Népszabadság, 1990. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
1990. január 2., kedd NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT Az élet tízszeresen jobb lesz az eddiginél Beszélgetés a Nemzeti Megmentés Frontja bukaresti vezetőjével Mondták, ne menjek vonattal Bukarestbe, mert ki tudja, hol fordulhatnak elő még secusok. Valóban kevesen utaztunk Magyarországról Romániába vonattal 27-én. A baljóslatok azonban szerencsére nem váltak be, bár a félelem mindenkiben dolgozott. Másnap, amikor a román fővárosba értem, a forradalomra csupán a hadsereg több tucat tankja, a metrólejárós motozások, a kiégett és szétlőtt házak utaltak. Az emberek sorban álltak, utaztak, élték az új, szabad életüket. Amikor a Nemzeti Megmentés Frontja bukaresti tanácsának épületébe léptem, készséggel fogadott — persze a megfelelő óvintézkedések után — a front Bukarest megyei elnöke, Stefan Barceli. A volt pártépületben a sürgés-forgásból a teendők özönére lehetett következtetni. Ugyanezt lehetett leolvasni az elnök arcáról is, amikor a letűnt pártvezetők kényelmes foteleiben beszélgettünk a forradalom utáni elképzelésekről, a jövő Romániájáról. Többségében már országszerte megalakultak a Nemzeti Megmentés Frontjának tanácsai. Mi az, ami elsődlegesen jellemző ezekre, így a bukarestire is? — Egyik jellemzője a tanácsnak, hogy ideiglenes szervként működik az áprilisra várható választásokig. Ugyanis nem kiálthatjuk ki magunkat végleges tanácsnak. Csak a választásokig szól a mandátumunk, illetve addig, amíg a jelenlegi vezetés központi bizottsága eldönti, kik lesznek az új vezetőségben. Ők szervezik majd meg véglegesen azt, hogy minden a normális kerékvágásban haladjon a választásokig. — A régi, Ceausescu-féle rendszer apparátusából vannak-e a jelenlegi tanácsokban? — Azt hiszem, egyértelműen leszögezhetjük, hogy nem. A Ceausescu-rendszer kiszolgálóiból egyetlen ember sem vesz részt az új vezetésiben, mivel azokat letartóztattuk. Azok sem vesznek részt, akik pusztán a közelében voltak a diktatúrának. — Tekintettel a jelenlegi polgárháborús állapotokra Romániában, melyek a legsürgősebb feladatai a Nemzeti Megmentés Frontja tanácsainak? — A legfőbb feladat, amelyet meg kell oldanunk — mindjárt a győzelem után, Ceausescu szégyenteljes futása után —, az, amire már eddig is törekedtünk, hogy biztosítsuk az embereiknek az alapvető szükségleteket a mindennapi élethez. Ide tartozik Bukarest vízellátása, amit nagy nehézségek árán sikerült biztosítani és megvédeni. Vérrel és golyóval, mert a terroristák a vízellátás objektumait is megtámadták, hogy megmérgezzék a vizet. Az ilyen intézmények védelme sajnos sok áldozatba került. Ezt követően biztosítanunk kell az áram- és energiaellátást. A zűrzavaros idők ellenére biztosítanunk kell a fűtést és gázszolgáltatást. Ugyanígy megoldásokat kellett keresnünk arra, hogy alapvető élelmiszerekkel, hússal, kenyérrel és tejtermékekkel folyamatosan ellássuk a lakosságot. Talán érdekesnek tűnhet, hogy miközben nagy erejű harcok folytak a városban, teherautókkal hordtuk a kenyeret, vizet és élelmet az élvonalban harcoló katonáknak, így volt ez a tv és a rádió épületénél is. Ezeken túl be kell bizonyítanunk az országnak és a népnek, hogy hazánknak vannak bőséges tartalékai ahhoz, hogy megfelelő legyen az ellátás. — Úgy tudom, ezek a tartalékok eddig mind exportra mentek. — Így van. Hatalmas készleteket találtunk a határ melletti raktárakban, hús- és szárnyaskészítményekből, cukorból és olajból — előkészítve az exportra. — Ezeket viszszafordítottuk azért, mert ez a népet illeti meg. Azokat, akik megtermelték. Ahhoz azonban, hogy ezek az áruk eljussanak az emberekhez, helyre kell állítanunk az élelmiszerüzletek és a kereskedelmi hálózat működését. Érdekes, de az emberek itt Romániában 25 éve nem láttak olyan árukat, amelyeket most lehet kapni. Az ellátáshoz még annyit: évtizedeken keresztül nem volt példa arra, hogy eredeti kávét árusíthassunk. Eddig mindenféle szintetikus és pótanyagokat tartalmazó kávék kerültek az üzletekbe. Az eredeti kávét csak egy kiváltságos réteg, a diktatúra kiszolgálói ihatták. — Az exportstop miatt, a napokban tapasztalt jobb áruellátás nem lesz-e rövid életű? — Vannak lehetőségeink, hogy megfelelő importtal el tudjunk érni egy átlagos életszínvonalat. Természetesen nem kergetünk illúziókat, hogy rögtön tejben-vajban fogunk fürdeni, de az élet tízszeresen jobb lesz az eddigieknél. A forradalommal Románia is csatlakozott a demokráciát megteremteni szándékozó országok sorába, mégis miképpen kívánják érvényesíteni azt? — Elsősorban azon gondolkozunk, hogy megfelelő, demokratikus határozatokat hozzunk közösen a tanács tagjaival. A demokrácia másik pillére lesz, hogy a tanácsok kibővülnek a szavazópolgárok által javasoltakkal. Legfontosabb, hogy a nép véleménye kormányozzon. Éppen ezért megszüntettük a félretájékoztatást, a hazugságokat és a bürokráciából adódó meghunyászkodást. — Nem szül-e újabb hatalmi elitet az egymásra épülő tanácsi rendszer? — Nem vettük át a párt szerepét, maga a párt sem létezik már. Azoknak a párttagoknak, akik elfogadták az új, demokratikus rendszert, lehetőséget adunk arra, hogy beilleszkedjenek. Vannak azonban sokan, akik nem ismerték el az új Romániát, őket mellőzni fogjuk a vezetésből. Mindenesetre azért mindenkinek biztosítjuk a munkahelyet, felkészültségének és végzettségének megfelelően. — A sötét Ceausescu-diktatúra példa nélküli nemzetiségi politikát folytatott. Hogyan képzelik el ezt a kérdést a jövő Romániájában? — Igyekszünk megszüntetni a Ceausescu-klán által szított nemzetiségi gyűlöletet. Az igazság azonban az, hogy nem az egyszerű ember és a román nép gyűlölte a nemzetiségeket. A jövőben szeretnénk visszaállítani a nemzetiségi nyelven való oktatást és viszszaadni a nemzetiségek jogait. Bukarestben már működik magyar nyelvű óvoda, általános, közép- és főiskola. Mindenképpen szeretnénk jószomszédi és baráti viszonyt kialakítani Magyarországgal, hiszen önök voltak az elsők, akik a segítségünkre siettek. Herpai Attila A Ceausescu házaspár lakosztálya... MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT Boldog új évet, magyarok! Tisztelt honfitársaim! Köszöntöm önöket az 1990-es esztendő első napján. Boldog új évet kívánok a Magyar Köztársaság valamennyi állampolgárának, a határainkon túl élő magyaroknak, minden becsületes, jó szándékú embernek szerte a világon. Reménységgel és bizakodással, ha nem is minden aggodalomtól mentesen köszöntöm önöket a XX. század utolsó évtizedének küszöbén, egy eseményekben, rég várt fordulatokban gazdag esztendő után. 1989 kiemelkedő év volt hazánk életében. Nagy és ígéretes történelmi átalakulást, mindenre kiterjedő, radikális reformfolyamatot bontott ki a társadalmi és az állampolgári akarat. Ezt azonban szinte a huszonnegyedik órában, az általános öszszeomlás közvetlen veszélyével szembesülve sikerült megtenni, s az új esztendőben gazdasági talpon maradásunkért és nemzeti méltóságunkért — a történelemben nem először — újra aggasztó körülmények között kell megküzdenünk. A nagy átalakulásban súlyos teherként nehezednek ránk négy évtized következményei. Kudarcot vallott a szocializmusnak kikiáltott gazdasági és politikai gyakorlat, mert szembefordult a valóság törvényeivel, a szabadság és az igazság általános követelményeivel, mert magával az emberrel került összeütközésbe. Kitartásra, megsokszorozott energiára van most szüksége a nemzetnek a politikai, az anyagi és erkölcsi romok eltakarításához, a demokrácia és a jólét megalapozásához. Kedvező körülmény, hogy Közép-Kelet- Európában sorra leomlottak a diktatúrák. Szakadatlanul kérdezzük, hogyan és miért jutottunk idáig. Hiába rázzuk azonban indulattal az öklünket, és annak sincs értelme, hogy nap mint nap elpanaszoljuk balsorsunkat, sérelmeinket, a ránk telepedett idegen akaratot magunk és a világ előtt. A bölcs és haragmentes szembenézésnek, a józan számvetésnek lehet csak helye. Úgy tűnhet néha, hogy történelmünk nem egyéb, mint örökös nekifeszülések és kudarcok sorozata. De hogyan maradhattunk meg akkor mégis annyi balszerencse, oly sok viszály után magyarnak, Magyarországnak? Hamis és indokolatlan, sőt félrevezető a teljes reménytelenség keserű, önfeladó érzete. Történelmünk nem a szakadatlan szerencsétlenségek halmazata, hanem a törhetetlen újrakezdések megtestesítője és kifejezője. Ez a tanulság tölthet el bennünket reménységgel a mai időkben is, amikor ígéretes segítőkészséget tapasztalunk ugyan világszerte, de a magyar társadalom és gazdaság átalakítását mégis magunknak kell önmagunkért véghezvinnünk, akár emberfeletti erőfeszítések árán is. Tudjuk és érezzük: minden a mi munkánkon múlik. Sok szó esik gazdasági segélyekről, de támogatni csak azt lehet és érdemes, aki erre rászolgál. Segíts magadon, az Isten is megsegít! — vallja a népi bölcsesség, s bizonyára azok a körök is, amelyek kiállására bizton számítunk. Tisztelt hallgatóim! Sorsfordító volt az elmúlt esztendő. Megjelentek és működnek már az új politikai erők és pártok, létrejöttek az állampolgári szabadság, a jogállamiság biztosítékait jelentő első sarkalatos törvények, gyökeresen megújítottuk alkotmányunkat, kikiáltottuk a köztársaságot. Bízhatunk már a demokratikus rend erejében, nem fenyeget immár bénítóan az erőszak és a visszarendeződés. Eltökélt a közös szándék, hogy az önök, a nép akarata szerint, amit majd szabad, demokratikus választásokon nyilváníthat ki, végigmegyünk a megkezdett úton. A Magyar Köztársaság demokratikus jogállam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek, és ahol a magyar és más nemzetiségű állampolgárok megtalálják számításukat. Működő demokráciára, türelmes humanizmusra, történelmi értékeink vállalására van ma szükségünk. Csak így, az embernek ember iránti szolidaritására, a szülők, a gyermekek és unokák, a testvérek, a rokonok és a barátok szeretetére építve válik lehetővé, hogy mielőbb kilábaljunk a válságból, csak így válhat teljessé jövendőnk. Legyen beleszólásuk az állampolgároknak a közügyekbe, az országos és helyi döntésekbe. Az eltartott tisztviselők, a minisztereket is beleértve, legyenek az adófizető polgárért és ne fordítva. A parlamenti és lakossági demokrácia, az önkormányzat útját járjuk és, ezt az utat alkotmányosan, törvényesen kell megtennünk. Kedves honfitársaim! Türelemre és megértésre kérem önöket. Állítom és hirdetem, hogy az országnak van fizikai és lelkiereje, elszántsága a küzdelemre s az ésszerű áldozatokra még akkor is, ha sajog minden porcikája. Manapság legnagyobb gondunk az, hogy a gazdaság formálódása nem követi a politikai átalakulást. Elengedhetetlen, hogy a gazdaságos, nyereséges termelés legyen az értékmérő; kapjon illő elismerést minden, valóban értéket teremtő munka. De nem lehet sikere semmiféle racionalistának és közérthetőnek tűnő politikának, amely megmenti ugyan az államot a csődtől, a kötségvetést a hiánytól, de olyan áron, hogy az állampolgárok szegény sorsra jutnak, vagy elvesztik hitüket. Az állam és a költségvetés tartósan csak akkor nyerheti vissza egyensúlyát, ha az ország polgárai szociális biztonságot, garantált jólétet élveznek. Célunk a vegyes tulajdonú szociális piacgazdaság megteremtése, a magas műveltség, a kultúra elterjesztése, a vállalkozó kedv ösztönzése, oly módon, hogy a jövedelmek természetes differenciálódása mellett is szembeszállhassunk a fenyegető nyomorral, és a jövőben senki se kerülhessen méltatlan emberi s kilátástalan anyagi, szociális helyzetbe. Radikális fordulatra,, gyökeres, demokratikus társadalmi változásokra van szüksége Magyarországnak, abban az értelemben is, hogy semmilyen párt, semmilyen erő se kerülhessen többé egyeduralmi helyzetbe. Jól működő, korszerű, rugalmas, a mérnököket, feltalálókat és a munkásokat nagyra becsülő gazdálkodási szerkezetre van szükség. Jó költőkre és kereskedőkre, holtig tanuló papokra és bölcs földművesekre. Elégedett emberekre, akik jól megélnek a teljesítményük szerinti jövedelemből, okos befektetéseik hozadékából; olyan országra, ahol létbiztonság és nyugalom van. A Magyar Köztársaságban az ésszerűségnek kell áthatnia a hatalmat. A társadalom erkölcsének nem lehet más, alapja, mint a munka, a szabadság és az igazságosság minősége. Tisztelt honfitársaim! Látnunk kell ugyanakkor, hogy a hétköznapi valóságban a kibontakozó demokrácia sok hordalékot is felszínre dobott: az indulatok, az acsarkodás jelei is szaporodnak. Az országot megosztó és szétziláló zűrzavar, rendetlenség ma talán fenyegetőbb sok más veszélynél. Az új társadalom szükségszerűen plurális jellegű, amelyben természetes, hogy egymással ellentétes nézetek léteznek egymás mellett. Mindenkinek joga van a maga módján gondolkodni és kedve szerint berendezni saját életét, de a törvényes keretek között, és kötelessége is ugyanezt a jogot a másik embernél tiszteletben tartani. A nemzeti megbékélésre, a tartós együttélésre van a legnagyobb szükségünk. Ez nem az egyformaság börtöne, hanem a különbségeket, az eltérő nézeteket tűrni képes emberek igazságos és színes közössége. Csak ilyen nemzet képes törvényes eszközökkkel féken tartani az elvaduló indulatokat, az agresszív magatartást, az embertelenséget, és akkor a belső viták, a nemes vetélkedés, az egymást serkentő kezdeményezések biztosítják az ország tisztességes fejlődését. Európai nép akarunk lenni minden tekintetben. A magyar társadalom előtt ma sorsdöntő választási lehetőség áll: képes-e viszszailleszkedni a fő európai folyamatokba, és fokozatosan felzárkózni a fejlődés élvonalához, vagy véglegesen leszakad, és hosszú időre a perifériára szorul. Nem mindegy — képletesen szólva —, hogy az európai ház melyik szobájában lakhatunk majd, nagyon megalázó lenne, ha az előszobában maradnánk, vagy akár a cselédszobába szorulnánk ki. A világ demokratikus erőinek részeként kívánunk fellépni a nemzetközi színtéren, folytatva a nyitás külpolitikáját. Az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elve alapján készek vagyunk fejleszteni kapcsolatainkat és együttműködni kelet—nyugati és észak—déli viszonylatban egyaránt, felszámolva külkapcsolatainkban a korábbi egyoldalú orientációt. Síkraszállunk a leszerelésért, a katonai tömbök felszámolásáért, a külföldön állomásozó katonai egységek visszavonásáért, beleértve a szovjet csapatok Magyarországról történő mielőbbi kivonását is. Nemzeti fejlődésünk és biztonságunk érdekében alapvető törekvésünk a jószomszédi viszony, a barátság és együttműködés erősítése a környező népekkel. Kedves honfitársaim! Szemhatárunk nem zárulhat le Záhonynál, Hegyeshalomnál, Rajkánál, Röszkénél és Biharkeresztesnél azért sem, mert a kettős kötődés elvének következetes érvényesítésében látjuk a nemzetiségi sorban élő magyarság megmaradásának és fellendülésének egyik fő biztosítékát. Hosszú időn keresztül túlontúl sok megpróbáltatást okozott számukra a magárahagyottság állapota, az árvaság tudata, és még mindig sok a tennivalónk egymásért. Az új köztársaság a 15—16 milliós magyarság sorsáért visel felelősséget, bármilyen pártok, bármilyen koalíciók kormányozzák is. Az elmúlt hónapok példái mutatják, hogy a korszakos közép- és kelet-európai változások előretörése az egyetlen lehetséges út a nemzeti, nemzetiségi ügyek tisztességes rendezésére is. Talán majd feljegyzi a történelem, hogy a berlini fal leomlása, a Vencel téri rendőrpajzsok leeresztése, a szófiai tüntetők háborítatlansága, de az Erdélyből kiindult tragikus áldozatokkal járó romániai népfelkelés is nem utolsósorban azzal kezdődött, hogy Magyarország felszámolta a vasfüggönyt. Nagy nemzetközi jelentősége és hatása volt annak, hogy hazánk Közép-Kelet-Európában elsőként lépett a reformok útjára és ma is elöl jár a demokrácia építésében. Mélységes szomorúsággal és őszinte felháborodással kell megemlékeznem arról, amit karácsony, a szeretet és békesség ünnepe előtti és alatti napokban Romániában — főleg az erdélyi városokban és Bukarestben — egy különösen otromba és durva diktatúra, családi rémuralom haláltusája okozott szenvedésben és tragédiában. Ugyanakkor ismételten a szolidaritás őszinte érzéseivel üdvözöljük, hogy Románia népei kivívták a szabadságot, s közös erővel megteremtették a lehetőségét olyan demokratikus viszonyok létrehozásának, amelyek között az Erdélyben élő magyarok is egyenjogú és egyenrangú polgárokként vállalhatják nemzeti múltjukat, jelenüket és jövőjüket, s ahol komolyan gondolják a nemzetek önrendelkezését, s a benne gyökerező önigazgatást. Azt kívánom, hogy 1990 legyen a magyar—román viszony új, jószomszédi alapokra helyezésének, s az Erdélyben élő magyarság feltámadásának esztendeje. Megérdemlik a határainkon túl élő magyarok, mert megszenvedték, hogy szabadon érvényesíthessék emberi és nemzetiségi jogaikat, hogy saját józan belátásuk szerint rendelkezzenek önnön sorsuk felett. A Magyar Köztársaság mellettük áll! Új évet kezdő, új remények és új megpróbáltatások előtt álló honfitársaim! Nemzeti célunk a szabad, demokratikus Magyarország megteremtése a XX. század végén. Ha összefogunk és jól dolgozunk, eredményesen ível majd át hazánk útja a következő évezredbe. Igaz tettekre szólítok és hívok minden cselekvő embert. Azt kívánom, hogy nemes törekvéseinket, hazánk útját kísérje áldás és békesség, és legyen béke a Földön! Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök köszöntője a Kossuth rádióban január 1-jén 12.15 órakor hangzott el, a televízióban pedig 19.15 órakor sugározták.