Népszabadság, 1990. április (48. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-02 / 77. szám

Románia száz napja Marosvásárhely tálságait le kell vonni, előtér kell he­lyezni az ország éékeit — erre hívott fel szabat esti televíziós beszédén Ion Iliescu, az Ideigleni Nemze­ti Egységtanács elnö. Románia vezető­olitikusa abból az alkalombó szólt az ország népéhez, így száz napja győzött a nép­forrada­lom. A napot szerte Rnániában az áldozatok eml­eretének jegyében ünnepeltélA temp­lomokban és a haok szín­­helyein gyászmisék, az em­lékhelyeknél koszorúzásokat tartottak. Bukarestben Ion Iliescu, Petre Román kor­mányfő és több vezető politi­kus katonai díszőrség jelen­létével koszorúzott a Fiatal Hősök temetőjében, a Forra-, halom terén és másutt. Kü­lön megemlékezést tartottak a televízió székházánál is, ahol súlyos harcok folytak. A De­cember 21. elnevezésű egye­temi diákszervezet megjelölte azt a helyet, közvetlenül az egyetem mellett, ahol a forra­dalom első óráiban az első (Folytatás a 3. oldalon.) SPRINGER—M JEGYEK Eladási vagy átalakítás? ( Munkatársunk I.) Látszólag egyménnyt ellent­mondó hírek jeletek meg a hétvégi lappokban erról, hogy az Axel Springer Bdapest Kft. megvásárolna több megyei la­pot. A Magyar Hírap a témá­­jí-Val foglalkozó írósban olyan véleményt is közl, amely a NEXTO 2000-hez hsonlítja a készülő üzletet, k­özzéteszi a Magyar Újságíró Országos Szövetségének tiltkozását. A Magyar Nemzetben nyilatkozik Bayer József, a Spinger buda­pesti leányvállalatnak ügyve­zető igazgatója, vaamint Fab­­riczki András, az MSZP gaz­dasági hivatalának vezetője. A nyilatkozatokból kitűnik: a Springer egyelőre a vidéki szer­kesztőségekkel és kiadóválla­latokkal tárgyal a lapok in­dításáról, amihez átvennék a megyei lapok rég gárdáját, korszerűbb technikával egészí­tenék ki a szerkesztőségek inf­rastruktúráját. Fabriczki And­rás szerint az MSZP csak a tár­gyalások végső szakaszába kí­ván bekapcsolódó, s megemlí­ti, a Springer mellett más cé­gek is érdeklődtek a megyei lapok iránt. Ugyanakkor az MTI közzé­tette — s a szombati lapok szintén ismertették — Nagy Imrének, az MSZP elnöksége tagjának nyilatkozatát, amely szerint — idézzük: — „a Szo­cialista Párt nem tárgyal a Springer konszernnel egyetlen megyei napilap eladásáról sem.” — Kinek higgyünk a nyilat­kozók közül? — tettük fel a kérdést vasárnap délután Nagy Imrének. — Szerintem a nyilatkozatok között nincs ellentmondás. Én az eladás tényét tagadtam, s ez igaz is. Egyetlen lapot sem adunk el, átalakításról viszont tárgyalunk a Springerrel. Ba­yer és Fabriczki is erről be­szélt. — Csakhogy Bayer úr a Ma­gyar Nemzetben megemlíti: az új lapoknál 100 százalékos ré­szesedést is szerezhetnek. Ez mégiscsak eladásnak tűnik. — Már miért lenne az? Ha­sonlóan alakult meg az Új Lu­das, miközben a régi megma­radt. Ismétlem: új lapok alapí­tásáról van szó, és nem a ré­giek kiárusításáról. (Folytatás a 4. oldalon.) Ök­ vagy bánatos Springer úr? ­ • 16 oldal - Ára: 6,50 Ft NÉPSZABADSÁG 1990. április hétfő­­ SZOCIALISTA NAPILAP XLVIII. évfolyam, 77. szám Gorbacsov—Landsbergis: nincs párbeszéd A litván néphez intézett szombati felhívásában drá­mainak nevezte Mihail Gr­bacsov a köztársaságban -. alakult helyzetet, s közös fiú­lépést sürgetett a súlyos kö­ö­vetkezmények elkerülése ér­dekében. A szovjet elnök rámutatott: a litván Legfelsőbb Tanács március 11-i határozata kriti­kus helyzetet teremtett. A lit­ván vezetésnek a Szovjetunió­hoz fűződő kapcsolatok azon­nali megszakítására irányuló kísérletei, az egyoldalú és ul­­timatív lépések taktikája ve­szélyezteti a köztársaságban élők — litvánok és nem litvá­nok — normális életét, és ag­godalmat váltanak ki az or­szágban. Mindez szembeállít­ja Litvániát a többi szovjet köztársasággal, és aláássa a történelmileg kialakult együtt­működés alapjait. Gorbacsov minden logikát nélkülözőnek nevezte a litván lépéseket, mivel azokat akkor foganato­sították, amikor valóban de­mokratikus alapon kezdődött meg a szövetség átalakítása. Gorbacsov megismételte, hogy a szovjet vezetés az ösz­­szes nép szabad fejlődésének híve, tiszteletben tartja ön­­rendelkezésre és szuvereni­tásra vonatkozó jogukat, s ez alól a litván nép sem ki­vétel. Az elnök hangsúlyozta, hogy drámai helyzet alakult ki a­­ köztársaságban, s ha nem veszik figyelembe a jó­zan ész szavát, az események súlyos következményekkel jár­hatnak mindenki számára. Gorbacsov hangsúlyozta, hogy ennek elkerülése érdekében egységesen kell fellépni, s ki­fejezte reményét,­ hogy fel­hívása a köztársaság lakossá­gának támogatására talál. Határozottan elítélte Gor­bacsov felhívását vasárnapi tévényilatkozatában Vytautas Landsbergis. A litván Legfel­sőbb Tanács elnöke kijelen­tette: a szovjet elnök nem haj­lik a nemzetközi közvéle­mény által is javasolt párbe­szédre Litvániával. Hivatalosan meg nem erősí­tett hírek szerint vasárnap hajnalban újabb katonai esz­közök érkeztek vasúton Vil­­niusba, majd a nap folyamán páncélozott harcjárművek cso­portja vonult át a litván fővá­ros egyes negyedein. Az MTI moszkvai irodájának kérdésé­re a litván parlament sajtó­­szolgálata közölte: a város ka­tonai parancsnoksága előbb cá­folta a hírt, majd elzárkózott a válaszadás elől. A litván fővárosban egyéb­ként nyugalom van, a Sa­iudis felhívására az emberek több­nyire otthon maradnak. A litvániai orosz nemzetisé­gűekkel való szolidaritás je­gyében vasárnap a moszkvai tévétorony tőszomszédságában rendezett tüntetést a moszkvai Népi­ Hazafias Front és a Tár­sadalmi Kezdeményezések Alapja nevű szerveződés. A megmozdulás részvevői siet­séggel vádolták a litván veze­tést, s „az összeütközéshez ve­zető politika” haladéktalan le­állítását követelték. A hivatalos szovjet hírügy­nökség a helyszín és a részve­vők sz­ámának megjelölése nél­kül számolt be arról a vásár­­(Folytatás a 2. oldalon.) Frissen érkezett páncélozott járművek Vilniusban. MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT Egykori szekus tiszteket tart megfigyelés alatt a magyar kémelhárítás Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal elnöke a Malév védelméről A politikai rendszerváltás békésen megy végbe, de — hadd fogalmazzunk így — nem idillikusan és nem fenyege­tések nélkül. Az ország biztonságával kapcsolatos titkosszol­gálati jellegű tevékenység — a kémelhárítás, a terrorizmus elleni küzdelem is — kikerült a Belügyminisztérium hatás­köréből, s ma a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz tartozik. Ennek elnökével, Nagy Lajos ezredessel beszélgettünk a múlt hét végén. L-o- 1 j1 1 1 y«.l-*« Jj-L j 1 jtll O* £cca-i lui 1 ij •. * fc I X* O* y 1 (JjJU lói I NI” búi b-J. (___fj \^yj} • dJi IplLt- bái u»ys (ilbu LbiJI t .Ij .^-11 LjJlmJ I Jaj 1 la 1 • • • • IL j , i J j l—J 1 *—ba í-aaj—J 1 j 1 ‘ ; 1 1 »J^J , .*,b L**“ bá b I 4, . — ,_5 jLáj bőa 1 jí Jp L ■ bal^ptpo' OljNI -Llpjp Ijóp........ I^aí-l • la a 1 j —‘ ŐJyj I w b JÖJ • • • • • áUaál, oM „írva vagyon, hogy az ilyen kezet le kell vágni”. Terroristák arab nyelvű fenyegető levele. — Elnök úr, a sajtó beszámolt a Chrudinák Alajost ért fenyegetés­ről, s arról a védelemről, amelyet számára önök, a rendőrséggel kar­öltve biztosítanak. Sok ilyen eset van? Fenyegetik-e például a kor­mánytagokat? — A kérdés végével kezdve: a Minisztertanács tagjai is kapnak fenyegető — nemegy­szer életveszélyes fenyegetést tartalmazó — üzeneteket. A világ minden országában szinte naponta előfordulnak hasonló esetek, amikor gon­doskodni kell bizonyos ma­gas beosztású személyek fizi­kai védelméről. Ezt elsősor­ban a Belügyminisztériumhoz tartozó kormányőrség végzi. A Nemzetbiztonsági Hivatal feladata, jellegének megfele­­(Folytatás a 7. oldalon.) KP­ ­ Csaknem négyezren „futottak a városért” vasárnap Budapesten a Vivicitta—Kontrax versenyen. Sportbeszámolóink a 15 —16. oldalon.) boros Jenő felvétele Megverték a (Tudósítónktól.) Morvai Ferencet hiába vár­ták hívei szombaton Kiskőrö­sön. A kazánkirály — aki saját elmondása szerint négy év óta ez alkalommal indult útnak először kísérő nélkül — azt kí­vánta tudtul adni Petőfi váro­sában, hogy az első fordulóban aratott győzelme tudatában ki­áll választói elé a Bács-Kiskun megyei 6. számú körzetben. Helyette hír érkezett: a ka­zánkirályt útközben csellel megállásra késztették — egy ember feküdt az úton kereszt­ben —, majd összeverték, meg­kötözték és az árokba lökték. „Dögölj meg, idegen betolako­dó” — állt a táblán, amelyet hátára tűztek. Kocsijába ben­zint locsoltak, majd felgyújtot­ták. A képviselőjelölt — aki­nek kezén a kötözés nyomai kazánkirályt még vasárnap délután is jól ki­vehetők voltak — szegycsont­töréssel, agyrázkódással és zú­­zódással került a kecskeméti megyei kórházba, ahonnan el­ső dolga volt nyilatkozatot dik­tálni: a vandál támadás elle­nére sem lép vissza. Állítólag korábban is megfenyegették már, és választási kampányá­nak stábja is kapott baljós le­veleket, telefonokat. A kiskőrösi politikai pártok — az MSZP-től kezdve az MDF-en és az SZDSZ-en át az FKgP-ig — azonnal elítélték a brutális támadást, gyógyulást kívántak a kazánkirálynak, és újult erővel indultak küzde­lembe április 8-ai legyőzése ér­dekében. Nem állítható ugyanis, hogy Morvai a választási kampánya során kizárólag híveket tobor­zott volna. Az összes helybéli (Folytatás a 4. oldalon.)

Next