Népszabadság, 1990. május (48. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

1990. május 2., szerda NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT Tőkés levele Bushnak a SZER cenzúrájáról Tőkés László református püspök kedden levelet küldött George Bush amerikai elnök­höz, melyben megköszönte az amerikai útján nyújtott támo­gatásokat. Egyben felhívta az amerikai elnök figyelmét azokra a visszásságokra, ame­lyek a Szabad Európa Rádió­nál folynak. „Olyan dokumen­tumok jutottak el hozzám, me­lyek arra vallanak, hogy a SZER tevékenységét valóságos cenzúra korlátozza.” — írja Tőkés László, majd így foly­tatja: „Így esik aztán cenzúra alá például 127 magyar értel­miségi nyilatkozata a maros­­vásárhelyi eseményekről, oly­annyira, hogy még a nevük nyilvánosságra hozatala is ti­los. Hasonlóképpen zárolják nem egy nyilatkozatomat, ami ellen ezúton is tiltakozom.” „A mellékelt dokumentu­mokból kitűnik, hogy a SZER adásaiban nem lehet szabadon bírálni például a Vatra Ro­­maneasca szélsőjobboldali szervezetet és a Szabad Ro­mán Televízió félretájékozta­tó gyakorlatát: nem szabad ki­mondani, hogy erdélyi ma­gyarok életveszélyben vannak és félelemben élnek; tilalom alá esik a román nacionaliz­mussal, sovinizmussal, az et­nikai ellentétekkel kapcsola­tos tematika és általában a marosvásárhelyi tragédia: adott esetben­ tiltott forrásnak minősül nemcsak a „forrada­lom hősének” titulált Tőkés László, de a DPA és az AFP hírügynökség is, valamint a torontói Globe and Mail, a londoni Observer vagy a ber­lini Tageszeitung” — mutat rá a levél. (Mint ismeretes, a világsaj­tóban először a Népszabadság mutatott rá a SZER-nél az erdélyi eseményekkel kapcso­latos cenzúrázási gyakorlatra.) Tőkés László felhívással fordult a romániai ortodox egyházakhoz, hogy a tartsanak közös román—magyar isten­tiszteleteket. Az első ilyen istentiszteletet már meg is tartották a temesvári refor­mátus templomban, azon ro­mán és magyar hívők vettek részt, illetve hallgatták Tőkés László és a temesvári ortodox egyház érsekének igehirdeté­sét. VERSENYBEN A JAPÁNOKKAL Új kelet-európai fejlesztési alap az Egyesült Államokban Amerikai törvényhozók a segélyezés növelését sürgetik Új kelet-európai fejlesztési alapot állítanak fel, amelynek tevékenységéhez részben álla­mi biztosítékokat adnak majd — jelentette be hétfőn George Bush amerikai elnök az Egye­sült Államok Kereskedelmi Kamarájának éves közgyű­lésén. Az új alap célja, hogy vonz­za a kelet-európai beruházá­sokhoz a magántőkét—mond­ta az elnök. Az alap beruházá­saihoz végső soron kétszáz­­millió dollár áll majd rendel­kezésre. Tevékenységéhez rész­ben biztosítékot nyújt az OPIC, az amerikai gazdaság külföl­di beruházásait garantáló kor­mányintézmény. (Az OPIC te­vékenységét tavaly terjesztet­ték ki Magyarországra.) Az e­l­nök világossá tette, hogy a vetélytársak kelet-eu­rópai megjelenése miatt is ösz­tönözni kívánja az amerikai beruházásokat a térségben. Utalt arra, hogy a japán Su­zuki Magyarországon, a Dai­hatsu Lengyelországban jelent meg. „Ez jelzi, hogy egyik fő vetélytársunk szívósan keres előnyös lehetőségeket egy új piacon ... Amennyiben az amerikai gazdaság meg akar­ja előzni a vetélytársakat, most kell cselekednünk” — hangoz­tatta. George Bush szólt arról, hogy a General Electric 150 millió dollárt ruházott be a Tungsramba, s hogy megala­kult Budapesten az amerikai kereskedelmi kamara helyi szervezete. Az érdeklődést mu­tatja, hogy az amerikai válla­latok már több mint kétmil­liárd dollárnyi beruházások­hoz kértek OPIC-biztosítéko­­kat Magyarországon és Len­gyelországban — mondotta az elnök. Az amerikai törvényhozás mindkét pártbeli tagjai sür­gették kedden a kormányt: nyújtson nagyobb támogatást Kelet-Európának, nem utolsó­sorban azért, mert az Egyesült Államok elmaradt gazdasági vetélytársai mögött. A vélemények az illetékes szenátusi albizottság ülésén kaptak hangot, ahol James Baker külügyminiszter beszélt a segélyprogramról. A jövő költségvetési év kereken 15 milliárdos külföldi segélyeiből a kormány 300 milliót szán a hat átalakuló kelet-európai or­szágnak. A külügyminiszter egyúttal megerősítette, hogy Izraelnek — függetlenül a Washington és Tel-Aviv kö­zötti újabb nézeteltérésektől — jövőre is hárommilliárdos segítséget szánnak. Baker ugyanakkor újra sürgette a törvényhozást: szavazzon meg soron kívül 800 millió dolláros támogatást Panamának és Ni­caraguának. Patrick Leahy demokrata szenátor, az albizottság elnö­ke hangoztatta, hogy Ameri­ka vetélytársai előretörnek az „óriási kelet-európai piacon”, ezért a törvényhozási pártok­nak összefogva kellene átfor­málni a külföldi segélyprog­ramot, új súlypontokat alakít­va ki. Robert Kasten, a testü­let rangidős republikánus tag­ja is arról szólt, hogy nem vet­ték megfelelően figyelembe Kelet-Európát. (A törvényho­zás a folyó költségvetési év­ben az eredeti javaslat több­szörösére emelte a Lengyelor­szágnak és Magyarországnak nyújtott támogatást.) Több szenátor ellenezte, hogy a Szovjetunió megkapja a leg­nagyobb kereskedelmi ked­vezményt, amíg meg nem ol­dódik a litván kérdés. Alfonse d’Amato republikánus szená­tor elmondotta: Landsbergis litván elnök aznap telefonon közölte vele, hogy valótlanok a szovjet gázszállítások rész­leges felújításáról szóló hírek. (MTI) Ceausescu nehézvizet reexportált A Ceausescu-kormány In­diának adta el a Norvégiától atomreaktora számára kapott nehézvizet, amely atomfegy­ver előállítására is felhasznál­ható — jelentette hétfőn a The New York Times. A lap értesülése szerint a román kormány a közelmúltban kö­zölte Norvégiával, hogy az elő­ző rendszer 1966-ban tovább­adott Indiának 12,5 tonna ne­hézvizet, amelyet saját, békés célú atomreaktorai számára rendelt. Politikai-katonai kö­rökben erős a gyanú, hogy mind India, mind Pakisztán titokban atomfegyverek kifej­lesztésén és gyártásán dolgo­zik. (MTI) TELJES KAPCSOLATRENDSZERÜNKET ÚJ ALAPOKRA HELYEZTÜK A hangzatos jelszavak kora lejárt A távozó szovjet nagykövet nyilatkozata a Népszabadságnak (Folytatás az 1. oldalról.) telesen gazdag volt szokatlan eseményekben. Tanúi lehet­tünk annak, hogy a Szovjet­unióban végbemenő radikális reformok növelték az irántunk való érdeklődést és megváltoz­tatták kapcsolatainkat. Immár nem konzervatív, hanem az átalakítások mellett álló erőt láttak bennünk. Az egész vi­lág meggyőződhetett arról, hogy komolyan vesszük a po­litikai választás szabadságát, és következetesen tiszteletben tartjuk a szuverenitás elvét, a belügyekbe való be nem avat­kozást. Ezek az elvek határoz­zák meg viszonyunkat a ma­gyarországi átalakuláshoz is. A szovjet peresztrojka és a magyar reform elkerülhetet­lenné tette teljes kapcsolat­­rendszerünk új alapokra he­lyezését. Természetesen hely­telen lenne azt állítani, hogy 1985 áprilisáig az országaink közötti viszony a kölcsönös ér­dekek teljes figyelembevétele nélkül alakult volna. Ugyan­akkor az is igaz, hogy ezek a kapcsolatok túlideologizáltak voltak, és az elvek, valamint a gyakorlat gyakran eltért egymástól. Jelenleg a hangsúly a pártközi viszonyról az ál­lamközi kapcsolatokra helye­ződik át. Jelentős előrelépés történt a közvetlen emberi kapcsolatok, általában a hu­manitárius kapcsolatok széle­sítésében is. A nemzetközi helyzet kedvező változásai elő­segítették a döntést a Magyar­­országon állomásozó szovjet csapatok teljes kivonásáról. Reméljük, hogy ezt a lépést megfelelően értékelik itt és az összeurópai folyamat vala­mennyi országában egyaránt.­­ A fentiek alapján milyen irányban fejlődhetnek tovább a kétoldalú kapcsolatok? Milyen vi­szonyra törekszik a jövőben a Szovjetunió Magyarországgal? — Erre a kérdésre már bi­zonyos mértékig válaszoltam. Azzal egészíteném ki, hogy mi készek vagyunk kapcsolatain­kat a kölcsönös bizalom, jó­szomszédság és természetesen egymás nemzeti érdekei figye­lembevétele szellemében épí­teni. Egyidejűleg meg kell sza­badulnunk a múlt torzulásai­tól, ami bonyolult és meglehe­tősen fájdalmas folyamat, de egyaránt fontos mindkét or­szág számára, és együtt kell végrehajtanunk. A barátságot éltető, hangzatos jelszavak ko­ra lejárt. Ideje a normális, ci­vilizált, a reális követelmények és prioritások talaján álló kapcsolatok útjára lépni. Or­szágaink egyformán érdekel­tek a béke és a biztonság meg­óvásában, a közös európai ház építésében. Szerintem ennek kell meghatároznia jövőbeni együttműködésünket a külpo­litikában is. Nagy reményeket fűzünk a világpiaci viszonyok­ra való áttéréshez a gazda­sági együttműködésben. Meg vagyok győződve arról, hogy több lehetőségünk lehetne kap­csolataink dinamikus fejlesz­tésére a tudomány, a kultúra, az oktatás és a személyi kap­csolatok területén. E lehetősé­gek valóra váltása mindkét fél konstruktív erőfeszítéseitől függ, s attól, sikerül-e megta­lálni az érdekek egyensúlyát.­­ A Magyarországon zajló poli­tikai változások hatásait kollégá­immal együtt abban is érezhet­jük, hogy kapcsolataink szovjet ismerőseinkkel, partnereinkkel az utóbbi időben némiképp nehézke­sebbé, vontatottabbá váltak. Mi ennek az oka? összefüggésbe hoz­ható-e ez hazánk megítélésének változásával? — Köszönöm az őszinte kér­dést, bár szerintem a szemé­lyes kapcsolatokból nem sza­bad túlzott következtetéseket levonni. Mi nagy tisztelettel viszonyulunk a magyar nép­hez, értékeljük mindazt, amit együttműködésünkben az el­múlt évtizedekben felhalmoz­tunk. Mindamellett nem len­nék őszinte, ha azt mondanám, hogy munkatársaim között az utóbbi hónapok szovjetellenes megnyilvánulásai nem váltot­tak ki semmiféle érzelmi reak­ciót. Ezek között említeném azokat a kísérleteket, amelyek torzítva igyekeznek bemutat­ni mindazt, ami a szovjet csa­patok jelenlétével és Magyar­­országról való kivonásával ösz­­szefügg, és azt a felszabadító küldetést, amelyet a szovjet hadsereg a második világhá­borúban teljesített. Jó néhányszor már követsé­günk előtt is hallhattunk ba­rátságtalan megnyilvánuláso­kat. E tüntetők közül sokakban talán nem tudatosult eléggé, hogy durva szovjetellenes ki­nyilatkoztatásaikkal mennyire sértik hazánkat, népünket, és ezzel mesterséges akadályokat gördítenek a kétoldalú kap­csolatok útjába, károkat okoz­va ezzel saját hazájuknak is. Ezzel együtt az az öt év, amit az önök országában töl­töttem, meggyőzött arról, hogy a szovjetellenességgel a ma­gyarok többsége nem ért egyet. Ezért derűlátóan ítéljük meg együttműködésünk perspektí­váit, ami megfelel mindkét nép alapérdekeinek, és kölcsönö­sen hasznukra válik. — Budapesti diplomáciai szolgá­latában mit tart legnagyobb sike­rének és mit legnagyobb kudar­cának? — A szovjet nagykövet te­vékenységét Moszkvában bí­rálják el, ezért a saját „nagy sikereimről” és „nagy kudar­caimról” már csak a szolgá­lati etika miatt sem beszélhe­tek. Csak annyit mondhatok, hogy mindig nagy megelége­désemre szolgált, ha személyes beszélgetéseim során tudatosít­hattam új politikánk, a pe­resztrojka folyamatának lénye­gét, annak teljes bonyolultsá­gában, ellentmondásosságá­ban, s ezzel eloszlathattam a fenntartásokat, kételkedése­ket, a bizalmatlanságot. El vol­tam keseredve viszont, ha ér­tetlenséggel, régi sztereotípiák­kal találkoztam. Boldog vol­tam, amikor a kölcsönös erő­feszítések nyomán hozzájárul­hattunk a szovjet—magyar együttműködés gazdagításához, akármilyen konkrét kérdés­ben. Rosszulesett ugyanak­kor, ha közös munkánk ered­ménytelen vagy kevéssé haté­kony volt. — Most nem a diplomatát, ha­nem az embert kérdezem: milyen érzésekkel távozik hazánkból? Mi­lyen benyomásokat szerzett Ma­gyarországon? — Tudja, aligha tudnám él­ményeimet aszerint osztályoz­ni, hogy ez a diplomatáé, az pedig az emberé. A Magyar­­országon töltött évek megle­hetősen nehezek, ugyanakkor rendkívül érdekesek voltak. Szerencsére jóakaratú légkör, érdeklődő figyelem és támo­gatás vett körül partnereim döntő többségének részéről. Nagyszerű élményeket szerez­tem utazásaim, az emberek­kel való találkozásaim során. Az állandó időzavar ellenére viszonylag gyakran látogathat­tam színházba, hangverseny­re, múzeumokba, őszinte örö­met okozott, hogy megismer­kedtem a magyar kultúrával. Magyarországon sok olyat láttam, ami szerintem­ a mi országunk számára is érdekes lehet. Például a fogyasztói piac megszervezése, a szolgáltatá­sok, a közellátás, a nemzeti szellemi értékekhez való fe­lelős viszony és sok minden más. Egyszóval szép emlékek­kel és benyomásokkal távozom Magyarországról, mindig őszin­te hálával gondolok majd az itt élők kedvességére és fi­gyelmére. — Megvan-e már a pontos dá­tum, mikor hagyja el Magyaror­szágot? Eldőlt-e, mikor érkezik az utódja? — Május 11-én utazom el, ez biztos. Az új nagykövet ér­kezése összefügg az új magyar kormány megalakulásával, hi­szen a diplomáciai szokások­nak megfelelően előbb annak hozzájárulását kell kérni ki­nevezéséhez. Mihelyt megkap­ja a hozzájárulást, azonnal ideutazik. Ennek időpontját azonban ma még nem lehet megjósolni. Lengyel L. László Premier a parlamentben Ma bemutatóira kerül sor a magyar Parlamentben. Annyi kihagyás után ismé­t színre kerül a többpártrend­szer. A premier már csak azért is szenzációsnak ígérke­zik, mivel ezen a fertályon — amint az egyébként köz­ismert — a modern politikai drámatörténet eme kétség­telenül klasszikusnak nevezhető darabját korábban egy­szer s mindenkorra próbálták rendeletileg kitörölni a re­pertoárból. A Tisztelt Nagyérdemű számára az előkészületek nem rejtettek semmiféle kulisszatitkot, minthogy nemcsak be­pillanthatott a színfalak mögé, hanem maga is részt ve­hetett a rendezői elképzelések kialakításától a szereplők kiválasztásáig úgyszólván mindenben, ami a nagyszabású produkciót megelőzte. Talán ezzel is magyarázható, hogy nem vár egyetlen, nagy, mindent feloldó katartikus él­ményt. S ezt jól teszi. Az Antall József által oly találóan szomorú forradalomnak nevezett társadalmi atmoszférát a leghibátlanabb társulati bemutatkozás sem varázsolhatja azonnal valamiféle általános közujjongássá. Ilyesmi egy­szerűen nem létezik. Nemcsak arról van szó, hogy az immár szabad vá­lasztások révén képviselőséghez jutottak túlnyomó több­ségének nincs semmiféle olyan közvetlen tapasztalata, amely mintául szolgálhatna számukra a legitim és intéz­ményesített parlamenti pluralizmus viselkedési normái­nak követéséhez. E tapasztalatlanságon kívül egy olyan korszak következményeit is megöröklik, amelyet az jel­lemzett, hogy a bürokrácián kívül nem volt semmi, sem ellenőrző mechanizmus, sem önálló szervek, sem társa­dalmi csoportosulások, semmiféle legális vagy hagyomá­nyos szervezet, amely kifejezésbe juttathatta volna az eltérő véleményeket, s így az elkövetett hibát mindig ké­sőn vették észre, és nem volt, aki kijavítsa azokat. Eme állapotok felszámolásában talán a legjelentősebb aktus ez a mai. De mégis: csak egyetlen aktus! Nem vár­ható tőle, hogy a mindent felfaló, maga alá gyűrő bürok­rácia évtizedeken keresztül felhalmozott hibáit és vétsé­geit jóvátegye. S éppúgy: a kormányzottaktól sem várható el, hogy most mindennek a terhei alatt görnyedve, üdén, csillogó szemekkel, ünnepi hangulatban lelkendezzenek. A Tisztelt Nagyérdemű nem üde, nem csillog a szeme, nincs ünnepi hangulatban, s szikrányi kedve sincs a lel­­kendezéshez. Ellenkezőleg: roppant szkeptikus és meg­viselt. S nem azért, mert felvilágosulatlan, hanem mert felvilágosult. Józan. Nem hisz a csodákban. Tudja, hogy most a legjobb alakítás is csak a legkisebb rossz lehet. Akár a profi kritikus, árgus szemmel méregeti, ami színre kerül. Népszuverenitás ide, népszuverenitás oda, továbbra sem gondolja, hogy minden hatalom az övé. Sőt mind­inkább érzékeli, hogy aktuálisan mily keveset tehetnek azok is, akik a papírforma szerint annyi mindent meg­tehetnek. A néző egyszerűen szimpatizáns. A demokráciával rokonszenvez, mert rájött, hogy „a szabadság a másként gondolkodók szabadsága”. Ehhez neki nem kellett okvet­lenül tanulmányoznia Rosa Luxemburgot, akitől e szép megfogalmazás származik. Talán még az sem kellett volna hozzá, hogy érdemes politológusaink jó időre óriási mé­retű és csaknem mindent átfogó szemináriummá változ­tassák számára az országot. Meglehet, előbb-utóbb fel­fedezte volna csak úgy magától is ezt az igazságot. Ha másból nem, akkor hát abból a belevert, s nem minden tanulság nélkül való leckéből, amit oly sokáig az ellen­kezőjéből, az intézményesített egyformán gondolkodásból, vagyis az ezzel egyértelmű általános politikai gondolat­szegénységből kapott. Ám akárhogyan is, a függöny felgördül. Nem marad el a bemutató, amelyért oly sokan és sokat aggódtak. Debütál a többpártrendszer. A Tisztelt Nagyérdemű azon­ban ezúton is kéretik, ha lehet, ne legyen túlságosan ma­ximalista, vegye tekintetbe, hogy nemcsak az előadás, hanem az együttes is új. Ehhez pedig még csak annyit, hogy tapsrend természetesen nem lesz. Fodor Gábor Calvin tábornok kitart a taktikai atomfegyverek mellett Alig néhány nappal azután, hogy a NATO magas szintű csoportja — amely a tagálla­mok külügy- és védelmi mi­nisztériumainak szakértőit fog­lalja magában — a nukleáris tüzérség távlati megszünteté­sét, illetve jelentős csökkenté­sét javasolta a kiszivárgott hí­rek szerint, Galvin tábornok, a szövetség európai erőinek fő­­parancsnoka síkraszállt a rö­vid hatótávolságú atomfegy­verzet megőrzése mellett. Galvin tábornok ugyanak­kor lehetségesnek tartja az ilyen típusú fegyverek számá­nak csökkentését , és nem jelölte meg, milyen típusú rö­vid távú atomfegyvereket kí­ván továbbra is a NATO-ar­­zenálban tartani. A rövid hatótávolságú atom­­fegyverzetek kategóriájába az atomtüzérség (15—30 kilomé­ter hatótávolsággal), a Lánce típusú rakéták (120 kilométer hatótávolság) és a repülőgép­ről indítható rövid hatótávol­ságú atomrakéták tartoznak. Ha az atomtüzérséget kiiktat­ják, és az NSZK és más orszá­gok ellenállása miatt nem korszerűsítik a Lance-rakétát, akkor csak az utóbbi kategó­ria marad meg a rövid ható­­távolságú atomfegyverek kö­zül a NATO-ban. Az Egye­sült Államokban intenzív mun­ka folyik ezeknek a levegős föld atomrakétáknak a fej­lesztésére. Az elkövetkező hónapok­ban a NATO védelmi minisz­terei több alkalommal is ta­lálkoznak és megbeszéléseik középpontjában éppen a rövid hatótávolságú atomfegyverzet csökkentése áll majd. Május 9-én és 10-én a védelmi mi­niszterek a NATO nukleáris tervező csoportja keretében azt az elgondolást vizsgálják meg, hogy az atomtüzérség 4000 atomlövedékét a felére csök­kentsék Európában. A kis ha­tótávolságú atomtüzérség a legveszedelmesebb fegyverfaj­ta, alkalmazójára nézve is. A Szovjetunió tárgyalásokat szorgalmaz a rövid hatótávol­ságú atomrakéták teljes fel­számolására is. A NATO állás­pontja szerint erre csak a ha­gyományos fegyverzetről szóló megállapodás megkötése és végrehajtásának megkezdése után kerülhet sor. Galvin tábornok a belga hadsereg Fórum című lapjá­nak nyilatkozva úgy véleke­dett, hogy a NATO semmikép­pen sem fogja teljesen felszá­molni rövid (500 kilométert meg nem haladó) hatótávolsá­gú fegyverzetét, de csökken­teni lehet az atomfegyverek számát. A tábornok szerint egyébként a hagyományos fegyverzet csökkentéséről Bécsben aláírt megállapodás jelentősen csökkenti majd a Szovjetunió és a Varsói Szer­ződés katonai erejét, a Nyu­gatot fenyegető veszély enyhül és a földrész biztonsága nö­vekszik majd.­­ A törvényhozás aligha fog­ja elfogadni a kormány javas­latát, hogy csak évi két száza­lékkal csökkentsék a védelmi kiadásokat a következő öt év­ben — jelentette ki vasárnap Les Aspin. A demokrata poli­tikus, a képviselőház katonai bizottságának elnöke az ABC tv-ben kijelentette, hogy a csökkentési tervek a helyes irányba tett lépések, de alig­ha lesznek elegendőek. (MTI) 3

Next