Népszabadság, 1990. február (48. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-07 / 32. szám

Az Interspan Faipari Kft. svájci-magyar vegyes vállalat budapesti székhelyére kereskedelmi utazó munkatársakat keres Feladata: Budapesten és környékén, valamint a Dunántúlon faforgácslap termékeket felhasználó vagy továbbértékesítő partnerek felkutatása, velük a rendszeres kereskedelmi kapcsolattartás. A munkakör betöltésének feltételei: felsőfokú faipari vagy kereskedelmi végzettség, legalább ötévi szakmai gyakorlat. Idegen nyelven tudók előnyben. . Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Interspan Faipari Kft. Vásárosnamény, Pf.: 9. A borítékra írják rá: Pályázat. HALÁLOZÁS D­v. Kovács Gyuláné Darázsi Teréz rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1990. február 8-án 10 óra­kor lesz a Megyeri temetőben. Nagy veszteség érte a Vígszínhá­zat. Szeretett rendezőassziszten­sünk, dr. Székely Györgyné Deák Rózsa hosszú betegség után, 1990. január 29-én elhunyt. Színházunk saját halottjának tekinti. Kedves munkatársunktól február 16-án 15 órakor veszünk végső búcsút a Farkasréti temetőben. Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik Borbély Károly volt Föld­művelésügyi Minisztérium és Mező­géptröszt ny. osztályvezetője el­hunyta alkalmából részvétnyilvá­nításukkal nagy fájdalmunkban osz­toztak. Felesége és a gyászoló csa­lád. Mindazoknak, akik Szőnyi Kató, az Állami Bábszínház főrendezője elhunyta alkalmából részvétüket fejezték ki, ezúton mond köszöne­tet az Állami Bábszínház igazga­tósága. Megköszönjük mindazok részvé­telét és együttérzését, akik Székely Györgyöt január 31-én, utolsó útján elkísérték. Székely család: ÁLLÁS ÁLLÁST KERES A NEGYVENES férfi főiskolai végzettség­gel, személyzeti és oktatási gyakorlattal munkahelyet változtatna, „önálló szak­tudást igénylő munkakör NSZ 167 429” jeligére a kiadóba. F­­ ÁLLÁST KÍNÁL VEGYES PROFILÚ vállalat azonnali be­lépéssel felvesz felsőfokú végzettséggel rendelkező, elemző közgazdászt, építész műszaki ellenőrt, valamint középfokú végzettséggel rendelkező: deviza-ügyinté­zőt (gyakorlott), árelőadót (vendéglátó végzettséggel), gyors­ gépírót, pénzügyi előadót, jelentkezni lehet: írásban vagy személyesen a személyzeti és oktatási osz­tályon, Budapest XI., Bartók Béla út 152. V. emelet 515. szoba vagy a 186- 6852-es telefonon. HÍRADÁSTECHNIKA SZÖVETKEZET keres: kedvező feltételekkel esztergályos, marós szakmunkásokat. Előzetes megbe­szélés: 186-9522, 399-es melléken, vala­mint CNC marós szakmunkásokat, jelent­kezés 186-9522, 267-es melléken. A HUNGEXPO felvételre keres kiállítás építésben jártas, gyakorlattal rendelkezi gépházi asztalos, asztalos, villanyszerek és targoncavezető szakmunkásokat. Kere­seti mehetőség: kollektív szerződés szerint. Érdeklődni lehet: Up. X., Dobi 1. út 10 VI. kapu, főépítésvezetőség, telefon 147- 6530. REKLÁMKIADÓ (nyomdai) műszaki szer­kesztőt keres felvételre. Érdeklődni lehet a 122-9200 telefonszámon, 9—15 óráig Szekszárdi Ferenc stúdióvezetőnél. KERESKEDELMI Építő és Szolgálati Vállalat, Budapest AI., Budafoki út 181 1117 telephelyére felvételre keres, szállí­tásicsoport-vezető munkakörbe középisko­lai végzettséggel gépkocsi-előadói vizsgá­val rendelkező munkatársat. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni lehés Kiss József osztályvezetőnél. Telefon: 181 2950. TETŐFEDŐ szakmunkásokat keresünk külföldi és belföldi munkahelyre. Csak megbízható, nagy gyakorlattal rendelkke­zők jelentkezzenek. Telefon: 122-4902. A MAHÍR Plakátcsoportja főfoglalkozá­sú férfi munkatársakat keres plakátra­gasztó munkakörbe, jelentkezni lehet sze­mélyesen, Bp. V., Alpári Gyula u. 13. EXPRESZ ÁLLÁS UNIVERZÁLEX KISSZÖVETKEZET fel­vesz külföldi munkavégzésre kőműves, ács-állványozó művezetőket, angol nyelv­tudással, valamint darus és vasbetonsze­relő szakmunkásokat. Jelentkezés: sze­mélyesen Ghira Olivérnél, Bp., Galambóc u. 22. 1119. Telefon: 181-3452, hétfőtől csütörtökig csak 9—14 óráig. A CSEPELI DUNA MGTSZ, ÉPSZER Főágazat, Lakatos üzeme magas kereseti lehetőséggel, átalány elszámolású cso­portba budapesti munkahelyre szakembe­reket keres: lakatos, asztalos, csőszerelő, esztergályos, hegesztő, minősített hegesz­tő, továbbá a fenti szakmákba betanított munkásokat. Szakcsoportban való részvé­tel lehetséges. Jelentkezni lehet: Budapest XXI., II. Rákóczi F. út 277. Lakatos üzem. SZEM 1. Sz. Fiúnevelő Intézete (Bp. III., Szőlő u. 60.) felvesz nevelőtanárt főisko­lai képesítéssel, gyógypedagógiai végzett­ségűek előnyben. Továbbá felvesz 25 éven felüli férfi gyermekfelügyelőt és képesí­téssel rendelkező pszichológus munkatár­sakat. Jelentkezés személyesen az intézet igazgatójánál. Telefon: 188-6540. A MICROSYSTEM minimálisan 10 év gyakorlattal és főiskolai vagy egyetemi végzettséggel gazdasági tanácsadót keres. Magas követelmények, kiemelt javadal­mazás. Jelentkezés a 155-9296-os telefon­számon. A MICROSYSTEM fiatal, dinamikus jogászt keres. Angolnyelv-ismerettel előny­ben. Magas követelmények, kiemelt java­dalmazás. Jelentkezés a 155-9296-os tele­fonszámon. A MICROSYSTEM pénzügyi-könyvelési feladatainak ellátására gyakorlattal ren­delkező könyvelőket és pénzügyeseket ke­res. Magas követelmények, kiemelt java­dalmazás. Jelentkezés a 155-9296-os tele­­fonszámon._____________________ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács V. B. művelődési és ifjúsági főosztálya, Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér 5. 4400 PÁLYÁZATOT HIRDET a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatói munkakörének betöltésére. Az igazgatói megbízás időtartama 5 év. Bérezés a vonatkozó jogszabályok alapján, megegyezés szerint. 2 szobás, összkomfortos lakást biztosítunk. Pályázati feltételek: felsőfokú, elsősorban színház- és filmművészeti főiskolai végzettség, tízéves színházi gyakorlat, ebből legalább 3 éves színházvezetői, rendezői tevékenység. A pályázat benyújtásának határideje: 1990. február 25. Az állás elfoglalásának időpontja: 1990. március 16. A pályázathoz mellékelni kell: a végzettséget tan­újtó oklevél másolatát, részletes szakmai önéletrajzot, a színház vezetésére, működtetésére vonatkozó szakmai, vezetési programot. A HOTEL INTERPRESS Nemzetközi Új­ságíró Üdülő, Siófok-Balatonszéplak, Deák F. sétány alklamaz szállodavezetőt éves munkakörbe német-, angol- és orosz­­nyelv-tudással, valamint szezonális mun­kára (májustól szeptemberig) tolmácsol orosz- és németnyelv-tudással. Fizetés megegyezés szerint, plusz nyelvpótlék. — Teljes ellátást és szállást biztosítunk. Je­lentkezés levélben a fenti címen. Telefo­non a 84/11-209-es számon. Személyes megbeszélés szerda vagy csütörtöki napon. AZ ORSZÁGOS Takarékpénztár békás­­megyeri­­üdülőjébe felvesz képesített ka­­zángépészt, gázkazán kezeléséhez, azon­nali belépéssel. Jelentkezni lehet: Bp. V., Münnich F. u. 16. fszt. 10., Urbán Mik­­lósné csoportvezető. Telefon: 153-0824. Francia—magyar vegyes vállalat a Ganz Mérőgyár Kft. azonnali belépéssel FELVÉTELRE KERES: felsőfokú műszaki, közgazdasági, esetleg külkerű végzettségű, perfekt angolnyelv-tudással rendelkező munkatársakat, francia és magyar vezetők mellé. Feladatkörét képezi: magasszintű tolmácsolás és fordítás. Ugyancsak felvételre keres angol—magyar fordításban gyakorlott levelezőt, akinek a fordítások mellett a titkárnői teendőket is el kell látnia. Magas kereseti lehetőség, megállapodás alapján. Jelentkezni lehet a Ganz Mérőgyár Kft. személyzeti és szociális igazgatóságán, személyesen. Cím: Gödöllő, Ganz Ábrahám u. 2. A PESTI Központi Kerületi Bíróság fel­vételre keres gépírókat jó kereseti lehető­séggel. Jelentkezés: V. ker., Markó u. 25. I. 120., minden munkanapon 8 órától 12 óráig. ELZETT ZÁR- ÉS LAKATGYÁR TŰZ­OLTÓKÉSZÜLÉK GYÁREGYSÉGE fel­vételre keres: tehergépkocsi-vezetőt, kocsi­kísérő udvari és raktári sm.-t, villany­­szerelőt, lakatost, betanított munkást (férfit). Jelentkezni lehet: személyesen, Budapest XII1., Angyalföldi út 32. (Metró Árpád híd­ végállomása.) Telefon: 140- 9529. Az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat FELVESZ szakképesítéssel és külkereskedelmi gyakorlattal rendelkező tarifért. Jelentkezni lehet személyzeti osztályon (Bp., V., Münnich F. u. 31., telefon: 111-0414). A­ MÁZASZÁSZVÁRI Betonüzem üzlet­kötői­­ munkatársakat keres betontermé­kek forgalmazására. Részletes tájékozta­tást a betonüzem vezetőjénél lehet kérni naponta 6—14 óra között. Telefon: 72/89- 430. A FŐVÁROSI Vízművek felvételre keres: férfi munkaerőt vízmérő-leolvasó munka­körbe, fizikai munkára. Jelentkezés: Bp. XIII., Váci út 23—27., vízértékesítő osz­tály. Tel.: 149-8562, 140-2100, 422-es mell. KFT hálózati villanyszerelési munkákra 4-5 fős önálló teljesítmény-elszámolási csoportokat felvesz. Folyamatos munka­végzést biztosítunk. Tel.: 155-55-25, 155- 74-10. KFT jól gépelő munkatársat keres ügy­intézői munkakörbe. Tel.: 155-55-25, 155- 74-10. KÖZLEMÉNYEK Főosztályi adminisztrációs munkára fiatal gyors- és gépírónőt keresünk. . Jelentkezés: Hűtőgépgyár, hőtechnikai főosztály, Budapest XIV., Erzsébet királyné útja 87. Telefon: 633-227. AZ ELTE Bölcsészettudományi Kar tanul­mányi osztálya keres pénzügyi ismeretek­kel rendelkező, felsőfokú végzettségű, számítástechnikában jártas fiatal munka­társat, főelőadói munkakörbe. Érdeklődni lehet 8 és 16 óra között a 118-2982-es te­lefonszámon. AZ ÉRDÉRT Váll. 16. Sz. Műszaki Szóig Üzeme felvételt hirdet: géplakatos, autó­szerelő, autóvillamosság, elektroműszerész, karosszérialakatos, daraboló (vas) segéd munkás szakmákba. Jelentkezni lehet: Bp., Asztalos Sándor u. 7. 1087. KISSZÖVETKEZETÜNK felvesz szakkép­zett villanyszerelőt, ívhegesztői vizsgával rendelkezők előnyben, onállo csoportok jelentkezését is várjuk. Fizetés teljesít­­ményelszámolással, a közvetlen díj 76 százaléka. Cím: Budapest XIX., Hunyadi u. 55. Tel.: 147-7377,­ 148-5557. AZ ÁLLAMI BALETTINTÉZET azonnali belépéssel felvesz cipész szakmunkásokat balettcipő készítéséhez. Az átképzést, be­tanítást vállaljuk. Felvesz továbbá dél­előttös, délutános takarítónőket. Mindkét munkakörben nyugdíjasokra is számítunk. Jelentkezni lehet: munkanapokon délelőtt 9—12 óra között telefonon a 142-8590 számon vagy személyesen VI. ker., Nép­köztársaság útja 25. szám alatt a gond­noknál. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézetben lét­rehozandó központi klímalaboratórium­ csoportvezetői munkakörének betöltésén főiskolai vagy technikai végzettségű mun­katársat keres. Szakmai követelmények, alapismerettel kell rendelkeznie azon fi­zikai jelenségek és törvényszerűségek te­kintetében, amelyeken az igénybevételek alapulnak. Alapvető szabványismeret szükséges (pl.: MSZ 8880). Bérezés meg­állapodás szerint. Érdeklődni a 129-oodó telefonszámon vagy személyesen a MEEI személyzeti és oktatási osztályán (Buda­pest, Váci út 48/A—B 1132) lehet. A pá­lyázatokat 1990. február 15-ig kérjük fenti címre eljutatni. UTAZÁSI IRODA nemzetközi referensi állást pályáztat. Feltételek: középfokú angolnyelv-tudás, felsőfokú idegennozgal­­mi képesítés. Fiatal, vállalkozó szellemű munkatársak jelentkezését várjuk, részle­tes önéletrajzzal az alábbi címre: Diák Tours Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. 1087. A pályázatot a beküldött ön­életrajz alapján bíráljuk el 1990. febrár 15-ig. Az önéletrajz tartalmazza a pá­lyázó elérhetőségét. Beküldési határidő 1990. február 10. Minden pályázatra írásban válaszolunk. IDEA Iparművészeti Vállalat Bútorüzeme felvesz felfutó termeléshez, magas kere­seti lehetőséggel: dunaharaszti telepére (Bajcsy-Zso­ly.) asztalos szakmunkásokat, betanított munkásokat, portást és gázka­­zánfűtőt. Jelentkezés: Brandenburg Sán­dor telepvezetőnél a 26-70-437-es telefo­non vagy személyesen. Bp. XIII., Mauth­­ner S. 120. telepére asztalos szakmunká­sokat és betanított munkásokat. Jelent­kezés: Halmos Istvánnál, 140-3514-es te­lefonon vagy személyesen. PATENT Építőipari Kft. (Szigetszentmik­­lós, Akácfa krt. 15.) felvesz mérlegképes könyvelőt, főkönyvelői beosztásba. Tele­fon: 06-26-65­ 288. SZOLGÁLTATÁS ÁFÉSZ VÁLLALJA közületeknek, magán­­személyeknek vizes, nedves falak utóla­gos szigetelését, falfúrással, injektálással (vegyileg) garanciával. Munkafelvétel: 158-3877. POLOSKA-, CSÓTANYIRTÁS garanciá­val. Hardy, Akácfa u. 4. 141-2153. 1990. február 5-én elveszett szö­vetkezetünk bélyegzője. Ezért et­től a naptól kezdve a „Szerelő Szakipari Szövetkezet Szövetke­zeti Bizottsága” szövegű bélyeg­ző használata érvénytelen. A PHÖNIX-HARMOTOUR Kft. újból jelentkezik! Még vannak üres helyeink az 5 napos „Pá­rizs” társasutazásunkra. Időpon­tok: 1990. III. 7—11., 1990. III. 22 —26. Utazás osztrák luxusautó­busszal Bécsből, ellátás: reggeli. Részvételi díj: 1690 schilling. Hi­hetetlenül olcsó áron utazhat Isztambulba. Időpont: 1990. III. 5—10. Utazás osztrák luxusautó­busszal Budapestről, ellátás: reg­geli. Részvételi díj: 990 schilling. Jelentkezés és felvilágosítás a PHÖNIX-HARMOTOUR Kft. Uta­zási Irodáiban: Bp. V., Szent Ist­ván körút 10., tel.: 131-3389. Bp. V., Kossuth Lajos u. 6., tel.: 117- 3692. A COOPHOTELS rendkívüli ajánlata a tőkebefektetők részé­re! A nagy érdeklődésre való te­kintettel újabb lehetőséget te­remtettünk az ön számára, hogy a budapesti SAS CLUB HOTEL- ben üdülőhasználati jogot vásá­rolhasson. Az 1x2 hetes jog fix ára: 150 000 forint. Az üdülőszálló már második éve működik jelen­tős osztalékfizetés mellett. IDE ÉRDEMES BEFEKTETNI! Érdek­lődni lehet a 183-1072-es telefo­non. Címünk: Budapest, Ka­rinthy Frigyes út 22. 1111. A 155. Sz. Jogtanácsosi Munka­­közösség szívesen áll kisiparosok és gazdasági társulások rendel­kezésére adótanácsadással, társu­lások alakításával, társadalom­­biztosítási ügyintézéssel, jogi fel­világosítással és képviselettel. Budapest I., Batthyány u. 46., tel.: 115-6537. AZ ELEKTROCOOP Kisszövet­kezet ELEKTROPLAST Szakcso­port (Bp., Kaszáló u. 53. 1173) az 1989. december 28-i közgyűlésén hozott határozatában úgy dön­tött, hogy 1990. január 1-jével — a tevékenységi köre bővítése cél­jából — korlátolt felelősségű tár­sasággá és gazdasági munkakö­zösséggé alakul át, változatlan székhellyel. A társaság neve: 1. PLASZTON KFT. Induló vagyo­na 787 E Ft. 2. TONPLASZT GMK. Induló vagyona 23 E Ft. A MAVAD RT. MAGYAR Vad­gazdálkodási és Kereskedelmi Részvénytársaság, 1014 Budapest, Őri u. 39. OKHB 216—11 038. K 7. számú bélyegzője 1990. január 30-án elveszett, ezért használata ezen naptól érvénytelen. AUTOKER Számítástechnikai Kft. nyomdája bérmunkát vál­lal, megegyezés szerint azonnalra is (sokszorosítás, gyorsmásolás). Budapest VI., Nagymező u. 12. Telefon: 122-6027. Elveszett a KOLOATOR Hűtő­gépjavító Kisszövetkezet Buda­pest V., Néphadsereg u. 12. MNB 208—23 126 feliratú bélyegzője. A bélyegző használata 1990. február 2-tól érvénytelen. RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY! 500 ATS vásárlási utalványt kap, ha az AGROTOURS-ral utazik! Minden hétfőn, szerdán, pénte­ken és a hónap első szombatján (bevásárló szombat Bécsben) in­dítjuk autóbuszainkat! UTAZ­ZON VELÜNK BÉCSBE! Csak 240 Ft plusz 30 Ft biztosítás plusz 20 ATS. Jelentkezés és felvilágo­sítás: AGROTOURS UTAZÁSI IRODA Rt., Budapest VII., Dob u. 53. 1074. Telefon: 121-4021, 142- 2956. TOP TRAVEL VÍZUMSZOLGÁ­­LAT — VIDÉKEN: Győr, Bem J. tér 12/A 9024 (Relax), tel.: 96/13­ .700; Kaposvár, Ady E. u. 2. 7400 (Kapos Szálló), tel.: 82/16-022; Pécs, Sallai u. 28. 7624, tel.: 72/25- 020; Bonyhád, Bacsó B. u. 35/A 7130; Szekszárd, Liszt F. tér 2­6. 7100 (Corsa), tel.: 74/15-497; Sze­ged, Lenin krt. 40. 6720 (Trans­­coop), tel.: 62/11-373; Kecskemét, Jókai u. 47. 6000, tel.: 76/20-288; Miskolc, Dorottya u. 1. 3530, tel.: 40/51-086. DOBJON EGY PÉNZÉRMÉT A TREVI-KÚTBA! 3 napos kirán­dulás Rómába és a Vatikán­ ál­­lamba a Top Travel nonstop expresszbuszával, már vízum­mentesen! „A” kategóriájú, 2 ágyas turistaelhelyezéssel, regge­livel, márciusban 2499 Ft plusz 115 DM-ért, áprilisban 2499 Ft plusz 130 DM-ért! Mediterrán Tours, Bp. V., Kossuth L. u. 9/11. (Úttörő Áruház). Tel.: 117- 6918. Utasainkat a Hungária Biz­tosító Rt.-nél biztosítjuk! MÜNCHEN — EGY VÁROS, AMELYNEK SZÍVE VAN! 3 na­pos kirándulások a bajor fővá­rosba a Top Travel Bavaria expresszbusszal: 1499 Ft plusz 73 DM-ért. BAVARIA TOURS (Úttörő Áruház), Bp. V., Kossuth L. u. 9/11. Tel.: 117-6018. Utasa­inkat a Hungária Biztosító Rt.­­nél biztosítjuk! VIDEOFELVÉTEL eseményről, filmről, fényképről, diáról. Meg­mentheti mozifilmjeit, ha áttesz­­szük videóra. PÁL—LECAM­E­NTS amerikai rendszerek. Han­gosítás, szerkesztés, közületek­nek is. Videofam, 121-66-75. -----------------------------------------------------­TOP TRAVEL Vízumexpressz! Török, görög, NSZK és olasz ví­zumok expressz beszerzése reg­gel 9 órától este 6 óráig. Buda­pest V., Kossuth Lajos u. 13. (Úttörő Áruház) Felvételi előkészítők 2490 Ft-tól, 12 tantárgyból. Talentum: 114- 5044. A NOVOTRADE Rt. ajánlata idegen nyelvet tanulóknak, ta­nulni vágyóknak és tanáraiknak. A Balzac u. 33. alatt nyílt idegen nyelvű könyvesboltban megtalál­ják az angolnyelv-tanuláshoz szükséges anyagok széles válasz­tékát. Válogathatnak az OXFORD UNIVERSITY PRESS, CAM­BRIDGE UNIVERSITY PRESS, valamint a BBC eredeti világszín­vonalú anyagai között. Könyvek, videó- és audiokazetták mind az egyéni, mind a csoportos tanu­láshoz. A NOVOTRADE Rt. ide­gen nyelvű könyvesboltjában természetesen mindez forintért vásárolható, akár rendelésre postán utánvéttel is. NATURISTÁK BALJA február 17-én 19 órától az Almássy téri szabadidő központban. Jegyek elővételben válthatók. A COOPTOURIST RENDKÍVÜ­LI AJÁNLATA BELFÖLDRE: kedvezményes előszezoni üdülés: Lillafüred, Palota Szálló (7 nap, 6 éjszaka). Elhelyezés: 2 ágyas (pótágyazható), zuhanyfülkés szobákban. Félpenzió. Időpontok: február 4., 11., 18., 25., március 4., 11., 18., 25. Részv. díj: 399­ Ft/fő helyett 2990 Ft/fő Farsangi autóbuszos társasutazások: disz­­nóvágás Bükön „vasi” módra — Kőszeg (szállás: lakosztályok­ban, este farsangi mulatság). Időpont: február 17—18. Részv. díj: 1590 Ft. Busójárás Mohácson (szállás: Szekszárd, Hotel Ge­menc). Időpont: február 24—23. Részv. díj: 1690 Ft. JELENTKE­ZÉS ÉS FELVILÁGOSÍTÁS A COOPTOURIST IRODÁIBAN és a 131-4313 telefonszámon. Egyéni ajánlataink a bolgár tengerparton­ Szozopolban és Neszebárban magánházas elhe­lyezés. Június 6—szeptember 12. között 8 napos (7 éjszakás) tur­nusok. Félpenziós ellátás. Fel­­nőttár: 2440 Ft-tól 4330 Ft-ig. Gyermekár (12 éves korig): 1570 Ft-tól 3210 Ft-ig. Primorskon és Naposparton 2 ágyas és 2x2 ágyas elhelyezés szállodákban. Már május 16-tól szeptember 26- ig 8 napos (7 éjszakás) turnu­sok. Teljes ellátás. Felnőttár: 2330 Ft-tól 7230 Ft-ig Gyermekár (12 éves korig): 1300 Ft-tól 4990 Ft-ig. 6 éven alul gyermekek kinttartózkodása ingyenes! SZU­­PERKEDVEZMÉNYEK minden bulgáriai szállodában! Nászuta­soknak, nyugdíjasoknak és nap­pali tagozatos diákoknak­­ min­den turnus részvételi díjából 20 százalék kedvezményt ad az EXPRESS! Felnőtteknek két tur­nus igénybevétele esetén minden második turnus 20 százalékkal olcsóbb! Az utazás megkönnyí­tése érdekében minden turnus­váltási naphoz közvetlen autó­­buszjáratokat indítunk 2 tranzit­­szállással. Részvételi díj: oda­­útra: 1630 Ft/fő, visszaútra: 1750 Ft/fő. Jelentkezés és felvilágosí­tás minden EXPRESS irodában. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy február 9-től 13-ig a Ta­nács krt. 3/C alatti főirodánk­ban átépítési munkálatok meg­kezdése miatt a BD-számla ügy­intézés szünetel. Fenti időszak­ban szeretettel várjuk ügyfelein­ket a BD-számla ügyintézéssel foglalkozó valamennyi irodánk­ban. Megértésüket kérjük IBUSZ Rt. Itt a TOP TRAVEL, amire az ember felfigyel! Montenegró legszebb apartmanházait ajánl­juk önöknek! (Nyugati színvo­nal!) 100 ágy — szuperáron — gazdára vár! Jugoszlávia egye­dülálló homokos tengerpartjától maximum 390 méterre, kétágyas szobákból álló 2—4—6 személyes apartmanokban már heti 990 Ft plusz 80 DM/főtől, ellátás nélkül, konyhahasználattal! Magánvil­­lákban, félpenzióval heti 890 Ft plusz 140 DM/főtől! Szállodában, félpenzióval (reggeli svédasztal!) heti 900 Ft plusz 230 DM/főtől! Mindhárom szállásnál gyerme­keknek külön kedvezmény! Uta­zás egyénileg vagy a TOP TRA­VEL Montenegró Expresszbuszá­val: 1700 Ft plusz 15 DM/fő, rendkívül kedvező menettérti áron! ADRIA TOURS, Bp. V., Kossuth L. u. 9/11. (Úttörő Áru­ház). Utasainkat a Hungária Biz­tosító Rt.-nél biztosítjuk! Bál! Báli Bál! Bál! Bál! A far­sang kiemelkedő eseménye! Ma­gyarországon először: Utazási Irodák Bálja! A hazai sikerága­zat prominensei a parketten! Február 17-én a Duna Interconti­nentalban Vidámság, kikapcso­lódás és kiváló üzlet­, kontaktus­teremtő lehetőség is! Ne mulasz­­sza el! Jó szórakozást! Belépő­jegy ára (műsoros vacsorával): 1500 Ft/fő. (A nagyközönség szá­mára is, korlátozott számban!) TOP TRAVEL Utazási Iroda, Bu­dapest ,„ Vitkovics M. u. 3. Te­lefon: 117-6341. 1 napos kirándulások Nagyvá­radra febr. 17., 28. 500 Ft/fő, ARADRA febr. 17., 22. 500 Ft/fő, KOLOZSVÁRRA febr. 9., 23. 630 Ft/fő, TEMESVÁRRA febr. 10., 21. 550 Ft/fő, SZABADKARA febr. 9., 23. 500 Ft/fő, GRAZBA febr. 2., 16., 23. 630 Ft/fő, PO­ZSONYBA febr. 8., 16. 500 Ft/fő MINDEN MUNKANAPON BÉCSI JÁRAT: 2 napos kirándulások Sopron—Bécs márc. 25—26. 2330 Ft/fő, Szombathely—Graz ápr. 22—23. 2200 Ft/fő. AUTÓ EXPRESS, Bp., Dohány u. 73/75. 1073. Telefon: 122-7606 142-2034. feláron a romáin: Pihen­jen olcsón télen is egycsillagos LIDO SPORTSZÁLLODÁNK­­BAN! 2 ágyas szoba félpenzió­val 6 éjszakára 3192 Ft. 1 ágyas szoba félpenzióval 6 éjszakára 1803 Ft. Sportszolgáltatásainkat is féláron vehetik igénybe. Le­gyen a vendégünk! Cím: Bp., Nánási út 67. 1031. Tel.: 188-8863 és 180-5576. telex: 22-7330. ÜDÜLJÖN A DALMÁT TEN­GERPARTON! Májustól októbe­rig. MURTER, PREKO, BETTI­NA, II. oszt. fizetővendég-szo­bákban, teljes ellátással, 170 DEM/fő/7 éj plusz 990 Ft. gye­rekár 12 év alatt 140 DEM/fő/7 éj plusz 650 Ft. 4 személyes lakóko­csikban 195 DEM/7 éj/ lakókocsi plusz 8500 Ft vagy 18 700 Ft. Je­lentkezés: EXPRESS Utazási Iroda, 204. Főiroda, Bp. V., Sem­melweis U. 4. Tel.: 117-6634, 117- 8500. TÖLTSE A TAVASZI SZÜNE­TET CSEHSZLOVÁKIÁBAN! — POZSONY, POPRAD, CSORBA­TÓ. Iskoláknak, egyénileg uta­zóknak ajánlunk 2 ágyas, fürdő­szobás szobákat, valamint turis­taházakat többágyas elhelyezés­sel. 3—6 napos utak, félpenzió­val, 1269—1930 Ft/fő. Jelentkezés: EXPRESS Utazási Iroda szerve­zési csoport, Bp. V., Vármegye u. 17. Tel.: 117­8600, 34-es és 37-es mellék. ÓVODÁTÓL NYELVVIZSGÁIG. TÖBB MINT 800 ANGOL ÉS NÉ­MET CSOPORT KÖZÜL, a fővá­ros 250 óvodájában és iskolájá­ban választhatja ki gyermeke tu­dásának és korának legmegfele­lőbb csoportot a BUDAPEST GYERMEK NYELVISKOLA tan­folyamain! (TIT Budapesti Szer­vezete és a IX. Kör Művelődési Központ közös nyelviskolája.) Gyermeke nálunk francia, spa­nyol, olasz, latin nyelvet is ta­nulhat. A tanfolyamokat a kora és késői délutáni órákban, vala­mint a II. ker. Marczibányi té­ren szombat délelőtt tartjuk. Érdeklődni lehet: január 15.— február 12. között, hétköznap 9 —18.30 óráig, II. ker., Kapás u. 55. Tel : 135-8322. VIII., Múzeum utca 7. Tel.: 138-3168, 35-ös mel­lék és a 118-1480 számokon. Be­iratkozás: február 5., 6. 7., na­pokon: 17—18.30 óráig, az alábbi bázisiskolákban. II. kér., Budenz út 20—22. II. kér., Fillér u. 70— 76. II. kér., Lajos u. 34. II. ker., Medve u. 5—7. II. kér., Török­vész út 67. III. ker., Váradi u. 15/3. III. kér., Kelta u. 2. III. kér., Kalászi u. 5—7. VI. kér., Bajza u 2. VII. k­er., Vörösmarty u. 49. IX. kér., Bakáts tér 12. XI. kér., Bikszádi u. 11. XI. kér., Mérnök u. 39. XI. kér., Egri Jó­zsef u. 3—11. XI. kér., Köbölkút u. 27. XII. kér., Alkotás u. 53. XIII. kér., Rajk L. u. 88—90. XIII. ker., Tüzér u. 56—38. XIV. ker., Álmos vezér tere 9. XX. ker., Krammer Sándor u 7. A szombat délelőtti csoportokra II. ker., Kapás utca 53. alatt ugyan­azon időben. Tájékoztató kapha­tó: II. ker., Kapás utca 55. és VIII. ker., Múzeum utca 7., por­ta. Tandíj: heti 2 óra esetén 1290 Ft, 111. 1690 Ft/félév, heti 4 óra esetén 2190 Ft, 111. 2890 Ft/félév, cso­porl­étszám függvényében. Új szín a nyelvoktatásban! A NOVOSCHOOL KFT. (nyelv­iskola) 5 hetes intenzív, illetve 15 hetes extenzív kezdő kiscso­portos, beszédcentrikus módsze­rekkel oktató ANGOL NYELV­TANFOLYAMOKAT Indít feb­ruár 19-től. Beiratkozás: 1990. február 7—15-ig, munkanapokon 15—18 óráig. Címünk: Budapest, Üllői út 63. 10­ 91. (Bejárati a Ber­­zenczey u. felől.) Telefon: 113- 5480 és 113-5489. Szeretettel várjuk önöket! Szuper nyelvtanfolyam szuper­embereknek! 6 hét alatt teljesen kezdő szintről a középfokú né­met- vagy angolnyelv-vizsga szintjére juthat el, szuggeszto­­péd módszerünkkel. Tel.: 116- 6442. A DANUBIUS NÉMET NYELV­ISKOLA február 12-től 3x2 órás tanfolyamokat indít 7.30—9, 14.50 —16.20, 16.30—18, 18.10—19.40 idő­pontokban. Február 19-től pedig háromhetes Intenzív tanfolyamo­kat 9.10—12.30-ig. Kezdőtől a leg­magasabb szintig. Hazai és kül­földi nyelvvizsgára felkészítünk. Beiratkozás és felvételi február 5—9-ig 9—18 óráig. Bp., Október 6. u. 14. Tel.: 111-73-30, 131-09-63, 112-47-98. FIGYELEM: Ellopták a HÉ­TESZ Kft. bélyegzőjét. Lenyo­mata: Hild József Építő, Tervez­ő és Szolgáltató Kisszövetkezet Bu­dapest XIV., Zászlós u. 5. MNB. 203—89 007 2. anyagátvétel. Hasz­nálata 1990. január 30-tól érvény­­esen. A DEMISZ Turisztikai Iroda olyan személyek, vállalatok, gaz­dasági társaságok jelentkezését várja, melyek rendelkeznek sza­bad személyszállítási kapacitás­sal 45, 35 férőhelyes autóbusszal, bel- és külföldi túrákhoz. Aján­lataikat kérjük az alábbi címre megküldeni, mely tana­­mázza az autóbusz típusát, a térőhelvek számát, a díjtételeket, az ügyin­téző nevét, telefonszámát, a sza­bad kapacitások időpontjait és egyéb feltételeit. Címünk: Buda­pest, Könyves Kálmán krt. 6. 1987. LEVELEZŐ NYELVOKTATÁS! ANGOL, NÉMET kezdő, újra­kezdő és középhaladó levelező nyelvtanfolyamot szervez (hang­anyaggal) a PANORÁMA NYELVSTÚDIÓ. A tanfolyam díja 2900 Ft. Kérje részletes tá­jékoztatónkat. Címünk: Debre­cen, Jerikó u. 15. 4032. Kedves vásárlóink! Tájékoz­tatjuk önöket, hogy az INTERAG Rt., Bp. XIII. ker., Szt. István krt. 16. szám alatti üzlete átala­kítás miatt 1990. júniusig zárva tart. Ez idő alatt a Bp. XIV. ker., Dózsa György út 19. szám alatt levő INTERAG üzletben változat­lan árukészlettel állunk rendel­kezésükre. Nyitva: hétfőtől pén­tekig 9—17 óráig. Megéri hozzánk betérni! INTERAG RI LINGVARIUM a Deák téren és a Lajos utcában: hétközi és szombati angol, német kezdőtől vizsgaelőkészítőig. 63 óra 2500 Ft. Beiratkozás mindkét helyre: La­jos u. 1., február 5—9. du. 4—7. A SEKTION DEUTSCH NÉMET NYELVISKOLA 1990. február 19- től 5 hetes intenzív és 15 hetes tanfolyamokat indít kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga-előkészítő­ig 9 szinten. Beiratkozás és szintfelmérés régi hallgatóinknak febr. 5—6-án, új tanítványaink­nak febr. 7—15-ig, munkanapo­kon 15—18 óráig. Tanfolyamaink felnőtteknek és gyermeknek a nap különböző időszakaiban. Vállalati kihelyezett tanfolyamok igényeknek megfelelően. Cí­münk: Bp IX. ker., Üllői út 63. 1091. Telefon: 113-5480 és 113-5489. Szeretettel várjuk önöket! Olcsó tengerparti üdülés Gö­rög- és Olaszországban. Április 30-ig teljes részvételi díj befize­tése esetén plusz kedvezmény. Nézzen be, hátha megéri! TOP­­TOUR, Münnich F. U. 26. 1051. Telefon: 131-6194. Belterületi lakásokat keresünk idegenforgalmi hasznosításra. TOPTOUR, Münnich F. 26. 1051. Telefon: 131-6194. Eltulajdonították TATA HŰ­TŐTECHNIKA PANEL ÜZEME (TATA MIRELTA) 1107. Buda­pest X. Mázsa tér 7. MHB 360— 23356 bélyegzőnket, mely hasz­nálata 1990. január 31-étől ér­vénytelen. Elveszett a Csepel Művek Hő­erőmű és Szolgáltató Közös Vállalat Csepel Művek Hőerőmű és Szolgáltató Közös Vállalat 1751. Budapest XXI., Gyepsor u. 1. feliratú bélyegzője. A bélyeg­ző használata 1990. január 25-től érvénytelen. A Skála Budapest Nagyáruház értesíti kedves vásárlóit, hogy műszaki bizományi osztályát megszünteti, így a vállalat a bi­zományi szerződés alapján, a még el nem adott tárgyak bizo­mányi szerződését egyoldalúan felmondja. Kérjük tisztelt vásár­lóinkat, hogy a fentiek rende­zése érdekében szíveskedjenek a Skála bizományi osztályát fel­keresni. SZUPEROLCSÓ SZÁLLÁS BUDAPESTEN! A korábban megszokott feltételekkel! Feb­ruár végéig kétágyas, zuhanyo­zós szoba bungalow-kban csak 490, kétágyas szoba a kollégium­ban csak 290 Ft éjszakánként! Az étkezés helyben már más­napra megrendelhető! XII., Konkoly Thege M. u. 21. 1535. Telefon: 156-5772. Várjuk Csille­bércen ! CSAK NÁLUNK — OSZTRÁK SZÍNVONALON, MAGYAR ÁRA­KON! A legtöbb időt velünk tölt­heti BÉCSBEN 500 FT-ÉRT (HU­­ma, centrum, Shopping City Süd). Együtt a német, osztrák turistákkal luxus apartmanok­ban a görög olymposzi riviérán, az olasz Adrián Bibionéban már 12 DEM/FO/NAP ártól. Mindkét helyre expresszjárat luxus autó­buszokkal. ÉS MOST . .. Szuper­kedvezménnyel apartmanok Bi­­bionéban már 6 DEM/FO/NAP ártól. ISZTAMBUL 5 nap 2509 Ft és 69 DEM reggelivel, utazás luxus autóbusszal minden szom­baton március 31-éig. 12 nap autóbusszal ISZTAMBUL—PA­­RALIA 1990. V. 22.—VI. 2-ig, vá­sárlással, üdüléssel. Előkészület­ben: 8 nap Izrael, Jézus lába nyomában, körutazás, Jugoszlá­via, Porecs apartmanok. Regens­­burg, München Jusson eszébe: MI NEM A LEGOLCSÓBBAK AKARUNK LENNI! E. W. T. R. Eurotours, VI., Lenin krt. 73. és O Utca 15. 11-14-659, 15-31-751, 11- 24-602. Pailas Tours, VII., Dohány U. 46. 14-21-179, 14-15-401. 2—3 fős angol- és német nyelv­­okt­atás a Relaxa Stúdióban. 6— 23 között, alkalmazkodva az ön időbeosztásához 1­112-1524, 111-4377. Mozgás — egészség: minden korosztálynak. Pótfelvételt hir­detünk az Almássy téri szabad­idő központban, óvodás torna, aerobic — gyermekmegőrzéssel is —, nyugdíjas torna, Jazzbalett, alkidó tanfolyamra. Beiratkozás: február 1—9-ig, 16—18 óráig. Bp. VII., Almássy tér , Telefon: 142- 1567, 142-9711. Gyorsíró, alapfokú SZTK-ügy­­intézéi, grafológiai tanfolyamot, Intenzív szabás-varrást — gyer­mekmegőrzéssel is —, valamint beszédcentrikus angolnyelv-tan­­folyamot indítunk kezdőknek az ÁSZK-ban. (Bp. VII, Almássy tér 6. Telefon: 142-1367, 142-970.) Beiratkozás: február 1­ 9-ig 16— 18 óráig. HUNGAROCAMION Travels bécsi járatokat indít hétfő, szer­da és pénteki napokon, illetve igény szerint. Részvételi díj: 300 Ft + 20 ATS. Jelentkezés: Bp. XIV. ker., Népstadion út 51. Te­lefonszám: 121-4850/100 vagy 142- 7932. A Schwarzwaldk­linik a TOP TRAVEL-nél is folytatódik! 5 napos utazás autóbusszal, fél­penzióval, márciustól csak 2390 Ft plusz 149 DM-ért! TOP TRA­VEL Bavaria Tours, Bp. V., Kossuth L. u. 9/11. (Úttörő Áru­ház.) Európai túra — amerikai mód­ra! A nagy érdeklődés miatt prolongálva! öt országon átve­zető, ötnapos utazás a TOP TRA­VEL Benelux nonstop expressz­busszal, szállodai elhelyezéssel, számos belépővel — egy még a TOP TRAVEL-nél sem minden­napi áron: 3699 Ft plusz 160 DM- ért, márciustól folyamatosan! Jelentkezési határidő a vízum­­beszerzések miatt: 30 nappal a tervezett utazás előtt. To.-' t'rt­­ • VÉL utazási Iroda, Bp. V., Vit­kovics M. u. 3. Telefon: 117-fil­l. Utasainkat a Hungária Biztosító Rt.-nél biztosítjuk! Új tapétabolt — tavalyi árak. Import és öntapadós tapéták rendkívüli választéka Astoria tapétabolt, Múzeum krt. 7. 117- 3325. A Turbó Nyelvstúdió folyama­tosan indít angol-, német-, fran­cia-, olasz-, spanyolnyelv-tanfo­­lyamokat. Érdeklődni 162-0318 te­lefonszámon. Vállalatoknak ki­helyezett nyelvtanfolyam. A SZIKRÁZÓ MEDITERRÁN NAPSÜTÉST nálunk személyen­ként már napi 5 DE­M-től élvez­heti az olasz és görög tenger­parton! Continental Utazási Iro­da, Baross tér 10. 1087. Hotel Park Hall, 113-1420, 113-0428. Utazzon olcsón Isztambulba februártól márciusig. 6 nap szál­lás, félpenzió és program 75 DEM és 2500 Ft. TOPTOUR, Budapest, Münnich F. u. 26 1051. Telefon: 131-6194. A tavaszi szünetben is érdemes felkeresni a Magas- és Alacsony Tátrát! Slágerárak, vissza nem térő lehetőség az Omnibusz Uta­zási Iroda Kft.-nál! Jelentkezés és felvilágosítás az Engels téri fő­irodában (autóbuszállomás, I. em. 15., tel.: 117-2369).

Next