Népszabadság, 1989. december (47. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-02 / 286. szám

4 NÉPSZABADSÁG - HAZAI KÖRKÉP 1989. december 2., szombat Székházból menedékhely Aktívaértekezlet a fővárosban Tegnap délelőtt a szokásos intézőbizottsági ülés utáni saj­tótájékoztatón Steiner Arnold, a budapesti pártbizottság tit­kára ismertette a csütörtöki tanácskozáson tárgyalt napi­rendet. Ennek keretében a titkár hangsúlyozta, hogy a buda­pesti pártvezetőség álláspont­ja megegyezik az MSZP el­nökségének véleményével, mi­szerint a népszavazás nem se­gítette a békés átmenetet, és új politikai menetrend beve­zetését teszi szükségessé. A BIB szerint is minél előbb ki­ kell tűzni a parlamenti vá­lasztásokat. Steiner Arnold elmondta, hogy a testület azonnali ha­tállyal állást foglalt abban, hogy az elesettek védelmé­ben, a szociális biztonság megteremtése, valamint a fő­város rendje és közbiztonsá­ga érdekében a hátrányos helyzetűek rendelkezésére bo­csátja az egyik kerületi párt­­székházat. Szintén a kevésbé tehetős rétegeket érintő hír, hogy a IV. kerületben a­­káposztásme­gyeri l­akótelepen, a Tél ut­cai közösségi házban, kedvez­ményes (árrés nélküli, terme­lői áron) mosópor-, burgo­nya-, édesség-, használtruha-, hótaposócsizma- és tojásvá­­sárt szervez a pártbizottság, mint ahogy a X. kerületben a Pataky István téri pártház­ban is játék-, ital-, szaloncu­kor-, kilósruha- és kozmeti­kumvásár szolgál mindennap a laposabb pénztárcájúaknak. A titkár felhívta a sajtó munkatársainak figyelmét ar­ra a mai nagyszabású rendez­vényre, amelyet az MSZP választási centrumában tarta­nak. Az MSZP fővárosi aktí­vaértekezletén, amelynek té­mája a pártszervezés, a poli­tikai menetrend és a buda­pesti pártértekez­let előkészí­tése, részt vesz Pozsgay Imre állami miniszter, az elnökség tagja is. A fővárosi pártértekezlet időpontja immár végleges: de­cember 18-án, délután négy órakor lesz, előkészítésén há­rom szakbizottság fáradozik. A tanácskozáson (100 tag de­legálhat egy küldöttet) előre­láthatólag 180-200 küldött képviseli Budapest MSZP- tagságát. L. Zs. A KÖRÖN BELÜL S KÍVÜL Blaha alsón megfordult a hangulat Hullámzik, szorul és tágul az embergyűrű. A Blaha Lujza téri aluljáróban a hajléktalan demonstrátorokon ostorként csattannak a szavak. Megfor­dult a hangulat. Hétfőn még az együttérzők voltak többség­ben, tegnap már az ostorozók. Pedig fizetésnap volt. Vagy tán épp azért? Előzetes tilta­kozás tán a keservek sorolá­sát lezáró kiáltás: én is oda­­fekhetnék! De nem teszi, mint ahogy mások sem. Csak mond­ják, maguk sem sejtve tán, mily púpot vettek a hátukra e felismeréssel. A demonstrálók egymást csoportosan váltó emberkupa­ca pedig mintha megfogyatko­zott volna. Tán a félelem teszi. Rémhír érkezett: valakik bé­renceket küldenek rájuk, hogy ütlegeléssel kényszerítsék ki az akció abbahagyását. Másik hír szerint különböző szerve­zetek a verőemberek eltángá­­lására szövetkeznek. Kész a szereposztás egy kiadós tö­megverekedéshez. A hírt azon­ban senki sem erősíti meg. A növekvő feszültségnek más oka is van. Úgy hírlik, a nincstelenség és a kiúttalan­ság „nagykövetei” nem fogad­ták el az eddigi szállás- és munkahelyajánlatokat. Egyi­kük ugyan cáfolja, hogy pél­dául a MÁV felveszi őket és szállást is ad. Ő odament, de elküldték. Szálláshely azonban volna. Az MSZP újpesti szék­házát ajánlotta fel, a Fővárosi Tanács egy erre a célra átala­kított csepeli tornatermet, in­gyenkonyhával, hozzátéve: két­­három hétre csak, míg a vég­leges megoldás megszületik. A demonstrálók érdekvédelmére alakult Hajléktalanok Társa­dalmi Bizottsága további lehe­tőségekről is tud. Az emberkupac nem moz­dul. Csak a papírnak hisznek — mondják —, majd ha írásba adják, hogy tényleg csak két­­három hétről van szó. Mert a végcél, hogy lakást kapjanak. Csoda-e, ha közöttük mozog a nép? „Becsületes munkával sem lehet lakást szerezni.” „Nem dolgoznak, csak követe­lőznek­?” „Ezeknek lakást?! Egymást eszik a tetvekkel.” Az emberkupac nem hátrál. Gya­korlatlanok a kompromisz­­szumhoz, a segítő kéz most már könyékig kellene. S köz­ben elfeledkeznek arról, hogy esetleg olyan ajtót csuknak magukra, amelyről belülről le­lopták a kilincset. Mert talán csak látják, nem is hallják a köréjük szövődött embergyűrűt, amelyben veszé­lyes foglalatosság a jegyzete­lés, mert szinte sorban állnak, akik tollba akarják mondani keserveiket. Jelek, jelek, je­lek. A körön belül s kívül is, hogy mind hangosabban vissz­hangozzék a fejekben a segít­ségnyújtásról szóló ősi kínai közmondás: „hálót adj, s ne halat!” Hálót, amely felemel, és nem enged leesni. Rimóczi Károly MSZMP-AKTÍVA BÉKÉSCSABÁN Ribánszki az ellene szóló feljelentésről (Megyei tudósítónktól.) Mintegy kétezer MSZMP-tagot képviselt az a több mint száz szervező, akiknek részvételével tegnap este Békéscsabán az ifjú­sági házban megyei aktívaérte­kezletet tartott az újraszerve­ződő párt, a december 17-i kong­resszusra való készülődés je­gyében. Az aktívaülésen Ri­­bánszki Róbert, az MSZMP újra­­szerveződését segítő ideiglenes elnökség titkára tartott vitaindí­tót a kongresszus feladatairól, az MSZMP helyzetéről, jelenlegi és jövőbeni szerepéről. Lapunk munkatársa az al­kalmat megragadva megkér­dezte Ribánszki Róbertet, mire szól ahhoz, hogy az MDF me­zőhegyes­ szervezete a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett ellene közösség elleni izgatás­sal vádolva. — Én semmilyen értesítést erről nem kaptam, a Népsza­badságból tudtam meg, hogy a mezőhegyesiek feljelentettek, miután a Dél-Kelet című új­ságban olvasták a kijelenté­seimet. — Igaz tehát, hogy ön a Fi­­deszről és az MDF-ről szólva a szarháziak, a nyikhajok és a taknyosok kifejezéseket hasz­nálta? — Igen, baráti, elvtársi kör­ben. Én itt, Békéscsabán no­vember 15-én az újjáalakuló és újraszerveződő MSZMP me­gyei szervezőinek a megbeszé­lésén voltam, tehát teljes jog­gal feltételeztem, hogy saját elvtársaim és barátaim köre­iben tartózkodom. Egy hosszú, elemző előadást tartottam, és azt próbáltam érzékeltetni, hogy pártunk milyen nagy nyomás alá került. Ezért tér­tem ki rá, hogy a Fidesz szer­vezetten támad bennünket, vagyis nyilvánvaló, hogy nem saját­ kútfejéből határozza meg a célpontokat. A kifejezésem­mel csak azt próbáltam nyo­matékosítani: nem létezik, hogy néhány száz ilyen fiatal ember magától érje el, amit elért. És azért jó, ha szólunk arról is, hogy elhangzottak már az én jelzőimnél sokkal sértőbb minősítések a kommu­nistákra, méghozzá nagy nyil­vánosság előtt! — Az MDF mezőhegyes­ szer­vezete úgy vette, hogy az ön szavai megnevezés nélkül is egyértelműen ellenük irányul­nak. — Én most i letehetem a fő­esküt, hogy eszembe sem ju­tottak a mezőhegyesiek, és nem az MDF volt itt a lényeg — a Fideszre koncentráltam. Erre tanúim vannak. — Perre számít? — Meglátjuk. Azt hiszem, ebben a perben — ha per lesz, vagy ha a legfőbb ügyész meg­vádol — fel fogjuk vetni, hogy itt egy olyan inkorrekt ma­gatartással találkozunk, ami miatt az ügyet nekünk tovább kell vinnünk, miután nem egyszerűen Ribánszki Róbert­ról van szó! Engem mint az MSZMP egyik újjászervezőjét támadtak meg! Egyébként még valamit. Nemrég a 168 óra cí­mű lapban megjelent az MDF békéscsabai vezetőségi tagjá­nak egy írása, amelyben Kár­páti Ferenc honvédelmi mi­nisztert, Pója Frigyest és en­gem félreérthetetlenül azzal vádolt, hogy kapcsolatban áll­tunk a román titkosszolgálat­­ital. Mi akkor nem akartunk bombát robbantani — úgy lát­szik, más nem ilyen lojális. Szóval, ha per, legyen per! Kőváry E. Péter Röviden 0 Németh Miklós miniszter­elnök táviratban üdvözölte Xenofón Zolotaszt, a Görög Köztársaság miniszterelnökét megválasztása alkalmából. 0 Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök és Németh Miklós, a Minisztertanács el­nöke a Laoszi Népi Demokra­tikus Köztársaság nemzeti ün­nepe alkalmából táviratban üdvözölte Phoumi Vongvichi­­tet, az LNDK ügyvezető elnö­két, és Kaysone Phomvihane miniszterelnököt. Fodor Ist­ván, az Országgyűlés megbí­zott elnöke ugyancsak távirat­ban fejezte ki jókívánságait Nouhak Phom­savanhnak, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnö­kének. 0 Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök táviratban üdvözölte Zaid bin Szultán an-Nahajan sejket, az Egyesült Arab Emírség elnökét, az ál­lamszövetség nemzeti ünnepe alkalmából. 0 Fodor István, az Ország­­gyűlés megbízott elnöke táv­iratban üdvözölte Kaya Erde­met, a török Nagy Nemzetgyű­lés elnökét megválasztása al­kalmából. Ha nyolc miniszter tenné, akkor is. Nyilván sokaknak feltűnt, hogy a Blaha Lujza téren la­kásért tüntetőket napokig „bé­kén hagyta” a rendőrség. Az ő esetük is szóba került Barna Sándor rendőr vezérőrnagy tegnapi sajtótájékoztatóján. Budapest főkapitánya elmond­ta: sajnálattal veszi tudomá­sul, hogy mind ez idáig egyetlen szervezet sem vállalta, hogy megoldást keres az ott fekvők problémáira, amelyek egyálta­lán nem rendőri szakkérdések. A rendőrségnek azonban lépnie kell. Márcsak azért is, mert amit azok a hajléktalanok csi­nálnak, gyülekezésnek minő­sül. A vonatkozó törvények értelmében pedig a gyülekezé­seket a rendőrségnek előzete­sen be kell jelenteni. A fekvő tüntetők ezen törvényi előírást megszegték. Barna Sándor nem hagyott kétséget afelől, hogy pontosan tudja, rendőri intézkedéssel nem lehet megoldani az adott problémát, de mint mondotta, akkor is el kellene járniuk a szabálysértőkkel szemben, ha történetesen nyolc miniszter feküdne le tüntetni a Blahán. F. GY. A. Pozsgay a TV -5-ben Antenne 2 — itthonról is A francia Antenne 2 állami televíziócsatorna meghívására Franciaországba látogat Pozs­gay Imre államminiszter; hétfő este fél kilenctől vendé­ge lesz Az igazság órája című p­olitikai vitaműsornak. Az élő adás — amelyben első ízben szerep­ei külföldi személyiség­e Magyarországon is megte­kinthető, mert a műsort egy­idejűleg közvetíti a hazánk­ban is fogható TV 5 műhol­das csatorna. Az Antenne 2 lehetőséget teremtett arra, hogy hétfő este 20 órától 22 óráiig, az adás végéig, a 00- 33-1-45630505 telefon­számon Magyarországról is feltehes­­sék kérdéseiket az érdeklő­dők. (MTI) Vonzódások Közvélemény-kutatás a politikusok népszerűségéről A Magyar Közvélemény-kutató Intézet 1989 júliusa és októbere között több alkalommal arra kérte az embereket, hogy mond­janak véleményt néhány politi­kusról: mennyire találják őket rokonszenvesnek vagy ellenszen­vesnek. Az 1000 fős mintákba került személyek az ország fel­nőtt lakosságát reprezentálják. Az MKI 1988 ősze óta rend­szeresen véleményt kér 10—20 általunk felsorolt­­politikusról: mennyire találják őket rokon­szenvesnek vagy ellenszenves­nek az emberek. A megadott névsorba csak a­z utolsó­­két alkalommal (1989 júliusában és októberében) ke­rült olyan politikusok neve, akik nem MSZMP-tagként váltak közismertté, hanem va­lamely­­ellenzéki szervezet kép­viselői vagy egyik pártnak sem tagjai. Az új politikai szervezeteknek ugyanis még nem volt elég idejük és lehe­tőségük arra, hogy vezetőiket a közvéleménnyel megismer­tessék. Ez derül ki azokból az adatokból is, amelyek a poli­tikusok­­ismertségére utalnak: a felsorolt ellenzéki vezetők megítélésére lényegesen keve­sebben vállalkoztak, mint a politikai közéletben már rég­óta szereplő politikusok elbí­rálására. Figyelemre méltó azonban, hogy valamennyi személynél — akiknél lehető­ség van az összehasonlításra — növekedett a véleményt nyil­vánítók aránya, ami a politikai érdeklődés fokozódását jelzi. AZ ISMERTSÉG A felmérésben részt vevőket ar­ra kértük, hogy az általuk felso­rolt politikusokat értékeljék egy 1—5-ig terjedő skálán, ahol az 1-es azt jelentette, hogy az adott politikus nagyon ellenszenves, az 5-ös pedig azt, hogy nagyon ro­konszenves. Az adatok feldolgozá­sakor egy 0-tól 100 pontig terjedő skálát képeztünk az ötfokú skálá­ból. A korábbiakhoz viszonyítva októberben az emberek vala­mivel kisebb pontszámot adtak Pozsgay Imrének, ugyanakkor Horn Gyula népszerűsége elég jelentősen megnövekedett. To­vábbi fontos különbség az is, hogy a legalsó sávba kerülő Ribánszki Róbert, Grósz Ká­roly és Berecz János pontszá­ma viszonylag nagymértékben csökkent. A budapestiek körében az átlagnál népszerűbbek az el­lenzéki politikusok,­­különösen Tamás Gáspár Miklós és Csur­­ka István, míg Grósz Károly, Berecz János ás Ribánszki Róbert ell­enszenvesebb szá­mukra. A segéd- és betanított mun­kások az egykori MSZMP kon­zervatív képviselőivel rokon­szenveznek az átlagosnál na­gyobb mértékben. Körükben talán erősebb a félelem azok­tól a hátrányoktól, amelyeket leginkább ők szenvednének el egy nagyszabású gazdasági re­form végigvitele esetén, idiszen a munkahelyük elvesztése, a munkanélküliség és az ezzel együtt járó még erősebb elsze­gényedés őket sújtaná a legna­gyobb mértékben. A szakmun­kások által adott pontszámok egyik politikus esetében sem térnek el­ jelentősen az átlagos­tól. Az ő helyzetük stabilabb, mint a segéd- és betanított munkásoké. Ugyanakkor több­ségük nem rendelkezik annyi információval, mint az értel­miségiek, és ezért kevésbé tud­nak eligazodni a miindennapi — sokak számára kaotikusnak tűnő — poliitikai események­ben is. A nem diplomás szellemi dolgozók körében Ki­rály Zoltán és az ellenzéki po­litikusok rokonszenvesebbek ,némileg. Az értelmiség pont­számai Berecz János, Ribánsz­­­ki Róbert, Orbán Viktor, Rácz Sándor és Révész András ese­tében tértek el jelentősen az átlagostól, ők kevésbé szimpa­tizálnak vellük. Az értelmiség többsége nagymértékű válto­zásokat szeretne, ugyanakkor úgy tűnik, hogy Orbán Viktor és Rácz Sándor radikalizmu­sát már nem fogadja el. Az életkor nem befolyásolja olyan mértékben a válaszokat,­­mint a lakóhely és a foglalko­zás. Az emberek bizalma tehát továbbra is azok iránt a leg­erősebb, akik a politikai élet­ben már hosszabb ideje részt vesznek, és a jelenlegi válto­zások során a kormánypárt re­formtörekvéseivel azonosultak. A nemrég alakult ellenzéki szervezetek vezetőit még nem ismerhették meg igazán, így sem túl erős rokonszenvet, sem túl erős ellenszenvet nem ta­núsítanak irántuk. Elutasítják viszont azokat a politikusokat, akikben korábbi döntéseik, mai vagy régebbi szereplésük következtében megrendült a bizalom. Lehmann Hedvig Németh Miklós 92 93 Grósz Károly 92 93 Pozsgay Imre 91 92 Nyers Rezső 90 92 Szűrös Mátyás— 87 Berecz János 80 86 Király Zoltán 74 80 Horn Gyula 71 79 Habsburg Ottó— 72 Csurka István 41 51 Ribánszki Róbert 26 46 Orbán Viktor 33 41 Rácz Sándor 27 35 Révész András— 28 Tamás Gáspár Miklós— 26 július október 13—20. 12—18. A NÉPSZERŰSÉG július 13—20. október 12—18. Németh Miklós 81 80 Király Zoltán 74 77 Horn Gyula 67 76 Pozsgay Imre 79 72 Szűrös Mátyás 70 72 Nyers Rezső 73 70 Csurka István 61 61 Habsburg Ottó Tamás Gáspár— 59 Miklós— 55 Orbán Viktor 57 55 Rácz Sándor 56 55 Révész András— 51 Berecz János 54 48 Grósz Károly 48 35 Ribánszki Róbert 43 30 TALÁLKOZUNK KILITINÉL Voks Humana a Köztársaság téren (Munkatársunktól.) Tegnap délelőtt Katona Bé­la, az MSZP budapesti inté­zőbizottságának elnöke a Köz­társaság téren néhány ünne­pélyes szó kíséretében adta át Sebeők Jánosnak, a Voks Hu­mana Mozgalom elnökének azt a kulcsot, amely a moz­galom újdonsült otthonának, a pártbizottság épületének zá­rába illik. Sebeők János sok újságíró, fotós és a Voks Humana há­rom hívének jelenlétében kö­szönte meg a helyiséget, s rö­vid beszédet mondott, amely­ben ismertette a Voks Huma­na elkötelezettjeiből alakult Bioszféra Párt programját. A forradalom, amelyben e kör­nyezetvédelmi szervezet har­col az önkorlátozó hatalom, a tudatos ellenzék és az ételre kelni kész társada­lom alkotó­elemeiből ered. Mint a szó­nok elmondta, boldogan vál­lalták azt a küldetést, hogy első független­ mozgalomként beköltözzenek a budapesti pártközpontba, hiszen a Bio­szféra Párt nem politikai p­árt, de aktívan részt szeretne ven­ni a politikai görcsoldásban. A mozgalom híveinek és a párt tagjainak rá kellett döb­benniük arra: totálisan elnyo­mott társadalom éppen úgy képtelen felszabadulni­­a dik­tatúra alól, miként a totáli­san elnyomott élővilág sem képes felszabadulni mindad­dig, amíg az em­berhatalom illegitim monokultúrája föl nem lazul. Sebeők János ünnepélyesen kitűzte a pártház oldalára az „ökológiai pünkösd vándorga­­la­mbos zászlaját”. Ezt köve­tően felolvasta azt a büntető­­feljelentést, amelyet a Voks Humana mozgalom és a Bio­szféra Párt képviseletében és nevében tett a Belügymi­nisztérium vizsgálati osztályá­nál ismeretlen tettes és tet­tesek ellen a környezetrombo­­ló Bős—Nagymaros beruházás ürügyén. A hallgatóság arról is értesülhetett, hogy Sebeők János nyílt levéllel fordult Václav Ravelhez ugyanebben a témában, s amelynek utolsó mondata így hangzik: „a szörny még él, számítunk ön­re, találkozunk Kilitinél”. ­ Radikális változást sürgetett az MTESZ közművelődési bizottsága p­énte­ki ülésén; azt javasolja, hogy a műszaki felsőoktatásban az egyetemi autonómiára építve hajtsák vég­re a­­már évek óta esedékes reformokat. A Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szövetsége i pedig vállaljon az ed­digieknél nagyobb szerepet a műszaki középkáderek képzésé­ben, továbbképzésében, különös tekintettel a 200 ezer mű­vezető tudásszintjének emelésére. ■ A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátó-ipari Dolgo­zók Szakszervezete szövetséggé kíván alakulni — jelen­tették be a szervezet préniteken, Budapesten, megkezdett két­napos kongresszusán. A rendezvény így egyúttal a Kereske­delmi Szakszervezetek Szövetsége alakuló kongresszusának tekinthető. A szövetség megalakításának célja, hogy közös fellépési lehetőséget biztosítson az önálló társszakszervezetek­­nek. ■ Az egészségügyi helyzete az állampolgároknak elfogad­hatatlan, az egészségügyben dolgozóknak elviselhetet­len. Ilyen és ehhez hasonlóan indulatos hozzászólásokkal kez­dődött pénteken Budapesten az Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezetének megszűnését kimondó, s az önálló egészségügyi szakszervezetek szövetségét létrehozó kongresszus. A kongresz­­szuson a közös fellépés érdekében többen sürgették e szerve­zetek szövetségének megalakítását. Néhányan felvetették a va­­gyonelosztás kérdését, adják ki — létszámarányosan a SZOT- vagyonrésszel együtt — az Egészségügyi Dolgozók Szakszer­vezetének vagyonát az önálló szakszervezetek részére.

Next