Népszabadság, 1990. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

1990. január 2., kedd NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT Az élet tízszeresen jobb lesz az eddiginél Beszélgetés a Nemzeti Megmentés Frontja bukaresti vezetőjével Mondták, ne menjek vonat­tal Bukarestbe, mert ki tudja, hol fordulhatnak elő még se­­cusok. Valóban kevesen utaz­tunk Magyarországról Romá­niába vonattal 27-én. A bal­jóslatok azonban szerencsére nem váltak be, bár a félelem mindenkiben dolgozott. Más­nap, amikor a román főváros­ba értem, a forradalomra csu­pán a hadsereg több tucat tankja, a metrólejárós motozá­sok, a kiégett és szétlőtt házak utaltak. Az emberek sorban álltak, utaztak, élték az új, szabad életüket. Amikor a Nemzeti Megmen­tés Frontja bukaresti tanácsá­nak épületébe léptem, készség­gel fogadott — persze a meg­felelő óvintézkedések után — a front Bukarest megyei elnö­ke, Stefan Barceli. A volt pártépületben a sürgés-forgás­ból a teendők özönére lehetett következtetni. Ugyanezt lehe­tett leolvasni az elnök arcáról is, amikor a letűnt pártveze­tők kényelmes foteleiben be­szélgettünk a forradalom utá­ni elképzelésekről, a jövő Ro­mániájáról.­­ Többségében már ország­szerte megalakultak a Nemze­ti Megmentés Frontjának ta­nácsai. Mi az, ami elsődlege­sen jellemző ezekre, így a bu­karestire is? — Egyik jellemzője a ta­nácsnak, hogy ideiglenes szervként működik az április­ra várható választásokig. Ugyanis nem kiálthatjuk ki magunkat végleges tanácsnak. Csak a választásokig szól a mandátumunk, illetve addig, amíg a jelenlegi vezetés köz­ponti bizottsága eldönti, kik lesznek az új vezetőségben. Ők szervezik majd meg véglege­sen azt, hogy minden a nor­mális kerékvágásban halad­jon a választásokig. — A régi, Ceausescu-féle rendszer apparátusából van­­nak-e a jelenlegi tanácsokban? — Azt hiszem, egy­értelműen leszögezhetjük, hogy nem. A Ceausescu-rendszer kiszolgá­lóiból egyetlen ember sem vesz részt az új vezetésiben, mivel azokat letartóztattuk. Azok sem vesznek részt, akik pusz­tán a közelében voltak a dik­tatúrának. — Tekintettel a jelenlegi polgárháborús állapotokra Ro­mániában, melyek a legsürgő­sebb feladatai a Nemzeti Megmentés Frontja tanácsai­nak? — A legfőbb feladat, ame­lyet meg kell oldanunk — mindjárt a győzelem után, Ceausescu szégyenteljes futása után —, az, amire már eddig is törekedtünk, hogy biztosítsuk az embereiknek az alapvető szükségleteket a mindennapi élethez. Ide tartozik Bukarest vízellátása, amit nagy nehéz­ségek árán sikerült biztosítani és megvédeni. Vérrel és go­lyóval, mert a terroristák a vízellátás objektumait is meg­támadták, hogy megmérgezzék a vizet. Az ilyen intézmények védelme sajnos sok áldozatba került. Ezt követően biztosíta­nunk kell az áram- és energia­­ellátást. A zűrzavaros idők el­lenére biztosítanunk kell a fű­tést és gázszolgáltatás­t. Ugyan­így megoldásokat kellett ke­resnünk arra, hogy alapvető élelmiszerekkel, hússal, ke­nyérrel és tejtermékekkel fo­lyamatosan ellássuk a lakos­ságot. Talán érdekesnek tűn­het, hogy miközben nagy ere­jű harcok folytak a városban, teherautókkal hordtuk a ke­nyeret, vizet és élelmet az él­vonalban harcoló katonáknak, így volt ez a tv és a rádió épületénél is. Ezeken túl be kell bizonyítanunk az ország­nak és a népnek, hogy ha­zánknak vannak bőséges tar­talékai ahhoz, hogy megfelelő legyen az ellátás. — Úgy tudom, ezek a tarta­lékok eddig mind exportra mentek. — Így van. Hatalmas kész­leteket találtunk a határ mel­letti raktárakban, hús- és szárnyaskészítményekből, cu­korból és olajból — előkészít­ve az exportra. — Ezeket visz­­szafordítottuk azért, mert ez a népet illeti meg. Azokat, akik megtermelték. Ahhoz azonban, hogy ezek az áruk eljussanak az emberekhez, helyre kell állítanunk az élel­miszerüzletek és a kereskedel­mi hálózat működését. Érde­kes, de az emberek itt Romá­niában 25 éve nem láttak olyan árukat, amelyeket most lehet kapni. Az ellátáshoz még annyit: évtizedeken keresztül nem volt példa arra, hogy ere­deti kávét árusíthassunk. Ed­dig mindenféle szintetikus és pótanyagokat tartalmazó ká­vék kerültek az üzletekbe. Az eredeti kávét csak egy kivált­ságos réteg, a diktatúra ki­szolgálói ihatták. — Az exportstop miatt, a napokban tapasztalt jobb áru­ellátás nem lesz-e rövid éle­tű? — Vannak lehetőségeink, hogy megfelelő importtal el tudjunk érni egy átlagos élet­­színvonalat. Természetesen nem kergetünk illúziókat, hogy rögtön tejben-vajban fogunk fürdeni, de az élet tízszere­sen jobb lesz az eddigieknél.­­ A forradalommal Romá­nia is csatlakozott a demokrá­ciát megteremteni szándékozó országok sorába, mégis mikép­pen kívánják érvényesíteni azt? — Elsősorban azon gondol­kozunk, hogy megfelelő, de­mokratikus határozatokat hoz­zunk közösen a tanács tagjai­val. A demokrácia másik pil­lére lesz, hogy a tanácsok ki­bővülnek a szavazópolgárok által javasoltakkal. Legfonto­sabb, hogy a nép véleménye kormányozzon. Éppen ezért megszüntettük a félretájékoz­tatást, a hazugságokat és a bürokráciából adódó meghu­­nyászkodást. — Nem szül-e újabb hatal­mi elitet az egymásra épülő tanácsi rendszer? — Nem vettük át a párt szerepét, maga a párt sem lé­tezik már. Azoknak a pártta­goknak, akik elfogadták az új, demokratikus rendszert, lehe­tőséget adunk arra, hogy be­illeszkedjenek. Vannak azon­ban sokan, akik nem ismerték el az új Romániát, őket mel­lőzni fogjuk a vezetésből. Min­denesetre azért mindenkinek biztosítjuk a munkahelyet, felkészültségének és végzett­ségének megfelelően. — A sötét Ceausescu-dikta­­túra példa nélküli nemzetisé­gi politikát folytatott. Hogyan képzelik el ezt a kérdést a jö­vő Romániájában? — Igyekszünk megszüntetni a Ceausescu-klán által szított nemzetiségi gyűlöletet. Az igazság azonban az, hogy nem az egyszerű ember és a román nép gyűlölte a nemzetisége­ket. A jövőben szeretnénk visszaállítani a nemzetiségi nyelven való oktatást és visz­­szaadni a nemzetiségek joga­it. Bukarestben már működik magyar nyelvű óvoda, általá­nos, közép- és főiskola. Min­denképpen szeretnénk jószom­szédi és baráti viszonyt kiala­kítani Magyarországgal, hi­szen önök voltak az elsők, akik a segítségünkre siettek. Herpai Attila A Ceausescu házaspár lakosztálya... MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT ­ Boldog új évet, magyarok! Tisztelt honfitársaim! Köszöntöm önöket az 1990-es esztendő első napján. Boldog új évet kívánok a Magyar Köz­társaság valamennyi állampolgárának, a határainkon túl élő magyaroknak, min­den becsületes, jó szándékú embernek szerte a világon. Reménységgel és bizako­dással, ha nem is minden aggodalomtól mentesen köszöntöm önöket a XX. század utolsó évtizedének küszöbén, egy esemé­nyekben, rég várt fordulatokban gazdag esztendő után. 1989 kiemelkedő év volt hazánk életében. Nagy és ígéretes történelmi átalakulást, mindenre kiterjedő, radikális reformfolya­matot bontott ki a társadalmi és az ál­lampolgári akarat. Ezt azonban szinte a huszonnegyedik órában, az általános ösz­­szeomlás közvetlen veszélyével szembesül­ve sikerült megtenni, s az új esztendőben gazdasági talpon maradásunkért és nem­zeti méltóságunkért — a történelemben nem először — újra aggasztó körülmények között kell megküzdenünk. A nagy átalakulásban súlyos teherként nehezednek ránk négy évtized következ­ményei. Kudarcot vallott a szocializmus­nak kikiáltott gazdasági és politikai gya­korlat, mert szembefordult a valóság tör­vényeivel, a szabadság és az igazság álta­lános követelményeivel, mert magával az emberrel került összeütközésbe. Kitartás­ra, megsokszorozott energiára van most szüksége a nemzetnek a politikai, az anya­gi és erkölcsi romok eltakarításához, a demokrácia és a jólét megalapozásához. Kedvező körülmény, hogy Közép-Kelet- Európában sorra leomlottak a diktatúrák. Szakadatlanul kérdezzük, hogyan és mi­ért jutottunk idáig. Hiába rázzuk azonban indulattal az öklünket, és annak sincs ér­telme, hogy nap mint nap elpanaszoljuk balsorsunkat, sérelmeinket, a ránk tele­pedett idegen akaratot magunk és a világ előtt. A bölcs és haragmentes szembené­zésnek, a józan számvetésnek lehet csak helye. Úgy tűnhet néha, hogy történelmünk nem egyéb, mint örökös nekifeszülések és kudarcok sorozata. De hogyan maradhat­tunk meg akkor mégis annyi balszerencse, oly sok viszály után magyarnak, Magyar­­országnak? Hamis és indokolatlan, sőt félrevezető a teljes reménytelenség kese­rű, önfeladó érzete. Történelmünk nem a szakadatlan szerencsétlenségek halmazata, hanem a törhetetlen újrakezdések meg­testesítője és kifejezője. Ez a tanulság tölthet el bennünket reménységgel a mai időkben is, amikor ígéretes segítőkészsé­get tapasztalunk ugyan világszerte, de a magyar társadalom és gazdaság átalakí­tását mégis magunknak kell önmagunkért véghezvinnünk, akár emberfeletti erőfe­szítések árán is. Tudjuk és érezzük: minden a mi mun­kánkon múlik. Sok szó esik gazdasági segélyekről, de támogatni csak azt lehet és érdemes, aki erre rászolgál. Segíts magadon, az Isten is megsegít! — vallja a népi bölcsesség, s bizonyára azok a körök is, amelyek kiál­lására bizton számítunk. Tisztelt hallgatóim! Sorsfordító volt az elmúlt esztendő. Megjelentek és működnek már az új po­litikai erők és pártok, létrejöttek az ál­lampolgári szabadság, a jogállamiság biz­tosítékait jelentő első sarkalatos törvé­nyek, gyökeresen megújítottuk alkotmá­nyunkat, kikiáltottuk a köztársaságot. Bízhatunk már a demokratikus rend ere­jében, nem fenyeget immár bénítóan az erőszak és a visszarendeződés. Eltökélt a közös szándék, hogy az önök, a nép akarata szerint, amit majd szabad, demokratikus választásokon nyilváníthat ki, végigmegyünk a megkezdett úton. A Magyar Köztársaság demokratikus jogál­lam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek, és ahol a magyar és más nemzetiségű állampolgárok megta­lálják számításukat. Működő demokráciára, türelmes huma­nizmusra, történelmi értékeink vállalásá­ra van ma szükségünk. Csak így, az em­bernek ember iránti szolidaritására, a szülők, a gyermekek és unokák, a testvé­rek, a rokonok és a barátok szeretetére építve válik lehetővé, hogy mielőbb kilá­baljunk a válságból, csak így válhat tel­jessé jövendőnk. Legyen beleszólásuk az állampolgárok­nak a közügyekbe, az országos és helyi döntésekbe. Az eltartott tisztviselők, a mi­nisztereket is beleértve, legyenek az adó­fizető polgárért és ne fordítva. A parla­menti és lakossági demokrácia, az önkor­mányzat útját járjuk és, ezt az utat alkot­mányosan, törvényesen kell megtennünk. Kedves honfitársaim! Türelemre és megértésre kérem önöket. Állítom és hirdetem, hogy az országnak van fizikai és lelkiereje, elszántsága a küzdelemre s az ésszerű áldozatokra még akkor is, ha sajog minden porcikája. Manapság legnagyobb gondunk az, hogy a gazdaság formálódása nem követi a po­litikai átalakulás­t. Elengedhetetlen, hogy a gazdaságos, nyereséges termelés legyen az értékmérő; kapjon illő elismerést min­den, valóban értéket teremtő munka. De nem lehet sikere semmiféle racionalistá­nak és közérthetőnek tűnő politikának, amely megmenti ugyan az államot a csőd­től, a kötségvetést a hiánytól, de olyan áron, hogy az állampolgárok szegény sors­ra jutnak, vagy elvesztik hitüket. Az ál­lam és a költségvetés tartósan csak akkor nyerheti vissza egyensúlyát, ha az ország polgárai szociális biztonságot, garantált jólétet élveznek. Célunk a vegyes tulajdonú szociális piac­­gazdaság megteremtése, a magas művelt­ség, a kultúra elterjesztése, a vállalkozó kedv ösztönzése, oly módon, hogy a jöve­delmek természetes differenciálódása mel­lett is szembeszállhassunk a fenyegető nyomorral, és a jövőben senki se kerül­hessen méltatlan emberi s kilátástalan anyagi, szociális helyzetbe.­­ Radikális fordulatra,, gyökeres, demok­ratikus társadalmi változásokra van szük­sége Magyarországnak, abban az értelem­ben is, hogy semmilyen párt, semmilyen erő se kerülhessen többé egyeduralmi helyzetbe. Jól működő, korszerű, rugal­mas, a mérnököket, feltalálókat és a mun­kásokat nagyra becsülő gazdálkodási szer­kezetre van szükség. Jó költőkre és ke­reskedőkre, holtig tanuló papokra és bölcs földművesekre. Elégedett emberekre, akik jól megélnek a teljesítményük szerinti jö­vedelemből, okos befektetéseik hozadéká­ból; olyan országra, ahol létbiztonság és nyugalom van. A Magyar Köztársaságban az ésszerű­ségnek kell áthatnia a hatalmat. A társa­dalom erkölcsének nem lehet más, alapja, mint a munka, a szabadság és az igazsá­gosság minősége. Tisztelt honfitársaim! Látnunk kell ugyanakkor, hogy a hét­köznapi valóságban a kibontakozó demok­rácia sok hordalékot is felszínre dobott: az indulatok, az acsarkodás jelei is sza­porodnak. Az országot megosztó és szét­ziláló zűrzavar, rendetlenség ma talán fe­nyegetőbb sok más veszélynél. Az új tár­sadalom szükségszerűen plurális jellegű, amelyben természetes, hogy egymással el­lentétes nézetek léteznek egymás mellett. Mindenkinek joga van a maga módján gondolkodni és kedve szerint berendezni saját életét, de a törvényes keretek kö­zött, és kötelessége is ugyanezt a jogot a másik embernél tiszteletben tartani. A nemzeti megbékélésre, a tartós együtt­élésre van a legnagyobb szükségünk. Ez nem az egyformaság börtöne, hanem a különbségeket, az eltérő nézeteket tűrni képes emberek igazságos és színes közös­sége. Csak ilyen nemzet képes törvényes eszközökkkel féken tartani az elvaduló indulatokat, az agresszív magatartást, az embertelenséget, és akkor a belső viták, a nemes vetélkedés, az egymást serkentő kezdeményezések biztosítják az ország tisztességes fejlődését. Európai nép akarunk lenni minden te­kintetben. A magyar társadalom előtt ma sorsdön­tő választási lehetőség áll: képes-e visz­­szailleszkedni a fő európai folyamatokba, és fokozatosan felzárkózni a fejlődés él­vonalához, vagy véglegesen leszakad, és hosszú időre a perifériára szorul. Nem mindegy — képletesen szólva —, hogy az európai ház melyik szobájában lakhatunk majd, nagyon megalázó lenne, ha az elő­szobában maradnánk, vagy akár a cseléd­szobába szorulnánk ki. A világ demokratikus erőinek részeként kívánunk fellépni a nemzetközi színtéren, folytatva a nyitás külpolitikáját. Az egyen­jogúság és a kölcsönös előnyök elve alap­ján készek vagyunk fejleszteni kapcsola­tainkat és együttműködni kelet—nyugati és észak—déli viszonylatban egyaránt, fel­számolva külkapcsolatainkban a korábbi egyoldalú orientációt. Síkraszállunk a le­szerelésért, a katonai tömbök felszámo­lásáért, a külföldön állomásozó katonai egységek visszavonásáért, beleértve a szovjet csapatok Magyarországról történő mielőbbi kivonását is. Nemzeti fejlődé­sünk és biztonságunk érdekében alapve­tő törekvésünk a jószomszédi viszony, a barátság és együttműködés erősítése a környező népekkel. Kedves honfitársaim! Szemhatárunk nem zárulhat le Záhony­nál, Hegyeshalomnál, Rajkánál, Röszkénél és Bihar­keresztesnél azért sem, mert a kettős kötődés elvének következetes érvé­nyesítésében látjuk a nemzetiségi sorban élő magyarság megmaradásának és fellen­dülésének egyik fő biztosítékát. Hosszú időn keresztül túlontúl sok megpróbálta­tást okozott számukra a magárahagyott­ság állapota, az árvaság tudata, és még mindig sok a tennivalónk egymásért. Az új köztársaság a 15—16 milliós magyarság sorsáért visel felelősséget, bármilyen pár­tok, bármilyen koalíciók kormányozzák is. Az elmúlt hónapok példái mutatják, hogy a korszakos közép- és kelet-európai változások előretörése az egyetlen lehet­séges út a nemzeti, nemzetiségi ügyek tisztességes rendezésére is. Talán majd feljegyzi a történelem, hogy a berlini fal leomlása, a Vencel téri rendőrpajzsok le­eresztése, a szófiai tüntetők háborítatlan­sága, de az Erdélyből kiindult tragikus ál­dozatokkal járó romániai népfelkelés is nem utolsósorban azzal kezdődött, hogy Magyarország felszámolta a vasfüggönyt. Nagy nemzetközi jelentősége és hatása volt annak, hogy hazánk Közép-Kelet-Eu­­rópában elsőként lépett a reformok útjá­ra és ma is elöl jár a demokrácia építé­sében. Mélységes szomorúsággal és őszinte fel­háborodással kell megemlékeznem arról, amit karácsony, a szeretet és békesség ün­nepe előtti és alatti napokban Romániá­ban — főleg az erdélyi városokban és Bu­karestben — egy különösen otromba és durva diktatúra, családi rémuralom halál­tusája okozott szenvedésben és tragédiá­ban. Ugyanakkor ismételten a szolidaritás őszinte érzéseivel üdvözöljük, hogy Ro­mánia népei kivívták a szabadságot, s közös erővel megteremtették a lehetősé­gét olyan demokratikus viszonyok létre­hozásának, amelyek között az Erdélyben élő magyarok is egyenjogú és egyenran­gú polgárokként vállalhatják nemzeti múltjukat, jelenüket és jövőjüket, s ahol komolyan gondolják a nemzetek önren­delkezését, s a benne gyökerező önigaz­gatást. Azt kívánom, hogy 1990 legyen a magyar—román viszony új, jószomszédi alapokra helyezésének, s­ az Erdélyben élő magyarság feltámadásának esztendeje. Megérdemlik a határainkon túl élő ma­gyarok, mert megszenvedték, hogy szaba­don érvényesíthessék emberi és nemzeti­ségi jogaikat, hogy saját józan belátásuk szerint rendelkezzenek önnön sorsuk fe­lett. A Magyar Köztársaság mellettük áll! Új évet kezdő, új remények és új meg­próbáltatások előtt álló honfitársaim! Nemzeti célunk a szabad, demokratikus Magyarország megteremtése a XX. szá­zad végén. Ha összefogunk és jól dolgo­zunk, eredményesen ível majd át hazánk útja a következő évezredbe. Igaz tettekre szólítok és hívok minden cselekvő embert. Azt kívánom, hogy nemes törekvésein­ket, hazánk útját kísérje áldás és békes­ség, és legyen béke a Földön! Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök köszöntője a Kossuth rádióban január 1-jén 12.15 órakor hangzott el, a televízióban pedig 19.15 óra­kor sugározták.

Next