Az érvényes román jogszabályok értelmében ugyanis ők nem ismerhetik el a Magyarországon kiadott útlevelet, illetve kiutazási engedélyt, azzal tehát nem utazhatnak szeretteikhez az itt tartózkodók. Hogy meddig lesz ez így? Lehet, hogy még napokig, de az is lehet, hogy mire e lap az olvasóhoz eljut, már elismerik odaát az itt kiállított valamennyi úti okmányt. A követség megértést és türelmet kér, a forradalom jelen szakaszában sok más és ennél fontosabb dolga is van az új román külügyminisztériumnak. Ők is három napja várnak új utasításra. Aminttényleg szabad lesz az út a viszszatérni szándékozók előtt, az erről szóló hírt hivatalosan közzéteszik. Tanácstalan várakozók a román nagykövetség épülete előtt. BREJEI KATALIN FELVÉTELE Szolidaritási gyűlés Kecskeméten Szolidaritási nagygyűlést rendeztek csütörtök este Kecskemét főterén a Magyar Szocialista Párt városi elnöksége szervezésében. A demonstráción a legkülönbözőbb politikai és vallási nézetű részvevők egy-egy szál gyertya gyújtásával emlékeztek a romániai terror áldozataira s fejezték ki rokonszenvüket Románia népével és nemzetiségeivel. A nagygyűlés szónoka Varró János, a kolozsvári Bolyai Egyetem egykori tanára, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola docense volt. A szolidaritási demonstráció részvevői aláírásukkal erősítették meg azt a kezdeményező óhajt, hogy Kecskemét fogadja testvérvárosává Marosvásárhelyt. (MTI) Redőny Zuglói vagyok, tizenöt éven át szinte naponta haladtam el a Thököly úti villa előtt. Az utcai homlokzatot borító hatalmas üvegablakok gondoskodtak volna arról, hogy nappal besüssön rajtuk a nap, este pedig fény sugározzék belőlük az utcára. A Thököly úti villa lakói azonban — önként, kényszerből vagy félelemből? — fittyet hánytak minderre. A romániai sötétség jelképeként nyáron és télen, nappal és éjjel lehúzva tartották a redőnyöket nagykövetségük épületében. Nem tudom pontosan, mikor húzták fel őket, de én tegnap este láttam először fényárban az ablakokat, s a csillárok kontúrjait, a függönyöket. S ez a látvány csaknem teljesen feloldotta bennem a napok óta nyomasztó feszültséget, és reménységet ébresztett. M. K.