Népszabadság, 1990. április (48. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-10 / 84. szám
1990. április 10., kedd NÉPSZABADSÁG - VILÁGTÜKÖR MUNKATÁRSUNK MAROKKÓI RIPORTSOROZATA A felfedezés mindig nagy élmény. Különösen, ha olyan országról van szó, mint Marokkó, amely az ideológiai különbségek építette magas falak mögött sokáig elérhetetlen volt Európa keleti feléből. Az egykori „serifek császárságába” készülő újságírónak mindössze két segédanyag áll rendelkezésére. Az egyik egy harmincévesnél is idősebb útikönyv, amelyből egy lefátyolozott, porlepte, a berber törzsi hagyományokat tovább ápoló, álmos arab ország képe rajzolódik ki. A másik egy néhány hónappal ezelőtt írt Le Monde-cikk, amelyben egy dinamikusan fejlődő, mind korszerűbb iparral rendelkező állam kopogtat Európa kapujában. A különbség zavarba ejtő, a titok leleplezésre vár. Lebbentsük hát föl a fátylat, amely sokáig elfedte előlünk a Marokkói Királyság valódi arcát. A Szocialista Internacionálé kínálja a keretet az európai baloldal összefogásához Interjú Giorgio Napolitanóval az OKP átalakulásáról A Moinitecitorióban, a parlamentben levő irodájában fogad Giorgio Napolitano. Az interjút többször szakítja félbe telefonhívás, az OKP úgynevezett árnyékkormányának külügyminisztere rendkívül elfoglalt. Miként az OKP többi vezetője is, hiszen Nyugat- Európa legnagyobb kommunista pártja a márciusi bolognai kongresszussal elindította önmaga nagy átalakulását. Egy, még nem pontosan tisztázott időtartamú alkotmányozószakasz — esetleg egy év — végeztével az OKP helyére egy új baloldali demokratikus politikai formáció lép. A döntést a párttagság indulatoktól, érzelmektől sem mentes több hónapos vitája előzte meg. Nagyjából kéthar- mad-egyharmad arányban oszlott meg a fordulatot támogatók, illetve elutasítók tábora. A bolognai kongresszus hasonló összetételben adott zöld jelzést az alkotmányozószakasz beindításához. A megválasztott új központi bizottság összetétele is pontosan tükrözi az erőviszonyokat, és teljes jogosultságot biztosítottak a különvéleményeknek. Giorgio Napolitanót az OKP átalakulása egyik fő kezdeményezőjének tartják, aki a külügyek felelőseként hosszú évek óta építi a kapcsolatokat a nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártokkal, így a Szocialista Internacionáléval is. — Sokan már most is új pártról beszélnek, ön említette egyik beszédében, hogy az új párt mindenekelőtt három elemre épül: a teljes szakításra a kommunista ideológiával, a Szocialista Internacionáléhoz való csatlakozási szándékra és a demokratikus centralizmus elvének végleges feladására. A sorrendnek van-e lényeges szerepe, s ha igen, mit jelent a Nyugat baloldala szempontjából a Kelet valós szocializmusának csődje? — A Kelet rendszereinek összeomlásából le kell vonni az összes konzekvenciát. Itt van például a magyarországi választás: az NDK után a lakosság önöknél is a centrumra adta a voksát. Ez érthető következmény, a közvélemény azokat az erőket is bünteti, amelyek pedig a reformokkal kísérleteztek. A történteket nem lehet csupán a vezetés hibáinak, tévedéseinek tulajdonítani. A rendszerválságnak mélyebb okai, összetevői voltak. Talán igazságtalanságnak tűnhet, hogy a mostani értékítélet nem tesz különbségeket rendszer és rendszer között. Pedig valóban jelentős eltérések voltak az egyes országok vezető pártjainak gyakorlatában. Nemcsak az OKP, hanem a nyugat-európai kormányok is így értékelték az egykori MSZMP esetében a rugalmasabb, toleránsabb politikai kultúrát. A gazdasági életben is történtek jelentős kísérletek, még ha a gyökeres Reformot Moszkva lefékezte is. A különbségek múltbeli rögzítésénél azonban nem állhatunk meg. Azokat a közös gyökereket kell vizsgálni, amelyek végül is a Kelet rendszereinek lényegét, s így a válságot is magyarázzák. A szocializmus koncepciójáról, a hatalom felfogásáról és annak gyakorlásáról van szó. Az olasz kommunisták nem ma kezdték bírálni ezt a koncepciót, hanem lassan húsz éve. Párttagságunknak egy része mégis változatlanul ezt a szocializmusfelfogást vallja magáénak. Ismétlem, az összes tanulságot le kell vonni a Kelet válságából, egyértelműen el kell határolódni az úgynevezett valós szocializmus lényegét kifejező hagyományoktól. Pártunk átalakulásának ez alapfeltétele, csak így nyithat egy új, korszerű baloldaliság felé. — Ismert, hogy az OKP már Berlinguer idején szakított a Szovjetunió vezette nemzetközi kommunista mozgalommal. A kelet-európai modell most összedőlt. Az új helyzetben a csatlakozási szándék a Szocialista Internacionáléhoz pragmatikus avagy ideológiai döntés? — A mi választásunk politikai. Egyben elvi, eszmei alapokon is nyugszik, következik korábbi utunkból, és megfelel a választott stratégiai célunknak is. Emlékeztetném arra, hogy nincs szó valamiféle újdonságról. Már Longo főtitkársága idején felvettük a kapcsolatot Willy Brandt SPD-jével. Berlinguer, Brandt és Olof Palme között gyakori volt az egyeztetés. Ezeket a szálakat azóta is fokozatosan és tudatosan építettük. Amikor 1987- ben a Szocialista Internacionálé Rómában tartotta elnökségi ülését, Brandt akkor is találkozott Natta főtitkárral. Az Európai Parlamentben szoros együttműködés alakult ki a szocialista és szociáldemokrata képviselőcsoporttal, sőt tavaly az OKP néhány kisebb erővel önálló csoportot hozott létre, amivel jelezte, hogykülönvált a nyugat-európai — így francia és portugál — kommunista képviselőktől. Az OKP vezetősége már tavaly júliusban kinyilvánította szándékát, hogy szoros kapcsolatba kíván lépni a Szocialista Internacionáléval, ,s ezt a bolognai kongresszus megerősítette azzal, hogy benyújtjuk a csatlakozási kérelmet. A döntés megfontolt. Alaposan értékeltük a Szocialista Internacionáléban végbement változásokat, a mutatkozó új vonásokat. A határozott elkötelezettséget a leszerelés, a Dél-, illetve Kelet-Európa problémáinak megoldása iránt, az egyértelmű támogatást Gorbacsov új politikájának, a peresztrojkának. Véleményünk szerint a Szocialista Internacionálé pozitív átértékelési folyamatot indított el a nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártokban. A stockholmi kongresszusok elvi nyilatkozatának tartalmával mi, olaszkommunisták is teljesen azonosulhatunk. Ez megfelelő alap a csatlakozásunkhoz. Természetesen bizonyos ismert nehézségeken túl kell jutni. Miként önöknél az MSZP mellett ott van a szociáldemokrata párt, Itáliában az OSZP és az OSZDP is tagja a Szocialista Internacionálénak. A szervezet, ismert gyakorlatának megfelelően, meghallgatja a már befogadott pártok véleményét az újonnan jelentkezőről. — A korábban gyakran éles hangvételű OKP—OSZP polémiával szemben a bolognai kongresszuson Occhetto új hangnemet használt. Ez a jégolvadás jele? — Viszonyunkban valóban a javulás, a tisztázás folyamata indult be. Occhetto bolognai beszéde pozitív visszhangra talált a szocialista pártban. Riminiben az OSZP konferenciáján Bettino Craxi maga is jelét adta ennek, s a konferencia önmagában is lendített a párbeszéden. Azzal is, hogy a szocialisták tanácskozásán konkrét programról, így intézményes reformokról folyt a vita, amelynek pontjairól termékeny eszmecsere bontakozhat ki a baloldal két nagy pártja között. Ez alkalom és kihasználandó lehetőség a távolság csökkentésére a nézetekben. — Visszakanyarodnék még egy kérdés erejéig a Szocialista Internacionáléhoz. Ön szerint mennyiben kínál gyűjtőfórumot a Kelet baloldali erői számára is? — Úgy vélem, a jelenlegi szakaszban a Szocialista Internacionálé alkotja az érvényes vonatkozási és találkozási pontot Közép-Kelet- Európa azon baloldali erőinek is, amelyek az egykori szociáldemokraták utódpártjának tekintik magukat, avagy a régi kommunista pártokból reformszellemüktől vezéreltetve, önálló útra lépve, új pártot hívtak életre. Teljesen új kép körvonalazódik Európában, így a baloldal számára is. Látni kell persze a nehézségeket. Egyrészt a múltban gyökerező megosztottságot, másrészt a keleti rendszerek összeomlásakor megnyilvánuló ellenáramlatot. Mindezekkel szemben az egyedüli lehetséges út a Nyugat és a Kelet baloldali erőinek együttműködése. — A bevezetőben felsorolt három elem között szerepel a szakítás a demokratikus centralizmus elvével. Milyennek képzelik a leendő új politikai formációt? — Ami a demokratikus centralizmus elvének feladását illeti, ez sem valamiféle újdonság a párt életében. A demokratikus centralizmus gyakorlása is lényegesen eltérő formákat hozott a munkásmozgalom történetében, hogy csak az OKP avagy az SZKP és a Kínai KP példájára utaljak. Egy hosszabb folyamat eredményeként szilárdult meg az a mai álláspontunk, hogy a párt életében olyan pluralizmusra van szükség, amely nemcsak a különvéleményeket ismeri el, hanem biztosítja is az önállóságot. Nem pusztán különféle nézetek tolerálásáról van szó, hanem a különböző politikai, kulturális áramlatok dialektikájának elfogadásáról. Mindennek alapján a döntéshozás folyamatában is teret kell engedni az eltérő nézeteknek. Az új politikai formációnak, amelyet elképzelünk, teljesen új típusú belső rendetkell kialakítania. De hogy ez pontosan miként is körvonalazódik, struktúrája miként szabályozótok, erre én most nem tudok válaszolni. Ez a közeljövő feladata, amikor is a párt és más baloldali demokratikus erők együtt alakítják ki az új rendet. Azért is neveztük el tudatosan alkotmányozó szakasznak az elkövetkező hónapok munkáját. Róma, 1990. április. Ortutay L. Gyula 7 1. A hitetlenek városa Marokikába Casablancán keresztül vezet az út. Ez a négymilliósra duzzadt metropolis nem főváros ugyan, ám elkerülni szinte lehetetlen. Itt a legnagyobb nemzetközi légikikötő, ide torkollik az északról, Rabat felől érkező autópálya, s a legnagyobb vasúti csomóponttal is ez a város büszkélkedhet. Hatalmas tengeri kikötője pedig kaput nyit a világra. Amikor jó évszázada partra szálltak Marokkóban az első gyarmatosítók, és végigpillantottak a város rozzant erődítményein túl elterülő tájon, senki sem sejtette, hogy ezen a fakó síkságon, amelyen a kis Basakura patak izzad át némi nedvességet, néhány évtized múlva nagyváros lesz. Ám akadtak olyanok is, akik már akkortájt felismerték: kitűnő kereskedelmi lehetőségeket rejt ez a hely. Sietve felvásárolták az erődítmény környékén elterülő telkeket,s nyakra-főre, minden rendszer és összhang nélkül beépítették az egészet fundukokkal, üzlethelyiségekkel és lakóházakkal. Casablancáthatalmába kerítette a spekuláció, méghozzá olyan erővel, hogy hatására — az első világháború előestéjén — egész Marokkóra fellendülés köszöntött. Megkezdődött a féktelen üzérkedések kora. Az építőanyagok pillanatok alatt hajórakományszámra cseréltek gazdát. A telkek ára a mai V. Mohamed tér helyén egyszeriben a nagy párizsi bulvárok ingatlanjainak értéke fölé szökött. Tülekedő érvényesülés A város kapkodva terjeszkedett. A főútvonalak zegzugosak és szűkek maradtak, csupán a belvárost szegélyező körutakat sikerült felruházni nagyvárosiaskülsővel. A világ egyik legfiatalabb nagyvárosa születése első éveinek öröklött zűrzavarával ,terhelten növekedett. Sokan csúnya városnak tartják Casát — ahogy a helybeliek hívják —, mert csak a félbemaradt, kusza, szűk utcákat, helyenként a város szívében is beépítetlenül ásítozó telkeket és a kecsesen magasba szökkenő felhőkarcolók tövében gubbasztó ütöttkopott kis házakat látják. De bőven akadnak olyanok is, akiknek a szívét Casa élénk, nagyvárosias jellege, tengernyi elegáns épülete, korszerű, ízléses építészeti megoldásai, az esténként neonfényiben úszó főutak elegáns kirakatai nyerik meg. Mi tagadás, Casa a legkevésbé tipikus marokkói metropolis. Sokkal inkább modern nagyváros, ahol a hagyományokat elsodorta a város nyitottsága, kozmopolitizmusa révén benyomuló európai civilizáció. Nem úgy, mint Fez, az egykori székváros, amely a birodalom vallási és kuturális középpontjának tudatos vállalója. Casablancabeállt az érvényesülés verőfénye felé tülekedők sorába, vállalva a „hitetlenek városának” elítélőbélyegét is. Ha az első és második világháború idején Marokkó a viszonylagos háborítatlanságot élvező casalblancai kikötő révén használta ki a konjunktúrát, ma az 1993-tól egységesülő Európa miatt irányul rá a figyelem. Már a casablancai repülőtéren érzékelhető: nő az érdeklődés az ország iránti. Magam is vagy félszáz spanyol hajózási vállalkozó csoportjával együtt érkezeim egy repülőgépen. Az elegáns, diplomatatáskás urak egymás oldalába könyökölve igyekeznek szállodai szobát felkönyörögni az ötcsillagos hotelek repülőtériképisületein. A négy nyelven beszélő, fiatal marokkói hivatalnokok nem kis büszkeséggel szemlélik a tülekedést. Pár évvel ezelőtt még egyirányú volt a forgalom: marokkói vendégmunkások hada ostromolta a nyugat-európai munkaerőpiacot, hogy — többnyire a legnehezebb munkát elvégezve — némi pénzt juttassanak az otthon nélkülözőknek. Hegyek Mohamedhez Az előrelátó üzletemberek ma „hegyként jönnek Mohamedhez’’. Jól tudják, hogy az egységesülő Európában hamarosan, enyhül az a különbség, amely a viszonylag fejletlenebb Portugáliába, Görögországba és Spanyolországba csábította a tőkét. Új lehetőség után kell néznie annak, aki nem akar lemaradni a versenyfutásban. Sokan ezt Marokkóban vélik felfedezni. Az indokok meggyőzőek: az öt Maghreb-ország történelmi megbékélése, unióra lépése révén 65 milliósra tágult ez a piac, ahol a munkaerő — még a legfejlettebb Marokkó tekintetében is — nyolcszor-tízszer olcsóbb, mintNyugat- Európában. Van más, számokban is kifejezhető csábítás: évi tízszázalékos ipari növekedési ütem, 2,3 százalékra leszorított infláció, öt év alatt a harmadára csökkentett költségvetési deficit. A vállalkozók válasza: 1989-ben a megelőző évinél 40 százalékkal több befektetés özönlött az országba. Erre a hazai tőke is észbe kapott. Az eddig jobbára telekspekulációkba fektetett dirham ma már az ipari és mezőgazdasági vállalkozásokban szaporodik. Apropó, mezőgazdaság: a 20 milliárd fölötti külföldi adósság és a lakosság 2,5 százalékos évi növekedési üteme mellett ez az a terület, amely változatlanul a leginkább sebezhetővé teszi az országot. A föld ma is a lakosság csaknem 40 százalékának nyújt munkát, miközben a bruttó hazai terméknek csak 19 százalékát adja. A megművelhető földterületnek csak egynyolcada öntözött, a szárazság pedig gyakori „vendég” errefelé. Így Marokkó legfontosabb ásványkincsének, a foszfátnak az exportjövedelméből jelentős összeget kell élelmiszer-behozatalra fordítani. Újabb gond a munkanélküliség, amit a magas népszaporulat is súlyosbít. Hiába létesített az ipar egy év alatt 60 ezer új munkahelyet, a 15 százalék fölötti munkanélküliséget alig egy százalékkal tudta csökkenteni. Különösen érzékenyen érinti a munkanélküliség az egyetemi ifjúságot, akik — hála a függetlenség kivívása után bevezetett iskolareformnak — tömegével özönlenek ki a felsőiskolákból. — Egy banktisztviselőtől nálunk egyetemi végzettséget, de még egyrendőrtől is legkevesebb érettségit követelnek — mesélte indulatosan egy marokkói főiskolás fiú. Casablanca szívében, az Arab Liga Parkjában ismerkedtünk meg, amely leginkább a mi Városligetünkhöz hasonlítható. Szidi, a negyedéves orvostani hallgató egyike annak a több száz egyetemistának, akik hétvégeken a park csöndesebb zugába húzódva, pálmafák szegélyezte sétányon róják a kilométereket, könyvvel, jegyzetfüzettel a kezükben. Ki francia szavakat mormol, aki számsoraiba mélyed, ki az anatómia itt is oly nehezen bebiflázható tételeit ismételgeti. Olyan az egész, mint valami kollektív ima, napnyugtakor. Csak éppen nem térdre rogynak, hanem talpalnak rendületlenül, egymást kerülgetve, egy-egy pillantással biztatva a másikat. Lehet, csak valamiféle divathóbort tanúja voltam, ám ha így van is, szeretni való passzió az ilyen. Szombati korzó Szombat lévén, aki mégis szórakozással akarja elütni az idejét, az is megtalálja itt a maga időtöltését. A parkot kettészelő sugárút két oldalán éttermek, kávézók, fagylaltszalonok, teaiházak váltják egymást. A járdán hullámzik a tömeg, az úton Peugeot-ik. Renultik. Hondák suhannak. Ez a szombati korzózás jó alkalom arra is, hogyképet kapjunk az öltözési szokásokról. Lefátyolozott nőt alig-alig látni, legfeljebb az idősebbek között. A fiatalok öltözéke megegyezik az európaival. Egyedül talán a szűk, rövid szoknya sérti az illemet. Ezt a nagyon is ritka feltűnési vágyat leszámítva szaladnak, méltóságteljesnek tűnik a casablancaiak szombati korzózása. Van a viselkedésükben valami lágy, meghitt befelé fordulás, talán vallásukból, hagyományaikból eredő diszkrét csöndesség. Még a kopottas külsejű, vagy éppen rongyosabb ruházatúak is csak tisztes távolból figyelik a közéjük tévedt idegent, s ottfelejtett tekintetük is riadtan elröppen, amint visszanézünk rájuk. Seres Attila Következik: 2. SIVATAGI SÉTA Ki van a fátyol mögött? ■P-—T' p j „nli-U Rís Casablanca, a „hitetlen város".