Népszabadság, 1990. június (48. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-04 / 129. szám
8 A SZÖVETKEZÉS SZABAD SZELLEME Szakítva a levitézlett hagyományokkal, új, tiszta értelmet nyert a szövetkezés eszméje. A tulajdonosok szabad, dolgos és eredményes közössége a vállalkozó típusúvá fejlődött gazdaság talpköve lesz. De kivel? Jaj neked téesz, mert elnököd ha nem találja fel magát az új piaci társasjátékban, majd jön az új típusú, vállalkozó tulajdonosok szövetkezete, és gazdaságoddal együtt lesöpör a porondról. De ki lesz ebben az új típusú szabad szövetkezetben a tag? Lehet, hogy azok, akik idáig a téeszben dolgoztak, rosszabb esetben olyanok, akik az agrártermeléstől fényévnyi távolságra, az iparban tevékenykedtek, és csak a gyors meggazdagodás reménye terelte őket valamelyik mezőgazdasági szövetkezetbe? Mi lesz velünk? Az egyik székesfehérvári iskola barátságtalan tornatermébe bezsúfolódott félezer ember béketűrését teljesen felőrölte az egyórás várakozás, míg nagy nehezen elkezdődött a Flóra Fauna Mezőgazdasági Kistermelők Szövetkezetének viharos részközgyűlése. — Mielőtt elszabadul a pokol ... — kezdte bűnbánó, ironikus hangú beszámolóját Deésy Géza elnök. (Tudta ő ugyanis, hogy egy teljes váci különítmény követeli majd a jelenlevőktől az ellene készített bizalmatlansági indítvány aláírását.) A gyors meggazdagodás reményében tagjaink drága hitelt is felvettek — dübörögték tovább a hangszórók az elnöki állásfoglalást. Elkeseredett emberek pattantak fel a székükből, és önkívületben ordították: „Azt mondja meg, mi lesz velünk? Ki fizeti vissza a 200 ezer forintos hitelt kamatostul? Becsaptak minket, nem tudjuk a gilisztát eladni.” Egy hívatlan váci küldött, Képes Lajos, az „ellenzéki tagtárs” ragadja magához a mikrofont. Nem értünk hozzá — Vonjuk meg a bizalmat a jelenlegi vezetőktől, mert amit az elnök mondott, az csak az ezeregyéjszaka meséje. — A tömeg fütyül, tapsol, de a felhevült arcokból, a felborzolt kedélyekből kitűnik, itt valami tényleg nincs rendben. Végül a többórás kiabálás után sem oldódott meg semmi. Deésy Géza, a kalandos életű, 46 éves, elektroműszerészből lett szövetkezeti elnök a műanyag fröccsöntéstől a prémesállat-tenyésztésig, a szakcsoport-irányítástól a raklapeladásig, üzletelésig sok mindent végigkóstolt elnökség előtt. — Vállalkozó természetű ember vagyok, és állatszerető. Tavaly januárban alakítottuk meg a kistermelői szövetkezetet, amiben ma már a gilisztahumusz-termelés a döntő. Erre kötöttünk szerződést, a gilisztaeladás szóba sem kerül a megállapodásokban. Pedig a tagokat, akik korábban könyörögtek, fenyegetőztek a tagfelvételért, éppen a gilisztaeladás érdekli. Egy-egy pótkocsis teherautónyi eladott szállítmányban ugyanis milliónyi a féreg, aminek darabja egy forint. De ezt pontosan nem lehet megszámolni, mert a giliszta a humuszban utazik. Nem csoda tehát, hogy a néhány hónap alatti gyors meggazdagodás reménye kecsegtette a tagokat. Ennek a reménynek tulajdonítható, hogy boldog-boldogtalan belevágott, s mint szövetkezeti tag, gondolkodás nélkül vették fel — és kapták — az OTP kistermelői kölcsönét. Időközben több lett a gilisztás, mint a gilisztavásárló. — Tényleg nagyon sok, 5300 tagunk van. De hát az elején szükség volt a sok tagra, hogy a kereskedők szóba álljanak velünk. Igaz, később nem tudtuk leállítani a felvételt. Most meg szinte telített a piac, a humusszal nem lehet csodát csinálni. Mindenki azt hitte, hogy gyorsan megtérül a beruházás. Hiába mondtuk, hogy évek kellenek hozzá ... A fő baj, hogy nincs piac.. A közgyűlésen is elmondta az elnök, hogy egyiptomi üzletféllel tárgyaltak. Csehszlovákiában bartermegállapodást kötöttek, gilisztáért faházat kapnak cserébe. De mindez nem segít a hiteltörlesztéssel kínlódó tagokon. Ugyanis az ország különböző területein a szövetkezet több ezer tagja, aki ezerforintos tagdíjat és 5000 forintos vagyoni hozzájárulást fizetett a tevékenységhez, fölvette a 200 ezer forintos kistermelői OTP-kölcsönt. Közülük azonban kétezernek semmiféle bevétele nem volt a gilisztázásból. — Most azzal vádolnak, hogy a vezetőség nem értett az irányításhoz — ez egyébként jogos. Tényleg, nem is érthetünk hozzá. De hát senki sem írta elő, hogy legyen legalább egy felsőfokú végzettségű a vezetésben. Az elnökséget a tagok közül választják. És mindenki tag lehet, aki befizette a hozzájárulást, a tagdíjat. Agyvérzés Sebaj. Ha az értékesítési nehézségek megoldódnak, szerintem — véli az elnök — világbanki hitellel rendbe lehet tenni a gilisztaágazatot. Három ilyen pályázatot adtunk be, a prémesállat-ágazatra tízmilliót kaptunk, jó úton halad a csigatenyésztés programja is, már csak a gilisztaágazat bizonytalan. Képes Lajos, a szövetkezet belső ellenzékének vezéralakja, részközgyűlésről részközgyűlésre követi az elnököt, és mindenütt elmondja a mondókáját: támogassák a vezetés elleni bizalmatlansági indítványukat. Amikor a küldetéséről kérdem, levelet mutat. Valaki már agyvérzést kapott a gilisztatenyésztés okozta kétségbeeséstől. — Megrendült a bizalom az elnökben. Nem veszik tudomásul, micsoda nagy befektetés, áldozat az emberektől a humusztermelés. Tudatlanul vállaltuk a gilisztázást, mert az elején senki sem világosított fel, mibe vágjuk a fejszénket, milyen áldozatokkal, költségekkel jár mindez, és hogyan is kell ezt csinálni. Ha elmondják, mekkora befektetés, hogy a kölcsönlejárat alatt nem térül meg a pénz, kevesebben jöttek volna. De már majdnem egymilliárd forintot gyűjtöttek össze. Gyakorlatilag mégsem termelt semmit az a rengeteg pénz. Sok tag nem tudja az OTP- tartozását fizetni, miközben tudtukon kívül a szövetkezet öttusa-világbajnokságot meg játékfilmkészítést támogatott. Igazságügyi szakértői vizsgálatot akarok, hogy kiderüljön, hogyan is áll a szövetkezet, mert szerintem a pénz csak az egyik zsebből a másikba vándorolt. Bárhogy volt is, most már úgy tűnik, csak a csoda menti meg a szövetkezetet és a tagokat a tönkremenéstől. Hogy mindez a szövetkezeti házi perpatvar miért közügy? Mert nyakunkon a mezőgazdasági szerkezet átalakulása, a privatizáció, a valós tulajdonosok szövetkezetének hajnala. A szövetkezés szabadsága kényes adomány, amivel hozzáértés nélkül bizony nem könynyű boldogulni. Vajon tudják-e ezt a szerkezetváltásban érintett százezrek, és a váltás leendő áldozatai? Nem lehet összetört, anyagilag, erkölcsileg tönkretett emberekkel vállalkozni, új gazdaságot építeni. De nincs garancia arra, hogy bármilyen hasonló szövetkezet jól menjen. — Most már tudom, csak nagy körültekintéssel szabad bármilyen hasonlóba fogni — foglalta össze keserű, de tanulságos tapasztalatait az „ellenzéki” gilisztatenyésztő. Szirmai Péter Kukacoskodó gilisztások A DHL TITKA A nemzetközi expressz légi szállítás terén a DHL Worldwide Express volt az első cég a világon. A társaság 1969-ben alakult, és a piacon azóta is vezető szerepet játszik. A DHL brüsszeli elosztóközpontjában találkozhattam nemrég Gregory T. Swhentonnal, a cég európai ügyvezető igazgatójával. Ő irányítja az európai kontinensen található 24 ország DHL-irodáinak tevékenységét, így a kelet-európai és a Szovjetunióban levő kirendeltségeket is. Schenton urat kérdeztem arról, hogy milyen jelenleg az expressz légi szállítás piaca Kelet-Európában? — Először is talán tisztázzuk, hogy honnan ered a DHL rövidítés. Még 1969-ben három kaliforniai üzletember, bizonyos Dalsey, Hillblom és Lynn „fedezték fel” azt, hogy az üzleti élet egyre gyorsabb, költségmegtakarító módszereket keres a nemzetközi szállításban. A három amerikai úr vezetéknevének kezdőbetűiből állt össze a DHL rövidítés. A DHL volt az első olyan nemzetközi expressz légi szállítóvállalat, amely irodákat nyitott a kelet-európai országokban, valamint Mongóliában, illetve a Szovjetunióban és Jugoszláviában. Magyarországgal 1984-ben vettük fel a kapcsolatot, s még abban az évben megállapodást kötöttünk bolgár, lengyel és szovjet cégekkel is. Kelet-Európában a DHL több mint 30 irodát tart fenn, az ott alkalmazottak száma mintegy 220. Havonta 40 ezer szállítmányt juttattunk el a címzettekhez. A DHL kelet-európai központja 1988 októbere óta Budapesten található. — Miért éppen Budapestet választották? — Úgy gondoljuk, hogy ily módon igényesebben tudjuk szolgálni vevőinket, és a DHL vezetése első kézből kap információkat a kelet-európai piac helyzetéről. A cég 1989 áprilisában Budapesten nyitotta meg a kelet-európai központot. Tizenhat DHL-járat szállítja a napi 2500 szállítmányt Kelet-Európa országaiba. — Kérem beszéljen a DHL infrastruktúrájáról ! — A brüsszeli elosztóközpontot már tavaly kibővítettük, így ez jelenleg 112 DHL- szolgáltatóközpont 26 légi szektorát köti össze az összes európai várossal, beleértve a nagyobb kelet-európai városokat is. Ez azt jelenti, hogy a küldemények egyetlen éjszaka alatt eljuthatnak Európa bármely városába. A DHL repülőparkja 110 gépből áll, ezenkívül a cég 172 légitársaság rendszeres járatait is igénybe veszi. Mintegy 50 másodpercenként száll fel rendszeres járat DHL-küldeménnyel a fedélzetén. A cég vevőinek száma meghaladja az egymilliót, s avállalatcsoport jövedelme az idén már elérte az 1,8 milliárd dollárt. Pogonyi Lajos NÉPSZABADSÁG - GAZDASÁG 1990. június 4., hétfő Náncsi néni vendéglője Máncsi néni vendéglőjének nincs párja. Nem azért mondom, hogy ingyenreklámot csináljak Náncsi néninek, neki arra igazán nincs szüksége, mert házának falai nincsenek gumiból, és amennyi vendéget befogadhatnak, annyit mindig be is fogadnak. Annál inkább szükségünk lenne nekünk még sok Náncsi nénire. Mert az ő vendéglője olyan, hogy az étlap jobb oldalát is megnézheti a vendég anélkül, hogy elmenne az étvágya. Amúgy akadnak még más kiváló vendéglők is. Itt van például az Astoria sörözője, ahol minden kifogástalan, de egy valamirevaló ebéd 400—500 forintba kerül. Vagy említhető a lezserebb és olcsóbb kispipa, ahol az étkek tán még ízesebbek, és jó szívvel dicsérhető a Dunacorso is, ahol Józsi bácsi az omlós, meleg libatöpörtyűtől a rezgő csontvelőig mindent kínál az étlapon, amit pedig nem, azt kívánságra fél óra alatt elkészíti. Józsi bácsiról még azt is tudni illik, hogy valamikor az elesettek istápolója volt. Altruista tevékenységét akkor kezdte, vagy nyolctíz évvel ezelőtt, amikor először emelkedtek meg olyanynyira az árak, hogy régi törzsvendégei elhagyták volna. Megesett a szíve a madárfejű nyugdíjas tanárnőn, a Jókai-bablevest kedvelő özvegy írón, meg a többi egyedülálló kis öregen, akik a napi egyszeri meleg ételről kényszerültek volna lemondani. Kitalálta hát, hogy nekik egészen speciális árakat kalkulál, aminek ellenében, előfizetéses menü címén, mindig azt szolgálta fel, amit aznap éppen olcsóbban sikerült beszereznie. De Náncsi néni és Józsi bácsi között van egy óriási különbség. Nem az a kicsike, ami minden teremtett férfi és nő között okvetlenül van, hanem az a nagyobbacska, ami az állami meg a magánszektor között megmutatkozik. Mert a Kispipa vagy a Dunacorso, álljon bármilyen közel is hangulatában, kínálatában, stílusában a klasszikus kisvendéglőhöz, nem igazán az: a vendéglős nem a maga ura. Feje fölött máig is ott trónol vezérigazgatóstul, bérszámfejtőstül, áruforgalmistástul a vállalati központ, amit a jó öreg meg fiatal kocsmárosoknak kell eltartaniuk. Akkor is, ha a vállalat már átfestette magát részvénytársasággá, akkor is, ha boltjait már kft.-ké alakította. Szemben Náncsi nénivel, aki csak önmagának meg az adóhivatalnak tartozik elszámolással. ő, meg a többi valódi maszek nem fizet semmiféle központnak semmiféle átalánydíjat, és nincs vele szemben a részvénytársaságnak sem semmiféle eredménykövetelménye. A valódi magánvendéglős vagy zsebre vágja amit a szerződéses vagy a kft.-s kollégája a központnak befizet, vagy megosztozik rajta a vendéggel, és annyival alacsonyabb árakat számol. Ha esze van, az utóbbit teszi, mert máskülönben oda bérből élő ember enni be nem megy, legfeljebb egyszer-egyszer, ünnepi alkalommal. Mert egy vékony szelet rántott hús sült krumplival a vendéglősnek is belekerül vagy 40 forintjába, ha ehhez hozzászámolja a szakács bérét, az áram, a helyiség, a takarítás díját, meg a mindenképpen megfizetendő adót, akkor már 80—90 forintot kell az étlapra írnia, és még nem keresett egy vasat sem. Ha 100 forint fölé menne az árral, nem jönne be a vendég, ezért inkább csak néhány garast keres a főételen, de elad hozzá egy salátát meg egy sört is. Megteheti, mert nem a mának él. A fiára, meg annak a fiára akarja hagyni a patinás üzletet. Konkurenciája pedig egy ideig biztosan nem lesz, hiszen a helységben ott terpeszkednek az állami meg az ál-részvénytársasági éttermek, a maguk vízfej eltartó terheivel. A többi maszek sem félelmetes versenytárs, mert az is úgy van vele, mint ő, csak olvassa az újságban, hogy ilyen meg olyan, külföldi meg hazai vállalkozásfejlesztési alap van, de ha modern gépeket akar venni, és dollárhitelt kér, akkor a bankban körülröhögik, ha meg beérné forinttal, akkor annyi kezest meg papírt kérnek tőle, amennyi a világon nincs, holott elégséges garancia volna a banknak az ő jó kis vendéglője is. Hogy a hitel miért alma — amint az egykoron épp a kocsmákban volt kiírva, sőt az alma le is volt rajzolva —, az már egy másik történet. Ehhez a történethez már csak a következtetés tartozik; az, hogy amíg a vállalatok és az álrészvénytársaságok meg nem szűnnek, amíg a kocsma nem lesz a kocsmárosoké, és amíg a vendéglősök nem jutnak hitelhez, addig normálisnak nevezhető vendéglői árak nem lesznek, és Náncsi néni néhányadmagával egyetemben unikum marad. Ezt a történetet egyébként akár egyetlen mondatban is le lehet írni: a vendéglátásban nem történik valódi privatizáció, hanem álságos dolgok történtek és történnek. Gál Zsuzsa Újraindul-e a reaktor Csillebércen? Amikor négy évvel ezelőtt — 1986. május 1-jén — leállították a Központi Fizikai Kutató Intézet kutatóreaktorát, két évet szántak a felújítására. Pontosan annyit, mint amennyi idő alatt az három évtizeddel korábban felépült. Többszöri határidő-módosítás után az atomreaktor 30. születésnapjára, azaz 1989 áprilisára tervezték újraindítását. Arra azonban akkor sem került sor, csupán egy újabb ígéretre: 1989 végén működni fog. Ezt sem sikerült beváltani, sőt a reaktor mind a mai napig sem működik. Egyre inkább működik viszont az emberek fantáziája, különösen, amióta elterjedt, hogy külföldi szakemberek vizsgálták a berendezéseket. Jelentésükről különböző mendemondák keringenek, nyugtalanságot okozva a környéken. Mások viszont azt rebesgetik, pénzügyi problémák késleltetik a reaktor újraindítását. A helyzetet tisztázandó a KFKI megbízott főigazgatójától, Szatmári Zoltántól kértünk tájékoztatást. A határidőcsúszásoknak prózai okai vannak, mégpedig a felújításban részt vevő vállalatok szállítási fegyelmezetlensége. Az utolsó fázist pedig, amelynek munkálatait mi végezzük, nem lett volna célszerű felgyorsítani, hiszen ennek a munkának a pontosságától függ a reaktor biztonsága. — Ezért vizsgálták nemzetközi szakértők a felújítást? — Ettől függetlenül kérte a reaktort üzembe helyező Országos Atomenergia Bizottság (OAB) a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy küldjenek szakértőket a biztonsági analízis, a berendezések és az üzembehelyezési program véleményezésére. Három szakértőjük tíz napig dolgozott Csillebércen, s a munkájuk végeztével készült vaskos jelentésükben jónak minősítették a látottakat-hallottakat. Tettek néhány számunkra hasznos javaslatot is. — Nem tudom, hogy az elmondottak mennyire nyugtatják meg a környéken élőket, akik szinte rettegnek a reaktor újraindulásától. — Tudok az itt lakók félelméről, azonban alaptalannak tartom. Tiltakozásukat pedig végképp nem értem, hiszen akik ma a KFKI közelében laknak, azok ideköltözésükkor tudtak a reaktor létezéséről. Annak felépítésekor ugyanis Csillebérc még zöld mező volt a város szélén, messze a lakóépületektől, nyaralóktól. A lakosság félelme szerintem inkább abból ered, hogy az atomreaktorokat ma is titokzatosság lengi körül. Ezért is tartjuk fontosnak az ismeretterjesztést, a reaktor dolgairól való — beleértve az előforduló kisebb-nagyobb fennakadásokat is — folyamatos tájékoztatást. Most is rendszeresen tartunk előadásokat a környéken, mindenhova elmegyünk, ahova hívnak. — Akadályozták-e anyagi problémák a kutatóreaktor felújítását? — Eddig nem volt pénzügyi gondunk, bár a költségvetésnek 780 millió forintjába került a felújítás, és ez több mint százmillióval haladja meg a tervezettet. — A kutatóreaktoroknak köztudottan drága az üzemeltetése is. Milyen költséggel kell számolni a KFKI reaktora esetében, és ki állja a számlát? — Fenntartása mai árakon számolva körülbelül 60—70 millió forintba kerül évente. Remélem, hogy lesz rá pénz, bár erre egyelőre semmiféle ígéretünk nincs, de az ellenkezőjéről sem tudunk, így bízom benne, hogy a tervezett időben, azaz ezen a nyáron megkezdődhet a kutatóreaktor úgynevezett fizikai indítása, az év végén pedig már az üzemszerű működése. Magos Katalin A privatizáció buktatóit elkerülheti, ha 1990. június 18-tól 20-ig részt vesz a Nemzetközi Menedzser Központ „Privatizáció" című programján. Jelentkezés, érdeklődés: telefonon a 226-5128 vagy a 226-0755, vagy személyesen Budapest XXII. kerület(Budafok). Jelentkezési határidő: 1990. VI. 11. Pentz Károly u. 1—3.