Népszabadság, 1990. február (48. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám

2 NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA 1990. február 8., csütörtök Az SZKP KB elfogadta Gorbacsov platformját Lapunk zártakor még nem ért véget az SZKP KB plénu­ma, amelyet a világsajtó egy­öntetűen történelmi fontossá­gúnak minősít. Ezt látszik igazolni az is, hogy a testü­let heves viták után de el­fogadta a Gorbacsov-platfor­­mot, amely több radikális re­formlépést tartalmaz. Folyta­tódik viszont a Litván KP függetlenedése fölötti vita, és sok megfigyelő személyi vál­tozásokra is számít. A nyuga­ti kommentárok viszont Gor­­bacsovnak szurkolnak, és a főtitkár, vele a reformok megerősödését várják. A kongresszusi platformvi­tával folytatódott szerda reg­gel Moszkvában az SZKP KB ülése. A múlt két napon öt­­venen szólaltak fel. Kitűnt, hogy nincs egység a testület tagjai között a Gorbacsov-be­­számolót illetően. Moszkvai sajtókörök előze­tes értesülései arról szóltak, hogy a Gorbacsov által elő­terjesztett beszámolót a PB egyhangúlag jóváhagyta. Ám a PB eddig felszólaló hat tag­ja közül többen is — Vorot­­nyikov, Ivasko, Ligacsov — bírálták a beszámoló egyes elemeit. Jegor Ligacsov két alapvető kérdésben nyíltan ütközött Gorbacsovval.. Gor­bacsov olyan tulajdonrefor­mot sürgetett, amely megen­gedi a magántulajdon létezé­sét is. Ezzel szemben Liga­csov kedden egyértelműen el­utasította a magántulajdon visszahozatalát a szocializmus viszonyai közé. A másik a né­met újraegyesítés problémája volt. Ligacsov, feltehetően nagy tömegek érzéseit vissz­hangozva, arról a veszélyről szólt, amelyet szerinte egy gazdaságilag és katonailag erős, egységes Németország jelentene. Végül mégis befejezték az első napirendi pont, vagyis az SZKP kongresszusi platform­ja feletti vitát, s elfogadták a dokumentum végleges szö­vegét -­- jelentette szerdán a délutáni órákban a szovjet hírügynökség. A központi bizottság hiva­talosan meg nem erősített hí­rek szerint a Gorbacsov ál­tal javasolt radikális refor­mok mellett döntött, amelyek egyebek között kimondják:az SZKP a jövőben nem tart igényt vezető szerepének al­kotmányos biztosítására, azt demokratikus politikai küzde­lemben kívánja kivívni. A szocialista országokban zaj­ló események azt bizonyítják, hogy helyesen cselekedtünk akkor, amikor meghirdettük a társadalom forradalmi meg­újítását — mondta felszólalá­sában Vlagyimir Krjucsk­ov. A politikai bizottság tagja, az ál­­lambiztonsági bizottság (KGB) elnöke egyúttal figyelmezte­tett : az ország a politikai harc időszakába lépett, amelyben az SZKP ellenfelei nem fog­nak válogatni az eszközök­ben. Ezek az ellenzéki erők most lejáratják az SZKP­­po­­litikájá­t, s nyíltan a hatalom megszerzésére törnek, egyben erkölcsi terrort, fizikai fenye­getést alkalmaznak a tanácsi és pártal­kalm­azott­akk­al, s mindazokkal szemben, akik nem értenek egyet velük. Cél­tudatosan járatják le a pár­tot, a hatalmi szerveket, s a fegyveres erőket. Meghívottként szólalt fel Szvjatoszlav Fjodorov. A vi­lághírű szemsebész kijelen­tette: orvosként az a vélemé­nye, hogy 60 év körül az em­bereknek csak egy-két száza­léka tud szellemileg is meg­újulni. Ezért van szükség a központi bizottság és a politi­kai bizottság erőteljes meg­­fia­talítására. Ezután kezdődött meg a ta­valy decemberi — a Litván KP SZKP-ból való kiválását kimondó — vilniusi párt­­kongresszussal kapcsolatos vi­ta. A tanácskozáson londoni útja miatt nem vesz részt Vagyim Medvegyev, aki a legfőbb közvetítő szerepét ját­szotta tavaly ősszel a vilniu­si és moszkvai pártvezetés között a litván pártkongresz­­szus előtti időszakban. Egy Reuter-jelentés szerint Gorbacsov kész eltávolítani keményvonalas ellenfeleit, és lépésről lépésre meg is sza­badul tőlük. Ezt jelentette ki a szovjet vezető egyik tanács­adója, Nyikolaj Sislin. — Gorbacsov helyzete a KB-ülés után erősödni fog. Nem látok pillanatnyilag kü­lönösebb veszélyt. Az igaz, hogy a KB-tagok közül töb­ben bírálják őt, de az ülés után Gorbacsovnak nagyobb lesz a mozgástere — jelentet­te ki Sislin, aki személyi vál­tozásokat is vár. (MTI) Baloldali választási szövetség az NDK-ban (Berlini tudósítónktól.) Ha ma tartanának választá­sokat az NDK-ban, a legtöbb szavazatot — a voksok 54 szá­zalékát — a szociáldemokra­ták kapnák — erre az ered­ményre jutottak a­ lipcsei If­júságkutató Intézet és a Piac­kutató Intézet munkatársai közvélemény-kutatásuk során. A Demokratikus Szocializmus Pártja (elődje az NSZEP) 12, a Kereszténydemokrata Párt 11, az Új Fórum négy, a Libe­rális Demokrata Párt pedig három százalékot szerezne, míg az összes többi párt és mozgalom kénytelen lenne há­rom százalék alatti szavazati aránnyal beérni. Feltűnően megerősödött az újraegyesítést támogatók tá­bora — tűnt ki a felmérésből. A megkérdezetteknek mintegy háromnegyede támogatja az elképzelést, s közülük minden második az azonnali egyesí­tésre szavaz. Jelentősen csök­kent azoknak az aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy min­denképpen az NDK-ban ki­ik maradni. Ez egyúttal megerősíti azokat a nyugatné­met becsléseket, hogy három­­millióan élnek az NDK-ban „bőröndjeiken ülve”, az átte­­lepülésre készülve. A konzervatív Szövetség Né­metországért elnevezésű vá­lasztási platform után egy bal­oldali tömörülés is bejelentet­te megalakulását az NDK-ban. Az Új Fórum, a Demokráciát Most, valamint a Polgári Kez­deményezés a Békéért és Em­beri Jogokért nevű mozgalom lépett szerdán választási szö­vetségre. A platform azonban eleve hátrányos helyzetben in­dul, mert nincsenek tőkeerős NSZK-beli mecénásaik. Már­pedig minden jel arra vall, hogy a választási küzdelemben azoknak a hangja szól a leg­erősebben, akik mögött ott áll­nak a nagy nyugatnémet test­vérpártok, tehát a CDU,­­ a CSU,­­ valamint az SPD. A Kohl kancellár személyes köz­benjárásával összehozott jobb­oldali platform, a Szövetség Németországért például a kampányfőnököt is a másik né­met államból kapja. Az NDK fő áll­amügy­ész­én­ek helyettese szerdán nemzetközi sajtóértekezleten jelentette be, hogy javában tart a nyomozati eljárás az NDK számos egyko­ri vezető beosztású párt- és ál­lami funkcionáriusa ellen. Erich Mielkének, az állam­biz­­tonsági minisztérium vezetőjé­nek pere várhatóan már feb­ruárban elkezdődik. Honeckar ellen hazaárulás gyanújával folyik a vizsgálat. A személyes érdekből elkövetett hűtlen ke­zelés címén, folyik a vizsgálat Willy Stoph, volt miniszterel­nök, valamint első helyettese, Krolikowski, illetve az egyko­ri parlamenti elnök, Linder­­mann, a tervhivatal vezetője, Schürer, továbbá Hermann Axen ellen. Az állambiztonsági szolgálat több egykori vezető­jének ügyében az októberi tüntetések során elkövetett rendőri túlkapások, valamint a lehallgatások, a postai külde­mények jogtalan eltulajdoní­tása, illetve a lakosság széles körű megfigyelése okán nyo­moznak. Kiderült: a szolgálat ■rendszeresen megdézsmálta a lakosság pénzküldeményeit, így egészítve ki az államkincs­tárból kapott, nem jelentékte­len támogatást. * Az NSZK kormányának szerdai ülésén, amelyen Hel­mut Kohl szövetségi kancellár ecsetelte az NDK belső hely­zetét, egyhangúlag hozott dön­tés alapján kabinetbizottságot hoztak létre a német egység előmozdítására. Ennek állan­dó tagja a külügy-, a belügy-, az­­igazságügyi, a pénzügy-­, a gazdasági és munkaügyi mi­niszter, valamint a belnémet kapcsolatok minisztere. Egyébként sürgős tanácsko­zásra ült össze szerdán az­ Európai Közösségek Bizottsá­ga a két német állam Bonn­ban szorgalmazott pénzügyi uniójának megvitatására. Az élénk reagálás érthető, mivel az NSZK a Közös Piac mesz­­sze legerősebb gazdasági ha­talma, és a nyugatnémet már­tja az EGK valutarendszeré­nek tartópillére. (Reuter) Az NMF megkezdte a választási kampányt Színre lépett, mint önálló politikai képződmény, a román Nemzeti Megmentési Front. Miután különvált a front ta­nácsától, politikai szervezet­ként bekapcsolódik a választá­si küzdelmekbe. Nyilvánosság­ra hozta programját és szer­vezeti szabályzatát. Az Adevarul szerdai száma­­közölt ismertetést a Nemzeti Megmentési Front céljairól. Eszerint a front az ország al­kotó erőinek összefogását, a pluralista politikai rendszert, a hatékony gazdaság megte­remtését, a nemzeti­­kultúra újjászületését tekinti feladatá­nak. Célja: megalapozni a tár­sadalmi igazságon és méltá­nyosságon, a törvényességen nyugvó jogállamot. A front úgy értékeli, hogy Románia nemzeti érdekei di­namikus és hajlékony külpoli­tikával szolgálhatók. Ennek lényege, hogy figyelembe ve­szi a világ erőviszonyaiban végbement mélyreható válto­zásokat. Az Adevarul közli az új po­litikai szervezet szervezeti sza­bályzatát is. A frontnak tagjai lehetnek egyének és közössé­gek is. Nem lehetnek tagjai a diktatúra szolgálatával erköl­csileg és politikailag kompro­mittált személyek. ■ A román gazdaság fejlesz­tése elképzelhetetlen a csúcs­­technológiák meghonosítása és alkalmazása nélkül — mondot­ta Petre Román miniszterel­nök. A Rompresnek adott nyi­latkozatban szólt arról, hogy csúcstechnológia nélkül nem lehet az életszínvonalat sem emelni, ez pedig kulcskérdése az országnak. A Csíkszeredai traktorgyár­ban magyar—román baráti kör alakult. Célja: közösen fellép­ni az uszítás ellen, visszaver­ni a rémhíreket, amelyek az együttélő románok és magya­rok lelki összeforrottságának megbontására törekednek — írja a Hargita Népe című lap. Felhívja az ország valamennyi vállalatát és intézményét: tá­mogassák kezdeményezésüket az együttélő nemzetiségek ba­rátságának elmélyítéséért, az évszázadok során használt leg­­gyalázatosabb fegyver, a so­vinizmus ellen. Nagybányán megtalálták a Lendvay-emléktáblát. Mint a Bányavidéki Új Szó írja, az 1807. november 11-én Nagybá­nyán született Lendvay Márton színművész emlékét megjelöl­ték, de az emléktáblát a Ceau­­sescu-diktatúra idején eltávo­lították­ . Lendvay Márton a magyar színészet kiváló egyénisége volt. Pesten 1837-ben a Nem­zeti Színház megnyitásakor Vörösmarty prológjában, az Árpád ébredésében ő mondta ki az első magyar szót a szín­padon. (MTI) A csehszlovák energiaminiszter szerint Bőst fel kell építeni Másfél évet késik az indítás A bős-nagymarosi vízlép­cső-építkezés ügyében illeté­kes csehszlovák szövetségi mi­niszter a bősi létesítmény fel­építése mellett foglalt állást keddi televíziós nyilatkozatá­ban. Frantisek Pinc csehszlovák energiaügyi miniszter, aki az átalakított Adamec-kormány­­bam belügyminiszter volt, és a CSKP-t képviseli a nemzeti közmegegyezés kabinetjében, kedden azt követően nyilatko­zott a csehszlovák televízió­nak, hogy helyszíni szemlét tartott a bősi építkezésen. Pinc hangoztatta: tekintettel a munkálatok előrehaladott vol­tára, a bősi erőművet meg kell építeni, ő ezt a véleményt fogja képviselni a szövetségi kormányban. Pinc megjegyez­te, hogy az alacsony vízszint miatt nem tudják a bősi erő­mű gépeit­­ kipróbálni, így a vízierőművet csak tizennyolc hónapos késéssel lehet beindí­tani. Pinc azt is kifejtette, hogy a csehszlovák energiaellátás további fejlesztését az atom­­energetika értelmes fejleszté­sével képzeli el, amely képes kímélni a környezetet. El­mondotta, korlátozzák a ha­gyományos energiaforrásokat, de az atomprogram biztosíté­kaiként bizonyos hányadukat meghagyják. (MTI) Készül a menetrend a csehszlovákiai szovjet csapatok kivonására Moszkvában szerdán megkezdődött a csehszlovák—szovjet csapatkivonási tárgyalások második fordulója. Most a közép­pontban a csapatkivonás konkrét menetrendjének kidolgozá­sa, valamint az ezt rögzítő kétoldalú megállapodás szövegének előkészítése áll. A csehszlovák külügyminisztérium képvise­lője szerdán határozott hangon utasította vissza a TASZSZ szovjet hírügynökségnek azt az értékelését, amelyben szovjet­ellenesnek minősítette a szovjet csapatok azonnali kivonását sürgető keddi prágai tüntetést. Dobrovski részben a Szovjet­­úniót is felelőssé tette a kialakult helyzetért. (MTI) Újabb zavargások Pakisztánban A pakisztáni Karacsi városában ismét etnikai és pártpo­litikai zavargások törtek ki. A tüntetők összeverekedtek, ezután órákig tartó utcai harcok alakultak ki egyfelől közöttük, másfe­lől a beavatkozó biztonsági erőkkel. Mindez szerdán huszonöt ember halálát okozta. (MTI) Szihanuk hazaindult Kambodzsa általa ellenőrzött részébe Norodom Szihanuk, a Phnom Penh-i kormány ellen harcoló három ellenzéki mozgalom vezére szerdán 11 évi száműzetés után elindult Kambodzsába. Szihanuk a saját fegyveres moz­galma által ellenőrzött területek valamelyikén keres lakhelyet. Hazatérését azzal indokolta, hogy hadserege már elég nagy területeket tart ellenőrzése alatt az ország belsejében. De az­zal is, hogy Nyugaton egyre többen ismerik el a Phnom Penh-i Hun Sen-kormányt, s Szihanuk egykori államfő vélhetőleg ezt az irányzatot szeretné ellensúlyozni személyes kambodzsai je­lenlétével. (AP) Pluralizmus kínai módra (Pekingi tudósítónktól­)­nácsadóként is részt vet Miközben a Kínai KP követ­­hetnek döntések előkészíté­­kezetesen ragaszkodik hatalmi lében, vizsgálatok lefolytató­­monopóliumához, a kelet-euró­­pában. Ugyancsak kívánatos, mai változások hatására a ko- hogy nem kommunista szak­­rábbinál nagyobb hangsúlyt embereket ajánljanak vezető helyet a vezetése alatt meg­ posztokra az ügyészségeknél és valósuló többpárti együttmű- a bíróságoknál. A KKP szük­­ködés fejlesztésére.­ségesnek ítéli meg, hogy a de-A párt központi bizottsága­mokrat­ikus pártok és a pár­­szerdán közzétett dokumentu­­monkívüliek megfelelő arány­­ában arra szólított fel, hogy bán képviseltessék magukat az a központi kormányban, a­mi­ országos népi gyűlésben és misztériumokban, a kormány­ annak bizottságaiban, vala­­bizottságokban,­­a megyei és mint a népfront vezető testű­­tartományi kormányzat szer-­­leteiben é­vekben juttassák vezető tiszt- Március végén összeül a köz­ségekhez a nyolc demokrata- ponti kormány átalakítására is kés párt képviselőit és pár­ jogosult parlament, az orszá­­gon kívüli személyiségeket. A gos népi gyűlés, járási, mo­nem kommunista politikusok gyes és városi szinten pedig bevonása az államirányításba megkezdődtek a helyi válasz­­a többpárti együttműködés tások. fontos eleme­t mutat rá a do- A felszabadulás előtt a do­­kumentum.­kult nyolc kínai demokratikus A KKP szorgalmazza, hogy párt együttes taglétszáma a központi és az alsóbb szintű mindössze 320 ezer — a KKP a kormányszervek üléseire szűk- 18 millió tagjával szemben,­ség esetén hívják meg meg.s­ Mind a nyolc kis párt alapek­­gyelői minőségben a demokra­­mányában ismerte el a kom­­tikus pártok képviselőit és munista párt vezető szerepét, párton kívüli személyeket. Ta- Bócz Sándor Összeurópai mozgalmat akarnak a szociáldemokrata pártok Nyers Rezső is részt vesz a nyugat-berlini tanácskozáson (Berlini tudósítónktól.) A háború utáni idők leg­jelentősebb párttalálkozója­­ként harangozták be a szerve­zők az Európai Közösségek (EK) szociáldemokrata párt­­szövetségének ma kezdődő két­napos nyugat-berlini találko­zóját, amelynek egyik célja, hogy lerakja egy összeurópai szociáldemokrata párt alap­­ jait. A Reichstag épületében, pár lépésre a Brandenburgi kaputól, Nyugat-Európa és a skandináv országok szociálde­­mokrata pártjainak csaknem valamennyi első embere je­len lesz, az összejövetel iga­zi csemegéjét azonban az szolgáltatja, hogy az NDK és más kelet-európai országok, így Magyarország szocialista és szociáldemokrata pártjai is képviseltetik magukat. A vendégek között van Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Petrasovits An­na, a Magyarországi Szociál­­moikrata Párt­ elnöke csakúgy, mint a nemrég újjáalakult NDK-beli SPD ügyvezetője, Ibrahim Böhme is. Az EK szociáldemokrata pártszövetsége tagjai sorába fogadja az osztrák pártot, tagsági státust kapnak az Eu­rópai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) szociálde­mokrata pártjai, míg az NDK és néhány más kele­t-európai ország társmozgalma megfi­gyelői minőségben csatlakoz­hat a tekintélyes „klubhoz”, amely így valóban nagy lé­pést tesz abba az irányba, hogy nyugat-európaiból össz­európai pártszövetséggé vál­jon. Mint az Európai Parlament szocialista frakciója nyugatné­met szociáldemokrata csoport­jának elnöke újságírókkal kö­zölte, legkésőbb 1992-re el akarják érni, hogy az európai szociáldemokraták szervezete — az EFTA-országok, az NDK és Kelet-Európa pártjai teljes jogú tagságával — ütőképes politikai erővé váljon. A kétnapos összejövetel fi­gyelmének középpontjában a kelet-európai változások áll­nak, s a csúcstalálkozó a leg­közvetlenebb politikai hasz­not az NDK szociáldemokra­tái számára hajtja. A nem hi­vatalos hangulatszondázások szerint a legnagyobb népsze­rűségnek örvendő NDK-beli SPD az Európai Parlament szocialista frakciójával és az EK szociáldemokrata párt­­szövetségével közösen nagy­szabású ünnepi összejövetelt tartott szerda este a berlini Népszínházban (Volksbühne), Jövőnk Európa címmel, amelyet megfigyelők az NDK-beli szo­ciáldemokraták választási kampánya nyitásának tekinte­nek. A vendégek között a nem­zetközi szocialista mozgalom olyan személyiségei vonultak fel, mint Hans-Jochen Vogel, Andreas Papandreu, Pierre Mauroy, Bettino Craxi, Neil Kinnock, Gro Harlem Brundt­­land, Léderer Pál

Next